Fővárosi Ítélőtábla 20.Gf.40.434/2017/
- A Fővárosi Ítélőtábla a ... Ügyvédi Iroda (cím, ügyintéző: ... ügyvéd) által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek - a ... Ügyvédi Iroda (fél címe 2; ügyintéző: ... ügyvéd) által képviselt I. rendű alperes neve (I.rendű alperes címe) I. rendű, a ... ügyvéd (...) által képviselt II.rendű alperes neve (cím) II. rendű és III.rendű alperes neve (cím) III. rendű alperesek ellen szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt indított perében a Fővárosi Törvényszék
- március
- napján kelt 6.G.42.226/2015/
- számú ítéletével szemben a felperes által benyújtott fellebbezés folytán indult másodfokú eljárásban - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi í t é l e t e t: A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatja és megállapítja, hogy a peres felek által
- április
- napján és
- július
- napján kötött kölcsönszerződések I.4.
- pontjában foglalt kikötés, mely szerint „Ennek megfelelően a szerződő felek a mindenkor fennálló kölcsön- és járuléktartozás mértékének megállapítása tekintetében alávetik magukat a hitelező nyilvántartásai és üzleti könyvei tartalmának, azt magukra nézve kötelezőnek fogadják el." érvénytelen. A II. és III. rendű alpereseket ennek tűrésére kötelezi. A felperest perköltségben marasztaló rendelkezést mellőzi, és kötelezi az I. rendű alperest, hogy 15 (tizenöt) napon belül fizessen meg a felperesnek 141.150 (száznegyvenegyezer-százötven) forint első- és másodfokú perköltséget. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás A felperes pontosított és végső formában fenntartott keresetében a felek által
- április 11-én és
- július 23-án megkötött önálló zálogjoggal biztosított deviza alapú kölcsönszerződések I.4.
- pontjában foglalt szerződési kikötés, amely szerint „Ennek megfelelően a szerződő felek a mindenkor fennálló kölcsön- és járuléktartozás mértékének megállapítása tekintetében alávetik magukat a hitelező nyilvántartásai és üzleti könyvei tartalmának, azt magukra nézve kötelezőnek fogadják el." tisztességtelensége okán a szerződés részleges érvénytelenségének megállapítását kérte a régi Ptk. 209/A. §
(2)bekezdése és a 18/
- (II.5.) Kormányrendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet)
- §
(1)bekezdés a), b),
- i)és
- j)pontjai alapján. Kérte továbbá, hogy a bíróság a II. és III. rendű alperesek tűrésre kötelezését azzal, hogy velük szemben perköltségigényt nem terjesztett elő. Előadta, hogy a kikötés folytán kizárólag a hitelező által elkészített kimutatásokat kell az adósnak elfogadnia, amely alapján közjegyzői ténytanúsítvány készülhet. Az egyoldalú adatközlés alapján kiállított közokirattal szemben a fogyasztó hátrányára módosul a bizonyítási teher. A közjegyzői záradékolásra alkalmas okiratba foglalt követelés alapján végrehajtási eljárás indulhat, így az adós jogvédelme indokolja a megállapítási kereset indítását. Az I. rendű alperes ellenkérelmében elsődlegesen a per megszüntetését, érdemben a kereset elutasítását kérte. Érvelése szerint az érvénytelenség jogkövetkezményének alkalmazására kiterjedő kérelem hiányában a kereset érdemben nem bírálható el. Érdemi ellenkérelmében állította, hogy a keresettel támadott szerződéses rendelkezés nem korlátozza az adós azon jogát, hogy kétségbe vonja a hitelező kimutatását. A tartozáselismeréshez következmények csak akkor fűződhetnek, ha az kifejezetten és félreérthetetlenül történik. Utalt arra, hogy a régi Hpt. előírásai folytán mint hitelező köteles folyamatosan a tartozást nyilvántartani és az adósnak teljes körű írásbeli kimutatást küldeni a tartozásról és a törlesztésről. A törvény lehetőséget ad az adósnak, hogy a banki kimutatással szemben kifogást nyújtson be. Ezentúl a támadott rendelkezés nem fordítja meg a bizonyítási tehet a fogyasztó hátrányára. A II. és III. rendű alperesek a kereseti kérelem teljesítését nem ellenezték, a felperes pervesztessége esetén perköltségre igényt nem tartottak. Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította és a perköltség viselésére kötelezte. Tényként állapította meg, hogy a felperes és az I. rendű alperes jogelődje, valamint a II. és III. rendű alperes között 2008. április 11-én és 2008. július 23-án önálló zálogjoggal biztosított deviza alapú kölcsönszerződések jöttek létre, amelyet közjegyzői okiratba foglaltak és amelyek keretében az I. rendű alperesi jogelőd kölcsönt nyújtott húsz éves futamidőre lakóingatlan tulajdoni hányadának megvásárlására. A hitelező a kölcsönt svájci frankban tartotta nyilván. 2015. április 23-án a felperes az I. rendű alperes nyilvántartása szerint átvette a devizahiteles törvények szerinti elszámoló leveleket. Az ítélet indokolásában rögzítette, hogy a perbeli szerződések a „devizahiteles törvények" hatálya alá tartoznak. Az I. rendű alperes által megküldött elszámolást a felperes tudomásul vette, a felperes fogyasztónak minősül, ezzel ellentétes szerződéses tartalmat az I. rendű alperes nem bizonyított. A keresettel támadott kikötés vonatkozásában hivatalból nem észlelt semmisségi okot. Úgy foglalt állást, hogy az adós törlesztésére vonatkozó adatok, kötelező nyilvántartására vonatkozó normák közigazgatási jellegűek, azok az I. rendű alperest a hatósággal szemben kötelezik. A támadott szerződéses rendelkezés nem e normák tartalmát ismétli meg, nem is utal a fogyasztó azon jogára, hogy a hátraléki és törlesztési kimutatással kapcsolatban határidőhöz kötött kifogásolási joga lenne. A támadott szerződési rendelkezést nem találta a régi Ptk. 209. §
(5)bekezdése szerint minősülő feltételnek. A felperes által hivatkozott BDT.2017/
- számú eseti döntéssel kapcsolatban kiemelte, hogy az nem alkalmazható jelen jogvitában, mivel nem ismerteti az ott támadott feltétel pontos szövegét és az az 1.,
- és
- bekezdés utalásaiból sem rekonstruálható. Kiemelte, hogy a régi Ptk.
- §
(1)és
(2)bekezdése szerinti tartozás elismerés szabályai nem alkalmazhatóak, mivel a kölcsön folyósítása előtt, a szerződés megkötésekor az adósnak még nem állt fenn tartozása a hitelezővel szemben. Ezen túl az írásba foglalt szerződés aláírása fogalmilag nem tekinthető egyidejűleg a szerződést létrehozó és a már létrejött szerződést megerősítő jognyilatkozatnak. Mindezek alapján arra a megállapításra jutott, hogy a támadott kikötés nem minősül tartozáselismerésnek. A Korm. rendelet 1. §
(1)bekezdés j) pontjának idézésével azt kellett vizsgálnia, hogy megváltozik-e a bizonyítási teher. A vitatott szerződéses rendelkezés nem minősül tartozáselismerésnek, ezért erre való hivatkozással nem igazolható a bizonyítási teher megváltozása sem. A régi Ptk. 523. §
(1)bekezdésében foglaltak alkalmazásával is arra a következtetésre jutott, hogy a rendelkezés nem fordítja meg a bizonyítási kötelezettséget. Megállapította, hogy az adós ellen a peradatok szerint nem folyik végrehajtási eljárás, az adós által hivatkozott Pp. 369. §
- a)és
- b)pontja szerint a végrehajtási záradékkal ellátott okirattal és a vele egy tekintet alá eső végrehajtható okirattal elrendelt végrehajtás megszüntetése és korlátozása iránt pert akkor lehet indítani, ha a végrehajtani kívánt követelés érvényesen nem jött létre, vagy a követelés egészében vagy részben megszűnt. A követelés megszűnésénél ténylegesen az bizonyítandó, hogy a követelést kielégítették, tehát az adóst ugyanazon tény bizonyítása terheli, mint a régi Ptk. 523. §-a szerint, és ez esetben is a hitelezőt terheli annak bizonyítása, hogy az adós teljesítését a szerződésnek megfelelően számolta el. Mindezek folytán a támadott kikötés az elsőfokú bíróság álláspontja szerint nem ütközik a Korm. rendelet 1. §
(1)bekezdés j) pontjába. A Korm. rendelet 1. §
(1)bekezdés b) pontja tekintetében utalt arra, hogy maga a felperes sem állította a kikötés tisztességtelenségét e pont alapján. Ezen túl nem találta tisztességtelennek a Korm. rendelet 1. §
(1)bekezdés
- a)és
- i)pontja szerint sem a szerződéses kikötést. Álláspontja szerint a kikötés semmilyen egyeztetési folyamatból nem zárta ki a felperest, ugyanis a hitelező saját nyilvántartásainak felülvizsgálata és az arról szóló döntés esetén, hogy az adósával szemben indít-e eljárást, egyedül jár el és döntését egyedül hozza meg. E döntés jogát a bíróság nem vonhatja el azzal, hogy a jogi személy minőségére tekintettel egyeztetésnek minősít egyszemélyes döntést arról, hogy a hitelező lát-e hátralékot adósnál vagy sem. A perköltség viseléséről a Pp. 78. §
