← Magyarország

Pfv.21303/2016/12 – Kúria

A határozat elvi tartalma: A polgári törvénykönyvről szóló

  1. évi V. törvénybe foglalt tiltó rendelkezés hatályba lépéséig nem volt akadálya annak, hogy a felek a kölcsönszerződés biztosítására az ingatlanra vételi jogot kössenek ki. A Kúria mint felülvizsgálati bíróság ítélete Az ügy száma: Pfv.VI.21.303/2016/
  2. A tanács tagjai:. Kollár Márta a tanács elnöke . Puskás Péter előadó bíró Tamáné dr. Nagy Erzsébet bíró A felperes: A felperes képviselője:. Havasiné dr. Molnár Judit ügyvéd Az alperes: Az alperes képviselője: Jámbor Ügyvédi Iroda, ügyintéző: dr. Jámbor László ügyvéd A per tárgya: szerződés semmisségének a megállapítása A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: alperes A másodfokú bíróság neve és a jogerős határozat száma: Ítélőtábla 4.Pf.20.082/2016/
  3. Az elsőfokú bíróság neve és a határozat száma: Törvényszék 34.P.23.834/2014/
  4. Rendelkező rész - A Kúria a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezi és az elsőfokú bíróság
  5. sorszámú ítéletét helybenhagyja. - Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 5.500.000 (ötmillió-ötszázezer) forint fellebbezési és felülvizsgálati eljárási költséget. - Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az államnak külön felhívásra 2.500.000 (kétmilló-ötszázezer) forint fellebbezési, 350.000 (háromszázötvenezer) forint felülvizsgálati és 1.250.000 (egymillió-kétszázötvenezer) forint csatlakozó felülvizsgálati eljárási illetéket. Az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye. Indokolás A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás [1] A felperes Kft. tulajdonostársa és ügyvezetője Sz. A., további tulajdonostársai pedig D. M. és Sz. L. voltak. A felperes tulajdonában állt a perbeli, B. helyrajzi szám alatti ingatlan 5378/14847 tulajdoni hányada. A
  6. február 16-án kelt kölcsönszerződés szerint az alperes 400.000 Eurót adott kölcsön Sz. A-nak, akinek így a korábbi kölcsönökre tekintettel összesen 850.000 Euró tartozása állt fenn. A kölcsön biztosítására a felek elővásárlási jogot alapítottak az alperes javára a felperes perbeli ingatlanára, továbbá Sz. A. és a felperes további tulajdonostársai a felperes cégben fennálló üzletrészeikre vételi jogot engedtek a részére. A felek megállapodtak abban, hogy a vételi jog ellenértéke 280.000.000 forint. A szerződés alapján az elővásárlási jog bejegyzésre került az ingatlan-nyilvántartásba.
  7. március 11-én a peres felek, továbbá Sz. A. és a felperes további tulajdonostársai kiegészítették a kölcsönszerződést azzal, hogy a kölcsön biztosítására vételi jogot is engednek a perbeli ingatlanra az alperes javára, amelynek ellenértékeként 280.000.000 forintot jelölnek meg. Megállapodtak, hogy a Sz. A. tartozását a felperes magáénak ismeri el, annak visszafizetésére kötelezettséget vállal és az alperes ezt elfogadta. A felperes tagjai a rendkívüli taggyűlés szabályai szerint e tekintetben az egyetértésüket fejezték ki.
  8. március 14-én a peres felek vételi jogot alapító szerződést kötöttek a kölcsön biztosítására a perbeli ingatlanra. A szerződésben vételárat nem jelöltek meg.
  9. március 19-én a kölcsönszerződést ismételten kiegészítették azzal, hogy a hitelező további 120.000 Eurót bocsátott az adós felperes rendelkezésére és így a fennálló tartozás 850.000 Euró. A
  10. március 29-i kölcsönszerződés kiegészítésben egyebek mellett rendelkeztek arról, hogy a vételi jog tekintetében 220.000.000 forintot jelölnek meg ellenértékként. A vételi jog nem került bejegyzésre az ingatlan-nyilvántartásba. A felperes a tartozást nem fizette meg, az alperes ezért
  11. november 4-én tett nyilatkozatával élt a vételi jogával. Tulajdonjogát a földhivatal bejegyezte az ingatlan-nyilvántartásba. A határozatot a felperes fellebbezéssel támadta meg.
