Bf.331/2017/13 – Szegedi Ítélőtábla

(1)bekezdés,

(2)bekezdés a), d),

1. f)
2. i)pont], valamint magánlaksértés bűntettében [Btk. 221. §

(1)bekezdés,

(2)bekezdés a) pont,

(4)bekezdés], ezért - halmazati büntetésül - 13 év szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztést fegyházban rendelte végrehajtani, megállapította, hogy abból a vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének a kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. A kiszabott szabadságvesztésbe számította a vádlott által

1. július
2. napjától
3. január
4. napjáig előzetes fogvatartásban töltött időt. A vádlott szülői felügyeleti jogát a év hónap nap . napján született gyerek neve 1, a év hónap nap. napján született gyerek neve 2, a év hónap nap napján született gyerek neve 3 és a év hónap nap. napján született gyerek neve 4 nevű gyermekei vonatkozásában megszüntette. Rendelkezett a bűnjelekről és a bűnügyi költségről. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen fellebbezést jelentett be az ügyész a vádlott terhére, hosszabb tartamú szabadságvesztés büntetés kiszabása végett, a vádlott a büntetés enyhítéséért, míg védője elsődlegesen felmentésért az emberölés, illetve minősített esetei vonatkozásában, másodlagosan a büntetés enyhítéséért, harmadlagosan az ítélet hatályon kívül helyezése érdekében. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség képviselője Bf.178/2016/12-II. számú átiratában eljárási szabálysértések észrevételezése mellett a tényállás több ponton történő kiegészítésére, helyesbítésére, illetőleg a bűnösségi körülmények kiegészítésére tett indítványt, ezen túlmenően pedig indítványozta, hogy az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét változtassa meg, a vádlott szabadságvesztés büntetésének tartamát súlyosítsa, a Szolnoki Törvényszék Gazdasági Hivatalánál Bj.174/
5. tételszám alatt bevételezett
6. és
7. sorszám alatti 1-1 darab nyomtöredék és
8. sorszám alatti 1 darab DNS maradvány bűnjelek megsemmisítése helyett azoknak tárgyletétként történő kezelését rendelje el és csatolja az iratokhoz, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét hagyja helyben. Kizárólag a vádlott terhére bejelentett ügyészi fellebbezés alapos, a főügyészi átiratban foglaltak is túlnyomó részt helytállóak. Az ítélőtábla a Be.
9. §

(1)bekezdésében foglaltak alapján a fellebbezéssel megtámadott ítéletet az azt megelőző bírósági eljárással együtt felülbírálta, melynek során azt állapította meg, hogy eljárási szabályt sértett az elsőfokú bíróság, amikor a 2015. december 11. napján megtartott tárgyaláson sértett tanú részére biztosította a Be. 82. §

(1)bekezdés a) pontjában írt abszolút mentességi jogot arra az időszakra vonatkozóan, amikor a tanú a vádlott élettársa volt. A Be. 82. §

(1)bekezdés a) pontja szerint a tanúvallomást megtagadhatja a terhelt hozzátartozója, míg a 83. §

(1)bekezdése szerint a tanú vallomástételének akadályát figyelembe venni, ha az akár a bűncselekmény elkövetésekor állt fenn, akár a kihallgatáskor áll fenn. sértett vallomása szerint 1997 évtől

1. május
2. napjáig voltak élettársak a vádlottal. Az irányadó tényállás alapján a bűncselekmény elkövetésére
3. július
4. napján került sor, melyből az következik, hogy az élettársi kapcsolat sem a bűncselekmény elkövetésekor, sem a kihallgatáskor nem állt fenn, melyre figyelemmel egyik időpontban sem volt a Btk.
5. §