(1)bekezdés és a 75. §
(2)bekezdése, továbbá a 32/
- (VIII.22.) IM rendelet alapján, mérlegeléssel határozott. A felperes a fellebbezésében az elsőfokú ítélet kereseti kérelme szerinti megváltoztatását és az I. rendű alperes perköltségben való marasztalását kérte. Előadta, hogy a támadott szerződéses rendelkezés azért ütközik a Korm. rendelet
- §
(1)bekezdés
- b)és
- j)pontjaiba, mert a kikötésnek az a következménye, hogy a hitelező dönt az adós szerződésszerű teljesítéséről. A kikötés a bizonyítási terhet a fogyasztó hátrányára megváltoztatja. A rendelkezés fogalmazásából az is egyértelmű, hogy az nem csak a végrehajtás megszüntetése és korlátozása iránti eljárásokban, hanem bármilyen banki igényérvényesítés esetén arra kényszeríti a fogyasztót, hogy a követelés lejárta és összege tekintetében a bank nyilvántartásait fogadja el. Mindez azzal a következménnyel jár, hogy az I. rendű alperes a szerződésből eredő követelésének lejárta és összege tekintetében elegendő a saját maga által egyoldalúan, azaz a fogyasztó közreműködése nélkül elkészített nyilvántartásának adataira, mint „közhiteles bizonyítékra" hivatkoznia, amelyet a fogyasztó a nyilvántartás tényleges tartalmának mindenkori ismerete nélkül előre elfogadott. A fogyasztó arra kényszerül, hogy ezekben az eljárásokban az I. rendű alperes perrel érintett kikötésekkel bizonyítéknak minősített - egyoldalú nyilatkozatával szemben bizonyítson. A kikötések hiányában ugyanakkor egyértelmű, hogy az egyik által egyoldalúan, a másik fél közreműködése nélkül elkészített nyilvántartás nem rendelkezne nagyobb bizonyító erővel, mint a fél nyilatkozata, így az nem minősülhetne olyan közhiteles bizonyítéknak, amely önmagában is igazolja a követelés lejártát és összegszerűségét. A körülmény, hogy az I. rendű alperes számára a régi és az új Hpt. kötelezően előírja a nyilvántartások vezetését, nem zárja ki a kikötések tisztességtelenségét. A felperest a nyilvántartás tartalmával szemben megillető kifogásolási joga azt igazolja, hogy az I. rendű alperes közhiteles bizonyítéknak minősített egyoldalú nyilatkozatával szemben a kifogással élő felperes kényszerül ellenbizonyításra [Korm. rendelet 1. §
(1)bekezdés j) pontja]. Kiemelte, hogy a BDT.2011.2502 számú eseti döntés I. pontjában foglaltak alapján a fogyasztóval kötött szerződés kikötésének tisztességtelensége nem attól függ, hogy a feltétel kidolgozójának mi volt a szándéka, utóbb milyen gyakorlatot követ, alkalmazza-e ténylegesen a kikötést, jelentősége annak van, fennáll-e az elvi lehetőség arra, hogy a feltétel a fogyasztót hátrányos helyzetbe hozza. Az I. rendű alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Érvelése szerint a nyilvántartási és kimutatási kötelezettsége a régi és a hatályos Hpt. rendelkezése alapján áll fenn. Utalt arra, hogy a nyilvántartási és kimutatási kötelezettsége a 2014. évi XXXVIII. törvényben (a továbbiakban: DH1 tv.) rögzített elszámolás szabályairól és egyéb rendelkezésekről szóló 2014. évi XL. törvény (a továbbiakban: DH2 tv.) 13. §-ában foglalt rendelkezés alapján is fennáll. Érvelése szerint a bizonyítási teher a régi Ptk. és a Vht. alapján sem fordul meg. A régi Ptk. alapján a felperes nem mondott le a követelés vitatásának jogáról a támadott szerződési kikötéssel. Utalt a régi Ptk. 7. §
(1)bekezdése, 4. §
(1)bekezdése, 277. §
(1)és 296. §
(1)bekezdésében foglaltakra. A jogszabályhelyek kifejezetten rendelkeznek arról, hogy a felperes milyen módon érvényesítheti az alperes állítólagos szerződésszegésére alapított igényét. Ezen túl a támadott szerződési kifogás a beszámítást sem zárja ki, az ezzel kapcsolatos bizonyítás pedig az általános bizonyítási szabályok szerint történik, amire vonatkozóan a támadott szerződési kikötés szintén nem tartalmaz rendelkezést. Jogról való lemondó nyilatkozatot a kölcsönszerződés I.4.
