Gf.30203/2017/7 – Debreceni Ítélőtábla

(5)bekezdése alapján, másodlagosan pedig „A Polgári Törvénykönyvről" szóló

1. évi V. törvény (Ptk.) 6:
2. §-a alapján. Az elsőfokú bíróság felhívására utóbb perbe vont további alpereseket pedig a tulajdonjog változással egyidejűleg törölt jogok visszajegyzésének, valamint a bejegyzett jog törlésének tűrésére kérte kötelezni. A felperes az elsőfokú bírósághoz
3. október
4. napján érkezett beadványában az eredeti keresetét kiterjesztette az I. és II. rendű alperesek között
5. szeptember 30-án létrejött, a CÍM2 ingatlanra vonatkozó adásvételi szerződés érvénytelenségének a megállapítására, amely kereseti kérelem tekintetében az elsőfokú bíróság a per tárgyalását „A polgári perrendtartásról" szóló
6. évi III. törvény (Pp.)
7. §-ának

(1)bekezdése alapján elkülönítette és azt új ügyszámon iktatta. Az új ügyszámra iktatott - jelen - perben előterjesztett, pontosított keresetében a felperes az I. és II. rendű alperesek között

1. szeptember 30-án létrejött, a CÍM2 ingatlanra vonatkozó adásvételi szerződés érvénytelenségének a megállapítását és az eredeti állapot helyreállítását kérte arra tekintettel, hogy az adásvételi szerződés a Cstv.
2. §-ának

(1)és

(2)bekezdéseibe, valamint „A felszámolási eljárásban az adós vagyontárgyainak elektronikus értékesítéséről" szóló 17/2014. (II.3.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 24. §-ának

(4)bekezdésébe ütközik. Az elsődleges kereseti kérelme indokaként a felperes arra hivatkozott, hogy - az I. rendű alperes felszámolója megsértette a Cstv. 49. §-ának

(1)bekezdését azzal, hogy az értékesítésre kínált ingatlant hiányos információk mellett hirdette meg, illetve a Rendelet 24. §-ának

(4)bekezdésében előírt értékelést a pályázatokról nem készített, - megsértette a Cstv. 49. §-ának

(2)bekezdésében előírtakat azzal, hogy az ingatlant a választmány rendelkezése ellenére, a felszámoló felmentése iránt indított kifogásolási eljárás ideje alatt, a döntés bevárása nélkül értékesítette, amelynek során a beérkezett pályázatok értékeléséről és azok eredményéről a hitelezői választmányt nem tájékoztatta. A felperes a másodlagos - a Ptk. 6:

1. §-ára alapított - kereseti kérelme indokaként előadta, hogy az I. és II. rendű alperesek között létrejött adásvételi szerződés a Cstv.-nek több olyan rendelkezését is sérti, amelyek nem az értékesítés formájára vonatkoznak, ezért a szerződés a Ptk. 6:
2. §-a alapján is érvénytelennek minősül. Ezzel összefüggésben a felperes állította, hogy az I. rendű alperes felszámolója megszegte a legmagasabb vételár elérésére és a választmány becsérték felülvizsgálatára vonatkozó jogának biztosítására vonatkozó kötelezettségét, továbbá az ingatlant a választmány által előírt értékesítési tilalom ellenére értékesítette. Utóbb a másodlagos kereseti kérelme indokaként arra is hivatkozott, hogy a támadott adásvételi szerződés a 237/
3. (X.20.) Korm. rendelet
4. §-ának

(2)bekezdésébe is ütközik és erre tekintettel is érvénytelennek minősül. A felperes jelen perben előterjesztett kereseti kérelmével összefüggésben az I., II., V. és VIII. rendű alperesek terjesztettek elő ellenkérelmet, amelyben elsődlegesen a felperes kereshetőségi jogának hiányára hivatkoztak mind az elsődleges, mind a másodlagos kereseti kérelem tekintetében. Emellett az alperesek - az ellenkérelmeikben kifejtett indokok alapján - érdemben is vitatták a felperes valamennyi kereseti kérelmének a megalapozottságát. A felperes kereshetőségi jogának hiányával összefüggésben az alperesek arra hivatkoztak, hogy a felperesnek nem fűződik jogi érdeke a perbeli szerződés érvénytelenségének megállapításához, mivel nem bizonyította, hogy a felszámoló az ingatlant a szerződésben meghatározott vételárnál magasabb áron is értékesíthette volna, ezáltal pedig a felperes követelése a felszámolási eljárásban legalább részben megtérülne. Az alperesi ellenkérelmekben előadottakra tekintettel az elsőfokú bíróság elsődlegesen a felperes kereshetőségi jogának fennállását vizsgálta. Ezzel összefüggésben pedig az iratokhoz csatolt tulajdoni lap másolatok, valamint az I. rendű alperes

