Bf.9/2017/4 – Pécsi Ítélőtábla

(1)bekezdés,

(8)bekezdés I. fordulat) minősíti. A szabadságvesztés tartamát 2 (kettő) évre enyhíti. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Indokolás A Kaposvári Törvényszék a

1. évi január hó
2. napján kihirdetett 11.B.446/2016/9/III. számú ítéletével vádlottbüntetőjogi felelősségét a Btk.160.§

(1)bekezdésében meghatározott emberölés bűntettének kísérletében állapította meg. Ezért 3 év szabadságvesztésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztés végrehajtási fokozatát börtönben, míg a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napban határozta meg. Rendelkezett az eljárás során lefoglalt bűnjelekről, továbbá a bűnügyi költségről is. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a vádlott és védője a cselekmény minősítésének megváltoztatása és a büntetés enyhítése végett fellebbezett. A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség a BF.45/2017/1/II. számú átiratában, továbbá a nyilvános ülésen jelen volt képviselője útján az elsőfokú ítélet helybenhagyására tett indítványt. A vádlott és védője a nyilvános ülésen a jogorvoslati kérelmükkel egyező tartalommal szólaltak fel. A másodfokú bíróság a fellebbezéssel megtámadott elsőfokú ítéletet a Be.348.§-a alapján az azt megelőző bírósági eljárással együtt bírálta felül. Ennek során az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást az iratok tartalma és ténybeli következtetés alapján – figyelemmel a Be.352.§

(1)bekezdésének a) pontjára – az alábbiak szerint egészítette ki, illetve helyesbítette: - - vádlottat a kft

2. évi február hó
3. napjától gépkezelő betanított munkásként alkalmazza (a nyilvános ülésen csatolt munkáltatói igazolás). A vádlott az agy jóindulatú daganata miatt
4. évben műtéten esett át, azt követően a jobb oldali látóideg-sorvadása okán súlyos látási fogyatékosságban szenved (a nyilvános ülésen csatolt idegsebészeti szakambulanciai kezelőlap, valamint az Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézet határozata). Mellőzi a másodfokú bíróság az ítélet
5. oldalának
6. bekezdés utolsó előtti mondatából a „közepest meghaladó erővel a sértettet fejbe ütötte” mondatrészt. Ehelyett a másodfokú bíróság azt állapítja meg, hogy a vádlott közepes lendülettel fejbe ütötte a sértettet. Mellőzi ugyanezen bekezdés
7. mondatának utolsó tagmondatát, mely szerint „a kisbaltát a kezében fogva a vádlott közölte a sértettel, hogy őt fejbe fogja verni annak élével” (ténybeli következtetés). A fenti kiegészítésekkel, illetve helyesbítésekkel az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás immár mentes a Be.351.§

