Bf.772/2016/7 – Szegedi Ítélőtábla

(1)bekezdés a) pont] és készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétségének [Btk. 393. §

(1)bekezdés a) pont] minősíti. A folytatólagosan elkövetett zaklatás vétsége vonatkozásában a folytatólagos elkövetésre utalást mellőzi. A

1. szeptember
2. napján elkövetett cselekményeknek zaklatás bűntetteként és zaklatás vétségeként való minősítését mellőzi. A szabadságvesztés tartamát 6 (hat) évre, a közügyektől eltiltás tartamát 5 (öt) évre súlyosbítja. A feltételes szabadságra vonatkozó rendelkezésből a legkevesebb három hónapra utalást mellőzi. A bűnjelek a Kunszentmiklósi Járásbíróság bűnjelnyilvántartásában Bny.21/
3. szám alatt vannak bevételezve. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyja. Kötelezi a vádlottat a másodfokú eljárásban felmerült 14.260.- (tizennégyezer-kettőszázhatvan) forint bűnügyi költség megfizetésére, külön felhívásra az állam javára. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. INDOKOLÁS Az elsőfokú bíróság vádlott neve vádlottat 2 rendbeli kifosztás bűntette [Btk.
4. §

(1)bekezdés b) pont] magánlaksértés bűntette [Btk. 221. §

(1)bekezdés,

(2)bekezdés c) pont,

(4)bekezdés], zaklatás bűntette [Btk. 222. §

(2)bekezdés a) pont,

(3)bekezdés a) pont], folytatólagosan elkövetett zaklatás vétsége [Btk. 222. §

(2)bekezdés a) pont] és 3 rendbeli - két esetben folytatólagosan elkövetett - testi sértés vétsége [Btk. 164. §

(1)bekezdés,

(2)bekezdés] miatt - halmazati büntetésül - 4 év 6 hónap szabadságvesztésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztést börtönben rendelte végrehajtani, és beszámította a vádlott által

1. szeptember
2. napjától
3. február
4. napjáig előzetes fogvatartásban töltött időt. Úgy rendelkezett, hogy a vádlott a szabadságvesztésből legkorábban a büntetés kétharmad részének, de legkevesebb három hónap kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Elrendelte a Kunszentmiklósi Járásbíróság
5. április
6. napján jogerőre emelkedett 13.B.48/2013/
7. számú ítéletével kiszabott 8 hónap börtönbüntetés végrehajtását is. A Kunszentmiklósi Rendőrkapitányságon BNYT/2013/
8. szám alatt bevételezett bűnjelek lefoglalását megszüntette, és a
9. sorszám alattit sértett2 , a
10. sorszám alattit tanú4nek, az
11. sorszám alattit vádlott neve vádlottnak kiadni, az
12. sorszám alattit az iratokhoz csatolni rendelte. Kötelezte a vádlottat 264.471.- forint bűnügyi költség megfizetésére az államnak. Az első fokú ítélet ellen fellebbezést jelentett be: az ügyész, a vádlott terhére a büntetés súlyosítása érdekében, vádlott neve vádlott elsődlegesen valamennyi bűncselekmény vonatkozásában felmentés, másodlagosan enyhítés érdekében, a védő, elsődlegesen a kifosztás bűntette, a zaklatás bűntette, a zaklatás vétsége és a magánlaksértés bűntette tekintetében felmentés, másodlagosan a kiszabott büntetés enyhítése végett. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség az ügyészi fellebbezést módosítással tartotta fenn. A tényállás kiegészítése, illetve helyesbítése mellett arra figyelemmel, hogy a vádlott sértett1-vel szemben a táska elvétele érdekében alkalmazott erőszakot, a sérelmére elkövetett kifosztás bűntetteként értékelt cselekményt rablás bűntettének [Btk.
13. §

(1)bekezdés a) pont] és készpénzt helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétségének [Btk. 393. §

(1)bekezdés a) pont] indítványozta minősíteni, a zaklatás bűntette és vétsége vonatkozásában pedig arra figyelemmel, hogy

