Bf.392/2016/113 – Fővárosi Ítélőtábla

(1),

(2)bekezdés bc) pont

(3)bekezdés b) pont], 12 rendbeli csalás bűntettének [Btk. 373. §

(1),

(2)bekezdés bc) pont

(4)bekezdés b) pont], melyből 2 rendbeli folytatólagosan elkövetett, 34 rendbeli csalás bűntettének [Btk. 373. §

(1),

(2)bekezdés bc) pont,

(5)bekezdés b) pont], melyből 22 rendbeli folytatólagosan elkövetett, 22 rendbeli folytatólagosan elkövetett csalás bűntettének [Btk. 373. §

(1),

(2)bekezdés bc) pont,

(6)bekezdés b) pont], 6 rendbeli folytatólagosan elkövetett csalás bűntettének [Btk. 373. §

(1),

(2)bekezdés bc) pont,

(6)bekezdés a) pont], 75 rendbeli hamis magánokirat-felhasználása vétségének [Btk.

1. §], melyből 52 rendbeli folytatólagosan elkövetett, minősíti. A szabadságvesztés büntetését 5 (öt) évre enyhíti, és vele szemben 500 (ötszáz) napi tétel, 10.000 (tízezer) forint napi összegű, végösszegében 5.000.000 (ötmillió) forint pénzbüntetést szab ki. A pénzbüntetést felhívásra, a felhívásban közölt időben és módon kell az államnak megfizetni azzal, hogy egy napi tétel helyébe egy napi szabadságvesztés lép. II. r. vádlott cselekményeit: 3 rendbeli csalás bűntettének [Btk.
2. §

(1),

(2)bekezdés bc) pont,

(3)bekezdés b) pont], 6 rendbeli csalás bűntettének [Btk. 373. §

(1),

(2)bekezdés bc) pont,

(4)bekezdés b) pont], melyből 2 rendbeli folytatólagosan elkövetett, 7 rendbeli csalás bűntettének [Btk. 373. §

(1),

(2)bekezdés bc) pont,

(5)bekezdés b) pont], melyből 3 rendbeli folytatólagosan elkövetett, 5 rendbeli folytatólagosan elkövetett csalás bűntettének [Btk. 373. §

(1),

(2)bekezdés bc) pont,

(6)bekezdés b) pont], 21 rendbeli hamis magánokirat-felhasználása vétségének [Btk.

1. §], melyből 10 rendbeli folytatólagosan elkövetett, pénzmosás bűntettének [Btk.
2. §

(1)bekezdés

1. a)pont,
2. aa)alpont és

(4)bekezdés

1. a)és
2. b)pont] minősíti. A szabadságvesztés büntetést 3 (három) évre mérsékli, és vele szemben 500 (ötszáz) napi tétel, 10.000 (tízezer) forint napi összegű, végösszegében 5.000.000 (ötmillió) forint pénzbüntetést szab ki. A pénzbüntetést felhívásra, a felhívásban közölt időben, és módon kell az államnak megfizetni azzal, hogy egy napi tétel helyébe egy napi szabadságvesztés lép. IX. r. vádlottal szemben elrendelt vagyonelkobzás összegét 58.551.600 (ötvennyolcmillióötszázötvenegyezer-hatszáz) forintban határozza meg. A XI. r. vádlott cselekménye: folytatólagosan elkövetett vesztegetés elfogadása bűntettének (a Btk. 291. §

(1)bekezdése, a

(2)bekezdés

1. a)és
2. b)pontja és a

(3)bekezdés c) pontja) minősül. XI. r. vádlott esetében a próbaidő tartamát 3 (három) évre csökkenti. Dr. XIV. r. vádlottal szemben kiszabott joghátrányt megrovásra enyhíti. XV. r. vádlott IV. tényállásban írt cselekményét a Btk. 291. §

(1)bekezdése,

(3)bekezdés a) pontja szerinti vesztegetés elfogadása bűntettének minősíti. A szabadságvesztés büntetést 300 (háromszáz) napi tétel, 2000 (kettőezer) Ft napi összegű, végösszegében 600.000 (hatszázezer) Ft pénzbüntetésre enyhíti. A pénzbüntetést felhívásra, a felhívásban közölt időben, és módon kell az államnak megfizetni azzal, hogy egy napi tétel helyébe egy napi szabadságvesztés lép. XVI. r. vádlottnál a próbaidő tartamát 2 (kettő) évre csökkenti. A egyéb érdekelttel szemben elrendelt vagyonelkobzást mellőzi, és a Pesti Központi Kerületi Bíróság 4.Bny.40043/2003/

1. számú végzésével elrendelt zár alá vételt a vonatkozásában a bíróság feloldja, ha a pénzeszköz feletti rendelkezési jogot magának követelő személy, magánfél nem igazolja, hogy a követelése érdekében 60 (hatvan) napon belül polgári eljárást indított. A Kft., valamint a egyéb érdekeltek teljes vagyonára elrendelt vagyonelkobzást ezen gazdasági társaságoknak a Rt.-ben, és a Rt. ben lévő részvényeire nézve is elrendeli. A Pesti Központi Kerületi Bíróság 5.Bny.40571/2005/
2. számú, illetve a Fővárosi Bíróság 25.Bnf.1132/
3. számú határozatával a Nyrt., és a Rt. teljes vagyonára elrendelt zár alá vételt feloldja. A Kft. egyéb érdekelt vonatkozásában a vagyonelkobzást 620.000.000 (hatszázhúszmillió) forintra rendeli el. Dr. „nél lévő 16 db részvény" vonatkozásában elrendelt vagyonelkobzást mellőzi. A Rt., Dr., Ltd., Ltd., Ltd., Ltd., Dr., Kft. egyéb érdekeltek vonatkozásában a vagyonelkobzás elrendelésére vonatkozó ítéleti rendelkezést hatályon kívül helyezi és a Fővárosi Törvényszéket vagyonelkobzásra irányuló különleges eljárás lefolytatására utasítja. A Rt. „fa" és a Rt. által bejelentett polgári jogi igénnyel kapcsolatos ítéleti rendelkezés helyesen: A Rt. „fa" és a Rt. által bejelentett polgári jogi érvényesítését egyéb törvényes útra utasítja. Egyebekben az elsőfokú ítéletet a fellebbezéssel érintett I. r., II. r., VII. r., dr. IX. r., XI. r., dr. XIV. r., XV. r. és XVI. r. vádlottak vonatkozásában helybenhagyja. I. r. vádlott személyi azonosító okmányának száma: II. r. vádlott személyi azonosító okmányának száma: VII. r. vádlott személyi azonosító okmányának száma: Dr. IX. r. vádlott személyi azonosító okmányának száma: XV. r. vádlott vezetői engedélyének száma: XV. r. vádlott születési dátuma helyesen: XVI. r. vádlott személyi azonosító okmányának száma: A másodfokú eljárásban felmerült 110.180 (egyszáztízezer-egyszáznyolcvan) forint bűnügyi költséget az állam viseli. Indokolás I. Az elsőfokú ítélet és egyéb pertörténeti adatok A Fővárosi Törvényszék a Fővárosi Főügyészség Küo.14239/2003/637-VII. számú, a Küo.23453/2005/8-I. számú, a Küo.6576/2005/19-I. számú, a Küo.1844/2007/2-I. számú, a Küo.15435/2005/24-II. számú, a Küo.12149/2007/
4. számú és a Küo.15438/2005/17-I. számú vádirata, valamint a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség B.12507/2006/2-I. számú vádirata alapján eljárva hozott 12.B.794/2010/
5. számon ügydöntő határozatot. Ezen ügydöntő határozatot megelőzően az ügyben a Fővárosi Bíróság járt el, és
6. augusztus
7. napján 4.B.728/2005/
8. számon hozott elsőfokú határozatot. A Fővárosi Bíróság I. rendű vádlottat az
9. évi IV. törvény
10. §

(1)bekezdésébe ütköző és a

(7)bekezdés a) pontja szerint minősülő folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettében, az

1. évi IV. törvény
2. §-a szerint minősülő folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségében valamint az
3. évi IV. törvény
4. §

(1)bekezdés c) pontja szerint minősülő bűnsegédként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében mondta ki bűnösnek. Ezért őt - halmazati büntetésül - 8 év börtönbüntetésre, 10 év közügyektől eltiltásra és 10 év befektetési szolgáltatói tevékenységtől, mint foglalkozástól eltiltásra ítélte, valamint 229.998.227,forintra vagyonelkobzást rendelt el. II. rendű vádlottat az 1978. évi IV. törvény 317. §

(1)bekezdésébe ütköző és a

(7)bekezdés a) pontja szerint minősülő sikkasztás bűntettében, mint bűnsegédet, az

1. évi
2. §-a szerint minősülő folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségében, valamint az
3. évi IV. törvény
4. §

(1)bekezdésébe ütköző és a

(2)bekezdés

1. a)és
2. b)pontja szerint minősülő pénzmosás bűntettében mondta ki bűnösnek. Ezért őt - halmazati büntetésül - 5 év börtönbüntetésre, 5 év közügyektől eltiltásra és a gazdálkodó szervezetben történő tisztségviseléstől, mint foglalkozástól 5 évi eltiltásra ítélte valamint 176.870.000,- forintra és a Britton cégcsoportban birtokolt üzletrészére vagyonelkobzást rendelt el. III. rendű vádlottat az ellene, az 1978. évi IV. törvény 317. §

(1)bekezdésébe ütköző és a

(7)bekezdés a) pontja szerint minősülő bűnsegédként elkövetett sikkasztás bűntette miatt emelt vád alól felmentette. IV. rendű vádlottat az 1978. évi IV. törvény 303/A. §

(1)bekezdésébe ütköző és a

(2)bekezdés a) pontja szerint minősülő pénzmosás bűntettében mondta ki bűnösnek. Ezért őt a bíróság 2 év fogházbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette és a cégcsoportban birtokolt üzletrészének vagyonelkobzását rendelte el. V. rendű vádlottat az 1978. évi IV. törvény 303/A. §

(1)bekezdésébe ütköző és a

(2)bekezdés

1. a)pontja szerint minősülő pénzmosás vétségében, és az 1978. évi IV. törvény 298/D. §
2. a)pontja szerint minősülő jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntettében mondta ki bűnösnek. Ezért őt - halmazati büntetésül - 1 év 8 hónap börtönbüntetésre ítélte és 59.219.200,- forintra vagyonelkobzást rendelt el. VI. rendű vádlottat az 1978. évi IV. törvény 303/A. §

(1)bekezdésébe ütköző és a

(2)bekezdés a) pontja szerint minősülő pénzmosás vétségében mondta ki bűnösnek. Ezért őt 1 év 6 hónap fogházbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette. VII. rendű vádlottat az 1978. évi IV. törvény 317. §

(1)bekezdésébe ütköző és a

(7)bekezdés a) pontja szerint minősülő folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettében, és az

1. évi IV. törvény
2. §-ba ütköző folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségében mondta ki bűnösnek. Ezért őt - halmazati büntetésül - 3 év börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra, 150.000.000,forint vagyonelkobzásra és a gazdálkodó szervezetben történő tisztségviseléstől, mint foglalkozástól 5 évi eltiltásra ítélte, azonban az
3. évi IV. törvény
4. §

(1)bekezdésébe ütköző és a

(2)bekezdés a) pontja szerint minősülő befolyással üzérkedés bűntette miatt emelt vád alól felmentette. Dr. VIII. rendű vádlottat az 1978. évi IV. törvény 326. §

(1)bekezdésébe ütköző és a

(4)bekezdés a) pontja szerint minősülő orgazdaság bűntettében mondta ki bűnösnek. Ezért őt 1 év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette, egyben előzetes mentesítésben részesítette. Dr. IX. rendű vádlottat az 1978. évi IV. törvény 317. §

(1)bekezdésébe ütköző és a

(6)bekezdés a) pontja szerint minősülő folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettében mondta ki bűnösnek. Ezért őt 3 év börtönbüntetésre, 5 év közügyektől eltiltásra és gazdálkodó szervezetben történő tisztségviseléstől, mint foglalkozástól 5 év eltiltásra ítélte, valamint 58.551.604,- forintra vagyonelkobzást rendelt el. X. rendű vádlottat az 1978. évi IV. törvény 317. §

(1)bekezdésébe ütköző - a

(2)bekezdés c) pontjára figyelemmel - a

(6)bekezdés b) pontja szerint minősülő sikkasztás bűntettében mondta ki bűnösnek. Ezért őt 1 év 6 hónap börtönbüntetésre, a gazdálkodó szervezetben történő tisztségviseléstől, mint foglalkozástól 3 év eltiltásra ítélte és 30.000.000,- forintra vagyonelkobzást rendelt el. A szabadságvesztés végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette. XI. rendű vádlottat az 1978. évi IV. törvény 317. §

(1)bekezdésébe ütköző - a

(2)bekezdés c) pontjára figyelemmel - a

(6)bekezdés b) pontja szerint minősülő folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettében mondta ki bűnösnek. Ezért őt 1 év 2 hónap börtönbüntetésre ítélte és 40.000.000,- forintra vagyonelkobzást rendelt el. A szabadságvesztés végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette. XII. rendű vádlottat az 1978. évi IV. törvény 317. §

(1)bekezdésébe ütköző - a

(2)bekezdés c) pontjára figyelemmel - a

(6)bekezdés b) pontja szerint minősülő folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettében mondta ki bűnösnek. Ezért őt 1 év börtönbüntetésre ítélte és 6.000.000,- forintra vagyonelkobzást rendelt el. A szabadságvesztés végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette. dr. XIV. rendű vádlottat az 1978. évi IV. törvény 244. §

(1)bekezdés b) pontja szerint minősülő bűnpártolás vétségében, és az

1. évi
2. §-a szerint minősülő magánokirat-hamisítás vétségében mondta ki bűnösnek. Ezért őt - halmazati büntetésül - 600.000,- forint pénzbüntetésre ítélte. XV. rendű vádlottat az
3. évi IV. törvény
4. §

(1)bekezdés b) pontjába ütköző és a

(2)bekezdés szerint minősülő bűnpárolás bűntettében, és az

1. évi IV. törvény
2. §-a szerint minősülő - társtettesként elkövetett - magánokirat-hamisítás vétségében mondta ki bűnösnek. Ezért őt- halmazati büntetésül - 1 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélte és 43.000.000,- forintra vagyonelkobzást rendelt el. A szabadságvesztés végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette. XVI. rendű vádlottat az
3. évi IV. törvény
4. §

(1)bekezdésébe ütköző és az

(5)bekezdés a) pontja szerint minősülő orgazdaság bűntettében mondta ki bűnösnek. Ezért őt a bíróság 2 év börtönbüntetésre, 5 év közügyektől eltiltásra ítélte valamint 198.800.000,forintra vagyonelkobzást rendelt el. XVIII. rendű vádlottat az 1978. évi IV. törvény 317. §

(1)bekezdésébe ütköző és a

(6)bekezdés a) pontja szerint minősülő folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette miatt emelt vád alól felmentette. A Fővárosi Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság

1. május
2. napján kelt 2.Bf.320/2009/
3. számú határozatával a Fővárosi Bíróság
4. augusztus
5. napján kelt 4.B.728/2005/
6. számú ítéletét I. rendű, II. rendű, III. rendű, IV. rendű, V. rendű, VI. rendű, VII. rendű, dr. VIII. rendű, dr. IX. rendű, X. rendű, XI. rendű, XII. rendű, dr. XIV. rendű, XV. rendű, XVI. rendű és XVIII. rendű vádlottak tekintetében hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasította. A hatályon kívül helyezett ítéletre a Fővárosi Ítélőtábla felülbírálata már nem terjedhetett ki, azonban azt mégis szükségesnek tartotta rögzíteni az Alkotmánybíróság 2/
7. (II. 10.) AB határozatában az eljárás elhúzódásával kapcsolatban megfogalmazott alkotmányos követelmény jelen másodfokú határozatban történő teljesítésének bemutatása miatt. A Fővárosi Törvényszék
8. december
9. napján kihirdetett 12.B.794/2010/
10. számú ítéletével I. rendű vádlottat bűnösnek mondta ki folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettében [a Büntető Törvénykönyvről szóló
11. évi C. törvény (a továbbiakban Btk.)
12. §

(1)bekezdés és a

(6)bekezdés a) pontja], folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétségében [Btk. 345. §], és csalás bűntettében [Btk. 373. §,

(1)bekezdés,

(2)bekezdés b) és b/c pont;

(6)bekezdés b) pontja]. Ezért őt halmazati büntetésül 6 (hat) év 6 (hat) hónap szabadságvesztésre, 10 (tíz) év befektetési szolgáltatási tevékenységtől eltiltásra, 7 (hét) év közügyektől eltiltásra ítélte és 229.998.227 (kétszázhuszonkilencmillió-kilencszázkilencvennyolcezer-kétszázhuszonhét) forint erejéig vagyonelkobzást rendel el. A szabadságvesztés büntetést börtönben rendelte végrehajtani azzal, hogy a vádlott a szabadságvesztés büntetés kétharmad részének letöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. I. rendű vádlott által előzetes fogvatartásban töltött időt a kiszabott szabadságvesztésbe beszámította akként, hogy egynapi előzetes letartóztatás egynapi szabadságvesztésnek, négy napi házi őrizet egynapi szabadságvesztésnek felel meg. A bíróság I. rendű vádlottat az ellene felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette [Btk. 342. §

