Pf.20442/2017/4 – Fővárosi Ítélőtábla

(2)bekezdésében, a 2:

1. § d) pontjában, 2:
2. §

(1),

(2)bekezdésében, valamint a 2:

1. §-ában foglalt szabályokat. Arra az álláspontra helyezkedett, hogy a felperest a ... közélet vonatkozásában közéleti szereplőnek kell tekinteni. A 7/
2. (III. 7.) AB határozat értelmében ugyanis a közszereplői minőség értékelése során az a meghatározó, hogy a téma, amellyel kapcsolatban az adott személy érintett, közügynek minősül-e, vagy sem. A ...-szobor áthelyezése és az ezzel kapcsolatos aláírásgyűjtés ... helyi közéletében egyaránt közügynek minősül, ezzel kapcsolatban pedig a felperes - aki maga is civilként, lokálpatriótaként, helyi aktivistaként definiálta saját személyét - önként aktív szerepet vállalt. A közéleti szereplői minőségéből kifolyólag ezért a helyi közügy vonatkozásában fennáll az új Ptk. 2:
3. §-ában írt magasabb tűrési kötelezettsége. Úgy ítélte meg, hogy a felperes által sérelmezett azon közlések, amelyek a ...-szoborral kapcsolatos aláírásgyűjtés vonatkozásában a „félretájékoztatás"-ra, a „valóságnak nem megfelelő tájékoztatás"ra, illetve az „elhallgatás"-ra vonatkoztak, azt a jelentéstartalmat hordozzák, hogy valamely lényeges információt nem közölt, ennek eredményeként az információt kapó személyeket megtévesztette. A sérelmezett állítások önmagukban nem tekinthetők tényállításnak, miután a felperes magatartását érintő értékítéletet fejeznek ki. Így az állítások akkor valósítanak meg személyiségi jogsértést, ha azok ténybeli alapja valótlan, vagy kirívóan okszerűtlenül minősítik a felperes magatartását. Ezért vizsgálta a kijelentések ténybeli alapjának meglétét. Rögzítette, hogy a cikk e körben két konkrét állítást tartalmaz. A leírtak szerint a felperes egyrészt azt nem közölte az aláírókkal, hogy az emlékmű eredetileg nem ...-szobornak készült, csak 1946ban helyezték a korábbi országzászló talapzatára ezt a szobrot. Ez az állítás nem felelt meg teljes egészében a valóságnak, mivel a felperes által rendszeresített aláíróívek bevezető szövegében kifejezetten szerepel, hogy a ...-szobor helyén egykor országzászló állt. Az újságcikk a felperes terhére rótta továbbá azt, miszerint elhallgatta az aláírók elől, hogy a ...-mellszobor ... marad, csak mintegy száz méterrel arrébb helyezik. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperes által írásban adott tájékoztatóban az a tény valóban nem szerepel, hogy a ...-szobrot hova kívánják költöztetni, de az aláírásgyűjtő ív bevezető szövegéből egyértelműen megállapítható, hogy a felperes célja az aláírásgyűjtéssel nem a ...-szobor elhelyezésével kapcsolatos események bemutatása volt, hanem az, hogy az aláírók tiltakozzanak az ellen, hogy a ... térről a ... mellszobrot elvigyék. A szöveges rész kifejezetten a ...