  12. december 16-án a felek egyezségi megállapodást írtak alá, amelyben egyebek mellett rögzítették a történteket, a felperes tartozásának fennállását, a kölcsönszerződés felmondását és azt, hogy az alperes 850.000 Euró vételáron élt a vételi jogával. A szerződés
  13. pontja szerint az ingatlan átruházása miatti nézetkülönbségeket ezzel a megállapodással a felek szabályozták és lezárták. Ennek keretében rögzítették, hogy a felperes tartozását a vételi jog gyakorlásával kifizetettnek tekintik, a kölcsönszerződésből eredően és a vételi jog gyakorlásával kapcsolatban a feleknek további követelésük nincs, egymással teljes körűen elszámoltak. A felperes ennek megfelelően visszavonta az alperes tulajdonjoga bejegyzésével kapcsolatos fellebbezését. A felperes
  14. december
  15. napján felszámolás alá került. A kereseti kérelem és az alperes védekezése [2] A felperes keresetében elsődlegesen kérte, hogy a bíróság állapítsa meg a
  16. március 14-én kötött vételi jogot alapító szerződés színleltségét, mivel álláspontja szerint az, abban az időpontban és azzal a tartalommal nem jött létre. A tartozás átvállalás a felperes részéről akkor még nem létezett és ilyen kötelezettségvállalás a felperes könyvelésében nem szerepelt. Másodlagosan jogszabályba ütközés címén kérte a szerződés semmisségének a megállapítását, tekintettel arra, hogy a szerződés a vételárat nem tartalmazta. Harmadlagosan a semmisség megállapítását azért kérte, mert a szerződés színlelt, az fedezeti célú jelzálogszerződést leplezett. Kérte az eredeti állapot helyreállítását oly módon, hogy kerüljön a tulajdonjoga visszajegyzésre a perbeli tulajdoni illetőségre. [3] Az alperes a kereset elutasítását kérte. Előadta, hogy a rendelkezésre álló szerződések azoknak megfelelően és az azokon feltüntetett időpontokban jöttek létre, a kikötött ellenérték más okiratban, de megjelölésre került, a vételárat pedig alku eredményeképpen alakították ki. Az első- és másodfokú ítélet [4] Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Az ítélet indokolása szerint a rendelkezésre álló okiratokból megállapíthatóan az alperes kölcsönt nyújtott Sz. A. részére, a kölcsön teljes összege 850.000 Euró volt. A kölcsön biztosítására egyrészt elővásárlási jogot alapítottak a felperes tulajdonában álló perbeli ingatlanra, amelyet be is jegyeztek az ingatlannyilvántartásba, másrészt pedig 280.000.000 forint ellenérték figyelembe vételével vételi jogot a felperes Kft.-ben fennálló üzletrészekre.
  17. március 11-én a kölcsönszerződés kiegészítésében a felperes a tartozást átvállalta, a tartozásátvállalást az alperes is elfogadta, így a Polgári Törvénykönyvről szóló
  18. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.)
  19. §-ában foglaltaknak megfelelően a tartozásátvállalás érvényesen létrejött. Ezt követően kötötték a felek a vételi jogot alapító szerződést a kölcsön biztosítására. A felek utóbb még több alkalommal megerősítették további szerződéseikben az ingatlant terhelő vételi jog létét, valamint a történteket Sz. A. is alátámasztotta a tanúvallomásával. A felek között tehát az akaratukkal megegyezően létrejött a vételi jogot alapító szerződés, így az elsődleges kereset nem volt megalapozott. A
  20. március 14-i szerződésből megállapítható volt a vételi jog alapítása a perbeli ingatlanra és az is, hogy az a kölcsön biztosítására szolgált. Az ezt megelőző
  21. március 11-i szerződés módosításban - amelyben részt vett a felperes Kft. és annak valamennyi tulajdonostársa is - a felek már úgy rendelkeztek, hogy a vételi jog ellenértékét 280.000.000 forintban határozták meg. A felek ekkor még üzletrészt terhelő vételi jogról rendelkeztek, de megállapítható volt, hogy a
  22. március 11-i szerződés kiegészítésben a felek már rögzítették, hogy a kölcsön biztosítására vételi jogot is engednek a perbeli ingatlanra, amelyet a felek, így a felperes is, a szerződés aláírásával megerősítettek. Ezt követően a
