Mfv.10566/2007/6 – Kúria

MfvK.IV.10.566/2007/6.szám A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr. Miklós Endre ügyvéd által képviselt felperesnek a Dél-dunántúli Regionális Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság alperes ellen rokkantsági nyugdíj megszüntetése tárgyában hozott társadalombiztosítási határozat felülvizsgálata iránt indult perében a Kaposvári Munkaügyi Bíróság

1. március
2. napján kelt 5.K.406/2006/
3. számú jogerős ítélete ellen a felperes által
4. sorszám alatt benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán az alulírott napon - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi í t é l e t e t : A Legfelsőbb Bíróság a Kaposvári Munkaügyi Bíróság 5.K.406/2006/
5. számú ítéletét hatályában fenntartja. Kötelezi a Legfelsőbb Bíróság a felperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg az alperesnek 10.000 /tízezer/ forint felülvizsgálati eljárási költséget. Az ítélet ellen további felülvizsgálatnak nincs helye. I n d o k o l á s A felperes
6. november
7. napjától III. csoportú rokkantsági nyugdíjban részesült. Állapotának soros felülvizsgálata során az OOSZI elsőfokú és másodfokú orvosi bizottságai megállapították, hogy a felperes munkaképesség-csökkenésének mértéke össz-szervezeti szempontból
8. március
9. napjától véleményezhetően - 50 %-os. Erre tekintettel a felperes részére korábban megállapított rokkantsági nyugdíj folyósítását az alperes a 13-07453/2001-
10. számú elsőfokú határozatával
11. április
12. napjától megszüntette, azon indokolással, hogy a felperes munkaképesség-csökkenése a 67 %-os mértéket már nem éri el. Az elsőfokú határozatot a felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú hatóság
13. sorszámú másodfokú határozatával helybenhagyta. A felperes keresetében az alperesi határozatok felülvizsgálatát és hatályon kívül helyezését kérte. Előadta, hogy egészségi állapotában lényeges változás nem történt, a végtag-rövidülés változatlanul fennáll, és ennek okán mozgáskorlátozottsága is. A megyei munkaügyi bíróság a felperes keresetét alaptalannak értékelte, és azt elutasította. Ítéletének indokolásában a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló
14. évi LXXXI. törvény /a továbbiakban: Tny./
15. § /1/ bekezdésére,
16. § /1/ bekezdésére, valamint a Tny. végrehajtására kiadott 168/
17. /X. 6./ Kormányrendelet /a továbbiakban: Vhr./
18. § /1/ bekezdésére hivatkozott. Megállapította, hogy a kiegészítésekkel együtt aggálytalan és ellentmondásmentes szakértői vélemény alapján a felperes hivatkozásával ellentétben egészségi állapota a
19. évben végzett vizsgálatok alkalmával rögzítettekhez képest változott, abban releváns állapotjavulás következett be. A szakértő e körben kellően megindokolta, hogy a
20. évben történt zsírembólia utáni állapotot öt év elteltével már nem kell figyelembe venni, és a testi vizsgálat
21. és
22. évben rögzített adataiból megállapítható, hogy a felperesnél a csípőmozgások kötöttsége és az izomsorvadás már nem áll fenn, így a felperes mozgáskorlátozottsága számottevően enyhült; a felperes munkaképesség-csökkenése jelenleg már csak 50 %-os mértékben állapítható meg. Erre tekintettel a megyei munkaügyi bíróság megállapította, hogy a felperes rokkantsági nyugdíját megszüntető alperesi határozat nem volt jogszabálysértő, a felperes nyugdíjának folyósítását a tényleges állapotjavulás miatt szüntette meg az alperes. A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, és annak megállapítását kérte, hogy legalább 67 %-os munkaképesség-csökkenéssel rendelkezik,
23. április
24. napjától. Arra hivatkozott, hogy a jogerős ítélet sérti a Tny.
25. §-ában foglaltakat, azt ugyanis az eljárt hatóságok és a munkaügyi bíróság nem alkalmazta, mivel a felperes rokkantsági nyugdíjra jogosult, olyan munkaképesség-csökkenéssel rendelkezik, amely arra megadja az alapot. Kifejtette, hogy a vizsgálatok között eltelt időben a jogszabály nem változott, és nem változott az a tény sem, hogy a felperes bal alsó végtagjának mozgáskorlátozottsága megalapozza a III. csoportú rokkantságot; ez a folyamat végleges és visszafordíthatatlan. Kifogásolta, hogy a munkaügyi bíróság az ítélet alapját képező szakértői vélemény felülvéleményezését nem rendelte el. Arra hivatkozott, hogy a jelen ügyben kirendelt és eljárt igazságügyi orvos-szakértő által adott vélemény a szöveg tartalmában és formájában teljesen megegyezett a korábban előterjesztett szakértői véleménnyel.
26. évben ezen szakvélemény ezt az állapotot véglegesnek és visszafordíthatatlannak rögzítette. Ilyen ellentmondás mellett mindenképp a szakértői vélemény felülvéleményezésének lett volna helye, amelyre nem került sor. A felperes álláspontja szerint az új eljárás keretében szükséges, és nem mellőzhető az ellenőrző szakértői vélemény beszerzése. Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult. A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. bekezdésének megfelelően tárgyaláson kívül bírálta el.