(2)bekezdésében felsorolt megalapozatlansági hibáktól és hiányosságoktól, az a vádlott védekezésével szemben álló részében is a bizonyítékok indokolt és okszerű mérlegelésén alapul. Indokolási kötelezettségének teljesítése során részletesen foglalkozott a vádlott védekezésével és annak cáfolatával; erre vonatkozó érvelésével a másodfokú bíróság mindenben egyetértett. E helyütt mindössze – figyelemmel a jogorvoslati kérelmek tartalmára – az alábbiak kiemelését tartotta szükségesnek. Helyesen járt el az elsőfokú bíróság, amikor a vádlott részbeni tagadásával szemben állapította meg a tényállást; a sértett, valamint a sértett vallomását mindenben alátámasztó tanúk – így különösen az Országos Mentőszolgálat helyszínen eljárt munkatársai, továbbá a sértett hozzátartozói – egyöntetűen azt támasztották alá, hogy a sértettet a vádlott fejszével fejbe vágta. A vádlott részbeni tagadását cáfolta továbbá az igazságügyi orvosszakértői szakvélemény is, amely kategorikusan kizárta a sértett sérüléseinek vádlott által előadott módon történő keletkezését. Mindezek alapján a másodfokú bíróság is kizárólag az elsőfokú bírósággal azonos következtetésre juthatott: eszerint a vádlott volt az, aki a sértettet egy alkalommal fejszével fejbe ütötte. Erre figyelemmel tehát az elsőfokú bíróság a vádlott részbeni tagadása ellenére megalapozott tényállást állapított meg. E tényállás személyi részét mindösszesen a védő által a nyilvános ülésen csatolt iratok tartalmára tekintettel kellett kiegészíteni, amely egyrészt a vádlott megromlott egészségi állapotára, másrészt pedig fennálló munkaviszonyára, ekként a rendezett életkörülményeire vonatkozott. Ezeket a másodfokú bíróság a tényállás részévé tette. Nem értett egyet ugyanakkor az elsőfokú bíróság tényállásában foglalt azon megállapítással, miszerint a vádlott a közepest meghaladó erővel kivitelezett mozdulattal ütötte volna fejbe a sértettet. Jóllehet az igazságügyi orvosszakértő nyomozás során e tekintetben tett nyilatkozatai részben ellentétesek egymással, azonban a tárgyaláson a bíróság kérdésére akként nyilatkozott, hogy a vádlott közepes lendülettel verte fejbe a sértettet. Mindezek alapján a közepest meghaladó erővel történő bántalmazást nem lehetett kétséget kizáróan bizonyítani, ezért a Be.4.§

(2)bekezdése alapján a másodfokú bíróság azt állapította meg, hogy a vádlott a sértettet közepes lendülettel fejbe vágta. Ugyanígy az elemi életszerűség alapján mellőzte a másodfokú bíróság, hogy az egyébként alkoholos befolyásoltság alatt álló, akadozó beszédű és súlyos fogyatékosságban szenvedő vádlott azt közölte volna a sértettel, miszerint a kezében lévő fejsze élével fogja őt fejbe vágni. Ugyanakkor szükséges megjegyezni, hogy a vádlott cselekményének minősítésénél e körülmény teljesen közömbös. Mindezekre tekintettel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság történeti tényállását ekként módosította. A fentiek szerint kiegészített, illetve helyesbített tényállás ekként a Be.352.§

(2)bekezdése alapján a másodfokú eljárásban is irányadó volt. E tényállásból az elsőfokú bíróság helyesen következtetett a vádlott büntetőjogi felelősségére. A cselekmény minősítése azonban nem felel meg a büntető anyagi jogszabályoknak. A Kúria 3/2013. számú büntető jogegységi határozatának I. pontja szerint az emberölés és a testi épség elleni egyéb bűncselekmények elhatárolása az elkövetőnek a cselekmény véghezvitele időpontjában fennálló konkrét tudattartalma alapján történhet. Az emberölésre, illetőleg a testi sértésre irányuló szándék megállapításánál az elkövetéskori tudattartalomra a tárgyi, illetve az alanyi tényezőkből lehet következtetni. Az irányadó tényállás azonban semmilyen adatot vagy körülményt nem tartalmaz arra vonatkozóan, hogy a vádlott tudatában az ölési szándék felmerült volna. Az a tény, hogy a vádlott az élet kioltására alkalmas eszközzel bántalmazta a sértettet a fején, ugyan alapot adhatna erre a megállapítására, azonban önmagában az eszköz használata még nem elégséges ehhez. A bántalmazáshoz használt eszközből még nem lehet megalapozottan arra következtetni, hogy a vádlott kívánta a sértett halálát, vagy nem kívánta ugyan, de belenyugodott annak bekövetkezésébe. Ahhoz ugyanis a közepest jóval meghaladó erővel kellett volna bántalmaznia a sértettet. Ezt támasztja alá az igazságügyi orvosszakértő tárgyaláson tett nyilatkozata is, amely szerint a súlyosabb eredmény nagyobb erővel kivitelezett ütéstől következhetett volna be, annak ellenére, hogy ezt tudatosan már nem lehetett befolyásolni. Ezen túl azonban sem a vádlott kijelentéseiből, sem más szubjektív tényezőből nem lehetett arra következtetést levonni, hogy a vádlott a sértett halálát kívánta, vagy abba belenyugodott volna. A fentebb kifejtettek szerint ezért a másodfokú bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a vádlott bántalmazáskori tudattartalma, és ekként a szándéka nem terjedt ki a sértett életének kioltására, a bántalmazás kizárólag a sértett testi épsége ellen irányult. Ezt támasztja alá az is, hogy a vádlotti magatartás eredményeként a sértett még közvetett életveszélyben sem volt, amit az igazságügyi orvosszakértői vélemény is megerősített. A baltával a fejre, mint megtámadott testtájékra közepes erővel leadott ütés esetében a vádlott tudatában ugyanakkor fel kellett merülnie annak, hogy súlyos, vagy akár életveszélyes sérülést is szenvedhet ezáltal a sértett (BH2004.492.). Miután pedig a sértett bántalmazásának eredményeként bekövetkezett sérülés még közvetett életveszélyesnek sem volt minősíthető, a vádlotti cselekmény a Btk.10.§