- pontja nem tartalmaz. A régi Ptk. értelmezési szabályai alapján a kölcsönszerződés nem ütközik Kormányrendelet rendelkezéseibe. Abban az esetben, amennyiben az adós a szerződésből eredő törlesztési kötelezettségét nem teljesíti, azonnali hatállyal jogosult felmondani a szerződést, amellyel a szerződés alapján fennálló adóst terhelő valamennyi követelés lejárttá válik. A forintosítás előtt az esedékessé váló devizatartozást az I. rendű alperes a kölcsönszerződés I.7.
- pontja alapján forintra számítja át. A kölcsönszerződés I. rendű alperes általi felmondásáról szóló nyilatkozat közléséről közjegyzői ténytanúsítvány készül, melynek következtében a végrehajtási helyzetben két közjegyzői okirat (a kölcsönszerződés és a felmondást igazoló ténytanúsítvány) áll rendelkezésre. Utalt a Vht. 23/C. §
(1)és
(2)bekezdésében foglaltakra, továbbá az
(5)bekezdésre. A közjegyzői záradékolást nem előzi meg kontradiktórius eljárás vagy bizonyítás felvétele, annak ellenére, hogy a záradékolás vonatkozásában az adós kifogásolási joga a Vht. alapján kizárt, a jogalkotó a végrehajtási eljárás további szakaszaiban kifejezetten biztosítja a felperes azon jogát, hogy vitassa a végrehajtást kérő követelésének összegét. A Vht. 23/C. §-a szerinti közjegyzői záradékolással indított végrehajtási eljárásban törvényi lehetősége van a követelés érvényes létrejöttének, illetve mértékének a vitatására. A bizonyítás ebben az esetben ipso iure az adóst terheli. A Vht. szerinti záradékolás feltételei nem a kölcsönszerződés vitatott pontján alapulnak, a záradékolás során nincs olyan eljárási cselekmény, ami a felperes adós részvételét vagy bizonyítás felvételét tenné szükségessé. A végrehajtási eljárás további szakaszaiban az adós kifogásolási jogát, majd az ezen alapuló végrehajtási pert és a kapcsolódó eljárást a Vht. és a Pp. szabályozza. Ezen szabályokkal kapcsolatban a vitatott szerződési pont nem fogalmaz meg eltérő vagy korlátozó kikötést. Hangsúlyozta, hogy a támadott szerződési kikötés a Korm. rendelet 1. §
(1)bekezdés a) pontjába nem ütközik, mivel nem tartalmaz a szerződés értelmezésére vonatkozó rendelkezést. Az ítélőtábla a felperes fellebbezését a Pp. 256/A. §
(1)bekezdés f) pontja alapján tárgyaláson kívül bírálta el, mert a felek az erről szóló értesítést követően tárgyalás tartását nem kérték. Az ítéletnek jogerőre emelkedett rendelkezése nem volt, így azt az ítélőtábla teljes terjedelmében vizsgálta felül. A fellebbezés alapos. Az elsőfokú bíróság a tényállást a szükséges mértékben feltárta, azonban az ítélőtábla az érdemi döntésével eltérő álláspontja okán nem értett egyet az alábbi indokok alapján. Az elsőfokú bíróság tévesen helyezkedett arra a jogi álláspontra, hogy a perbeli kölcsönszerződés nem minősül tartozáselismerésnek. Az ítélőtábla osztotta a felperes és az elsőfokú ítélet által is hivatkozott BDT.2017.