1. szeptember
2. napján sértett2 és sértett1 szemben a fenyegetés és a bántalmazás egyszerre zajlott, a vádlott zaklatás bűntettében való bűnösségének megállapítását és a zaklatás vétsége vonatkozásában a folytatólagos elkövetésre utalás mellőzését, a szabadságvesztés büntetés tartamának súlyosítását, egyebekben az első fokú ítélet helybenhagyását indítványozta. A bűnösségi körülményeket észrevételezte. A védő, a felmentésre irányuló fellebbezését arra alapította, melyhez a vádlott is csatlakozott, hogy a kifosztás bűntette esetében a vádlott által elvett mobiltelefon közös tulajdon volt, a zaklatás bűntette és vétsége álláspontja szerint azért nem valósult meg, mert a vádlott és a sértettek is olyan állapotban voltak, hogy a fenyegető kijelentések nem tekinthetők komolynak, a magánlaksértés bűntette vonatkozásában pedig a hozzátartozó sértett tanúk éltek a mentességi jogukkal, ezért az, álláspontja szerint bizonyítást nem nyert. Az enyhítést arra alapítottan indítványozta, hogy a vádlottat a bűncselekmények elkövetésében az motiválta, a felesége elhagyta, és 5 kiskorú gyerekkel egyedül maradt, valamint a nála maradt kiskorú gyerekek eltartásáról továbbra is gondoskodik. Az ítélőtábla az ügyész eltérő minősítésre vonatkozó és súlyosításra irányuló fellebbezését találta alaposnak. Az elsőfokú bíróság ítéletét a Be.
3. §

(1)bekezdése alapján felülbírálva az ügy érdemére kiható eljárási szabálysértést nem észlelt. Az elsőfokú bíróság ítéletének tényállását a Be. 352. §

(1)bekezdés a) pontja alapján, az iratok egybehangzó adataira, és a vádlott fellebbezési nyilvános ülésen tett nyilatkozatára figyelemmel kiegészítette, illetőleg helyesbítette az alábbiak szerint: vádlott neve vádlottnak 2013 óta élettársi kapcsolata van, az élettársa háztartásbeli. A vádlott gyerekei közül három kiskorú gyerek (gyerek neve1, gyerek neve2, gyerek neve3) az ő és élettársa eltartásában van, gyerek neve4 nevelőszülőknél van elhelyezve, akinek eltartásához a vádlott havi 5.000.- forinttal járul hozzá, gyerek5 pedig a volt felesége eltartásában van. Az első fokú ítélet

