Bf.151/2017/5 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bek. és

(8)bek. I. ford.), ezért őt 1 év 6 hónapi szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette. A szabadságvesztést utólagos végrehajtása esetén börtönben rendelte végrehajtani azzal, hogy ez esetben a vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének a kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Ugyancsak a szabadságvesztés végrehajtásának utólagos elrendelése esetére a vádlott által őrizetben töltött időt a kiszabott szabadságvesztésbe beszámítani rendelte, rendelkezett a bűnjelekről és a bűnügyi költség viseléséről. Az ítélettel szemben az ügyész a vádlott terhére, a cselekmény téves jogi minősítése miatt, a büntetés súlyosítása érdekében jelentett be fellebbezést. A vádlott és védője a kihirdetett ítéletet tudomásul vette. Az ügyész fellebbezésének írásbeli indokolásában kifejtette, hogy a törvényszék tévedett amikor a tényállás megállapítása körében a vádlott beismerő vallomását a tényállás alapjául minden tekintetben elfogadta. A vádlott azon védekezését ugyanis, miszerint a szúrást a sértett válla irányába indította, az orvosszakértői vélemény cáfolja. A szakértő véleménye szerint a sérülés képe egy határozott szúrást mutat és a válltájék, valamint a nyaki tájék távolságára figyelemmel „elvétésről" nemigen lehet szó. A szakértő elmondta azt is, hogy a szúrás merőleges irányú volt, a halálos eredmény előidézéshez kis erejű szúrás is elegendő lehetett volna, a támadott testtájékra figyelemmel annak elmaradása kizárólag a véletlenen múlt, a halál bekövetkezésének lehetőségébe a vádlott belenyugodott. Nem nyert cáfolatot a sértett azon kijelentése sem, hogy a vádlott a cselekmény során a „Megöllek!" kifejezést használta, majd a sértett állapota iránt közömbösséget tanúsítva a helyszínt elhagyta, a mentőket nem értesítette. A vádlott elmeorvos szakértői véleményben is megállapított alacsony frusztrációs toleranciája, a sértetthez való érzelmi kötődése, továbbá a sértettnek a vádlott zsebórája eltűnésével kapcsolatban tanúsított közömbössége olyan túlfűtött érzelmi állapotot eredményezett, melynek hatása alatt a vele szemben flegmán viselkedő sértett halálának lehetőségébe is belenyugodott. A vádlott cselekménye mindezek alapján a Btk. 160.§

(1)bekezdésébe ütköző emberölés bűntette kísérleteként minősítendő, míg az okozott nyolc napon túl gyógyuló sérülés a büntetés kiszabása során súlyosító körülményként értékelendő. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség BF.361/2017/

1. számú átiratában az ügyészi fellebbezést alapvetően fenntartotta. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság az eljárást a perrendi szabályoknak megfelelően folytatta le. Eljárási szabályt sértett azonban amikor Z tanúnak a
2. december
3. napján kelt rendőri jelentésben rögzített nyilatkozatát a bizonyítékok körében értékelte. A rendőri intézkedés során a helyszínen meghallgatott személy jelentésben rögzített nyilatkozatának tartalmi értékelésére - a törvényes figyelmeztetések elhangzásának hiányában - az eljárás során nincs mód. Ezért az ítélet indokolásából kirekesztendő, hogy a megöllek kifejezés elhangzását Z tanúnak a rendőri jelentésben rögzített nyilatkozata cáfolja, ez azonban a tanúnak az eljárás későbbi szakaszában a törvényes figyelmeztetéseket követően tett vallomása figyelembe vételét nem akadályozza. A törvényszék a bizonyítást a szükséges és indokolt mértékben lefolytatta. A megállapított tényállás ugyanakkor hiányos, ezért a Be. 351.§

