Bf.15/2016/12 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdés és

(8)bekezdés I. fordulat/, amiért őket 2-2 év - végrehajtásában 4-4 év próbaidőre felfüggesztett - szabadságvesztésre ítélte. Az elsőfokú bíróság megállapította továbbá, hogy a szabadságvesztéseket - végrehajtásuk esetén börtön fokozatban kell végrehajtani, amely büntetésből a vádlottak legkorábban a büntetés kétharmad résének kitöltését követő napon bocsáthatók feltételes szabadságra. Rendelkezett az elsőfokú bíróság az I. r. vádlott által előzetes fogvatartásban töltött idő beszámításáról a vele szemben kiszabott szabadságvesztésbe, annak végrehajtása esetén. Szintén rendelkezett a törvényszék az eljárás során lefoglalt tárgyak további jogi sorsáról és a bűnösnek kimondott vádlottakat részben egyetemlegesen, részben pedig külön-külön kötelezte a bűnügyi költség viselésére. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyész - mindkét vádlott terhére - súlyosításért, végrehajtandó szabadságvesztés kiszabása, illetve közügyektől eltiltás mellékbüntetés alkalmazása érdekében, míg a II. r. vádlott védője, a cél és az indok megjelölése nélkül, fellebbezést jelentett be. Az I. r. vádlott és védője az ítéletet tudomásul vették. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség BF.1346/2015/

1. számú átiratában az ügyészi fellebbezést fenntartotta, ugyanakkor a II. r. vádlott védőjének fellebbezését nem tartotta alaposnak. A főügyészség az átiratában kifejtette, hogy álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a perrendi szabályokat megtartotta, a bizonyítékokat mérlegelve állapította meg a tényállást, amelyből okszerű következtetett a vádlottak bűnösségére és a cselekményük minősítése is törvényes. Az ügyészi álláspont szerint azonban az elsőfokú bíróság tévedett, amikor a vádlottakkal szemben kiszabott szabadságvesztéseket próbaidőre felfüggesztette, mert nem volt kellően figyelemmel a vádlottak által elkövetett bűncselekmény tárgyi súlyára, a bűnösségük fokára, és a bűnösségi körülményekre. Mindezek alapján a kiszabott szabadságvesztések súlyosítását, a felfüggesztés mellőzését és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta. A Fővárosi Ítélőtábla nyilvános ülésén a fellebbviteli főügyészség képviselője az írásban előterjesztett indítványát változtatás nélkül fenntartotta. Az I. r. vádlott védője perbeszédében rámutatott, hogy álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a tényállást maradéktalanul feltárta, azt helyesen állapította meg a rendelkezésére álló bizonyítékok és a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján. Kiemelte a jelentős sértetti közrehatást, amely kiemelkedő szerepet játszott a bűncselekmény megvalósulásában, hiszen a bizonyítékok alapján megállapított tényállás szerint is a sértett bántalmazta és provokálta a meglehetősen ittas a II. r. vádlottat, aki később segítségül hívta a bántalmazáshoz az I. r. vádlottat. Az I. r. vádlott védője mindezek alapján az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását indítványozta. A II. r. vádlott védője fellebbezésének irányát megjelölve a védence felmentésére tett indítványt. Ezzel párhuzamosan felvetette, hogy akár az ítélet hatályon kívül helyezésére is szükség lehet, mert az megalapozatlan. A bűncselekmény elkövetését mindvégig rögzítő videofelvétel ellenére is annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a biztonsági kamerák felvételein nem azonosítható be büntetőjogi bizonyossággal a II. r. vádlott, ezért kétséget kizáróan a felelőssége sem állapítható meg. Kiemelte, hogy az elsőfokú bíróság a vádlott távollétében folytatta le az eljárást, mert az ismeretlen helyen tartózkodott, ezért arra sem lehetett megnyilatkoztatni, hogy a felvételeken elismeri-e a személyazonosságát. Az ügyben érintett személyek - a két vádlott és a sértett - nyilatkozatai meglehetőségen szűkszavúak voltak, és ezek mellett mindössze a videofelvétel szolgált bizonyítékul a II. r. vádlott ellen, azonban a rögzített képek minősége alapján nem lehet bizonyossággal állást foglalni abban, hogy valóban a II. r. vádlott volt a sértett másik bántalmazója. Mindezekre tekintettel a védő a II. r. vádlott felmentését, másodlagosan az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését, végezetül pedig a törvényszék ítéletének helybenhagyását indítványozta. Az ellentétes irányú perorvoslatok közül csak az ügyész súlyosítást célzó fellebbezése alapos. A Fővárosi Ítélőtábla a fellebbezéssel megtámadott ítéletet az azt megelőző bírósági eljárással együtt bírálta felül a Be.
2. §