1. oldal
2. pontjában szereplő elítélés alapját képező felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje
3. október
4. napján telt volna le eredményesen. A
5. oldal
6. bekezdésének értelemzavaró
7. mondatát kiegészíti akként, hogy a vádlott a ház előtt gépkocsijában várakozó tanú 1et látva ült be a gépkocsiba. A
8. oldal
9. bekezdését kiegészíti azzal, hogy a pénztárcában volt 60.000.- forint készpénz a vádlott és sértett1 sértett közös tulajdonát képezte. A
10. oldal
11. bekezdését kiegészíti azzal, hogy az arra jogosultak a joghatályos magánindítványaikat
12. szeptember
13. napján terjesztették elő. Egyebekben az első fokú ítélet tényállása hiánytalan, mely a másodfokú eljárásban is irányadó volt. A felmentésre irányuló fellebbezések a bizonyítékok értékelését támadják. Azt kifogásolják, hogy az elsőfokú bíróság nem vádlott neve vádlott védekezését fogadta el, - aki csupán a sértettek bántalmazását ismerte be, a többi bűncselekmény elkövetését tagadta - hanem a terhelő vallomásokat és bizonyítékokat. Az elsőfokú bíróság valamennyi rendelkezésre álló bizonyítékot megvizsgált, azokkal részletesen foglalkozott. egyenként és összességükben is értékelte. Helytálló indokát adta annak, hogy a vádlott következetlen védekezését, illetve a tanúk vallomását milyen körben fogadta el, valamint vetette el. Sértett1 és sértett2 sértettek az egész eljárás során mindenre kiterjedően következetes, egymással is egybehangzó vallomást tettek. A vádlott védekezésével szemben az ő vallomásaikat támasztották alá a tanúk vallomásai is. Ezekkel egybehangzóak voltak a helyszínre kihívott rendőr tanúk vallomásai, akik a vádlottal szemben intézkedtek, és ennek során hallották és látták az események egy részét. A bántalmazások módját, a keletkezett sérülések milyenségét nem csak a tanúvallomások, hanem az orvosszakértői vélemény is igazolta. Az utcán történteket is több tanú látta. tanú 2 tanú pedig bizonyította, hogy sértett1tól a táska elvétele erőszakkal történt. Kétségtelen, hogy tanú 3 és tanú 4 tanúk mint hozzátartozók a vallomástételt megtagadták, de a magánlaksértés bűntettét tanú 5 és tanú 6 tanúk, a tanú3 sérelmére elkövetett testi sértés vétségét sértett1 és sértett2 tanúk bizonyították, és családnév-ék ezen bűncselekmények miatt a joghatályos magánindítványt előterjesztették. Törvényesen értékelte az elsőfokú bíróság az egyéb bizonyítékokat, így a rendőri jelentéseket, a helyszíni szemle jegyzőkönyv, a fényképfelvételek, a lefoglalási és házkutatási jegyzőkönyvek adatait is. A fenti bizonyíték értékelés mellett megállapított tényállás megalapozott. Megalapozott tényállás esetén a másodfokú eljárásban a bizonyítékok eltérő értékelésére nincs törvényes lehetőség, ezért a felmentésre irányuló fellebbezések eredményre nem vezethettek. A megalapozott tényállásból helyesen következtetett az elsőfokú bíróság a vádlott bűnösségére, cselekményeit viszont csak részben, a sértett2 sérelmére elkövetett kifosztás bűntette, a
14. szeptember
15. napján elkövetett zaklatás vétsége, a magánlaksértés bűntette és a 3 rendbeli testi sértés vétsége vonatkozásában minősítette törvényesen. Tévedett, amikor sértett1 és sértett2 sérelmére
16. szeptember
17. napján elkövetett bántalmazás közbeni fenyegetést zaklatás bűntettének, illetve vétségének is, sértett1 sértett sérelmére elkövetett vagyon elleni bűncselekményt pedig 1 rendbeli kifosztás bűntettének minősítette. Az irányadó tényállás szerint,
18. szeptember
19. napján a vádlott a házban sértett1 sértettet bántalmazta, sértett2 sértettet késsel megsértette, miközben a kést felmutatva megfenyegette őket, hogy leszúrja. Felszólította sértett 2t, hogy adja át neki a mobiltelefont, bántalmazta tanú3at, majd ezután magához vette sértett1 sértett táskáját. A sértett ezt meg akart akadályozni, megfogta a táska fülét, de a vádlott hajánál fogva megragadta, amitől a földre esett, hajánál fogva az utcára húzta, ahol sikerült a táskát tőle elvenni, amiből kivette sértett1 sértett pénztárcáját, a benne lévő 60.000.forint készpénzzel és bankkártyával, a táskát pedig visszadobta a sértettnek. A fenti tényállásból megállapítható, hogy