(1)bekezdése értelmében kísérleti szakban maradt. Mindezek alapján a másodfokú bíróság a vádlott által elkövetett cselekményt a Btk.164.§

(1)bekezdésében meghatározott és a

(8)bekezdés I. fordulata szerint minősülő, életveszélyt okozó testi sértés bűntette kísérletének minősítette. A büntetés kiszabásánál irányadó körülményeket az elsőfokú bíróság túlnyomórészt helyesen tárta fel. Ugyanakkor a tényállás kiegészítésére figyelemmel további enyhítő körülményként kellett a vádlott javára értékelni a súlyosan megromlott egészségi állapotát is. Emellett a másodfokú bíróság álláspontja szerint hangsúlyos enyhítő körülmény a sértetti közrehatás, hiszen a bűncselekmény elkövetéséhez a sértett ittas állapotban tanúsított provokatív magatartása vezetett. Enyhítő körülmény a bűncselekmény kísérleti szakban maradása is, különösen a fentebb kifejtettekre, miszerint távoli kísérletről van szó. A Btk.164.§

(8)bekezdésében meghatározott bűncselekményre a törvény kettő évtől nyolc évig terjedő büntetés kiszabását rendeli el, amelynek középmértéke öt évi szabadságvesztés. A másodfokú bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a Btk.79.§-ában meghatározott büntetési célok eléréséhez a megváltozott minősítés, továbbá az enyhítő körülmények túlsúlya miatt az elsőfokú bíróság ítéletében kiszabott büntetésnél enyhébb büntetés elegendő, ezért a vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés mértékét a törvényi minimumra, kettő évi szabadságvesztésre enyhítette. Ez áll arányban az elkövetett cselekmény tárgyi súlyával, továbbá a vádlott személyében rejlő társadalomra veszélyességgel is. Következésképpen a vádlott és a védő által eltérő minősítés és a büntetés enyhítése végett bejelentett fellebbezések megalapozottak voltak. Az elsőfokú bíróság járulékos kérdésekben hozott döntései is törvényesnek bizonyultak. Mindezekre tekintettel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Be.372.§

(1)bekezdése szerint a fentiek szerint megváltoztatta, míg egyéb törvényes rendelkezéseit a Be.371.§

(1)bekezdése alapján helybenhagyta. Pécs,

1. július
2. Dr. Makai Lajos s.k. a tanács elnöke, Dr. Hudvágner András s.k. előadó bíró, Dr. Bencze Beáta s.k. bíró A Kaposvári Törvényszék 11.B.446/2016/9/III. számú ítélete a Pécsi Ítélőtábla Bf.I.9/2017/
3. számú ítélete folytán – az abban írt változtatásokkal – a
4. évi július hó
5. napján jogerőre emelkedett és végrehajthatóvá vált. . Makai Lajos s.k. a tanács elnöke