- számú eseti döntés 23.pontjában foglaltakat, amely szerint az adott szerződési feltételben a felperes előre elismerte, hogy a mindenkor fennálló tartozása azzal az összeggel azonos, amit az I. rendű alperes a saját nyilvántartása alapján tartozásként megállapít. A nyilatkozat olyan, a régi Ptk.
- §-a szerinti tartozáselismerés, amelyet a felperes a szerződés megkötésekor a kölcsön folyósítását megelőzően tett meg, amikor tartozása az I. rendű alperes felé még egyáltalán nem állhatott fenn. A tartozáselismerés szabályai alapján a szerződési feltétel a bizonyítási terhet kétséget kizáróan a fogyasztóra hárítja. A körülmény, hogy a tartozáselismerő nyilatkozat a szerződést létrehozó nyilatkozattal, azaz a szerződéskötéssel egyidejűleg történik, nem fosztja meg annak lényegétől. A tartozás elismerésére perbeli esetben éppen a szerződés megkötésével a jövőre vonatkozóan került sor és ezáltal a nyilatkozat, mintegy „biankó" elismerés a felek között. A felperes a fellebbezésében helytállóan hivatkozott arra, hogy a támadott kikötés megfogalmazásából egyértelműen kitűnik, hogy az nem csak a végrehajtás megszüntetése és korlátozása iránti eljárásokban, hanem bármilyen banki igényérvényesítés esetén arra kényszeríti a fogyasztót, hogy a követelés lejárta és összege tekintetében a bank nyilvántartásait fogadja el, amely azzal a következménnyel jár, hogy az I. rendű alperest jogosítja fel arra, hogy a fogyasztó teljesítésének a szerződésszerűségét megállapítsa. Mint ahogy az I. rendű alperes a fellebbezési ellenkérelmében arra helytállóan hivatkozott, adott esetben, amennyiben az adós a kölcsönszerződésből eredő törlesztési kötelezettségét nem teljesíti, úgy az I. rendű alperes azonnali hatállyal jogosult felmondani a szerződést és az adóst terhelő valamennyi fennálló követelés lejárttá válik. Ennek következménye pedig az, hogy a szerződés I. rendű alperes általi felmondásáról közjegyzői ténytanúsítvány készül. A Vht. 23/C. §
(1)bekezdése rögzíti a záradékolás feltételét. A hitelező az adóssal szemben fennálló követelése igazolására vonatkozó kötelezettségének akkor tud eleget tenni, akkor indulhat meg a végrehajtási eljárás, ha a rendelkezésére áll az aktuális lejárt és esedékessé vált tartozás összegszerűségét rögzítő közjegyzői ténytanúsítvány, amely a végrehajtás alapjául szolgáló végrehajtható okiratnak minősül. A záradékolás pedig azt eredményezi, hogy a végrehajtási eljárás megindul, amelyet követően az adós felperes csak a végrehajtási perben, annak szabályai szerint vitathatja a követést és ebben a perben a bizonyítás őt terheli. A végrehajtási záradékkal ellátott közokirat alapján indult végrehajtási eljárásban ugyanis a Pp.
- § b) pontja alapján a fogyasztónak kell bizonyítania a követelésének részben vagy egészben való megszűnését az érintett kikötés alapján közjegyzői ténytanúsítványba foglalt általa elismert fennálló tartozásával szemben. A támadott kikötés szerint a felek a felperes tartozásának meghatározására a bank saját nyilvántartását tekintik hitelesnek, a fogyasztó az adott rendelkezésben a banki nyilvántartás adatait fogadja el, amiből az következik, hogy mindketten a banki nyilvántartás adatait tekintik irányadónak és a bank ebből állapítja meg, hogy a fogyasztó teljesítése szerződésszerű-e. A támadott kikötésben a fogyasztó a közjegyzői ténytanúsítványt a tartozás mindenkori összegének a közokirati tanúsításaként fogadja el, annak veti alá magát, hogy a tartozása mértékét a bank közlése alapján tanúsítsa a közjegyző. Ez magában foglalja azt is, hogy annak megállapítására, hogy a felperes szerződésszerűen teljesít-e, kizárólag a bank jogosult a saját nyilvántartása és könyvei alapján. A kikötés pedig ezért sérti a Korm. rendelet
- §
(1)bekezdés b) pontjában foglaltakat. Ugyanerre a következtetésre jutott az adott ítélőtábla másik tanácsa 14.Gf.40.273/2017/