-szobor főtéren való elhelyezésének jelentőségéről szól. A felperestől az elsőfokú bíróság álláspontja szerint nem volt elvárható az, hogy az aláírásgyűjtő íven a ...-szobor elhelyezésével kapcsolatos valamennyi rendelkezésre álló információról részletes tájékoztatást adjon, csupán a releváns információkat kellett közölnie, ezért önmagában az a tény, hogy az aláírásgyűjtő íven a felperes a szobor új helyét nem jelölte meg, nem alkalmas az aláírók megtévesztésére, vagy félretájékoztatására. Nem minősíthető mindez elhallgatásnak sem, mivel a felperes által kezdeményezett aláírásgyűjtés kereteit ezen információk közlése meghaladta. Mindemellett a tanúk meghallgatásának eredményeként megállapította, hogy az aláírók tudomással bírtak a szobor lehetséges új helyéről, vagy saját érdeklődésük eredményeként, vagy a felperes tájékoztatása révén. Mindezek alapján nem volt megállapítható az, hogy a felperes rosszhiszeműen járt volna el és az információt elhallgatta. A felperes alperes által nem vitatott előadása, valamint a felmutatott fényképfelvételek alapján, amely azt igazolta, hogy a tervezett országzászló miben tér el a korábbi 1946 előtti eredeti állapottól, az elsőfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy a csekély mértékű különbségek fennállására figyelemmel a felperes erre vonatkozó kijelentése alappal nem minősíthető félretájékoztatásnak vagy elhallgatásnak. Ugyanakkor az aláírásgyűjtés kapcsán tett alperesi állítások minden ténybeli alapot nélkülöztek, a kirívóan megalapozatlan következtetések eltűrésére a felperes nem köteles, még közszereplői minőségére tekintettel sem. A becsület megsértésének megállapítására alapított kereset vonatkozásában az elsőfokú bíróság a „nagyasszony" cím használatával kapcsolatos kitételeket véleménynyilvánításnak minősítette. A felperes igazolta, hogy a ... ... évben nagyasszonyi címet kapott. Ennek ténye azonban nem vált közismertté, a cím nem minősül hivatalos kitüntetésnek, ebből következően azt, hogy a felperes ezen cím használatára jogosult, bárki becsületsértés nélkül kétségbe vonhatja. A véleménynyilvánítás gunyoros megfogalmazású, de az indokolatlanul sértő, bántó, megalázó közlésnek nem minősült. Ugyancsak a felperessel kapcsolatos értékítéletet fejezett ki az a kitétel, mely szerint a felperes nem tudja elviselni, ha valami nem úgy történik ..., ahogy azt ő szeretné. A helyi politikai és közéletben a felperes aktív szerepet vállal, az általa helyesnek tartott célokért küzd, a ...-szobor áthelyezése ellen saját indíttatásból aláírásgyűjtést szervezett, ezért személyével, mint közéleti szereplővel kapcsolatosan a véleménynyilvánítás nem tekinthető kirívóan megalapozatlannak és a kijelentés nem volt indokolatlanul sértő, bántó, vagy megalázó sem. Minderre figyelemmel a jóhírnév megsértésének megállapítására az új Ptk. 2:
4. §