1. december 12-én keltezett közbenső felszámolási mérlegének adatai alapján tényállásként rögzítette, hogy a felperes jogelődjének, a ZRT1.-nek a követelését megelőzően a CÍM1 ingatlan esetében 1 172 464 992 Ft összegű, a CÍM2 ingatlan esetében pedig 1 737 608 682 Ft összegű követelés biztosítására került jelzálogjog, keretbiztosítéki jelzálogjog, illetve végrehajtási jog bejegyzésre. A perben ugyanakkor nem volt vitás, hogy a felperes által megszerzett követelést csupán a CÍM2 ingatlan biztosította, mivel a CÍM1 ingatlan a ZRT
2. követelésének másik részét megszerző ZRT
3. követelését biztosította. A felszámolási eljárás során bejelentett és nyilvántartásba vett összes hitelezői igény 5 806 980 725 Ft volt. A tevékenységet záró mérleg és az azzal egyező tartalommal elkészített felszámolási nyitómérleg adatai szerint ugyanakkor az I. rendű alperes vagyona 1 178 280 000 Ft értéket képviselt, amelyen belül 1 066 463 000 Ft volt az ingatlanok és az ahhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogok értéke. A CÍM1 ingatlan értékesítéséből az I. rendű alperesnek 386 000 000 Ft bevétele származott, amelyből a felszámoló - 44 350 939 Ft értékesítési költség levonása után - a III. RENDŰ ALPERES. követelését teljes egészében, a ZRT
4. hitelező követelését pedig részben kielégítette, a további zálogjogos hitelezők kielégítésére azonban fedezet nem áll rendelkezésre. A CÍM2 ingatlant a felszámoló négy alkalommal hirdette meg értékesítésre: - a
5. szeptember 4-én megjelent, 540 000 000 Ft-os irányárat tartalmazó hirdetményre pályázat nem érkezett, - a
6. december 4-én megjelent, 430 000 000 Ft-os irányárat tartalmazó hirdetményre pályázat szintén nem érkezett, - a
7. február 12-én megjelent, 430 000 000 Ft-os irányárat tartalmazó hirdetményre egy 215 000 000 Ft-os ajánlat érkezett, amelyet a felszámoló nem fogadott el, - a
8. július 30-án megjelent, 430 000 000 Ft-os irányárat tartalmazó hirdetményre egy 252 000 000 Ft összegű és egy 181 000 000 Ft összegű ajánlat érkezett, amelyek közül a felszámoló - a zálogjogos hitelezők előzetes egyetértésének beszerzését követően - a II. rendű alperes 252 000 000 Ft-os ajánlatát elfogadta és az adásvételi szerződést a II. rendű alperessel megkötötte. Mindezen tényállási adatok alapján pedig az elsőfokú bíróság az alpereseknek a felperes kereshetőségi jogának hiányával kapcsolatos jogi érvelését megalapozottnak találta és erre tekintettel a
9. március 6-án meghozott .... számú ítéletével a felperesnek a CÍM2 ingatlannal kapcsolatos elsődleges és másodlagos keresetét elutasította és a felperest arra kötelezte, hogy fizessen meg 15 napon belül az I., II. és V. rendű alpereseknek személyenként bruttó 5 994 400 Ft, a VIII. rendű alperesnek pedig 300 000 Ft perköltséget. Az ítélete indokolásában mindenekelőtt rögzítette, hogy a CÍM1 ingatlannal kapcsolatos, .... számú ítéletében már kifejtett jogi álláspontját továbbra is fenntartja. Rámutatott, hogy a felperes kereshetőségi jogának fennállása kapcsán a perben azt kellett vizsgálni, hogy van-e a felperesnek olyan közvetlen, jogilag méltányolható érdeke, amely alapján az I. és II. rendű alperesek által megkötött szerződés megtámadására jogosult. Ezzel kapcsolatosan a felperes a perben azzal érvelt, hogy amennyiben az I. rendű alperes felszámolója magasabb áron értékesíti az I. rendű alperes tulajdonát képező ingatlanokat, úgy az ő biztosított követelése is kielégítést nyerhetett volna. Az elsőfokú bíróság azonban a felperesnek ezt az érvelését nem fogadta el. Mindenekelőtt rámutatott, hogy téves a felperesnek az az állítása, amely szerint a kereshetőségi joga vizsgálata során a szakértők által megállapított irányárból, becsértékből, vagy akár a teljes felszámolási vagyon értékesítése esetén elérhető felszámolási vagyonból kellene kiindulni. Rámutatott, annak megítélése, hogy a vételár kialakításánál a felszámolónak milyen árból kell kiindulnia, nem a kereshetőségi joghoz tartozó kérdés, mivel a kereset érdemi elbírálása körében vizsgálható, hogy a felszámoló a Cstv.
10. §-ában és a kapcsolódó egyéb jogszabályokban megállapított, a felszámolási vagyon értékesítésénél irányadó szabályokat az árképzés körében megtartotta-e. A felperesnek a perben azt kellett bizonyítania, hogy az ingatlan szabályszerű értékesítése során reálisan elérhető volt olyan vételár, amelyből a követelése részben vagy egészben megtérült volna. A nem vitás tényállás szerint a felszámoló a CÍM2 ingatlant négy alkalommal hirdette meg értékesítésre, amelyek során az első és második pályázati kiírásra ajánlat sem érkezett. Ilyen tényállás mellett pedig az elsőfokú bíróság nem látta bizonyítottnak a felperesnek azt az állítását, hogy a CÍM2 ingatlan a felszámoló által elfogadott 252 000 000 Ft összegű vételártól reálisan magasabb vételáron értékesíthető lett volna. Ezzel összefüggésben megjegyezte, hogy a felperesnek az a hivatkozása, hogy
11. végén négy komoly érdeklődő is volt az ingatlanra, a magasabb vételár elérhetőségét nem bizonyította, mivel potenciális vevőnek csak az tekinthető, aki a felszámoló által kiírt pályázatra szabályszerű ajánlatot nyújtott be. Az elsőfokú bíróság megállapítása szerint a felperes arra helytállóan hivatkozott, hogy a biztosított követelések tényleges összege lehet kevesebb az ingatlan-nyilvántartásban feltüntetett összegeknél. Az I. rendű alperes felszámolójának nyilvántartása szerint ez az összeg - tehát a felszámoló által nyilvántartásba vett biztosított követelések összege - 2 300 425 762 Ft volt. A CÍM1 ingatlan értékesítéséből származó 386 000 000 Ft árbevételből az értékesítés költségeinek levonása után - 341 649 061 Ft volt felosztható a biztosítékkal rendelkező hitelezők között. Amennyiben a felszámoló a CÍM2 ingatlant a felperes által hivatkozott 360 000 000 Ft-os becsértéken értékesíti, úgy az értékesítés költségeinek levonása után a biztosított hitelezői igények kielégítésére 317 059 238 Ft lenne felhasználható. Ebből pedig az elsőfokú bíróság azt a következtetést vonta le, hogy - a CÍM1 ingatlanból történő részbeni megtérülésre is figyelemmel - a CÍM2 ingatlanból befolyó vételárból a felperes követelését megelőzően még 396 686 636 Ft összegű biztosított követelést kellene kielégíteni ahhoz, hogy a felperes követelésére legalább 1 Ft megtérülés jusson. Ez az árbevétel azonban sem a felszámolási eljárást lefolytató bíróság által beszerzett, sem a felszámoló által beszerzett szakértői vélemény szerint sem lenne elérhető. Megjegyezte, hogy a fenti számszaki levezetés elkészítése során a VI. rendű alperes biztosított követelésének összegét a felperes számára kedvezőbb, 102 464 992 Ft összegben vette figyelembe. Ugyancsak megalapozatlannak találta az elsőfokú bíróság a felperes másodlagos, a Ptk. 6:
12. §-ára alapított kereseti kérelmét. Ezzel összefüggésben egyrészt hivatkozott a Legfelsőbb Bíróság .... számú, a Bírósági Határozatok
13. évi
14. számában közzétett eseti határozatban, valamint a Kúria 1706/
15. számon közzétett elvi határozatában kifejtettekre, amely szerint a Ptk.-nak a semmisségre vonatkozó szabályai nem alkalmazhatók a Cstv.
16. §-ának

