Pf.20357/2017/4 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)és

(4)bekezdése, valamint a 18/

1. (II. 5.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet)
2. §

(1)bekezdés

1. b)és
2. j)pontjai alapján annak megállapítását kérte, hogy az alperessel ....-én kötött lakásvásárlási célú, svájci frank alapú kölcsönszerződés I.4. pontja ötödik bekezdésének második mondata, valamint hatodik és hetedik bekezdése tisztességtelen, és a Ptk. 228. §

(3)bekezdése alapján a tisztességtelenség jogkövetkezménye, hogy a támadott rendelkezések joghatás kiváltására alkalmatlanok, nem jelentenek kötelezettséget. Állította, hogy a kölcsön- és járuléktartozása összegének a megállapítása tekintetében alávetette magát az alperes üzleti könyvei és nyilvántartásai tartalmának. Álláspontja szerint a támadott kikötések lehetővé teszik az alperes számára, hogy a saját nyilvántartása alapján határozza meg a követelés tárgyát, mennyiségét és összegét és azt közjegyzővel közokiratba foglaltassa. Ez a közokirat a Vht. korábbi 21. §

(1)bekezdése – illetve a jelenleg hatályos Vht. 23/C. §

(1)bekezdése – alapján végrehajtási záradékkal látható el, ami azt eredményezi, hogy a hitelező egyoldalú nyilatkozata alapján végrehajtás indulhat vele szemben. Ez pedig arra kényszeríti, hogy végrehajtás megszüntetése és korlátozása iránt indítson pert és e perben a hitelező nyilvántartásaival szemben igazolja tartozásának helyes összegét. A támadott kikötések alapján bármely más banki igényérvényesítés esetén is arra kényszerül, hogy a követelés lejárta és összege tekintetében a bank nyilvántartásait fogadja el, és az alperes egyoldalú nyilatkozatával szemben bizonyítson. Ilyen kikötés hiányában az egyik fél által egyoldalúan készített nyilvántartás nem rendelkezne nagyobb bizonyító erővel a fél saját nyilatkozatánál, és nem minősülne olyan közhiteles bizonyítéknak, amely önmagában is igazolja a követelés lejártát és összegét. A támadott rendelkezés megkönnyíti a vele szembeni igényérvényesítést, egyidejűleg megnehezítik jogait a hitelező nyilvántartásaiban szereplő tartozás összegének vitatása során. Az alperes elsődlegesen a 2014. évi XL. törvény (a továbbiakban: DH2 törvény) 37. §-a alapján a per megszüntetését indítványozta arra figyelemmel, hogy a felperes az érvénytelenség jogkövetkezményének levonását nem kérte, és nem terjesztett elő összegszerűen is megjelölt kereseti kérelmet. Érdemben a kereset elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a kikötés a Vht. korábbi 21. §

(1)-

(2)bekezdésével, illetve a jelenleg hatályos 23/C. §

(1)-

(2)bekezdésével, valamint a közjegyzőkről szóló

1. évi XLI. törvény 111-
2. §-aival, illetve a Pp.
3. §

(1)és

(6)bekezdésében foglaltakkal összhangban álló rendelkezést tartalmaz, ezért az a Ptk. 209. §

(6)bekezdése alapján nem minősülhet tisztességtelennek. A végrehajtás elrendelését nem a kölcsönszerződés, hanem a szerződéskötést követően közjegyzői okiratba foglalt tartozáselismerés teszi lehetővé. Állította, hogy a Pp. 164. §

(1)bekezdése alapján a végrehajtás megszüntetése és korlátozása iránti perben egyébként is a fogyasztót terhelné a banki nyilvántartással szemben a bizonyítás, a vitatott kikötés a bizonyítási terhet nem fordítja meg és nem tekinthető a bank részére biztosított olyan korlátlan felhatalmazásnak, amely az ügyfelet a továbbiakban elzárná a végrehajtandó tartozás összegének kifogásolásától. Önmagában a tartozás összegének kimutatása és igazolása semmilyen szerződéses rendelkezés egyoldalú interpretációját nem teszi számára lehetővé, továbbá nem jogosítja fel kizárólagosan arra, hogy az ügyfél szerződésszerű teljesítését megállapítsa. A vitatott kikötés nem korlátozza a fogyasztó igényérvényesítési lehetőségeit sem. Az elsőfokú bíróság az ítéletével a keresetet elutasította és a felperest az adóhatóság felhívására az állam javára 3.600 forint eljárás illeték, és az alperes javára 63.500 forint perköltség megfizetésére kötelezte. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy a perbeli kölcsönszerződés fogyasztói szerződésnek minősült, és a DH2 törvény