(1)bekezdés

1. pontja szerinti hozzátartozója a vádlottnak. Eljárási szabályt sértett az elsőfokú bíróság akkor is, amikor a
2. február 19-i tárgyaláson azt követően, hogy a szükséges törvényi figyelmeztetések után tanú 2 tanút kihallgatta, azt állapította meg, hogy a tanú a vádlott hozzátartozója, melyre figyelemmel megilleti őt a Be.
3. §

(1)bekezdés a) pontja szerinti mentességi jog. A mentességi jog ezen biztosítása azért volt téves, mert tanú 2 élettársa a vádlott mostohalányának, akit a vádlott 2013-ig nevelt. Ugyanakkor a Btk. 459. §

(1)bekezdés 14.b) pontja szerint csupán az együtt élő mostohagyermek minősül hozzátartozónak, annak élettársa nem, mindezeken túlmenően a mostohagyermekkel való együttélés is megszűnt még a bűncselekmény elkövetése előtt. Ugyancsak eljárási szabályt sértett az elsőfokú bíróság, amikor a 2016. augusztus 26. napján megtartott tárgyaláson a tárgyalás addigi anyagának ismertetésével azt nem kezdte előröl. A Be. 554/L §

(2)bekezdése szerint a tárgyalást három hónapon belül ismétlés nélkül lehet folytatni, ha a tanács összetételében nem történt változás; egyébként a tárgyalást elölről kell kezdeni. Tekintettel arra, hogy ezen tárgyalási napot megelőzően az utolsó tárgyalás

1. május
2. napján került megtartásra, így a két tárgyalás között a 3 hónap eltelt, ezért a tárgyalást elölről kellett volna kezdeni. Mindazonáltal az ítélőtábla arra az álláspontra helyezkedett, hogy ezen eljárási szabálysértéseknek az ítélet érdemére kihatása nem volt, tekintettel arra, hogy az első két esetben a tanúvallomásokat érintő eljárási szabálysértések az ítélet megalapozottságát nem érintették, míg a tárgyalás elölről kezdésének elmulasztását senki nem kifogásolta, illetőleg
3. október
4. napján a tanács elnökének személyében bekövetkezett változás miatt az elsőfokú bíróság elölről kezdte a tárgyalást, mellyel lényegében ezen eljárási szabálysértést kiküszöbölte. Az ítélőtábla az iratok egybehangzó adataira figyelemmel a Be.
5. §

(1)bekezdés a) pontja alapján az elsőfokú bíróság ítéleti tényállását az alábbiak szerint kiegészítette, illetőleg helyesbítette: A Szolnoki Járásbíróság 8.B.315/2013/

1. számú ítéletének alapjául szolgáló bűncselekmény elkövetése miatt
2. október
3. napján, a Szolnoki Járásbíróság 2.B.1309/2013/
4. számú ítélete alapjául szolgáló bűncselekmény elkövetése miatt
5. november
6. napján, míg a Szolnoki Járásbíróságon 11.B.1007/
7. szám alatt folyamatban lévő büntetőügyben
8. június
9. napján hallgatták ki a vádlottat gyanúsítottként. Ezen kiegészítés azért vált szükségessé, mert ekként lesz tényállásbeli alapja annak, hogy a vádlott a terhére megállapított bűncselekményeket három büntetőeljárás hatálya alatt követte el. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség a vádlott sérelmére elkövetett testi sértés bűntette miatt indult nyomozást helyesen a Be.
10. §