(1)bekezdése alapján. Ennek során megállapította, hogy a Fővárosi Törvényszék a perrendi szabályokat megtartotta, eljárásában az ismeretlen helyen tartózkodó a II. r. vádlott tekintetében a Be. XXV. Fejezetének a távollévő terhelttel kapcsolatos rendelkezéseit is betartotta. Eljárása során a bizonyítékokat a lehetséges és szükséges körben beszerezte, azokat egyenként és összességükben is értékelte, egybevetette, majd ennek eredményeként mérlegeléssel állapította meg a tényállást. Az elsőfokú bíróság indokolási kötelezettségének is eleget tett, amikor részletesen leírta, hogy a vádlotti vallomásokkal szemben mely bizonyítékokat és miért vett figyelembe a tényállás, illetve a vádlottak bűnösségének megállapítása során. Az elsőfokú bíróság ítélete mentes Be. 351. §

(2)bekezdésében írt hibáktól és hiányosságoktól, ezért az a másodfokú eljárásban is irányadó volt. A védelmi fellebbezés ilyen körülmények között lényegében az elsőfokú bíróság bizonyítékokat értékelő, mérlegelő tevékenységét támadta, amely megalapozott tényállás esetén a törvény erejénél fogva nem vezethetett eredményre. Az elsőfokú bíróság a számba vett és értékelt, rendelkezésére álló bizonyítékok közül figyelemmel volt a vádlotti ténybeli beismerő vallomásokra is, hiszen nem hagyható figyelmen kívül, hogy az I. r. és a II. r. vádlott is ilyen jellegű vallomást tettek. Az I. r. vádlott ezt az előadását a tárgyaláson tette meg, míg a II. r. vádlott a nyomozás során nyilatkozott úgy, hogy a sértett bántalmazásában részt vett. Az elsőfokú tárgyaláson tett beismerő vallomásában az I. r. vádlott a bizonyítási eljárás anyagává tett felvételeken felismerte önmagát a sértettet bántalmazó személyek egyikeként. Mindezeket alátámasztotta a nyomozás során tett nyilatkozatában a sértett is, aki fényképről felismerésre bemutatás során egyértelműen kiválasztotta mindkét vádlottat, mint akik a vádbeli események napján bántalmazták őt. Mindezekkel pedig összhangban álltak a sértett sérülései, valamint az orvosszakértői vélemény ennek megfelelő megállapításai. Az elsőfokú bíróság az ítéletének