  23. március 29-i szerződés kiegészítésben a vételi jog ellenértékét 220.000.000 forintban határozták meg. Megállapítható volt tehát mindezek alapján, hogy a felperes a tartozást átvállalta, mindehhez a cég tagjai is hozzájárultak, ezt az alperes is jóváhagyta és a kölcsönt több módon is biztosították. A biztosítékok egyike volt a vételi jog alapítása és megállapítható volt az is, hogy ennek az ellenértékét először 280.000.000 forint, majd 220.000.000 forintban határozták meg. Nincs akadálya annak, hogy a vételi jog alapítása és az ellenérték meghatározása külön szerződésekben történjen, így az érvénytelenség ez okból sem állt fenn. A felek nem a tartozás mindenkori összegében, hanem egy pontosan megjelölt összegben határozták meg - közös megegyezés útján - a vételi jog ellenértékét, ezt utóbb módosították, így az érvénytelenség a felperes további hivatkozása alapján sem volt megállapítható. [5] A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és elrendelte a perbeli ingatlan tulajdoni hányadra az alperes javára bejegyzett tulajdonjog törlését és megkeresni rendelte a földhivatalt az eredeti állapot helyreállítása és a felperes tulajdonjoga visszajegyzése érdekében. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A jogerős ítélet indokolásában a másodfokú bíróság kifejtette, hogy a
  24. március 11-i szerződés szerint a felperes magáénak ismerte el a tartozást és az okiratban kötelezettséget vállalt annak visszafizetésére. Ezt az alperes is elfogadta, a Kft. valamennyi tagja pedig a rendkívüli közgyűlés szabályai szerint kifejtette az egyetértését, így helyesen került megállapításra, hogy érvényes tartozásátvállalásra került sor. A szerződés eredetijét a felperes felmutatta, ebből megállapítható volt, hogy az okirat
  25. november 9-én a közjegyzői hiteles másolat elkészültekor már rendelkezésre állt. A perben nem merült fel adat arra, hogy az okiraton nem a valós keltezés került volna feltüntetésre, ennek ellenkezőjét a felperes csak állította, de nem bizonyította, a szerződés érvényességét azonban még az esetleges téves keltezés sem érintené. A vételi jogot alapító szerződésben a vételár valóban nem került megjelölésre, de azt a kölcsönszerződés kiegészítése már tartalmazta. Megállapítható volt ebből, hogy a felek az ingatlan vételárát a kölcsönszerződésből fennálló tőketartozás összegében határozták meg és amennyiben ennek alapján az alperes él a vételi joggal, az adóssal szemben pénzbeni teljesítéssel és elszámolással már nem tartozik. Ennek megfelelően tehát figyelmen kívül hagyták a felek az esetleges visszafizetéseket is. A vételárat a felek nem az ingatlanrész forgalmi értékében állapították meg, hanem a kölcsön forintra átszámolt összegéhez igazították. A vételár ezáltal független volt a biztosítékul kikötött ingatlan forgalmi értékétől és a szerződés mentesítette a vevőt az elszámolási kötelezettsége alól is. A régi Ptk.
  26. §

(1)bekezdése értelmében a kielégítési jog megnyílta előtt létrejött megállapodás, amely szerint a jogosult a kötelezettség teljesítésének elmulasztása esetén megszerzi a zálogtárgy tulajdonjogát, semmis. A felek megállapodása megkerülte ezt a tilalmat és a vételár ilyen módon történt meghatározása jogszabályba ütközik (régi Ptk. 263. §
(1)bekezdés, 375. §
(1)bekezdés), a szerződés így a régi Ptk. 200. §
(2)bekezdése alapján semmis. A kölcsön lejárta előtt tilos ugyanis az adós és a hitelező olyan megállapodása, amellyel a biztosítékul felajánlott tárgy tulajdonjogát a vételi jog gyakorlása idején fennálló tartozás fejében elszámolás mellőzésével szerzi meg a vevő (BH
  1. 48.). A másodfokú bíróság ezért az elsőfokú bíróság ítéletét e tekintetben megváltoztatta, a színleltséggel kapcsolatos megállapításaival azonban egyetértett. A felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem [6] A jogerős ítélettel szemben mindkét fél felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő, a felperes azonban a felülvizsgálati kérelmét utóbb visszavonta és csatlakozó felülvizsgálati kérelmet nyújtott be. Az alperes felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását. Másodlagosan indítványozta a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a másodfokú bíróság kötelezését új tárgyalás lefolytatására, új határozat hozatalára. Harmadlagosan kérte, hogy amennyiben az első és másodlagos felülvizsgálati kérelme nem megalapozott, akkor a Kúria az eredeti állapot helyreállításáról oly módon rendelkezzen, hogy rendelje el a perbeli ingatlan tulajdoni hányadon fennálló elővásárlási joga visszajegyzését. A felülvizsgálati kérelem indokolása szerint a kialakult joggyakorlat alapján a vételi jogot alapító szerződésnek, mint önálló jogügyletnek a biztosítéki célból történő alkalmazása nem eredményezi a szerződés érvénytelenségét. Ebből következően ez a kikötés a régi Ptk.
