← Magyarország

Pf.20550/2017/9 – Szegedi Ítélőtábla

SZEGEDI ÍTÉLŐTÁBLA Pf.III.20.550/2017/

  1. szám A Szegedi Ítélőtábla a Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Fodor Ákos ügyvéd) által képviselt felperes neve, felperes lakcíme szám alatti lakos felperesnek, - a jogtanácsos neve által képviselt I.rendű alperes neve, I. r. alperes székhelye szám alatti székhelyű I. rendű, dr. Eöri Krisztina ügyvéd által képviselt II.rendű alperes neve, II. rendű alperes székhelye szám alatti székhelyű II. rendű, dr. Szentmártony Kristóf ügyvéd által képviselt III.rendű alperes neve, III. r. alperes székhelye szám alatti székhelyű III. rendű alperesek ellen kártérítés iránt indított perében - melybe a III. rendű alperes pernyertességének előmozdítása érdekében a dr. Sugár Frigyes ügyvéd által képviselt alperesi beavatkozó neve, alperesi beavatkozó székhelye beavatkozott - a Szegedi Törvényszék
  2. május
  3. napján kelt 15.P.20.654/2015/
  4. számú ítélete ellen a II. rendű alperes
  5. sorszámú, a felperes
  6. sorszámú fellebbezésére tekintettel lefolytatott másodfokú eljárásban meghozta a következő Í T É L E T E T: Az elsőfokú bíróság ítéletét - az alábbi teljes átszövegezéssel - megváltoztatja. Kötelezi a II. rendű alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 20.000.000,- (Húszmillió) forintot és ennek
  7. december
  8. napjától a kifizetésig járó, minden naptári félév teljes idejére az érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű kamatát. Ezt meghaladóan a keresetet elutasítja. Kötelezi a felperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg az I. rendű alperesnek 1.500.000,- (Egymillióötszázezer) forint, a III. rendű alperesnek 1.500.000,- (Egymillió-ötszázezer) forint, továbbá a beavatkozónak 800.000,-(Nyolcszázezer) forint első-, másodfokú, valamint felülvizsgálati eljárási költséget. A felperes, valamint II. rendű alperes az eljárás során felmerült valamennyi költségét egymás viszonylatában maga viseli. Kötelezi a felperest, hogy külön felhívásra fizessen meg az államnak 4.350.000,- (Négymillióháromszázötvenezer) forint le nem rótt illetéket. Kötelezi a II. rendű alperest, hogy külön felhívásra fizessen meg az államnak 1.850.000,(Egymillió-nyolcszázötvenezer) forint le nem rótt illetéket. A II. rendű alperes az illetékes adóhatósághoz 8.000,- (Nyolcezer) forint fellebbezési illeték visszaigénylése iránti kérelem benyújtására jogosult. Kötelezi a II. rendű alperest, hogy a Szegedi Törvényszék Gazdasági Hivatala külön felhívására fizessen meg 1.266.500,- (Egymillió-kettőszázhatvanhatezer-ötszáz) forint állam által előlegezett szakértői költséget, míg az ezt meghaladóan felmerült további 1.266.500,- (Egymilliókettőszázhatvanhatezer-ötszáz) szakértői költséget az állam viseli. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. INDOKOLÁS: A per másodfokú elbírálása szempontjából releváns tényállás szerint: A település
  9. neve - település
  10. neve - település
  11. neve közötti autópálya jelölése jelölésű autópálya jelen perrel érintett II/b. szakaszára (126,35-159-2 kilométerszelvény) az X... Rt.
  12. július
  13. napján kapott építési engedélyt. Az építési engedélyezéshez szükséges komplex terveket és részletes környezeti hatástanulmányt a III. rendű alperes fenti jogelődjének megrendelésére 1999ben a beavatkozó készítette. Utóbbi dokumentáció alapján kapott az építési projekt az környezetvédelmi felügyelőség neve-től
  14. december
  15. napján környezetvédelmi engedélyt. Az autópálya nyomvonal kialakításának terveztetését, valamint - az építkezés megkezdésének előfeltételeként - több ingatlan kisajátítását, és a szükséges felépítmény bontásokat az I. rendű alperes végeztette el. Az I. rendű alperes 2000-
  16. márciusig volt az építési engedély jogosultja. E tekintetben az ő jogutódja a II. rendű alperes, aki
  17. márciusában kötött szerződést - a perbeli szakaszra nézve - a Magyar Állammal, ezzel megszerezve az autópálya építésére és üzemeltetésére szóló koncessziós jogokat. A szerződés megkötésével egyidejűleg az építési engedélyeket átíratták a II. rendű alperes nevére. A fenti szerződés nyomán a II. rendű alperes koncesszorként a perbeli autópálya szakasz építtetője volt, a forgalomba helyezés óta pedig üzemeltető. A megújult szerződési keretek közt megépült pályaszakasz alapkőletétele
  18. április 6-án volt, a kivitelezési munkák
  19. májusában kezdődtek. A település
  20. neve déli kijáró, valamint a település
  21. neve északi csomópont közötti a perbeli jogvita szempontjából releváns - pályaszakasz (113,8-159,2 kilométerszelvény) átadására
  22. december 10-én került sor, az ideiglenes forgalomba helyezést a Központi Közlekedési Felügyelet ezen időponttól engedélyezte. (Az autópálya jelölése autópálya felperesi ingatlant érintő szakaszának létesítési körülményeit további részletekbe menően az elsőfokú ítélet 5-
  23. oldalai rögzítik.) A felperes tulajdonát képező felperes ingatlanának címe szám alatti lakóház, udvar, valamint erdő besorolású ingatlan az autópálya jelölése autópálya 154+930 és a 155+150 kilométerszelvényei közti - szelvényezés szerinti bal (Ny-i) oldal - szakaszának közvetlen közelében terül el. A felperes
  24. óta tulajdonosa az akkor még csak 2253 m² alapterületű tanyás ingatlannak, melyhez utóbb az autópálya területének telekalakítása után kisajátításból visszamaradt szomszédos maradvány földrészleteket vásárolt. Így
  25. és
  26. között 14.056 m²-re bővült a felperesi tulajdonban álló ingatlan területe, melyből 5687 m² lakóház, udvar, míg 8369 m² erdő besorolású. Az ingatlan egy helyrajzi szám alatti, ingatlan-nyilvántartási egységesítése 2004-ben történt meg, majd pedig 2009ben az ingatlan esetleges részenkénti értékesíthetősége érdekében felperes telekmegosztást kezdeményezett. Ennek eredményeként a jelenleg természetben egységesen használt perbeli földrészlet (továbbiakban: felperesi ingatlan) egyik, 5444 m²-es része 1.. hrsz-on, míg egy további 8612 m²-es rész külön,
  27. hrsz-on van nyilvántartva. A felperes először
  28. májusában egy helyszíni bejárással egybekötött lakossági fórumon értesült arról, hogy az autópálya tervezett nyomvonala ingatlanának tőszomszédságában húzódik. A lakossági tájékoztatóról készült jegyzőkönyv rögzíti, hogy a jelenlévők (köztük felperes) számára a tervezett létesítmény nyomvonala, a tervdokumentáció bemutatásával, valamint szóbeli tervezői tájékoztatás útján megismertetésre került (keresetlevél F/
  29. számú melléklet). A felperes ekkor jegyzőkönyvezett felszólalásában közölte, hogy ingatlanát körbezárja az autópálya, a szervizút és a pihenő. Megoldást kért arra az esetre, ha nem kíván a továbbiakban az ingatlanban maradni, illetve kérte, hogy sajátítsák ki az ingatlanát. Az autópálya igazgatóság képviselője egyedi problémák esetére egyedi elbírálást ígért, szükség esetén kisajátítást. A felperes
  30. augusztus 13-i keltezésű írásbeli kérelmében ingatlanának kisajátítását kezdeményezte. Az igazgatóság neve Igazgatóság
  31. augusztus 27-i keltezésű írásbeli válaszában közölte, hogy a felperesi ingatlant a tervezett autópálya számára még részben sem kell igénybe venni, a meglévő tanyaépület és a szélső forgalmi sáv széle közötti távolság a terv szerint 82 méter lesz. Az ingatlan zaj elleni védelmére zajárnyékoló fal létesül, mely számításuk szerint biztosítani fogja azt, hogy a zajterhelés határérték alatt maradjon. A tanya megközelítése a meglévő helyi út korrekciójával lesz megoldva. A fentiek alapján a kisajátítás iránti igényt az igazgatóság neve Igazgatóság nem látta megalapozottnak, az ingatlan kisajátítására nem került sor. A felperes ezt követően vásárolta fel meglévő ingatlana területének növelése érdekében az autópálya céljára kisajátított területekből visszamaradó, ún. zárványterületeket, és megkezdte az eredetileg tanyás ingatlanként funkcionáló terület fejlesztését. A telekingatlan területének bővítése az autópálya nyomvonala felé eső keleti, észak-keleti irányban történt meg (szakértő
  32. neve 15.P.20.654/2008/
  33. periratszámú szakvélemény vázrajz melléklete). A felperes 1995-ben úgy értesült, hogy az autópálya építési és környezetvédelmi engedélyei lejártak, és a délszláv háborúra is figyelemmel, a pályaszakasz építésének kivitelezése belátható időn belül nem fog megkezdődni. A felperes ingatlanát 1996-
  34. telén jelentős belvíz érte, ez károsította a régi tanyaépületet, melyben ekkor még felperes szüleivel együtt lakott. Felperes emiatt a felvizesedett falú, avult nyílászárókkal rendelkező és gazdaságtalan fűtési rendszerű régi tanyaépület elbontását és új lakóépület létesítését határozta el. A telek bővítése során megvásárolt ingatlanok között felépítmények is voltak, melyeken álló két gazdasági épület ekkor már a felperes ingatlanához tartozott, így ezek felújítását is célul tűzte ki. Ennek megfelelően a kérelmére
  35. június 10-én kiadott építési engedély egy lakóház és két melléképület létesítésére szólt. A felperes
  36. és
  37. között egy új, saját lakhatását szolgáló 209 m²-es földszintes lakóépületet építtetett, a régi tanyaépület elbontása ezt követően történt meg. Ezzel párhuzamosan sor került a két, egyenként 200 m² körüli hasznos alapterületű, az autópálya tervezett nyomvonalához közelebb fekvő melléképület felújítására (tetőtérbeépítéssel), melyek ezáltal lakhatásra alkalmassá váltak. Felperes az összesen mintegy 40 személy elszállásolására alkalmassá tett két épületet panzióként, falusi vendéglátásra kívánta hasznosítani. Erre település
  38. neve Község Jegyzőjétől
  39. évtől kapott működési engedélyt. A melléképületek a
  40. március 8-án kelt rendeltetés-megváltoztatási és használatbavételi engedély alapján, lakóház céljára szabályosan használható épületeknek minősülnek. Az udvart és a három épületet teljes mértékben körülvevő zárt téglafalú kerítés, elektromos, fagymentes bejárati kapu, járdák, szaletli és a parkosítás (automata öntöző berendezéssel)
  41. években készült el. A felperes utolsó beruházásként 2004-ben, engedély alapján úszómedencét (gépészeti aknával), valamint egy műfüves teniszpályát is létesített az ingatlanon, kifejezetten a tervezett vendéglátó szolgáltatás megvalósítása érdekében. Az autópálya-építés tényleges megkezdéséről, 1999-ben, a beavatkozó által készített részletes hatástanulmányba történő betekintés útján, valamint
  42. évben, a védősávok helyszíni kitűzésekor értesült. Jelenleg a felperes ingatlanának egésze az autópálya középtengelyétől számított 150 méteres sávon belül, ezáltal annak közvetlen környezeti hatásterületén belül helyezkedik el. A bekerített ingatlanrészen fekvő épületek közül az autópályához közelebb fekvő két panzió céljára átalakított épület 55, illetve 74 méterre, míg a felperes lakhatását szolgáló épület 115 méteres távolságban helyezkedik el az autópálya nyomsávjának középtengelyétől. A felperesi ingatlantól északra (település
  43. neve irányában) létesített legközelebbi, 73-as számú felüljáróhíd 340 méteres távolságban van a hozzá legközelebb eső felperesi épülettől, míg a déli, település
  44. neve irányba elhelyezkedő legközelebbi műtárgy, az ún. 74-es számú híd 670 méterre található a hozzá legközelebb eső felperesi felépítménytől. A II. rendű alperes a 154+917 és a 155+213 kmszelvények között 2005-ben az út menti töltésre 296 méter hosszú, 3,5 méter magas zajvédőfalat létesített a vadvédő kerítést követő nyomvonalra. Annak talajszinttől mért teljes magassága 4 méter. Jelenleg az említett km-szelvények között kettős zajvédőfal húzódik. A belső zajvédőfal nyomsávja közvetlenül az autópálya leálló sávjának korlátjához igazodó nyomvonalra került elhelyezésre. A felperesi ingatlanon tapasztalható zajterhelés ennek következtében megfelel a határértékeknek, azonban a korábbi kedvező állapothoz képest rendkívül jelentős, 18-20 decibel mértékű a többlet zajterhelés. Ez különösen az esti, éjszakai napszakban olyan mértékű zavaró hatást jelent, amely miatt lényegesen megromlottak a lakhatási körülmények (szakértő
  45. neve kirendelt igazságügyi szakértő szakvéleménye, 2.P.20.654/2008/
  46. számú). (A tényállás e részével kapcsolatos további adatok az elsőfokú ítélet
  47. oldalán találhatók a periratok közti bizonyítékok pontos megjelölésével). A felperesi ingatlan felépítményei
  48. tavaszán az autópálya-építés kezdetekor újszerű műszaki állapotban voltak, ezt a kivitelezést végző B.. Konzorcium részletes állapotfelmérő jegyzőkönyvei rögzítették. A felperesi ingatlant
  49. év január-február hónapjaiban jelentős mértékű belvíz elöntés érte, a káros természeti jelenség
  50. júniusában megismétlődött. A felperes vízügyi hatósághoz tett panaszbejelentése nyomán az környezetvédelmi felügyelőség neve Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség (továbbiakban: elsőfokú vízügyi hatóság) a felperes - és más helyi ingatlantulajdonosok - belvízelöntést kifogásoló panaszbejelentéseinek kivizsgálását lefolytatta, ennek során a
  51. december 6-án meghozott elsőfokú közigazgatási határozattal a II. rendű alperes vízjogi üzemeltetési engedély kiadása iránti kérelmét (mely a felperesi ingatlanhoz kapcsolódó autópálya-szakaszt is érintette) elutasította. Hiánypótlás keretében kötelezte az engedélyt kérő II. rendű alperest, hogy a perbeli ingatlan vízelöntését megakadályozó műszaki beavatkozás módját tartalmazó tervdokumentációt nyújtsa be a vízügyi hatósághoz. Az elsőfokú vízügyi hatóság határozatának indokolásában megállapította, hogy bár a vízelvezető rendszer „túlnyomó részben" a létesítési engedély szerint épült meg, vízgazdálkodási célját azonban nem tölti be. A 2005-
  52. évi hidrológiai körülmények olyan tapasztalati tényekre világítottak rá, melyek pontosították a korábban alapul vett geodéziai viszonyokat, a tervezésnél figyelembe vett adatok felülvizsgálata azonban nem történt meg, és a létesítési vízjogi engedélyes (II. rendű alperes) a szükséges intézkedéseket nem tette meg. A II. rendű alperes fellebbezése nyomán lefolytatott másodfokú közigazgatási eljárásban az Országos Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség (továbbiakban: másodfokú vízügyi hatóság) a fenti elsőfokú közigazgatási határozatot megsemmisítette és az elsőfokú vízügyi hatóságot új eljárás lefolytatására utasította. Ennek eredményeként
  53. május 9én az elsőfokú vízügyi hatóság II. rendű alperes részére a vízjogi üzemeltetési engedélyt megadta. A határozat indokolásából kitűnik; az új eljárás során az elsőfokú vízügyi hatóság megállapította, hogy a korábban észlelt rézsűhibák ismételt korrekciója nem indokolt, a töltésrézsű javítását az üzemeltető folyamatosan elvégezte. A fenti közigazgatási határozatot a felperes fellebbezése nyomán lefolytatott másodfokú közigazgatási eljárásban a másodfokú vízügyi hatóság határozatával újra megsemmisítette és az elsőfokú hatóságot új eljárás lefolytatására utasította. A megismételt közigazgatási eljárásban az elsőfokú vízügyi hatóság már igazságügyi szakértőt rendelt ki, aki - többek között - vizsgálta, hogy a felperesi ingatlanon