1. §-a nem zárta ki a részleges érvénytelenség megállapítása iránti kereset indítását, amennyiben az olyan szerződési feltételre vonatkozott, amely alapján a fizetési kötelezettség, elszámolás fogalmilag kizárt. Kifejtette, a záradék kibocsátásához a szerződés szerint két feltételnek kell teljesülnie: egyrészt, hogy az adós megszegje a szerződésben foglalt kötelezettségeit, másrészt, hogy a végrehajtást kérő emiatt a kölcsönszerződést felmondja. Utalt arra, hogy a Kúria több eseti döntésében rámutatott: a végrehajtást elrendelő bíróságnak nem feladata az adós magatartásának értékelése, annak vizsgálata, hogy megalapozottan került-e sor a felmondásra. A Vht.-ból nem vezethető le az a követelmény, hogy a szerződésszegés tényét az adós közokiratban ismerje el, erre a tényre vonatkozóan elegendő a végrehajtást kérő egyoldalú előadása. Ezzel szemben a felmondást a végrehajtást kérőnek igazolnia kell, mégpedig a Vht.
2. §

(2)bekezdésének előírása szerint közokiratba foglalt nyilatkozattal. Abban az esetben, ha az adós nem szegett szerződést, pert indíthat a felmondás érvénytelenségének megállapítása, vagy a végrehajtás megszüntetése iránt, és mindkét esetben a felperesen van a bizonyítás terhe. A szerződések közjegyzői okiratba foglalásának a következménye a közvetlen végrehajtás lehetősége, amelyről a közjegyző a felperest tájékoztatta. A felperes vállalta annak kockázatát, hogy a szerződés felmondása esetén az egy összegben esedékes tartozás behajtása iránt vele szemben végrehajtási eljárást kezdeményeznek. Kifejtette: nem a ténytanúsítvány képezi a végrehajtás elrendelésének az alapját. Továbbá a felperesnek az a jogi álláspontja is téves, hogy a végrehajtás megszüntetésekorlátozása, vagy a felmondás érvénytelenségének megállapítása iránti perben megfordítja a bizonyítás terhét, mert az egyébként is rá hárul. A kikötés az alperes követelésének egyfajta túlbiztosítása, amely azonban az adósra nézve semmilyen hátrányos jogkövetkezménnyel nem jár. A felperes a keresettel feltehetően azt kívánta elérni, hogy vele szemben közvetlen végrehajtást ne lehessen kezdeményezni, ez a magatartás azonban nem egyeztethető össze a jóhiszeműség és tisztesség polgári jogi követelményeivel. Kiemelte, a támadott kikötés nem szüntette meg a felperesnek arra vonatkozó jogát, hogy a felmondás jogszerűségét vitassa, és nem zárja el attól sem, hogy tartozásának összegét maga is megállapítsa és eldöntse, hogy teljesítése szerződésszerű-e. Amennyiben a végrehajtás megindítását megelőzően a felmondás érvénytelenségének a megállapítására irányuló keresete eredményre vezet, az a végrehajtás elrendelésének az akadályát is képezi. Mindezekre tekintettel a támadott kikötés az alperest egyoldalúan csak arra jogosítja fel, hogy közjegyzői ténytanúsítványba foglalja a könyvei szerint kimutatott tartozást, ez a közjegyzői okiratba foglalt nyilatkozat azonban semmilyen, a felperesre nézve hátrányos jogkövetkezménnyel nem jár, az alperest a fogyasztó hátrányára egyoldalúan nem jogosítja és a bizonyítás terhét sem fordítja meg, ezért az sem a Korm. rendelet 1. §

(1)bekezdése, sem a Ptk. 209-209/B. §-ai alapján nem minősül tisztességtelennek. A felperest a Pp. 78. §

(1)bekezdése alapján kötelezte az alperes ügyvédi munkadíjból álló perköltsége, és a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. §

