SZEGEDI ÍTÉLŐTÁBLA Gf.II.30.095/2017/
- szám A Szegedi Ítélőtábla a Gál Ügyvédi Iroda (ügyintéző ügyvéd: dr. Gál József) által képviselt felperesnek - alperes ellen kártérítés iránt indított perében - amelybe az alperes pernyertességének előmozdítása végett beavatkozott a dr. Ollé György ügyvéd által képviselt Alperesi beavatkozó -, a Szegedi Törvényszék
- február
- napján kelt 11.G.40.081/2016/
- számú ítélete ellen a felperes
- sorszám alatt benyújtott fellebbezése alapján lefolytatott másodfokú eljárásban meghozta a következő í t é l e t e t: Az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a beavatkozónak 57 000 (ötvenhétezer) Ft fellebbezési eljárási költséget. Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs. Indokolás A Tarján VI. Lakásfenntartó Szövetkezet végrehajtást kérő kérelmére dr. Czifra Rudolf közjegyző által 11029/Ü/70161/2011/
- számon 643 391 Ft tőke és járulékai behajtása iránt kiállított végrehajtási lap alapján
- május
- napján végrehajtási eljárás indult Péter Ignácné adós ellen. A végrehajtási eljárást az alperesi végrehajtói iroda tagja, Heidrich Gábor önálló bírósági végrehajtó foganatosította 259.V.597/
- számon. A végrehajtási eljárásban lefoglalásra került az adós tulajdonában álló 10207/5/A/
- hrsz-ú, Szeged, Zöldfa u.
- VIII/
- szám alatti lakásingatlan. Az ingatlan tulajdoni lapjára a 78807/2008.10.
- számú határozattal a Pannoninvest Libra Pénzügyi Zrt. és a CIB Bank Zrt. javára jelzálogjogot jegyeztek be 21 118,65 CHF és járulékai erejéig. A Szegedi Városi Bíróság engedélyezte mindkét zálogjogosult végrehajtási eljárásba történő bekapcsolódását. Az adós, Péter Ignácné
- szeptember
- napján elhalálozott. Hagyatékát az eljárt közjegyző a Magyar Államnak mint szükségképpeni törvényes örökösnek adta át a
- március
- napján kelt 53016/Ü/1014/2012/
- számú végzésével. Ennek alapján a lefoglalt ingatlan tulajdoni lapjára bejegyzésre került a Magyar Állam tulajdonjoga, a végrehajtási eljárásban pedig a Szegedi Járásbíróság a
- május
- napján kelt 0601-17.Vh.848/2012/
- számú végzésével megállapította, hogy az adós jogutóda a Magyar Állam. Az ingatlanban a néhai adós élettársa és annak nagykorú gyermeke lakott, akik azt nem bocsátották a Magyar Állam birtokába. Az adós személyében bekövetkezett jogutódlás megállapítását követően folytatódó végrehajtási eljárásban a felperes
- április
- napján az ingatlan tulajdonjogát árverés útján 4 680 000 Ft vételárért megszerezte. A végrehajtó a teljes vételár megfizetésére két hónap haladékot engedélyezett, a hátralékos vételárat a felperes
- április 23-án megfizette. Tulajdonjoga az ingatlan-nyilvántartásba
- május
- napján bejegyzést nyert. A végrehajtó
- május 20-án tájékoztatta a felperest, hogy az ingatlan birtokba adásának időpontját a Vht.
- §-a szerinti kilakoltatási moratórium lejártának a devizahitelesek helyzetét rendező külön törvényben meghatározott időpontját követő időszakra halasztja, a kilakoltatási eljárás ezen időpontig szünetel. A felperes
- február
- napján a végrehajtóhoz fordult, kérve az ingatlan birtokba adását. A végrehajtó
- február
- napján tájékoztatta a felperest, hogy a
- évi XL. tv. (továbbiakban: DH2 tv.)
- §
(2)bekezdése értelmében a pénzügyi intézménynek
- február
- napjáig kell a fogyasztónak az elszámolást megküldenie, ezt követően, az elszámolás végrehajtó részére történő megküldése után kezdődhet újra a végrehajtás. A felperes a végrehajtó mulasztására hivatkozva végrehajtási kifogást terjesztett elő, amelynek a Szegedi Járásbíróság a
- február
- napján kelt 0601-3.Vh.2597/2013/
- számú végzésével helyt adott, és kötelezte a végrehajtót, hogy intézkedjen a lakóingatlan kiürítésének foganatosításáról. A határozat indokolása szerint a Vht.