(1)és

(5)bekezdései és a 49/B. §-ainak sérelme alapján. Megállapította továbbá, hogy az adott esetben a felperes tekintetében a szerződés megtámadására vonatkozó jogszabályi felhatalmazás meglétét sem lehetett megállapítani. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes nyújtott be fellebbezést, amelyben annak hatályon kívül helyezését és - a kereshetőségi jogának fennállására figyelemmel - az elsőfokú bíróságnak a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasítását kérte. Az elsődleges kereseti kérelme elutasításával összefüggésben előadta, hogy téves az elsőfokú bíróságnak az a megállapítása, amely szerint az, hogy milyen érték alapján történik a vételár meghatározása, az értékesítés szabályszerűsége - tehát a kereset érdemi elbírálása - körébe és nem a kereshetőségi joga fennállásának vizsgálata körébe tartozó kérdés. Állította, hogy ezzel az elsőfokú bíróság lényegében azt mondta ki, hogy az értékesített vagyontárgy forgalmi értéke az az érték, amelyen a felszámoló ténylegesen értékesítette a vagyontárgyat, az általa megkötött szerződést pedig csak azok a hitelezők jogosultak megtámadni, akik a befolyt vételárból - legalább részben - kielégítéshez jutottak. Ezzel szemben a felperes a fellebbezésében is fenntartotta azt az állítását, hogy az értékesítés során reálisan elérhető vételár, a felszámoló által előzetesen meghatározott irányárral azonos, mivel ez az az érték, amelyen a felszámoló a rendelkezésére álló adatok alapján a vagyontárgyat értékesíthetőnek tartja. Hangsúlyozta, hogy az elsődleges keresete jogalapjaként megjelölt Cstv. 49. §-ának