(2)bekezdése alapján a keresetlevél ismételt benyújtásakor leróni elmulasztott további 3.600 forint eljárási illeték megfizetésére. Az elsőfokú ítélettel szemben elsődlegesen annak keresete szerinti megváltoztatása, másodlagosan a hatályon kívül helyezése iránt a felperes terjesztett elő fellebbezést. Kérte, hogy az Ítélőtábla az alperest kötelezze perköltség fizetésére úgy, hogy az közvetlenül a jogi képviselőjének letéti számlájára kerüljön teljesítésre a korábban csatolt nyilatkozata alapján. Fellebbezése szerint az ítélet jogszabálysértő, az elsőfokú bíróság a bizonyítékok okszerűtlen mérlegelésével helytelen jogi következtetésekre jutott. Hangsúlyozta: téves az elsőfokú bíróságnak az az álláspontja, hogy nem a támadott kikötés képezné a záradék kiállíthatóságának alapját. Hivatkozott arra, hogy a fellebbezésében megjelölt felsőbb bíróságok ítéletei egységesek abban, hogy a perrel érintett, megegyező tartalmú szerződéses kikötések arra biztosítanak lehetőséget a hitelezők számára, hogy a saját nyilvántartásaik alapján határozzák meg a követelés tárgyát, mennyiségét és azt a közjegyzővel közokiratba foglaltassák. Ezt a közokiratot a Vht. alapján végrehajtási záradékkal lehet ellátni a hitelező kérelmére, ami azt eredményezi, hogy a hitelező egyoldalú nyilatkozata alapján indul végrehajtás a fogyasztóval szemben. Ez pedig arra kényszeríti a fogyasztót, hogy a végrehajtás megszüntetése és korlátozása iránt indítson pert a hitelező ellen. Ez a rendelkezés súlyos egyenlőtlenséget idéz elő a fogyasztó kárára, hiszen közjegyzői okiratba foglalt tartozáselismerő nyilatkozat hiányában is arra kényszerül, hogy végrehajtás megszüntetése és korlátozása iránti eljárást indítson, amelyben az alperes egyoldalú nyilatkozatával szemben az ő kötelezettségét képezi a tartozás helyes összegének igazolása. A támadott kikötés nemcsak végrehajtás megszüntetése és korlátozása iránti perben, hanem bármely banki igényérvényesítés esetére arra kényszeríti, hogy a követelés lejárta és összege tekintetében a bank nyilvántartásait fogadja el. Mindez azzal a következménnyel jár, hogy alperesnek a szerződésből eredő követelésének lejárata és összege tekintetében elegendő a saját maga által egyoldalúan készített nyilvántartás adataira, mint közhiteles bizonyítékra hivatkoznia, amelyet a fogyasztó tartalmának ismerete nélkül, előre elfogadott. Így a fogyasztó arra kényszerül, hogy ezekben az eljárásokban az alperes egyoldalú nyilatkozatával szemben bizonyítson. Ilyen kikötés hiányában ugyanakkor az egyik fél által egyoldalúan elkészített nyilvántartás nem rendelkezne nagyobb bizonyító erővel, mint a fél saját nyilatkozata. Mindezek miatt fenntartotta, hogy az érintett kikötés megkönnyíti a fogyasztóval szembeni igényérvényesítést, egyúttal megnehezíti a fogyasztó jogait a hitelező nyilvántartásaiban szereplő tartozás összegének vitatása során, és emiatt a Korm. rendelet 1. §

(1)bekezdés b) pontja alapján tisztességtelen. Álláspontja szerint abból a körülményből, hogy az alperesnek jogszabály írja elő a nyilvántartás vezetését, még nem következne az, hogy a nyilvántartás tartalmát bizonyítékként előre el kellene fogadnia. Az a körülmény, hogy a nyilvántartás tartalmával szemben a Hpt. szerint kifogással élhet, nem cáfolja e kikötés tisztességtelenségét, sőt éppen azt igazolja, hogy az alperes közhiteles bizonyítéknak minősített egyoldalú nyilatkozatával szemben a fogyasztó kényszerül ellenbizonyítani, ezért a Korm. rendelet 1. §