(1)bekezdés c) pontja) miatt emelt vád alól felmentette. II. rendű vádlottat bűnösnek mondta ki bűnsegédként, folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettében [Btk. 372. §

(1)bekezdés és a

(6)bekezdés a) pontja], bűnsegédként, folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétségében [Btk. 345. §], és pénzmosás bűntettében [Btk. 399. §

(1)bekezdés

1. a)pontja
2. aa)alpontja és a

(4)bekezdés

1. a)és
2. b)pontja]. Ezért őt a bíróság, halmazati büntetésül 3 (három) év 9 (kilenc) hónap szabadságvesztésre 5 (öt) év gazdasági szervezetekben vezető tisztségviseléstől, mint foglalkozástól eltiltásra, 4 (négy) év közügyektől eltiltásra ítélte, 176.870.000 (százhetvenhatmillió-nyolcszázhetvenezer) forint erejéig és a cégcsoportban birtokolt üzletrészeire vagyonelkobzást rendel el. A szabadságvesztés büntetést börtönben rendelte végrehajtani azzal, hogy a vádlott a szabadságvesztés büntetés kétharmad részének letöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. II. rendű vádlott által előzetes fogvatartásban töltött időt a kiszabott szabadságvesztésbe beszámította akként, hogy egynapi előzetes letartóztatás egynapi szabadságvesztésnek, négy napi házi őrizet egynapi szabadságvesztésnek felel meg. V. rendű vádlottat bűnösnek mondta ki pénzmosás vétségében [Btk. 400. §

(1)bekezdés b) pontja és a

(2)bekezdés

1. a)pontja] és jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntettében [Btk. 408. §-ának
2. a)pontja]. Ezért őt a bíróság halmazati büntetésül 1 (egy) év 6 (hat) hónap szabadságvesztésre ítélte és 59.219.200 (ötvenkilencmillió-kétszáztizenkilencezer-kétszáz) forintra vagyonelkobzást rendelt el. A szabadságvesztés büntetést börtönben rendelte végrehajtani. V. rendű vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés büntetés végrehajtását 4 (négy) évi próbaidőre felfüggesztette. Akként rendelkezett, hogy V. rendű vádlott a szabadságvesztés büntetés végrehajtásának elrendelése esetén a büntetés kétharmad részének letöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. A bíróság a szabadságvesztés büntetés végrehajtása esetére V. rendű vádlott által előzetes fogvatartásban töltött időt a kiszabott szabadságvesztésbe beszámította akként, hogy egynapi előzetes letartóztatás egynapi szabadságvesztésnek, négy napi házi őrizet egynapi szabadságvesztésnek felel meg. VI. rendű vádlottat bűnösnek mondta ki pénzmosás vétségében [az 1978. évi IV. törvény 303/A. §

(1)bekezdés és a

(2)bekezdés a) pontja], és ezért őt a bíróság 2 (két) évi időtartamra próbára bocsátotta. VII. rendű vádlottat bűnösnek mondta ki vesztegetés bűntettében [1978. évi IV. törvény 252. §.

(1),

(2)bekezdés és

(3)bekezdés b) pontja] és felbujtóként elkövetett bűnpártolás vétségében [1978. évi IV. törvény 244. §

(1)bekezdés b) pontja]. Ezért őt a bíróság- halmazati büntetésül - 2 (két) év szabadságvesztésre és 3 (három) év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint 100.000.000 (százmillió) forint vagyonelkobzást rendelt el. A szabadságvesztés büntetést börtönben rendelte végrehajtani azzal, hogy VII. rendű vádlott a szabadságvesztés büntetés fele részének letöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. VII. rendű vádlott által előzetes fogvatartásban töltött időt a kiszabott szabadságvesztésbe beszámította akként, hogy egynapi előzetes letartóztatás egynapi szabadságvesztésnek, négy napi házi őrizet egynapi szabadságvesztésnek felel meg. A bíróság VII. rendű vádlottat az ellene folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette [1978. évi IV. törvény 317. §

(1)bekezdés és a

(7)bekezdés a) pont] és hivatali befolyással üzérkedés bűntette [1978. évi IV. törvény 256.§

(1)bekezdés,

(2)bekezdés a) pontja] miatt emelt vád alól felmentette. Dr. IX. rendű vádlottat bűnösnek mondta ki folytatólagosan elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettében [Btk. 291. §

(1)bekezdés,

(2)bekezdés a) pontja,

(3)bekezdés c) pontja]. Ezért őt a bíróság 2 (két) év szabadságvesztésre és 3 (három) év közügyektől eltiltásra ítélte és 254.951.604 (kétszázötvennégymillió-kilencszázötvenegyezer-hatszáznégy) forint erejéig vagyonelkobzást rendel el. A szabadságvesztés büntetést börtönben rendelte végrehajtani azzal, hogy a vádlott a szabadságvesztés büntetés kétharmad részének letöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. . IX. rendű vádlott által előzetes fogvatartásban töltött időt a kiszabott szabadságvesztésbe beszámította akként, hogy egynapi előzetes letartóztatás egynapi szabadságvesztésnek, négy napi házi őrizet egynapi szabadságvesztésnek felel meg. A bíróság dr. IX. rendű vádlottat az ellene társtettesként elkövetett hűtlen kezelés bűntette [Btk. 376. §

(1)bekezdés és

(6)bekezdés a) pontja], pénzmosás bűntette [Btk. 399. §

(3)bekezdés b) pont és

(4)bekezdés b) pontja] és pénzmosás bűntette [Btk. 399. §

(1)bekezdés b) pont és

(4)bekezdés b) pontja] miatt emelt vád alól felmentette. XI. rendű vádlottat bűnösnek mondta ki folytatólagosan elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettében, mint társtettest [Btk. 291. §

(1),

(2)bekezdés

1. a)és
2. b)pontja,

(3)bekezdés b) pontja]. Ezért őt a bíróság 2 (két) év szabadságvesztésre ítélte és 40.000.000 (negyvenmillió) forintra vagyonelkobzást rendelt el. A szabadságvesztés büntetést börtönben rendelte végrehajtani. XI. rendű vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés büntetés végrehajtását 5 (öt) évi próbaidőre felfüggesztette. XI. rendű vádlott a szabadságvesztés büntetés végrehajtásának elrendelése esetén a büntetés kétharmad részének letöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Dr. XIV. rendű vádlottat bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett bűnpártolás vétségében [Btk. 282. §

(1)bekezdés b) pontja]. Ezért őt a bíróság 2 (két) évre próbára bocsátotta. XV. rendű vádlottat bűnösnek mondta ki vesztegetés elfogadásának bűntettében [Btk. 291. §

(1)bekezdés,

(2)bekezdés a) pontja,

(3)bekezdés b) pontja]. Ezért őt a bíróság 1 (egy) év szabadságvesztésre ítélte és 30.000.000 (harmincmillió) forintra vagyonelkobzást rendelt el. A szabadságvesztés büntetést börtönben rendelte végrehajtani. A bíróság XV. rendű vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés büntetés végrehajtását 2 (kettő) évi próbaidőre felfüggesztette. XV. rendű vádlott a szabadságvesztés büntetés végrehajtásának elrendelése esetén a büntetés kétharmad részének letöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. XVI. rendű vádlottat bűnösnek mondta ki orgazdaság bűntettében [Btk. 379. §

(1)bekezdés c) pontja és az

(5)bekezdés a) pontja]. Ezért őt a bíróság 1 (egy) év szabadságvesztés büntetésre ítélte és 142.000.000 (száznegyvenkétmillió) forintra vagyonelkobzást rendelt el. A szabadságvesztés büntetést börtönben rendelte végrehajtani. A bíróság XVI. rendű vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés büntetés végrehajtását 3 (három) évi próbaidőre felfüggesztette. XVI. rendű vádlott a szabadságvesztés büntetés végrehajtásának elrendelése esetén a büntetés kétharmad részének letöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Rendelkezett a Fővárosi Törvényszék az egyéb érdekeltekre vagyonelkobzás elrendeléséről, az elrendelt zár alá vétel egyes érdekelteket érintő feloldásáról, a polgári jogi igény érvényesítésének egyéb törvényes útra utasításáról, a lefoglalt bűnjelekről, és a felmerült bűnügyi költség viseléséről. II. A fellebbezések és az azokra tett észrevételek Az ítélet ellen az ügyész: I. r. vádlott terhére, anyagi jogszabálysértés miatt, a kiszabott büntetés súlyosítása végett, továbbá téves minősítés miatt; II. r. vádlott terhére, anyagi jogszabálysértés miatt, a kiszabott büntetés súlyosítása végett; III. r., dr. VIII. r., X. r., XII. r., XVIII. r és dr. XIX. r. vádlottak terhére, megalapozatlanság miatt, a bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása végett; VII. r., dr. IX. r., dr. XIV. r. és XV. r. vádlott terhére, megalapozatlanság és anyagi jogszabálysértés miatt, bűnösség megállapítása és a kiszabott büntetés súlyosítása végett jelentett be fellebbezést. I. r. vádlott és védője a tényállás téves megállapítása és téves jogi következtetés miatt, elsősorban felmentésért, másodsorban enyhítésért; II. r. vádlott és védője a tényállás téves megállapítása miatt felmentésért fellebbeztek. IV. r. vádlott és védője felmentés érdekében jelentettek be jogorvoslatot, melyet azonban visszavontak. V. r. védője felmentésért élt fellebbezéssel, viszont V. r. vádlottnak az elsőfokú ítéletet még nem lehetett kézbesíteni külföldi fogva tartása miatt, így esetében az ítélet nem is lett felterjesztve másodfokú elbírálásra. VI. r. vádlott és védője felmentésért fellebbeztek, perorvoslatukat azonban visszavonták. A másodfokon eljáró ítélőtábla hívta fel VI. r. vádlottat a Be. 357. §

(3)bekezdés alapján arra, hogy nyilatkozzon arról, hogy a védője által bejelentett fellebbezés visszavonásához hozzájárul-e.

1. február
2. napján hozzájárult a védő javára bejelentett fellebbezés visszavonásához, így az ítélet VI. r. vádlottra
3. február
4. napján jogerőre emelkedett. VII. r. vádlott és védője felmentésért; Dr. IX. r. vádlott és védője felmentésért és a vagyonelkobzás intézkedés mellőzése érdekében; XI. r. vádlott és védője elsősorban felmentésért, másodsorban enyhítésért, Dr. XIV. r. vádlott és védője felmentésért; XV. r. vádlott és védője felmentésért, végül XVI. r. vádlott és védője ugyancsak felmentésért fellebbeztek. A vagyonelkobzás elrendelése ellen a Rt., a Zrt., dr., a Zrt., a Kft., a Kft. és egyéb érdekeltek jelentettek be fellebbezést. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség BF.679/2011/
5. számú indítványában az ügyészi fellebbezést III. r., dr. VIIII. r., X. r., XII. r., XVIII. r. és dr. XIX. r. vádlottak vonatkozásában a Be.
6. §

(2)bekezdése alapján visszavonta. Dr. IX. r. vádlott terhére módosított tartalommal, a megállapított IX. számú tényállás alapján, abból a bűnösségre vont helyes jogi következtetéssel, további a Btk. 372. §

(1)bekezdésébe ütköző és a

(6)bekezdés a) pontja szerint minősülő sikkasztás bűntettében való bűnösség megállapítása és a kiszabott büntetés súlyosítása végett; míg I. r., II. r., VII. r., dr. XIV. r. és XV. r. vádlottak vonatkozásában szűkített körben, csak a kiszabott büntetés súlyosítása végett tartotta fenn fellebbezését. Támadta a tényállás IX. pontját érintően dr. IX. r. vádlottnak a hűtlen kezelés bűntette és pénzmosás bűntette miatt emelt vád alóli felmentését. Álláspontja szerint az ítéletben megállapított tényállásból az következik, hogy dr. IX. r. vádlott sajátjaként rendelkezett az Ltd.-t illető 8.700.000 svájci frankkal, amikor azt elutaltatta a saját rendelkezése alatt álló céghez, és annak csak egy részét utaltatta vissza. Ezek alapján e vádlott elkövette a Btk. 372. §

(1)bekezdésében meghatározott, és a

(6)bekezdés a) pontja szerint minősülő, különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntettét is. VII. r. vádlott esetében álláspontja szerint az elbíráláskor hatályos törvény kedvezőbb a vádlottra nézve. Ezért e vádlottal szemben megállapított cselekményeket az elbíráláskor hatályos Btk. szerint indítványozta minősíteni. VII. r. vádlott cselekményét folytatólagosan elkövetett vesztegetés elfogadása bűntettének [Btk. 291. §

(1)bekezdés,

(2)bekezdés a) pont és

(3)bekezdés c) pont] és felbujtóként elkövetett bűnpártolás vétségének [Btk. 282. §

(1)bekezdés b) pont] indítványozta minősíteni; XIV. r. vádlott esetében a vagyonelkobzás összegét a részvényeknek

1. június
2. napján, az elkövetés időpontjában érvényes középárfolyamának megfelelően, 198.800.000 forintban kérte meghatározni. I. r., II. r., VII. r., dr. IX. r., dr. XIV. r. és XV. r. vádlottak esetében kifejtette, hogy nagyobb nyomatékkal kell figyelembe venni a súlyosító körülményeket, ezért az e vádlottakkal szemben kiszabott büntetések súlyosítása szükséges. I. r., II. r., VII. r. és dr. IX. r. vádlottak fő- és mellékbüntetését lényeges tartamban indítványozta súlyosítani, valamint VII. r., dr. IX. r. és XV. r. vádlottakkal szemben gazdasági társaság vezető tisztségviselője foglalkozástól eltiltást [Btk.
3. §

(1)bekezdés b) pont] is indítványozott alkalmazni, dr. XIV. r. vádlottal szemben intézkedés helyett büntetést - a Btk. 50-

1. §-a alkalmazásával pénzbüntetést - indítványozott kiszabni. A Rt. és a Rt. vonatkozásában tévesen határozta meg az elsőfokú bíróság a vagyonelkobzás alapjaként a részvények megvásárlására fordított összeget. A megállapított tényállás szerint ugyanis a cégcsoport I. r. vádlott által elsikkasztott összegből jött létre, és működése során keveredtek a bűncselekményből származó, és az azok helyére lépő vagyonelemek. E cégek megvásárlását a I. r. vádlott által elsikkasztott összegből finanszírozták, így ez a két gazdasági társaság a bűncselekményből származó vagyon helyére lépett. A Btk.
2. §

(1)bekezdés d) pontja alapján a vagyonelkobzás e két társaság teljes vagyonára alkalmazandó. A Zrt., dr. és egyéb érdekeltek vonatkozásában a tényállás megállapításai nem feleltethetőek meg a vagyonelkobzás összegének, továbbá a

1. április
2. utáni időszakra esnek. A törvényszék e körben az indokolási kötelezettségét sem teljesítette maradéktalanul. Ezért indítványa szerint ezen egyéb érdekelteket érintő ítéleti rendelkezések nem alkalmasak az érdemi felülbírálatra, ezért indítványozta esetükben az ítéletet hatályon kívül helyezését [Be.
3. §

(1)bekezdés III/a) pontja] és erre nézve a törvényszék új különleges eljárás lefolytatására utasítását [Be. 570. §

(1)bekezdés]. A vádlottak védői fellebbezésüket írásban is indokolták. I. r. vádlott védője fellebbezésének indokolásában elsődlegesen a vádlott bűncselekmény hiányában történő felmentését, másodlagosan a Fővárosi Törvényszék ítéletének hatályon kívül helyezését, harmadlagosan, de hangsúlyozottan e vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés büntetés enyhítését indítványozta. II. r. vádlott védője indítványt tett a II. r. vádlott felmentésére az ellene emelt bűncselekmények vádja alól, másodlagosan a cselekményét kérte gondatlanságból elkövetett pénzmosás vétségének minősíteni a Btk. 400. §

(1)bekezdés b) pontja alapján, illetőleg a vele szemben kiszabott szabadságvesztés lényeges enyhítésére is indítványt tett. VII. r. vádlott védője fellebbezésének írásbeli indokolásában kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás iratellenes. Indítványozta, hogy az ítélőtábla helyes logikai következtetéssel, az iratok alapján pontosítsa a tényállást, és VII. r. vádlottat az ellene emelt vádak alól mentse fel. A vádlott védője fellebbezése indokolásában a megállapított mindkét tényállást megalapozatlannak tartotta a Be. 351. §

(2)bekezdés

1. c)és
2. d)pontja alapján, mert az ellentétes az iratok tartalmával, valamint további tényekre helytelenül következtetett. Szükséges megemlíteni, hogy az ítélet ellentmondásaira rámutatni igyekvő védői jogorvoslat a későbbiekben már a Be. 351. §