(2)bekezdés b) pontjában írt okból megalapozatlan. A szakértő a 2017. április 27-i tárgyaláson egyértelműen nyilatkozott arra, hogy a szúrás a halálos eredmény lehetőségét magában hordozta, ennek ellenére az ítéleti tényállásban mindösszesen annyi került rögzítésre, hogy a cselekmény következtében súlyosabb, akár életveszélyes sérülés is kialakulhatott volna. A halálos eredmény bekövetkezésének lehetőségére a tényállás megállapítást nem tartalmaz, ezért annak kiegészítése szükséges. Egyebekben a tényállás hibamentes. A bíróság a bizonyítékok egyenként és összességükben is történő értékelése során számot adott arról, hogy a cselekmény motívumaként miért ismeretlen eredetű okot állapított meg, másrészt arról is, hogy a „Megöllek!" kifejezés elhangzását miért nem látta megállapíthatónak. A mérlegelés körében tett és kellően megindokolt bírói álláspont a másodfokú eljárásban is irányadó. A sértett által elszenvedett sérülés keletkezési körülményeinek, súlyosságának, az erőbehatásnak és a súlyosabb sérülés veszélyének megítélésére a rendelkezésre álló orvosi dokumentumok és az orvosszakértő nyilatkozata kellő alapot biztosít. A megállapított tényállásból a bíróság okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére, a cselekmény minősítése azonban téves. Alappal vetette el az egyenes szándékkal elkövetett emberölés lehetőségét, nem észlelte ugyanakkor, hogy a halálos eredménybe való belenyugvás - az eshetőleges szándék - elemei a vádlotti magatartásban fellelhetőek. Az eshetőleges szándékú emberölés kísérletének megítélése kérdésében nem mellőzhető az alanyi és tárgyi oldali ismérvek végigvitele. A motívum kapcsán logikailag indokolt az elsőfokú bíróság azon megállapítása, hogy a cselekményt valamilyen érzelmi ok váltotta ki. Ténykérdés azonban, hogy a vádlott alacsony frusztrációs toleranciával, csökkent impulzuskontrollal jellemezhető személyisége alapot ad arra a következtetésre, hogy a sérelmekre túlfűtötten, kontroll nélkül válaszol. A vádlott és a sértett közti szexuális viszony, a vádlott elkeseredettsége, hogy a sértett hazudott neki az édesapja kilétére vonatkozóan, valamint az érzelmi szálak sérülésével járó zsebóra eltűnés olyan érzelmileg túlfűtött állapotot generálhatott, mely - személyiségjegyeiből is adódóan - a cselekmény idején vele flegmán viselkedő, neki hátat fordító sértett bántalmazásában csúcsosodott ki. Indulata az adott időpontban kiterjedt arra is, hogy a sértett akár halálos kimenetelű sérülést szenvedjen el, ennek lehetőségébe belenyugodva cselekedett. Tévesnek tartotta az elsőfokú bíróság álláspontját a tekintetben is, hogy az ölési szándékot az elkövetéshez hasznát kés paramétereire figyelemmel is elvetendőnek tartotta. E következtetés kizárólag akkor lenne levonható, ha a vádlott a kést eleve azzal a szándékkal vette volna magához, hogy azt személy elleni erőszakos támadásra használja. Erről azonban szó sincs. A vádlott a kést nem e célból tartotta magánál, nem mérlegelte előzetesen, hogy milyen eszköz a legalkalmasabb az élet kioltására, azt az eszközt használta ami éppen nála volt és, amiről megállapítható, hogy kis erejű szúrás esetén is alkalmas az élet kioltására. A kérdés eldöntésénél meghatározó jelleggel bír a támadott testtájék vizsgálata. Az orvosszakértői vélemény és az orvosi dokumentáció alapján egy határozott szúrás állapítható meg (egy szúrcsatorna, ugyanazon nyomvonali kimenettel). Csúszásra, elcsúszásra utaló jel nem tapasztalható. A szakértő kijelentette azt is, hogy a válltájék és a nyaki tájék távolságára figyelemmel elvétéséről nemigen lehet szó. A szúrás merőleges irányú volt, így a támadott testtájék minősége okán fennállt a halál bekövetkezésnek reális lehetősége, melynek elmaradása kizárólag a véletlenen múlt. A verőér sérülése közvetlen életveszélyes sérülést generált volna. A bíróság helyesen rögzítette, hogy az általános élettapasztalat és minimális anatómiai ismeretek mellett is köztudott, hogy a nyakon futó ütőér megszúrása, megsértése az azonnali vérvesztés következtében életveszélyes, illetve halálos eredménnyel is járhat. A jelen esetben a szúrás sértette a külső juguláris vénát, valamint több kisebb visszértörzset is. Tehát csak és kizárólag a véletlenen múlt, hogy a nyaki verőér falán sérülést nem ejtett. Mindezekből az a következtetés vonandó le, hogy a vádlott szándéka ugyan valóban nem irányult direkt módon az élet kioltására, azonban az elkövetés eszközére, a támadott testtájékra és a támadás módjára figyelemmel a halálos eredmény bekövetkeztének elmaradása csak a véletlenen múlt. A vádlott a halál bekövetkezésének lehetőségébe belenyugodott, így terhére a Btk. 160.§