(5)bekezdése a szabályszerű értékesítésben érdekelt fél megtámadási jogáról szól, amelynek eredményes gyakorlása esetén az értékesített vagyontárgy annak becsértékén tartozik a felszámolás alatt álló társaság vagyonába és szolgál fedezetül a hitelezői igények kielégítésére. Fenntartotta a felperes a fellebbezésében azt az állítását is, miszerint a kereshetőségi jogának fennállása szempontjából a CÍM1 és a CÍM2 ingatlanok együttes értékének van jelentősége. Az időben korábban értékesített CÍM1 ingatlan vételárának összege ugyanis kihatással van a felperes követelésének a CÍM2 ingatlan vételárából történő kielégítésének mértékére, mivel a CÍM1 ingatlan értékesítése során befolyt vételárnak a hitelezők közötti felosztása után lehet csak megállapítani, hogy mennyi a CÍM2 ingatlan vételárából még kielégítendő, a felperes követelését megelőző hitelezői követelések összege. A felperes véleménye szerint pedig a két ingatlan együttes értéke alapján egyértelműen megállapítható, hogy a kereshetőségi joga fennáll, mivel a két ingatlan együttes becsértéke (865 000 000 Ft) meghaladja a felperes követelését megelőző biztosított hitelezői követelések összegét (761 895 773 Ft). Mindemellett a felperes a fellebbezésében állította azt is, hogy a kereshetőségi joga önmagában a CÍM2 ingatlan becsértékének alapulvétele mellett is fennáll. Ennek indokaként pedig arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság - az I. rendű alperes levezetését elfogadva - tévesen határozta meg az ingatlanok értékesítése során befolyt vételárból a Cstv. 49/D. §-ának

(1)bekezdésébe foglaltak alapján levonható költségek összegét. Állította, hogy a helyes számítás szerint a CÍM1 ingatlan 386 000 000 Ft-os vételárából jogszerűen levonható értékesítési költségek összege 37 364 339 Ft, ezáltal a hitelezői igények kielégítésére fordítható összeg 348 635 661 Ft. A CÍM2 ingatlannak a 430 000 000 Ft-os irányárát alapul véve pedig a levonható értékesítési költségek összege 39 924 762 Ft, ezáltal a hitelezők kielégítésére fordítható összeg 390 075 238 Ft. Ez az összeg pedig nagyobb mint a felperes követelését megelőző hitelezői igények összege (389 700 036 Ft), amelyből egyértelműen következik, hogy a felperes kereshetőségi joga a CÍM2 ingatlan tekintetében önmagában is fennáll. A VI. rendű alperes követelésével összefüggésben a felperes előadta, az elsőfokú eljárás során vitatta, hogy a VI. rendű alperes őt megelőző követelése milyen összegben áll fenn, ezért ennek tárgyában bizonyítási eljárás volt folyamatban akkor, amikor az elsőfokú bíróság - álláspontja szerint jogszabálysértő módon - a tárgyalást berekesztette és ítéletet hozott. Erre tekintettel pedig a felperes véleménye szerint a VI. rendű alperes őt megelőző - biztosított hitelezői igénye összegszerűségének tisztázása érdekében az elsőfokú bíróság ítéletének a hatályon kívül helyezése akkor is indokolt, ha erre a fellebbezésében megjelölt egyéb okból nem lenne szükséges. A felperes álláspontja szerint tévesen utasította el az elsőfokú bíróság a másodlagos kereseti kérelmét is. Ezzel összefüggésben előadta, hogy már a keresetlevelében különbséget tett a Cstv. szabályai szerint megtámadásra jogosító, illetve a Ptk. szerinti semmisség kimondására alapot adó jogszabálysértések között és az elsődleges, valamint a másodlagos kereseti kérelmeit ennek megfelelően választotta szét. Hangsúlyozta, hogy a Cstv. 49. §-ának

(5)bekezdése az értékesítési előírások megszegése esetén ad lehetőséget a szerződés megtámadására. Abban az esetben azonban, ha a Cstv.-nek nem egy értékesítési szabályába ütközik a szerződés, hanem annak valamely más előírásába, akkor a Cstv. szerinti speciális megtámadás nem alkalmazható és a szerződés a Ptk. rendelkezései alapján támadható. Mindezekre tekintettel téves az elsőfokú bíróságnak az a megállapítása, miszerint a másodlagos kereseti kérelem tekintetében a felperesnek azért nem áll fenn kereshetőségi joga, mert a felperes valójában a Cstv. 49. §-ának