(2)bekezdés b),

1. c)és
2. d)pontjára hivatkozik, mint megalapozatlansági okra. XI. r. vádlott védője fellebbezésének írásbeli indokolásában a Be. 351. §

(1)bekezdés d) pontjában rögzített megalapozatlanságra hivatkozott. A megalapozatlanság kiküszöbölésére további bizonyítás felvételét is indítványozta, ennek érdekében okiratokat is benyújtott, fellebbezésének írásbeli mellékleteként. E körben indítványozta a bizonyítási eljárás újbóli megnyitását. Fellebbezésében kifogásolta XI. r. vádlottal kapcsolatosan a vádmódosítást, ugyanis a védekezés iránya nem a gazdasági vesztegetés volt az ügy megindulásakor, így sérült vele szemben a tisztességes eljárás követelménye. Dr. IX. r. vádlott meghatalmazott védője fellebbezésének írásbeli indokolásában azt indítványozta, hogy e vádlott ellen a folytatólagosan elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette [Btk. 291. §

(1),

(2)bekezdés a) pont,

(3)bekezdés c) pont] miatt folyamatban lévő eljárást a bíróság elévülés, vagy törvényes vád hiánya miatt szüntesse meg. Harmadlagosan ezen cselekmény miatt emelt vád alól bűncselekmény, vagy bizonyítottság hiányában mentse fel. Indítványozta azt is, hogy a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség indítványában foglalt sikkasztás bűntettében dr. IX. r. vádlott bűnösségét ne állapítsa meg. Mindezeken túl a vagyonelkobzást az ítélőtábla mellőzze. Dr. XIV. r. és XV. r. vádlottak védője a IV. számú ítéleti tényállási pontot a Be. 351. §

(2)bekezdés a),

1. c)és
2. d)pontjaiban megállapított okok alapján megalapozatlannak tartotta. Indítványozta elsődlegesen az ítélet megalapozatlanságának kiküszöbölését a tényállás kiegészítésével és helyesbítésével, az iratok tartalma és helyes ténybeli következtetés útján. Ennek alapján a határozat megváltoztatását és dr. XIV. r., valamint XV. r. vádlott felmentését, másodlagosan dr. XIV. r. vádlottal szemben megrovás alkalmazását indítványozta. XV. r. vádlottra másodlagosan a vesztegetés kapcsán eltérő minősítés megállapítását kérte, mellőzve a kötelességszegés minősítő körülményt és XV. r. vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabására tett indítványt, és a vagyonelkobzás mellőzését is kérte. XVI. r. vádlott védője fellebbezésének indokolásában elsődlegesen a törvényes vád hiánya miatt az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az eljárás megszüntetését indítványozta. Másodlagos indítványa az volt, hogy a vádlottat mentse fel az ellene emelt vád alól. Harmadlagosan, mivel a tárgyalást olyan személy távollétében folytatták le, akinek részvétele kötelező lett volna, olyan bizonyíték került a vádlott terhére értékelésre, ami nem tekinthető törvényes bizonyítéknak, az elsőfokú bíróság indokolási kötelezettségét részben nem teljesítette és a tényállást nem derítette fel, valamint mivel az elsőfokú ítélet iratellenes megállapításokat és helytelen ténybeli következtetést tartalmaz, az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását kérte. III. A felülbírálat Az ítélőtábla a Büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (továbbiakban Be.) 361. §

(1)bekezdésében írt nyilvános ülésen eljárva a Be. 348. §

(1)bekezdése alapján teljes terjedelmében felülbírálta az elsőfokú bíróság ítéletét és az azt megelőző eljárását a jogorvoslattal érintett I. r., II. r., VII. r., dr. IX. r., XI. r., dr. XIV. r., XV. r. és XVI. r. vádlottakra. XI. r. vádlott védője a másodfokú eljárásban okiratokat csatolt, bizonyítás felvételét indítványozta és kérte, hogy a bíróság az okiratokat tegye tárgyalás anyagává. Az ítélőtábla a túlnyomórészt megalapozott tényállás mellett nem látta indokoltnak a bizonyítás továbbfejlesztését, ugyanis a hosszúra nyúlt eljárás alatt bőven nyílott lehetőség a védelem számára bármilyen az üggyel kapcsolatos iratot becsatolni, azok megállapíthatóan kizárólag megalapozott tényállásrészeket érintettek. Mindezek alapján az ítélőtábla a bizonyítási indítványt, egyben a tárgyalásra áttérést célzó indítványt elutasította. A másodfokon eljáró ítélőtábla az ügyben soron kívül járt el, hiszen a büntetőügy soron kívüli lefolytatása több jogszabályhely alapján is kötelező volt. A soron kívüliség az eljárás korábbi szakaszaiban kötelező volt azért, mert egyes vádlottak előzetes letartóztatásban voltak [Be. 64/A. §

(1)bekezdés a) pont]. Kötelező soron kívüliséget írt elő a Be. 64/A. §

(1)bekezdés c) pont arra figyelemmel, hogy megismételt eljárásban kellett eljárni. Kötelező soron kívüliséget írt elő a Be. 64/A. §

(1)bekezdés d) pont arra figyelemmel, hogy az ügy kiemelt jelentőségű. A másodfokú nyilvános ülésen az ügyész, és a vádlottak védői fellebbezésük írásbeli indokolásával egyező indítványt tettek. Zrt. jogi képviselője az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezése mellett érvelt. Nyrt. és a Kft., egyéb érdekeltek jogi képviselői az egyéb érdekeltekkel szemben elrendelt vagyonelkobzás mellőzését és a zárlat feloldását indítványozták. A vádlottak utolsó szó jogán tett nyilatkozatai körében kizárólag I. r. vádlott ismerte el büntetőjogi felelősségét. I. r. vádlott az utolsó szó jogán tett nyilatkozatában kiemelte azt, hogy ő együttműködő terhelt volt, 29 évesen került a büntetőeljárásba. Számára felajánlották a tárgyalásról lemondás jogintézmény alkalmazásának a lehetőségét, amivel ő élni szeretett volna, éppen ezért tett részletes beismerő vallomást. Hangsúlyozta, hogy ő volt az egyedüli együttműködő terhelt, így nem érti az esetében súlyosításra irányuló ügyészi indítványt. Öt év alatt több ezer tranzakció lebonyolításában működött közre a bankban. Ezért fordulhatott elő, hogy utólag kiderült, hogy pontatlan volt a vallomása. Kérte annak figyelembevételét, hogy legalább egy évet, azaz legalább 365 napot kihallgatásokon ült, hol a nyomozás során, hol a bírósági tárgyaláson. Ezentúl 8 évig különböző fokozatú kényszerintézkedések hatálya alatt is állt. Elismerte, hogy rengeteg felelőtlenséget csinált, de hangsúlyozta, hogy az ügyfelek is haszonélvezői voltak az ő tevékenységének. Jelenleg már családapa, munkahellyel, tisztes megélhetéssel rendelkezik. II. r. vádlott az utolsó szó jogán azt emelte ki, hogy 6 évig volt kényszerintézkedés hatálya alatt, számára az eljárás emberkínzás volt, ahol a környezete is szenvedett, így a tizenéves gyermeke. A vád tárgyává tett cselekménnyel kapcsolatosan azonban úgy nyilatkozott, hogy arra jelenleg is büszke, és manipuláltnak nevezte a jogszolgáltatást. VII. r. vádlott az utolsó szó jogán is tagadta, hogy a vádbeli cselekményt elkövette volna. Ezt követően a IV. számú tényállás bizonyítékait részletesen elemezte. Vitatta, hogy ugyanazon vád alapján meg lehetne állapítani a sikkasztást és a vesztegetést is. Dr. XIV. r. vádlott utolsó szó jogán kifejtette, hogy szándékosan nem követett el bűncselekményt, és hozzátette, hogy felesége jelenleg ötödik gyermeküket várja. XV. r. vádlott utolsó szó jogán utalt rá, hogy 43 éve vezeti a saját cégeit, és nem is érti a gazdasági társaság vezető tisztségviselői címtől történő eltiltás mellékbüntetés indítványozását az ügyészség részéről. Emellett ártatlanságát hangoztatta. XVI. r. vádlott utolsó szó jogán előadta nem tudott arról, hogy bűncselekményt követne el, emellett kényszerintézkedés hatálya alatt állt ő is. Nehezen tudta gazdasági társaságainak ügyeit intézni, a lakhelyelhagyási tilalom miatt hetente kellett a rendőrségre járnia hosszú évekig. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség BF.679/2011/15. számú átiratában az ügyészi fellebbezést III. r., Dr. VIII. r., X. r., XII. r., XVIII. r. és Dr. XIX. r. vádlottak vonatkozásában visszavonta. A Fővárosi Ítélőtábla az ítélet jogerőre emelkedését így III. r., Dr. VIII. r., X. r., XII. r., XVIII. r. és Dr. XIX. r. vádlottak vonatkozásában megállapította. Ugyancsak jogerőre emelkedett az ítélet VI. r. vádlott és védője által bejelentett fellebbezés visszavonása folytán a másodfokú eljárásban. A Be. 349. §

(1)bekezdése alapján a másodfokú bíróság az ítéletnek csak a fellebbezéssel érintett vádlottakra vonatkozó részét bírálta felül. A Fővárosi Főügyészség KÜO.23453/2005/8-I. számú vádiratában I. r. vádlottat a Btk. 317. §

(1)bekezdésébe ütköző és

(6)bekezdés a) pontja szerint minősülő különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás bűntettével vádolta. Ebben a cselekményben, amelyet az ítélet az 1/b. tényállási pontban rögzített, az első fokon eljárt Fővárosi Törvényszék jogerős felmentő ítéletet hozott, bár a felmentésről külön rendelkezést nem kellett hoznia amiatt, hogy ezen cselekmény a folytatólagosság egységébe tartozik. A felmentő rendelkezést az ügyész jogorvoslattal nem támadta, így arra a másodfokú felülbírálat sem terjedhetett ki a Be. 348. §

(2)bekezdése alapján. Ugyancsak nem terjedt ki a másodfokú felülbírálat a Fővárosi Főügyészség KÜO 15435/2005/24-II. számú vádiratában I. r. vádlott ellen emelt felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vád alóli felmentő rendelkezésre. Nem terjedt ki a felülbírálat a VII. r. vádlottnak a III/A/1. és a VII. tényállásban foglalt folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette és hivatali befolyással üzérkedés bűntette miatt emelt vád alól történt felmentő rendelkezésre a Be. 348. §

(2)bekezdés alapján. III.

1. Az eljárásjog revíziója Az ítélőtábla a felülbírálat során nem észlelt a védelmi fellebbezésekben, perbeszédekben hivatkozott olyan abszolút, vagy kirívóan súlyos relatív eljárási szabálysértést, mely az első fokú ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását eredményezte volna. III.1.
2. XVI. rendű vádlott védőjének az abszolút eljárási szabálysértéssel kapcsolatos álláspontjával összefüggésben a következőkre szükséges rámutatni. Nem fogadható el a Be.
3. §

(1)bekezdés II/d) pontjában írt abszolút eljárási szabálysértés okából történő hatályon kívül helyezésre irányuló védői okfejtés. A védő érvelése szerint

1. április
2. napján megtartott tárgyaláson tanú kihallgatása és az eljárás más résztvevőinek a nyilatkozata is kiterjedt a
3. június 30-ai tranzakció körülményeire, amelyen XVI. r. vádlott nem vett részt. Az orgazdaság bűncselekményénél az előzményi alapbűncselekmény felderítése, tényállásának megállapítása, akár külön büntetőeljárásban is történhet, amely korábbi büntetőeljárásban a későbbi orgazda vádlottként nem is lehet jelen. Abban az esetben, ha az alapbűncselekmény, illetőleg a későbbi orgazda bűncselekmény elbírálása egy büntetőeljárásban történik, nem kifogásolható, ha az alapbűncselekmény egyes részcselekményeinek vizsgálatánál a későbbi orgazda vádlottként nincs jelen. Ezen túl szükséges arra is utalni, hogy tanú vallomását a V. számú tényállási pont indokolása során fel sem használta a törvényszék XVI. r. vádlott bűnösségének igazolására. III.1.
4. A másodfokú eljárás során is vizsgálta a bíróság azt, hogy az ügyben benyújtott vádiratok az ún. törvényes vád kritériumát kimerítették-e, figyelemmel arra is, hogy a fellebbezések során ezt több védő is vitatta. Hangsúlyozza az ítélőtábla, hogy a Be.
5. §

(1)bekezdésének hatályos szövege

1. július
2. napján lépett hatályba. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a törvényes vád hiányára csak a hatálybalépést követően benyújtott vádiratok esetében lehetne hivatkozni. Az kétségtelen, hogy a büntetőeljárásról szóló
3. évi XIX. tv.
4. §-át
5. július
6. napját követően a törvényes váddal összefüggésben pontosította a jogalkotó, s így alakult ki annak hatályos szövege, azonban a törvényes vád fogalmát és kritériumait már ezt megelőzően ismerte és alkalmazta is a bírói gyakorlat. Megjegyzendő, hogy már a büntetőeljárásról szóló
7. évi I. törvény (régi Be.)
8. §

(2)bekezdésében is a „törvényes vád" fogalmat használta.

1. július
2. napját követően a bírói gyakorlat és a tudomány által kialakított szempontok alapján a Be.
3. §-ában mintegy összegyűjtötték azokat a szabályokat, amelyek a vád törvényességével kapcsolatosak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy
4. július
5. előtt nem volt elvárás az ügyészi váddal szemben, hogy az törvényes legyen. Megállapítható, hogy jelen ügyben pontosan meghatározott személyek, pontosan körülírt, Büntető Törvénykönyvbe ütköző cselekménye miatt kezdeményezett az ügyészség eljárást. Nem kifogásolható, hogy a nagyszámú részcselekményeket táblázatba foglalta úgy, hogy azt megelőzően az elkövetési magatartást és más tényállási elemeket külön részletezett. Nem kifogásolható, hogy a történeti tényállás nem a törvényi tényállás jogi szóhasználatával írta le az eseményeket. A törvényes vádhoz kapcsolódóan hangsúlyozza az ítélőtábla azt is, hogy a vádelv sérelmét sem jelenti, ha a vádban szereplő összegek a bírósági bizonyítás eredményeként módosulnak, vagy a bizonyítás eredményéhez képest az ítéleti tényállás több vonatkozásban, így az elkövetés helye, ideje, módja, eszköze, motívuma, eredménye stb. tekintetében eltér a vádirati tényállástól. A bíróságnak a bizonyítás során ugyanis a tényállás hiánytalan, valóságnak megfelelő tisztázására kell törekednie. Jelen ügyben a vád keretei megállapíthatóak, azon belül lehetőség volt a tényállásban olyan pontosításokat tenni, amely a vádhoz kötöttséget sem sérti (BH 2006.42, BH 2005.242.). A törvényes vád hiányában való eljárás abszolút eljárási szabálysértés, mely a Be.
6. §

(1)bekezdés I. c) pont értelmében olyan feltétlen hatályon kívül helyezési ok, ami az eljárás megszüntetését vonja maga után. Ilyen eljárási szabálysértést azonban az ítélőtábla nem látott megállapíthatónak. A Be. 2. §

(1)bekezdése szerint a bíróság az ítélkezés során törvényes vád alapján jár el. A

(2)bekezdés értelmében törvényes a vád, ha a vádemelésre jogosult a bírósághoz intézett indítványában meghatározott személy, pontosan körülírt, büntető törvénybe ütköző cselekménye miatt a bírósági eljárás lefolytatását kezdeményezi. A

(3)bekezdés fogalmazza meg a vádhoz kötöttség elvét, mely szerint a bíróság csak annak a személynek a büntetőjogi felelősségéről dönthet, aki ellen vádat emeltek, és csak olyan cselekmény miatt, amit a vád tartalmaz. A bíróság köteles a vádat kimeríteni, a vádon túl nem terjeszkedhet, de nincs kötve a vádlónak a vád tárgyává tett cselekmény Btk. szerinti minősítésére, a büntetés kiszabására, vagy intézkedés alkalmazására vonatkozó indítványához (Be. 2. §

(4)bekezdés). A vád törvényességével kapcsolatban a Kúria az

1. BK véleményben részletes útmutatást adott, mely által biztosított a joggyakorlat egysége. A vélemény I.1.a) pontjában foglalt alaki feltétel megsértése szóba sem kerülhet, az ügyész vádlói jogosultsága egyértelmű, erre egyébként hivatkozás sem történt. Az I.
2. pont tér ki a vádnak a Be.
3. §

(2)bekezdésében megfogalmazott minimális tartalmi követelményeire. A vád tartalmi törvényességének lényege ekként, hogy meghatározott személy, pontosan körülírt, büntető törvénybe ütköző cselekménye miatt kezdeményezi a vádló a bírósági eljárás lefolytatását. Az I.2.b) pont szerint a vád tárgyává tett cselekmény körülírása akkor pontos, ha a vádló indítványában ismertetett történeti tényállás hiánytalanul tartalmazza a bűncselekmény törvényi tényállási elemeinek megfelelő konkrét tényeket: az elkövetési magatartást, a cselekmény megvalósításának helyét, idejét stb. A vád törvényességétől meg kell különböztetni annak kellékhiányait, melyek orvosolhatók a bírósági eljárásban. Utalni kell arra is, hogy a vádelv a vád és az ítélet tényállása közötti ún. teljes történeti azonosságot nem követeli meg. Ettől eltérő értelmezés mellett a bíróság ténymegállapító tevékenysége nem lenne több, mint a vádban szereplő tények helyességének ellenőrzése, holott a bizonyítás során - a terhelő tények hivatalból történő bizonyításának fel nem róható elmulasztása kivételével - a bíróságnak a Be.75. §