(1)bekezdésébe ütköző eshetőleges szándékkal elkövetett emberölés bűntettének kísérlete róható. A büntetés kiszabásánál irányadó körülményeket a bíróság helyesen vette számba, azonban nem megfelelő súllyal értékelte. A kiszabott szabadságvesztés mértéke a cselekmény tárgyi súlyára, súlyosabb minősülésére figyelemmel eltúlzottan enyhe. Az élet ellen irányuló késes támadás esetén a büntetés felfüggesztése a szankciót súlytalanná teszi. Ezért a szabadságvesztés tartamának felemelése, a felfüggesztésre vonatkozó rendelkezés mellőzése és mellékbüntetésként közügyektől eltiltás alkalmazása indokolt. Mindezek alapján indítványozta, hogy a Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság a Be. 361.§

(1)bekezdése szerinti nyilvános ülésen - melyen az ügyész részt vesz - a Fővárosi Törvényszék 31.B.1767/2016/17. számú ítéletét a Be. 372.§

(2)bekezdése alapján változtassa meg. Az indítványban írtak szerint a tényállást egészítse ki, a minősítést helyesbítse, a büntetést súlyosítsa, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét hagyja helyben. A másodfokú nyilvános ülésen jelenlévő ügyész az ügyészi fellebbezést továbbra is fenntartva, az írásbeli indítványában írtakkal egyezően szólalt fel. A védő perbeszédében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására tett indítványt. Megítélése szerint a tényállás felderített, hiánytalan, változtatására nincs ok. Kifogásolta, hogy az ügyészi fellebbezés figyelmen kívül hagyta az elsőfokú bíróság azon megállapítását, miszerint a cselekmény motívuma tekintetében ítéleti bizonyossággal állást foglalni nem lehet. A „Megöllek!" kifejezés használata ugyan valóban utalhatna ölési szándékra, ennek elhangzása azonban a bizonyítási eljárás során igazolást nem nyert. Az e kifejezés használatát és a kés többszöri ki-be húzását állító, a szakértői véleménnyel is szemben álló, következetlen, anyagi érdekektől vezérelt sértetti vallomást az elsőfokú bíróság alappal vetette el. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a szakértői vélemény ugyan a céltévesztés lehetőségét kizárta, dulakodás közben azonban ez előfordulhat, így a nyaki terület valójában nem a vádlott által célzott, hanem a talált terület volt. Kiemelte azt is, hogy a verekedés kezdetén a vádlottnál nem volt kés, a sértettet puszta kézzel ütötte tarkón. Csak a dulakodás későbbi szakaszában vette elő a kisméretű, gyenge kialakítású, az ölésre nem kifejezetten alkalmas kést. Mindezek alapján tehát a cselekmény testi sértésként történő minősítésére törvényesen került sor. Az ügyészi fellebbezést a súlyosításra irányulóan sem osztotta. Súlyosító körülmény hiányában a látható megbánást mutató, feltáró beismerő vallomást tevő, büntetlen előéletű, rendezett életvitelű, egyetemista vádlott esetében a végrehajtandó szabadságvesztés kiszabása a vádlott életének teljes tönkretételéhez vezetne és a büntetési célokkal ellentétes hatást váltana ki, melyre figyelemmel a kiszabott büntetés súlyosítása a minősítés esetleges megváltoztatása esetén sem lehet indokolt. A vádlott az ügy érdemében felszólalni nem kívánt. A személyi körülményei kapcsán úgy nyilatkozott, hogy azokban az elsőfokú ítéletben írtakhoz képest változás nem történt. A Fővárosi Ítélőtábla vádlott személyazonosító igazolványának ellenőrzése során megállapította, hogy annak szám megváltozott, jelenleg: ….. Az utolsó szó jogán úgy nyilatkozott, hogy cselekményét megbánta, senkinek az életét kioltani nem akarta. A vádlott terhére bejelentett ügyészi fellebbezés alapján eljáró Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság a Fővárosi Törvényszék 2017. május 11. napján kelt 31.B.1767/2016/17. számú ítéletét a Be. 348.§

