Bf.221/2017/9 – Fővárosi Ítélőtábla

Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság 4.Bf.221/2017/9. szám A Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság a Budapesten, 2017. év november hó 21. napján tartott nyilvános ülés alapján meghozta és kihirdette a következő í t é l e t e t: A hivatali visszaélés bűntette miatt az I. r. vádlott és társa ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Törvényszék 2017. év május hó 31. napján kelt 7.B.741/2016/17. számú ítéletét megváltoztatja. Az I. rendű és a II. rendű vádlottakkal szemben kiszabott büntetést 500-500 (ötszáz-ötszáz) napi tétel pénzbüntetésre enyhíti azzal, hogy egy napi tétel összege az I. rendű vádlottnál 2.000 (kétezer)forint, a II. rendű vádlott esetében 3.000 (háromezer) forint. A pénzbüntetés teljes összege az I. rendű vádlott tekintetében 1.000.000 (egymillió) rendű vádlott tekintetében 1.500.000 (egymillió-ötszázezer) forint. forint, a II. Az I. rendű vádlott adóellenőri foglalkozástól történő eltiltását 1 (egy) évre enyhíti. A szabadságvesztést, annak végrehajtásának felfüggesztésére és a feltételes szabadságra bocsátóságra vonatkozó rendelkezést mindkét vádlott tekintetében mellőzi. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét mindkét vádlott tekintetében helybenhagyja. A másodfokú eljárás során felmerült 50.000 (ötvenezer) forint bűnügyi költséget az állam viseli. Az ítélet ellen további fellebbezésnek nincs helye. Indokolás A Fővárosi Törvényszék a 7.B.741/2016/17. számú ítéletében bűnösnek mondta ki az I. rendű vádlottat 5 rendbeli a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény [a továbbiakban: Btk.] 305. §-ának

1. a)pontja szerinti hivatali visszaélés bűntettében, a II. rendű vádlottat 5 rendbeli a Btk. 305. §-ának
2. a)pontja szerinti felbujtóként elkövetett hivatali visszaélés bűntettében. Halmazati büntetésül az I. rendű vádlottat 1 év 10 hónap szabadságvesztésre, 3 év adóellenőri foglalkozástól eltiltásra és 200 napi tétel, napi tételenként 1.200 forint összegű, összesen 240.000 forint pénzbüntetésre, míg a II. rendű vádlottat 1 év 10 hónap szabadságvesztésre és 200 napi tétel, napi tételenként 1.500 forint összegű, összesen 300.000 forint pénzbüntetésre ítélte. Mindkét vádlott esetében a szabadságvesztés végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette, egyben megállapította, hogy elrendelése esetén a szabadságvesztést börtön fokozatban kell végrehajtani és a vádlottak legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsáthatóak feltételes szabadságra. Nem teljesítés esetére felhívta a pénzbüntetés átváltoztatására vonatkozó törvényi rendelkezéseket is. Az I. rendű vádlottat az ellene 1 rendbeli a Btk. 305. §-ának
3. a)pontja szerinti hivatali visszaélés bűntette, a II. rendű vádlottat az ellene 1 rendbeli a Btk. 305. §-ának
4. a)pontja szerinti felbujtóként elkövetett hivatali visszaélés bűntette miatt emelt vád alól felmentette. Kötelezte a vádlottakat az eljárás során felmerült bűnügyi költség viselésére, oly módon, hogy a vádlottak egyetemlegesen 53.587 forintot kötelesek, a II. rendű vádlott 129.580 forintot külön köteles az államnak megfizetni. Az ítélet ellen – amelyet az ügyész tudomásul vett – az I. rendű vádlott és a védője felmentés végett, a II. rendű vádlott és a védője elsődlegesen felmentés, másodlagosan enyhítés érdekében jelentettek be fellebbezést. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség BF.558/2017/1. számú átiratában – a vádlottak javára bejelentett fellebbezéseket megalapozatlannak tartva – indítványozta, hogy a Fővárosi Ítélőtábla csak annyiban változtassa meg az elsőfokú ítéletet, hogy a vádlottak által elkövetett hivatali visszaélés bűntette törvényhelyeként a Btk. 305. §-ának