(1)bekezdésének megfelelően a tényállás hiánytalan, valóságnak megfelelő tisztázására kell törekednie (Legfelsőbb Bíróság Bfv.I.319/2007/5.szám). Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a bíróság feladata az igazságszolgáltatás, a perbíróság ezért nem szorítkozhat csupán a nyomozás megismétlése által a vád kontrolljára. A bírói hatalom lényege a tényállás vádelvi keretek között történő szabad, befolyásmentes megállapítása, melynek célja nem vitásan az igazság felderítése is. A Be. 2.§

(4)bekezdése értelmében a bíróság nincs kötve a vádlónak a vád tárgyává tett cselekmény Btk. szerinti minősítésére, a büntetés kiszabására, vagy az intézkedés alkalmazására vonatkozó indítványához. Mindez azt is jelenti, hogy a vád perjogi rendeltetése elsősorban az, hogy a bíróság számára a büntetőjogi felelősség kérdésében való érdemi vizsgálat ténybeli kereteit rögzítse. A vád törvényessége illetve annak hiánya önmagában a vád tartalma alapján vizsgálandó. A törvényes vád hiányát akkor lehet megállapítani, ha a vád tartalma oly mértékben hiányos, hogy anyagi jogi értékeléshez nem nyújt alapot, és ily módon annak vizsgálatába a bíróság nem bocsátkozhat. (EBH

1. B.10.). Töretlen a bírói gyakorlat abban is, hogy sem a törvényes vád hiányaként, sem a vádon túlterjeszkedésként nem értékelhető, ha a bíróság egy bűncselekmény törvényi tényállását megvalósító magatartást vizsgálva, a tettazonosság keretei között a vádiratban le nem írt tényt is megállapít, és a cselekményt ennek figyelembevételével értékeli. A vádelv nem jelent minden részletre kiterjedő, szükségszerű azonosságot a vádban leírt, és az ítéletben megállapított történeti tények között, annál is inkább, miután a bíróság nincs kötve a vádbeli minősítéshez, és az eltérő minősítés, eltérő tényelemek megállapítását is szükségessé teheti az ítéletben. A bizonyítás eredményéhez képest tehát a bíróság pl. az elkövetés helye, módja, eszköze, eredménye, indítéka stb. tekintetében eltérhet a vádbeli ténymegállapításoktól anélkül, hogy ezzel a vádelvet sértené (EBH2011.2385.). A bíróságnak a bizonyítás során ugyanis a tényállás hiánytalan, valóságnak megfelelő tisztázására kell törekednie. Jelen ügyben a vád keretei megállapíthatóak, azon belül lehetőség volt a tényállásban olyan pontosításokat elvégezni, amely a vádhoz kötöttséget sem sértik. (BH2006.42.) Külön kiemelést érdemel, hogy a törvényes vádnak nem fogalmi ismérve az, hogy a „büntető törvénybe ütköző cselekmény" leírása körében a törvényi tényállás jogi fogalmait használja, elégséges, ha a történeti tények leírása oly mértékben konkrét, amelyből - bebizonyítottságot feltételezve - büntetőtörvénybe ütköző cselekményre lehet következtetni (BH2011.219.). Nem jelenti ezért a vádelv sérelmét, ha a bíróság a tényállás hiánytalan tisztázása érdekében egyes részkörülmények tekintetében eltér a vádtól (BH2014.136.). A büntetőeljárás alapját képező és a védekezés irányát befolyásoló ügyészi aktussal, azaz a vádirattal szemben követelmény, hogy alkalmas kiindulópont legyen a terhelti védekezés előterjesztéséhez, így írja körül azt a cselekményt, amely miatt a terheltet az állami büntetőhatalom felelősségre kívánja vonni, ismerhesse meg a tények és egyéb körülmények azon körét, amelyeken belül védekezésre kényszerül és azokat az adatokat, amelyek a terhére rótt cselekmény elkövetését és a bűnösségét a vádhatóság álláspontja szerint bizonyítják (Debreceni Ítélőtábla Bf.II.514/2012/161.sz.). Nem követelmény azonban, hogy a vád a történeti tényállást minden részletre kiterjedően, aprólékosan rögzítse; törvényes a vád, ha a cselekmény leglényegesebb tényeinek vádba foglalása oly módon történik meg, hogy abból a vád tárgyává tett bűncselekmény tárgyi és alanyi oldali ismérvei egyértelműen felismerhetők (BH
3. II.). A bírói gyakorlat már többször szembesült azzal a problémával is, amikor a bizonyítás eredményeként lehet megállapítani, hogy a vádiratban foglaltaktól eltérően a bűncselekménynek nem egy, hanem több sértettje lehet. „A több rendbeli bűncselekmény megállapítása olyan minősítési kérdés, amely nem sérti a vádelvet, és nem érinti a tettazonosság kérdését sem." (Kúria Bfv.I.814/2014/
4. sz., BH2015/4/B13, BH2015.245.). A hivatkozott felsőbírósági gyakorlat áttekintése után a konkrét ügyben megállapítható, hogy a vádirat egyik tényállása sem szenved olyan hibában, hiányosságban, mely a vádat törvénytelenné tenné, mint ahogy nem rögzíthető a vád kereteinek túllépése és az ügyre kiható kellékhiánya sem. Kétségtelen, hogy a vád sommásan, tömören fogalmazta meg a vád tárgyává tett elkövetési magatartásokat. Az ügyben benyújtott minden vád tartalmazott olyan ténybeli alapot, melyek alkalmasak egyrészt további tényekre való következtetésre, de önmagukban is olyan jogkövetkeztetésre, melyek a súlyosabb megítélésű bűncselekmény kapcsán a felelősségre vonáshoz szükségesek. Összegezve, a másodfokú bíróság megállapította, hogy a vád törvényességét kifogásoló egyetlen védelmi érvelés sem alapos, a vád ugyanis megfelel a vele szemben támasztott törvényi követelményeknek és a bíróság sem terjeszkedett túl a vádon. Ezért az eljárás megszüntetéséhez, vagy a tényállás releváns módosításához vezető eljárási szabálysértés nem valósult meg. III.1.
5. Az egyes vádlottak cselekményeinek eltérő minősítése és a kiadatási eljárással összefüggő specialitás elve rendszeresen felmerült a hosszúra nyúlt büntetőeljárás során. A Fővárosi Bíróság
6. augusztus
7. napján kelt 4.B.728/2005/
8. számú ítélete elleni ügyészi fellebbezés kapcsán a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség Bf.1053/2004/50-I. számú átiratában részletesen megindokolta, hogy sikkasztás helyett miért csalás látszik megállapíthatónak I. r. vádlott terhére. I. r. vádlott védője hivatkozott arra az eljárás során a Fővárosi Bíróság 4.B.728/2005/
9. számú ítélete elleni fellebbezésében, hogy az I. r. vádlott cselekményeinek eltérő, csaláskénti minősítésének lehetőségét azért vetették el az eljáró hatóságok, mert az újabb kiadatási eljárással járó presztízsveszteség ez ellen hatott (2.Bf.320/2009/
10. sz. jegyzőkönyv 43-
11. oldal). Mindezzel kapcsolatban már rámutatott arra a Fővárosi Ítélőtábla a 2.Bf.320/2009/
12. számú hatályon kívül helyező és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasító végzésében, hogy ezen felvetés ebben a formában nem helytálló, ugyanis folyt pót-kiadatási eljárás, és a Fővárosi Bíróság
13. május
14. napján kelt 3.B.311/2006/
15. számú végzésében foglaltaknak a Bécsi Tartományi Büntetőbíróság a
16. január
17. napján kelt 282.Ur.136/06d. számú határozatával további bűncselekmények - így egyebek mellett csalás bűntette - vonatkozásában helyt is adott. A Fővárosi Ítélőtábla 2.Bf.320/2009/
18. számú hatályon kívül helyező végzése is rávilágít arra, hogy a cselekmény eltérő, csaláskénti minősítése az eljárás során végig napirenden volt. A Fővárosi Ítélőtábla ezen határozatában ugyancsak felvetette annak a lehetőségét, hogy a vád keretei között maradva a cselekmény csalás bűntetteként minősüljön. Az I/c. tényállási pontnál is helyesen hivatkozik a Fővárosi Törvényszék arra, hogy a Bécsi Tartományi Büntetőbíróság
19. január
20. napján kelt 282.Ur.136/06d. határozata kimondta, hogy ezen tényállási pont alapját képező cselekmény tekintetében a csalás bűntette miatti nyomozás érdekében kérelmezett kiadatás nem minősül nem megengedettnek. Ezen tényállási pont kapcsán eredetileg is csalás miatt kérték a magyar hatóságok I. r. vádlott kiadatását, majd ugyanezen cselekmény sikkasztáskénti minősítését indítványozta az ügyészség, végül ezen tényállási pont kapcsán helyesen csalás bűntettében mondta ki I. r. vádlott bűnösségét már az elsőfokon eljárt Fővárosi Törvényszék is. Fontos hangsúlyozni az I/
21. tényállási pont kapcsán, hogy eredetileg is különösen nagy kárt okozó csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt lett gyanúsítottként kihallgatva. A védelem kifejtette az érveit, hogy sem a sikkasztás, sem a csalás bűncselekményét nem követhette el, így felmentésre tett indítványt. A Fővárosi Ítélőtábla mindezt azért hangsúlyozza, mert a védelem előtt is nyilvánvaló volt az igen hosszúra nyúlt büntetőeljárás során, hogy a megegyező súlyú csalás, illetőleg a sikkasztás minősítés egyaránt felmerült I. r. vádlott vonatkozásában. A másodfokú eljárásban a Fővárosi Ítélőtábla a Be.
22. §

(1)bekezdés f) pontja alapján vizsgálta az eltérő minősítés lehetőségét, és megállapította, hogy I. r. vádlott vagyon elleni bűncselekményei a számlatulajdonos ügyfelek, mint sértettek számához igazodóan minősülhetnek sikkasztás vagy csalás bűntettének. Az eltérő minősítés kapcsán sem I. r., II. r. vádlottaknak, sem védőiknek nem volt észrevétele, ennek kapcsán a nyilvános ülés elhalasztását sem kérték. A Kúria Bfv.II.285/2008/

1. számú határozata, amely BH
2. 4/
3. számon közzé is lett téve, részletesen elemzi a kiadatás, illetőleg az úgynevezett specialitás anyagi és eljárásjogi feltételeit. Az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló
4. évi CXXX. törvény (Eube.) nem tartalmaz anyagi büntetőjogi rendelkezéseket, a törvény az Európai Unió tagállamaival büntető ügyekben folytatott együttműködés eljárási jogi feltételeit rendezi. Nem tekinthető anyagi büntetőjogi rendelkezésnek az úgynevezett specialitás szabálya sem. Az Eube.
5. §

(1)bekezdése szerint az átadott személlyel szemben az átadása előtt elkövetett, az átadásának alapjául szolgáló bűncselekménytől különböző egyéb bűncselekmény miatt nem indítható büntetőeljárás, nem ítélhető el, és egyéb módon sem fosztható meg szabadságától (a specialitás szabálya). Ez az úgynevezett specialitás szabálya, amely a kiadatásnak évszázadok óta meghatározó eleme, és ma is minden nemzetközi bűnügyi együttműködés elengedhetetlen feltétele. Ezért rögzíti például a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló 1996. évi XXXVIII. törvény (Nbjt.) 16. §

(1)bekezdés

1. a)pontjában, hogy a kiadatás az egyéb feltételek fennállása esetén is csak akkor engedélyezhető, ha biztosított, hogy a kiadni kért személlyel szemben a kiadatását megelőzően elkövetett olyan más bűncselekmény miatt, amelyre a kiadatást nem engedélyezték, a megkereső államban nem folytatnak le büntetőeljárást, vagy nem foganatosítanak személyi szabadságot korlátozó intézkedést, továbbá nem adják ki és nem adják át harmadik országnak ezen cselekmény miatt. A specialitás szabálya, illetőleg annak megszegése sem minősíthető büntető anyagi jogszabálysértésnek, és a Btk. 22. §
2. i)pontja szerinti egyéb büntethetőséget kizáró okot sem teremt (Kúria Bfv.II.285/2008/6.). Utal az ítélőtábla a Fővárosi Ítélőtábla korábbi Bf.I.263/2008/11. számú ítéletére, amellyel a Fővárosi Bíróság 12.B.638/2006/46. számú ítélete emelkedett jogerőre és a jelen büntetőeljáráshoz kapcsolódó személy büntetőjogi felelősségéről döntött a bíróság. Ezen büntetőügyben is kifejtette már a Fővárosi Ítélőtábla, hogy kiadatása nem terjed ki a pénzmosási bűncselekményre, ezért a specialitás elve alapján az nem is volt tárgya az alapeljárásnak. Az alapbűncselekményhez kapcsolódó utólagos bűncselekményi körben történt vádemelés hiánya azonban független attól, hogy a kiadatással érintett cselekményekben, a kiadatással érintett cselekményi körben a bíróságnak továbbra is kötelessége vizsgálni azt, hogy mely büntető törvénykönyv szabályai nyújtanak kedvezőbb elbírálást I. r. vádlott számára. Így fel sem merülhet a specialitás szabályainak megsértése azért, mert időközben a cselekmény máshogy minősül amiatt, hogy az időközben hatályba lépett büntető törvénykönyv alapján a cselekmény büntető törvénykönyvbeli minősítése más törvényhelyek alá esik. Ugyancsak nem érinti a specialitás szabálya az eljáró bíróság azon kötelezettségét, hogy a vád tárgyává tett és a kiadatással érintett cselekményi körben vizsgálja azt, hogy az adott cselekménynek ki a sértettje, és az adott cselekmény hány rendbeli cselekménynek minősül. Ezen túlmenően, ahogyan az elévülés szabályainak vizsgálatánál nincsen jelentősége annak, hogy a nyomozás elrendelésekor az adott cselekményt a nyomozó hatóság miként minősíti, ugyanúgy a kiadatással érintett specialitás szabályai is kizárólag a tettazonosság keretei között értelmezhetőek. Az úgynevezett specialitás a kiadatással kapcsolatosan kialakult jogelv. A kiadatási jogban már a XIX. században megszilárdult az a garanciális szabály, hogy a kiadni kért személlyel szemben a kiadatást megelőzően elkövetett olyan más bűncselekményért, mint amelyre a kiadatást engedélyezték, a joghatósággal rendelkező megkereső államban nem folytatható le büntetőeljárás, nem foganatosítható személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés, illetve a jogerősen kiszabott büntetés végrehajtása, továbbá a terheltet harmadik államnak sem adhatják ki, illetve át (1/2015. BJE számú büntető jogegységi határozat B.I.4. pontja). A nemzetközi jog általános elveit elismerő, sőt kihirdetéssel a magyar jogrendszerbe is integrált szabály [Alaptörvény Q) Cikk

(3)bekezdés], hogy az úgynevezett specialitás elvének feltétlenül érvényt kell szerezni. Szükséges megjegyezni, hogy átadására még Magyarország Európai Uniós csatlakozása előtt került sor, és nem az európai elfogatóparancs alapján történt a kiadatása, hanem a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló 1996. évi XXXVIII. törvény (Nbjt.) 31. §-ának második fordulata és 32. §-ának

(2)bekezdése alapján lett vele szemben nemzetközi elfogatóparancs kibocsátva. Az úgynevezett specialitás szabályáról - függetlenül attól, hogy az európai elfogatóparancsot érintően de mutatis mutandi, valójában a kiadatásra is vonatkozóan - általános érvénnyel szögezi le az 1/

1. BJE számú büntető jogegységi határozat: miután az átadással a keresett személy fizikai értelemben kikerül a végrehajtó tagállami igazságügyi hatóság hatóköréből, a nemzetközi jog általánosan elismert elvéből, a specialitás szabályából fakadóan főszabályként biztosítani kell, hogy a felelősségre vonására csak olyan cselekmények miatt kerüljön sor, amelyekkel kapcsolatban az átadást a végrehajtó igazságügyi hatóság engedélyezte. Másként megfogalmazva, a specialitás szabálya megtiltja a megkereső államnak, hogy az átadott személlyel szemben olyan cselekmény miatt folytasson eljárást, amelyet e személy a megkeresés előterjesztése előtt követett el, és amely nem szerepelt a megkeresésben (a büntető jogegységi határozat indokolásának B/I./
2. pontja). Az
3. évi XVIII. törvénnyel kihirdetett Európai Kiadatási Egyezmény
4. cikke is tartalmazza a specialitás szabályát. Eszerint:
5. A kiadott személy ellen nem lehet eljárást folytatni, őt elítélni vagy letartóztatni büntetés vagy biztonsági intézkedés céljából, a kiadatását megelőzően elkövetett olyan bűncselekmény miatt, amely nem azonos azzal, amelyért kiadták, és semmilyen egyéb oknál fogva nem lehet személyi szabadságában korlátozni az alábbi esetek kivételével: a/ ha az a fél, amely kiadta, ehhez hozzájárul. b/ ha a kiadott személy, habár erre alkalma volt, végleges szabadlábra helyezésétől számított 45 napon belül nem hagyta el annak a félnek a területét, amelynek kiadták, vagy miután azt elhagyta, oda ismét visszatért. Az
6. évi XVIII. törvénnyel kihirdetett Európai Kiadatási Egyezmény
7. cikkének