  54. év elején jelentkező belvízjelenségek összefüggésbe hozhatók-e az autópálya megépítésével, üzemeltetésével. szakértő
  55. neve fenti feladatra kirendelt vízügyi szakértő szakvéleményében rögzítette, hogy helyszíni geodéziai talajmechanikai felmérésekből, valamint a beszerzett geodéziai térképek vizsgálatából az a szakmai következtetés vonható le, hogy az autópálya környezetében tartós talajvíz emelkedés bekövetkezése nem állapítható meg, a felperesi ingatlanon előfordult esetenkénti talajvíz emelkedés nem hozható összefüggésbe az autópálya megépítésével, illetve annak vízelvezetési rendszerével. Az autópálya (perbeli) bal oldali szakaszának a talajvíz áramlására nincs hatása. A szakértő helyszíni mérések alapján megállapította, hogy az autópálya földműve bizonyosan nem akadályozza a lepelszerű vízlefolyást a terepen, a szivárgó árkok tározó kapacitása olyan mértékű, hogy a mértékadó csapadékvíz mennyiségének többszörösét is képes tárolni. A geodéziai felmérés eredményein túlmutató, talajmechanikai okok sem vezethetnek arra a szakmai következtetésre, hogy az autópálya megépítése vízháztartási szempontból negatív hatásterületet eredményezett volna. A fenti szakvélemény alapján meghozott újabb határozatával az elsőfokú vízügyi hatóság
  56. augusztus 9-én megadta a II. rendű alperes részére a vízjogi üzemeltetési engedélyt. E határozattal szemben ismét előterjesztett fellebbezés folytán eljárt másodfokú vízügyiközigazgatási hatóság
  57. december
  58. napján kelt határozatával az elsőfokú határozatot megsemmisítette, és az elsőfokú hatóságot új eljárás lefolytatására utasította. Ennek során szakértő
  59. neve igazságügyi szakértő
  60. április
  61. napján újabb szakértői véleményt nyújtott be, melyet alapul véve az elsőfokú vízügyi felügyelőség újabb határozatával a II. rendű alperes részére a csapadékvíz-elvezetésre megépített vízi létesítmények fenntartási és üzemeltetésére vízjogi üzemeltetési engedélyt adott perbeli autópálya felperesi ingatlant érintő szakaszára. E határozattal szembeni fellebbezés folytán eljáró másodfokú közigazgatási hatóság - a felperesi ingatlant nem érintő kikötés mellett - az elsőfokú hatóság határozatát helybenhagyta. Ezt követően a felperes közigazgatási határozat felülvizsgálata iránt kezdeményezett közigazgatási peres eljárást a Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság azonban a keresetét elutasította. A jogerős ítélettel szemben a felperes felülvizsgálati kérelemmel élt, a Kúria, mint felülvizsgálati bíróság az elsőfokú ítéletet hatályában fenntartotta, utalva arra, hogy az elsőfokú bíróság szakértői véleményre alapított tényállásból helyes jogkövetkeztetést vont le a kereset megalapozatlanságára vonatkozóan. (A közigazgatási eljárás és a per további részleteit az elsőfokú ítélet a 11-
  62. oldalakon ismerteti.) A felperes a vízjogi üzemeltetési engedélyezési eljárással párhuzamosan birtokvédelmi eljárást is kezdeményezett település
  63. neve Község Önkormányzatánál
  64. év elején. Birtokháborító magatartásként jelölte meg, hogy ingatlanát az autópálya megépítésével okozati összefüggésben belvízjelenség károsította. A jegyző határozatával a kérelmet elutasította, mellyel szemben a felperes keresetet terjesztett elő a Szegedi Városi Bíróságon. Az elsőfokú bíróság eljárásának eredményeként meghozott ítéletet első ízben a Csongrád Megyei Bíróság (Szegedi Törvényszék) végzésével hatályon kívül helyezte és ugyanezt a bíróságot a per megismétlésére és újabb határozat hozatalára utasította. Ennek során az elsőfokú bíróság szakértői bizonyítást foganatosított, és szakértő
  65. neve igazságügyi szakértőtől szerzett be szakvéleményt, továbbá a perben II. rendű alperes magánszakértői véleményt is csatolt (szakértő
  66. neve igazságügyi szakértőtől). Az elsőfokú bíróság a bizonyítás eredményeként meghozott újabb ítéletében a birtokvédelem iránt előterjesztett keresetet elutasította. A felperes ítélet elleni fellebbezése folytán eljárt Csongrád Megyei Bíróság (Szegedi Törvényszék) ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. szakértő
  67. neve igazságügyi szakértő szakvéleményét perbeli jogvita elbírálásának alapjául szolgáló döntő bizonyítéknak minősítve, mely a magánszakértői vélemények bizonytalanságait az okozati összefüggés szempontjából megnyugtatóan tisztázta. Mindebből a birtokháborítás tekintetében az okozati összefüggés hiányára lehetett következtetni. A felperesi ingatlan hivatkozott belvíz károsodása nem hozható okozati összefüggésbe az autópálya létesítésével. A jogerős ítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmet a Kúria végzésével elutasította (a birtokvédelmi perrel kapcsolatos további tényállási részleteket az elsőfokú ítélet 13-
  68. oldala tartalmazza). A felperes miután eredménytelenül kérte az igazgatóság neve Igazgatóságtól a település
  69. neve, külterület felperesi ingatlan helyrajzi száma hrsz-ú tanyájának kisajátítását, az illetékes közigazgatási hatóságnál kisajátításra kötelezés iránt indított eljárást. A kérelmet a közigazgatási hatóság elutasította, mellyel szemben a felperes keresetet terjesztett elő a bíróságon annak megváltoztatása érdekében. A Csongrád Megyei Bíróság (Szegedi Törvényszék) a keresetet jogalap hiányában elutasította. A jogerős ítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán eljárt Kúria ítéletével az elsőfokú közigazgatási ítéletet hatályában fenntartotta. Határozata indokolásában rámutatott, a felperes a felülvizsgálati kérelemben alaptalanul hivatkozott arra, hogy az ingatlan olyan védelmi övezetbe tartozik, amely jogsértővé tenné az autópálya-építési engedélyét, mind a kiadott környezetvédelmi engedélyt. A Kúria sem talált olyan jogszabályi rendelkezést, mely alapján el kellett volna rendelni a felperesi ingatlan kisajátítását, vagy amely alapján a felperes erre kötelezést kérhetett volna. Határozatában a Kúria kitért arra is, hogy a felperes - törvényes feltételek fennállta esetén - a Ptk.
  70. §-a alapján igényelheti az ingatlanával szomszédos ingatlan tulajdonosától, hogy az autópálya üzemeltetése során tartózkodjon minden olyan magatartástól, amellyel őt, mint szomszédot szükségtelenül zavarja, vagy valamely tulajdoni jogainak gyakorlását veszélyezteti (a kisajátítási közigazgatási perrel kapcsolatos tényállási adatok részletezése az elsőfokú ítélet 11., valamint
  71. oldalán található). A felperes jelen kártérítési pert
  72. február
  73. napján keresetlevél benyújtásával kezdeményezte. Ekkor keresetében elsődlegesen a tulajdonában álló ingatlan kisajátításának elrendelését és ezzel összefüggésben 252.000.000,- forint kártalanítás megfizetésére kérte kötelezni I. rendű alperest. Másodlagosan 166.000.400,- forint kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az I. és II. rendű alpereseket. (Az elhúzódó peres eljárás részletes pertörténetét az elsőfokú ítélet
  74. oldal utolsó bekezdéstől
  75. oldal közepéig terjedően, részletekbe menő pontossággal ismerteti.) A Kúria korábbi jogerős ítéletet hatályon kívül helyező végzését követő megismételt eljárásban legutoljára módosított kereset arra irányult, hogy a bíróság 231.000.000,- forint tőke és ennek
  76. december
  77. napjától a kifizetésig terjedő időre járó törvényes késedelmi kamata és teljes körű perköltség megfizetésére egyetemlegesen kötelezze felperes javára I-III. rendű alpereseket kártérítés jogcímén. A megismételt elsőfokú eljárásban ennek jogi indokait felperes arra alapította, hogy I. rendű alperes jelölte ki az autópálya nyomvonalát és ő készíttette el műszaki terveit, megbízottja által ő nyújtotta be az építési engedély iránti kérelmet, az engedélyes terveket is ő szolgáltatta II. rendű alperesnek. I. rendű alperes elismerte, hogy az állami autópálya-beruházásokban a Magyar Államot műszaki képviselőként képviseli. A II. rendű alperes, mint koncesszor
  78. május 24-től átvállalta az I. rendű alperes jogait és kötelezettségeit, így ezen időponttól ő az autópálya jelölése autópálya perbeli szakaszának építtetője, üzembentartója, ő az építési engedély, és a vízjogi engedély jogosultja. A II. rendű alperes felróható magatartásának közvetlen következménye a felperest ért kár, így az ő kárfelelőssége felperesi álláspont szerint mindenképpen fennáll. A III. rendű alperes tekintetében felperes arra hivatkozott, hogy a Magyar Állam nevében ő gyakorolja a tulajdonosi jogokat, ezért a Ptk.
  79. §-a alapján okozott kárért felelősséggel tartozik. A kisajátítás elmaradásáért is a III. rendű alperes tehető felelőssé, mint a kisajátítást elmulasztó egykori igazgatóság neve Igazgatóság jogutódja. Az ingatlan-nyilvántartás adatai szerint a perbeli autópálya szakasz kezelője a III. rendű alperes, mint a tulajdonos Magyar Állam képviselője, ezért az ő kártérítési felelőssége is megállapítható. Az alperesi magatartásokkal kapcsolatban összefoglalóan előadta, hogy időrendi sorrendben az első lényeges mulasztás a nyomvonal kijelölésért és tervezésért felelős I. és III. rendű alperesek részéről az volt, hogy ingatlanához túl közel tervezték az autópálya nyomvonalát. Megjegyezte, már 1992ben kifejezetten kérte ennek felülvizsgálatát és megoldását. Az I. és II. rendű alperes az építési engedélyezési eljárás során nem a jogszabályoknak megfelelően járt el. Az autópálya perbeli szakasza mellett nem jelölték ki a legalább 50 m-es védelmi övezetet, jóllehet a környezeti hatástanulmányból kitűnik, a felperesi ingatlan a hatásterület sávjába belenyúlik. Felperesi álláspont szerint valamennyi alperes, mint építtető felelősséggel tartozik azért, hogy az autópálya építése és üzemeltetése során a környezetvédelmi, vízügyi, zajvédelmi, levegővédelmi és építési engedélyezéshez kapcsolódó jogszabályokat betartsák. Felperesi érvelés szerint az alperesek közösen tevékenykedtek az autópálya megépítésén, közösen biztosították az ehhez szükséges feltételeket, egyikük sem hivatkozhat kimentésként arra, hogy annak megvalósításáért nem tartozik felelősséggel. Az okozatossági láncolatban valamennyi alperes megvalósított olyan magatartást, amelyek közvetlen vagy közvetett oksági kapcsolatban állnak a keresetben megjelölt kárral, melyet a felperes, ingatlana jelentős mértékű értékcsökkenésében jelölt meg. A kárigény összegszűréségét illetően a perben rendelkezésre álló szakvéleményeket együttesen értékelve a
  80. évre az autópálya megépítésének évére a már teljesen kialakított ingatlana forgalmi értékét 231.000.000,- forintban jelölte meg. A perben csatolt két szakvélemény, szakértő
  81. neve és szakértő
  82. neve szakértők álláspontjára alapozva az ingatlan értékcsökkenést 100%-os mértékben kérte figyelembe venni, tekintve, hogy az ingatlan sem lakhatásra, sem vendéglátásra nem alkalmas. Rendeltetésszerű használat lehetősége hiányában ezáltal forgalomképtelenné vált. Az I. rendű alperes a kereset elutasítását kérte. A
  83. évi CXXVIII. törvény
  84. §

(1)bekezdésére hivatkozva állította, hogy ő nem minősül építtetőnek, ugyanis az autópálya jelölése autópálya vonatkozó szakaszának beruházója a Magyar Állammal
  1. május
  2. napján megkötött koncessziós szerződés alapján a II. rendű alperes lett. A perrel érintett pályaszakaszra vonatkozó építési engedélyekben megjelölt építtető a II. rendű alperes, mint koncesszor. Az autópálya nyomvonalával összefüggésben arra utalt, hogy azt nem ő jelölte ki, hanem a Magyar Állam, amikor a nyomvonal kijelölése megtörtént, az I. rendű alperes még nem is létezett. A tervek aktualizálását, a lejárt engedélyek pótlását, és a kiviteli terveket az autópálya vonatkozó szakaszára a II. rendű alperes végezte, illetve készíttette, így az autópálya objektív léte által okozott, illetve a kivitelezés során bekövetkezett károsodásért az I. rendű alperes felelőssé nem tehető. Azt nem vitatta, hogy kifejtett tevékenységeket az autópálya jelölése autópálya építésének előkészítésével kapcsolatban, és azt sem, hogy
  3. évben az ő részére adták ki az építési engedélyt, amely azonban a II. rendű alperes nevére 2004-ben utóbb átírásra került. A felperes kisajátítási igényének meghiúsulása kapcsán a kárfelelősség alóli mentesülése érdekében a közigazgatási perben meghozott Kúria által hatályában fenntartott jogerős ítéletre hivatkozott. A belvíz ingatlanra gyakorolt károkozó hatása kapcsán hangsúlyozta, hogy a környezetvédelmi engedélyt a beruházás megkapta, a földfelszín alatti vizek vizsgálatára környezeti hatástanulmány készült, mely körültekintő szakvéleményen alapult. Ez alapján került sor a csapadék-elvezető rendszer megtervezésére és kivitelezésére. A perbeli beruházás esetében a Magyar Állam nevében eljárva a jogokat és kötelezettségeket
  4. novemberétől
  5. május végéig gyakorolta. Ezen időszakban felperesnek a tevékenysége során kárt nem okozott. A II. rendű alperes ellenkérelme is a kereset elutasítására irányult. Állította, ha a felperesnek az autópálya léte, nyomvonala okozott kárt, úgy ő ezért felelőssé nem tehető, hiszen az autópálya nyomvonalának kijelölésében nem vett részt, az építési engedélyt pedig az I. rendű alperes, illetve a Magyar Állam kapta meg. A II. rendű alperes csak
  6. március
  7. napjától kezdődően a perbeli autópálya szakasz koncesszora, építtetője, illetőleg a kivitelezés megrendelője. Ezt megelőzően az autópálya jelölése autópálya építtetője az I. rendű alperes volt. A koncessziós szerződés megkötése, és az autópálya megvalósításához szükséges földterületek kisajátítása, valamint a koncesszor részére történő átadása a Magyar Államot képviselő minisztérium neve (minisztérium) szerződéses kötelezettsége volt. Az I. rendű alperes által elkészített engedélyezési tervek alapján kisajátított földterületek csak az autópálya vadvédő kerítései által határolt területet foglalják magukban. Ezt a területet vette át a II. rendű alperes, mint koncesszor a minisztérium irányítása alatt álló I. rendű alperestől, és azt a kivitelező B.. Konzorcium birtokába adta az építés lefolytatása céljából. A nyomvonal kialakítására, a kisajátítások megtörténtére, ezért érdemben a II. rendű alperesnek befolyása már nem volt. Az autópálya csapadékvíz elvezető rendszere az alperesi beavatkozó neve (beavatkozó) tervei alapján került kivitelezésre. Mindezekből következően a II. rendű alperes állította, hogy ő sem a tervezés, sem a kivitelezés során felróható magatartást nem tanú sított. A kiviteli tervek megfelelőek voltak, ez alapján kapott építési engedélyt a II. rendű alperes, a tervek alapján végzett kivitelezés hibátlan volt. Előadta továbbá, hogy a felperes az autópálya jelölése autópálya kijelölt nyomvonalával már
  8. május
  9. napján tisztában volt, így ingatlanának 1998tól megkezdett fejlesztését az autópálya várható közelségének ismeretében végezte el. Ezzel összefüggésben a Ptk.