5. c)pontját jelölje meg. A jogi minősítés megváltoztatását célzó indítványt azzal indokolta, hogy a következetes bírói gyakorlat szerint a személyes cél érdekében történő hivatali fellépés, az alakilag törvényes eljárás, a hivatalos minőséghez fűződő jogosítványok társadalmi rendeltetésükkel ellentétes gyakorlása, a hivatali helyzettel egyéb módon való visszaélésnek tekintendő (BH 2004.493, BH 1996.185.), jelen büntetőügyben csak akkor valósult volna meg a Btk. 305. §-ának
6. a)pontja szerinti kötelességszegő magatartás, ha az I. rendű vádlott az informatikai rendszerben a lekérdezésre, illetőleg az adótitokhoz hozzáférésre nem rendelkezett volna jogosultsággal. Az I. rendű vádlott a másodfokú eljárásban előterjesztett beadványában fellebbezése célját már elsődlegesen a felmentésben, másodlagosan a büntetés lényeges enyhítésében és előzetes mentesítésben jelölte meg. Felmentést célzó indítványát arra alapította, hogy az elsőfokú bíróság iratellenesen állapította meg a tényállást, törvénysértően és a logikai szabályokkal ellentétesen vont le következtetést a bűnösségére. Kérte figyelembe venni, hogy a lekérdezések jóval a telefonbeszélgetések után történtek, semmilyen bizonyíték nem támasztja alá, hogy a II. r. vádlottal megosztotta volna a lekérdezések eredményét, miként azt sem, hogy hivatali működésével közvetlen összefüggésben, a közhatalmi funkció gyakorlásához kapcsolódóan törvényellenes magatartást tanúsított volna. A telefonbeszélgetés során elhangzott kijelentések legfeljebb a bűncselekmény előkészületeként lennének értékelhetőek. Az elsőfokú bíróság a tényállás 1-es pontja esetében nem tulajdonított annak jelentőséget, hogy az adóigazgatási eljárás befejezésekor már nem a II. r. vádlott volt a B. Kft. jogi képviselője, az egy évig tartó megbízása alatt semmit nem intézett a gazdasági társaság érdekében, és a belső információk megszerzését éppen az adóhatósági eljárás elhúzódása cáfolja. A tényállás 2-es pontja szerinti X. Kft.-vel kapcsolatban a telefonbeszélgetések során valóban felvetődött információgyűjtés, de a lekérdezésre csak egy hónappal később került sor. Az adóhatóság költözése mindenki számára megismerhető információ volt, a közlés konkrétumokat nem tartalmazott, és azt nem is követte a gazdasági társaságot érintő megkeresés (a X. Kft. nem adott megbízást a II. rendű vádlottnak, az ügyvezető tagadta, hogy őt bármelyik terhelt megkereste volna). A tényállás 3-as pontjánál a telefonbeszélgetésekből semmilyen információ nem derül ki, a lekérdezés három hónap elteltével történt meg, továbbá az Y. Kft. ügyvezetője tagadta a befolyásolást. A tényállás 5-ös pontjában nem történt lekérdezés, és a V. Kft. ügyvezetője tagadta, hogy őt bárki megkereste volna az adóigazgatási eljárásban történő képviselet ellátására. A tényállás 6-os pontja esetében sem bizonyított, hogy a lekérdezés után bármilyen adatot átadott volna a II. r. vádlottnak, a Z. Kft.-t sem ő, sem a II. rendű vádlott nem kereste meg. Utalt az I. rendű vádlott a Kúria 2017.251. számú eseti döntésére is, amely szerint a bűncselekmény megállapítására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a kötelességszegés vagy a hivatalos személy hatáskörébe utalt jogosultság önkényes gyakorlása, a hivatali helyzettel történő visszaélés közvetlen hatással van a hivatalos személy közfeladatot ellátó tevékenységére; ennek hiányában bűncselekményről nem, legfeljebb fegyelmi vétségről lehet szó. Eszerint nem állapítható meg a