(1)bekezdése alapján az azt megelőző eljárással együtt, teljes terjedelemében felülbírálta. Ennek során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a perrendi szabályokat alapvetően betartotta. A Be. 373.§

(1)bekezdés I-IV. pontjaiban rögzített, az ítélet hatályon kívül helyezését vezető abszolút eljárási szabálysértést nem észlelt, ilyenre a felek sem hivatkoztak. A tárgyalás megnyitását követően a tanács tagjai, az ügyész, a jegyzőkönyvvezető és a védő neve közlésének (Be. 281.§

(1)bek.), majd a felek és a sértett Be. 283.§-ában rögzített indítványtételi jogára történő kioktatásának elmulasztásában, majd a nyolc napos tárgyalási időköz túllépése ellenére a felek Be. 287. §

(5)bekezdésében rögzített indítványtételi jogára történt kioktatásának, végül az ügyész perbeszédet követően a sértetti felszólalás lehetősége biztosításának (Be.316.§) elmulasztásában megnyilvánuló eljárási szabálysértéseknek az ügy érdemére, a bűnösség megállapítására, a büntetés kiszabására kihatása nem volt. A bizonyítás törvényességével kapcsolatos szabályoknak megfelelt. A vádlott, A. tanú és a szakértő figyelmeztetése perrendszerűen megtörtént a figyelmeztetések és az arra adott válaszok a jegyzőkönyvekben rögzítésre kerültek. A Be. 75.§

(1)bekezdésében rögzített ügyfelderítési kötelezettségének eleget tett. A vád tárgyává tett cselekmény elbírálásához szükséges bizonyítékokat beszerezte. A vádlott kihallgatását követően tanúként hallgatta ki A sértettet, az eljárás korábbi szakaszában tett vallomásait a Be. 297.§

(1)bekezdésének megfelelően a szükséges körben a tárgyalás anyagává tette, az ellentmondásokat feltárta, feloldásukat megkísérelte. A vádlottat és a sértett tanút szembesítette. A mozgáskorlátozottsága miatt a tárgyaláson való személyes megjelenésben súlyos fokban akadályozott Z tanú nyomozás során tanúként tett vallomását a Be. 296.§

(1)bekezdés a) pontja alapján törvényesen olvasta fel. A bűncselekmény eszközeként lefoglalt kést bírói szemle keretében a Be. 303.§

(1)bekezdése szerint a tárgyaláson felmutatta, a releváns okirati bizonyítékokat a Be. 301.§-ával összhangban ugyancsak maradéktalanul a tárgyalás anyagává tette, azokkal kapcsolatban az észrevételezés lehetőségét biztosította. A bizonyítékokat ítéletének indokolásában iratszerűen megjelölte, majd okszerűen, az ésszerűség és a logika követelményeinek megfelelően, a Be. 78.§

(3)bekezdésében írtak szem előtt tartásával, egyenként és összességükben is értékelte. A részben mérlegelés útján megállapított tényállás azonban hiányos. Nem tartalmazza a vádlott és a sértett fizikai adottságaira vonatkozó, az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítási eljárás során egyébként helyesen feltárt tényeket, a szúrás irányával kapcsolatos a vádlott elsőfokú bíróság által is elfogadott vallomásában szereplő tudati tényeket, a bűncselekmény eszközének pontos leírását továbbá - amint arra a fellebbviteli főügyészség is rámutatott - az életveszély fogalmát kitöltő tények rögzítését, így az ítélet a Be. 351.§

