őri Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság Bf.I.82/2017/
- A Győri Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság Győrött, a
- évi október hó
- napján megtartott nyilvános ülés alapján meghozta a következő végzést: A szexuális erőszak bűntette miatt vádlott neve ellen indult büntető ügyben a Veszprémi Törvényszék
- június hó
- napján kelt 10.B.380/2017/
- számú ítéletét helybenhagyja azzal, hogy a vádlott által megfizetendő bűnügyi költség összege 108.842.- /Egyszáznyolcezernyolcszáznegyvenkettő/ Ft. Az első fokú ítélet kihirdetésétől a mai napig házi őrizetbe töltött időt a kiszabott szabadságvesztésbe beszámítja akként, hogy egy nap szabadságvesztésnek négy nap házi őrizetben töltött idő felel meg. Indokolás: A Veszprémi Törvényszék
- június 28.napján zárt tárgyalás alapján meghozott és nyilvánosan kihirdetett 10.B.380/2017/
- szám alatti ítéletével vádlott neve vádlottat bűnösnek mondta ki a Btk.197.§./2/ bekezdés, /3/ bekezdés b./ pontja, /4/ bekezdés a./ pontja szerint minősülő folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntettében, ezért őt 4 év 6 hónap börtön fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre, mellékbüntetésül 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. Megállapította, hogy a vádlott legkorábban a kiszabott szabadságvesztés büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. A szabadságvesztés tartamába a vádlott által
- november
- napjától
- február
- napjáig előzetes fogvatartásban,
- február
- napjától a kihirdetés napjáig házi őrizetben töltött időt akként rendelte beszámítani, hogy egy nap előzetes fogvatartás egy napi szabadságvesztésnek, míg a házi őrizet beszámítása esetén egy napi szabadságvesztésnek négy nap házi őrizetben töltött idő felel meg. Kötelezte a vádlottat az eljárás során felmerült 107.642.- Ft bűnügyi költség megfizetésére. Az ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére súlyosításért, hosszabb tartamú és fegyház fokozatban végrehajtandó szabadságvesztés kiszabása végett; a vádlott és védője - azon védelmi álláspont alapján, miszerint nem felügyelete alatt álló személy sérelmére követte el a vádlott a bűncselekményt -, a minősítés megváltoztatása és a büntetés enyhítése iránt fellebbeztek. Kk. A.A. sértett édesanyja az ítélőtáblához
- szeptember 25-én érkezett, 5.sorszámú beadványában részben az első fokú ítélettel szemben, részben pedig a Veszprémi Törvényszék
- sorszámú jegyzőkönyvében foglaltak tekintetében fogalmazta meg észrevételeit, kétségbe vonva a vádlott megbánásának őszinteségét és cáfolva, hogy a vádlott édesapja, B.B. valóban megszakította volna kapcsolatát a fiával, illetőleg „megtagadta" volna őt. Beadványában kitért arra is, hogy a vádlott édesapjához fűződő szoros érzelmi kötődése ellenére anyaként és rendőrként miért tartotta szükségesnek a feljelentés megtételét, vállalva az emiatt későbbiekben őt ért bírálatokat is. A Győri Fellebbviteli Főügyészség a Bf.234/2017/1-
- számú átiratában az ügyészi fellebbezést az indítványa szerinti módosítással tartotta fenn. Kifejtette, hogy álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a perrendi szabályok megtartásával lefolytatott bizonyítási eljárás alapján megalapozott tényállást állapított meg, okszerűen vont következtetést a terhelt bűnösségére, a cselekmény minősítése is megfelel a büntető anyagi jog szabályainak, és a törvényszék az indokolási kötelezettségének is eleget tett. Az enyhítő szakasz alkalmazásával kiszabott és eggyel enyhébb végrehajtási fokozatban végrehajtani rendelt szabadságvesztés azonban a vádhatóság képviselőjének véleménye szerint nem eléggé szigorú, ezért az elsőfokú ítélet megváltoztatását, hosszabb tartamú fegyházbüntetés és mellékbüntetés kiszabását, a vádlottat terhelő bűnügyi költség összegének helyesbítését, és a vádlott 108.842-Ft. megfizetésére kötelezését, egyebekben az ítélet helybenhagyását indítványozta. A vádlott meghatalmazott védője fellebbezésének írásbeli indokolásában (
- sorszám alatt) elsősorban arra hivatkozott, hogy a vádlott részéről nem történt sem fizikai értelembe vett erőszak, sem pedig kényszerítés, vagy lelki terror a sértett irányába, kettejük között kölcsönös kötődés alakult ki, amit az is igazol, hogy a sértett az első két részcselekményt követően sem volt elutasító, nem húzódott el a vádlottól, nem kerülte annak társaságát, holott az igazságügyi pszichológusszakértő is megerősítette, hogy a sértett életkoránál fogva már kifejezésre tudta volna juttatni a viselkedésében a vádlottal, illetve tettével szembeni ellenérzését, elutasítását. Hivatkozott továbbá a vádlott életkori sajátosságaira, rámutatva annak biológiai háttereként arra is, hogy bár a vádlott jogi értelemben felnőtt korúnak számít, azonban az erkölcsi gondolkodásért, a társas szociális viselkedésért, az érett problémamegoldásért, és személyiségért