hivatali visszaélés bűncselekménye annak a hivatalos személynek a terhére, aki nem a hivatali jogosítványait gyakorolta rendeltetésellenesen, a cselekménnyel összefüggésben közhatalmi feladatot nem látott el, kötelességszegő magatartását nem a közhatalmat gyakorló tevékenysége kapcsán, hanem kizárólag a közszolgálati jogviszonyából származó kötelességét sértve valósította meg. A nyilvános ülésen az I. rendű vádlott kirendelt védője elsődlegesen hatályon kívül helyezést, másodlagosan az ítélet megváltoztatását és védence felmentését, harmadlagosan a büntetés enyhítését kérte, az alábbiakra hivatkozva. A tényállás felderítetlen és iratellenes megállapításokat tartalmaz, az elsőfokú bíróság a megállapított tényekből további tényre téves következtetést vont le, továbbá indokolási kötelezettségének sem maradéktalanul tett eleget, ebből következően az elsőfokú ítélet felülbírálatra alkalmatlan. Semmi nem támasztja alá a tartós kapcsolat kiépítésére és bűnszövetségben eljárásra történt bírói következtetést (ítélet 12. oldal első bekezdés), ezt nem alapozza meg pusztán az a körülmény, hogy ismerték egymást és a két hónapot felölelő időszakban – a kapcsolódó vizsgálatok miatt – többször beszéltek egymással telefonon. Az I. r. vádlottnak vezetőként valóban korlátlan hozzáférése volt az adatokhoz, azonban az adóigazgatási eljárásokat a revizorok végezték, közbeavatkozására csak akkor volt szükség, ha valamelyik kevésbé felkészült revizor a munkájában elakadt. Nem fogadható el, hogy a bíróság a kötelességszegésről mint szakmai kérdésről történő döntésekor nem vette figyelembe az adóhatóságnál lefolytatott belső vizsgálat eredményét és az I. r. vádlott felettesének, F.F.-nek a tanúvallomását. Az érintett gazdasági társaságok egy zárt piac szereplői voltak, ha egyikükkel szemben adóigazgatási eljárás indult, ez további száz céget is érinthetett volna, de nyilván csak néhánnyal szemben folytattak vizsgálatokat. Nem bizonyított az a megállapítás, miszerint a II. r. vádlott behálózta volna a kérdéses cégeket annak érdekében, hogy azoknak előnyöket nyújtson: a X. Kft., T. Kft. és V. Kft. tanúként kihallgatott képviselői nem ismerték a vádlottakat, velük kapcsolatba nem kerültek. Annak sincs különösebb jelentősége, hogy P.B. ismerte T.M.-t, az ugyanis csupán egyik beszállítója volt, továbbá az adóhatóság költözése sem tekinthető olyan adatnak, amely ne lett volna kiadható (tényállás 2-es pontja). A tényállás 4-es és a 6-os pontjaiban írt cégek esetében lekérdezésre eleve nem került sor, a T. Kft. cégadatai nyilvánosak voltak, az pedig közismert, hogy az adóhatóság elektronikus levelére nem kell válaszolni. A Z. Kft. (tényállás 5-ös pontja) ellen nem indult adóigazgatási eljárás. Nem volt megállapítható az eljárás során, hogy az iratok „parkoltatására” került volna sor, miként azt sem, hogy az I. r. vádlott bármelyik revizort utasította volna az eljárással kapcsolatban. A lehallgatott telefonbeszélgetéseket szövegkontextusukban kellett volna vizsgálni, és azokat a tanúk jelenlétében is meghallgatni. E beszélgetések egyfajta „zsiványkodás” látszatát keltik, de ez legfeljebb fegyelmi vagy etikai vizsgálat megindítását alapozhatta volna meg. az I. r. vádlott azért nem hárította el azonnal a kérést, mert nem akart sértő módon viselkedni. Az enyhítést, különösen az előzetes mentesítés alkalmazását célzó indítványát a védő azzal indokolta, hogy a jelentős időmúlás ellenére a büntetlen előéletű védencével szemben az első fokon eljárt bíróság – megsértve a belső arányosság követelményét is – eltúlzott büntetést szabott ki, anyagi haszonszerzés hiányában