  10. §
(1)bekezdésében foglaltakra hivatkozott. Vitatta, hogy a felperest ért, csapadékvíz elöntéssel összefüggésben bekövetkezett károsodás neki felróható volna, a felperesi ingatlan értékcsökkenését a csapadékvíz elvezetés bármely hiányossága okozná. A kimentés körében előadta, hogy a nyomvonal kisebb eltolása a tervezés, engedélyeztetés, kisajátítás és építési többletköltségek miatt, melyek akár több száz milliós többletkiadást jelentett volna, gazdaságilag lehetetlen lett volna, és jelentős késedelmet okozott volna a beruházás megvalósítása során. A közérdek és a magánérdek összevetésének figyelembevétele ilyen szempontból nem mellőzhető. Az autópálya üzemeltetőjeként vitatta a légszennyezéssel kapcsolatos előírások megszegését. Állítása szerint az irányadó kormányrendeletben meghatározott sáv határán a határértéknek megfelelnek a légszennyezettségi adatok. Ezzel ellentétes bizonyítás a perben nem történt (elsőfokú ítélet
  1. oldalán részletesen kifejtve további részletekbe menően került kifejtésre az ezzel kapcsolatos II. rendű alperesi álláspont). Állította, hogy a felperesi ingatlanok az autópályatengelytől számítva 50 m-es sávon kívül találhatóak, így az irányadó építési szabályok az autópályatengely kijelölésekor betartásra kerültek. Megjegyezte, hogy a felperesi épületek és az autópálya tengelye közötti távolság a korábbi épület távolságához képest azért csökkent, mert a felperes az eredeti nyomvonaltól 82 m-re található tanyaépületet lebontotta, és az újonnan létesített épületeket az autópálya nyomvonalához közelebbi telekrészekre építette meg. Mindezt annak tudatában, hogy már 1985-ben saját nyilatkozata szerint is tájékozott volt a tervezett nyomvonal távolságáról. A zavaros zajhatás kiküszöbölésére zajvédőfal létesítése megtörtént felperes kérésének megfelelően. A belvízveszély növekedését vitatta, megjegyezve, hogy az autópálya-építést megelőzően is már gyakran előfordult magas talajvízállás a felperesi ingatlanon és annak környezetében (II. rendű alperesi ellenkérelem további részletekbe menő ismertetése az elsőfokú ítélet 31-
  2. oldalán található). A II. rendű alperes a legutóbbi megismételt elsőfokú eljárásban beszámítási kifogást is előterjesztett felperes irányában fennálló pénzbeli követelésre hivatkozva, mely abból adódott, hogy
  3. május
  4. napján az akkor már a korábbi eljárásban meghozott jogerős ítélet alapján a végrehajtás megelőzése érdekében 37.609.417,- forintot banki átutalás útján felperes részére megfizetett. Elsődlegesen a felperes keresetének jogalapját továbbra is vitatva, másodlagos ellenkérelemként terjesztette elő a beszámítási kifogást, kérve időközi teljesítése beszámítás útján történő figyelembevételét. A III. rendű alperes, a vele szembeni kereset elutasítását kérve előadta, vagyonkezelői joga a
  5. évi CXXVIII. törvény, továbbá a 317/
  6. (XII. 25.) Korm. rendelet, valamint az ezt módosító 249/
  7. (XII. 5.) és 259/
  8. (XI. 19.) Korm. rendeletek alapján megszűnt azon ingatlanok tekintetében, amelyeknek a megszerzése az autópálya építéséhez szükséges volt. A III. rendű alperes vagyonkezelői joga a perrel érintett autópálya szakasz tekintetében is megszűnt, vagyonkezelési feladatokat már nem lát el. Előadta azt is, hogy az ingatlanban bekövetkezett értékcsökkenés vonatkozásában a felperes az autópálya tervezőjével, üzembentartójával, illetőleg építtetőjével szemben érvényesíthet kártérítési igényt. A III. rendű alperes azonban nem tervezője, nem építtetője és már nem is tulajdonosi jogokat gyakorló kezelője az autópályához tartozó ingatlanoknak. A III. rendű alperes kétségbe vonta a bizonyítási eljárás során beszerzett szakvélemények alapján azt, hogy a felperes ingatlanát olyan zavaró körülmények érnék az autópálya léte, üzemeltetése miatt, melyek értékcsökkenést okoznának. Megjegyezte, hogy zajnövekedés és levegőszennyezés megemelkedése objektív mérésekkel nem igazolt, azt pusztán a szakértők érzékszervi tapasztalásokon, becsléseken alapuló megállapításai támasztják alá. Az autópálya terveit készítő beavatkozó érdemben az alperesi nyilatkozatokhoz csatlakozott. Az elsőfokú bíróság által a per során első ízben meghozott - a keresetnek II. rendű alperessel szemben 6.000.000,- forint, valamint járulékai erejéig helyt adó - ítéletet a felperesi fellebbezés, valamint II. rendű alperes csatlakozó fellebbezése folytán másodfokon eljárt Szegedi Ítélőtábla végzésével hatályon kívül helyezte, és ugyanezt a bíróságot újabb eljárásra, és újabb határozat hozatalára utasította. A másodfokú határozat jogi indokolásában a kereset jogalapját illetően az ítélőtábla hangsúlyozta, hogy a Ptk.
  9. § általános szomszédjogi szabályából adódó kártérítés feltételeit kell vizsgálni és azok fennállta esetén van mód a Ptk.
  10. §
(1)bekezdésének alkalmazására. Ezen a jogcímen kártérítésre csak olyan szükségtelen zavarás teremt alapot, mely az autópálya objektív létéből eredően okoz károsodást a felperesi ingatlanban. Az ítélőtábla előírta továbbá az ingatlanban tapasztalható talajvízszint-emelkedés, illetve esetenkénti belvízelöntés, valamint egy esetlegesen nem kellő körültekintéssel végzett csapadékvíz-elvezetési kivitelezés közti lehetséges okozati összefüggés vizsgálatát is, figyelemmel arra, hogy a másodfokú eljárás során az elsőfokú vízügyi igazgatóság-től, mint engedélyező vízügyi hatóságtól a vízjogi fennmaradási engedély iránti kérelmet elutasító elsőfokú határozat periratokhoz történő beszerzésére került sor (
  1. december 6-i keltezésű nem jogerős közigazgatási határozat). Az ítélőtábla további, jogalapot érintő megállapítása szerint a kisajátítás elmaradása miatt kárigény érvényesítésre utóbb már nincs lehetőség, ugyanakkor megfelelő tényállás megállapítását írta elő a tekintetben, hogy a felperesi ingatlannak mennyi a károsodás nélküli forgalmi értéke, és abban az autópálya objektív létével okozati összefüggésben milyen mértékű értékcsökkenés keletkezett. E körben az ítélőtábla szükségesnek találta a már kirendelt igazságügyi szakértő szakvéleményének kiegészítését, figyelemmel az értékcsökkenési arányokkal kapcsolatos ellentmondó szakértői nyilatkozatokra, illetve szükség esetén új szakértő kirendelését a szakvélemény aggálytalanná tétele érdekében. Kifejtette, hogy az elkülönítetten vizsgálandó vízügyi kérdések tisztázásával kapcsolatban vízjogi kérdésekben is jártas vízügyi szakértőtől szakvélemény beszerzése indokolt, aki a teljes tervdokumentáció ismeretében, a létesítési, illetve használati vízjogi engedélyek adatainak megismerése nyomán egyértelműen állást tud foglalni abban, hogy az ingatlant ért belvízkár mekkora hányada áll okozati összefüggésben a természetes talajvízszint-emelkedéssel, illetve milyen hányad van okozati kapcsolatban az autópálya építés folytán kialakított csapadékvíz elvezető árokrendszer esetleges hibás tervezésével vagy kivitelezésével. Az ítélőtábla rögzítette, hogy a kártérítési kereset jogalapjának fennállta esetén is figyelembe kell venni az összegszerűség meghatározásánál, hogy a felperes annak tudatában folytatott nagy értékű beruházást, építkezést, hogy az autópálya építésről, annak nyomvonaláról pontos információkkal rendelkezett, ugyanakkor a mérlegelés során nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a felperes részére jogerős építési engedélyek kerültek kiadásra és az elvégzett beruházások nyomán az építmények használatba vételi engedélyt is kaptak. A megismételt eljárás során az elsőfokú bíróság az előzetes bizonyítás körében szakértő
  2. neve igazságügyi ingatlanforgalmi szakértőtől már korábban beszerzett igazságügyi szakértői véleményt a szakértővel átdolgoztatta (
  3. sorszám), továbbá környezetvédelmi szakértői véleményt szerzett be a zajhatások ingatlanra gyakorolt értékcsökkentő hatására vonatkozóan szakértő
  4. neve környezeti, zaj- és rezgésvédelmi szakértő igazságügyi szakvéleménye
  5. sorszám alatt). Az elsőfokú bíróság az eljárt vízügyi hatóságok hivatalbóli megkeresése útján iratokat szerzett be a perbeli autópálya-szakasz vízjogi üzemelési engedélyeztetési eljárásával kapcsolatban, a per anyagává tette a felperes által II-III. és IV. rendű alperesekkel szemben külön indított birtokvédelmi perben keletkezett igazságügyi vízügyi szakértői véleményt (szakértő
  6. neve vízgazdálkodási szakmérnök
  7. sorszám alatt periratokhoz csatolt igazságügyi szakértő szakvéleménye), továbbá a vízügyi szakhatóság által készíttetett vízügyi szakvéleményt (szakértő
  8. neve
  9. sorszám alatt csatolt szakvéleménye). A fenti bizonyítékok beszerzése nyomán újabb szakértői értékbecslésre is sor került, szakértő
  10. neve igazságügyi ingatlanszakértő készített szakvéleményt (171.,
  11. sorszám). Az eljárás ezen szakaszában felperes keresetét annyiban módosította, hogy a felszíni és talajvíz elvezetési problémák, valamint az autópálya objektív létéből adódó környezeti hatások teljes körű, együttes figyelembevételével, ingatlana 100 %-os értékcsökkenését állítva kérte az eredetileg megjelölt összegű kártérítés megítélését. Az elsőfokú bíróság a perben meghozott újabb ítéletével kötelezte a II. rendű alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperesnek 11.000.000,- forintot és ennek járulékait, míg ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Ítéletében rendelkezett a perben felmerült költségek felek közti megosztásáról. Az ítélet ellen felperes által előterjesztett fellebbezésre tekintettel lefolytatott másodfokú eljárásban a Szegedi Ítélőtábla Pf.III.21.008/2013/
  12. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és a II. rendű alperest terhelő marasztalás összegét 25.000.000,- forintra és annak járulékaira felemelte. A megváltozott pernyertességi arányokra tekintettel módosította a perköltség és illetékviselési kötelezettségeket. Az ítélőtábla ítélkezése alapjául szakértő
  13. neve és szakértő
  14. neve igazságügyi szakértők szakvéleményeit vette alapul, és az egyes ingatlanrészek közül kizárólag a lakóingatlanra, valamint a bővítést megelőző alapterületű telekrészre és a lakhatást szolgáló telken végzett beruházásokat vette kárszámítása alapjául, melyekre nézve a zajhatás és a légszennyezés miatti zavarás okán 70-75-%-os értékcsökkenést figyelembe véve állapította meg a felperest megillető kártérítés összegét. A jogerős ítélet ellen a felperes, valamint II. rendű alperes által előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán eljárt Kúria, mint felülvizsgálati bíróság a jogerős ítélet felülvizsgálattal támadott részét, valamint az elsőfokú kiegészített ítéletet ebben a körben hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. A Kúria indokolása szerint a másodfokú bíróság indokolásában helyesen állapította meg, a jogvita elbírálására az
  15. évi Ptk.
  16. §-a az irányadó. Ennek megfelelően a felperesnek kellett bizonyítania, hogy volt szükségtelen zavarás az alperesek részéről, mely a kárfelelősség szempontjából jogellenességet jelent, és hogy ezzel okozati összefüggésben őt kár érte. Felperest terheli annak bizonyítása is, hogy melyik alperes milyen minőségben és milyen magatartással okozta a kárt. E tekintetben azonban a tényállást a Kúria nem találta kellően feltártnak, és előírta, hogy az egyes alperesek tevékenységének teljes körű vizsgálata alapján az eljáró bíróság foglaljon állást a megismételt eljárásban az alperesek kárfelelősségének fennállta kérdésében. A Kúria álláspontja szerint a bíróság tájékoztatási kötelezettségének sem tett teljes körűen eleget, ezzel kapcsolatos eljárási jogai sérültek a felperesnek, mivel csak az ítéletből tudta meg a bíróság azon álláspontját, hogy a másik két alperesnek miért nem áll fenn kártérítési felelőssége. Másrészt a II. rendű alperes nem kapott tájékoztatást arról; a kimentés körében ráhárul a bizonyítási teher, hogy nem volt olyan más nyomvonal-lehetőség, melynek megvalósítása esetén a felperes szükségtelen zavarása elkerülhető lett volna. A megismételt eljárásban a Kúria álláspontja szerint, nem hagyható figyelmen kívül, hogy a nyomvonal állam általi kijelölése és az építkezés megkezdése között hosszú idő telt el, ezért vizsgálni kell, hogy volt-e lehetőség a nyomvonal megváltoztatására, a perbeli ingatlan kisajátítására, vagy a tervek aktualizálására. A tényállást illetően még feltárandónak írta elő a felperes ingatlan bővítési tevékenységének időrendben történő leírását, a telek és a felépítmények nyomvonaltól való távolságának pontosítását, ehhez rendelten a legközelebbi felüljárók létének, elhelyezkedésének, a védőtávolságnak, a zajvédőfal szerepének, és a belvízzel kapcsolatos kérdésköröknek a tisztázását. A forgalmi értékcsökkenés megállapításához alapul vett, szakértő
  17. neve igazságügyi ingatlanszakértő szakvéleményét ellentmondásosnak minősítette. A megismételt eljárásra ezért előírta olyan szakértői intézet kirendelését, mely - akár szakkonzulens bevonásával - valamennyi szakkérdés együttes szakmai megítélését összegzi a felperest ért károk számbavételével. Az újra megismételt eljárásban a felperes keresetét 231.000.000,- forint és járulékaira felemelte. Kérte, ezen összegben valamennyi alperes egyetemleges marasztalását többek közös - szerződésen kívüli - károkozására hivatkozással. A megismételt eljárásban az elsőfokú bíróság mindezek figyelembevételével a ... Szakértői Testületet rendelte ki a korábbi szakvéleményeket számba vevő, illetve - további szakértői vizsgálatok elvégzése nyomán - egy összegző szakértői vélemény elkészítésére. A szakértői testület szakértő 8 neve szakértőt bírói engedéllyel bevonta a szakértői tevékenység ellátására azon hivatkozással, hogy e szakértő rendelkezik valamennyi szakterületre vonatkozó átfogó ismeretekkel és a szükséges szakmai gyakorlattal. Az elsőfokú bíróság a szakértői testület összegző szakvéleményét vette ítélkezése alapjául, az eljárt szakértői testület és a bevont szakértő kompetenciáját megfelelőnek találta, a szakértői bizonyítást az Igazságügyi, Szakértői Testületek szervezetéről szóló 33/
  18. (VI.22.) IM rendelet (továbbiakban: Rendelet) szabályaival egyezőnek ítélte. A szakértői testületet képviselő bizottság megalakításával, tagjainak kijelölésével és tevékenységének ellátásával kapcsolatos intézkedések e szabályoknak megfeleltek. A törvényszék felperesi felvetésre vizsgálta szakértő 8 neve bevont szakértő személyes kizártságának kérdéskörét, de az érintett szakértő személyes nyilatkozatára figyelemmel nem látta megalapozottnak a felperes által állított elfogultságot. Az elsőfokú bíróság a testületi szakvéleményre alapított ítéletével a felperest az elsőfokú bíróság ítéletével a felperest Ptk.