  2. §
(3)bekezdésének az elszámolási kötelezettséggel összefüggő tilalmába sem ütközik. Hivatkozott e tekintetben az alperes a Fővárosi Ítélőtábla Polgári Kollégiumának a
  1. évi összefoglalójára. Álláspontja szerint a felek joghatás kiváltására alkalmas módon biztosították az alperes részére a vételi joggal a kölcsönszerződést, amelyet az alperes szerződésszerűen gyakorolt. Előadta, hogy nem került értékelésre a jogerős ítéletben az, hogy a felek
  2. december 16-án egyezséget kötöttek, amelyben rögzítették azt is, hogy elszámoltak, további követelésük pedig egymással szemben nincs. A vételi jog gyakorlását követően tehát a felek között a tényleges és tételes elszámolás megtörtént. Nem volt arról sem szó, hogy az alperes a lex commissoria jogerős ítélet által hivatkozott tilalmába ütköző módon gyakorolta volna a jogosultságát. A vételi jog gyakorlására ugyanis csak a kölcsöntartozás esedékessé válása után nyílt meg a lehetőség és ezt követően is került sor annak gyakorlására. A felek megállapodása ennek megfelelően nem ütközött a régi Ptk.
  3. §
(1)bekezdésébe, a 255. §
(2)bekezdésébe és a 258. §
(3)bekezdésébe sem. A másodfokú bíróság mindezeken felül oly módon rendelte el az eredeti állapot helyreállítását, hogy a felperes nem képes az általa kapott szolgáltatás visszatérítésére, amely ellentétben áll az 1/
  1. (VI.28.) PK vélemény 2., 3., 4.,
  2. és
  3. pontjaiban foglaltakkal. Az alperes a felszámolás során már hitelezői igényt sem érvényesíthet, továbbá az eredeti állapot helyreállítása során elmaradt az őt megillető elővásárlási jog visszajegyeztetése. [7] A felperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmében kérte, hogy a Kúria kereseti és fellebbezési kérelmének helyt adva állapítsa meg, hogy a
  4. március 11-én kelt kölcsönszerződés kiegészítése nem minősült a felperes tartozásátvállalásának. A csatlakozó felülvizsgálati kérelem indokolása szerint a korábbi beadványaiban már kitért arra, hogy a bíróság által megállapítottakkal ellentétben a felperes tartozásátvállalása nem jött létre. A szerződések láncolatából sem állapítható meg, hogy ilyen megállapodás az alperes állításának megfelelően létrejött volna, a tartozás átvállalás megtörténtére és mikéntjére pedig az eljárt bíróságok megalapozatlan és jogszabálysértő következtetéseket vontak le. Álláspontja szerint
  5. március 11-én a szerződés nem jöhetett létre és nem tulajdonítottak jelentőséget az eljárt bíróságok annak sem, hogy a felperes könyvelési adatai szerint a felperesnek nem volt ilyen tartozása. Hivatkozott a régi Ptk.