(2)bekezdés b) pontjának II. fordulatában írt okból részben megalapozatlan. Miután azonban e hiányosságok az iratok tartalma alapján maradéktalanul orvosolhatók, a megalapozatlanság a Be. 352.§

(1)bekezdés

1. a)pontja alapján a másodfokú eljárásban is kiküszöbölhető volt az alábbiak szerint: A tényállást annak első bekezdését követően az ítélőtábla a vádlott és A tanú tárgyalás során tett vallomásai (31.B.1767/2016/5. jkv. 4.o első bek. és 7. o. második bek.), valamint a terheltről készült igazságügyi elmeorvos szakértői lelet és vélemény (nyom.ir. 287.
2. o)adatai alapján azzal egészíti ki, hogy: „A vádlott 193 cm magas, testsúlya 80 kg, míg A sértett 178 cm magas és 69 kg testsúlyú volt." A tényállás második bekezdésének harmadik mondatát az elsőfokú bíróság által is elfogadott vádlotti vallomás (31.B.1767/2016/5. 3.
3. o)és a lefoglalt kés paraméterei alapján kiegészíti és a tényállást akként rögzíti, hogy: „Az ütéstől a sértett az ágyra esett, majd szembefordult a vádlottal és közöttük dulakodás alakult ki. A dulakodás során a vádlott kivett a táskájából egy 7,5 cm pengehosszúságú és 1 cm pengeszélességű, gyenge kivitelű, vékony pengéjű, hegyben végződő konyhai kést, és azzal kisközepes erővel a sértett válla irányába szúrt. A szúrás a sértett nyakának bal oldalát érte." A tényállást az ítélet 3. oldal második bekezdésének utolsó mondatát az orvosszakértői vélemény és az orvosszakértő tárgyaláson tett nyilatkozata alapján kiegészíti, helyesbíti és akként rögzíti, hogy: „Figyelemmel az elszenvedett sérülés anatómiai elhelyezkedésére és annak jellegére, a sérülést létrehozó erőbehatás módjára és nagyságára, valamint az elkövetéshez használt eszköz fizikai paramétereire, a külső juguláris véna teljes keresztmetszetét érintő sérülés okozása esetén közvetett, míg a sértett véna mellett közvetlenül futó nyaki verőér sérülése esetén közvetlen életveszéllyel járó időszerű és szakszerű orvosi beavatkozás hiányában - a sértett halához vezető sérülés okozásának a reális lehetősége is fennállt. A súlyosabb eredmény azért nem következett be, mert a kés az azokhoz szükséges testterületet tizedmilliméterekkel elkerülte." A fenti módosításokkal a tényállás a Be. 351. §

(2)bekezdésben felsorolt hibáktól és hiányosságoktól mentessé vált, ezért a Be. 352. §

(2)bekezdés alapján a másodfokú eljárásban is irányadó volt. A bizonyítékok értékelésével kapcsolatban megállapítható, hogy az elsőfokú bíróság indokolási kötelezettségének a szükséges körben eleget tett. A Be. 258.§

(3)bekezdés d) pontjában írtaknak megfelelően iratszerűen adott számot valamennyi bizonyítékról. Ismertette a vádlott védekezését, bemutatta a sértett vallomásait és azok alakulását. Ítéletének 4-