  19. §, valamint
  20. §
(1)bekezdésére alapuló kártérítés iránti keresetét az I. és III. rendű alperesek vonatkozásában jogalap hiányában, míg II. rendű alperes esetében beszámítási kifogására tekintettel elutasította. A bíróság álláspontja szerint a testületi összegző szakvélemény helyességéhez nyomatékos kétség nem fér, ezért azt, mint aggálytalan bizonyítékot ítélkezése alapjául elfogadta. Az autópálya objektív léte miatt a felperesi ingatlant érintő körülményváltozást vizsgálva, az összegző szakértői véleményre alapítottan a bíróság a felerősödött zajhatás miatt 10%-os értékcsökkenést, míg a por- és légszennyezés miatti negatív környezeti hatás okán további 10%-os értékcsökkenést talált figyelembe veendőnek. A zajhatásokat illetően utalt arra, hogy a Kúria iránymutatása tükrében nem az objektív, műszeres méréssel mérhető határértékhez képest kell a negatív károkozó hatást figyelembe venni, hanem abból kell kiindulni, hogy az adott helyszínen a vidékies, tanyasi lakókörnyezetben milyen, emberi érzékszervekkel érezhető negatív körülményváltozások következtek be, melyek zavaró hatásúak az ingatlanban lakó tulajdonosra nézve. A bíróság megállapította, hogy további zavaró hatást ingatlanhasználatot korlátozó körülményt a szakértő nem talált okozati összefüggésbe hozhatónak az autópálya megépítésével, így a belvíz jelentkezésével kapcsolatos felperesi hivatkozások tekintetében a kárigényt, jogalap hiányában, egyik alperes vonatkozásában sem találta megalapozottnak. A bíróság kitért a felperesi ingatlan autópálya nyomvonalától mért távolságának meghatározására is. E szerint az autópálya tervezett nyomvonalának tengelye és a telekingatlan autópálya felé eső határmezsgyéje közötti távolság eredetileg 82 méter volt, emiatt nem volt szükséges a felperesi ingatlan kisajátítása 1993-ban. Kiemelte továbbá, hogy az 1996-
  1. évi belvizes időszakot követően, az emiatt megrongálódott tanyaépület helyére a felperes az új lakóépületet mindezek ismeretében létesítette, majd pedig az ingatlanát továbbfejlesztette. Ennek eredményeként alakult ki az a helyzet, hogy más kisajátítások nyomán keletkezett ún. maradványföldeket vásárolt az autópálya nyomvonal közvetlen szomszédságában és további felépítményeket létesített az 1997-
  2. közötti időszakban, jelenleg az autópályához legközelebbi épülete az autópálya tengelyétől számított 57 méteres távolságban van. A bíróság ítélete 39-
  3. oldalán felsorolta azon jegyzőkönyvben rögzített, a pert megelőző írásbeli levelezés során, valamint a bírósághoz benyújtott beadványokban előadott felperesi nyilatkozatokat, melyek egyértelművé teszik, hogy a felperes annak tudatában végzett nagy értékű beruházásokat, ingatlanfejlesztő tevékenységet, hogy az autópálya építéséről, annak utóbb sem változtatott nyomvonaláról 1992-től kezdődően pontos információval rendelkezett. Ezt a bíróság álláspontja szerint a keresetlevél F/
  4. szám alatti mellékleteként szereplő
  5. május
  6. napján lakossági fórumon készült jegyzőkönyv 2-
  7. oldalán rögzített tájékoztatások támasztják alá, melyen a felperes is részt vett. Több esetben maga a felperes is írásban úgy nyilatkozott, hogy az autópálya nyomvonal terveit is ekkor már látta, illetve e lakossági fórumon értesült az autópálya nyomvonalról, mely közvetlenül az ingatlana mellett fog haladni (felperesnek az X. terv vezérigazgatója részére írt
  8. április
  9. napján kelt levél
  10. oldal, továbbá az előzetes bizonyítás lefolytatása iránti kérelméhez kapcsolódó tényállás ismertetés). Felperes jogi képviselője is hasonló nyilatkozatot tett a
  11. január
  12. napján kelt levelében, melyet a A... Rt. igazgatójához küldtek meg. E szerint a nyomvonaltervet megismerve, már az
  13. május 27-én megtartott lakossági fórumon a felperes megismerte (Szegedi Törvényszék 15.P.20.654/2015/11/A/II. számú melléklet). Az öt szó szerint idézett, periratszámmal beazonosított felperesi nyilatkozatból az is kitűnik, hogy az ingatlanfejlesztésre éppen az autópálya várható közelsége miatt törekedett, hogy egy vendéglátás céljára alkalmas üdülőkomplexumot tudjon kialakítani. Ebben egyfajta „kényszerszülte későbbi üzleti lehetőséget látott". A bíróság tényként fogadta el, hogy a felperes a nyomvonaltervet már az
  14. május 27-én megtartott lakossági fórumon megismerte meg, ezt a fórumon jegyzőkönyv igazolja. Mindezek alapján a bíróság a nem a személyes lakhatást biztosító épületek, ingatlanrészek figyelmen kívül hagyásával megállapított ingatlan forgalmi értékre kívánta vetíteni a szakértői testület által meghatározott 2x10%-os értékcsökkenési arányt. Erre azonban nem volt mód, tekintve, hogy a testületi szakértői álláspont szerint
  15. évre nézve a bővítő építkezést figyelmen kívül hagyó korábbi ingatlanállapot forgalmi értéke utóbb már nem határozható meg. Ennek az az oka, hogy a kérdezett elemek önállóan nem forgalomképesek, ezek az ingatlan alkotórészei, az egyes épületek műszakilag, illetve jogilag nem leválaszthatók, önálló ingatlanokként nem forgalomképesek, a telekmegosztás, illetve épületenkénti műszaki elkülönítés nélkül. Az egyes elemekre megállapítható műszaki értéke, egyfajta avultatott, újraelőállítási számítás esetén pedig nem a reális forgalmi értéket mutatja. Mindezekre tekintettel a szakértő a 2004-es árszintű, a mai állapotnak megfelelő kiépítettségű és alapterületű ingatlan tehermentes, beköltözhető forgalmi értékét határozta meg 45 millió forint összegben. A bíróság ezt az értéket vette ítélkezése alapjául. Megjegyezte, a felperes által hivatkozott ún. hitelbiztosítéki értékmegállapítási szabályzat az ingatlan értékmeghatározáshoz nem alkalmazható, a perbeli eset nem tartozik e szabályzat hatálya alá. A bíróság az I. és III. rendű alperesek vonatkozásában a belvízzel kapcsolatos felperesi károk és az autópálya létesítése közötti okozati összefüggést alá nem támasztó szakértői álláspontra tekintettel, jogalap hiányában ítélte megalapozatlannak a keresetet. A II. rendű alperes, mint az autópályát működtető üzemeltető vonatkozásában a megismételt eljárásban előterjesztett beszámítási kifogásra tekintettel utasította el a keresetet. Levezetése szerint amennyiben a szakértő által meghatározott 45 millió forint ingatlanérték a kiindulópont, úgy arra a környezeti károsító hatások miatt forgalmi értékcsökkentésként 20% vetíthető, mely legfeljebb 9 millió forint összegű kártérítési igényt tesz megalapozottá. A II. rendű alperes azonban már
  16. február 11-én a korábbi ítélet jogerőre emelkedésére tekintettel 37.609.417,- forintot átutalt a felperes részére. Így e tekintetben a beszámítani kért összeg eléri, sőt meg is haladja a felperes javára megítélhető kártérítés összegét. Viszontkereset hiányában csak a beszámítási kifogásnak lehetett helyt adni, melyre tekintettel a II. rendű alperest sem találta marasztalhatónak felperes javára a bíróság. A felperes kártérítési felelősség alóli kimentése körében megállapította; a szükségtelen zavarás az autópálya működtetése miatt felperesre nézve megvalósul, a nyomvonal kijelölés szabályszerűsége, illetve az építési engedély, és az annak megfelelő kivitelezés ténye nem mentesíti a károkozó II. rendű alperest a szükségtelen zavarás miatti kárfelelősség következménye alól. Kimentést csak az a körülmény eredményezhetett volna, ha a létesítésre kizárólag az adott helyen lett volna lehetősége a károkozónak. E kimentési ok azonban a nem áll fenn, mivel vitatottan eredetileg több nyomvonalterv is készült. Mindezek alapján a törvényszék az I. és III. rendű alperesek tekintetében a jogellenes magatartás és az okozati összefüggés, tehát a kártérítési felelősség jogalapjának hiánya miatt, míg a II. rendű alperes vonatkozásában a beszámítási kifogásra tekintettel utasította el a keresetet. Az elsőfokú ítélet ellen a felperes, valamint II. rendű alperes terjesztett elő fellebbezést. A felperes fellebbezése az elsőfokú ítélet megváltoztatására irányult, kérve, valamennyi alperes keresete szerinti egyetemleges marasztalását. Fellebbezésében az elsőfokú ítélettel szembeni eljárási kifogásként a Pp.
  17. §
(1)bekezdésre, valamint a Pp. 221. §
(1)bekezdésére utalva az indokolás hiányosságaira hívta fel a figyelmet. Álláspontja szerint az ítélet azért is megalapozatlan, mert a kereseti kérelem elutasításának oka nem vezethető le az ítélet indokolásából. Nem állapítható meg, hogy a II. rendű alperes beszámítási kifogását milyen bizonyítékokra alapozva fogadta el az elsőfokú bíróság, továbbá az sem, hogy milyen indokok miatt mellőzte a bizonyítási indítványokat. Külön sérelmezte, hogy teljes mértékben figyelmen kívül hagyta az általa bizonyítékként csatolt „Urbanizációs veszélyek a homokhátság példáján" című tanulmány idézett megállapításait. Az érdemi döntéssel szemben álló álláspontját kifejtve elsődlegesen az ingatlan forgalmi értékének megállapításával kapcsolatos szakértői bizonyítást kifogásolta. A szakértői testület forgalmi érték meghatározása elsődlegesen azért tekinthető tévesnek, mert az ingatlan 2004-es értékének meghatározása során az ingatlan mai műszaki állapotát vette figyelembe. Hangsúlyozta, az autópálya kivitelezésének megkezdését megelőzően az ingatlan korszerűsítése teljes mértékben megvalósult, minden létesítmény építési és használati engedéllyel rendelkezett, kiváló műszaki állapotban volt. Emellett a szakértői testület által NAV-tól, illetékhivataltól begyűjtött összehasonlító adatok a felperesi álláspont szerint hiányosak. Ezt a szakértő maga is megjegyezte, ennek ellenére az összehasonlítás alapjául azokat felhasználta. Kiemelte, hogy a falusi turizmus keretében vendéglátásra engedélyt kapott, így az üzleti hasznosítás már megkezdődött, azonban éppen az autópálya közeli fekvése nem tette lehetővé az ingatlan falusi vendéglátóhelyként történő hasznosítását. Felperesi álláspont szerint az elsőfokú ítélet azon tényállási megállapítása, hogy az ingatlan 2004-es árszintű forgalmi értéke 45 millió forint, megalapozatlan. Táblázatos formában közölte a térségbeli lakótanyák kártalanításának adatait, és sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság nem bocsátotta a szakértő rendelkezésére az iratanyag részét képező adásvételi szerződéseket, melyek ugyancsak összehasonlító adatokként felhasználhatók lettek volna. Hangsúlyozta, hogy szakértő 8 neve igazságügyi szakértő kompetenciájának hiányai ellenére az elsőfokú bíróság legitimitást adott a szakértőnek, aki erre etikai, illetve szakmai szempontból egyaránt méltatlannak bizonyult. Fellebbezéséhez építőipari szakcégektől csatolt két költségvetési főösszesítőt, melyek az épületek újraelőállítási értékét egyaránt 300 millió forintos nagyságrendű összegben mutatták ki, melyek a telekárat még nem is tartalmazzák. Összehasonlító adatok hiányában álláspontja szerint ilyen költségvetések alapján, az ún. költségalapú módszerrel kellett volna a szakértőnek az ingatlan forgalmi értéket meghatároznia. A bekövetkezett értékcsökkenés megállapítása körében a már említett tanulmányban szereplő megállapításokról kérte, hogy a bíróság az elsőfokú környezetvédelmi hatóság neve kérdések feltevését engedélyezze számára, mely intézet a hivatkozott tanulmány elkészítésére megbízást adott, annak tartalmáért felelősséget vállal. A tanulmányból kiderül, hogy a nyomvonalválasztás a régió neve régióban környezeti ártalmakat okozott, az másutt optimálisabb módon is kijelölhető lett volna. A nyomvonal néhány száz méteres áthelyezésével, ívelésének enyhe módosításával a beruházás lényegesen természetkímélőbben lett volna létrehozható. Ki lehetett volna tehát a tanyákat, és a gyepeket is elkerülő optimálisabb nyomvonalat jelölni. Álláspontja szerint a tanulmány kiemelkedően fontos bizonyítékul szolgál, figyelemmel arra, hogy az a felektől függetlenül részre hajlás, elfogultság nélkül, szakszerűen mutatja be az autópálya káros hatását a környezetre. Minderre a szakértői testület nem tért ki, a bevont szakértőnek a vízügyikörnyezetvédelmi kérdésekre szakmai kompetenciája nem is volt. Kérte figyelembe venni a perben korábban beszerzett szakértő
  1. neve és szakértő
  2. neve szakvéleményeit, melyeket röviden újra ismertetett fellebbezésében. Idézte az országos településrendezési és építési követelményekről szóló Kormányrendelet
  3. és
  4. §-á, melyek figyelmen kívül hagyásával, jogszabályba ütköző módon létesítették álláspontja szerint az autópályát. Külön sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta az elsőfokú eljárás során becsatolt, a környékbeli ingatlanok, tanyák értékesítése kapcsán megkötött adásvételi szerződéseket. Ezek közül kiemelte a perben nem álló személy
  5. neve és a B... Zrt. közötti kártalanítási ügyet, a felek között létrejött egyezség alapján megkötött kártalanítási szerződés több pontját idézve hangsúlyozta, az alperesek az ő vonatkozásában nem érvényesítették az egyenlő bánásmód elvét, számára kirívóan hátrányos megkülönböztetést alkalmazva pereskedésre kényszerítették. Ez a magatartás igazolja azt is, hogy az autópálya jelölése autópálya épült ingatlana mellé, az alperesek álláspontjával ellentétben nem ő építkezett az autópálya jelölése autópálya mellé. Külön sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság a szakértői testület szakvéleményét úgy vette ítélkezése alapjául, hogy a testület vizsgálatok elvégzése nélkül fogalmazta meg álláspontját az autópálya forgalmi zaja és a légszennyezés tekintetében. Megjegyezte, hogy az utóbb épült zajárnyékolófal lényegében hatástalan. Kérte figyelembe venni szakértő
  6. neve szakértői méréseken alapuló megállapítását, mely szerint az éjszakai időszakban a közlekedési zajra előírt határértéket már meghaladta a felperesi ingatlant érő zajterhelés. Álláspontja szerint az ingatlan forgalmi értékének csökkenése a környezetvédelmi szakértői vélemény alapulvételével 100%-os, mert emberi tartózkodásra, lakhatási célra használhatatlan, alkalmatlan. Ezt támasztja alá a perben korábban beszerzett további két szakvélemény, szakértő
  7. neve és szakértő
  8. neve szakértők szakmai álláspontja. Ezzel szemben a szakértői testület szakvéleményében megtalálható ellentmondások miatt e bizonyítékra nem lehetett volna ítéletet alapítani. A felperes fellebbezésében a továbbiakban kitért a műszaki igazságügyi szakértői testület szakmai kompetenciájának hiányára. A Kúria hatályon kívül helyező végzéséből kitűnik, hogy valamennyi szakkérdés együttes szakmai megítélése lett volna a megismételt eljárásban a bizonyítás célja. Ehhez képest alapvető szakmai elvárásoknak sem felel meg a testületi szakvélemény, mely a korábbi szakértői véleményekkel szembehelyezkedik, ugyanakkor érdemi indokolással ezt nem támasztja alá. Az elsőfokú bíróság a korábbi bizonyítékok elvetése körében nem tett eleget indokolási kötelezettségének, nem tért ki a felperesi álláspontot alátámasztó szakértői vélemények mellőzésének okára. Felperes külön felhívta a figyelmet arra, hogy az eseti bizottság egyik tagja, valamint szakértő 8 neve bevont szakértő sem rendelkezett környezetvédelmi szakértői tevékenységre jogosító engedéllyel, valamint környezeti zaj, illetve rezgés elleni védelemre jogosító szakértői engedéllyel. Lényegében tehát mérések nélkül, szakismeretek hiányában vonták kétségbe szakértő
  9. neve korábbi szakvéleményében foglaltakat. Szükség esetén felperes indítványozta szakértő
  10. neve szakvéleményének kiegészítését, további kérdések tisztázását e szakértő személyes meghallgatása útján. A fellebbezési álláspont szerint a belvíz okozta károsodás kérdéskörében sem helytállóak a testületi szakvélemény megállapításai. Felperes felhívta a figyelmet, hogy vízügyi szakértői kompetenciával az eseti bizottság egyik tagja sem rendelkezik. szakértő 8 neve ... Kutató Intézetnél végzett korábbi néhány éves demonstrátori munkája nem alapozza meg e szakterületre vonatkozó kompetenciáját. A forgalmi értékbecslés tekintetében felhívta a figyelmet felperes, hogy az eseti bizottság elnöke, személy