1. oldalán pontokba szedve sorolta fel, hogy melyek azok a körülmények, amelyek alapján a büntetőjogi felelősség megállapításához szükséges bizonyossággal kizárható, hogy az események másként történtek, mint ahogy az is, hogy a sértett sérüléseit nem a vádlottak okozták. A sértett bántalmazásának durvaságát és intenzitását illetően megállapítható, hogy az aránytalanul nagy testi, fizikai erőfölényben lévő az I. r. vádlott meglehetősen brutálisan ütlegelte, rugdosta, taposta a sértettet, amely bántalmazásba a II. r. vádlott is bekapcsolódott. A fentebb kifejtettek alapján a másodfokú bíróság is kétséget kizáróan bizonyítottnak látta, hogy a sértettet a vádlottak bántalmazták, amelynek eredményeként ő közvetetten életveszélyes állapotba került, amelyet a szakszerű, célszerű és időszerű orvosi ellátás hárított el. A büntetés kiszabása körében az elsőfokú bíróság alapvetően helyesen vette számba a vádlottak javára szóló enyhítő, valamint a terhükre értékelendő súlyosító körülményeket, ugyanakkor azokat nem a valóságos súlyuknak megfelelően értékelte. A vádlottak szándékegységben bántalmazták a sértettet és a felvételekből az is megállapítható volt, hogy az aktívabb magatartást, a durvább bántalmazást az I. r. vádlott valósította meg. Ehhez képest kétségtelenül kevesebb ütést és rúgást hajtott végre a II. r. vádlott. Mindezeket a törvényszék is rögzítette és a büntetés kiszabásánál jelentőséget is tulajdonított neki, azonban a szabadságvesztés tartamát mindkét vádlott esetében azonosan határozta meg azzal indokolva, hogy az I. r. vádlott volt a durvább bántalmazó, de a II. r. vádlott büntetett előéletű. A mindkét vádlottat terhelő súlyosító körülményeknek azonban végrehajtandó szabadságvesztés alkalmazásában kellett volna megjelenniük. Kétségtelen tény - miként azt az elsőfokú bíróság is helyesen állapította meg -, hogy volt sértetti közrehatás, azonban az nem volt olyan mértékű, amely a vádlottak által véghez vitt retorziót akárcsak a legkisebb mértékben is indokolta volna. Összességében a másodfokú bíróság osztotta az ügyész álláspontját a vádlottak büntetésének súlyosítását illetően, ezért az I. r. és a II. r. vádlottak szabadságvesztésének próbaidőre történő felfüggesztését mellőzte, mert a végrehajtandó szabadságvesztést találta tettarányos és megfelelően egyéniesített büntetésnek mindkettőjük esetében. A végrehajtandó szabadságvesztés az a büntetési nem - az ítélőtábla meggyőződése szerint -, amely maradéktalanul szolgálja a Btk.
2. §-ában rögzített generál- és speciálpreventív büntetési célokat. A Btk.
3. §

(1)bekezdése értelmében a közügyek gyakorlásától el kell tiltani azt, akit szándékos bűncselekmény elkövetése miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélnek, és méltatlan arra, hogy azok gyakorlásában részt vegyen. A másodfokú bíróság ezért az I. r. és a II. r. vádlottakat 2-2 év közügyektől eltiltásra is ítélte a Btk. 62. §

(1)bekezdésében meghatározott keretek között akként, hogy a mellékbüntetések tartama arányosan igazodjék a kiszabott szabadságvesztések tartamához. A Fővárosi Ítélőtábla ezért az elsőfokú ítéletet - a büntetés kiszabására vonatkozó részében - a Be. 372. §

(1)bekezdésében írtak felhívásával megváltoztatta, míg az ítélet egyéb törvényes rendelkezéseit helybenhagyta a Be. 371. §

(1)bekezdése alapján. A másodfokú eljárásban felmerült bűnügyi költségről az ítélőtábla a Be. 381. §

(1)bekezdése alapján határozott. A másodfokú bíróság ítélete ellen a Be. 386. §

(1)bekezdése szerinti feltételek híján további fellebbezésnek nincs helye. Budapest,

1. év november hó
2. napján. dr. Hrabovszki Zoltán s.k. . Németh Nándor s.k. . Sebe Mária s.k. a tanács elnöke előadó bíró bíró A Fővárosi Törvényszék 7.B.1309/2014/
3. számú ítélete a Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság 4.Bf.15/2016/
4. számú ítéletében írt változtatással az I. r. és a II. r. vádlottak vonatkozásában
5. év november hó
6. napján jogerőre emelkedett és végrehajthatóvá vált. Budapest,
7. év november hó
8. napján dr. Hrabovszki Zoltán s.k. a tanács elnöke