27. § /1/ A felülvizsgálati kérelem nem alapos. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a megyei munkaügyi bíróság megfelelő alapossággal feltárta az ügyben irányadó tényállást, és abból - az ide vonatkozó jogszabályi rendelkezések alkalmazásával helytálló jogi következtetést vont le. A perben rendelkezésre állt adatok tanúsága szerint a rokkantsági nyugdíjban részesülő felperes soros orvosi felülvizsgálata során az OOSZI orvosi bizottsága - a
28. február 15-én elvégzett vizsgálat alapján - a felperes munkaképesség-csökkenésének mértékét összszervezeti szempontból 50 %-ban állapította meg, amely
29. március
30. napjától véleményezhető. Ezen orvosi szakvéleményre tekintettel - amely az alperesi eljárásban a Tny.
31. §-a alapján kizárólagosan figyelembe veendő és irányadó volt - az elsőfokú hatóság a
32. február 20-án kelt határozatával a Vhr.
33. § /1/ bekezdésének megfelelő időpontban, azaz a határozat keltét követő második hónap első napjától -
34. április
35. napjától intézkedett a felperes rokkantsági nyugdíjának megszüntetéséről. A felperes fellebbezett a határozat ellen. A másodfokú eljárás során az OOSZI másodfokú bizottsága - az elsőfokú orvosi bizottsággal egyezően a
36. március
37. napján kelt szakvéleményében szintén 50 %-os mértékben véleményezte a felperes munkaképesség-csökkenésének mértékét; ennek alapján hozott a másodfokú hatóság helybenhagyó határozatot a rokkantsági nyugdíj megszüntetését illetően. Helyesen, a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően járt el a megyei munkaügyi bíróság akkor, amikor a felperes indítványára a perben igazságügyi szakértő véleményét szerezte be a felperes munkaképesség-csökkenése mértékének megállapítása érdekében. Az Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek Kaposvári Intézete
38. november 29-én kelt szakvéleményében egyértelműen rögzítette, hogy „a felperes egészségi állapota alapján össz-szervezeti munkaképesség-csökkenése, az alperes által megbízott orvosi bizottságok vizsgálatainak időpontjában is, 50 %-ban volt véleményezhető. A bizottságok a szakma szabályai szerint állapították meg munkaképesség-csökkenését.” Ezen szakértői véleményekből következően a rokkantsági nyugdíj folyósításának Tny.
39. § /1/ bekezdése szerinti egyik feltétele a legalább 67 %-os munkaképesség-csökkenés fennállta a felperesnél nem állapítható meg, így a Tny.
40. § /1/ bekezdése alkalmazásának, azaz a rokkantsági nyugdíjra jogosultság megszüntetésének volt helye. Megalapozatlanul hivatkozott tehát a felperes felülvizsgálati kérelmében arra, hogy a megyei munkaügyi bíróság nem alkalmazta a Tny.
41. § /1/ bekezdésében foglalt rendelkezéseket. A bíróság a rokkantsági nyugdíjra való jogosultság fennállta szempontjából vizsgálta az ott meghatározottakat, és a bizonyítási eljárás eredményeként értékelte is azt. Hangsúlyozza a Legfelsőbb Bíróság, hogy a perben rendelkezésre állt orvos-szakértői vélemények között nem volt feloldandó ellentmondás, így a felülvéleményezés indokoltsága sem állt fenn. A közigazgatási eljárásban beszerzett, a keresettel támadott határozatok alapjául szolgáló /Tny.
42. §/ szakvélemények a perben kirendelt igazságügyi orvos-szakértő szakvéleményével összhangban álltak, egybehangzóan 50 %-os mértékben rögzítették a felperes munkaképesség-csökkenését. Ilyen tényállás mellett további bizonyítás elrendelése, újabb orvosi szakvélemény beszerzése szükségtelen és indokolatlan volt. A Pp.
43. § /2/ bekezdése értelmében a bíróság szakértői testületet akkor rendelhet ki, ha a perben felmerülő szakkérdés a
44. § alapján két egymástól független szakvélemény előterjesztése után -, a kirendelt szakértők személyes meghallgatása során sem tisztázható. Egyértelműen megállapítható volt, hogy ellentmondás hiányában felülvéleményezésre nem kerülhetett sor, ennek érdekében a megyei munkaügyi bíróság jogszerűen nem intézkedhetett. Kiemeli azt is a Legfelsőbb Bíróság, hogy a jelen eljárás során rendelkezésre állt közigazgatási eljárásbeli és perbeli orvosszakértői véleményeket nem a korábban, a rokkantsági nyugdíj megállapításakor keletkezett orvos-szakértői véleményekkel kellett összevetni, hiszen a perbeli eljárás tárgya nem a rokkantsági nyugdíj megállapítása volt. A már megállapított rokkantsági nyugdíj időszakos felülvizsgálata során az orvosi bizottság a felperesnél állapotjavulást tapasztalt, amelyet a további orvos-szakértői vélemények is megerősítettek; erre való tekintettel a rokkantsági nyugdíj további folyósításához szükséges 67 %-os munkaképesség-csökkenést véleményezni nem tudták, hanem azt 50 %-os mértékben határozták meg. Így a felperesnek a rokkantsági nyugdíjra való jogosultsága megszűnt, jogszerűen intézkedtek az alperesi hatóságok annak megszüntetéséről. Minderre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályokat nem sértette meg, ezért azt a Pp.
45. § /3/ bekezdése alapján hatályában fenntartotta. A felülvizsgálati eljárásban felmerült alperesi perköltség megfizetésére a Legfelsőbb Bíróság a felperest a Pp.
46. § /1/ bekezdése folytán alkalmazandó Pp.
47. § /1/ bekezdése szerint kötelezte. Az eljárás a Tny.
48. §-ának megfelelően illetékmentes. Budapest,
49. május
50. Dr. Buzinkay Zoltán sk. tanácselnök, Dr. Fekete Ildikó sk. előadó bíró, Dr. Darák Péter sk. bíró A kiadmány hiteléül: tisztviselő