(3)bekezdése szerint: ha a bűncselekmény minősítése az eljárás folyamán módosul, a kiadott személy ellen csak annyiban lehet az eljárást lefolytatni és vele szemben büntetést kiszabni, amennyiben az új minősítés szerinti bűncselekmény tekintetében is alkotó elemeit tekintve mód volna kiadatásra. Megjegyzendő, hogy ez a szabály kizárólag arra a helyzetre vonatkozik, amikor az úgynevezett specialitás alóli kivételek nem állapíthatóak meg (Kúria Bhar.II.832/2015/6.). A büntetőeljárás során többször felmerült az a kérdés, hogy I. r. vádlott cselekményeinek mi a büntető törvénykönyv szerinti helyes minősítése, és cselekményeinek ki a sértettje. Az Zrt. és a Zrt. képviselője az eljárás során végig azon az állásponton volt, hogy a bíróság ne tekintse sértettnek és magánfélnek a, illetve a céget, ezzel szemben az Zrt. és a Zrt. sértetti minőségét ismerje el. Az Zrt. és a Zrt. képviselője például a

1. november
2. napján kelt beadványában utalt arra, hogy a vád is sértettként határozza meg ezen gazdasági társaságokat, és ezen gazdasági társaságok csak így tudnak sértetti jogaikkal élni a büntetőeljárásban. Az Zrt. és a Zrt. képviselője által az eljárás során többször, így például a
3. november
4. napján kelt beadványában a csalás minősítését is felveti, így azt, hogy a büntető anyagi jog szerint a passzív alany és a sértett fogalma nem ugyanaz, hiszen a sértett inkább eljárásjogi fogalom, de a kettő esetenként elválik egymástól, így például a csalás esetében az a passzív alany, akit a tettes tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart, míg a sértett az, aki a cselekmény folytán kárt szenved. A specialitás szabályát jelenleg az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló
5. évi CLXXX. törvény
6. pontja tartalmazza a törvény
7. §-tól kezdődően. Eszerint az átadott személlyel szemben az átadása előtt elkövetett, az átadásának alapjául szolgáló bűncselekménytől különböző egyéb bűncselekmény miatt nem indítható büntetőeljárás, nem ítélhető el és egyéb módon sem fosztható meg szabadságától. A törvény
8. §

(2)bekezdése szerint azonban az

(1)bekezdés már nem alkalmazható, ha a személy a végleges szabadon bocsátását követő 45 napon belül nem hagyja el - bár erre lehetősége lett volna - Magyarország területét, vagy elhagyása után ide visszatér. Csupán utal arra az ítélőtábla, hogy I. r. vádlott

1. május
2. napjáig volt előzetes letartóztatásban, majd
3. február
4. napján a lakhelyelhagyási tilalom is megszűnt vele szemben, azóta korlátozás nélkül szabadlábon van. Ugyancsak nem alkalmazható ez a szabály, ha a személy az átadási eljárás során lemondott a specialitás szabályának alkalmazásáról. Ugyancsak nem alkalmazható, ha ez a személy az átadása után az átadását megelőzően elkövetett meghatározott cselekmények vonatkozásában kifejezetten lemondott a specialitás szabályának alkalmazásához fűződő jogáról. Mindebből megállapítható, hogy a specialitás szabályának megsértése fel sem merülhetett jelen eljárásban. A Fővárosi Törvényszék kizárólag olyan bűncselekmény miatt járt el, amelyre a kiadatás kiterjedt. Azt is szükséges kiemelni, hogy a cselekmény eltérő minősítésére I. r. vádlott saját nyilatkozataival ő maga is indítványt tett, így az ő jogi álláspontja az ügyben az eljárás során az volt, hogy nem a Rt. volt az egyszemélyi sértettje az eljárásnak, hanem a számla- illetve pénztulajdonosok. Az ügyész a perbeszédében még meg is említette azt, hogy I. r. vádlott ezen nyilatkozatai alapján saját helyzetét illetően hátrányosabb minősítést fogalmaz meg, mint a vádirat. Ugyancsak levezethető volt I. r. vádlott büntető peres eljárásban tett nyilatkozataiból az, hogy jelen cselekmény helyes minősítésének nem a több rendbeli sikkasztás bűntettét, hanem a több rendbeli csalás bűntettét tartja. Az ítélőtábla így megállapította, hogy a kiadatáshoz kapcsolódó specialitás szabály nem sérült, így nem volt olyan cselekményrész, amelyben az eljárás megszüntetéséről kellett volna határoznia (Kúria Bhar.II.832/2005/6.). Vizsgálta a Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Főügyészség KÜO.14239/2003/637-VII. számú vádiratát és megállapította, hogy az a csalás ismérveit bevezetőjében, majd a I. számú tényállásában maradéktalanul rögzíti. Tartalmazza I. r. vádlott munkaköreit, feladatait, amiből az is megállapítható, hogy nem ő volt az a személy, aki a Rt. brókercégeinél jogosult lett volna közvetlenül intézni a bank és értékpapírszámlák közötti technikai átutalásokat. Megállapítható ehhez kapcsolódóan a vád tényállásából, hogy I. r. vádlott az „értékpapírszámlákról jogosulatlanul vezettetett át értékpapírokat más ügyfelek számláira." Azt is tartalmazza a tényállás, hogy II. r. vádlott segítő közreműködésével hogyan használták ki a belső ellenőrzési rendszer hiányosságait, valamint készítettek fiktív tartalmú adásvételi szerződéseket és nyomtatványokat, amelyekkel a brókercégnél „azt a hamis látszatot keltették", hogy I. r. vádlott ügyfelei egymás közt értékpapírokat értékesítenek. Megállapítható a vád tényállásából, hogy az „átvezetési rendelkezések alapján" a brókercég ügykezelő irodája (Back Office) vezette át ténylegesen az értékpapírokat. Tartalmazza a vádirat tényállása, hogy az „eladó ügyfél számláján hiány keletkezett." I. r. és II. r. vádlottak cselekvőségének elhatárolásával kapcsolatban azt tartalmazza a vád, hogy kezdetben II. r. vádlott is töltött ki hamis tartalmú adásvételi szerződéseket és átvezetési kérelmeket, majd I. r. vádlott. [A vádban is tettenérhető az, amire éppen II. r vádlott védője hívta fel a figyelmet az ítéleti tényállással kapcsolatban fellebbezésének írásbeli indokolásában, hogy leír a tényállás olyan elkövetési magatartást is II. r. vonatkozásában, ami már-már tettesi magatartásnak feleltethető meg. A tettes (társtettes) ugyanis a törvényi tényálláson belül követi el elkövetési magatartását.]. Tartalmazza a vád tényállása, hogy előfordult, miszerint a megtévesztett ügyfelek írták alá az átvezetési kérelmeket, mert az „egyes ügyfelek a tőkepiaci ügyletekhez nem értettek és feltétlenül megbíztak", és ő sokszor „kötegelve" tárta azokat az ügyfelek elé. Ezen megtévesztő mozzanatot kiegészíti azzal is, hogy az átvezetés alapjául szolgáló dokumentumokat hogyan „hamisította". Azt is tartalmazza a tényállás, hogy I. r. és II. r. vádlott a „lelepleződést elkerülendő ismét egy másik ügyféltől vezettetett át értékpapírokat.." Pontosan tartalmazza a vád az ügyfeleknél keletkezett kár összegét, még akkor is, ha azok jelentős része ún. hiánypótlás, illetve visszavezettetés révén megtérült. Az érintett ügyfeleket is a csalás dogmatikájával írja le a vád tényállása és őket „megkárosított ügyfeleknek" nevezi. I. és II. r. vádlott jogtalan hasznát is leírja a tényállás az átutalt és készpénzben felvett összegekre utalással, amit "saját céljaira fordított" a vád szóhasználata szerint. III.1.
5. Több védő hivatkozott az indítványában arra, hogy a bíróság az indokolási kötelezettségének sem tett eleget, ami a Be.
6. §

(1)bekezdés III/a) pontja szerinti abszolút eljárási szabálysértés. A Fővárosi Ítélőtábla megállapította, hogy a hivatkozott eljárási jogsértés, ami a határozat hatályon kívül helyezését eredményezte volna, nem valósult meg. A Be. 373. §

(1)bekezdés III/

1. a)pontjában megjelölt eljárási szabálysértés ugyanis akkor állapítható meg, ha a bíróság a büntetőjogi főkérdésekben (bűnösség, jogi minősítés, büntetés kiszabás) olyan mértékben mulasztja el indokolási kötelezettségét, hogy emiatt az ítélet felülbírálatra alkalmatlan (Legfelsőbb Bíróság Bfv.II.603/2008/10.). Az első fokon eljárt bíróság a büntetőjogi főkérdések tekintetében indokolási kötelezettségét maradéktalanul teljesítette, esetenként az indokolás inkább túlságosan is részletes és terjengős. A fellebbezéssel érintett terheltek felelősségét alátámasztó bizonyítékok körében is számot adott a bűnösség megállapításául szolgáló bizonyítékokról és azok értékelésével, illetőleg mérlegelésével kapcsolatos tevékenységéről. Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában a vádlottak bűnösségét megalapozó, de büntetőjogi felelősség alóli mentesülésüket is alátámasztó bizonyítékok értékelésére és mérlegelésére vonatkozó tevékenységével kapcsolatos okfejtés összességében elegendő volt a logika szabálya betartásának fellebbvitel során történő ellenőrzéséhez, így az indokolás kisebb hiányosságai hatályon kívül helyezést nem eredményezhettek. A bírói gyakorlat ugyanis következetes és töretlen abban, hogy ha az elsőfokú bíróság bizonyíték-értékelési, mérlegelési tevékenységéről a felülbírálat során ellenőrizhető módon számot adott, akkor az indokolási kötelezettségét teljesítette (BH2009.139.). A jogi indokolási kötelezettség feltétlen hatályon kívül helyezéshez vezető megsértéséről pedig abban az esetben lehet szó, ha a hiányos indokolásból még jogi következtetés útján sem állapítható meg, hogy milyen jogszabályhelyen alapul a büntetőjogi főkérdésben hozott döntés, vagy az indokolás teljes egészében ellentétben áll a rendelkező résszel. Az adott ügyben viszont ez sem volt megállapítható [Kúria 1. BK vélemény
2. a)pont; Be. 373. §

(1)bekezdés III. pont

1. a)és
2. b)alpont]. Az indokolási kötelezettség feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező megsértése nem állapítható meg, ha az ügydöntő határozatból kitűnik az eljárt bíróság tényállás megállapításával összefüggő tényfeltáró és értékelő tevékenysége, továbbá az, hogy az érdemi döntésben kifejeződő jogi álláspontját a bűnösséggel, a minősítéssel, a büntetéssel kapcsolatban mire alapozta. A bizonyítékok értékelése körében levont következtetések helyessége, az értékelés eredménye azonban kívül esik a feltétlen eljárási szabálysértések körén, az tartalmilag az ügydöntő határozat megalapozottságának a felülvizsgálati eljárásban meg nem engedett támadása (BH2013.10). III.1.5. A vád tárgyává tett cselekmények sértettjeivel kapcsolatban utal az ítélőtábla a Fővárosi Ítélőtábla 2.Bf.320/2009/149. számú hatályon kívül helyező végzésének azon megállapítására, mely szerint elsődlegesen jelen ügyben állást kell foglalni abban a kérdésben, hogy ki a vád tárgyává tett bűncselekmények sértettje. Arra is felhívta a figyelmet, hogy csalás minősítés esetén vizsgálni kell az elkövetői szándékot, célzatot, és meg kell határozni a sértett személyét, az elkövetés időpontját és az elkövetési értéket. Mindezek után lesz az elsőfokú bíróság abban a helyzetben, hogy a vád keretei között maradva lefolytassa a bizonyítási eljárást. A vád tárgyává tett cselekmények büntető anyagi jogi minősítésétől függő kérdés az, hogy ki tekinthető a bűncselekmény sértettjének. Abban az esetben, ha az I/
3. a)tényállásban foglalt vagyon elleni bűncselekmény 1 rendbeli, a befektetési szolgáltató sérelmére elkövetett sikkasztásnak vagy csalásnak minősül, a befektetési szolgáltató gyakorolhatja sértetti jogait az eljárásban. Abban az esetben, ha a számlatulajdonosokat tekintjük sértettnek, akkor az ügyfélszámlával rendelkező természetes és jogi személyek azok, akik jogosultak a sértettet megillető kérdezési, indítványtételi, polgári jogi igény előterjesztési jogot gyakorolni. Érdemes megemlíteni, hogy az Zrt. és a Zrt. az eljárás folyamán folyamatosan kérte a sértetti minőségének elismerését. A fellebbviteli főügyészség átiratában az úgynevezett alapvád tárgyát képező bűncselekmény kapcsán azon álláspontját fejtette ki (átirat 8. oldal), hogy helyes a törvényszék döntése abban a kérdésben, hogy a bűncselekmény sértettjévé vált a befektetési szolgáltató amiatt, hogy helytállási kötelezettsége van az ügyfelek irányába. A fellebbviteli főügyészség átirata szerint I. r. vádlott, mint munkavállaló szegte meg a rá vonatkozó szabályokat, épp úgy, mint a befektetési szolgáltató és az ügyfél között létrejött szerződéseket. A befektetési szolgáltató felelőssége pedig abban áll, hogy I. r. vádlottnak a tényállásban írt tevékenységét nem tiltotta meg, nem is kifogásolta, az értékpapír átvezetésekhez nem követelte meg a teljes dokumentáltságot, a technikai számlás átvezetések esetén pedig az alapvető ellenőrzési kötelezettségét mulasztotta el, amikor nem észlelte milliárdos nagyságrendű pénzösszegek más-más cégek részéről ugyanarra a számlára utalását. A Fővárosi Ítélőtábla a fellebbviteli főügyészség ezen tényszerű megállapításaival egyetért, azonban mindebből korántsem következik a befektetési szolgáltató sértetti minősége. Abban az esetben, ha a bűncselekményt a jogi személy érdekében is követik el, és a jogi személynél minden egyes részcselekmény vonatkozásában természetes személy felelősségét megállapítani nem lehet, legfeljebb a 2001. évi CIV. törvény alapján a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedések szabályainak alkalmazása merülhetne fel. A vádemelési jogosultság azonban ebben a kérdésben is kizárólag a vádhatóság kompetenciája. Befektetési szolgáltatónak, mint jogi személynek a büntetőjogi felelőssége azonban fel sem merülhetett, hiszen a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló törvény a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépése napján lépett hatályba 2004. május 1-jén. Figyelemmel arra, hogy az elsőfokon eljárt törvényszék a cselekmény rendbeliségét illetően téves következtetésre jutott, így a cselekmény valós sértettjei ezen minőségükhöz kapcsolódó jogosultságukat nem gyakorolhatták. Mindez azonban pusztán relatív eljárási szabálysértést eredményezett [Be. 375. §

(1)bekezdés]. Az ügyben érintett személyek tanúkénti kihallgatására sor került, esetleges vagyoni igényeiket polgári peres eljárásokban érvényesíthették. III.1.