  11. neve ingatlanforgalmi értékbecslő kompetenciával nem rendelkezik, ő közlekedési szakterületen rendelkezik ismeretekkel. Felperesi álláspont szerint az igazságügyi szakértői testületek szervezetéről és működéséről szóló IRM rendelet szabályaiba ütközik, hogy személy
  12. neve, mint a műszaki igazságügyi szakértői testület elnöke saját magát jelölte az eseti bizottság elnökének. Ő csak olyan eseti bizottságokban lehetne tag, ahol a kompetenciájába tartozó gépjármű közlekedési kérdésekben kell szakmai válaszokat adni. A ... Szakértői Testületnek és annak elnökének az lett volna a kötelessége, hogy a Testület tagjaiból olyan eseti bizottságot állítson össze, melynek minden tagja rendelkezik a feltett kérdések megválaszolásához szükséges összetett szakmai kompetenciával. Ezzel ellentétben a perben eljárt eseti bizottság tagjai közül két személynek nincs ingatlanforgalmi, egy személynek közlekedési szakismerete, míg környezetvédelmi, továbbá zaj-, illetve rezgés, valamint vízügyi vízgazdálkodási szakismerettel egyik tag és a bevont szakkonzulens sem rendelkezik. Felperes sérelmezte, hogy az elsőfokú eljárásban további szakértő kirendelésére vonatkozó ez irányú indítványait az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta, továbbá nem tartott helyszíni tárgyalást sem. Felperes a kárenyhítési kötelezettség körében tett elsőfokú ítéleti megállapításokat is megalapozatlannak minősítette, az álláspontja szerint azok hibás, hiányos, egyoldalúan megállapított tényálláson alapultak. Kiemelte, hogy a Kúria hatályon kívül helyező végzésének indokolásában már kifejtette, nem tartható az a vélemény, hogy felperes építkezett 1997-től az autópálya mellé és nem fordítva. Kiemelte, az egyik legjelentősebb körülmény, hogy a lakóingatlana bővítését, új felépítmények létesítését lehetővé tevő építési engedélyek, valamint a használatba vételi engedély is korábban került kiadásra, mint az autópálya építési engedélye. A rendelkezésre álló periratokból megállapítható, hogy az autópálya engedélyes építési terve
  13. évben született, az ingatlanát érintő autópálya-szakasz építése csak
  14. második félévében kezdődött. Az autópálya építési engedélye saját építési engedélyéhez képest 3 évvel későbbi. Megjegyezte, hogy az autópálya projektet egy időszakban fel is függesztették, az engedélyek lejártak, azok nem kerültek megújításra. Semmilyen bizonyos ismeret nem volt arról, hogy az autópálya egyáltalán megépül-e és hol lesz annak nyomvonala. Megjegyezte, a 90-es években számos nyomvonalterv létezett, a dél-szláv válság miatt azonban az építkezést nem kezdték el, az azokra kiadott tervek, engedélyek időközben lejártak. A II. rendű alperes nyilatkozataiból kitűnik, hogy az 1997-ben kiadott építési engedély alapján megkezdett építkezéseket követően az autópálya nyomvonalának tervei még 1998-ban is módosításra kerültek, a nyomvonal tehát módosítható volt, kijelölhető lett volna úgyis, hogy az autópálya ne az ingatlanán álló épület közvetlen közelében haladjon el, mindössze 29 méterre. A nyomvonal módosítására technikailag lehetőség lett volna, erre kizárólag költségkímélésből nem került sor. Ismét utalt a már említett tanulmányra, amely megerősíti, hogy ki lehetett volna alakítani a tanyákat elkerülő optimálisabb nyomvonalat. Az alperesek egyetemleges felelősségének megállapításához irányadóként kérte figyelembe venni a Kúria 2009/
  15. számon közzétett polgári elvi határozatát, melynek indokolásából idézett fellebbezésében. Álláspontja szerint nem hagyható figyelmen kívül, hogy az autópálya objektív léte az ingatlanában értékcsökkenést okozott, ezért indokolt felvetni valamennyi alperes felelősségét ezzel összefüggésben. A károkozásban való tevőleges részvétel nélkül is lehet többek közös károkozásáról beszélni, ha a felelősséget valamely jogi kapcsolat teremti meg. A rendelkezésre álló adatokból az következik, hogy a perbeli autópálya-szakasz építése olyan folyamat eredménye volt, amelyben a II. rendű alperesen kívül a további perbe vont alperesek is részt vettek. Jogellenesen valósult meg az autópálya-tervezése, nyomvonalának kijelölése, annak engedélyeztetése, majd pedig megépítése, kivitelezése, és végül üzemeltetése, működtetése is. E tevékenységek körében valamennyi alperes eljárt, azonban az egyes résztevékenységek kifejtése során nem tettek meg a kár elkerüléséhez, mérsékléséhez szükséges intézkedéseket. Indokolatlan a másodfokú bíróságnak az a szűkítő értelmezése, hogy a vízelvezető-rendszer hibájával összefüggésben felmerült károkat meghaladóan minden egyéb kár az autópálya objektív létével összefüggő kárnak tekintendő, és ezért kizárólag az autópálya jelenlegi kezelője, üzembentartója, II. rendű alperes lenne felelősségre vonható. Az ingatlan értékcsökkenését okozó külső hatások olyan okozatossági láncolatban állnak, hogy valamennyi alperes bizonyítottan megvalósított valamilyen magatartást, amely közvetlen vagy közvetett módon a felsorolt károkkal okozati összefüggésben van. A kár bekövetkezéséhez vezető okozatossági láncolat nem az autópálya működésének megkezdésével, hanem évekkel korábban, még a nyomvonal kijelölésével vette kezdetét. Megjegyezte, az I. és III. rendű alperesek ilyen értelemben vett közrehatása nélkül az autópálya nem is épült volna meg, ebben az esetben pedig a károk be sem következtek volna. Emiatt az állandó bírói gyakorlat szerinti többek közös károkozásáról van szó, valamennyi alperes károkozóként egyetemlegesen köteles helytállni, a felperesi ingatlanban okozott értékvesztés miatt kártérítésre kötelesek. Az I., illetve III. rendű alperesek, mint a Magyar Állam érdekében eljárt szerződő felek közrehatottak a felperest ért kár bekövetkeztében. A közös károkozás szempontjából közömbös, hogy a károkozó cselekmények esetleg egymástól eltérő felelősségi alakzaton alapulnak. Felperes az ezzel kapcsolatos alperesi nyilatkozatokat fellebbezésében külön idézte. Összegző álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló okirati bizonyítékokat, szakértői véleményeket, tényelőadásokat csak részben vette figyelembe, és hibás ténymegállapításai alapján téves következtetéseket vont le. Az irányadó anyagi és eljárási jogi jogszabályokat, eseti döntéseket tévesen értelmezte, azokat a tényállásra helytelenül alkalmazta. A II. rendű alperes fellebbezése az ítélet indokolásának megváltoztatására irányult annak érdekében, hogy ne a beszámítási kifogására tekintettel kerüljön sor a kereset elutasítására, hanem a bíróság a kártérítés iránti kereset jogalapjának hiányára vonjon le jogkövetkeztetést. A fellebbezési álláspont szerint a felperes perbeli esetben nem úgy járt el a kár elhárítása érdekében, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható a Ptk.
  16. §
(1)bekezdés előírása szerint. Másrészről a helyesen megállapított tényállás tükrében a Ptk.
  1. § szerinti szükségtelen zavarás nem valósult meg a II. rendű alperes részéről, illetve a Ptk.
  2. §
(1)bekezdése alapján a kárfelelősség alól az elvárhatósági mérce szerint ki is mentette magát. A felperes kárenyhítési kötelezettségének elmulasztása körében II. rendű alperes elsődlegesen a Kúria végzésének azon iránymutatására hivatkozik, mely szerint részletesen vizsgálnia kellett volna az elsőfokú bíróságnak, hogy a felperesnek volt-e közrehatása az őt magát ért károsodásban, a károsodás bekövetkeztében. Az elsőfokú ítélet a felperesi közrehatás mibenlétét ezzel kapcsolatban jórészt feltárta. Az ítélet is elfogadta azt a tényt, hogy a felperes 1996-
  1. évben a korábbi tanyaépület belvíz miatti súlyos állagromlása bekövetkeztekor az autópálya tervezett nyomvonalának ismeretében egy döntési helyzetben volt. Ekkor már bizonyosan tudta, hogy az autópálya hol fog megépülni, saját döntése volt, hogy az eredetileg 2253 m2-es telekingatlanát 1,8 hektárosra bővítette, majd pedig azon jelentős értékű felépítményeket hozott létre. II. rendű alperes kérte hangsúlyosabban figyelembe venni a Kúria
  2. számú Polgári Kollégiumi állásfoglalását, mely szerint, ha a károkozó magatartás előidézésében, a kár bekövetkeztében vagy akár súlyosbodásában az elvárható magatartást elmulasztó károsult is közrehatott, úgy magatartásának következményeit saját magának kell viselnie, nem terhelheti kártérítési felelősség a károkozót a kárnak azért a részéért, amely abból származott, hogy a károsult nem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. Az állásfoglalást a perbeli tényállásra vonatkoztatva a felperesi ingatlan értékmeghatározása során II. rendű alperes álláspontja szerint a bontási és építési engedélyezési dokumentációból kell kiindulni, mely részletesen leírta a tanyás ingatlanon korábban megvolt felépítmény rossz műszaki állapotát. A vályogépítményt már az autópálya-építést megelőzően jelentkező belvíz miatt kellett lebontani, ezért az ingatlan értékének meghatározásakor kizárólag a 2253 m2-es alapterületű eredeti telket lehet figyelembe venni, mely legfeljebb 580.000,- forintos nagyságrendű értéket képviselhet, figyelemmel az ebben az időszakban alkalmazott kisajátítási kártalanítási egységárakra. Az aktuális értékmeghatározás esetén a környékbeli ingatlanhirdetések ajánlati árainak alapulvételével sem lehet egy hasonló méretű telek, idős épülettel 6,5 millió forint feletti értékű. A II. rendű alperes felhívta a figyelmet arra is, hogy felperes üzleti megfontolásból döntött, és azt akarta, hogy az ingatlana az autópálya közelsége miatt vendéglátási céllal hasznosuljon. A lakóépületén kívül álló további felépítmények létesítésére kifejezetten ebből a célból került sor, így az autópálya léte miatti értékcsökkenés ezek esetében nem vehető figyelembe. Az üzleti kár megfizetésének követelése nem okszerű, e körben szakértői bizonyításra nincs szükség. Ezek tekintetében az autópálya üzemelése által esetlegesen okozott értékcsökkenés az autópálya üzemeltetőjének semmiképpen sem róható fel. A felperesnek már előre, teljes bizonyossággal számítania kellett arra is, hogy az autópályán közlekedő járművek zajhatást váltanak ki. Ezt igazolja, hogy zajvédőfal tekintetében is levelezett a beruházóval, és a felperes saját beadványai is ezt támasztják alá. Felperes rossz üzleti döntést hozott, mivel a ténylegesen megvalósult autós pihenő nem a felperes által ismert és figyelembe vett terv szerinti helyen épült meg. Végső soron ezért gondatlanul járt el saját üdülőkomplexuma megtervezésekor és létesítésekor. Mindez felveti a Ptk.
  3. §
(1)bekezdésében előírt jóhiszemű joggyakorlást és tisztesség követelményének kérdését is felperes esetében. A II. rendű alperes hangsúlyozta, felperes nem volt kényszerhelyzetben, amikor az ingatlant fejlesztette, szabad akaratából döntött így. Nem volt elzárva attól a lehetőségtől, hogy más, az autópályától távolabb eső helyen vásároljon ingatlant, és ott oldja meg lakhatását. II. rendű alperes másodlagosan hangsúlyozta azt is, hogy a helyesen megállapított tényállás tükrében a Ptk.
  1. § szerinti szükségtelen zavarás részéről nem valósult meg, a kárfelelősség alól kimentette magát. A keresetet jogalap hiányában kell elutasítani. E körben elsődlegesen a Kúria hatályon kívül helyező végzésének azon megállapításaira hivatkozott, mely szerint nem lehet az ő felelősségét kizárólagosan megállapítani ugyanazon jogalapra, ugyanazon jogi indokolásra hivatkozással, mint a további alperesek esetében. Hiányolta, hogy az elsőfokú bíróság e körben nem adott differenciáltabb jogi indokolást. Álláspontja szerint a Kúria végzésében nem azt rögzítette, hogy a szükségtelen zavarás ténye és a károkozás megvalósult volna. Éppen ellenkezőleg, ennek további bizonyítását írta elő, ennek bizonyítatlansága miatt további szakértői bizonyítást tartott szükségesnek. Kifogásolta, hogy az elsőfokú ítélet határérték alatti zajterhelésre, illetve mérési adatok hiányában megállapított légszennyezésre alapította az alperesi kártérítési felelősséget. Álláspontja szerint ez a jogállamiság és jogbiztonság alapelveit sérti. A környezetszennyezés olyan jogi fogalom, melynek feltételei nem valósulhatnak meg határérték túllépés nélkül. Sérelmezte, hogy az ítélet lényegében köztudomású tényre, az autópálya működtetésével kapcsolatos környezetszennyezési hatásokra alapította a kártérítési felelősséget, azonban az ezzel kapcsolatos tájékoztatási, figyelmeztetési kötelezettségét a bíróság a felek irányában elmulasztotta. Hangsúlyozta, hogy a zajvédelem tekintetében irányadó jogszabályokat figyelembe vette, zajvédőfal épült, a felperesi igény szerint azt még bővítették is. Hatástanulmányra is hivatkozott, melynek eredménye azt mutatja, az autópálya léte, működése nem környezetkárosító. Kérte figyelembe venni a környezetterheléssel kapcsolatos szabályok előírásait, melyek meghatározzák, hogy a környezetterhelés mikor tekinthető már környezetszennyezésnek. Ez minden esetben kibocsátási határértéket meghaladó terhelést kell, hogy jelentsen. Megjegyezte, az autópálya létesítésének hatása szubjektív egyéni értékelés folytán pozitív is lehet, kifejezetten környezetjavulásként is értékelhető. Ennek egyes elemeit külön felsorolta. Az ítélet azon megállapítása, hogy a zaj határérték alatt van, ennek ellenére szükségtelen zavarás megvalósul, helytelen, mert okafogyottá tenné a környezetvédelmi jogi szabályozást és ezért ellentétes a jogállamiság elvével. Az autópálya objektív létével összefüggő szomszédjogi jogviszony kérdéskörét félreérti az ítélet, a felelősségkeletkeztető megállapításai jogellenesek. Hangsúlyozta, a perben sem építési, sem közútkezelői mulasztásból fakadó kár bizonyítása nem történt meg. Álláspontja szerint nem alkalmazható jelen ügyben az EBH 2009/
  2. számú eseti döntés, a tényállások eltérőek, ott a bírósági döntések nem jogi, hanem kizárólag szociális ítélkezési alapon születtek. A jelen esetre az EBH 2001/
  3. szám alatti eseti döntés alkalmazandó. E szerint az előírások betartásával és zavarás szükséges és elkerülhetetlen mértékét nem túllépő üzemelés nem ad alapot az autópályaműködtetője a kárfelelősségnek megállapítására. A zavarás szükségtelensége csak akkor állapítható meg, ha az kellő gondosság és körültekintés mellett elkerülhető lett volna. Az elkerülhetőség kérdéskörét az elsőfokú ítélet nem tisztázta. Nem határozza meg tényszerűen az ítélet, hogy mi volt az az alperesi magatartás, amellyel a károsodás elkerülhető lett volna, miben mulasztott a II. rendű alperes, illetve mennyiben volt magatartása jogellenes. Az üzleti kockázatból fakadóan felperest ért kár tekintetében a vagyoni hátrányt saját magának kell viselnie. Az ítéletben az adott helyzetben elvárható magatartást nevesíteni kellett volna, ennek hiányában nincs olyan elvárhatósági mérce, amely a megismerhető követelményeket tisztázza. A II. rendű alperes álláspontja szerint a mobiltelefon, átjátszó antennák pereiben kialakított joggyakorlat a koncessziós autópályára nem alkalmazható. A koncesszor szerepének meghatározását illetően hangsúlyozta, a koncessziós jogviszony létesítése esetén is kizárólagos állami tulajdonban marad az autópálya, a koncessziós társaság az autópálya birtoklására, használatára és a hasznok szedésére jogosult. Nem tekinthető azonban az állami tulajdonos jogutódjának, sem pedig a nyomvonal kijelölésért való felelősség átvállalójának. Az autópálya közútkezelőinek, építőinek felelőssége egyébként sem objektív, hanem vétkességi alapú, kimentésre lehetőség van. Az autópálya az adott esetben az utóbb ténylegesen megvalósított nyomvonalon volt gazdaságosan létesíthető. Megjegyezte, neki, mint koncesszornak a nyomvonal kijelöléséhez semmiféle érdeke nem fűződött, az autópálya megvalósításának tervezett költségei őt nem érintették. A koncesszor nem felelhet azért, mert jogszerűen koncessziós szerződést kötött és ennek eleget tett. A kárfelelősség megállapítása esetén a bíróságnak meg kellene jelölni, hogy mi az, amit mulasztott vagy amit jogellenesen tett. Összefoglalóan kiemelte a felderített tényállásból, hogy a felperes az autópálya építéséről tudva, annak nyomvonalát 1985-től ismerve, saját elhatározásából építkezett az autópálya mellé, ezért önmagának okozott kárt. A kereset elutasításának a Ptk.
