Pf.20116/2017/5 – Győri Ítélőtábla

(1)bekezdése alapján általános szerződési feltételnek minősül. A perben beszerzett igazságügyi nyomszakértői véleményre figyelemmel kifejtette, hogy az ÁSzF 19.21.1.b./ pontjában meghatározott szerződési feltétel nem elsősorban a kriminalisztikában jártas, hanem az alperessel szerződő, e tekintetben laikus emberek számára készült, ezért a támadott szerződési pont valamennyi kitétele érthető és világos, az rPtk. 209.§

(4)bekezdése szerint annak érvénytelensége nem állapítható meg. Rögzítette, hogy a szakértői vélemény szerint bizonyos feltételek mellett egy zárszerkezetet úgy is ki lehet nyitni, hogy abban nyomszakértői módszerrel kimutatható elváltozás nem keletkezik. A támadott kikötéssel a biztosító az ÁSzF 19.21.2. pontjában írtakra is figyelemmel a besurranásos lopás alóli felelősségét, valamint azokat az igényérvényesítéseket kívánta kizárni, amelyek arra vezethetők vissza, hogy a biztosított nem zárta be a lakást. Kifejtette, hogy az ÁSzF 19.21.1.b./ pontjának érvénytelensége a rPtk.209.§

(1)bekezdés és

(2)bekezdés alapján sem állapítható meg. Nem találta alaposnak azt az érvelést, mely szerint a felperest a biztosítási szerződés megkötésekor az vezette, hogy betöréses lopás esetén az eltulajdonított vagyontárgyak után minden esetben kártérítést kapjon. Rámutatott, hogy amennyiben a felperes a szakértőnek be tudta volna mutatni a betörés időpontjában a zárban lévő kulcsot, úgy az azon található nyomok alapján megállapítható lehetett volna, hogy az ajtó a betörés időpontjában zárva volt-e. A támadott rendelkezés megfogalmazása alkalmazása során a törvényszék álláspontja szerint nem sérült a jóhiszeműség és tisztesség követelménye. A kártérítési követelést az alperes kizárólag azért utasította el, mert nem bizonyított, hogy a betörés időpontjában a helyiség lezárt volt. A felek közötti jogvitában így nem annak volt jelentősége, hogy a tetőtéri ablak nyitva volt-e, hanem annak, hogy a felperes nem igazolta, hogy a kazánház ajtaja zárva volt. A törvényszék hangsúlyozta, hogy maga a felperes sem vitatta, hogy tudomással bírt arról, hogy a kazánház ajtaját zárnia kell. A szakértő a zárszerkezeten, a zártest külső részén talált ugyan nyomokat, de az utólag már nem megállapítható, hogy ezek attól keletkeztek-e, hogy a betörő a zárban lévő kulcsra fogóval ráfogott, és a kulcsot így fordította el. A szakvélemény szerint e külső karcolatok keletkezhettek akár csavarhúzótól is. A lakásban lévő belső zárszerkezetek, így a kazánház ajtaja is javításra kerültek a betörés után a felperes testvérének tanúvallomása alapján. Az eltelt időre is figyelemmel ezért kétséget kizáróan nem állapítható meg, hogy a zárszerkezeten lévő nyomok a betörés során keletkeztek-e. Annak bizonyítása pedig, hogy a betörő lezárt helyiségbe hatolva követte el a cselekményt, a felperes kötelezettsége volt. A felperes édesanyjának tanúvallomása az ajtók bezárását, a kulcs zárban hagyását illetően nem állt összhangban a rendőrségi helyszínelés során készült fényképekkel. Mindezekre tekintettel az elsőfokú bíróság a felperes keresetét teljes körűen elutasította. Az elsőfokú ítélet ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben annak megváltoztatását, az alperesnek a módosított kereseti kérelem szerinti, valamint az első- és másodfokú eljárásban felmerült perköltségek megfizetésére kötelezését kérte. Az elsőfokú eljárás során tett ténybeli előadását fenntartva hangsúlyozta, hogy az alperes logikája szerint az ÁSzF 19.21.1.b./ pontjában írtakhoz képest felesleges volt valamennyi, a felperes által foganatosított további biztonsági intézkedés, így a kamerarendszer kiépítése, illetőleg a széf használata. Az elsőfokú ítélet megállapítása nem felel meg a perben beszerzett igazságügyi szakértői véleménynek, mert az abban írtak szerint az ajtószerkezeten kimutatható nyomok erőszakos behatolásra utalnak, ezzel pedig a felperes a rá háruló