1. Az eljárási szabályok megtartása körében relatív, bár súlyos eljárási szabálysértést követett el a Fővárosi Törvényszék azzal, hogy az általa alkalmazott tanúfigyelmeztetési formula nem minden esetben felelt meg a Be. ezzel kapcsolatos kötelező szabályainak. A Be.
2. §

(3)bekezdése a

1. évi CCXXIII. tv.
2. §-ának módosítása következtében
3. július 1-jétől már azt is megköveteli, hogy a tanúvallomás jogosulatlan megtagadásának büntetőjogi következményeire is kiterjedjen a figyelmeztetés. A tanúfigyelmeztetéseknél félrevezető a törvényszék által alkalmazott azon fordulat, mely szerint a cselekmény súlyosabban minősül hamis vallomás esetén, ha életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntetendő bűncselekmény miatt folyamatban lévő büntetőügyben tesz ilyen tartalmú vallomást a tanú, ugyanis fel sem merült jelen eljárásban, hogy életfogytig tartó szabadságvesztéssel lenne bármelyik vádlott büntetendő. III.1.
4. A törvényszék a bizonyítékok általános értékelése során azon jogi álláspontját fejtette ki (elsőfokú ítélet
5. o.), hogy a banki meghallgatások, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének meghallgatási jegyzőkönyvei, valamint a rendőrség tudakozódó jellegű meghallgatási jegyzőkönyvei nem értékelhetőek bizonyítékként, mert a meghallgatott személyeket nem figyelmeztették a vallomás megtagadás jogára, így a meghallgatások nem felelnek meg a Be. szabályainak. Tényként állapította meg, hogy a banki meghallgatást végzőknek nem is volt lehetősége erre, mert nem hatóságként jártak el. Az elsőfokon eljárt bíróság ugyanakkor e meghallgatási jegyzőkönyvek tartalmilag lényeges részeit felolvasással az eljárás anyagává tette, bár megállapította, hogy mindez nem értékelhető bizonyítékként. Amennyiben azonban a kihallgatott tanú a bíróság előtt nyilatkozott a meghallgatási jegyzőkönyv tartalmára, akkor ez a vallomása már bizonyítékként értékelhető nyilatkozat, figyelemmel arra, hogy hazai eljárási jogunk nem osztja az angolszász jogrend „mérgezett fa gyümölcse is mérgezett" elvet, hanem éppen ellenkező elven áll az eljárásjogi törvényünk, ugyanis az így beszerzett bizonyíték az eredetétől függetlenül „nem minősül mérgezettnek", azaz nem jogellenesen beszerzett. (Az angolszász eredetű mérgezett fa gyümölcsének elvére II. r. vádlott védője is hivatkozott a vagyonelkobzással kapcsolatos rendelkezések kapcsán.) Az ítélőtábla nem vitatja, hogy a magyar perjog a bizonyítás törvényességével kapcsolatban nem az angolszász jogi kultúrában sokáig érvényesülő, de napjainkra már „lazuló" mérgezett fa gyümölcsének elvét követi, hanem a törvényen nyugvó joggyakorlat inkább az „ezüsttálca elvét" alkalmazza. A mérgezett fa gyümölcsének elve szerint a törvénysértően beszerzett bizonyíték és az abból származó bizonyíték azonos jogi sorsot oszt, és felhasználásuknak nincs helye. Az ezüsttálca elvének egyik lényegi eleme, hogy a törvénysértéssel beszerzett bizonyíték, vagy abból származó bizonyíték felhasználásának akkor lehet helye, ha az eljárási szabálysértés a magasabb bírói fórum előtt orvosolható. Az ítélőtábla hangsúlyozza, hogy nem az angolszász jogi kultúrában, elsősorban az USA-ban kialakult mérgezett fa gyümölcsének elvére alapította döntését, hanem a Be.
6. és
7. §-aiban foglalt szabályokra. E körben kiemeli a másodfokú bíróság, hogy a törvényszék kiindulási helyzetéhez hasonló az eljárási helyzet például, ha kényszer alkalmazása által szerez be bizonyítékot a hatóság. A kényszer, vagy más tiltott módon beszerzett bizonyíték felhasználásának a Be.
8. §

(4)bekezdése értelmében nem lehet helye. Itt utal az ítélőtábla az EJEB Németország elleni ügyére (22978/05.), melyben az Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Egyezmény

1. cikkének megsértésével kikényszerített vallomáson alapuló bizonyíték felhasználása megkérdőjelezi a büntetőeljárás tisztességét. E cikk megkívánja, hogy a súlyos törvénysértéssel beszerzett bizonyítékokat kizárják az eljárásból. Mindez akkor bír jelentőséggel, ha a törvénysértő bizonyíték felhasználása a bűnösség megállapítására vagy a büntetés kiszabására kihatott. A elleni ügyben a terhelttől a nyomozó hatóság kényszerrel szerezte be a beismerő vallomást. A bírósági tárgyaláson azonban a törvényes figyelmeztetések után a kényszerrel felvett vallomás elétárása nélkül, lelkiismeretétől hajtva tett ismét beismerő vallomást. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntése szerint így a törvénysértéssel felvett bizonyítást már nem használták fel az ügyben. A törvénysértéssel felvett vallomást nem lehetett volna tárgyalás anyagává téve ismertetni. Hasonló ügyben az ítélőtábla megállapította, hogy a tiltott módon végzett titkos információgyűjtésből származó bizonyítékok nem transzformálhatók akként törvényes bizonyítékká, hogy annak adatait a nyomozásban vagy a per során az érintett terhelt vagy tanú elé tárják, ekként a törvénytelen bizonyítékra tett terhelti vagy tanúi észrevétel (vallomás) törvényes bizonyítékká nem válhat, ezáltal az ítéleti tényállás alapját sem képezheti. Mindezen gondolatmenet alapján akár a bírói engedély teljes hiányában szenvedő titkos információgyűjtés eredménye, vagy az erőszak, kényszer, fenyegetés hatása alatt szerzett vallomás is bevonható lenne a bizonyításba (Debreceni Ítélőtábla Bf.II.179/2016/33.sz.). Hasonló elvek mentén nem értékelhető még közvetett úton sem a pszichológus szakértői vélemény leíró részében a terheltnek a bűncselekményre vonatkozó nyilatkozata, amelyet a szakvéleményhez szükséges kikérdezés során tett (BH
2. 463.). A törvényes figyelmeztetés nélkül rögzített rendőrség előtt tett vallomások így még közvetett úton sem csempészhetőek vissza az eljárásban. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által végzett meghallgatásokkal kapcsolatban a Be.
3. §

(2)bekezdése alapján lehet következtetést levonni arra, hogy van-e akadálya azok felhasználásának a büntetőeljárásban. Ezen törvényhely szerint „a büntetőeljárásban fel lehet használni azokat az okiratokat és tárgyi bizonyítási eszközöket, amelyeket valamely hatóság jogszabályban meghatározott feladatainak teljesítése során a hatáskörében eljárva - a büntetőeljárás megindítása előtt készített, illetőleg beszerzett". A bíróságnak így kizárólag abban a kérdésben kell állást foglalni, hogy a felügyeletre irányadó közigazgatási eljárás szabályai megtartásra kerültek-e a jegyzőkönyvek elkészítésekor (BH

1. 141, BH
3. I. pont). Végül a hatósági eljáráshoz nem kötött „banki meghallgatások" -ról készült okiratok kapcsán nincs olyan korlát vagy kötelezettség, hogy a meghallgatást végző a hallgatás jogára vagy egyéb kötelezettségre (például igazmondás) figyelmeztesse a meghallgatott személyt, így ezen meghallgatásról készült jegyzőkönyveket az okiratokra vonatkozó szabályok szerint lehet a büntetőeljárásban felhasználni. Utal az ítélőtábla a BH
5. számú döntésre, amely alapján a tanúval hatóságként kapcsolatba kerülő személy közvetett, ún. hallomás tanúként sem hallgatható ki a későbbi büntetőeljárásban. A jogeset szerint a helyszínelésen nem a hatóság tagjaként jelenlévő bűnügyi technikust ki lehet hallgatni közvetett tanúként arra, amit a tanú vagy a terhelt a helyszínen, számára elmondott anélkül, hogy bármire is figyelmeztették volna. Az ilyen - nem hatóság tagjaként - információt szerző személyek közvetett tanúként kihallgathatóak, az általuk leírtak bizonyítékként a tárgyalás anyagává tehetőek. A másodfokon eljáró ítélőtábla az angolszász jogi kultúra dogmatikájára tett részben téves és félrevezető megállapításokat ezért az elsőfokú ítélet indokolásából mellőzi. A téves megállapítás mellőzése megalapozatlanságot nem eredményezett, hiszen a banki meghallgatási jegyzőkönyvek kapcsán éppen azt állapította meg a másodfokú bíróság, hogy azok felhasználásának nem volt perjogi akadálya. Kizárólag az egyéb meghallgatási rendőrségi jegyzőkönyvekre pedig nem alapított tényállást a törvényszék az elsőfokú ítéletből megállapíthatóan. III.1.
6. A Fővárosi Ítélőtábla megállapította, hogy az I. r. vádlott védője helytállóan kifogásolta az igazságügyi informatikai szakértő bevonására tett indítványa elutasítását, amely szakértő bevonását bár helytállóan mellőzte az eljárt Fővárosi Törvényszék, azonban annak indokait már csak amiatt is részletesen kellett volna kifejteni, hogy a számítógépes csalás bűncselekmény lehetősége is felmerült. A másodfokon eljáró bíróság azonban osztotta a törvényszék azon álláspontját, hogy nincs kellő indok a bizonyítás kiegészítésére. A rendelkezésre álló bizonyítékokból kellő részletességű megalapozott tényállás volt megállapítható. III.1.
7. A Be.
8. §

(1)bekezdése szerinti egyéb érdekelt a határozat reá vonatkozó rendelkezése ellen jogorvoslattal élhet. Így jogosult a jogerős ügydöntő határozattal bezárólag hozott határozatokkal szemben rá vonatkozóan jogi korrekciót kérni (Kúria Bfv.III.1.136/2012/2.). Mindebből az is következik, hogy az egyéb érdekeltet megfelelően és igazolhatóan értesíteni kell ahhoz, hogy a büntetőeljárásbeli jogait gyakorolhassa, így a rá vonatkozó ügyészi indítványt számára kézbesíteni kell, és lehetőséget kell biztosítani arra, hogy észrevételeit, indítványait a tárgyaláson előadhassa, ehhez azonban a kitűzött tárgyalásról az egyéb érdekeltet is értesíteni kell. A törvényszék a vagyonelkobzással érintett egyéb érdekelt személyek és gazdasági társaságok vonatkozásában nem kézbesítette az ügyészi indítványt, ilyen az iratokból nem állapítható meg. Az eljárási szabályok megtartása körében megállapította az ítélőtábla, hogy eljárási szabálysértést követett el a törvényszék, mikor hirdetményi úton kézbesítette a gazdasági társaságoknak az őket érintő vagyonelkobzásról szóló ítéleti rendelkezést. A szabályos eljárás nyilvánvalóan az lett volna, ha cégjegyzék alapján, illetőleg az iratok tartalma alapján ellenőrzi, hogy ki jogosult az adott gazdasági társaság nevében és képviseletében eljárni. Az ügy irataiból például megállapítható, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság

1. november
2. napján kelt 4.Bny.40.043/2003/
3. számú végzésével az Ltd. cég Banknál vezetett bankszámlájára zár alá vételt rendelt el, melyet a Fővárosi Bíróság, mint másodfokú bíróság 26.Bnf.1129/2004/
4. számú végzésével helybenhagyott. Megállapítható ezen zár alá vétellel kapcsolatos eljárás során, hogy az Ltd. képviseletében Dr. ügyvéd járt el. Mindebből pedig az következik, hogy semmilyen jogszabályi alapja nincs az Ltd. vonatkozásában a vagyonelkobzással kapcsolatos döntés hirdetményi úton történő kézbesítésének. III.1.
5. Az ítélőtábla nem észlelte az Alkotmánybíróság IV/2080/
6. számú Alkotmánybírósági határozatában rögzített azon alkotmányos követelmény megsértését, hogy az ügy további elintézésében ne vegyen részt az, aki a nyomozás során eljárt. Érdemes megjegyezni, hogy a Fővárosi Ítélőtábla jelen tanácsa ezen büntetőügy kapcsán egyetlenegy határozatot sem hozott nyomozási bírói határozatok felülbírálata tárgyában. III.1.
7. Az eljárási szabályok megtartása körében utal az ítélőtábla arra, hogy a Be.
8. § szerinti ítélet szerkesztési szabályokat megszegte a törvényszék azzal, hogy a vádra történő utalása után nem a megállapított tényeket rögzítette, hanem azonnal a bizonyítékok részletes értékelését kezdte meg. Az elsőfokú ítélet 45-
9. oldala közötti bizonyíték értékelést helyes ítélet szerkesztés esetén a
10. oldalon kezdődő történeti tényállás után kellett volna az ítéletnek tartalmaznia. III.1.
11. A nyilvános ülésen vizsgálta az ítélőtábla, hogy a korábban az eljárás nyomozási szakaszától kezdődően VI. r. vádlott védelmét ellátó Dr. ügyvéd nincs-e kizárva I. r. vádlott védelméből, de érdekellentét fennállására semmilyen körülmény nem utalt. III.
12. A tényállás megalapozottsága és a bizonyíték értékelése Az értékelhető relatív eljárási szabálysértések nem befolyásolták sem önmagukban, sem összességükben az ügy érdemi felülbírálatát. A törvényszék az ügy helyes eldöntése szempontjából lényeges bizonyítékokat megvizsgálta és azokat okszerűen, a logika szigorú szabályai szerint helyesen értékelte. Vizsgálta a terhelti vallomásokat, a cselekményről közvetlenül és közvetve információt szerző tanúk vallomását, mint ahogy a tárgyi jellegű okirati bizonyítékokat és a szakértői bizonyítás anyagát. A törvényszék az ügyben felmerült kétséget a lehető legszélesebb körben a vádlottak javára értékelve túlnyomórészt megalapozott tényállást állapított meg. Az elsőfokú bíróság ügyfelderítési kötelezettségének eleget tett, a megállapított tényállás azonban részben megalapozatlan volt a Be.
13. §

(2)bekezdés

1. b)pontja miatti hiányosság,
2. c)pontban írt iratellenesség és
3. d)pont szerinti téves ténybeli következtetés miatt. A tényállás a nyilvános ülés kereti között a Be. 352. §

(1)bekezdés alapján kiegészíthető és korrigálható volt az iratok tartalma és ténybeli következtetés útján. Az ítélőtábla az alábbiak szerint kiegészített és helyesbített tényállást fogadta el a felülbírálat alapjául. A Be. 351. §

(2)bekezdés b) pontja szerinti hiányosság azért állapítható meg, mert a történeti tényállásba tartozó tények egy része ítéletszerkesztési hiba miatt a tényállás indokolásában lett feltüntetve. Az ítéleti tényállás személyi részét a következők szerint szükséges kiegészíteni: A tényállás személyi részében rögzíti az ítélőtábla VII. r. vádlott megromlott egészségi állapotát, így a prosztata rosszindulatú daganatát. Az ítélet történeti tényállását a következők szerint egészíti ki a másodfokon eljáró bíróság: Az I/A. tényállási ponthoz kapcsolódóan Az elsőfokon eljárt bíróság helytelen ítéletszerkesztés miatt az indokolás körében tett több ténymegállapítást, aminek a történeti tényállásban kell, hogy rögzítve legyenek. E körben utal az ítélőtábla a Kúria azon gyakorlatára, amely az irányadó tényálláshoz tartozónak tekinti a jogerős határozat indokolásának bármely részében szereplő olyan ténymegállapítást, amely az elbírált bűncselekmény büntetőjogi megítélésénél jelentős (BH2006.392.). Egyes számlatulajdonosok ügyfelei miatt I. r. vádlottnak (az általa) kimutatott eredmény miatt mulasztották el e vádlott ellenőrzését. Ezen kimutatásokon I. r. vádlott ügyvezető igazgatóként vagy igazgatóként jelölte meg magát, holott ilyen beosztásban egyik befektetési szolgáltatónál sem tevékenykedett (elsőfokú ítélet