(5)bekezdése szerinti megtámadási jogot érvényesíti a másodlagos kereseti kérelmében is. A felperes fellebbezésével összefüggésben az I., II., V. és VIII. rendű alperesek terjesztettek elő ellenkérelmet, amelyben valamennyien az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását és a felperes másodfokú perköltség fizetésére kötelezését kérték. A II. rendű alperes az ellenkérelme indokolásában előadta, hogy az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy az adott esetben a perindításhoz szükséges valós jogi érdek fennállása a felperes tekintetében akkor lenne megállapítható, ha bizonyítás nyert volna, hogy a keresetnek helytadó döntés esetén reális lehetőség nyílna a felperes követelésének egészben vagy részbeni megtérülésére. Ezt azonban a perben rendelkezésre álló adatok alapján nem lehetett megállapítani. Rámutatott, hogy a felperes által a fellebbezésben is hivatkozott 430 000 000 Ft-os irányár téves kiindulási alap, az abból levezetett számítás pedig nem alkalmas annak igazolására, hogy sikeres perlés esetén a felperes reálisan számíthatna a követelése megtérülésére. A II. rendű alperes álláspontja szerint téves a felperesnek a Cstv. 49/D. §-ának

(1)bekezdése alapján levonható értékesítési költségekkel kapcsolatos elszámolása is. Ezzel összefüggésben utalt arra, hogy a Cstv. 49/D. §-a

(1)bekezdésének jelenlegi szövegét megállapító

1. évi CXCIII. törvény
2. §-ának b) pontját - ugyanezen jogszabály
3. §-a értelmében - a folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell. Erre tekintettel pedig nem sértett jogszabályt az elsőfokú bíróság akkor, amikor a vételárból levonható értékesítési költségek számításánál a Cstv. 49/D. §-a

(1)bekezdésének a jelenleg hatályos rendelkezéseit alkalmazta. A Fővárosi Ítélőtábla .... számú végzésében kifejtettekre hivatkozással állította továbbá, hogy az elsőfokú bíróság helyesen határozta meg az ingatlan vételárából levonható felszámolói díj összegét is. A VI. rendű alperes követelésével összefüggésben pedig előadta, hogy az elsőfokú eljárásban a felperes csupán azt vitatta, hogy a 126 025 068 Ft-ban nyilvántartott követelés teljes összegben megelőzi-e az ő követelését, vagy abból csupán 102 464 992 Ft minősül biztosított követelésnek. Ezzel összefüggésben pedig az I. rendű alperes már a CÍM1 ingatlannal kapcsolatos perben elismerte, hogy a VI. rendű alperes követeléséből csak 102 464 992 Ft előzi meg a felperes követelését, ezért a felperes alaptalanul hivatkozott a fellebbezésében arra, hogy a VI. rendű alperes követelésének összege vitatott volt. A felperes másodlagos kereseti kérelmével összefüggésben a II. rendű alperes előadta, hogy a bírói gyakorlat tágan értelmezi a Cstv. 49. §-ának

(5)bekezdésébe foglalt „az értékesítés formáira és a közjegyző igénybevételére vonatkozó" rendelkezéseket, amelyre tekintettel a felperes másodlagos keresetében megjelölt megtámadási okok csaknem mindegyike a Cstv. 49. §-ának

(5)bekezdése alapján történő megtámadás körébe esik, ezáltal pedig a Ptk. 6:95. §-a alapján nem érvényesíthetők. Az V. rendű alperes a fellebbezési ellenkérelmében előadta, hogy az elsőfokú bíróság helyesen járt el akkor, amikor a két ingatlan tekintetében külön-külön vizsgálta a felperes kereshetőségi jogának fennállását. A perben rendelkezésre álló adatok alapján pedig az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a felperes követelése akkor sem kerülne kielégítésre, ha az ingatlanokat újból értékesíteni kellene, ezáltal a felperes kereshetőségi joga az adott esetben hiányzik. Véleménye szerint a felperes tévesen hivatkozott a fellebbezésében arra, hogy a perbeli ingatlan reálisan elérhető vételára a felszámoló által megállapított irányárral azonos, mivel annak összegét mindig az adott ügylet megkötésénél felmerült körülmények tükrében lehet csak megállapítani. A jelen esetben pedig az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló adatokból helyesen jutott arra a következtetésre, hogy a szerződésben kikötött vételárnál nagyságrenddel magasabb ellenérték reálisan nem volt elérhető. Hivatkozott arra is, hogy a VI. rendű alperes nyilvántartásba vett követelésének összegét, valamint a Cstv. 49/D. §-ának