bizonyítási kötelezettségnek eleget tett. Ehhez képest a perben az alperesnek kellett volna bizonyítania, hogy a nyomok nem a betörés során keletkeztek. Támadta az elsőfokú ítéletet azzal is, hogy a törvényszék tévesen állapította meg, hogy a betörés időpontjában az ajtó nem volt zárva. E körben hivatkozott a felperes édesanyjának tanúvallomására. Álláspontja szerint ellentmondásos az az ítéleti érvelés, amely szerint a laikus fogyasztó felperestől szakszerű nyombiztosítás várható el, míg a szakszerűtlen megfogalmazások nem értékelhetők a terhére. Kiemelte, hogy az alperesi szabályzat az idegen kulcs fogalmát nem is tartalmazza. Hangsúlyozta, hogy a szakvélemény szerint a zárszerkezet nem csak az ún. ráfogással, hanem nyom nélkül is kinyitható. Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Rámutatott, hogy minden biztosítási szerződés tartalmaz olyan kikötéseket, melyek a biztosító szolgáltatását nem teszik korlátlanná, előre meghatározott esetkörben a biztosító mentesülését teszik lehetővé. Nincs olyan biztosítási szerződés, amely alapján a biztosító a bármely okból bekövetkező károsodás esetére szolgáltatást lenne köteles nyújtani. Önmagában a helytállási kötelezettség kizárását, a biztosítási esemény definiálását nem teszi tisztességtelenné, ha egy adott káresemény biztosítási eseménnyé történő minősítése köréből reálisan előforduló bekövetkezési módok kimaradnak. A perben beszerzett igazságügyi nyomszakértői vélemény alapján rendkívül ritka, hogy a zárt ajtón keresztül történő behatolást követően nem marad kimutatható nyom. A konkrét esetben a betörőnek a nyomok elkerülésére irányuló gondos eljárása életszerűtlen. Az igazságügyi szakértői vélemény alapján az állapítható meg, hogy a zárszerkezet belső szerkezeti elemein nincs álkulcs vagy idegen kulcs használatára utaló nyom. A fellebbezésben írtakkal szemben a felperesnek nem nyomszakértői adatrögzítést kellett volna végeznie, ilyen kötelezettsége nem volt, de neki kellett bizonyítania, hogy a betörő a zárt ajtón keresztül hatolt be. Utalt arra, hogy a kazánház tetőtéri ablaka indokolatlanul maradt nyitva. A felperes nem bizonyította, hogy a nyitott ablakról az ajánlattétel során tájékoztatást adott volna. Hangsúlyozta, hogy egy adott ingatlan védettségi szintjét minden esetben a behatolás helyének védettségi színvonala határozza meg, így az egész ingatlannak a kamerarendszerrel és riasztó rendszerrel való ellátottsága a jelen esetben nem bír relevanciával. A másodfokú eljárás során a felperes előadta, hogy az üzletkötő tanúvallomása során úgy nyilatkozott, nem emlékszik, de lehetséges, hogy az üzletkötés során a kazánház tetőtéri ablaka szóba került. Hangsúlyozta, hogy az igazságügyi szakértői vélemény szerint a rendeltetésszerű zárhasználat eltüntetheti az erőszakos behatolással kialakult nyomokat. Az a körülmény, hogy a jelen esetben a káresemény és a szakértői vizsgálat között évek teltek el, illetőleg, hogy a behatolás nyomait a rendeltetésszerű használat eltüntetheti, ugyancsak alátámasztja a támadott általános szerződési feltétel tisztességtelenségét. A perbeli kártérítési igény nem térült meg. Az alperes a másodfokú eljárás során rámutatott, hogy a felperes nem hivatkozhat alappal a káresemény és a zár vizsgálata között eltelt jelentős időre, mivel a káreseményt követő egy-másfél hónapon belül ismertté vált számára a biztosító nemleges válasza. A fellebbezés az alábbiak szerint nem alapos: Az elsőfokú bíróság a szükséges körben a bizonyítási eljárást lefolytatta, a rendelkezésre álló bizonyítékokat helyesen, okszerűen, a Pp. 206.§

(1)bekezdésének megfelelően mérlegelve a tényállást helyesen állapította meg, és abból helytálló jogi következtetésre jutott. Az elsőfokú eljárás során az alperes igazolta, hogy az ÁSzF 19.21.1.b/ pontja a többi, a piacon megjelenő biztosító által alkalmazott általános szerződési kikötéshez hasonló, így arra vonatkozóan az alperesnek az rPtk. 205/B.§