1. oldal II. pont). A vagyonkezelőhöz történő irányított átszerződés során
2. június, július hónapban az egyenleg értesítő megküldésének elmaradása tette lehetővé, hogy szabálytalan folyamatok ne lepleződjenek le ebben az időszakban (elsőfokú ítélet
3. oldal). A vagyonkezelés (portfólió-kezelési) szerződés keretében az ügyfél saját elhatározása alapján csak szűk körben rendelkezhet szerződéskötésről, és ebben az esetben a befektetési szolgáltató köti a szerződést, azaz az ügyfél és egy másik ügyfél közötti szerződés megkötése fogalmilag nem fér bele ebbe a konstrukcióba. Ezért is szabálytalan I. r. vádlott azon módszere - még bizományosi szerződések esetében is - amely úgy valósult meg, hogy készítette a szerződéseket és floppy-ra mentette. Mindez alkalmas az ügyletkötés látszatát kelteni az ügyfél felé, de a rendszerben ennek nincs nyoma (elsőfokú ítélet
4. oldal). Az üzletszabályzatok azt írták elő, hogy minden ügyfélszámlán jelentkező ügyletről teljesítésigazolást kell kiadni. Ez magába foglalná az ügyfelek egymás közötti ügyletkötéseit is, azonban megállapítható, hogy ilyen teljesítésigazolás nem került az ügyfél dossziékba, és annak átadásáról az ügyfelek sem számoltak be. A vagyonkezelési szerződés, a befektetési tanácsadási szerződés és az ügyfélszámla-, értékpapírszámla- és tőke (pénz) számlaszerződés alapján egyértelműen megállapítható volt, hogy az ügyfelek a szerződésben nem adtak rendelkezési jogosítványt I. r. vádlottnak (elsőfokú ítélet
5. oldal).
6. augusztus
7. és
8. június
9. között úgynevezett portfólió kezelési üzletág vezető helyettes volt I. r. vádlott, ezt megelőzően
10. június 17-től sales csoportvezető-helyettes (elsőfokú ítélet
11. oldal). A befektetési szolgáltatónál működő Back-Office gyakorlatában akár ellenőrzés nélkül is véghez mehetett az átvezetés, ha a portfólió kezelő vagy befektetési tanácsadó leszignózta az okiratot (elsőfokú ítélet
12. oldal). Az ügyfelek közötti értékpapír adás-vétel nem tartozott a szokásos ügymenethez a befektetési szolgáltatónál. Ezekben az ügyletekben a brókercég nem válik szerződéses partnerré, így díjazás sem illeti meg, sőt a befektetési tanácsadó, illetve ügyintézőnek sem képezi a jutaléka alapját. Ezen adásvételi szerződésekhez szükséges egy transzferálási kérelem az ügyfél részéről. Ezeknél az ügyleteknél a Back-Office hajtotta végre az átvezetést a transzfer kérelem alapján (elsőfokú ítélet
13. oldal). Részben belső transzferbizonylat útján, részben átvezetési kérelem alapján hajtották végre a brókercégek az ügyfelek közötti átvezetést. A belső transzferbizonylatot az ügyfélnek nem kellett aláírni. Az átvezetési kérelemre viszont kellett az ügyfél aláírása, azonban annak ellenőrzése rendszeresen elmaradt. Az átvezetési kérelmeket I. r. vádlott, illetve az
14. számú tanú adta le a BackOffice-nál (elsőfokú ítélet 299-
15. oldal). Az ügyfelek közötti értékpapírt a Back-Office sem jogilag, sem számvitelileg nem ellenőrizte, szerződés alapján vagy egyéb okiratok alapján az átvezetést végrehajtotta (elsőfokú ítélet
16. oldal). A Rt. számú Bank Fiókja nem a szabályoknak megfelelően járt el az eljárás tárgyát képező ügyletek kapcsán (elsőfokú ítélet
17. oldal). Ténybeli megállapításként kell rögzíteni az elsőfokú ítélet
18. oldal II. pontjából azon megállapítását a Fővárosi Törvényszéknek, hogy egyes számlatulajdonosok ügyfelei I. r. vádlottnak az általa kimutatott eredmény okából mulasztották el I. r. vádlott ellenőrzését. Ezen kimutatásokon I. r. vádlott ügyvezető igazgatóként vagy igazgatóként jelölte meg magát, holott ilyen beosztásban egyik befektetési szolgáltatónál sem tevékenykedett Az elsőfokú ítélet
19. oldalán rögzített azon ténymegállapítást is a történeti tényállás részének tekinti az 1/A. tényálláshoz kapcsolódóan, amely szerint a vagyonkezelőhöz történő irányított átszerződés során
20. június, július hónapban az egyenleg értesítő megküldésének elmaradása tette lehetővé, hogy szabálytalan folyamatok ne lepleződjenek le ebben az időszakban. A tévedésbe ejtés körében utal az ítélőtábla
21. oldalon tett azon megállapításra, mely szerint a portfólió kimutatásoknak a valós tranzakciókhoz semmi köze nem volt. Az elsőfokú ítélet a
22. oldalán azt rögzíti tényszerűen a Fővárosi Törvényszék az ítélet indokai között, hogy az ügyfelek közötti értékpapírt a Back-Office sem jogilag, sem számvitelileg nem ellenőrizte, szerződés alapján vagy egyéb okiratok alapján az átvezetést végrehajtotta. Mindebből egyértelműen az állapítható meg, hogy nem I. r. vádlott volt az, aki rendelkezett a számlák felett, hanem a Back-Office dolgozói. III/A/2 tényállási pont Az Rt. és a Rt. megállapodása, illetve keretszerződése tartalmazta, hogy tőzsdén kívül és tőzsdei értékpapírra és más tőzsdei termékre is létesíthető befektetés a Rt. részéről. I. r. vádlott és VII. r. vádlott külön megállapodása azt tartalmazta, hogy az Rt. felé megküldött kimutatásokban fogják azt feltüntetni, hogy az Rt. szabad pénzeszközei kizárólag biztonságos befektetési alapokban lettek elhelyezve. Az informális megállapodásban I. r. vádlott felhatalmazást kapott VII. r. vádlottól, hogy az Rt. által rendelkezésre bocsátott pénzösszeggel a nagyobb nyereség reményében, illetve ennek biztosítása érdekében nagyobb kockázattal járó tőzsdei műveleteket is végezhessen. Mindez nem volt ellentétes az írásbeli megállapodással, azonban az Rt. felé kiadott kimutatások megegyezésük alapján azt tartalmazták, hogy csak állampapírokat tartalmazó befektetési alapokba kerülnek az Rt. pénzeszközei. Az Rt. és a Rt. közötti második szerződés alapján az Rt. rendelkezése nyitja meg az értékpapír ügyletre a szerződéskötést. Bizományosi szerződés jött létre, azaz a befektetési szolgáltató, szerződéses partner és ezt követően ennek keretei között bonyolódik az értékpapírra vagy más tőzsdei termékre az ügylet. Ezen szerződés azonban nem vonatkozik a Rt. ügyfelei közötti közvetlen ügylet közvetítésére, ilyenre díjazást az Rt. és a Rt. közötti szerződések kikötést nem is tartalmaztak. Az Rt. és a Rt. közötti szerződések nem tették lehetővé, hogy a befektetési szolgáltató ügyfelek közötti értékpapír és pénzügyleteket közvetítsen (elsőfokú ítélet 511-
23. oldal). III/B. tényállási pont Dr. IX. r. vádlott nem ismerte I. r. vádlott hiánypótlásra irányuló módszerét és nem tudott arról, hogy az ügyfelei brókercégnél elhelyezett pénzét eltulajdonítja (elsőfokú ítélet
24. oldal). Sem a befektetési szolgáltatónál, sem a Rt-nél nem tartották be maradéktalanul az aláírással kapcsolatos szabályokat, a Rt. befektetési szolgáltató Back-Office is rögzítette az ügyletet anélkül, hogy ügyfélaláírással ellátott szerződés állt volna rendelkezésre, de a Rt. szervezetén belül is gyakran érvényesült az ún. bizalmi elv az aláírások során, azaz a második aláíró rendszerint elolvasás nélkül írta azt alá, ami már alá volt írva egy aláíró részéről (elsőfokú ítélet
25. oldal). A Rt.-nél egy aláírásra, vagy aláírás nélkül is végrehajtották az ügyfél rendelkezését, melynek során esetenként dr. IX. r. vádlott aláírását I. r. vádlott aláírás-bélyegző használatával készítette (elsőfokú ítélet
26. oldal). IV. tényállási pont Az ítéleti tényállásban (elsőfokú ítélet
27. oldal) tett azon megállapítást, mely szerint „a XV. r. vádlott által az Kft. nevében kötött szerződésnek valós érvényesíthető fedezete nem volt", mint iratellenes tényt mellőzi az ítélőtábla az ítélet indokolásából. A IV. tényállási pont a
28. oldal utolsó bekezdésében bírói mérlegelésként tartalmazza, hogy az eljárás során kétséget kizáróan nem lehetett megállapítani, hogy I. r. vádlott közölte volna XV. r. vádlottal, hogy az Rt. számláján keletkezett hiány az általa elkövetett bűncselekményből eredően keletkezett. Ezen megállapítást, mint bírói mérlegelés eredményét, vitatni nem lehet. Szükséges azonban kiegészíteni a
29. oldal utolsó előtti bekezdésében rögzített ténymegállapításokkal, mely szerint „arról azonban tudott, hogy a vele kötött adásvételi ügyletnek a célja az volt, hogy az Rt.-nél keletkezett hiányt pótolja". Ugyancsak a tényállás részének tekinti a másodfokú bíróság az elsőfokú ítélet
30. oldal utolsó és a
31. oldal első bekezdésében tett azon megállapítást, mely szerint a bíróság kétséget kizáróan bizonyítottnak találta, hogy VII. r. vádlott elkészíttette Dr. XIV. r. vádlottal
32. március 13-ai dátumozással,
33. május
34. és május
35. napja között, pontosabban meg nem határozható időpontban az Rt. és Kft. közötti, diszkont kincstárjegyre vonatkozó szerződést, és
36. május
37. napján a
38. március 13-ai dátumozású, az Rt.-nek címzett jogi állásfoglalást. XV. r. vádlott az Kft. ügyvezetőjeként az említett adásvételi szerződést I. r. vádlott kérésére aláírta, aki ezért 30 millió forintot ígért és adott át részére. A bíróság nem látta kétséget kizáróan bizonyítottnak, hogy a
39. január 15-ei meghatalmazást Dr. XIV. r. vádlott készítette el. Ugyancsak a történeti tényállás része a
40. oldalon tett azon megállapítás, hogy „I. r. vádlott kérésére írta alá XV. r. vádlott a halasztott adásvételi szerződést, és ez alapján teljesítette az Kft. képviseletében eljárva a szerződést. XV. r. vádlott e szerződést csak azért írta alá, hogy a I. r. vádlott által ígért 30 millió forintot átadja neki I. r. vádlott.". V. számú tényállás A bíróság a tényállást kiegészíti azzal, hogy XVI. r. vádlott együttműködött I. r. vádlottal, az ő számlájára került tranzakciók hiánypótlást nem szolgáltak. A V. számú tényállásban a
41. oldal bekezdését akként pontosítja az ítélőtábla, hogy XVI. r. vádlott tudatában volt annak, hogy a számára I. r. vádlott által időszakonként megküldött, illetőleg átadott portfólió elszámolásokon kimutatott, illetve a részére biztosított és kifizetésre került kiemelkedően magas hozam csak törvénytelen, I. r. vádlott, illetőleg esetleg más kapcsolódó személy által elkövetett vagyon elleni bűncselekményt megvalósító tranzakciók, pénzügyi műveletek útján volt elérhető. A történeti tényállás részének tekinti az ítélet jogi indokolásban az ítélet
42. oldalán tényként rögzített azon megállapítást is, mely szerint XVI. r. vádlott és I. r. vádlottak nem voltak családi vagy szoros baráti kapcsolatban, és I. r. vádlott nem tartozott XVI. r. vádlottnak. és a Rt. nem állt egymással szerződéses jogviszonyban, a Rt. nem tartozott XVI. r. vádlottnak. A 198.800.000 forint névértékű értékpapír átvezetésére nem volt semmilyen szerződéses alap, annak ellenértékét XVI. r. vádlott nem fizette meg. IX. tényállási pont Ezen tényállási pont kapcsán az ítélet indokolásának
43. oldalán rögzített azon ténymegállapítást tekinti még az ítélőtábla a történeti tényállás részének, mely szerint az Ltd. képviseletében az offshore cég névleges igazgatója, járt el, míg a Rt. képviseletében dr. és írt alá. A történeti tényállás részének kell tekinteni azt a megállapítást is, mely szerint az Ltd. bankszámláját Ltd-ben nyitotta
44. július
45. napján, és az ugyanezen a napon megtartott közgyűlésen dr. és adtak aláírási jogot a bankszámla felett (elsőfokú ítélet
46. oldal). Az Ltd. dr. érdekeltségi körébe tartozó társaság volt. A
47. oldal lap aljáról a történeti tényállás részének tekinti az ítélőtábla azt, hogy az Ltd. igazgatója
48. augusztus
49. napjától állampolgár volt. A gazdasági társaság nevében általános képviseleti joggal ő rendelkezett, ilyen képviseleti joga nem volt a dr. IX. és XVIII. r. vádlottnak. Az Ltd.
50. július
51. napi alapításától kezdődően a részvényeinek a tulajdonosa az volt, amely gazdasági társaságnak a tulajdonosa a Rt. volt. A Rt. 51.871%-os tulajdonosa XVIII. r., míg 20.226%-os tulajdonosa dr. IX. r. vádlott volt. Ugyancsak a tényállás része a
52. oldalon az indokolás körében tett azon megállapítás, hogy a Rt.nek a kvázi unokavállalata volt az Ltd., mert az tulajdonában volt az Ltd., míg az volt a Rt. leányvállalata (elsőfokú ítélet
53. oldal). A Fővárosi Bíróság 37.P.26.465/2007/75.sz. ítéletében kötelezte a Zrt-t és a Zrt mint alpereseket, hogy dr. 270 millió forintot és ennek
54. januártól esedékes kamatát fizessék ki. A Fővárosi Ítélőtábla 6.Pf.20.037/2012/
55. számú ítéletében a Fővárosi Bíróság ítéletét helybenhagyta
56. október
57. napján. A Kúria, mint felülvizsgálati bíróság Gfv.VII.30.021/2013/
58. számú ítéletében ezen jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. A tényállás ezen kiegészítésére az iratok között rendelkezésre álló bírósági határozatok alapján került sor. A tényállás indokolásának felülbírálata A hatályos perjogunk rendszerében főszabályként a másodfokú bíróság határozatát az elsőfokú bíróság által megállapított tényállásra alapítja [Be.
59. §

(1)bekezdés]. A tényálláshoz kötöttség elvi indokát a Be. 78. §

(2)és

(3)bekezdése adja, ami szerint a bizonyítás eszközeinek és a bizonyítékoknak nincs törvényben előre meghatározott bizonyító ereje, a bíróság a bizonyítékokat egyenként és összességében szabadon értékeli, és a bizonyítás eredményét az így kialakult meggyőződése szerint állapítja meg. Ezáltal biztosított a bizonyítékok hitelt érdemlőségének meggyőződés szerinti, szabad értékelése, és védett a mikénti értékelése (Legf. Bír. Bhar. III. 616/2010/

1. szám). Kivétel, amikor a Be. felment e kötelezettség alól és megengedi, hogy a másodfokú bíróság a tényállást kiegészítse vagy helyesbítse, vagy eltérő tényállást állapítson meg és ez alapján határozzon. Elsődleges és általános feltétel, hogy a tényállás megalapozatlan legyen. Ha a tényállás részben megalapozatlan, akkor van szó kiegészítésről (ami a hiányzó tényállás pótlása), vagy helyesbítésről, (ami a meglévő ténymegállapítás módosítása) [Be.
2. §

(1)bekezdés a) pont]. A kiegészítés, helyesbítés csak a meglévő tényállásba illeszkedő ténymegállapítást eredményezhet, attól eltérőt nem. Ebből az következik, hogy ha a tényállás megalapozatlansága ezúton kiküszöbölhetetlen, akkor az szükségszerűen hatályon kívül helyezést eredményez. Ez alól egy kivétel van, ha eltérő tényállás állapítható meg az iratok tartalma, ténybeli következtetés vagy bizonyítás felvétel útján, és annak alapján a vádlott felmentésének vagy az eljárás megszüntetésének van helye [Be. 352. §

(1)bekezdés b) pont]. Ugyanakkor az eltérő tényállás megállapításának törvényi lehetősége nélkül a bizonyítékok eltérő értékelése csak korlátozott törvényi lehetőség, mert annak eredménye összhangban kell álljon a módosítandó tényállással. Az eltérő tényállás megállapításának szintén alapvető feltétele, hogy maga a tényállás megalapozatlan legyen. Ha a tényállás megalapozott, még a felmentő határozat érdekében sem lehet eltérő tényállást megállapítani pusztán a bizonyítékok eltérő értékelésével. Nem kizárt, hogy a nagy terjedelmű bizonyítási anyagot az elsőfokú bíróságnak az ítéletben rögzítettektől más meggyőződés mellett ellenkező módon is lehetne értékelnie. Abban az esetben azonban, ha az elsőfokú bíróság a bizonyítékok értékelésével kapcsolatos álláspontját, amelyet a közvetlenség alapelvének érvényesülése mellett meggyőződése alapján alakított ki, kellően megindokolja, mérlegelése nem támadható (BH1975.164). Mindezek alapján a védők és fellebbezéssel érintett vádlottak által megjelölt egyéb iratellenességre és helytelen ténybeli következtetésre történő hivatkozást az ítélőtábla nem találta alaposnak. A bizonyítékok általános értékelése körében utal még arra a másodfokú bíróság, hogy dr. XIV. r. és XV. r. vádlottak védője perbeszédében kifogásolta az ítélet azon indokolását, amely a vádlott terhére rója, hogy miért az eljárás későbbi szakaszában állt elő okirati bizonyítással a XIV. r. vádlott, hiszen a vádlott védekezési szabadságából következik, hogy azt akkor terjeszti elő, amikor kívánja. Hasonlóan érvelt XI. r. vádlott védője is perbeszédében, és kifogásolta az elsőfokú ítélet