  6. §
(1)bekezdésében és 205. §
(1)bekezdésében foglaltakra és így arra, hogy a feleknek a szerződés létrejöttéhez az általuk lényegesnek minősített kérdésekben meg kell állapodniuk. Lényeges kérdésnek minősül a fél személye és a szolgáltatás és ellenszolgáltatás meghatározása. A
  1. március 11-i szerződésben a tartozásátvállalás főszolgáltatásnak minősült, de nem került meghatározásra az annak fejében járó ellenszolgáltatás, erre még csak utalás sincs és amennyiben az ingyenes lett volna, akkor azzal bűncselekményt valósítottak volna meg. A Kúria döntése és jogi indokai [8] A felülvizsgálati kérelem alapos, míg a csatlakozó felülvizsgálati kérelem megalapozatlan. [9] A elsőfokú bíróság a tényállást az ügy elbírálásához szükséges mértékben feltárta, az helyesen került megállapításra, de tévesek a másodfokú bíróság által abból levont jogi következtetések, azokkal a Kúria nem értett egyet. [10] Az eljárt bíróságok egybehangzóan és helyesen állapították meg, hogy a
  2. március 11-én kelt okiratban a felperes átvállalta Sz. A. tartozását, ahhoz az alperes is hozzájárult, így a tartozásátvállalás - a régi Ptk.
  3. §
(1)és
(2)bekezdésében foglaltaknak megfelelően - érvényesen létrejött. Téves és alaptalan a felperesnek az a hivatkozása, amely szerint ez az okirat később, a felperes hitelezői fedezetének az elvonására irányuló szándékkal jött volna létre. A tartozás átvállalásra és az arról szóló okiratra az alperes már a
  1. november 4-i nyilatkozatában is hivatkozott, arról ebben az évben közjegyző által hitelesített másolat is készült. Az okirat tehát akkor már rendelkezésre állt, de mindezt megerősítették a szerződő felek is nyilatkozataikban, továbbá Sz. A. a tanúvallomásában. 2009-ben a rendelkezésre álló peradatok szerint még nem merült fel, hogy a felperes majd évek elteltével, 2011-ben fizetésképtelenné válik. A tartozás szintén valós volt és az is nyilvánvaló, hogy az kötődött a felperes céghez, hiszen már 2005 évben a cég jelentette a kölcsön fedezetét és ekkor bejegyzésre is került a perbeli ingatlanra az alperes javára a kölcsön biztosítására az elővásárlási jog az ingatlannyilvántartásba. Nem állapítható meg mindezek alapján, hogy valamiféle fedezetelvonó szándék vezethette volna a feleket a szerződések megkötésekor, a felperes pedig az ezzel kapcsolatos hivatkozását nem is támasztotta alá semmivel. Megalapozta mindezt még a felek közt létrejött szerződések nagy száma, valamint a felmerült vitáik ténye és annak a dokumentációja is, így például a felperes által az alperes tulajdonjoga bejegyzésével kapcsolatos földhivatali határozat megfellebbezése. Az, hogy a felperes ezt az okiratot, illetve az annak alapján fennálló tartozását nem vezette be a könyvelésébe közömbös, legfeljebb a könyvelési hiányosságait mutatja. Ez a körülmény az egyoldalúsága folytán az okirati bizonyítékok megdöntésére nyilvánvalóan alkalmatlan. Mindezekből megállapíthatóan a felperesnek ez a hivatkozása és az ezen alapuló csatlakozó felülvizsgálati kérelme nem volt megalapozott. Az, hogy a tartozásátvállalás ellenszolgáltatás fejében történt-e vagy sem, illetve mi volt annak az ellenszolgáltatása, a felperes és Sz. A. megállapodására tartozik. Nem érinti és nem is érintheti ez a kérdés a peres felek egymás közti jogviszonyát, a tartozásátvállalásért ellenszolgáltatással ugyanis ha ez egyáltalán felmerült - nyilvánvalóan nem az alperes tartozott. [11] A felperes által előterjesztett kereset elbírálása szempontjából azonban a tartozásátvállalás megtörténtének nincs jelentősége. Nincs akadálya ugyanis annak, hogy valaki a más tartozásáért vállalja biztosíték adását, például kezességet vállaljon, vagy zálogjogot biztosítson a vagyontárgyára, illetve arra akár vételi jogot alapítson. Fennállt a lehetőség tehát arra is, hogy a felperes Sz. A. tartozásáért adjon biztosítékot és dologi jogi adósként biztosítsa az ingatlan vételi jogát a hitelező javára. [12] A Kúria már az 1990-es években kifejtette azt az azóta is változatlanul fenntartott álláspontját, amely szerint egy szerződést nem csak a régi Ptk.-ban nevesített szerződést biztosító mellékkötelezettségekkel, hanem más módon, így akár önálló szerződésekkel (például adásvételi szerződés, vagy opció) is lehet biztosítani. (BH
  2. 350., EBH
  3. 27., BH
  4. 857.) Ennek megfelelően a felek szerződéskötési szabadsága folytán nem volt akadálya annak, hogy a felperes a kölcsön biztosítására egy vagyontárgyát, a perbeli ingatlan tulajdoni hányadot ajánlja fel fedezetül az alperesnek (régi Ptk.