- május
- napjától hatályos
- §-a a természetes személy devizahiteles adós számára teremt kilakoltatási moratóriumot, a Magyar Állam mint jogutód tekintetében e szabályok nem alkalmazhatók. A végrehajtó
- március
- napján a felperes birtokába adta az ingatlant. A felperes keresetében 1 809 354 Ft megfizetésére kérte kötelezni az alperest kártérítés címén. Keresete indokolásaként előadta, az ingatlant befektetési célból vásárolta, azt a végrehajtónak már
- május 30-án birtokba kellett volna adnia, mivel a kilakoltatási moratórium az adós jogutódjára, a Magyar Államra nem vonatkozott. Kiemelte, az ingatlan birtokba adásának időpontjáig az ingatlant nem tudta hasznosítani, így jelentős haszontól esett el, továbbá nem tudta áthárítani a felmerülő rezsiköltségeket sem. Keresete jogalapját elsődlegesen a Polgári Törvénykönyvről szóló
- évi V. tv. (a továbbiakban: Ptk.) 6:
- §
(2)bekezdésére, másodlagosan 6:
- §-ára, harmadlagosan pedig a 6:
- §-ára alapította. Az alperes és a beavatkozó ellenkérelmükben egyaránt a kereset elutasítását kérték. Védekezésük szerint az eljáró végrehajtó a Vht.
- május
- napján hatályba lépett
- §-a alapján a devizahitelesek helyzetét rendező külön törvényben meghatározott időpontot követően adhatta az ingatlant birtokba, a kilakoltatási moratórium a Vht.
- §
(3)bekezdés b) pontja alapján a jogutódra is kiterjedt. Vitatták a kár összegszerűségét is. Hivatkoztak továbbá arra, hogy - eltérő álláspont elfoglalása esetén - az alperes magatartása nem felróható, a jogalkalmazó felelősségét ugyanis csak a kirívóan súlyos jogalkalmazási és jogértelmezési tévedés alapozza meg. Az alperes intézkedése pedig nem minősül ilyennek. Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította és kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a beavatkozónak 63 500 Ft perköltséget. Határozatának indokolása szerint a felperes már az árverési jegyzőkönyvben rögzítetten kérte az ingatlan birtokba adását, a vételár megfizetésére engedélyezett két hónapos határidőre tekintettel viszont erre legkorábban
- június
- napján kerülhetett volna sor. Ezt megelőzően azonban az alperesi végrehajtó jogszerűen állapította meg az ingatlan birtokba adásának szünetelését. Rámutatott, a Vht.
- és
- §-a
- május
- napján módosult, a módosított rendelkezéseket a módosító törvény hatálybalépésekor folyamatban lévő végrehajtási eljárásokban, tehát a jelen végrehajtási eljárásban is alkalmazni kellett az egyéb törvényi feltételek fennállására is figyelemmel. Egyetértett azzal a védekezéssel, hogy a Vht.
- §
(3)bekezdés b) pontja az adós jogutódja számára is lehetőséget biztosít a kilakoltatási moratórium kedvezményének igénybevételére, amelyet kizáró rendelkezés hiányában a Magyar Állam jogutód tekintetében is irányadónak kellett tekinteni. Kiemelte, a
- július
- napján hatályba lépett DH1 tv. a hatálya alá tartozó szerződések kapcsán indult - így a jelen ügyet is érintő - végrehajtási eljárásokra a Vht-hez képest speciális szabályokat tartalmaz, azok, továbbá a DH2 tv.
- §
(1)bekezdése alapján a lakóingatlan kiürítés foganatosítására a pénzügyi intézmény és a fogyasztó közötti elszámolás adós részére történő megküldésének végrehajtónak való bejelentését követően kerülhetett sor. Mindezekből azt a következtetést vonta le, hogy az ingatlan kiürítése vonatkozásában moratórium állt fenn, és ebből a szempontból nincs jelentősége annak, hogy az adós jogutódja nem természetes személy. Minderre figyelemmel jogellenes magatartás hiányában a keresetet már a jogalap tekintetében megalapozatlannak találta. Utalt arra, a felperes által megjelölt további jogalapon sem állapítható meg az alperes kártérítési felelőssége. Az ítélet ellen benyújtott fellebbezésében a felperes annak keresete szerinti megváltoztatását kérte. Hangsúlyozta, a 2013. évi CCXXXVII. tv. (a továbbiakban: Hpt.) 6. §
(1)bekezdés
- pontja a fogyasztó fogalmát természetes személyként határozza meg. Álláspontja szerint ezt a fogalmi meghatározást kell alkalmazni mind a Vht., mind pedig a DH1 és a DH2 tv. kilakoltatási moratóriumra vonatkozó rendelkezései tekintetében. Megítélése szerint a törvény jogutódot érintő rendelkezései is csak természetes személyek tekintetében értelmezhetők, ettől eltérő álláspont elfogadása ellentétes a törvény céljával. Hangsúlyozta, az ingatlant az adós élettársa és annak nagykorú gyermeke tartotta birtokban, ők azonban jogilag jogcím nélküli lakáshasználóknak minősültek, így az elsőfokú bíróság álláspontjának elfogadása mellett a jogcím nélküli lakáshasználók részesülnének a kilakoltatási moratórium általi védelemben. Utalt arra, a DH2 tv.