- számú ítéletében is. Ugyancsak osztotta az ítélőtábla a hivatkozott jogerős döntést abban a tekintetben is, mely szerint az olyan szerződési feltétel, amelyben az adós a szerződéskötéskor előre elismeri, hogy a jövőben bármikor fennálló tartozása a bank nyilvántartása alapján előre megállapított összeggel azonos, függetlenül attól, hogy ezt a bank felhasználja-e közjegyzői ténytanúsítvány kiállításához vagy sem, önmagában tisztességtelen, ezért a Korm. rendelet
- §
(1)bekezdés
- b)és
- j)pontjai mellett a régi Ptk. 209. §
(1)bekezdése alapján is semmis. Az elsőfokú bíróság ugyanakkor helytállóan mutatott rá arra, hogy a Hpt. bankokra kötelező előírásai és a számviteli nyilvántartási rendnek a részletes szabályozása, valamint a DH törvényeknek a banki nyilvántartásokat elfogadó elszámolásra vonatkozó rendelkezései nem alkalmasak annak alátámasztására, hogy a támadott szerződési feltétel tisztességtelensége a régi Ptk. 209. §
(5)bekezdése értelmében ne lenne vizsgálható. Helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a hivatkozott normák közigazgatási jellegűek, amelyek az I. rendű alperest a hatósággal szemben kötelezik a polgári jogi jogviszonyban, azonban a támadott szerződési feltétel tisztességtelensége vizsgálható. A szerződési feltétel tisztességessége nem áll összefüggésben az I. rendű alperesi bank azon kötelezettségével, hogy a jogszabályoknak megfelelő nyilvántartást kell vezetnie. Önmagából abból a tényből, hogy az I. rendű alperes részére a Hpt. a kölcsönszerződés kapcsán nyilvántartás vezetését előírja, nem következik a bizonyítási teher megfordulása. Helytállóan hivatkozott az alperes fellebbezési ellenkérelemében arra, hogy a támadott szerződési rendelkezés nem tartalmaz az I. rendű alperes számára a szerződés egyoldalú értelmezésére lehetőséget adó rendelkezést, ezért a Korm. rendelet 1. §
(1)bekezdés a) pontjába nem ütközik. A kifejtettekre tekintettel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §
(2)bekezdése alapján a perköltségre kiterjedően megváltoztatta és a kölcsönszerződés támadott rendelkezésében foglalt szerződési feltétel tisztességtelensége folytán annak semmisségét megállapította. Az elsőfokú ítélet megváltoztatása okán a pernyertesség - pervesztesség aránya megváltozott, a felperes egészében pernyertes lett, az ítélőtábla ennek következményét levonta és a Pp. 78. §
(1)bekezdése alapján a pervesztes I. rendű alperest kötelezte az első- és a másodfokú eljárásban felmerült költségek felperes javára való megfizetésére. A felperes 72.000 forint kereseti és 96.000 forint fellebbezési illetéket rótt le. Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 39. §
(3)bekezdés b) pontja szerint a meg nem határozható perérték alapján 600.000 forint figyelembevételével a kereseti illeték a 42. §
(1)bekezdés a) pontja alapján 36.000 forint, a fellebbezési eljárásban pedig a 46. §
(1)bekezdése szerint 48.000 forint. Az ítélőtábla a perköltség megállapításánál a helyes kereseti- és fellebbezési illeték alapulvételével az elsőfokú eljárásban felmerült, a 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet 3. §
(3)bekezdése alapján meghatározott 38.100 forint áfát is magába foglaló ügyvédi munkadíj és 36.000 forint kereseti illeték, mint elsőfokú perköltség megfizetésére, valamint az eredményes fellebbezésre tekintettel a Pp. 239. §-a szerint alkalmazandó Pp. 78. §
(1)bekezdése alapján a másodfokú eljárásban felmerült 15.000 forint + áfa, azaz 19.050 forint áfát is magába foglaló ügyvédi munkadíjból és 48.000 forint fellebbezési illetékből álló másodfokú perköltség megfizetésére kötelezte a pervesztes I. rendű alperest. A felperes az Itv. 80. §
(1)bekezdés i) pontjában foglaltak alapján 36.000 forint kereseti és 48.000 forint fellebbezési illeték visszaigénylésére jogosult. Budapest,
- október
- . Senyei György s.k. a tanács elnöke . Ócsai Beatrix s.k. előadó bíró A kiadmány hiteléül: . Bicskei Ildikó s.k. bíró