(1)bekezdése alapján levonható értékesítési költségek összegét a felperes a jelen eljárás keretében eredményesen nem vitathatta és azt az elsőfokú bíróság sem vizsgálhatta, mivel az a felszámolási eljárás tárgyát képezheti. A felperes másodlagos kereseti kérelmével összefüggésben előadta, hogy a Cstv. 49. §-ának

(5)bekezdése speciális jogalapnak minősül a Ptk. 6:

1. §-ához képest, ezért minden olyan kereseti kérelem tekintetében, amelyre a Cstv.
2. §-ának

(5)bekezdése kiterjed, a Ptk. 6:

1. §-a nem szolgálhat jogalapként. A jelen esetben a felperes a Cstv.
2. §-ának

(5)bekezdésére alapított elsődleges keresetében az ingatlan értékesítésének körülményeit támadta, ezért ugyanezen körülményekre hivatkozással a Ptk. 6:95. §-ára alapítottan keresetet nem terjeszthetett elő. Az ítélőtáblának a Pp. 256/A. §-ának

(3)bekezdése szerinti felhívására a felek egyike sem kérte az ügyben tárgyalás tartását, ezért az ítélőtábla a Pp. 256/A. §-ának

(4)bekezdése alapján - utalva a Pp. 256/A. §-a

(1)bekezdésének f) pontjára - a fellebbezést tárgyalás tartása nélkül bírálta el. A fellebbezés nem megalapozott. Az ítélőtábla megállapítása szerint az elsőfokú bíróság a felperesnek a CÍM2 ingatlannak kapcsolatos elsődleges és másodlagos kereseti kérelmeit érdemben helyesen utasította el, az elutasításnak az ítéletben megjelölt indokaival azonban az ítélőtábla csak részben értett egyet. Az adott esetben a felperes mind az elsődleges, mind a másodlagos kereseti kérelmei ténybeli alapjaként egy olyan szerződés érvénytelenségét jelölte meg, amelyben ő maga szerződő félként nem szerepelt. Tekintettel arra, hogy mind az elsődleges kereseti kérelem jogszabályi alapjaként megjelölt Cstv. 49. §-ának

(5)bekezdése, mind pedig a másodlagos kereseti kérelem jogalapjaként felhívott Ptk. 6:95. §-ához kapcsolódó Ptk. 6:88. §-ának

(3)bekezdése az érdekelt fél számára teszi lehetővé a szerződés megtámadását, illetve a szerződés semmisségével kapcsolatos peres eljárás megindítását, az elsőfokú bíróság - figyelemmel az alperesek védekezésére is - helyesen járt el, amikor elsődlegesen a felperes kereshetőségi jogának fennállását vizsgálta. Ennek során pedig az általa helyesen felhívott jogszabályok és bírósági gyakorlat alapján helytállóan állapította meg, hogy önmagában az a tény, hogy a felperes nyilvántartásba vett hitelező az I. rendű alperes ellen indult felszámolási eljárásban, még nem teremtette meg számára a perindításhoz szükséges jogi érdekeltséget. Ehhez ugyanis a felperesnek azt is bizonyítania kellett (volna), hogy az eredményes perlés számára kedvező változást idézhet elő a jogviszonyaiban. E számára kedvező változást a felperes abban jelölte meg, hogy a keresetének való helyt adás esetén az I. rendű alperes a tulajdonába visszakerülő ingatlant magasabb vételárért (430 000 000 Ft) értékesíthetné, ezáltal pedig az ő hitelezői követelése - legalább részben - kielégítésre kerülhetne. A felperesnek ezt a hivatkozását az elsőfokú bíróság helytállóan tekintette megalapozatlannak, e megállapításának indokai között azonban helytelenül hivatkozott arra, hogy a felperes a perben azt sem bizonyította, hogy „reálisan a piaci forgalommal az ingatlanért magasabb vételár volt értékesíthető" (helyesen: elérhető). A felperesnek a kereshetőségi jogát megalapozó tényállítására (eredményes perlés esetén a hitelezői igénye nagyobb arányban kerülne kielégítésre) tekintettel ugyanis a bíróság vizsgálódásának a kereshetőségi jog körében csupán arra kellett kiterjednie, hogy a perbeli ingatlannak a felperes által megjelölt értéken történő újbóli értékesítése esetén, a felperes hitelezői igénye valóban nagyobb arányban kerülne-e kielégítésre. Amennyiben igen, a felperes kereshetőségi joga megállapítható, mégpedig attól függetlenül, hogy a felszámoló az eredeti szerződés megkötése során - akár a vételár meghatározása során, akár más tekintetben - követett-e el jogszabálysértést. Ennek az utóbbi kérdésnek a vizsgálata ugyanis már a kereset érdemi elbírálása körébe tartozik. A felperesnek a hitelezői igénye nagyobb arányú kielégítésére vonatkozó előadásával összefüggésben az elsőfokú bíróság az iratokhoz csatolt közbenső mérleg, valamint tulajdoni lap másolatok adatai alapján érdemben helyesen állapította meg, hogy a perbeli ingatlanoknak a felperes által megjelölt áron történő értékesítése esetén sem képződött volna fedezet a felperes követelésének - akár csak részbeni - kielégítésére, ezáltal az esetleges eredményes perlés a felperes hitelezői jogviszonyában semmilyen változást nem eredményezne. A felperes arra helytállóan hivatkozott a fellebbezésében, hogy a kereshetőségi joga fennállásának vizsgálata során mindkét ingatlant figyelembe kellett venni, mivel a CÍM1 ingatlan magasabb vételáron történő (újbóli) értékesítése esetén csökkenne az ő zálogjogával is terhelt CÍM2 ingatlan vételárából még kiegyenlítendő biztosított követelések összege, ezáltal pedig - számítása szerint - az ő követelése is kielégítésre kerülne. A felperesnek ez a számítása azonban téves. A keresetlevélhez F/