20. szeptember
21. napján sértett1 és sértett2 sértettek fenyegetése és bántalmazása egyszerre zajlott, a vádlott mindenképpen bántalmazni akarta a sértetteket, és a fenyegetésre azért került sor, hogy ennek nagyobb nyomatékot adjon. Az irányadó bírói gyakorlat szerint ha a személy elleni erőszakos cselekmény elkövetésével való fenyegetés célja nem a félelemkeltés, hanem a bántalmazás közbeni indulat levezetése, a zaklatás vétségének felrovására nincs lehetőség, a terhelt terhére kizárólag a megvalósult élet vagy testi épség elleni bűncselekmény állapítandó meg (BH
22. 303.). Erre figyelemmel, az ügyészi indítványnak is megfelelően, a testi sértés vétsége mellett sértettt1 sértett vonatkozásában a zaklatás bűntette,sértett2 sértett vonatkozásában a zaklatás vétsége a testi sértés vétségével valóságos alaki halmazatban nem állapítható meg. Ezért az ítélőtábla, a cselekmények zaklatás bűntetteként és zaklatás vétségeként való minősítését is, és a folytatólagosan elkövetett zaklatás vétsége vonatkozásában a folytatólagos elkövetésre utalást mellőzte. sértett1 sérelmére elkövetett, az elsőfokú bíróság által megállapított kifosztás bűntette csak akkor lenne megállapítható, ha a dolog elvételére irányuló szándék a vádlottban a bántalmazást követően alakult volna ki (BH
23. 416.). A jelen esetben viszont nem erről van szó. Az irányadó tényállásból megállapítható, hogy
24. szeptember
25. napján, sértett1 sértettel szemben, a bántalmazása után az vádlott részéről az erőszak alkalmazása megszakadt. Ez idő alatt került sor a sértett2 sérelmére a kifosztás bűntettének, illetve tanú 3 sérelmére a könnyű testi sértés vétségének az elkövetésére. Csak mindezek után vette magához a vádlott sértett1 táskáját, és akkor már ennek megszerzése érdekében alkalmazott a sértettel szemben erőszakot úgy, hogy hajánál fogva az utcára húzta, és a táskát a fogásából itt sikerült kivennie. Ilyen körülmények mellett kétségtelen, hogy a vádlott a táskát és annak tartalmát akarta megszerezni úgy, hogy ennek érdekében alkalmazott a sértettel szemben erőszakot. A vagyon elleni bűncselekmények elkövetési tárgya az értékkel bíró olyan idegen dolog, amely nincs az elkövető tulajdonában vagy birtokában, viszont nem lehet a tárgya a közös tulajdonban lévő dolog (BH
26. 647.). Arra tekintettel, hogy a vádlott és sértett1 sértett 2002 óta házastársak voltak és házastársi életközösségük a bűncselekmények elkövetésekor is fennállt, vizsgálni kellett, hogy a vádlott által sértett1 sértettől elvett dolgok a vádlott számára idegenek, vagy közös tulajdonban lévők voltak. A vádlott sértett1 táskáját, pénztárcáját, az abban lévő 60.000.- forint készpénzzel és bankkártyával tulajdonította el. Az kétségtelen, hogy a táska (női kézitáskáról van szó) és a pénztárca sértett1 tulajdona volt. A készpénzt illetően, a felmerült adatok szerint a család jövedelme a GYES-ből, a családi pótlékból és vádlottnak járó szociális segélyből is állt. Mivel a 60.000.- forintot a vádlott és sértett1 a házassági életközösségük ideje alatt szerezték, és a gyerekek neveléséhez nyújtott állami támogatás nem tartozhat a házastárs különvagyonához, ez az összege a vádlott számára, az ítélőtábla álláspontja szerint nem lehetett idegen dolog. Így, e vonatkozásban vagyon elleni bűncselekményt nem követhetett el, amiért a 60.000.- forintot, az eltulajdonított tárgyak közül kirekesztette. A vádlott által elvett bankkártya sértett1 sértett nevére szólt, az ő birtokban is volt, a vádlott a korábbi években akkor használhatta, ha a sértett megkérte, hogy azzal pénz vegyen le a számlájáról. Tehát, nem volt a vádlott sajátja. A fentiek alapján az állapítható meg, hogy vádlott neve vádlott a számára idegen táskát, pénztárcát és a bankkártyát vette el jogtalan eltulajdonítás végett sértett1 sértettől úgy, hogy vele szemben evégből erőszakot alkalmazott. A fent kifejtettekre is figyelemmel az ítélőtábla a táska és pénztárca elvétele miatt a cselekményt nem kifosztás bűntettének, hanem a Btk.
27. §