  4. §
(1)bekezdése alapján van helye. Az esetleges kárért, ami abból fakadhat, hogy az autópálya éppen ott épült meg, ahol, a nyomvonalat kijelölő Magyar Állam felel, megfelelő szervei, szervezetei útján. A II. rendű alperes sem építtetői, sem közútkezelői minőségével nem okoz szükségtelen zavarást a felperesnek, és felróhatóság sem állapítható meg terhére, ezért a keresetet jogalap hiányában kell vele szemben is elutasítani. A felperes fellebbezésével szemben I. és III. rendű alperes, valamint az alperesi beavatkozó terjesztett elő ellenkérelmet, kérve az elsőfokú ítélet helybenhagyását. Az I. rendű alperes az igazgatóság neve törvény jelen perre nézve hatályos rendelkezései közül a 4. §
(1)bekezdésében foglaltakat emelte ki, mely rögzítette, hogy a törvény hatálya alá tartozó gyorsforgalmi utak építtetője a koncessziós szerződéssel érintett utak kivételével a Magyar Állam tulajdonában lévő felelős gazdasági társaság. A perbeli autópálya-szakasz azonban koncessziós szerződés hatálya alá esett, a II. rendű alperes koncessziós társaságként e közútszakasz kezelője, egyúttal az építési engedélyekben építtetőként is ugyanez a koncessziós társaság szerepel. Az I. rendű alperes - ahogy a perben többször már hangsúlyozta - kérte figyelembe venni, hogy
  1. szeptember hónapban alakult a társaság A... Részvénytársaság néven, utóbb csupán cégnév módosulás történt 2007-ben. A társaság alapítása tehát később történt, mint ahogy az érintett nyomvonal kijelölésre került, abban szerepe nem volt. Összegzésében kérte figyelembe venni, hogy a perben érintett autópálya-szakasz kizárólagos tulajdonosa a Magyar Állam, azonban azt koncessziós társaság jogosult szerződés alapján birtokolni, használni, illetve hasznosítani. Ehhez képest I. rendű alperes nem építtetője, nem kezelője és nem is üzemben tartója a perbeli autópálya-szakasznak, ezért vele szemben a felperes kereseti kérelmének jogalapja nem állhat fenn. A III. rendű alperes a perbeli ingatlan forgalmi értékének, valamint az abban bekövetkezett értékcsökkenés megállapítása tekintetében a műszaki, igazságügyi szakértői testület szakvéleményét kérte irányadóként figyelembe venni a felperes által a fellebbezésben hivatkozott összehasonlító adatokkal szemben. A felperes által figyelembe venni kért tanulmány nem specifikusan a felperes ingatlanára koncentráltan, hanem általánosságban mutatja be a környék vízellátottságát. I. rendű alperes megjegyezte, hogy internet-információk alapján megállapítható, hogy a területen 18 belvízrendszer található, mely belvíz öblözetekre tagolódik, a teljes régió tehát jellemzően jelentős belvízveszélynek van kitéve, melyet nem befolyásol az autópálya létesítése. Ezt mutatja az is, hogy a felperes ingatlanát már 1996-
  2. év során is jelentős belvízkár érte. Kérte figyelmen kívül hagyni a felperesi fellebbezéshez csatolt újabb építési költségvetéseket. A kárenyhítési kötelezettség körében az eddigi alperesi nyilatkozatokon túl felhívta a figyelmet arra a peradatra, hogy felperes éppen akkor kezdett építkezni, ingatlanfejlesztést végezni, amikor az autópálya tervezett közelségéről tudomást szerzett, saját elhatározásából alakított ki panziót az ingatlanán. Az alperesek egyetemleges felelőssége tárgyában hiányolta, hogy felperes nem jelölte meg pontosan azokat a cselekményeket, mulasztásokat, melyek az egyes alperesek esetében neki kárt okoztak. III. rendű alperes hangsúlyozta, hogy ő sem építtetőként, sem közútkezelőként nem működött közre az autópálya-szakaszának létesítésében, illetve működtetésében. Az autópálya létesítése egyébként is az infrastrukturális fejlődés szükségszerű velejárója. Felperes ezért sem tarthat igényt kártérítésre. Az pedig, hogy felperes ingatlana nem került kisajátításra, nem szolgálhat kártérítési felelősség megállapításának alapjául, hiszen külön közigazgatási eljárásban állapította meg a bíróság a kisajátítási kérelem alaptalanságát közigazgatási perben. Az autópálya-tervező beavatkozó a műszaki, szakértői testület komplex szakértői véleményét kérte alapul venne, mely szerint a perbeli ingatlanon jelentkező belvíz és az autópálya léte közötti okozati összefüggést a szakértő nem találta megállapíthatónak. A felperesi ingatlanon időszakosan bekövetkező magas talajvíz nincs okozati összefüggésben az autópálya jelölése autópálya második szakaszának megépítésével. A beavatkozó egyebekben egyetértését jelentette be a III. rendű alperes fellebbezési ellenkérelmében foglaltakkal. A felek fellebbezése részben alapos. Az ítélőtábla elsődlegesen rámutat, hogy a kisajátítási kérelmet elutasító határozattal szemben a felperes a bírósághoz fordult, mely keresetet elutasító jogerős ítélettel szembeni felülvizsgálati eljárásban a Kúria az ítéletet hatályában fenntartotta. A Kúria határozata szerint nem volt olyan jogszabály, amely miatt el kellett volna rendelni a felperesi ingatlan kisajátítását. Ezen bírósági döntés alapján a kisajátítás elmaradása miatt jogellenes magatartás az alperesek oldalán nem állapítható meg, ezért erre alapítva kártérítés nem igényelhető. A felperes módosított keresetében kártérítés egyetemleges megfizetésére kérte kötelezni az I-II-III. rendű alpereseket, mint együttes károkozókat. Állította, hogy az autópálya megépítése, az autópálya közelségéből fakadó zajhatás, az ingatlan elszigeteltté válása, az ingatlanból történő kilátás korlátozottsága, a közeli felüljáró miatti benapozás-, és intimitásvesztés, valamint az autópálya építés okán megemelkedett talajvízszint miatt jelentkező belvíz együttesen a felperesi ingatlanban olyan mértékű kárt okozott, hogy azt a falusi vendéglátás céljára nem tudja hasznosítani, emellett a főépületben is megromlottak a lakhatási körülmények, az lakhatásra alkalmatlanná vált, ezért az ingatlan értéke 100%-ának megfelelő kára keletkezett. Ahogyan arra a Szegedi Ítélőtábla az ügyben korábban hozott Pf.III.21.008/2013/
  3. sorszámú ítéletében rámutatott - melyet a Kúria hatályon kívül helyező végzésében is helytállónak minősített , a jogvita elbírálására a Ptk.
  4. §-a az irányadó. A kereset jogalapját képező Ptk.
  5. § rendelkezése szerint a tulajdonos a dolog használata során köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amellyel másokat, különösen szomszédait szükségtelenül zavarja, vagy amellyel jogaik gyakorlását veszélyezteti. Amennyiben a dologi jogi jellegű szomszédjogi előírások megsértésével összefüggésben kár keletkezik, a károkozás ténye relatív szerkezetű kárkötelmi viszonyt hoz létre a károkozó és a károsult között. A szomszédjogi sérelemre alapított, a szükségtelen zavarástól való tartózkodás tilalmának megsértésével keletkezett károk megtérítése iránti követeléseket a szerződésen kívül okozott károkért való felelősségre vonatkozó általános szabályok szerint, a Ptk.
  6. §
(1)bekezdése alapján kell elbírálni. Az előbbiekből következik a Ptk.
  1. §-ában foglalt tilalom megsértése esetén kötelmi jogviszony kártérítési jogviszony - keletkezik, melynek alanya nemcsak a dologi jogi tulajdonos lehet, hanem kötelmi kötelezettként a károkozó is (EBH 2009/2039., EBH 2009/1955., EBH 2006/
  2. számú elvi határozat). A felperes keresetét a Ptk.
  3. §
(1)bekezdésére hivatkozással több alperessel szemben terjesztette elő. A bírói gyakorlat szerint közös károkozás tényét akkor is meg lehet állapítani, ha a károkozók nem tudnak egymás károkozásáról, de a károsító eredmény létrehozásában közösen vesznek részt, ilyenkor a károkozók felelőssége a károsulttal szemben egyetemleges. A károkozók egyetemleges marasztalására akkor is sor kerülhet, ha a kártérítő felelősségük nem azonos felelősségi alakzat alapján állapítható meg (BH 2003/115., BDT 2010/2363.). A közös károkozás ténye akkor is megállapítható, ha a károkozók eltérő tevékenységei egymást követik, azonban szervesen közrehatottak a károsító eredmény létrehozásában (BDT 2011/2538.). Az
  1. évi IV. tv. (Ptk.)
  2. § d) pontja szerint - ha a jogszabály másként nem rendelkezett - az országos közutak kizárólag az állam tulajdonában lehettek, így a szomszédjogi szabályok szerinti tulajdonos az állam. A Ptk.
  3. §-a szerint az állam az egyes vagyontárgyait másra bízhatja, ez esetben ez a személy gyakorolhatja a tulajdonost - polgári jogi viszonyokban - megillető jogokat és teljesíti a tulajdonos ilyen jellegű kötelezettségeit. Törvényi rendelkezés folytán az utak, autópályák kapcsán annak létszakaszaiban az állam, mint tulajdonos nevében jogszabály alapján - kivéve koncessziós megállapodások - az építtető, a vagyonkezelő vagy az útkezelő jár el (Közúti közlekedésről szóló
  4. évi I. tv., a Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatáról szóló
  5. évi CXXVIII. tv.). A közútkezelőnek az Országos közutak kezelési szabályzata (6/
  6. (III.11.) KHVM rendelet) szerint a tisztítás, üzemeltetés, fenntartás, zajvédőfalak, védőkerítések építése a feladata az
  7. évi I. tv.
  8. §-ával összhangban. A kezelői kötelezettség megszegésével okozott kárt köteles az út kezelője megtéríteni, azaz az útkezelő felelőssége csak abban a körben vizsgálható, ami az érintett közút üzemeltetésével kapcsolatos feladatai megszegésével hozható okozati összefüggésbe (BH 2010/272., BH 2002/579., BH 2011/222., BH 2014/25., BH 1986/427.), továbbá felelőssége az üzemeltetési feladatok ellátásával összefüggő, elsősorban környezetterhelésen megmutatkozó károk tekintetében is fennállhat, ha az a szükséges mértékű zavarást meghaladja. Az építtető felelősségi körében a tervezési és a tényleges kivitelezés okán keletkező károk tartoznak. Az autópálya léte, annak kedvezőtlen zaj-, légszennyező hatása miatt értékcsökkenés tehát a működtetettéssel, míg a belvizesedés az autópálya tervezésével, kivitelezésével, az az építési szakasszal állhat összefüggésben. Az
  9. évi I. tv., valamint az
  10. évi XVI. tv. szerint az országos közutak tekintetében az állam koncessziós szerződést köthet. Ilyen esetben a koncessziós társaság jogosult a kizárólagos állami tulajdonba tartozó vagyontárgyak birtoklására, hasznosítására, hasznok szedésére. Jelen esetben, 1991-ben a perben nem álló igazgatóság neve Igazgatóság készíttette el a beavatkozóval az autópálya jelölése autópálya ún. III. fázisának első építési engedélyes tervét. Az igazgatóság neve Igazgatóság helyébe jogutódként 1996-tól az C.. Kht., majd 2000-től az X. Rt. (majd Zrt.) lépett, melyet a 2037/
  11. (II.29.) Kormányhatározat hozott létre. (Az X. Zrt. a közútkezelői feladatok átadásáról szóló
  12. évi CLXVI. tv. alapján közútkezelői feladatait a Y. Zrt-nek (III.r. alperes) átadta.) Építtetőnek a 2117/
  13. (VI.26.) Kormányhatározat a A... Rt-t jelölte ki. Az autópálya jelölése autópálya építtetője 2000-től 2004-ig a A... Rt. lett. A Magyar Állam a II. rendű alperessel
  14. márciusában koncessziós szerződést kötött az autópálya jelölése autópálya perbeli szakaszára. Ezt követően a jogerős építési engedélyes tervek beszerzéséről már a II. rendű alperes gondoskodott, építtetőként az építési eljárásban részt vett, és az építési engedély alapján a kivitelezést bonyolította. Az átadás óta pedig, mint koncesszor a II. rendű alperes végzi az autópálya üzemeltetését. Az I. rendű alperes, a I.rendű alperes neve 2007-ben jött létre, a Közúti közlekedésről szóló
  15. évi I. tv.
  16. §
(2)bekezdése szerint - az országos közutak - kivéve a koncesszióba adott utak építtetője
  1. január 1-jétől. Helyes hivatkozása szerint saját személyében építtetőnek, közútkezelőnek, fenntartónak, vagyonkezelőnek az autópálya jelölése autópálya vonatkozásában nem minősül. Az
  2. évi I. tv.
  3. §-a szerint a díjfizetésre köteles országos közutaknál a díjfizetéshez szükséges létesítmények kiépítése során - a koncessziós utak kivételével - III. rendű alperes építtetőnek minősül. Ez okból a III. rendű alperes az autópálya jelölése autópálya vonatkozásában sem építtetőnek, sem közútkezelőnek saját személyében nem tekinthető. A Magyar Állam a II. rendű alperessel koncessziós szerződést kötött. Az építési hatóság előtti eljárásban a II. rendű alperes - mint koncesszor - a korábbi építtetők után építtetőként belépett, az új jogerős építési engedélyes terveket ő szerezte be, ezért az abban szereplő esetleges tervezési és kivitelezési hibák miatt, valamint a nyomvonal kijelölése miatt a szomszédjogi szabályok megsértéséből adódó kártérítési felelőssége építőként a Ptk.
  4. §-a szerint fennállhat. Ebből adódóan - a szerződési jogból eredő közreműködésért való felelősség analóg alkalmazásával - a korábban eljáró építtetőkként szereplő személyek magatartása miatt is közvetlenül felelősséggel tartozik, és a kimentés körében a korábbi építtetők magatartására is hivatkozhat. Amennyiben építtetői minősége miatt felelőssége megállapításra kerül, úgy a korábbi - állam által kijelölt építtetők - magatartása miatt az állammal szemben visszigénye felmerülhet. A felperes a korábbi építtetőkkel - mint a II. rendű alperes közreműködőivel - szemben igényt csak akkor érvényesíthet, ha olyan károkozó magatartást is állít, és igazol, amellyel vonatkozásukban a Ptk.
  5. §-a szerinti közvetlen, szerződésen kívüli károkozás szabályai szerint is a felelősségük megállapítható. Ilyen magatartást azonban a felperes nem jelölt meg, ezért a korábbi építtetőkkel és azok jogutódaival szemben nem érvényesíthet igényt, ezért az elsőfokú bíróság a keresetet jogalap hiányában az I. és III. rendű alperessel szemben helyesen utasította el. A koncessziós szerződés miatt azonban a II. rendű alperessel szemben igény az építtetői minőségéből, valamint az üzemeltetői minőségéből adódóan egyaránt érvényesíthető. A Ptk.
  6. §
(1)bekezdése szerint, aki másnak jogellenes kárt okoz köteles azt megtéríteni. A károkozás miatti felelősség objektív előfeltétele a jogellenes károkozás. Az alperesi jogellenes magatartás, vagyis a szükségtelen zavarás tényének bizonyítása a károsult felperest terhelte. A Ptk.