- §-ának rendelkezéseiből sem lehet az elsőfokú bíróság szerinti következtetésre jutni. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta a DH1 tv.
- §
(1),
(3)és
(4)bekezdésének rendelkezéseit, amelyek véleménye szerint egyértelműen alátámasztják, hogy a jelen esetben a kilakoltatási moratórium alkalmazására nem kerülhetett volna sor. Kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság nem vizsgálta, az alperesnek volt-e lehetősége
- március
- napját megelőzően birtokba adni az ingatlant, eljárása során sértett-e más jogszabályt, és az alapot ad-e a kártérítésre. Erre tekintettel megítélése szerint a tényállás feltáratlan és hiányos. Kifejtette, a DH2 tv.
- §
(1)bekezdése alapján a kiürítésre irányuló eljárást az alperesnek folytatnia kellett volna az elszámolás adós részére történő megküldésének végrehajtóval való közlését követően, illetve a
(2)és
(3)bekezdés szerinti esetben a bejelentést követő 30 nap elteltével. Utalt arra, a CIB Bank közölte, hogy
- április 30-áig eleget tett elszámolási kötelezettségének. Az alperes és a beavatkozó fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérték. A fellebbezés alaptalan. Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság döntésével és annak kifejtett indokaival is egyetért, a fellebbezésben foglaltakra figyelemmel kiemeli az alábbiakat. Tény, hogy a felperes az ingatlan tulajdonjogát árverés útján megszerezte. A Vht.
- §
(1)bekezdésének rendelkezése szerint, ha az árverési vevő a teljes vételárat kifizette, és az árveréstől számított 30 nap eltelt, a végrehajtó az árverésen megvett ingatlant átadja az árverési vevőnek. A 154/A. §
(1)bekezdésének perben irányadó szabályai szerint az adós és az adós jogán az ingatlanban lakó személyek a végrehajtó által a vételár megfizetésére engedélyezett időpontig kötelesek az ingatlant ingóságaiktól kiürítve elhagyni és biztosítani, hogy a végrehajtó azt az árverési vevőnek átadja. Ez az időpont a perbeli esetben
- június
- napja. A Vht. kiürítési moratóriumot szabályozó
- §-a azonban
- május
- napjától, tehát az adós és az adós jogán a lakásban lakókat terhelő kiürítési kötelezettség teljesítésére nyitva álló határidő elteltét megelőzően módosult. E rendelkezés szerint a végrehajtó a végrehajtási eljárás adósával, kötelezettjével szemben indított (vagy zálogjogosult bekapcsolódásával indult) végrehajtási eljárásban a lakóingatlan kiürítésének foganatosítását a kilakoltatási moratórium lejártának a devizahitelesek helyzetét rendező külön törvényben meghatározott időpontját követő időszakra halasztja el. A felperes az elsőfokú bíróság döntését arra alapítottan támadja, hogy álláspontja szerint a kilakoltatási moratóriumra vonatkozó szabályok a Magyar Államra nem terjednek ki. Az ítélőtábla egyetért azonban az elsőfokú bíróság elfoglalt álláspontjával. A Vht.
- §
(3)bekezdés b) pontja értelmében ugyanis a moratórium az adós jogutódjára is vonatkozik, függetlenül attól, hogy a jogutód természetes vagy jogi személy. A jelen ügyben eljáró polgári bíróságot a Pp. 4. §
(1)bekezdésében foglaltakra figyelemmel a Szegedi Járásbíróság 0601-3.Vh.2597/2013/
- számú, a felperes által előterjesztett végrehajtási kifogást elbíráló határozatában elfoglalt eltérő álláspontja nem köti. A jelen jogvita szempontjából azonban ennek nincs jelentősége. Lényeges ugyanis, hogy az ingatlant nem a Magyar Állam, hanem az időközben elhunyt adós élettársa és annak nagykorú gyermeke tartotta birtokban, akik nem saját jogukon, hanem az eredeti adós jogán laktak az ingatlanban. Ez pedig a Vht. már hivatkozott 154/A. §-a értelmében azt jelenti, hogy külön marasztaló határozat nélkül az adóssal együtt voltak kötelesek a kiköltözésre, azaz jogi helyzetük e tekintetben az adóssal megegyező volt. Mindebből pedig az következik, hogy a moratóriummal kapcsolatos rendelkezések ugyanúgy vonatkoztak rájuk, mint ahogyan az adósra is. Ebből következően nem terheli mulasztás az alperes végrehajtóját az ingatlan kiürítését illetően. A jogszabály téves értelmezésén alapul az a felperesi álláspont, hogy a DH1 tv.