(1)bekezdés j) pontja szerinti tisztességtelenségi ok is fennáll. A ... ...... számú jogerős ítéletében kifejtettekből azt emelte ki, hogy a támadott rendelkezés a bizonyítási terhet a fogyasztó hátrányára változtatja meg és a hitelezőt jogosítja fel annak meghatározására is, hogy a fogyasztó teljesítése szerződésszerű-e. Ez a rendelkezés jelenti az alapját annak, hogy az adós szerződésből eredő tartozását a bank az üzleti könyvei és nyilvántartásai alapján határozza meg, és az ennek alapján készült közjegyzői ténytanúsítvány, valamint a közjegyzői okiratba foglalt felmondás folytán minden további eljárás nélkül végrehajtási záradékolást kérjen, vagyis a végrehajtás azonnal elrendelésre kerüljön a fogyasztóval szemben. A fogyasztónak csak ezt követően van lehetősége külön peres eljárás keretében vitatni az alperes követelését. A joggal való visszaélés tekintetében kifejtettek esetében pedig hivatkozott a .... számú ítéletében kifejtettekre. Az alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg és a jogszabályoknak megfelelő döntést hozott. Továbbra is állította, hogy a felperes nem a szerződés I.4. pontja miatt, hanem a Pp. 164. §-ára és 195. §-ára figyelemmel köteles bizonyítani, hogy az általa közokiratban elismert tartozás nem áll fenn. Hivatkozott arra, hogy a ..... számú ítéletével jogerősen elutasított egy ugyanilyen kikötés tisztességtelenségének megállapítására irányuló keresetet. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság helyesen járt el, amikor nem szorítkozott a támadott szerződési kikötés nyelvtani elemzésére, hanem a tisztességtelenséget a felek jogviszonyának sajátosságaira tekintettel az egyéb rendelkezések, a szerződéshez kapcsolódó további közokiratok és vonatkozó jogszabályi környezet alapján vizsgálta. A Fővárosi Ítélőtábla teljes terjedelemben vizsgálta felül az elsőfokú bíróság ítéletét, mert annak első fokon jogerőre emelkedett rendelkezése nem volt [Pp. 228. §

(4)bekezdés]. A fellebbezés részben megalapozott. A felperes fellebbezésében nem hivatkozott olyan lényeges eljárási szabálysértésre, amely a tárgyalás megismétlését tette volna szükségessé [Pp. 252. §

(2)bekezdése], és ilyet az Ítélőtábla sem észlelt, ezért az elsőfokú bíróság ítéletét érdemben vizsgálta felül. Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, az Ítélőtábla azonban döntésével az alábbiak miatt nem értett egyet: A rendelkezésre álló adatok alapján az elsőfokú bíróság helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy a felperes fogyasztóként kötött az alperessel ingatlan vásárlása céljából kölcsönszerződést, ennek következtében az a Ptk.

1. § e) pontja szerinti fogyasztói szerződésnek minősült. A felek közötti kölcsönszerződés a DH1, illetve DH2 törvények hatálya alá tartozott, azonban a szerződés támadott kikötésének tisztességtelensége a DH törvények alapján történt elszámolást nem érintette. Ezért a DH2 törvény 37-37/A. §-ának szabálya nem zárta ki a felperes megállapítás iránti keresetének érdemi elbírálását. A felek szerződéskötése idején hatályos Ptk. 209/A. §-a úgy rendelkezett, hogy a fogyasztói szerződés tisztességtelen kikötését a fogyasztó megtámadhatja. Tekintettel arra azonban, hogy a szerződéskötésre Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozását követően került sor, és az Európai Unió Bíróságának a C-240/
2. számú ítéletében kifejtettek szerint a nemzeti jogszabályt a bíróságoknak irányelvkonform módon kellett értelmezniük, a 93/13/EGK Irányelv
3. cikk

(1)bekezdésére figyelemmel ténylegesen már ekkor is a semmisség volt a jogkövetkezménye a fogyasztói szerződés kikötése tisztességtelenségének [3/2011. PK vélemény]. A szerződéskötés idején hatályos Ptk. 209/B. §

(1)bekezdése kimondta, hogy tisztességtelen az általános szerződési feltétel, illetve a fogyasztói szerződés kikötése, ha a jóhiszeműség követelményének megsértésével a feleknek a szerződésből eredő jogosultságait és kötelezettségeit egyoldalúan és indokolatlanul az egyik fél hátrányára állapítja meg. A

(2)bekezdés szerint egyoldalúan és indokolatlanul hátrányos a jogosultságok és kötelezettségek meghatározása különösen, ha

1. a)a szerződésre irányadó lényeges rendelkezéstől jelentősen eltér; vagy
2. b)összeegyeztethetetlen a szerződés tárgyával, illetve rendeltetésével. A