  1. §-ának alkalmazása során a tulajdonosi és mások érdekeinek összemérésére és egyeztetésére van szükség, amelynek során a szükségképpen ellentétes érdekek kiegyenlítése mentén húzható meg a tulajdonos használati jogának korlátja. Ennek meghatározása az adott eset összes körülményének figyelembevétele alapján történhet, ez pedig elsősorban a bíróság mérlegelési jogkörébe tartozik. Kétségtelen, hogy bizonyos mértékű, józan emberi előrelátás mellett számítható a magánélet nyugalmába „behatoló zavarást", a tágabb értelemben vett „szomszéd" részéről mindenkinek el kell viselnie. A tűrési küszöb esetenként eltérő lehet, a zavarás jellegétől, a lakókörnyezet sajátosságaitól és a technikai fejlődés adott állásától függően. A „szükséges" - vagyis az ésszerű tűrési határon belüli - illetőleg „a szükségtelen" - e tűrési határon kívüli - zavarás tényét az érintettek jogos érdekeinek összemérése eredményeként lehet megítélni. A szemben álló érdekek mérlegelése nyomán kialakított érdekegyensúly („fair balance") az a támpont, amelyhez képest a zavarás még tolerálandó mértéke vagy ezt már meghaladó szükségtelensége megállapítható. Ennek segítségével határozható meg, hogy mi a zavarásnak azon mértéke, amelyet a sérelmet szenvedett még tűrni tartozik, és amely még nem szolgálhat kártérítés alapjául (Szakértői javaslat az új Polgári törvénykönyv tervezetéhez, Komplex Kiadó Kft., Budapest, 2008.,
  2. oldal, BDT 2012/12/
  3. és BDT 2013/4/
  4. számú jogeset). A felperes perben érvényesíteni kívánt kártérítési igényét az ingatlanában bekövetkezett 100% értékcsökkenésre alapította. Felperesi álláspont szerint a tanyaingatlanon
  5. évtől rendszeresen jelentkező belvíz, mely jelentősen károsítja a három felépítményt, és gátolja, korlátozza a telekingatlan használatát, az egyik ilyen lényeges értékcsökkentő tényező, ez pedig az autópálya létesítésével van összefüggésben. Hivatkozott továbbá az autópálya működtetéséből (objektív létéből) adódó megemelkedett zajhatásra, levegőszennyezésre, és intimitásvesztésre, melyek mint szükségtelen zavaró körülmények, az ingatlan lakás céljára szolgáló használatát, illetve falusi turizmusra történő hasznosítását ellehetetleníti. Az említett állítások, hivatkozások kapcsán a Pp.
  6. §
(1)bekezdése alapján a felperesre hárult a bizonyítási teher, így a perbeli ingatlan értékcsökkenését előidéző tényezők fennálltát, azok arra gyakorolt értékcsökkentő hatásának mértékét, valamint ezen túlmenően, a károsító tényezők, valamint az ingatlan forgalmi értékcsökkenése közötti okozati összefüggést is a felperesnek kellett teljes körűen bizonyítania (Ptk. 100. §, 339. §
(1)bekezdés). A bíróság már a korábbi eljárásban is igen kiterjedt szakértői bizonyítást folytatott le e körben, a peres felek részéről pedig magánszakvélemények csatolására került sor. A legutóbbi megismételt eljárásban az elsőfokú bíróság a Kúria Pfv.III.21.104/2014/
  1. számú végzésének
  2. oldalán kifejtett előírása szerint ... Szakértői Testületet rendelte ki a perben rendelkezésre álló szakértői vélemények áttekintése, továbbá valamennyi egyéb peradat figyelembe vétele mellett annak érdekében, hogy az autópálya-építéssel felmerült hátrányok és azoknak a felperesi ingatlan forgalmi értékére gyakorolt hatása komplex szakmai megítélés alá essen. A személy
  3. neve testületi elnök által létrehozott szakértői bizottság további két tagja mérnöki, illetve szerkezetépítő, valamint gazdasági szakmérnöki kompetenciával rendelkezett. A szakértői bizottság további szakértőként szakértő 8 neve igazságügyi szakértő bevonását kérelmezte, aki a perben felmerült szakkérdésekre komplex szakmai vizsgálatot tudott lefolytatni. A szakértői testület megalakításával, illetve a szakkonzulens szakértőkénti bevonásával kapcsolatos eljárást kifogásoló felperesi álláspont annyiban nem helytálló, hogy ezek a körülmények a műszaki szakértői testület
  4. sorszám alatt előterjesztett szakértői véleményének bizonyító erejét nem befolyásolják. Megjegyzendő, hogy ez a szakértői testületi vélemény is a bírói gyakorlat szerint egy önálló bizonyítéknak minősül, a korábbi szakértői véleményekhez képest nem kiemelt (felülvélemény), hanem azokkal egyenrangú bizonyíték (BDT 2015/3421.). A szakértői testület tevékenysége nem irányulhat a korábbi szakvélemények felülvéleményezésére, hanem azok áttekintése, a korábban már kifejtett szakmai álláspontok összegzése az ilyen szakértői bizonyítás célja (Pp.
  5. §
(1),
(2)bekezdés). A felperes a testületi szakvélemény kereseti tényállításait cáfoló, egyes - számára kedvezőtlen szakmai következtetései miatt fellebbezésében is kétségbe vonta annak bizonyító erejét, elsősorban arra hivatkozással, hogy a szakértői bizottság megalakítására és a szakértői a testületi munkába további szakértő bevonására szabálytalanul került sor. Állítása szerint a bevont szakértő több esetben kompetencia hiányában foglalt állást egyes szakkérdésekben, különösen a belvízkárral kapcsolatban sérelmezte a bevont szakértő eljárását. A szakértői testület megalakításával és szakvélemény elkészítése során kifejtett eljárásával kapcsolatos szakértői tevékenység jogi megítélését illetően az ítélőtábla mindenben egyetért az elsőfokú ítélet jogi indokolásában kifejtettekkel (35-
  1. oldal). Helyesen foglalt állást az elsőfokú bíróság a tekintetben, hogy az Igazságügyi Szakértői Testületek szervezetéről és működéséről szóló 33/
  2. (VI.22.) IRM rendelet (továbbiakban: Rendelet) irányadó szabályait a szakértői testületet képviselő bizottság megalakítása során nem sértették meg, nincs jogszabályi akadálya annak, hogy a szakértői testület elnöke a három tagú eseti bizottságban is elnökként eljárjon. Ilyen esetben saját magát jelölheti az eseti bizottság elnökének, ahogy személy
  3. neve megtette (IRM rendelet
  4. §
(1),
(2),
(3)bekezdései). Az eseti bizottság további két tagjának neve és szakmai végzettsége feltüntetésre került a testületi szakvélemény első oldalán. Ebből kitűnik, hogy olyan szakmérnökökről van szó, akiknek a perbeli tényállás szakmai megítéléséhez szükséges reáltudományokban való általános tájékozottságuk folytán a bizottság alkalmas a bevont szakértő komplex szakmai munkájának ellenőrzésére. Mindez együtt eredményezi a testületi szakvéleményt. A szakértő bevonással kapcsolatos eljárást a Rendelet 15. §
(1)bekezdése teszi lehetővé, annak szabályszerűségét a bíróság azt engedélyező kirendelő végzése garantálta (szakértői bizottság 37.,
  1. sorszám alatti kérelme, valamint
  2. sorszám alatti kirendelő végzés). A továbbiakban a Rendelet
  3. §
(2)bekezdése által lehetővé tett módon a szakértői testület és a bevont szakértő szakvéleményének egyesítése történt meg: ez az elsőfokú bírósághoz
  1. sorszámon benyújtott testületi szakvélemény. szakértő 8 neve szakértő bevonásával kapcsolatos eljárásra azért került sor, mert a szakértői bizottság elnöke külön írásbeli bejelentést tett a bíróság felé, melyben ezt indítványozta. Ennek célszerű indokaként arra hivatkozott, hogy a szakértői testület bár rendelkezik több olyan szakértővel, akik a kirendelésben feltett kérdések egyes részletein dolgozni tudnának, azonban az egész ügy egységes elemzésére és áttekintésére szakértő 8 neve egy személyben is rendelkezik átfogó ismeretekkel és ehhez szükséges szakmai kompetenciával, kellő gyakorlattal. A belvíz-talajvíz tárgykör tekintetében a ... Tudományos Kutatóintézetnél végzett 5 éves szakmai gyakorlatra hivatkozott a bevonást kérő bizottsági elnök, a további szakkérdésekkel kapcsolatban pedig a bevonni kívánt szakértő szakmai végzettségeire és kifejezett szakértői kompetenciájára hivatkozott. A felperes ezzel szemben fellebbezésében elsősorban a belvíz által okozott károkra vonatkozó szakértői kompetenciát hiányolta. A bevont szakértő kompetenciájával kapcsolatban azonban az ítélőtáblának nem merült fel aggálya, mert a szakértő, és a bizottság elnöke elfogadható válaszokat adott az ezt kétségbevonó felperesi állásponttal szemben (Szegedi Törvényszék 15.P.20.654/2015/83., 84., valamint
  2. és
  3. sorszám alatt periratok). Ezzel kapcsolatban az ítélőtábla elfogadhatónak találta, hogy mélyépítés szakterületen nem vitatottan kompetens a szakértő, ennek pedig részszakterülete a talajvízzel kapcsolatos szakkérdéskör. Másrészt hangsúlyozza az ítélőtábla, hogy a szakértő kompetenciáját nemcsak a szakmai végzettség vagy bizonyítványokkal igazolt képzettség, hanem az igazoltan megszerzett szakmai gyakorlat is megalapozhatja. Ez a bevont szakértő esetben a ... Tudományos Intézetnél nem vitatottan végzett több éves munkatevékenység. Elfogadható továbbá kompetencia alátámasztásként a szakértő azon hivatkozása is, hogy mélyépítő szakmérnöki végzettséggel rendelkezik, mely a talajvíz-gazdálkodás szakmai ismereteket, mint rész-szakterületet is magában foglalja. Megjegyzendő még, hogy a szakértő (szakkonzulens) bevonásának lehetőségét a Kúria is felvetette a testületi szakvélemény készítése során, amikor a végzés
  4. oldalán előírta az új eljárásra a Szakértői Testület kirendelését, oly módon, hogy az akár szakkonzulens bevonásával valamennyi szakkérdés együttes szakmai megítélését végezze el. A megismételt eljárásban tehát erre került sor. A testületi szakvélemény, mint bizonyíték bizonyító erejének értékelését összegezve: az ítélőtábla az elsőfokú bírósággal egyezően arra az álláspontra jutott, hogy a szakvélemény aggálytalan, teljes körű, komplex szakmai értékelést ad. A Kúria hatályon kívül helyező végzésében előírtaknak abban is eleget tett, hogy áttekintette a perben rendelkezésre álló valamennyi szakvéleményt (24-
  5. oldal), így az ítélkezés során a jogvita eldöntését elősegítő érdemi bizonyítékként az felhasználható. Mindezekre tekintettel az ítélőtábla az elsőfokú bírósággal egyezően teljes értékű, hitelt érdemlő bizonyítékként vette ítélkezése alapjául a testületi szakvéleményt, mely valamennyi szakkérdés együttes szakmai megítélését tárta a bíróság elé. Az ingatlant ért belvízkárok felmérése és oka tekintetében a
  6. sorszám alatti testületi szakvélemény 27., 28., 37.,
  7. és
  8. oldalán számba veszi a perben korábban beszerzett szakértői bizonyítékokat, igazságügyi és magánszakértői véleményeket, és valamennyire szakmai észrevételt is tesz. A vízügyi szakértői vélemények közül a testületi szakvélemény álláspontjával egyezően az ítélőtábla is szakértő
  9. neve szakvéleményét tekinti irányadónak, mely szerint az ingatlan talajvízháztartása lényegében nem változott az autópálya megépítést követően, a magas talajvíz az adott terület geológiai adottsága, az teljes mértékben függ az időjárás, és csapadékviszonyoktól. Említést érdemel még szakértő
  10. neve (elsőfokú vízügyi igazgatóság) - a testületi szakvélemény
  11. oldalán összegzett - szakértői véleménye, mivel az független, objektív, körültekintő szakvélemény, a közigazgatási (vízjogi engedélyezési) eljárásban a felek befolyásától teljesen függetlenül jutott e szakértő arra a következtetésre, hogy nem bizonyított az okozati összefüggés a felperesi ingatlanon esetlegesen jelentkező belvíz, illetve az autópálya megépítése között. A testületi szakértői véleményből kitűnik, hogy két helyszíni szemlét végzett a bevont szakértő és az autópálya vízelvezetési rendszerét az egyik szemlén külön felmérte, mérőműszeres méréseket is végzett, a felperesi ingatlanon pedig a talajvíz magasságát (két vízszintméréssel) vizsgálta. A perbeli ingatlan épületein felvizesedési károk nyomát nem tapasztalta, a szemlén ilyen felperes által állított károk nyomai nem voltak észlelhetők (
  12. számú testületi szakvélemény
  13. oldal). Mindezek alapján a bevont szakértő a testületi szakvélemény
  14. oldalán egy modell számítást is végzett és a helyszíni szemlén tapasztaltak, az ott beszerzett a mérési eredmények, valamint számítás alapján jutott arra az aggálytalannak minősíthető szakmai következtetésre, hogy a felperes által évekkel korábban tapasztalt belvíz az oda lehullott csapadékból származhat. A mértékadó talajvízállásnak a talajfelszínhez igen közeli állapota miatt jelentkezhetett belvíz a felperesi ingatlanon, ez azonban az autópálya vízelvezetési rendszerével nem hozható összefüggésbe (testületi szakvélemény
  15. oldal II. pont). E szakértői álláspontot támasztja alá még az a nem vitatott peradat, hogy már az autópálya megépítése előtt is jelentős belvízkárok sújtották a perbeli ingatlant, a korábbi tanyaépületet
  16. évet követően éppen ezért kellett lebontani. Mindezekre tekintettel a belvizesedés okán az autópálya tervezésével, kivitelezésével összefüggő kárfelelősség a II. rendű alperes, mint építtető esetében nem állapítható meg. A helyszíni szemlén megtörtént az ingatlant érő egyéb negatív környezeti változások szakértői bizonyítása is (megnövekedett zajterhelés és légszennyezés). A testületi szakvélemény a perben beszerzett, illetve peranyag részévé tett iratokban található, e tárgyú szakértői véleményeket a 32., 33, 41., 42.,
  17. és
  18. oldalán értékeli röviden. Ezek közül kiemelendő szakértő
  19. neve, valamint a D. Kft. (41., 44., illetve 32.,
  20. oldalon) ismertetett szakértői tevékenysége, zajmérési jegyzőkönyve, tekintettel arra, hogy e szakértők műszeres zajszintmérést végeztek. A kft. szakvéleménye tartalmaz egy 24 órás zajmérési jegyzőkönyvet, valamint forgalomszámlálási adatokat. Az eredmény szerint sem a nappali, sem az éjszakai zajterhelés nem haladja meg az előírt határértéket (testületi szakvélemény
  21. oldal). A testületi szakvélemény szakértő
  22. neve kirendelt környezetvédelmi szakértő szakvéleményét
  23. oldalon ismertetve a zajjal kapcsolatban, a bevont szakértő helyszíni szemléjére is utalva megjegyzi, hogy a zajvédőfal előtt és utáni szakaszok zaja erőteljesebben érzékelhető, szükségesnek tűnik a zajvédőfal meghosszabbítása. Hiányolja továbbá, hogy az említett szakértő a levegőszennyezés vizsgálatát nem végezte el, jóllehet köztudomásúnak tekinthető, hogy az autópálya forgalma a járművek kipufogógáz kibocsátása és a porképződés miatt jelentős szennyező forrás. Jellemzően azonban a levegőszennyezés a forgalomtól számított 10-20 méteren belüli sávban már határérték alá süllyed, ennek terjedését a zajvédőfal is gátolja. A testületi szakvélemény is elfogadta szakértő
  24. neve szakértő 24 órás zajszintmérésen alapuló azon szakmai álláspontját, hogy a zajterhelés ugyan megfelel a határértéknek, de a zaj megjelenése mindenképp életminőség romlást eredményez. Mindezek egybevetett szakmai mérlegelése nyomán a testületi szakvéleménye az autópálya forgalmi zajának alperesi ingatlanra gyakorolt értékcsökkentő hatását a zajgátlófal létesítése ellenére is megállapíthatónak találta, ennek mértékét átlagolva 10%-osnak minősítette. A megemelkedett légszennyezés miatt pedig további 10%-os értékcsökkentést talált becsléssel megállapíthatónak (testületi szakvélemény
  25. oldal). A felperes által hivatkozott részbeni intimitás vesztés a szakértői testületi álláspont szerint egyáltalán nem jelentkezik értékcsökkentő hatásként az ingatlanra nézve. A legközelebbi felüljáró, a 4525 számú út felüljárója több mint 200 méteres távolságban van a hozzá legközelebbi felperesi felépítménytől, onnan az ingatlanra a fásított környezet miatt nem lehet belátni, ezért sem intimitás vesztés, sem bekerítettség érzést a felüljáró nem kelthet. A két legközelebbi felüljáró értékelhető negatív változást az ingatlanértékre nézve nem eredményez (
  26. számú Testületi Szakvélemény
  27. oldal utolsó bekezdés,
  28. oldal első bekezdés,
  29. számú fotómelléklet). A testületi szakvélemény összegzésként rögzíti, az autópálya üzemeltetésből származó felperesi ingatlan rendeltetésszerű használatát nem korlátozó, de azt zavaró zaj- és légszennyező hatások értékcsökkentő hatása 2x10%-ra, összesen 20%-ra becsülhető. Ezek a zavaró hatások a járműforgalommal szükségszerűen együttjárnak (
  30. sorszámú Testületi Szakvélemény
  31. oldal). Az ítélőtábla az elsőfokú bírósággal egyezően e tekintetben is irányadó, döntő bizonyítéknak tekintette a testületi szakvéleményt, mely korábbi szakvéleményeket, különösen a tényleges méréseket végző szakértő
  32. neve, valamint D. Kft. által beszerzett adatokat, szakmai álláspontokat egybevetve határozta meg 20%-os mértékben azt a lehetséges értékcsökkenést, mely okozati összefüggésbe hozható az autópálya objektív létével, működtetésével, mely negatív környezeti hatásokat gyakorol a felperesi ingatlanra. Megjegyzendő azonban, hogy míg az alperesi magánszakértőként eljárt D. Kft. határérték alatti mérési eredményeire hivatkozva az alperesi oldal teljes mértékben kétségbe vonja az ingatlan ilyen okból fennálló értékcsökkenését, addig szakértő
  33. neve kirendelt igazságügyi szakértő a testületi szakvéleménynél jóval magasabb, 70-75%-os értékcsökkenést tartott szakmailag megállapíthatónak. E jelentős eltérések már magukban hordozzák a szabad bírói mérlegelés alkalmazásának lehetőségét a kártérítés mértékének meghatározása során (Pp.