- §
(4)bekezdése alapján a per alapjául szolgáló végrehajtási eljárásban a kilakoltatási moratórium nem érvényesül. A DH1 tv. 17. §
(3)bekezdésében foglalt főszabály szerint a törvény hatálya alá tartozó kölcsönszerződésen alapuló követelések behajtása iránti végrehajtási eljárásokban a törvény hatálybalépésétől kezdődően a külön törvényben később meghatározott időpontig eljárási cselekmény, intézkedés nem foganatosítható, a felek és az érdekeltek nyilatkozatai is hatálytalanok. A
(4)bekezdés a
(3)bekezdésbe foglalt főszabály alóli kivételt fogalmaz meg. Az a) pont értelmében ugyanis, ha a kölcsönszerződésbe foglalt követelés fedezeteként meghatározott vagyontárgyat a törvény hatálybalépését megelőzően bírósági végrehajtási eljárásban árverés útján értékesítették, a fedezetként meghatározott vagyontárgy kiürítésével illetve birtokba adásával kapcsolatos eljárási cselekmények lefolytatása illetve foganatosítása iránt - a Vht. 303. §-ában foglalt rendelkezések figyelembevételével - a végrehajtó intézkedik. E jogszabályhely helyes értelmezése szerint, ha a DH1 törvény hatálybalépése előtt a végrehajtási eljárásban a kölcsönszerződésen alapuló követelés fedezetéül szolgáló vagyontárgyat árverés útján már értékesítették, úgy az ingatlan kiürítésével kapcsolatos eljárási cselekményeket foganatosítani kell, függetlenül attól, hogy a végrehajtási eljárás egyéb cselekményeinek foganatosítását a törvény a
(3)bekezdésben foglaltak szerint kizárja. E szabály azonban csak azzal a megszorítással érvényesülhet, ha nem áll ellentétben a Vht.
- §-ába foglalt kilakoltatási moratóriummal kapcsolatos szabályaival, azaz ha a Vht.
- §-ának alkalmazására nem kerülhet sor. Jelen esetben viszont - a fentebb részletezettek szerint - az alperesnek alkalmaznia kellett a Vht.
- §-ában szabályozott speciális moratóriumra vonatkozó rendelkezéseket. Minderre figyelemmel az alperest nem terheli mulasztás a perbeli ingatlan kiürítésével kapcsolatban, jogellenesség hiányában pedig kártérítési felelőssége a Ptk. 6:
- §
(2)bekezdése és az annak alapján alkalmazandó 6:
- §-a alapján nem állapítható meg. Egyetért ugyanakkor az ítélőtábla azzal a védekezéssel, miszerint a jogellenes mulasztás megállapíthatósága esetén is mentesülne az alperes a kártérítési felelősség alól. A következetes bírói gyakorlat szerint ugyanis csak a kirívóan súlyos jogértelmezési hiba eredményezheti a kárfelelősség szankcióját. A jogszabály eltérő értelmezése önmagában jogellenes és felróható magatartást nem valósít meg. A téves jogszabály értelmezésen alapuló magatartás, vagy mulasztás csak akkor vezethet a kártérítési felelősség megállapításához, ha ennek során a jogalkalmazó az egyértelmű, több értelmezési lehetőséget nem engedő rendelkezést hagyja figyelmen kívül (BDT
- 1817). Jelen esetben a Vht.
- május
- napján hatályba lépő
- §-a, a
- július
- napjától hatályos DH1 tv.
- és a
- október
- napjától hatályos DH2 tv. bonyolult szabályrendszert állapított meg a rendelkezések hatálya alá tartozó végrehajtási eljárások folytathatóságát illetően. A sokszor nehezen értelmezhető és a különböző törvényekben elhelyezkedő rendelkezések esetleges téves értelmezése nem alapozza meg a jogalkalmazó alperes felróhatóságát. Alaptalanul kifogásolja a felperes, hogy az elsőfokú bíróság nem vizsgálta, a moratóriumra vonatkozó szabályok figyelembevételével a végrehajtónak nem kellett volna-e hamarabb intézkednie az ingatlan kiürítése iránt. A bíróság a felek által előterjesztett kérelmekhez és jognyilatkozatokhoz kötve van (Pp.