1. oldalán részletesen beszámolt arról is, hogy az idő előre haladtával egyre részletesebb és szélesebb körű sértetti előadással szemben a tényállást miért a vádlott beismerő vallomására és az azt alátámasztó további bizonyítékokra, a sérüléseket rögzítő orvosi iratokra, az elmeorvos és orvosszakértői véleményekre, valamint a szemle jegyzőkönyvre alapította. Megállapításaival az ítélőtábla is egyetértett. Z tanú vallomására figyelemmel helytálló érveléssel vetette el a sértettnek a „Megöllek!" kifejezés használatával kapcsolatos, a vádlotti előadással, de a sértett első kihallgatása során tett vallomásával is ellentétes nyilatkozatát. A másodfokú bíróság nem osztotta maradéktalanul a fellebbviteli főügyészségnek a rendőri jelentés bizonyítékként történő értékelését kifogásoló okfejtését. Tény, hogy a terhelt és a tanúk rendőri jelentésben rögzített vallomása bizonyítékként nem használható fel, a jelen esetben azonban a bizonyítékot nem az képezi, hogy Z mit mondott el az őt meghallgató rendőröknek, hanem valójában az, hogy mit nem, mellyel kapcsolatban a rendőri jelentés értékelésének eljárásjogi akadálya a másodfokú bíróság megítélése szerint nincs. Itt szükséges utalni arra is, hogy a cselekmény indulati jellege okán a „Megöllek!" kifejezés használata nem perdöntő jelentőségű, de az elsőfokú bíróság ezzel kapcsolatos mérlegelő tevékenységét és annak eredményét a fellebbviteli főügyészség már maga sem vitatta. A törvényszék az irányadó tényállásból okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére és törvényesen került sor a cselekmény jogi minősítésére is. Az élet és testi épség büntetőjogi védelméről szóló 3/
2. Büntető Jogegységi Határozatban írtak szerint az életveszélyt okozó testi sértés (a jelen ügyben annak kísérlete), illetve az emberölés bűntette kísérletének elhatárolása minthogy az említett bűncselekmények mindegyike szándékos elkövetési magatartással valósul meg - az elkövetőnek a cselekmény véghezvitele időpontjában fennálló konkrét tudattartalma alapján történhet. Az élet elleni cselekmény esetén az elkövető tudata átfogja a sértett halála bekövetkezésének lehetőségét, és ezt kívánja, vagy ebbe belenyugszik. Ezzel szemben az életveszélyt okozó testi sértés, valamint a halált okozó testi sértés esetében a szándék csupán sérülés előidézésére irányul. Az életveszélyt okozó testi sértésnél a szándék kiterjedhet az eredményre, de lehetséges e vonatkozásban a gondatlanság is. Az emberölésre, illetőleg a testi sértésre irányuló szándék megállapításánál az elkövetéskori tudattartalomra a tárgyi (objektív) és az alanyi (szubjektív) tényezőkből lehet következtetni. Az e körben releváns alanyi és tárgyi ismérvek vizsgálatát a már hivatkozott jogegységi határozat
3. pontjában írtaknak megfelelően az elsőfokú bíróság maradéktalanul elvégezte és azokból alappal következtetett a vádlott - akár eshetőleges ölési szándékának hiányára. Az ügyészi fellebbezésben kifejtett és a fellebbviteli főügyészség átiratában is fenntartott jogi álláspont önmagában helytálló, azonban az elsőfokú ítéleti tényállás hiányosságára visszavezethetően téves ténybeli alapokon nyugszik, amikor pusztán a sérülés képéből és az orvosszakértő egy határozott nyaki szúrást megállapító véleményéből - alaptalanul sértetti passzivitást feltételezve - eshetőleges ölési szándékra vont következtetést. Figyelmen kívül hagyta ugyanis, hogy az elsőfokú bíróság mérlegelő tevékenységének eredményeként az ítéleti tényállását a sértetti előadással szemben a vádlott feltáró jellegű, bűnösségre is kiterjedő beismerő vallomásra alapította. A másodfokú bíróság által ennek megfelelően kiegészített és helyesbített, a másodfokú eljárás során irányadó tényállás szerint a szúrásra dulakodás közben, a vádlott nem cáfolható szándéka szerint nem a nyaki tájékra irányzottan került sor. A sérülés képe nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a dulakodás közben a váll felé indított szúrás, akár a sértett vagy a terhelt elmozdulása okán érte a nyakat, így a köztudomásúan életfontos szerveket tartalmazó nyaki tájékra leadott célzott szúrás ténye nem igazolható, ennek hiányában a halálos eredmény lehetőségének előrelátására és az abba való belenyugvásra megalapozott következtetés nem vonható. Az orvosszakértő tárgyaláson tett azon kijelentése pedig, miszerint a váll és a nyaki tájék távolsága okán elvétésről nem lehet szó, olyan a szakértői kompetencián túlterjeszkedő, személyes álláspont, mely szakvéleményként, ekként bizonyítékként nem értékelhető. Az elkövetés további körülményei, a bántalmazás eszköz nélkül történő megkezdése, az egy rendbeli szúrás, az eszköz fizikai jellemzői, kivétel nélkül a testi sértési szándékra utalnak, de a komolyabb sérülés hiányára és a sértett szúrást követően is aktív, a vádlottat távozásra kényszerítő magatartására figyelemmel az ölési szándékra, vagy a halálos eredménybe való belenyugvásra a mentők értesítésének elmulasztásából sem vonható következtetés. Ítéleti bizonyossággal csak az állapítható meg, hogy a vádlott a sérülés okozását kívánva cselekedett. A dulakodás közben, hegyben végződő 7,5 cm pengehosszúságú késsel a sértett válla-felsőteste irányába kis-közepes erővel leadott, határozott szúrás kapcsán azonban a súlyosabb, akár életveszélyes eredménnyel járó sérülés okozásának reális lehetőségét (a célzottól eltérő életfontos testtájék, illetve szervek, érképletek megsértésének lehetőségét) fel kellett ismernie, ezek elmaradása millimétereken múlt. A cselekménynek a Btk. 164.§