(1)bekezdés d) pontja alapján szüntette meg. Ezen helyesbítés azért vált szükségessé, mert az elsőfokú bíróság - nyilvánvaló elírás folytán - a nyomozás megszüntetésének jogcímét tévesen tüntette fel. Egyebekben az elsőfokú bíróság a szükséges és lehetséges körben lefolytatott bizonyítási eljárás alapján megalapozott tényállást állapított meg, melyet az ítélőtábla a fentebb írt kiegészítésekkel és helyesbítéssel határozatának alapjául elfogadott. Mind az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére, mind a felmentésre, mind a bűncselekmény enyhébb minősítésére irányuló fellebbezések lényegében a bizonyítékok mérlegelése ellen irányultak. Gyakorlatilag azt sérelmezték, hogy az elsőfokú bíróság a vádlott bűnösséget tagadó vallomásával szemben ítéleti tényállását elsősorban sértett, tanú 3,gyerek1, tanú 16, tanú 10, tanú 13, tanú 11, tanú 5, tanú 6 és tanú 14 tanúk vallomásaira, továbbá a nyomozó hatóság által lefoglalt tételes kezelői jelentésre, a helyszíni szemléről készült jegyzőkönyvre, az igazságügyi tűzvédelmi szakértői szakvéleményre, valamint az igazságügyi orvosszakértői és pszichológus szakértői véleményekre alapította. Az elsőfokú bíróság a széles körben lefolytatott bizonyítási eljárás alapján beszerzett és rendelkezésére álló bizonyítékokat maradéktalanul megvizsgálta, azokat hiánytalanul mérlegelési körébe vonta. Kellő indokát adta annak, hogy a vádlott védekezését miért vetette el, részletesen és kimerítően indokolta, hogy a megállapított tényállást miért a fentebb felsorolt tanúvallomások és okirati bizonyítékok alapján állapította meg. Az elsőfokú bíróság mérlegelési tevékenysége okszerű és logikus volt, amikor arra a megállapításra jutott, hogy a vádlott elkövette az ítéleti tényállásban terhére megállapított bűncselekményeket, és az elsőfokú bíróság ezen okfejtését az ítélőtábla is maradéktalanul osztotta. Az elsőfokú bíróság a vádlotti és védői bizonyítási indítványokat is indokoltan utasította el. A vádlott a másodfokú eljárás során ismételten kérte a tanúkat, illetőleg tanú 14 feleségét megidézni, mely bizonyítási indítványokat a másodfokú bíróság elutasított, tekintettel arra, hogy tanú 7 kivételével a felsorolt tanúk meghallgatására vonatkozó indítványok már az elsőfokú bíróság előtt is elutasításra kerültek, illetőleg az ítélőtábla azt állapította meg, hogy egyik tanú vallomásától sem várható olyan adat, amely az ítéleti tényállás megváltoztatását eredményezhetné. A Be. 78. §

(3)bekezdése szerint a bíróság a bizonyítékokat egyenként és összességükben szabadon értékeli, és a bizonyítás eredményét az így kialakult meggyőződése szerint állapítja meg. Megalapozott tényállás esetén a másodfokú eljárásban nincs törvényes lehetőség a bizonyítékok eltérő mérlegelésére, ezért az ezt támadó vádlotti és védői fellebbezések eredményre nem vezethettek. A megalapozott tényállás alapján az elsőfokú bíróság okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére, és cselekményeit is a törvénynek megfelelően minősítette. Az emberölés bűntette kísérletének vonatkozásában a másodfokú bíróság mellőzte az ítéleti indokolás köréből azon megállapítást, miszerint nincs jelentősége annak, hogy a vádlott az öngyújtót megkísérelte-e meggyújtani. A műszálas takaró benzinnel történő leöntése legfeljebb csupán távoli kísérletként tekinthető, ugyanakkor a vádlott ölési szándékának megállapítása szempontjából annak különös jelentősége volt, hogy az öngyújtót többször is megpróbálta meggyújtani. Helytállóan indokolta meg az elsőfokú bíróság, hogy a vádlott által kifejtett cselekmény miért valósította meg az emberölés bűntette kísérletének több minősített esetét is. E körben a jogi indokolást azzal egészítette ki, hogy az állandó bírói gyakorlat szerint a tűzhalál okozása különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésnek minősül (BH1993. 83). Egyebekben az ítélőtábla osztotta az elsőfokú bíróság által megállapítottakat a bűncselekmények jogi minősítésének megállapítása tárgyában. A büntetés kiszabása körében az ítélőtábla további súlyosító körülményként értékelte a vádlott terhére a gátlástalan elkövetési módot, továbbá helyesen a többszörösen büntetett előéletét tekintette súlyosító körülményként. Az így kiegészített és helyesbített bűnösségi körülményekre tekintettel az elsőfokú bíróság nem tévedett, amikor a Btk. 79. §-ában - melyre elmulasztott hivatkozni - foglalt büntetési célok elérése érdekében a vádlottat fegyház fokozatban végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre és közügyektől eltiltásra ítélte. E körben észlelte a másodfokú bíróság, hogy az elsőfokú bíróság nem hivatkozott a Btk. 35. §