alkalmazott pénzbüntetést és csak őt tiltotta el foglalkozása gyakorlásától. A II. rendű vádlott meghatalmazott védője – fenntartva fellebbezése korábban már bejelentett céljait – kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság tévesen következtetett védence bűnösségére, a rendelkezésre álló bizonyítékok (a hangfelvételek, az I. r. vádlott és a kihallgatott tanúk vallomásai) nem támasztották alá a bűncselekmények elkövetését. A hangfelvételek tartalma ugyan ébreszthet gyanút, azonban ezt a bíróság elnagyoltan kezelte, ugyanis a telefonbeszélgetések nem voltak komolyak, és az I. r. vádlott a kérésnek nem is tett eleget. A védence javára értékelt bűnösségi körülmények mellett (büntetlen előélet, indokolatlanul hosszú időmúlás) további enyhítő tényezőként kérte értékelni a II. r. vádlott életkorát, amely nagyobb súlyt ad kedvező előéletének. A védelem álláspontja szerint a büntetési célok szabadságvesztés nélkül is elérhetőek, így a bűnösség megállapítása esetén kizárólag pénzbüntetés alkalmazására tett indítványt, másodlagosan a szabadságvesztés és a felfüggesztés próbaidejének mérséklésére, egyidejűleg – függetlenül a beismerő vallomás hiányától – a vádlott előzetes mentesítésben részesítésére. A II. rendű vádlott felszólalásában kifejtette, hogy a lekérdezések a telefonbeszélgetésektől teljesen függetlenül, minimum négy héttel később, egyik esetben pedig három hónappal később történtek, így semmi nem igazolja, hogy az adatok átadására sor került volna. Amennyiben valóban az információk átadása lett volna a cél, akkor a telefonbeszélgetéshez közeli időpontban történtek volna a lekérdezések, így a cselekmény célzata sem igazolt. Előnyük nem származott a gazdasági társaságoknak, mivel velük szemben – a B. Kft. kivételével – nem indult adóigazgatási eljárás, az Y. Kft. jogi képviselőjeként korábban, 2011. január hónapban járt el. A gazdasági társaságok vezető tisztségviselői az I. r. vádlottal soha nem találkoztak, ő is csak három cég ügyvezetőjét ismerte. Négy gazdasági társasággal egyáltalán nem vette fel a kapcsolatot, így előnye sem származhatott volna az adatokból. A B. Kft. esetében sem befolyásolta az adóigazgatási eljárást, később meg is szűnt a jogi képviselői megbízása, márpedig, ha bármilyen fontos információt szerzett volna, az eljárás nem húzódott volna másfél évig. A bíróságnak figyelembe kellett volna vennie az adóhatóság belső vizsgálatának eredményét, ugyanis arra szigorú eljárási szabályok szerint került sor, ilyen esetben a vizsgálat négy „szűrőn” megy keresztül, majd a bűnügyi igazgatóság dönti el, hogy történt-e kötelességszegés. Telefonon folytatott magánbeszélgetéseikben az I. r. vádlott az adóhatósági dolgozókra jellemző elhárító magatartást tanúsított, semmitmondó válaszokat adott. A külföldi megkeresésre indult eljárás esetében nem közölte, hogy melyik országból és milyen ügy miatt érkezett a megkeresés, a kapcsolódó vizsgálatokról konkrét adatokat nem közölt, az adóhatóság költözése pedig ismert információ volt. A büntetés kiszabása körében arra hivatkozott, hogy ugyan nem ítélték foglalkozástól eltiltásra, de a felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt, illetve annak megszűnésétől számított további két évig nem tevékenykedhet ügyvédként, ennek következtében családja megélhetése, egyetemista gyermekének támogatása kerülhet veszélybe. A vádlottak javára bejelentett fellebbezések az enyhítés tekintetében vezettek eredményre. A másodfokú bíróság a jogorvoslattal támadott ügydöntő határozatot a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény [a továbbiakban: Be.] 348. §