(1)bekezdésébe ütköző és a

(8)bekezdés I. fordulata szerint minősülő testi sértés bűntette kísérleteként történő minősítése tehát törvényes. A vádlottnak számolnia kellett azzal az adott helyzetben, hogy akár életveszélyes sérülést is okozhat, amely feltételektől függően a halál bekövetkezésének reális lehetőségét is szükségszerűen felveti. Ez utóbbi lehetőség megállapítása nem az emberölés, hanem az életveszélyt okozó testi sértés feltétele. A büntetés kiszabása során irányadó körülményeket a törvényszék alapvetően helyesen tárta felé és a súlyuknak megfelelően értékelte. Utalni kell azonban arra, hogy az eredményt el nem érő, de ténylegesen 8 napon túl gyógyuló sérülés okozása súlyosító körülményként ugyan nem értékelhető, de a kísérlet enyhítő hatását csökkenti. (56/2007.BK. vélemény III.1.). A cselekmény kísérleti szakban rekedésére, a vádlott büntetlen előéletére, rendezett életvitelére, beismerésére továbbá látható megbánására figyelemmel helyesen került sor a Btk. 82.§

(1)bekezdésében és a

(2)bekezdés c) pontjában rögzített enyhítő rendelkezések alkalmazására. Az így kiszabott 1 év 6 hónap szabadságveszés nemét és mértékét tekintve a Btk. 80.§

(1)bekezdésében rögzített büntetéskiszabási elveknek megfelelő, a Btk. 79.§-ában írt büntetési célok elérésére alkalmas. A súlyosításra irányuló ügyészi fellebbezés a cselekmény változatlan minősülése mellett eredményre nem vezethetett. A már hivatkozott büntetéskiszabás körülményekre figyelemmel alappal következtetett az elsőfokú bíróság arra is, hogy a cselekményét megbánó, büntetlen előéletű, a büntető törvényekkel összeütközésbe azóta sem kerülő, életpályája elején álló, tanulmányokat folytató vádlott esetében a büntetési célok a szabadságvesztés végrehajtása nélkül is elérhetők. Így a kiszabott szabadságvesztés büntetés végrehajtásának a Btk. 85.§