- §
(2)bekezdés). E rendelkezésben megfogalmazott kereseti kérelemhez kötöttség jelenti egyrészt a kereseti tényállásban előadottakhoz, másrészt a kereset tárgyához, az érvényesíteni kívánt joghoz való kötöttséget. A felperes keresete ténybeli alapját arra alapította, hogy az alperes a Vht.
- §-ának téves alkalmazásával elmulasztotta az ingatlan kiürítését. Arra, hogy a moratóriumra vonatkozó szabályok figyelembevételével is mulasztás terheli esetlegesen, csak a fellebbezésében hivatkozott, így az elsőfokú bíróság nem követett el mulasztást, amikor a felperes által meg nem jelölt tényalapon nem vizsgálta az alperes kártérítési felelősségének a fennállását. A felperes fentiek szerinti fellebbezési előadása a kereset ténybeli alapjának kiterjesztését jelenti, azaz keresetváltoztatásnak minősül, amely a Pp.
- §-a alapján a másodfokú eljárásban kizárt. Ezért csupán megjegyzi az ítélőtábla, az ezzel kapcsolatos fellebbezési érvelés is alaptalan. A Vht.
- május
- napjától hatályos
- §-a ugyanis a devizahitelesek helyzetét rendező külön törvényben meghatározott időpontot követő időszakra halasztotta el a deviza kölcsönszerződésekkel összefüggő végrehajtási eljárásokban végrehajtás alá vont lakóingatlanok kiürítésének foganatosítását. E külön törvény a DH2 tv., amelynek
- §-a határozza meg, hogy az elszámolást követően az érintett lakóingatlanok kiürítésével kapcsolatos eljárási cselekmények, intézkedések foganatosítása mikor folytatható. Az
(1)bekezdés szerint a Vht. 303. §-ában meghatározott lakóingatlan kiürítés foganatosítása - a Vht. 182/A. §-ában foglalt rendelkezések figyelembevételével - a pénzügyi intézmény és a fogyasztó közötti elszámolás adós részére történő megküldésének végrehajtónak való bejelentését, vagy a
(3)bekezdés szerinti bejelentést követő
- napon folytatható. A bejelentésre a
- §
(2)bekezdésének szabályait kell alkalmazni. A 41. §
(2)bekezdése értelmében a bejelentést a végrehajtást kérőnek kell megtennie. Az ingatlan kiürítése során a Vht. 154/A. §
(13)bekezdése szerint a végrehajtást kérő jogai és kötelezettségei az árverési vevőt illetik meg, illetve terhelik. Ebből következően a felülvizsgált elszámolás megtörténtét az árverési vevőnek, azaz a felperesnek kellett volna bejelentenie a végrehajtónak. Olyan peradat viszont a végrehajtási iratok között nem lelhető fel, illetve a felperes maga sem állította, hogy a bejelentést olyan időben megtette, hogy az alperesnek a kiürítést hamarabb foganatosítania kellett volna. A DH2 tv. 42. §
(4)bekezdése értelmében a lakóingatlan kiürítés foganatosításának végső határideje
- december
- A rendelkezés szerint azonban itt is figyelembe kell venni a Vht. 182/A. §-ában írtakat, vagyis az ún. téli moratórium határidejét. Bejelentés hiányában tehát
- március
- napjáig tartott a kilakoltatási moratórium, az alperes azonban ezt megelőzően birtokba adta a felperesnek a lakásingatlant. A kifejtettekre tekintettel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp.
- §
(2)bekezdése alapján helybenhagyta. Az eredménytelenül fellebbező felperest kötelezte a Pp. 78. §
(1)bekezdése alapján az beavatkozó jogi képviseletével felmerült - a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. §
(2)bekezdés a) pontja,
(5)bekezdése és 4/A. §-a szerint meghatározott ügyvédi munkadíjból álló - másodfokú perköltségének a megfizetésére a Pp. 83. §
(1)bekezdésében foglaltakra figyelemmel. A felperes pervesztessége folytán viselni köteles a fellebbezésére lerótt másodfokú eljárási illetéket. S z e g e d ,
- szeptember
- Dr. Szeghő Katalin sk. a tanács elnöke Zanóczné dr. Ocskó Erzsébet sk. előadó bíró Dr. Lengyel Nóra sk. táblabíró A kiadmány hiteléül: Ördöghné Vörös Ágnes tisztviselő