(1)bekezdés

1. a)pontja alapján került sor, a
2. b)pont alapján az elsőfokú bíróság az alpereseket a további jogsértéstől eltiltotta és a
3. c)pont értelmében mindkét alperest kötelezte elégtétel nyújtására. A felperes által alperesenként igényelt 100.000-100.000 forint összegű sérelemdíj megfizetésére irányuló kereseti kérelmet részben találta alaposnak. Tekintettel arra, hogy a felperes által állított jogsértések csak fele részben bizonyultak jogsértőnek, továbbá arra figyelemmel, hogy a tanúk negatív véleményt a cikk miatt nem a felperesről, hanem inkább az alpolgármesterről alakítottak ki, ugyanakkor nem volt kizárható, hogy a felperesről is kialakult kedvezőtlen értékítélet, a Ptk. 2:52. §-ára alapított sérelemdíj összegét 50.000-50.000 forintban állapította meg. Mérlegelése során értékelte annak tényét is, hogy a felperes igazolta azt, hogy egy személy a cikkben írtak okán utasított vissza egy felperes által közvetített felkérést. A perköltségviselés tárgyában a Pp. 81. §

(1)bekezdése alapján határozott, a pernyertesség, pervesztesség arányát mérlegeléssel 50-50%-ban állapította meg. Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben az I. és II. rendű alperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a kereset teljes elutasítását kérték. Másodlagosan az elsőfokú határozat hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására utasítását indítványozták. Álláspontjuk szerint az elsőfokú bíróság a kellő alapossággal feltárt tényállásból és a meghallgatott tanúk vallomásából téves jogi következtetéseket vont le. Önmagában még nem minősülhet az aláírók megfelelő tájékoztatásának az, hogy az aláírásgyűjtő íven feltüntetésre került, hogy a ...szobor helyén eredetileg országzászló állt. A kifogásolt cikkekben ... alpolgármester azt a tényt tartotta sérelmesnek, hogy nem szerepeltek az aláírásgyűjtő íveken a ...-szobor múltjának részletei, ennek hiányában elhallgatásra kerültek az aláírók elől a szobor eredeti funkciójával, múltjával és megítélésével kapcsolatos részletek. Ezért érdemi véleményalkotás nem várható el a helyi állampolgároktól. Kiemelték, hogy a peres eljárás tárgyát képező írások és az általuk A/

1. sorszám alatt becsatolt cikkek összevetése alapján megállapítható az, hogy a felperes és az alpolgármester között a helyi közüggyel kapcsolatos vita robbant ki, amely magába foglalt számot túlzást és provokációt is. Ezek célja mindkét személy részéről a helyi állampolgárok figyelmének felkeltése és a helyi közvélemény formálása volt. Tévesen rögzítette az első fokon eljárt bíróság, hogy a túlzások és provokációk kirívóan megalapozatlanok, melyek tűrésére a közszereplő felperes nem köteles. Ezzel szemben a cikkekben közölt vélemény olyan megnyilvánulás, melyet a felperes köteles elviselni, a témában közölt sajtócikkek stílusára és provokatív megszövegezésére is figyelemmel. A ...-szobor átköltöztetésével kapcsolatban észrevételezték, hogy a felperes a tanúkat annak igazolására kérte meghallgatni, hogy az áthelyezéssel kapcsolatosan minden tájékoztatást megadott az aláírók részére. (tanú1) tanúvallomása nem támasztotta alá azt a felperesi állítást, miszerint a szoboráthelyezéssel és egyébként az aláírásgyűjtéssel kapcsolatban jóhiszeműen járt volna el, megfelelő tájékoztatást nyújtott volna a szobor áthelyezésével kapcsolatosan. (tanú2) mindezt ugyancsak nem támasztotta alá, sőt igazolta, hogy a felperes bizonyos esetekben kizárólag az aláírásgyűjtést követően adott információt a szobor áthelyezésével kapcsolatban. (tanú3) tanú vallomásából az állapítható meg, hogy a felperes az aláírásgyűjtéskor nem adott információt a szobor áthelyezésével kapcsolatosan, azonban az aláírásgyűjtést mintegy hirdetve, reklámozva, előzetesen előrebocsátott néhány tényt. (tanú4) tanú szintén nem igazolta a felperes jóhiszeműségét és a megfelelő tájékoztatás nyújtását, vallomásából kitűnően kizárólag az aláírásgyűjtést követően került sor információk nyújtására a szobor áthelyezésével kapcsolatosan. (tanú5) tanúvallomása hasonlóképpen értékelhető, vallomásából megállapítható volt, hogy a felperes nevében és helyett más személyek is gyűjtöttek aláírásokat bővebb tájékoztatás, információ nélkül. (tanú6) sem támasztotta alá a felperes állítását, ezért tévesen vonta le az elsőfokú bíróság azt a következtetést, hogy a felperes jóhiszeműen járt el az aláírásgyűjtés során és minden tájékoztatást megadott az üggyel kapcsolatosan. Ehhez képest a tanúk inkább az alperesi védekezést erősítették. Utalt továbbá arra, hogy a felperes legfeljebb sajtó-helyreigazítás iránti per megindítására vált jogosulttá. Fellebbezési ellenkérelmében a felperes az elsőfokú határozat helybenhagyását indítványozta. Megítélése szerint az elsőfokú bíróság helyes tényállás alapján helytálló következtetéseket levonva, megalapozott ítéletet hozott, ehhez képest az alperesek iratellenesen értékelték fellebbezésükben a meghallgatott tanúk vallomását. Az alperesek fellebbezése nem alapos. A Fővárosi Ítélőtábla fellebbezés hiányában nem érintette az elsőfokú bíróság ítéletének a felperes becsület megsértésének megállapítására és a jogkövetkezmények alkalmazására irányuló keresetét elutasító rendelkezését a Pp.
2. §