1. alatt mellékelt közbenső jelentés és mérleg adatai szerint az I. rendű alperes felszámolója által nyilvántartásba vett és a Cstv. 49/D. §-a szerinti kielégítési kategóriába sorolt, határidőben bejelentett hitelezői követelések együttes összege 2 300 425 762 Ft, amely az alábbi hitelezők követeléseiből tevődik össze: - III. RENDŰ ALPERES.: 146 786 793 Ft, - VII. RENDŰ ALPERES: 16 382 620 Ft, - ZRT
2. (mint a IV. RENDŰ ALPERES jogutódja): 225 538 206 Ft, - V. RENDŰ ALPERES.: 247 163 086 Ft, - VI. RENDŰ ALPERES: 126 025 068 Ft, - ZRT2.: 640 921 666 Ft, - FELPERES NEVE .: 593 762 570 Ft, - Önkormányzat D.: 6 845 753 Ft Összesen 2 300 425 762 Ft. A keresetlevélhez F/
3. és F/
4. alatt csatolt tulajdoni lap másolatokból megállapíthatóan e követelések közül a III. RENDŰ ALPERES., a ZRT3., a V. RENDŰ ALPERES. és a VI. RENDŰ ALPERES hitelezők követeléseit mindkét ingatlan, a ZRT
5. és a D.i Önkormányzat hitelezők követeléseit csak a CÍM1 ingatlan, a felperes és a VII. RENDŰ ALPERES hitelezők követeléseit pedig kizárólag a CÍM2 ingatlan biztosította. Ez pedig azt jelenti, hogy a Cstv. 49/D. §-a szerinti kielégítési kategóriába tartozó összes követelés közül a CÍM2 ingatlan 1 355 658 343 Ft összegű (a felperes követelése nélkül: 761 895 773 Ft) a CÍM1 ingatlan pedig 1 393 280 572 Ft összegű követelést biztosított. Ebből pedig az következik, hogy amennyiben az I. rendű alperes felszámolója az időben korábban értékesített CÍM1 ingatlant a felperes által hivatkozott értéken (550 000 000 Ft) adja el és a vételár teljes összegét (tehát eltekintve a vételárból levonható értékesítési költségektől is!) a Cstv. 49/D. §-a szerinti hitelezők követeléseinek a kielégítésére fordítja, a biztosított követelések közül 843 280 572 Ft még kielégítetlen marad. Ehhez hozzászámítva VII. RENDŰ ALPERES hitelezőnek kizárólag a CÍM2 ingatlant terhelő, a felperes követelését megelőző, 16 382 620 Ft összegű követelését megállapítható, hogy még 859 663 192 Ft az a felperes követelését megelőző, biztosított követelés, amelyet a felszámolónak a CÍM2 ingatlan értékesítéséből kellene kiegyenlítenie. Ez pedig azt jelenti, hogy amennyiben a felszámoló a CÍM2 ingatlant a felperes által megjelölt irányáron (430 000 000 Ft) értékesíti és a teljes összeget (!) a követelések kifizetésére fordítja, akkor is marad még mintegy 430 000 000 Ft olyan biztosított követelés, amely megelőzi a felperes követelését. (A felperes által vitatottnak minősített NAV követelés figyelmen kívül hagyása esetén ez az összeg kb. 300 000 000 Ft.) Nem kerülne előnyösebb helyzetbe a felperes abban az esetben sem, ha az eredeti állapot esetleges helyreállítását követően a felszámoló a CÍM2 ingatlant értékesítené először. Ebben az esetben ugyanis a felperes által megjelölt 430 000 000 Ft összegű árbevétel teljes (!) összegének a biztosított hitelezők részére történő kifizetése esetén is fennmaradna 331 895 773 Ft olyan biztosított követelés, amely megelőzi a felperes követelését. Mindezek alapján megállapítható, hogy érdemben helyes az elsőfokú bíróságnak az a megállapítása, amely szerint az esetleges eredményes perlés a felperes követelésének kielégítésén nem változtatna, a per eredménye a felperes jogaira közvetlen kihatással nem lenne, ezáltal pedig a kereshetőségi jogát megalapozó jogi érdekeltsége az adott esetben valóban hiányzik. Az ítélőtábla hangsúlyozza, hogy az előzőekben közölt számítás nem a Cstv. tételes szabályain, hanem a felperes által tett állításokon alapul, amely állítások megalapozottságát - a felperes kereshetőségi jogának hiányára tekintettel - az ítélőtábla érdemben nem vizsgálta. Érdemben helyesen utasította el az elsőfokú bíróság a felperesnek a Ptk. 6:
6. §-ára alapított „másodlagos" keresetét is. Ezzel összefüggésben az ítélőtábla arra mutat rá, hogy a felperes által elsődleges jogcímként megjelölt Cstv.
7. §-ának