(1)bekezdése alapján történt felfüggesztése helyes és a Btk. 85.§

(2)bekezdésében írtakkal összhangban álló a próbaidőnek a kiszabott szabadságvesztés mértékét kevéssel meghaladó két évben történő megállapítása is. A szabadságvesztés végrehajtásának elrendelése esetén a büntetés végrehajtási fokozatára, a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjára és az őrizetben töltött idő beszámítására vonatkozó ítéleti rendelkezések törvényesek. A végrehajtás utólagos elrendelésére való utalás azonban pontosításra szorult. A próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtásának utólagos elrendelése ugyanis nem anyagi jogi, hanem eljárásjogi fogalom, mely a Be. 572.§-ában rögzített különleges eljárásra utal. A végrehajtási fokozatra, a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjára és az előzetes fogvatartásban töltött idő beszámítására vonatkozó rendelkezések pedig nem csak ezen különleges eljárásban, hanem a szabadságvesztés végrehajtás elrendelésének valamennyi esetében irányadók. Észlelte ugyanakkor a másodfokú bíróság, hogy a törvényszék felfüggesztett szabadságvesztés büntetés kiszabása ellenére az előzetes mentesítés lehetőségét a 8/2015. (IV.17.) AB határozatban írtak ellenére hivatalból vizsgálni elmulasztotta. E vizsgálatot a másodfokú bíróság elvégezte. Az ítélkezési gyakorlat szerint az érdemesség vizsgálata során az elkövető személyiségét, életvitelét, a bűncselekmény jellegét, az elkövetés körülményeit és indítékát összevetve kell állást foglalni. A cselekmény érzelmi, indulati jellegére, a büntetlen előéletű vádlott azóta is kifogástalan életvitelére és látható megbánására figyelemmel a Fővárosi Ítélőtábla - a cselekmény nagyobb tárgyi súlya ellenére - az életpályája kezdetén álló vádlottat az előzetes mentesítésre érdemesnek találta és a Btk. 102.§

(1)bekezdése alapján a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól előzetesen mentesítette. Utalni kell azonban arra, hogy újabb bűncselekmény elkövetése esetén a mentesítés nem terjed ki azokra a büntetőjogi jogkövetkezményekre, melyeket a büntető törvény a korábbi elítéléshez fűz, és a hatályát veszti akkor is, ha utóbb a felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását elrendelik. (Btk. 98.§

(3)bek. és 102.§

(2)bek.) A bűncselekmény eszközének elkobzására, továbbá a sértett tulajdonát képező bűnjelek sértettnek történő kiadására, a fennmaradó értéktelen bűnjelek megsemmisítésére és a bűnügyi költség viselésére vonatkozó rendelkezések az ítéletben hivatkozottak szerint ugyancsak törvényesek. Mindezek alapján a Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság a Fővárosi Törvényszék 2017. május 11. napján kelt 31.B.1767/2016/17. számú ítéletét a Be. 372.§

(1)bekezdése alapján megváltoztatta - a vádlottat előzetes mentesítésben részesítette - az elsőfokú ítélet egyéb rendelkezéseit a tényállás helyesbítése mellett, a Be. 371.§

(1)bekezdése alapján helybenhagyta. A Be. 258.§

(1)bekezdés e) pontja alapján az ítélet bevezető részében a tárgyalások nyilvános jellegét feltüntette. A vádlott személyi adatait (anyja nevét, személyazonosító igazolványának számát) pontosította, állampolgárságát a Be. 258.§

(2)bekezdés b) pontja alapján a Be. 117.§

(1)bekezdésére figyelemmel feltüntette, a részben számmal részben betűvel megjelölt bűnügyi költséget számmal és betűvel is megjelölte, a bűnjeljegyzék számát helyesbítette. Budapest,

1. év október hó
2. napján Dr. Nehrer Péter s.k. a tanács elnöke Dr. Szalai Géza s.k.. Sárecz Szabina Martina s.k. előadó bíró bíró A Fővárosi Törvényszék
3. május
4. napján kelt 31.B.1767/2016/
5. Számú ítélete a Főváros i Ítélőtábla mint másodfokú bíróság 3.Bf.151/2017/
6. számú ítélete folytán
7. év október hó
8. napján jogerős és a szabadságvesztés kivételével végrehajtható. Budapest,
9. év október hó
10. napján dr. Nehrer Péter s.k. a tanács elnöke Kiadmány hiteléül: tisztviselő