(2)bekezdése szerinti tájékoztatási kötelezettsége nem állt fenn. A fellebbezésben írtakra tekintettel az ítélőtábla szükségesnek tartja kiemelni, hogy helytálló a törvényszéknek az az álláspontja, mely szerint az rPtk. 209.§

(4)bekezdése alapján a támadott általános szerződési feltétel tisztességtelensége nem állapítható meg, ha az abban foglaltak az alperessel szerződő laikus, átlagos műveltségű felhasználók számára érthetőek, s csak a speciális szakmai ismeretekkel rendelkező szakember számára pontatlanok. Osztja az ítélőtábla az elsőfokú bíróság álláspontját azzal kapcsolatban, hogy nem tekinthető tisztességtelennek az az általános szerződési feltétel, amely világosan, érthetően, a piaci gyakorlattal egyezően tartalmazza azokat a feltételeket, amelyek megállapíthatósága esetén a biztosító a helytállási kötelezettség alól mentesül. Helytállóan utalt arra az alperes fellebbezési ellenkérelmében, hogy a biztosítási szerződés megkötésével a biztosító nem feltétlen és korlátlan helytállási kötelezettséget vállalt. Az alperes a helytállási kötelezettségét nem önkényesen korlátozta. A támadott rendelkezés azokat az esetköröket öleli fel, amelyeknél a biztosított közrehatása éppen a nyomnélküliségből következően nem zárható ki. Erre tekintettel a felperes fellebbezésében alaptalanul hivatkozott arra, hogy a szerződésnek az volt a rendeltetése, hogy ha jogellenes behatolás történik az ingatlanba, és ezzel harmadik személy kárt okoz, arra a biztosítás minden esetben fedezetet fog nyújtani. Ez ugyanis - a fentiekben kifejtettekkel szemben - azt jelentené, hogy az alperes helytállási kötelezettsége feltétlen és korlát nélküli. Megjegyzi az ítélőtábla, hogy a felperes nem volt elzárva attól, hogy olyan egyediesített szerződést kössön az alperessel, amely figyelemmel van például a széf használatára. Mindezekre tekintettel a törvényszék helytállóan állapította meg, hogy a támadott általános szerződési feltétel nem ütközik az rPtk. 209.§

(1)és

(2)bekezdésébe sem. Helyesen utalt az alperes fellebbezési ellenkérelmében arra, hogy az ÁSzF 19.21.

1. pontja szerinti feltételek fennálltának - vagyis, hogy a betörő lezárt helyiségbe hatolt be - bizonyítása a felperes kötelezettsége. A bizonyítékok mérlegelésével a törvényszék helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy a felperes az ÁSzF 19.21.
2. pontja szerinti biztosítási esemény bekövetkeztét nem igazolta. A perben beszerzett igazságügyi szakértői vélemény alapján a zárszerkezetet illetően az erőszakos behatolás ténye nem bizonyított. A fellebbezésben és a fellebbezési ellenkérelemben írtakra tekintettel az ítélőtábla kiemeli, hogy a felperesnek nem volt kötelessége a káreseményt követően nyomrögzítést végeznie. Ugyanakkor a biztosító elutasító álláspontjának megismerését követően elvárható volt tőle, hogy a zárszerkezetet a betöréskori állapotban megőrizze, mivel éppen az igazságügyi nyomszakértő megállapításaival összhangban álló, a másodfokú eljárás során tett felperesi előadás szerint is- a rendeltetésszerű zárhasználat eltüntetheti az erőszakos behatolás során keletkezett nyomokat, márpedig a jelen esetben a betörés és a zárszerkezet vizsgálata között évek teltek el. Mindezekre figyelemmel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253.§

(2)bekezdése alapján helybenhagyta. A másodfokú eljárásban pervesztes felperes a Pp. 239.§ és 78.§

(1)bekezdése alapján köteles az alperes perköltségének megfizetésére. Az ügyvédi munkadíj Áfát is magában foglaló összegéről a kifejtett ügyvédi tevékenység mérlegelésével az ítélőtábla a 32/2003. (VIII. 22.) IM. rendelet 3.§

(1),

(2),

(5)és

(6)bekezdése alapján rendelkezett. őr,

1. szeptember
2. Dr. Világi Erzsébet sk. a tanács elnöke A kiadmány hiteléül: Dr. Szalay Róbert sk. előadó bíró kiadó Dr. Mészáros Zsolt sk. bíró