1. oldalán az ezzel kapcsolatos megállapításait. Hivatkozik az ítélőtábla a Strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának [továbbiakban EJEB] azon döntésére, amely szerint nem sérti a Római Egyezmény
2. Cikkének
3. és
4. pontját az, ha az eljáró bíróság a terhelt hallgatását egyéb bizonyítékok mellett a terhére értékeli ( Egyesült Királyság elleni ügy 36408/97.). Az EJEB gyakorlata szerint ellentétes a hallgatáshoz való joggal, ha a vádlott elítélése kizárólag vagy túlnyomó részben a hallgatásán, a vallomástétel megtagadásán, vagy éppen a vádlott saját vallomásán alapul, de a hallgatáshoz való jog nem lehet akadálya annak, hogy a terhelt hallgatását olyan körülmények fennállása esetén, amelyek egyértelműen az ő magyarázatát igénylik, a vád által szolgáltatott bizonyítékok megalapozottságának vizsgálata során figyelembe vegyék. Hasonló következtetés vonható le a terhelt által késedelmesen szolgáltatott bizonyítékok esetében is. „A bizonyítékok szabad mérlegelését megengedő több országban a bíróságoknak lehetőségük van e mérlegelés során figyelembe venni minden releváns tényt, ideértve a vádlott magatartását, vagy azt a módot, ahogyan védelmét folytatta." ( Egyesült Királyság elleni ügye 18731/91). Több védő is kifogásolta azt a bizonyíték-értékelési módot, mely szerint a vallomás egy részét elfogadta, más részét nem az első fokon eljárt bíróság a vallomás egyes részein belül. Érvelésük szerint válogatni, kiválogatni részeket nem lehetett volna I. r. vádlott egyes vallomásaiból. Ezen védői felvetésekből is kitűnik, hogy I. r. vádlott önmagára is terhelő beismerő vallomásán nagyban alapul az ítélet több tényállási pontja is. Bár a bizonyítékok általános értékelésénél azt állapította meg a törvényszék, hogy I. r. vádlott vallomásait fenntartással kezelte, a későbbiekben kifejtettek szerint egyértelmű, hogy az ő vallomásaira épültek az ügy alapját képező vádiratok, majd az ítéleti tényállások is. A Fővárosi Ítélőtábla így nem fogadta el, hogy helytelen vallomásértékelési mód lenne az, hogy a vallomás egyes részeit elfogadja a bíróság, míg más egyéb bizonyítékokkal alá nem támasztott részeit elveti. A Legfelsőbb Bíróság (jelenleg már Kúria) által iránymutatásul közzétett eseti döntés szerint a bizonyítékok értékelésének megfelelő módja az, hogy a bíróság egyes részeket elfogad, míg más, egyéb bizonyítékokkal alá nem támasztott vallomásrészeket figyelmen kívül hagy a tényállás megállapítása során (BH1998.418, BH2002.87, Kúria Bhar.I.1472/2016/9.sz.). Valójában rengeteg körülmény magyarázhatja azt, hogy a vallomás egyes részei miért valósak, mások részei miért nem, így részkérdésekben az emlékezet-felejtés torzító hatása miatt nem lehet hiteles a vallomás, esetenként szándékos félrevezetési kísérletek is lehetnek részkérdésekben, de előfordulhat a jogtudomány által kidolgozott módon az is, hogy helytelen kihallgatási taktika, kérdésfeltevés hatására születik helytelen válasz, de a jogtudomány foglalkozik azzal az esetkörrel is, amikor a nyomozás során véghezvitt helytelen jegyzőkönyvezési gyakorlat torzítja az információt oly módon, hogy a bírósági szakaszban a nyomozás során készült jegyzőkönyv egy része már nem lesz hiteles. I/A tényállási pont A Fővárosi Ítélőtábla utal arra, hogy éppen I. r. vádlott beismerő vallomásai alapján lehetett megállapítani azt, hogy az ügyfeleit és a brókerház back office munkatársait tévedésbe ejtette a cselekmény elkövetése során. Az ítélőtábla megállapította az I/A. tényállás kapcsán, hogy két módszerének levezetése a bizonyítékok törvényes értékelésén alapul az elsőfokú ítéletben. Ezen ténymegállapítás alapján az ítélőtábla azt a következtetést vonta le, hogy az ügyletek jellege eltérő volt, egyes esetekben ügyféli hozzájárulás kellett azok végrehajtásához, egy részénél az általános felhatalmazással is működött az átutalás, az átvezetés. cselekményei kapcsán helyesen utalt a bizonyítékok értékelése körében az első fokon eljárt Fővárosi Törvényszék arra, hogy több megtévesztő elem is volt tevékenységében. Így az elsőfokú ítélet
5. oldalán hivatkozott arra, hogy az ügyfél tanúk vallomása alapján állapította meg, hogy számukra I. r. vádlott az adásvételi szerződéseket úgy állította be, mintha az lenne a brókercég által végzett, jogszabályoknak megfelelő tevékenység technikai kivitelezési módja. Ezzel szemben a bíróság helyesen állapította meg, hogy az ügyfelek közötti adásvételi szerződés nem tartozott a befektetési szolgáltató tevékenységi körébe. Ugyancsak a megtévesztésre utal az a megállapítása a törvényszéknek (
6. oldal), hogy ügyfeleinek a tanúvallomása alapján megállapítható volt, hogy döntő részük sem a portfólió kezelés, sem a befektetési tanácsadás pontos tartalmát nem ismerte, és I. r. vádlott aláírásra átadott okiratokat aláírták, annak tüzetes áttanulmányozása nélkül, mert számukra a bróker céget testesítette meg, és ezért nem volt okuk kételkedni az ügylet jogszerűségében. A tévedésben tartásra utalnak a valótlan tartalmú portfólió kimutatások, amiket a tényállásban rögzített megállapítás szerint ugyancsak juttatott el ügyfeleinek. Ebbe a tévedésbe ejtéses körbe tartozik az is, hogy több tanú elmondta, a portfólió kimutatásokat I. r. vádlott javaslatára nem kérték kipostázni (lásd például
7. oldal tanú vallomása). Kiemelendő továbbá, hogy a tévedésbe ejtéssel, tévedésben tartással kapcsolatos ténymegállapítások következetes beismerő vallomásán alapulnak. Tévedésbe ejtésre utal több tanúvallomás elemzésénél tett ténymegállapítás, így például a
8. oldalon tanúnál állapítja meg tényszerűen az első fokon eljárt Fővárosi Törvényszék, hogy jól kimutatható, hogy I. r. vádlott az ügyfél tanúkkal a befektetésük időszakában csak fél információkat osztott meg. A tanúk tévedésbe ejtésére utalnak azok a ténymegállapítások az ítélet indokolásában az I/A. tényállási ponthoz kapcsolódóan, ahol a tanúk egyértelműen úgy nyilatkoztak, hogy a banki egyeztetéskor tudták meg, hogy mely jogi személyekkel, illetve magánszemélyekkel volt értékpapír ügyletük (Lásd például
9. oldal tanú vallomása). Fontos hangsúlyozni, pusztán azon körülmény, hogy egyes ügyfél tanúk számlájáról történtek azok beleegyezése nélkül elutalások, nem jelenti azt, hogy mindegyik ügyfél tanút meg nem térült kár is érte. Így voltak tanúk, például (
10. oldal), aki vallomásában ki is hangsúlyozta, hogy ő nullszaldósan zárt. Mindez azonban azt jelenti, hogy utólag hiánypótlás keretében a kárát I. r. vádlott megtérítette. A felfüggesztésének időszakában kötött ügyletekkel kapcsolatban a Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Törvényszék indokolását elfogadta, mérlegelésének felülbírálatára nem látott lehetőséget (elsőfokú ítélet
11. oldal). A tévedésbe ejtéshez, illetve tévedésben tartáshoz kapcsolódóan rámutat még az ítélőtábla a
12. oldalon rögzítettekre, mely ugyancsak több tanú vallomása alapján állapítja meg, hogy többszöri kérésre kaptak csak I. r. vádlottól egyenlegértesítőt, ami nyilván összefüggésben volt a számlájukról történt jogtalan átutalásokkal. A
13. oldalon több pontban rögzítettek jelentősek a megtévesztéssel kapcsolatban, így az ügyfelek általában nem kérték kipostázni az egyenlegértesítőt, az ügyfelek között létrejött adás-vételi szerződésekről a tanúk jelentős része úgy nyilatkozott, hogy arról nem tudott, nem is olvasták el, ha elolvasták, nem tudták, hogy a portfólió kezeléshez ez a szerződésfajta nem köthető. (Érdemes megjegyezni azt, hogy a Fővárosi Törvényszék is kiemelte, több tanú is elismerte, hogy a mohóság vezérelte őket, a nyereség érdekelte őket megbízása során.) A fellebbviteli főügyészség indítványt tett az I/A. tényállás sikkasztás részcselekményeit tartalmazó táblázat
14. tételének pótlására, azonban a Fővárosi Törvényszék mérlegelési tevékenységének eredményeként ezen tételt igazságügyi tőkepiaci szakértő írásbeli szakvéleménye alapján, mint nem teljesült tranzakciót kirekesztette a tényállásból. Ezen mérlegelés eredménye nem támadható a másodfokú eljárásban. A szakértő kétségtelenül ezen tétellel kapcsolatban ellentétes nyilatkozatokat tett. A törvényszék a vádlottak számára kedvezőbb nyilatkozatát fogadta el és rögzítette a tényállásban. II. r. vádlott védője fellebbezésének indokolásában hangsúlyozta, hogy lényegében három elkövetési módszert tartalmaz az elsőfokon eljárt bíróság ítélete, melyből kiemeli, hogy az átvezetések esetén az úgynevezett megtévesztett ügyfelek közreműködésére is szükség volt. Mindezt azért tartja fontosnak kiemelni az ítélőtábla, mert egyetértve a védő által hivatkozottakkal, ezen körülmény is arra világít rá, hogy nem I. r. vádlott közvetlen rendelkezése révén valósult meg a bűncselekmény a rábízott dologgal, hanem ahhoz megtévesztett ügyfelek, más esetben megtévesztett banki dolgozók közreműködésére is szükség volt. A II. r. vádlott védője is utalt rá, hogy az elsőfokú bíróság által ugyancsak megállapított tényt, hogy a Bankon belüli körülmények adtak lehetőséget a cselekmény elkövetésére, de ezen bankon belüli rendszerhibák mellett egyéb külső körülmények is segítették a bűncselekmény elkövetését. Ezen védői észrevétel is helyesen mutat rá arra, hogy kétséges a sértetti pozíciója ezen büntetőeljárásban. A védő érvelése szerint II. r. vádlott helyzete hasonló volt más banki ügyfelekhez, és téves az ítéletnek az a megoldása, amely őt kiemeli és másként kezeli, mint a többi ügyfelet. Erre példaként hozza azt, hogy a Ltd. funkcióját úgy állítja be az ítélet, mintha ennek a cégnek a számlája szolgált volna a tőke visszapótlására, holott a tényállás szerint is több más ügyfél számláján végzett I. r. vádlott hasonló műveleteket. A védő álláspontja szerint abból az ítéleti megállapításból, hogy II. r. vádlott tudatában volt annak, hogy I. r. vádlott az ügyfeleinek a pénzét használja, nem következik egyértelműen annak tudata, hogy I. r. vádlott mindezt jogellenesen teszi, ugyanis a bróker tevékenységi körébe köznapi értelemben mindez beleillik. A pszichikai bűnsegéd szempontjából azonban a teljes tudattartalom szükséges. Az indokolási kötelezettséget is sérti az elsőfokú bíróság ítélete, amikor két ellentétes vallomás alapján kizárólag I. r. vádlottnak adott hitelt annak ellenére, hogy az I. r. vádlott csak bizonyos körülmények esetén tett vallomást, és kérdésekre nem válaszolt, míg II. r. vádlott minden körülmények között, minden feltett kérdésre válaszolt az eljárás összes szakaszában. Mindezen védői érveléssel kapcsolatosan azonban az ítélőtábla arra mutat rá ismételten, hogy a másodfokú eljárásban a Be.
15. §

(1)bekezdés alapján a tényálláshoz kötöttség elvéből kifolyólag a másodfokú bíróság a tényállás megalapozott részeire alapítja ítéletét. Az elsőfokú bíróság mérlegelése olyan védett érték, amely a másodfokú eljárásban nem felülmérlegelhető. Igen részletes indokolást adott az elsőfokon eljárt törvényszék azzal kapcsolatban, hogy miért az egyébként önmagára is terhelő vallomást tevő I. r. vádlott vallomását fogadta el a tényállás ezen pontjával kapcsolatban. A II. r. vádlott védőjének érvelése szerint az úgynevezett bróker botrány kipattanásakor az ügy objektív felderítésének nem tett jót az a politikai hisztéria, amelyre alapot az ügy úgynevezett prémium ügyfélköre szolgáltatott okot. A védő hivatkozott arra, hogy I. r. vádlott befolyásolásával, hamis vallomásával, illetőleg annak elfogadásával volt lehetőség II. r. vádlott marasztalására, ami így egyfajta koncepciós eljárás volt, azonban az ítélőtábla nem észlelt olyan körülményt, ami alapján a Be. 78. §

(4)bekezdése alapján a II. r. vádlottal kapcsolatosan megállapított tényállás alapjául szolgáló bizonyítékot, mint törvénytelenül beszerzettet ki kellene rekeszteni. E körben utal az ítélőtábla arra, hogy maradéktalanul osztotta az úgynevezett „videóval" kapcsolatos ítéleti megállapításokat. Arra is rámutat az ítélőtábla, hogy a törvényszék általános megállapításaival szemben az ítéletből éppen az állapítható meg, hogy az nagyban I. r. vádlott vallomásán alapul, annak ellenére, hogy az elsőfokú bíróság még a történeti tényállások leírása előtti általános bizonyítékokkal kapcsolatos bevezetőjében azt rögzítette, hogy I. r. vádlott vallomását csak olyan kérdésben tartotta elfogadhatónak, ami más bizonyítékkal is alátámasztott. Mindezen első bírói megállapítás nem támadható, azonban szükséges rögzíteni azt, hogy az ítélet majd minden marasztalást tartalmazó tényállásának részletekbe menő elemzéséből kiderül, hogy azt nagyban az elsőfokú bíróság is I. r. vádlott vallomására tudta felépíteni. III/A/2 tényállás indokolása A III/A/

1. tényállási pontnál VII. r. vádlott védője az iratellenességet azért látta megállapíthatónak, mert az ítélet tényállása azt tartalmazza, hogy volt egy formális megállapodás, mely szerint csak állampapírokba fektethető be az Rt. szabad pénzeszköze. Ezzel szemben az informális megállapodás értelmében VII. r. vádlott felhatalmazta I. r. vádlottat tőzsdei műveletek végzéseire is nagyobb nyereség érdekében azért, hogy az így keletkező nyereséget egymás között az I. r. vádlottal sikerdíjként felosszák. Ezzel szemben az ítélet indokolásában idézett bizományosi keretszerződés
2. oldal első bekezdéséből az állapítható meg, hogy maga a szerződés is tartalmazta, hogy a jogosult volt tőzsdetermékekre szerződést kötni, és nem kellett semmiféle informális megállapodás. Minthogy a bizományos tőzsde termék forgalmazása szerződésszerű, így VII. r. vádlott semmilyen kötelezettségszegő magatartást nem tudott megvalósítani. Mindezeken túl a tényállás nem tartalmaz olyat, hogy az Rt. átmenetileg szabad pénzeszközeiből I. r. vádlott eltitkolt magas hozamot bonyolított volna. Minthogy nem keletkezett magas hozam, így I. r. vádlott nem is fizetett semmit VII. r. vádlottnak. Belső ellentmondást is megjelöl a fellebbezés indokolása, mely szerint, ha igaz, hogy nagy hozamú műveletek voltak az Rt. szabad pénzeszközeiből, akkor miért kellett 100 millió forintot más ügyfelek pénzéből I. r. vádlottnak elvonnia. Mindezeken túl önkényesen, egyoldalúan, iratok tartalmával ellentétesen értékelte a tényeket, a vádlottak szavahihetőségét a bíróság nem azonos mércével mérte. Hivatkozik továbbá arra, hogy tanú vallomását sem lehetett volna értékelni a tekintetben, hogy ő VII. r. vádlottnak pénzt vitt volna, mert az ő vallomásából nem ez következik. Hivatkozott továbbá arra, hogy amely bizonyíték nem illeszkedett a megállapított tényállás és indokolás kereteibe, azokról nem vett tudomást az elsőfokon eljárt bíróság. Amiatt, hogy az informális megállapodás I. r. vádlott és VII. r. vádlott között nem jött létre, hiányzik a törvényi tényállás szükségképpeni eleme az elkövetési magatartás, ennek hiányában nem jött létre a bűncselekmény. Ezen az sem változtat, hogy az elsőfokú bíróság határozatában több helyen és több alkalommal ismételgette az úgynevezett sikerdíjas informális megállapodást. A másodfokon eljáró bíróság megállapította, hogy VII. r. vádlott védője helyesen hivatkozott arra, hogy a III/A. tényállási pontban ellentmondás van az ítélet III/A/
3. tényállási pont történeti része és indokolása között. A történeti tényállás szerint ugyanis a formális megállapodás alapján a szerződésben foglaltak, illetve az Rt. felé megküldött kimutatásokban feltüntetettek szerint az Rt. szabad pénzeszközeit csak állampapírokat tartalmazó befektetési alapokban helyezheti el, míg az
4. oldal idézi ezen keretszerződést, ami alapján tőzsdén kívül és tőzsdei értékpapírra vagy más tőzsdetermékre adásvételi szerződések létesítésére vonatkozó megbízásokat kap a Rt. A III/A/
5. tényállási pontot ezért az iratok tartalma alapján azzal pontosította az ítélőtábla, hogy az Rt. és a Rt. megállapodása, illetve keretszerződése tartalmazta, hogy tőzsdén kívül is tőzsdei értékpapírra és más tőzsdei termékre is létesíthető befektetés a Rt. részéről. I. r. vádlott és VII. r. vádlott külön megállapodása azt tartalmazta, hogy az Rt. felé megküldött kimutatásokban fogják azt feltüntetni, hogy az Rt. szabad pénzeszközei kizáró