  5. §
(1)bekezdés). Nem volt akadálya annak sem, hogy ez a fedezet vételi jog kikötését jelentse az ingatlanra és a felek ne jelzálogjogot alapítsanak. [13] A felek tehát a kölcsönszerződésüket olyan módon is biztosították, hogy a felperes vételi jogot engedett az alperesnek a perbeli ingatlanra. Tekintettel arra, hogy a megállapodásuk ilyen tartalmú szerződés létrejöttére irányult, a megkötött szerződésnek értelemszerűen nem kellett megfelelnie egy teljesen más jellegű szerződés, a zálogszerződés követelményeinek. A felek ugyanis zálogszerződést nem akartak kötni, arra nem irányult a szerződéskötési akaratuk, ennek megfelelően nem is követelhető meg a felek szerződésétől az, hogy az megfeleljen a régi Ptk. zálogjogra, jelzálogjogra vonatkozó szabályainak, vagy azok bármelyikének. Alaptalanul hivatkozott ezért a másodfokú bíróság arra, hogy a felek szerződése ütközik a régi Ptk. 263. §
(1)bekezdésébe, illetve a 375. §
(1)bekezdésében foglaltakba és ezért az semmis. A régi Ptk. 263. §
(1)bekezdésének a felhívására egyébként vélhetően tévesen került sor a másodfokú bíróság részéről, mert a lex commissoria tilalmát nem ez, hanem a régi Ptk.255. §
(2)bekezdése fogalmazza meg. A szintén megjelölt régi Ptk. 375. §
(1)bekezdésében pedig a jogszabály a vételi jogot alapító szerződés fogalmát és kötelező tartalmi elemét határozza meg, de nem szól arról, hogy az ilyen típusú szerződésnek - ha azt biztosítékul kötik - meg kellene felelnie a zálogjogi szabályok bármelyikének. A felek szerződésének tehát jogszabályi előírás hiányában nem kellett megfelelnie a régi Ptk. 255. §
(2)bekezdésében foglaltaknak, így ez okból annak semmissége nem állapítható meg. [14] A kölcsönszerződés biztosítására szolgáló opciós szerződést a felek értelemszerűen a kielégítési jog megnyílta előtt kötötték, de az alperes a szerződés megkötésével nem szerezte meg a biztosítékul szolgáló vagyontárgy tulajdonjogát. A vételi jog biztosítása az adásvétel egy speciális esete, amelynek alapján a vevő egy később meghatározott időben tehet egyoldalú nyilatkozatot, amellyel megszerezheti az ingatlan tulajdonjogát. A perbeli esetben ez feltételhez volt kötve, az alperes csak akkor tehette meg az adásvételi szerződést létrehozó nyilatkozatát, ha az adós nem tesz eleget a fizetési kötelezettségeinek és a kölcsönszerződés ez okból felmondásra kerül és így a kielégítési joga megnyílik. Az ingatlan tulajdonjogának a megszerzésére tehát az alperes csak akkor vált jogosulttá, ha már lejárttá vált az adóssal szembeni követelése és így jogosulttá vált a vele szemben fennálló tartozásnak az opciós vételárba történő beszámítására. [15]. A. tanúvallomásában mindezeket megerősítette, előadta, hogy a kölcsön fedezete az ingatlan lett és arra vételi jogot alapítottak. A kölcsönt nem tudták visszafizetni, ezért az alperes élt is az opciós jogával és megszerezte az ingatlan tulajdonjogát. A feleknek ez volt a megállapodása, amely megállapítható volt a köztük létrejött szerződésekből és így a történtek megfeleltek a szerződő felek szándékainak. [16] A kölcsönszerződés vételi joggal történt biztosítása tehát nem ütközött a jogszabályba. Az ilyen jellegű biztosítékadásnak sok éven át tartó, banki gyakorlata és ennek folytán a Kúria ismertetett álláspontjának megfelelően kialakult bírói gyakorlata volt, illetve van. Az ilyen jellegű fiduciárius hitel biztosíték semmisségét csak - jogpolitikai szempontok miatt - az új Ptk. mondta ki, a 6:
  1. §-ában, ennek azonban nincsen visszaható hatálya, a felek jogviszonyában a vételi jogot alapító szerződés pedig az akkori jogszabályi előírásoknak megfelelt. Maga a felperes sem vélte úgy korábban, hogy a szerződés ne lett volna érvényes, hiszen megegyezésükre is tekintettel maga is hozzájárult ahhoz, hogy az alperes tulajdonjoga bejegyzésre kerüljön az egyoldalú nyilatkozata alapján az ingatlan-nyilvántartásba. A szerződés érvénytelenségére korábban nem hivatkozott, holott erre lett volna a lehetősége, sőt a felek és Sz. A. külön még meg is erősítette az egyezségben a történteket és lezárták ezt a jogviszonyt. [17] A peres felek viszonylatában a vételi jog ellenértékének nem volt jelentősége. A vételi jog ellenértéke ugyanis az az előny, amelyet a vételi jogot a vagyontárgyára biztosító fél (a felperes) kaphatna a vételi jog engedélyezéséért attól, akinek az érdekében a jogot engedélyezi (saját maga vagy Sz. A.). Az opciós jog biztosítása történhet ingyenesen is, így a vételi jog ellenértékének a kikötése a vételi jogot alapító szerződés érvényessége tekintetében közömbös, ennek kérdése szintén legfeljebb a felperes és Sz. A. jogviszonyára tartozhat. A perben kérdés tehát csak az lehetett, hogy a felek a vételárat meghatározták-e, mert a vételi jogot biztosító szerződés érvényes létrejöttéhez a már idézett régi Ptk.
  2. §
(1)bekezdése szerint a vételár megjelölése is szükséges. A vételárat az első- és másodfokú bíróság egybehangzó megállapítása szerint a felek meghatározták a további szerződéseikben. Helyes hivatkozásuknak megfelelően nem feltétel ugyanis az, hogy a vételárat magában az opciós szerződésben jelöljék meg, fennáll a felek lehetősége ugyanis arra, hogy azt utóbb közös megállapodásukkal jelöljék meg, sőt akár módosítsák. A vételárat tehát a felek a módosított szerződéseikben végül 220.000.000 forintban meghatározták, ezzel a szerződésüket kiegészítették, így ez okból sem volt megállapítható annak érvénytelensége. [18] A felperes az elsőfokú eljárás során nem hivatkozott arra, hogy az ingatlan értéke lényegesen meghaladta a kikötött vételárat és 400.000.000-600.000.000 forint lenne. Erről először a fellebbezésében nyilatkozott, de ezzel a Pp. 235. §
(1)bekezdése szerint ekkor már elkésett és ez nem volt vizsgálható. Amennyiben a forgalmi érték valóban lényegesen meghaladta volna a kikötött vételárat, úgy a felperes feltűnő értékaránytalanság miatt támadhatta volna meg a szerződést. A felperes azonban ilyen hivatkozással a szerződést nem támadta meg és a megtámadási határidő eltelte folytán erre már nincs is lehetősége. [19] A vételi jogot alapító szerződés esetén a vevőnek vételárat kell fizetni, ennek kapcsán önmagában nincs semmiféle elszámolási kötelezettsége a feleknek és nem állt fenn ilyen kötelezettsége a vevő alperesnek sem. Tekintettel arra, hogy az alperes jogosult volt a vételárat az adós fennálló tartozásának a beszámításával kiegyenlíteni, a felperes, ha úgy vélte, hogy ez által a teljes vételárat nem kapta meg, kérhette volna a hátralékos vételár megfizetését tőle. Ez értelemszerűen arra vezetett volna, hogy a felek közt el kell számolni. A felek ennek megfelelően a szerződésükben nem mellőzték és nem is mellőzhették az elszámolási kötelezettséget. Amennyiben egyébként a szerződésükben tettek volna valami ilyen jellegű nyilatkozatot, az a kitétel nyilvánvalóan érvénytelen lenne, de ettől még nem dőlt volna meg az egész szerződésük és nem vált volna a kölcsönszerződés fedezet nélkülivé. Mindezeken túlmenően megállapítható, hogy a felperesnek a perbeli esetben ténylegesen is állt még fenn igénye az alperessel szemben és az előzőekben kifejtetteknek megfelelően élt is az őt megillető jogokkal és valóban vitatta a vételár teljes megfizetését, illetve az alperes teljesítését. Ezért is került sor arra, hogy fellebbezést nyújtott be az alperes tulajdonjogát bejegyző határozattal szemben. A felek azonban