(3)bekezdés értelmében a feltétel tisztességtelen voltának megállapításakor vizsgálni kell a szerződéskötéskor fennálló minden olyan körülményt, amely a szerződés megkötésére vezetett, továbbá a kikötött szolgáltatás természetét, az érintett feltételnek a szerződés más feltételeivel vagy más szerződésekkel való kapcsolatát. A

(4)bekezdés pedig úgy rendelkezett, hogy külön jogszabály meghatározhatja azokat a feltételeket, amelyek a fogyasztói szerződésben tisztességtelennek minősülnek, vagy amelyeket az ellenkező bizonyításáig tisztességtelennek kell tekinteni. A Korm. rendelet 1. §

(1)bekezdése kimondta, hogy a fogyasztói szerződésben tisztességtelennek minősül különösen az a szerződési feltétel, amely

1. b)kizárólagosan a fogyasztóval szerződő felet jogosítja fel annak megállapítására, hogy teljesítése szerződésszerű-e;
2. j)a bizonyítási terhet a fogyasztó hátrányára változtatja meg. A felperes az alperes nyilvántartásai, könyvei alapján készült közjegyzői ténytanúsítványra kiállítására vonatkozó szerződési kikötések tisztességtelenségét állította. A támadott három szerződési feltétel közül az első (az I.4. pont ötödik bekezdés második mondata) azonban valójában a szerződésmódosítás feltételeit tartalmazta, melyek tisztességtelenségét megalapozó tények nem merültek fel. Az Ítélőtábla a I.4. pont hatodik és hetedik bekezdése tisztességtelenségének a vizsgálata körében elöljáróban azt emeli ki, hogy az Európai Bíróság a C-32/14. számú ítéletében úgy foglalt állást, hogy önmagában a közjegyzői záradékolás lehetősége nem sérti az uniós jogot, mert a fogyasztónak módjában áll jogait megvédeni azzal, hogy a Ptk. 239/A. § szerint megállapítási, vagy a Pp. 369. §-a alapján végrehajtás megszüntetése iránt pert indíthat, amelyekben a nemzeti bíróság a záradékolás alapjául szolgáló szerződési feltétel tisztességességét vizsgálhatja. A Vht. szerződéskötéskor hatályos 21. §-a, illetve jelenleg hatályos 23/C. §-a lehetőséget ad arra, hogy az ott meghatározott feltételek maradéktalan fennállása esetén a jogosult bírósági eljárás és jogerős bírósági határozat nélkül kezdeményezzen bírósági végrehajtást követelésének behajtása érdekében. A támadott szerződési feltételeknek az a céljuk, hogy a közjegyzői okiratba foglalt kölcsönszerződés vagy az adós kölcsönszerződésből eredő kötelezettsége elismerését tartalmazó egyoldalú nyilatkozata mellett közjegyzői okirat – közjegyzői ténytanúsítvány – tartalmazza a felmondás tényét és az adós kötelezettségének mennyiségét, vagyis a felmondáskor fennálló összegét is. Ez pedig ahhoz kell, hogy megvalósuljon a záradékoláshoz szükséges egyik feltétel, és az alperes bírósági eljárás nélkül érvényesíthesse a kölcsönszerződésből eredő pénzkövetelését, ezáltal kedvezőbb helyzetbe kerüljön. A kikötés nélkül az alperes nem juthatna hozzá a követelése összegét is tartalmazó közjegyzői okirathoz, és nem lenne végrehajtási záradékkal ellátható okirat. Végrehajtási záradék hiányában az alperesnek kellene pert indítania a kölcsöntartozás megfizetése iránt az adósok ellen. Ebben a perben a Pp. 164. §

(1)bekezdése alapján az alperest terhelné a követelése összegének bizonyítása. A kölcsönszerződés és a közjegyzői ténytanúsítvány végrehajtási záradékkal történő ellátása esetén a végrehajtási eljárás megindul az adóssal szemben. Mind a végrehajtási eljárásban, mind a Pp. 366. §-a és 369. §-a alapján indított végrehajtás megszüntetése vagy korlátozása iránti perben a követelés összegének bizonyítása az adósokra hárul. A Pp. 195. §