(1)bekezdésére, mely a szabadságvesztés büntetés kiszabásának jogszabályi alapját képezi, ezért azt pótolta. A kiszabott szabadságvesztés tartalmával kapcsolatban az ítélőtábla azonban arra az álláspontra helyezkedett, hogy figyelemmel a megvalósult bűncselekmények tárgyi súlyára, valamint a vádlott személyében rejlő társadalomra veszélyességre, a vele szemben kiszabott szabadságvesztés tartama eltúlzottan enyhe, ezért azt 16 évre súlyosította. Nem osztotta az ítélőtábla a főügyészi indítványt, amely egyes bűnjelek tekintetében azok megsemmisítése helyett tárgyletétként történő kezelésükre irányult. Bár a 11/2003. (V.8.) IM-BMPM együttes rendelet 1. §

(1)bekezdése akként rendelkezik, hogy a hatóság a lefoglalt dolgot tárgyletétbe helyezi, a Be. 155. §

(1)bekezdése azonban rendelkezik arról, hogy a lefoglalást a bíróság az ügyészség, illetve a nyomozó hatóság megszünteti, ha arra az eljárás érdekében már nincs szükség, míg a

(8)bekezdés szerint, ha a lefoglalt dolog értéktelen és arra senki sem tart igényt, a lefoglalás megszüntetése után azt meg kell semmisíteni. Utóbbi rendelkezés nyilvánvalóan az eljárás jogerős befejezésekor alkalmazandó, amikor a lefoglalt bűnjel további bizonyítás tárgyát már nem fogja képezni. Erre tekintettel az ítélőtábla álláspontja szerint az elsőfokú bíróság helyesen rendelkezett a bűnjelekről, az erre vonatkozó rendelkezésének megváltoztatására nem volt szükség. A fent kifejtettekre tekintettel a másodfokú bíróság az ügyész által a vádlott terhére bejelentett fellebbezést alaposnak, míg a vádlott és védője által bejelentett fellebbezéseket alaptalanoknak ítélte, ezért az elsőfokú bíróság ítéletét a Be. 372. §

(1)bekezdés alapján a rendelkező részben foglaltak szerint megváltoztatta, egyebekben pedig a Be. 371. §

(1)bekezdése alapján helybenhagyta. Az ítélőtábla a szabadságvesztésbe beszámította a vádlott által

1. január
2. napjától
3. november
4. napjáig előzetes fogvatartásban töltött további időt a Btk.
5. §

(1)bekezdése alapján. A másodfokú eljárás során felmerült bűnügyi költség viselésére a vádlottat a Be. 381. §

(1)bekezdésére figyelemmel a Be. 338. §

(1)bekezdése alapján kötelezte. Szeged,

1. november
2. Dr. Harangozó Attila s. k. a tanács elnöke Dr. Kiss Dániel s. k. előadó bíró Dr. Benedek Tibor s. k. bíró A Szegedi Ítélőtábla Bf.III.331/2017/
3. számú ítélete és a Szolnoki Törvényszék 8.B.635/2015/
4. számú ítéletének a jelen ítélettel meg nem változtatott része a mai napon jogerős és végrehajtható. Szeged,
5. november
6. Dr. Harangozó Attila s. k. a tanács elnöke