(3)bekezdése alapján. Az alperesek azon álláspontját illetően, mely szerint a felperes legfeljebb sajtó-helyreigazítás iránti per megindítására vált jogosulttá, a másodfokú bíróság azt emeli ki, hogy a felperes maga jogosult eldönteni azt, hogy jóhírnevének védelme érdekében sajtó-helyreigazítás iránti igényt kíván-e érvényesíteni, vagy a személyiségi jog megsértésére hivatkozással a sérelem orvoslására alkalmas jogkövetkezmények alkalmazását kéri. Ezért alappal nem kifogásolható az, hogy a felperes annak ellenére, hogy korábban helyreigazításra szólította fel az alpereseket, a személyiségi jog megsértésének megállapítása iránt indított pert. Helyesen foglalt állást az első fokon eljárt bíróság abban a kérdésben, hogy a felperes - a 7/

1. (III. 7.) AB határozat indokolásában írtakból is következően - a ... közéletet érintő megnyilvánulásai során közéleti szereplőnek minősül, e körben a Ptk. 2:
2. §-ában foglaltakra figyelemmel személyiségi jogainak védelme a szükséges és arányos mértékben, az emberi méltóság sérelme nélkül korlátozható. A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság érdemi döntését helytállónak találta. Egyetértett azzal, hogy az I. és II. rendű alperes az elsőfokú ítélet rendelkező részében megfogalmazottak szerint a felperes jóhírnévhez fűződő személyiségi jogát megsértette, figyelemmel a Ptk. 2:
3. §

(2)bekezdésében, a 2:

1. § d) pontjában foglalt szabályokra, valamint a 2:
2. §

(2)bekezdésének rendelkezéseire. Mindemellett a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének jogi indokolásában kifejtettekkel ellentétben a felperes által kifogásolt, a félretájékoztatásra, a valóságnak nem megfelelő tájékoztatásra, valamint az elhallgatásra vonatkozó alperesi közléseket tényállításként értékelte. Ezen állítások valósága bizonyítható, az alperes ugyanakkor a Pp. 164. §