  34. §
(3)bekezdés). A II. rendű alperes fellebbezési hivatkozása szerint a szükségtelen zavarás nem állapítható meg, mert a zaj- és légszennyezés határérték alatti. Miután a szomszédjogi igényeket - megkülönböztetés nélkül - a Ptk.
  1. §-a alapján kell elbírálni, a polgári jogi felelősség megállapításánál a polgári jogi normák megszegése releváns, nem értelmezhető egy speciális, más jogági norma akként, hogy az a Ptk. rendelkezéseivel szemben általános jelleggel kizárná bármely autópálya telepítése és működtettetése esetén a szomszédjogi igény érvényesítését. Éppen ezért, ha a tulajdonos szomszédja a közigazgatási normákban előírt paramétereket betartja, abban az esetben is a bíróságnak a zavarás szükségtelenségét az érdekek összemérésével kell vizsgálni. A zavarás önmagában nem minősül szükségtelennek, nem minden zavarásnak van jogi következménye. Ugyanakkor a szükségességet a közcélúság, a közérdek önmagában nem igazolja (EBH 2007/1600., BDT 2012/2632., BH2007/226.). A közúthálózat fejlesztése, üzemeltetése országos jelenség, bár a települések nagysága, beépítettsége a telekviszonyok az ingatlanok jellemzői tekintetében vannak egyéni különbségek, a lényegi kérdés az, hogy az ingatlanok (lakóingatlanok, tanyás ingatlanok) közvetlen közelében elhelyezett autópálya létesítése, üzemeltetése sérti-e a tulajdonosoknak az ingatlanok zavartalan, a meglévő környezeti adottságok használatához fűződő érdekét olyan mértékben, hogy az az általános tűrési küszöböt meghaladja. A mérlegeléshez tartozik más oldalról, hogy a II. rendű alperes, mint üzemeltető társadalmilag széles körben igényelt, hasznos szolgáltatást nyújt, közérdekű tevékenységet fejt ki. Ugyanakkor azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a közszolgáltatási tevékenységét piaci, üzleti alapon, nyereségorientált módon versenyhelyzetben fejti ki. Üzletszerű gazdasági tevékenységének kockázatát a piaci szereplőnek magának kell viselnie, ideértve különösen a tevékenységének a költségvonzatát is (BH 2007/226., EBH 2007/1600., BDT 2012/12/209.). A perbeli esetben a testületi szakértői vélemény alapján megállapítható, hogy a zaj- és légszennyezettség tekintetében a felperesnek vagyontárgya, lakóingatlana háborítatlan használatához fűződő érdekét, és a II. rendű alperes üzleti gazdasági tevékenysége folytatásához kapcsolódó érdekét mérlegelve, összhatásában megállapítható, hogy a zavarás szükségtelen, mert túllépi a tanyás ingatlanon általánosan, ésszerűen számítható tűréshatárt, ennélfogva a kártérítési felelősség megállapításához szükséges jogellenes magatartás - a szükségtelen zavarás - ténye bizonyított. A károkozó vonatkozásában kimentéses felelősségi rendszer érvényesül; akkor mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható (Ptk.
  2. §
(1)bekezdés
  1. mondata). A mentesüléshez a károkozó II. rendű alperesnek azt kellett bizonyítania, hogy az autópálya csak a perbeli nyomvonalon volt létesíthető, építésre objektív okok miatt kizárólag az adott helyen volt lehetőség. Bizonyíthatta, hogy a terepviszonyok az általa részletesen feltárt műszaki okok, egyéb külső környezeti tényezők folytán minden más lehetséges nyomvonalon történő építés ugyanilyen zavarással járt volna, kisebb zavarást, hátrányt okozó módon az autópálya létesítése nem volt kivitelezhető. A károkozónak tehát a mentesülés érdekében azt kell bebizonyítania, hogy objektíve nem volt más olyan helyszín, építési mód vagy alkalmazható eltérő műszaki megoldás, amelynek választása esetén egyáltalán nem vagy csak lényegesen kisebb mértékű kár következett volna be, vagy a választható más megvalósulási helyszín, illetve műszaki megoldás számára kirívóan aránytalan, el nem várható hátrányos következményekkel járt volna a saját érdekeihez képest. Mindezeket a II. rendű alperes a per során nem bizonyította. A bírói gyakorlat szerint, ahogy arra már az ítélőtábla korábban is rámutatott, annak igazolásával, hogy az adott létesítmény a legoptimálisabb költséggel csak így volt megvalósítható, illetőleg, hogy az építkezés a jogszabályi előírásoknak és az engedélyeknek megfelelően történt, az építtető, üzemeltető a polgári jogi kártérítő felelősség alól még nem menti ki magát. A szükségtelen zavarás elkerülése a szomszéd kötelezettsége, amelynek megszegése alól sem a közérdek, sem a társadalmi feladat koncessziós átvállalása, sem pedig az egyébként elismerhető jogos érdekei nem mentesítik, miként az sem, hogy ha megfelelő összehangolt tervezés esetén más megoldás nagyobb, ám de reális költséggel választható, elérhető lett volna. Mindezek ugyanis nem adnak választ arra a mellőzhetetlen kérdésre, a többi hasonló helyzetben lévő ingatlan tulajdonoshoz képest miért éppen az érintett felperesnek kell elviselnie, tűrnie a szükségest meghaladó mértékű zavarást (Legfelsőbb Bíróság, EBH 2009/1/1955., 2006/1/1399., 2007/1/
  2. számú elvi határozatok, BDT 2012/12/
  3. számú, ítélőtáblai határozatok 2008/1/
  4. számú jogeset). A felperes kártérítési keresetének jogalapját az ingatlan használatát érintő a Ptk.
  5. §-a szerinti szükségtelen zavarás fennálltát, az autópálya által okozott zajhatás és a légszennyezés miatt, a szakértői bizonyítás alátámasztotta. A kár pontos meghatározásához elengedhetetlen azonban a felperesi ingatlan értékének meghatározása is, mivel az erre vetített százalékos értékcsökkenés megtérítésére irányult a vagyoni kártérítést igénylő kereset. A perben erre nézve is kiterjedt szakértői bizonyítás folyt le. A felperesi és alperesi álláspontot tükröző magánszakértői véleményeken kívül kirendelt igazságügyi szakértőként szakértő
  6. neve, (előzetes bizonyításban, valamint P.20.654/2008/
  7. számon) továbbá szakértő
  8. neve (P.20.654/2008/
  9. és
  10. számon) adtak ingatlan értékbecslési szakvéleményeket. Mindezek áttekintésére is sor került a testületi szakvéleményben. Az ítélőtábla álláspontja szerint elsődlegesen azt kell tisztázni, hogy milyen szakértői módszerrel indokolt elvégezni a jelen kártérítési ügyben az ingatlanforgalmi értékmeghatározást, mely reális alapul szolgálhat a kárösszeg meghatározásához. A testületi szakvélemény a forgalmi érték meghatározásával kapcsolatban előrebocsátotta, hogy jellemzően három módszer áll ehhez rendelkezésre: az összehasonlító adatok elemzésén, a költségszámításon, valamint a hozamszámításon alapuló. E módszerek jogszabályi hátterét a termőföldnek nem minősülő ingatlanok, hitelbiztosítéki értékmeghatározására vonatkozó módszertani elvekről kiadott 25/
  11. (VIII. hó) PM rendelet, (továbbiakban: PM rendelet) szabályai adják, ezt az ingatlan értékbecsléssel foglalkozó szakértők mindenkelőtt irányadónak tekintik. (Ezek a módszertani elvek jelennek meg a termőföld hitelbiztosítéki érték meghatározásáról szóló 54/
  12. (VIII.1.) FM rendeletben is.) Ahogy a PM rendelet
  13. §
(2)bekezdés rögzíti, a hitelbiztosítéki érték megállapításának ugyanis a piaci érték az alapja, ennek meghatározásához pedig a PM rendelet mellékletei tartalmazzák az irányadó módszereket. E jogszabályi háttér irányadó a perbeli ingatlan piaci értékének meghatározása során is, a módszerek tartalmi eltéréseit helytállóan elemzi szakértő
  1. neve, valamint szakértő
  2. neve szakértői véleménye (
  3. sorszám, valamint
  4. sorszám alatti szakértői vélemények), és a testületi szakvélemény is kellő részletességgel kitér ezekre a 4-
  5. oldalakon. A rendelkezésre álló ingatlan értékbecslési szakvélemények, mint bizonyítékok mérlegelése nyomán elsődlegesen azt kellett tehát eldönteni, hogy melyik módszerrel történő értékbecslés tekinthető a jelen esetben reálisan irányadónak. A hozamszámításon alapuló értékelési módszer (testületi szakvéleményben üzleti értékbecslés) olyan ingatlanokra ad reális értékmeghatározást, amelyekben haszonszerző üzleti tevékenység folyik, vagy amelyet ugyanilyen céllal bérbeadás útján hasznosítanak. A hozamszámításon alapuló értékelés az ingatlan jövőbeni hasznainak és az ezek megszerzése érdekében felmerülő kiadások különbségéből (tiszta jövedelem) vezeti le az értéket. Fő elve, hogy bármely eszköz (ingatlan) értéke annyi, mint a belőle származó tiszta lehetséges jövedelmek jelenértéke (PM rendelet
  6. számú melléklet). A perbeli esetben nem vitatott tényállási elem, hogy a felperes falusi vendéglátás céljára nem hasznosította a kiépített ingatlant. Saját nyilatkozata szerint azt munkásszállásként tudta kiadni és kizárólag csak az autópálya-építés időszakában. Erről a könyvelési adatokat, bevételt igazoló, hitelt érdemlő bizonylatokat nem tudott a szakértő rendelkezésére bocsátani. A két panzió céljára kialakított épület az autópálya-építés befejeztével a továbbiakban üzleti célú hasznosításra nem került, azok berendezett állapotban vannak, de üresen állnak (testületi szakvélemény
  7. oldal utolsó bekezdés). Mindezen körülményekre tekintettel a hozamszámításán alapuló értékelési módszer az ítélőtábla álláspontja szerint nem alkalmazható a perbeli ingatlan értékmeghatározásához. A PM rendelet
  8. számú mellékletében meghatározott ún. költségalapú módszerrel történő értékmegközelítés lényege, hogy az ingatlan újraelőállítási költségéből le kell vonni az időmúlása miatti avulást, majd ehhez kell hozzáadni a felépítményekhez tartozó földterület értékét. E módszer azonban a legkevésbé fejezi ki a tényleges piaci viszonyokat az ingatlan forgalmi értéke szempontjából. A hivatkozott jogszabály szerint e módszer olyan esetekben alkalmazható, ha más módszer az építmény félkész állapota, egyediessége, vagy akár károsodása miatt nem alkalmazható. A testületi szakvélemény ezt a módszert avultsággal korrigált újraelőállítási árbecslésként írja körül (testületi szakvélemény 4-
  9. oldal). Egy ilyen módszerű árbecslés arra a kérdésre ad választ, hogy az épület megépítése azonos műszaki kivitelben, a vizsgált időszaki árakon mibe kerülne, és ezt az árat kell csökkenteni a becslés aktuális avulási százalékával, hogy a tényleges műszaki állapothoz igazodjon a becsült érték. A perbeli esetben ezzel kapcsolatban kiemelést érdemel a szakértői testület azon megállapítása, hogy a vidéki, tanyasias ingatlanok az ingatlan piacon jellemzően sokkal kisebb forgalmi értéket mutatnak, mint amennyibe a felépítés költsége kerül. Mindezekből következően, amennyiben az ingatlan értékcsökkenését kell meghatározni, ahogy a perbeli esetben is, úgy az összehasonlító módszer szerinti piaci forgalmi értékből kell kiindulni (testületi szakvélemény
  10. oldal 2.,
  11. bekezdés). A piaci forgalmi értékelésen a PM rendelet
  12. számú melléklete piaci összehasonlító adatok elemzésén alapuló értékelést ért, ez konkrét adásvételi ügyek árainak a vizsgált esetre való kiterjesztésével, összehasonlításával történik. A módszer lényege szerint az ingatlan forgalmi értékét összehasonlításra alkalmas ingatlanok helyben kialakult értéke alapján kell meghatározni. Elsődlegesen az ingatlanok fajlagos forgalmi értékét kell megállapítani, ami az érték és a négyzetméterár hányadosát fejezik ki (Ft/m²), majd össze kell vetni az összehasonlítás tárgyát az összehasonlításként kiválasztott ingatlanok fő jellemzőivel, és azok különbözőségét ún. korrekciós tényezők segítségével kell értékelni. Ezek lehetnek értékcsökkentő vagy értéknövelő tényezők. Ezt követően a korrekciós tényezők alapján a fajlagos alapértéket korrigálni, módosítani szükséges, az ingatlan egyedi tulajdonságainak, jellemzőinek megfelelően és mindezek figyelembevételével kell meghatározni az ún. korrekciós fajlagos értéket, mely alapján már a forgalmi érték megállapítható. A felperes perbeli ingatlanára nézve az ítélőtábla álláspontja szerint kizárólag ez - a piaci forgalmi értékbecslési módszer alkalmazható, figyelemmel az említett mérlegelési szempontokra, melyek a másik két értékbecslési módszert nem teszik lehetővé, hiszen azok reális eredményt nem hozhatnak a tényleges forgalmi érték megállapítása során. Ennek megfelelően a perbeli bizonyítékok köréből ki kell zárni azon értékbecslést tartalmazó szakértői véleményeket, kivitelezői költségvetéseket, melyek az újraelőállítási költségszámításon vagy a hozamszámítás alapú értékmeghatározási módszeren alapulnak. Megjegyzendő, hogy ezek jellemzően nagyságrendileg jóval nagyobb, 250300 milliós nagyságrendű értékmeghatározásokat tartalmaznak, de az említett szakmai indokok miatt, melyet a testületi szakvélemény is teljes mértékben alátámaszt, ezek a feltűnően magas, irreális értékek, a perbeli jogvita elbírálása alapjául nem szolgálhatnak. A korábban készített két igazságügyi szakértői vélemény az ítélőtábla álláspontja szerint azonban továbbra is alkalmas aggálytalan bizonyíték az értékmegállapításhoz, mivel azok piaci összehasonlító adatok elemzésén alapulnak. szakértő
  13. neve, valamint szakértő
  14. neve kirendelt igazságügyi ingatlanforgalmi szakértők nagyságrendileg azonos értékmeghatározást adtak a piaci összehasonlító adatok értékelésén alapuló módszer alkalmazásával 100, illetve 110 millió forintra. Itt jegyzendő meg, hogy testületi szakvélemény az egyedi ingatlanok esetében a +/- 15-20%-os értékbecslési eltérést még tűrési határértéken belülinek tekinti. Ilyen esetben a szakmai gyakorlat szerint a szakvélemények nem egymást cáfolják, hanem erősítik (
  15. számú testületi szakvélemény
  16. oldal
  17. bekezdés). A két irányadónak tekinthető igazságügyi ingatlanforgalmi szakértői véleményhez képest a testületi szakvélemény azonban jelentős eltérést mutat, piaci forgalmi értékelés esetén a 2004-es árszintű forgalmi értéket reálisan legfeljebb 45 millió forintban találta megállapíthatónak (testületi szakvélemény
  18. oldal utolsó előtti bekezdés). Utalt arra, hogy a felperesi ingatlanon kialakított gazdasági épület valójában falusi turizmus helyett, annak kialakítása miatt inkább diák- v

🔗 Hivatalos forráshoz

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.