  1. év decemberében egymással teljes körű egyezséget kötöttek, amelyben egyebek mellett rögzítették, hogy köztük az elszámolás megtörtént, továbbá azt is, hogy a felperes nem tart igényt további vételárra. Mindezt az álláspontjával szemben álló tényt a másodfokú bíróság teljes egészében elmulasztotta értékelni döntése meghozatalakor. [20] Nem kizárt, hogy a kölcsön összege megegyezzen az ingatlan forgalmi értékével, mindez ugyanis értelemszerűen a felek megállapodásán múlik. Lehetséges, hogy valaki éppen olyan összegű kölcsönt biztosít a másik fél részére, amely a fedezetül adott ingatlannal még biztosítható. Önmagában tehát a kettő egyezősége még szintén nem teheti a szerződést érvénytelenné. Fennáll azonban a lehetőség arra, hogy ha a kettő értéke eltér, azaz az ingatlan forgalmi értéke lényegesen meghaladja a kikötött vételárat, a sérelmet szenvedő fél a szerződést feltűnő értékaránytalanság miatt megtámadja. Olyan esetben, ha a vételi jogot engedő fél a szerződés megkötésekor tisztában van a biztosítéki jelleggel és a vételárat alku folyamat folytán egyező akarattal határozzák meg, nem állapítható meg a vételi jogot engedélyező szerződés semmissége. (BH
  2. 48., BH
  3. 213.). [21] A felperes a szerződést nem a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló
  4. évi XLIX. törvény
  5. §
(1)bekezdése szerint, az ott felsorolt okokból támadta meg, így miután hivatkozása a régi Ptk. szabályain alapult, az egy éves jogvesztő határidőn túl is jogosult volt az érvénytelenségi per megindítására. [22] A Kúria a kifejtettekre tekintettel a jogerős ítéletet a Pp. 275. §
(4)bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság helyes ítéletét a Pp. 253. §
(2)bekezdése alapján helybenhagyta. Záró rész [23] A Kúria a felek kérelmére a Pp. 274. §
(1)bekezdése alapján tárgyaláson bírálta el a felülvizsgálati kérelmet. [24] A Pp. 270. §
(1)bekezdése értelmében a felülvizsgálati, a Pp.
  1. § értelmében pedig a fellebbezési eljárásban is irányadó Pp.
  2. §
(1)bekezdése szerint kötelezte a teljes egészében pervesztes felperest az alperes javára a perköltség megfizetésére. A fizetendő perköltség a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet 3. §
(2),
(5)és
(6)bekezdése alapján, a ténylegesen végzett ügyvédi tevékenységgel arányosan megállapított, és a 4/A. §
(1)bekezdése szerint Áfá-val növelt összegű másodfokú és felülvizsgálati ügyvédi munkadíjból, valamint az alperes által lerótt 3.500.000 forint felülvizsgálati eljárási illetékből állt. [26] Kötelezte továbbá a Kúria az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 74. §
(3)bekezdése alapján irányadó, a költségmentesség alkalmazásáról a bírósági eljárásban szóló 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 13. §
(2)bekezdése és 15. §
(1)és
(3)bekezdése alapján a pervesztes felperest az őt megillető illetékfeljegyzési jog folytán le nem rótt fellebbezési és csatlakozó felülvizsgálati eljárási illeték, továbbá az előterjesztett és visszavont felülvizsgálati kérelme illetékének 10 %-át kitevő illeték állam javára történő megfizetésére. [27] Az ítélettel szemben a Pp. 271. alapján nincs helye felülvizsgálatnak. §
(1)bekezdés e) pontja Budapest,
  1. április
  2. Dr. Kollár Márta s.k. a tanács elnöke, dr. Puskás Péter s.k. előadó bíró, Tamáné dr. Nagy Erzsébet s.k. bíró A kiadmány hiteléül: Sz.Sz. bírósági ügyintéző

🔗 Hivatalos forráshoz

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.