(5)bekezdése nem semmisségi okot, hanem egy speciális - a Ptk.-ban foglaltakon felüli - megtámadási jogot állapít meg a jogvitában érdekelt fél számára. Az a tény pedig, hogy a felperes a keresetét elsődlegesen e speciális megtámadási okra alapította, nem érintette az elsőfokú bíróságnak „Az érvénytelenségi perekben felmerülő, egyes eljárásjogi kérdések" tárgyában meghozott 2/

1. (VI.28.) PK vélemény 6.a. pontjában előírt, a felperes által megjelölt semmisségi ok elsődleges vizsgálatára vonatkozó kötelezettségét. Az adott esetben tehát az elsőfokú bíróságnak elsődlegesen a felperesnek a Ptk. 6:
2. §-ában meghatározott semmisségi okra alapított keresetét, azzal összefüggésben pedig a felperes kereshetőségi jogának fennállását kellett vizsgálnia. Ezzel kapcsolatban pedig az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a felperesnek a perindításhoz szükséges jogi érdekeltségét - a korábban már kifejtett indokok alapján - ezen kereseti kérelem vonatkozásában sem lehetett megállapítani, amelyre tekintettel az elsőfokú bíróság a felperesnek a semmisségi okra alapított kereseti kérelmét is helyesen utasította el a kereshetőségi jog hiányára hivatkozással. Mindezekre tekintettel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság érdemben helyes ítéletét - az indokolásának a jelen határozatban foglaltak szerinti részbeni módosításával - a Pp.
3. §-ának

(2)bekezdése alapján helybenhagyta. Az eredménytelen fellebbezést előterjesztő felperes a jogi képviselője ügyvédi munkadíjából származó, saját másodfokú perköltségét a Pp. 78. §-ának

(1)bekezdése alapján maga köteles viselni. A felperes köteles továbbá megtéríteni a fellebbezésére észrevételt előterjesztő I., II., V. és VIII. rendű alpereseknek a jogi képviselőik ügyvédi munkadíjából származó másodfokú perköltségét, amelynek összegét az ítélőtábla a Pp. 79. §-ának

(1)bekezdése alapján hivatalból határozta meg „A bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről" szóló 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet 3. §ának

(1),

(2),

(5)és

(6)bekezdéseiben, valamint a 4/A.§-ban foglaltak figyelembevételével, értékelve azt is, hogy a másodfokú eljárásban tárgyalás tartására nem került sor, ezáltal az alperesi jogi képviselők tevékenysége az általuk szerkesztett fellebbezési ellenkérelmek benyújtására terjedt ki. „Az illetékekről" szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 74. §-ának

(3)bekezdése alapján irányadó „A költségmentesség alkalmazásáról a bírósági eljárásban" című 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 13. §ának

(1)bekezdésében, a 15. §-ának

(1)és

(3)bekezdéseiben, valamint a Pp. 78. §-ának

(1)bekezdésében foglaltak alapján a felperes köteles továbbá megtéríteni az államnak az illetékfeljegyzési joga folytán le nem rótt, az Itv. 46. §-ának

(1)bekezdésében foglaltak szerint meghatározott mértékű, feljegyzett fellebbezési eljárási illetéket. D.,

1. szeptember
2. Dr. Drexlerné dr. Karcub Edit s.k. a tanács elnöke, Dr. Szűcs Lajos s.k. előadó bíró, Dr. Dzsula Marianna s.k. bíró A kiadmány hiteléül: - kiadó -