(1)bekezdése alapján a tartozás összegét rögzítő közjegyzői ténytanúsítvány mint közokirat már önmagában, végrehajtási záradék nélkül is áthárítja a tartozás összegére vonatkozó bizonyítás terhét az adósra. A támadott kikötésekben a felperes kötelezettséget vállalt arra, hogy közhiteles, aggálytalan tartalmú bizonyítéknak fogadja el a kizárólag az alperes – saját nyilvántartásain és könyvein alapuló – egyoldalú állítása alapján kiállított közjegyzői ténytanúsítványt. Ezzel az alperes tulajdonképpen már a kölcsön folyósítása előtt, előre elismertette az adóssal, hogy mindenkori tartozásának összege megegyezik a könyveiben és nyilvántartásaiban szereplő összeggel. A tartozáselismerés a Ptk. 242. §

(1)bekezdése alapján az elismerőre hárítja át a bizonyítás kötelezettségét. Ilyen módon a kifogásolt szerződési feltétel a felperes hátrányára változtatja meg a bizonyítás terhét, ezért a Korm. rendelet 1. §

(1)bekezdés j) pontja alapján tisztességtelen. A felperes azon kötelezettségvállalása révén, hogy aggálytalannak fogadja el az alperes – saját nyilvántartásain és könyvein alapuló – egyoldalú állítása alapján kiállított közjegyzői ténytanúsítványt, a kikötés lényegében kizárja annak a lehetőségét is, hogy a továbbiakban bármely eljárásban eredményesen vitássá tegye a tartozásának összegét. A szerződési feltétel azáltal, hogy az alperest feljogosítja a felperest terhelő tartozás összegének megállapítására, kizárja az összeg felperes általi eredményes vitatását, és lehetőséget teremt arra, hogy az alperes maga döntse el, hogy a felperes teljesítése szerződésszerű-e. Ehhez képest dönthet az alperes a kölcsönszerződés felmondásáról, a felperes viszont a sérelmezett kikötésre figyelemmel nem vitathatja hátraléka fennállásának tényét, a hátralék összegét és a felmondás jogszerűségét. Ezért a szerződési feltétel a Korm. rendelet 1. §

(1)bekezdés b) pontja alapján is tisztességtelen. A felperesnek a Ptk. 209/B. §-ára alapított keresete magában foglalta a 93/13/EGK Irányelv 6. cikk

(1)bekezdéséből következő jogkövetkezményt, azt, hogy a tisztességtelen feltételek nem jelentenek kötelezettséget rá nézve. A Ptk. 239/A §

(1)bekezdése kizárólag a szerződés vagy a szerződés egyes rendelkezései semmisségének a megállapítását teszi lehetővé, a megállapítás lehetősége nem terjed ki a tisztességtelenség jogkövetkezményének megállapítására. A megállapítási kereset Pp.

1. §ában meghatározott előfeltételei pedig bizonyítottan nem álltak fenn, ezért a felperes jogkövetkezmény megállapítás iránti kereseti kérelme nem volt teljesíthető. A kifejtettek alapján a felperes keresete fele részben eredményes volt, és a felperes 32.400 forint kereseti illetéket lerótt. Az Ítélőtábla ezért mentesítette a perköltség fizetésének kötelezettsége alól a felperest, és a Pp.
2. §

(1)bekezdése alapján az alperest kötelezte a kereseti illeték fele összegéből álló elsőfokú perköltség fizetésére. A felperes által még fizetendő le nem rótt illeték összegét pedig leszállította, és fele összegének megfizetésére ugyancsak az alperest kötelezte. A pernyertességével arányos perköltség a felperest, és nem a képviselőjét illette meg, ezért a perköltség megtérítésének egy meghatározott, a Pp. 81. §

(1)bekezdésétől eltérő módját az Ítélőtábla ítéletében nem rendelhette el. Ez azonban nem jelentheti akadályát annak, hogy az ítélet alapján az alperes a felperes csatolt nyilatkozatának megfelelően teljesítsen. Mindezekre figyelemmel az Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §

(2)bekezdése alapján részben megváltoztatta. A felperes fellebbezése részben vezetett eredményre, ezért az Ítélőtábla a Pp. 81. §

(1)bekezdése alapján a megfizetett fellebbezési illeték fele összegének megfizetésére kötelezte az alperest. Budapest,

1. április
2. Világhyné dr. Böcskei Terézia s. k. a tanács elnöke dr. Csóka István s. k. s. k. előadó bíró A kiadmány hiteléül: ... tisztviselő dr. Lente Sándor bíró