(1)bekezdés a) pontjába ütköző és aszerint büntetendő rablás bűntettének minősítette. Mivel a bankkártya jogtalan elvétele csak a lopásnál jelent mint minősített eset törvényi egységet, és az eltérő jogi tárgy miatt nem lehet a rablás elkövetési tárgya, az a rablás bűntettével halmazatban a Btk. 393. §

(1)bekezdés a) pontjába ütköző és aszerint minősülő készpénzt helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétségét valósítja meg. Ezért az ítélőtábla az erre vonatkozó cselekményt ekként minősítette. A mobiltelefont a rendelkezésre álló adatok szerint sértett1 vásárolta 2013 tavaszán (nyomozati iratok

1. oldal). A mai életviszonyok mellett természetes és elfogadott, hogy egy ilyen dolog a házastárs különvagyonához tartozik, ezért ez is a vádlott számára idegen dolognak tekintendő. A vádlott, sértett2t az általa késsel történt bántalmazása után szólította fel a mobiltelefon átadására. Kétségtelen, hogy annak nem sértett2 volt a tulajdonosa, de mivel a követendő bírói gyakorlat szerint ilyen esetben a rendbeliség ahhoz igazodik ahány személlyel szemben az elkövető erőszakot vagy az élet illetőleg a testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetést alkalmaz annak érdekében, hogy a sértett tulajdonában vagy birtokában lévő dolgot jogtalan eltulajdonítás végett elvegye (BH
2. 458.), ez a cselekmény az elsőfokú bíróság által is helyesen megállapított 1 rendbeli kifosztás bűntettének minősül. A bűnösségi körülményeket az elsőfokú bíróság többségében helyesen vette számba és értékelte. Az ítélőtábla az enyhítő körülmények köréből a részbeni beismerő vallomást - mivel a bűnösség beismerésére nem terjedt ki - mellőzte, enyhítő körülményként azt vette figyelembe, hogy a vádlott 4 kiskorú gyerek eltartásáról gondoskodik, és további enyhítő körülményként a bűncselekmények azon méltányolható indítóokát, hogy elkövetésükre olyan sajátos élethelyzetben került sor, amikor a vádlottat a felesége 5 kiskorú gyerekkel magára hagyta, más férfivel létesített kapcsolatot, de ennek ellenére azt ígéretét, hogy visszamegy a családjához, amit nem teljesített. További súlyosító körülményként vette figyelembe a vagyon elleni erőszakos bűncselekmények elszaporodottságát is. A megváltoztatott minősítésre figyelemmel a vádlottal szemben kiszabható halmazati büntetés 2-12 évig terjedő szabadságvesztés, a középmérték 7 év. A vádlott terhére megállapított rablás, kifosztás és magánlaksértés bűntette kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmények. Ezen körülményekre, a vádlott előéletére és a súlyosító körülmények nagyobb számára tekintettel, vele szemben a középmérték szerinti szabadságvesztés kiszabása lenne indokolt. A vádlottat gyanúsítottként
3. szeptember
4. napján hallgatták ki. Így, az eljárás vele szembeni megindításától eltelt idő csaknem 4 év, ami jelentősnek tekinthető. A 2/
5. (II.10.) AB határozatban megfogalmazott alkotmányossági követelményre tekintettel, az eljárás elhúzódása miatt, az ítélőtábla a középmértéknél 1 évvel enyhébb, 6 év szabadságvesztést is elegendőnek tartott a büntetés céljai eléréséhez. Ezért, az elsőfokú bíróság által kiszabott 4 év 6 hónap szabadságvesztés tartamát 6 évre súlyosbította. E mellett szükségesnek találta a közügyektől eltiltás tartamának 5 évre való súlyosbítását is. Az elsőfokú bíróság ítéletének a feltételes szabadságra vonatkozó rendelkezése szükségtelenül tartalmazza a legkevesebb három hónap kitöltését, ugyanis a kiszabott szabadságvesztés kétharmad része ezt a mértéket meghaladja. Ezért az ítélőtábla az erre vonatkozó utalást mellőzte. Az iratokból megállapítható, hogy a bűnjelek a Kunszentmiklósi Járásbíróság bűnjelnyilvántartásába vannak Bny.216/
6. szám alatt bevételezve, ezért az ítélőtábla az első fokú ítélet erre vonatkozó rendelkezését ekként helyesbítette. A kifejtettekből következik, hogy az elsőfokú bíróság ítéletét a fentiek szerint a Be.
7. §

(1)bekezdése alapján megváltoztatta, egyebekben a Be. 371. §

(1)bekezdése alapján helybenhagyta. A másodfokú eljárásban a kirendelt védő díjával 14.260.-forint bűnügyi költség merült fel, melynek megfizetésére a vádlottat a Be. 381. §

(1)bekezdésére figyelemmel, a Be. 338. §

(1)bekezdése alapján kötelezte. Szeged,

1. május
2. Dr. Harangozó Attila s. k. a tanács elnöke Dr. Nikula Valéria s. k. előadó bíró Dr. Benedek Tibor s. k. bíró A Szegedi Ítélőtábla Bf.III.772/2016/
3. számú ítélete és a Kecskeméti Törvényszék 14.B.99/2015/
4. számú ítéletének, a jelen ítélettel meg nem változtatott része, a mai napon jogerős és végrehajtható. Szeged,
5. május
6. Dr. Harangozó Attila s. k. a tanács elnöke