(1)bekezdése alapján fennálló ez irányú bizonyítási kötelezettségének a jogvitában nem tudott eleget tenni. A rendelkezésre álló peradatok alapján az volt megállapítható, hogy a felperes a ... által kezdeményezett, ... főterén a ... téren álló ...-mellszobor áthelyezése ellen tiltakozott. Tiltakozását egyebek mellett akként kívánta kifejezni, hogy ... januárja és márciusa között ... aláírásgyűjtést kezdeményezett a ...-szobor áthelyezése ellen. Az általa elkészített aláírásgyűjtő ívnek a „Tiltakozunk a ...-szobor áthelyezése ellen" címet adta és az íven feltüntette azokat az információkat, melyek a ...-szobor elkészítésének korabeli okára, időszakára vonatkoztak. Az okiraton feltüntetésre került az is, hogy a szobor helyén egykor országzászló állt, az önkormányzat ennek visszaállítását tervezi. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság álláspontjával egyezően úgy ítélte meg, hogy a felperes által közölt tények elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy az aláíróívet kézjegyükkel ellátni kívánó ... lakosok a valóságnak megfelelő tájékoztatást kapjanak. A felperes által elérni kívánt cél a ...-szobor áthelyezésének megakadályozása volt. Ezen cél elérése érdekében a felperes a szükséges és a valóságnak megfelelő tájékoztatást megadta. A jogvita eldöntése szempontjából nem bírt jelentőséggel az, hogy az önkormányzat hová tervezi a szobor áthelyezését, mint ahogy az sem, hogy az emlékmű eredetileg nem a ...-szobornak készült. Nem volt relevanciája annak sem, hogy az országzászlót az eredeti állapotában kívánják-e helyreállítani, vagy hogy milyen eltérések észlelhetők a régi országzászló és az új tervrajz összehasonlításának eredményeként. A felperes keresete alapján azt kellett eldönteni, hogy megfelel-e a valóságnak az alperesek azon állítása, mely szerint a felperes a ...-szobor áthelyezésével kapcsolatosan a ... polgárokat nem a valóságnak megfelelően tájékoztatta, illetve félretájékoztatta, valamint elhallgatta a releváns körülményeket. Ezen tényállítások valóságalapját az alperesek nem tudták alátámasztani. Nem osztotta a másodfokú bíróság az alperesek fellebbezésének azon hivatkozását, mely szerint a meghallgatott tanúk vallomásának értékelésére iratellenesen került sor. E körben a Fővárosi Ítélőtábla ismételten kiemeli azt, hogy a felperesnek nem azt kellett igazolnia, hogy a szobor áthelyezéssel kapcsolatban minden kérdésre kiterjedő tájékoztatást megadott az aláírók részére, csupán azt kellett megállapítani, hogy a releváns, az aláírásgyűjtés céljához kapcsolódó kérdésekben megfelelő tájékoztatást nyújtott-e az aláírók számára. Az aláírásgyűjtő ív funkciója nem az alperesek által hivatkozott teljeskörű, részletes tájékoztatás, hanem annak közlése, hogy mi ellen és milyen okból kívánnak tiltakozni az aláírók. E körben pedig az aláírásgyűjtéshez kapcsolódóan adott információk a valóságnak megfeleltek és elegendőnek bizonyultak. Ezért alaptalanul került sor a valótlan tényállítások híresztelésére, ennek következtében az első fokon eljárt bíróság helytállóan állapította meg a Ptk. 2:51. §

(1)bekezdés

1. a)pontja alapján a jogsértést és alkalmazta a
2. b)és
3. c)pont szerinti jogkövetkezményeket. A Ptk. 2:52. §-a alapján megállapított sérelemdíj tekintetében a másodfokú bíróság mindössze arra utal, hogy a jogsértés megállapítása önmagában is megalapozza a sérelemdíj fizetési kötelezettséget. A felperes által kért összeg nem igényelte annak bizonyítását, hogy a jogsértőnek bizonyult közlések milyen hatással voltak a felperes megítélésére, mindemellett a kompenzációs funkció mellett a sérelemdíj visszatartó hatásának is érvényesülnie kell. A sérelemdíj iránti igény vonatkozásában tehát a felperest nem terhelte bizonyítási kötelezettség, különös tekintettel az általa igényelt alacsony összegre. Fenti indokolásbeli módosítással az elsőfokú bíróság határozatának helybenhagyására a Pp. 253. §

(2)bekezdése szerint került sor. Az I-II. rendű alperesek fellebbezése eredményre nem vezetett, ezért a Pp. 239. §-án keresztül érvényesülő Pp. 78. §

(1)bekezdése alapján viselik a felperes másodfokú perköltségét, melynek megállapítására a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 1. §

(1)bekezdése, 3. §

(2)bekezdés a) pontja alapján került sor. Ugyancsak viselik a tárgyi illetékfeljegyzési jog folytán előlegezett, az Itv. 39. §

(1)bekezdése és a 46. §

(1)bekezdése alapján számított fellebbezési illetéket. Az illeték megfizetésére vonatkozó rendelkezés a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. §

(2)bekezdésén alapul. Budapest,

1. június
2. Kizmanné dr. Oszkó Marianne s.k. a tanács elnöke Dr. Hercsik Zita s.k. előadó bíró A kiadmány hiteléül: tisztviselő Dr. Kovács Éva s.k. bíró