felelős agyterület fejlődése az ember 24-25 éves koráig tart. Emellett a vádlott szexuális orientáltsága sem alakult ki teljesen, s mindez közrehatott a cselekmény elkövetésében. Fenntartotta a bűncselekmény súlyosabb minősülésével szemben az elsőfokú eljárásban már kifejtett érveit, az ítélet elleni fellebbezését és annak irányultságát, hivatkozva a vádlott együttműködő magatartására, teljeskörű beismerő vallomására, megbánására, fiatal felnőtt korára és korábbi jogkövető életmódjára is. Az ítélőtábla nyilvános ülésén a fellebbviteli főügyészség képviselője indítványát az átiratban foglaltak szerint, azzal egyezően fenntartotta, megjelölve a vádlott beismerő vallomása mellett az ítéleti tényállás alapjául elfogadott, vádlott bűnösségét alátámasztó bizonyítékokat. A bűncselekmény jogi minősítéséhez kapcsolódóan kifejtette, hogy a vádlott kapcsolati viszonyban, a
- év alatti sértettel (mostohatestvérével) szemben, kényszer nélkül valósított meg kéjkielégítést, amelyet a fellebbviteli főügyészség - a Győri Ítélőtábla joggyakorlatával is összhangban- , a III/232/
- AB. határozattal
- október
- napjával megsemmisített, és azóta a Kúria által
- október
- napján hatályon kívül helyezett 2/
- BJE határozat előtt is a Btk.197.§
(2)bekezdésébe ütköző, és a
(3)bekezdés b)pontja folytán a
(4)bekezdés a)pontja szerint minősített. A vádhatóság ezen álláspontja a továbbiakban sem változott, a vádlott terhére megállapított cselekmény jogi minősítése törvényes. Utalt továbbá arra is, hogy amennyiben a kk. sértett nem is állt volna a vádlott felügyelete alatt a folytatólagosság egységébe tartozó két első részcselekmény idején, akkor az egyéb módon, a hatalma, vagy befolyása alatt állás lenne megállapítható, mint a legutolsó esetben, amikor a vádlott a sértett függőségével, kiszolgáltatottságával visszaélve követte el a cselekményt. Rámutatott ugyanakkor arra is, hogy milyen szempontok alapján állapítható meg, hogy a sértett a vádlott felügyeletére volt bízva, illetve az egyes részcselekmények a folytatólagosság törvényi egységébe tartoznak. Perbeszédében, a védő által sérelmezett „mostohatestvér" kifejezés fogalom meghatározásához kapcsolódóan kifejtette azt is, hogy a Ptk.8:1.§
(4)bekezdése és a Ptk.4:96.§
(2)bekezdése rendelkezéseiből levezethetően közös felmenő hiányában a sértett és vádlott között testvéri kapcsolat nincs, a mostohatestvér fogalmában azonban (szemben a féltestvérével) nincs benne a közös felmenő. Annak előrebocsátása mellett, hogy a Btk.197.§./2/ bekezdése szerinti alapeset, továbbá a minősített szexuális erőszak büntethetőségének sem feltétele a magánindítvány előterjesztése, kifejtette azon véleményét, miszerint a kk. sértett édesanyjának a 112-es segélyhívóra tett bejelentése magánindítványnak minősülne. A büntetéskiszabás körében, a büntetés súlyosítása mellett szóló érvként emelte ki azzal együtt, hogy maga sem tartotta indokoltnak a törvény teljes szigorát kifejezésre juttatni a vádlottal szemben -, hogy a vádlott családja bizalmára méltatlanná vált, az őt körülvevő szeretetteljes családi légkört dúlta fel, amellyel a családra, különösen pedig édesapjára súlyosan kiható pszichikai következményeket idézett elő, emellett cselekménye annak jellege folytán a kiskorú sértett érzelmi fejlődését is súlyosan veszélyeztető. A családon belüli erőszak társadalmi megítélésére, annak erőteljes elutasítására is figyelemmel fenntartotta az enyhítő szakasz alkalmazása nélkül, hosszabb tartamú, fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés és azzal arányos tartamú közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabására és a bűnügyi költség összegének korrekciójára irányuló indítványát. A vádlott védője a nyilvános ülésen ugyancsak fenntartotta az ítélet elleni fellebbezését és annak irányultságát. Perbeszédében kifejtette, hogy a vádlott rövid ideig élt együtt a sértett családjával, nem elvetemült bűnözőként követte el a cselekményét, hanem fiatal felnőttként rossz döntést hozott. Végindítványa elsődlegesen a bűncselekmény eltérő minősítésének megállapítására és a büntetés enyhítésére, másodlagosan az ügyészi indítvány elutasítására és az első fokú bíróság ítéletének helybenhagyására irányult. A büntetés kiszabása körében annak értékelését kérte - utalva az igazságügyi pszichológusszakértő tárgyaláson tett nyilatkozatára - , hogy a kiskorú sértett érzelmi fejlődését nem elsősorban a vádlottal összefüggésben átélt események, hanem a család részéről tanúsított reakció veszélyeztetheti. Kk. A.A. sértett törvényes képviselője felszólalásában a vádhatóság képviselőjével azonos álláspontot képviselt. A vádlott az utolsó szó jogán tett nyilatkozatában megbánása mellett azt hangsúlyozta, hogy sem a családjának, sem az édesapjának nem akart ártani, vállalja tettének minden következményét. Az ítélőtábla a bejelentett kétirányú fellebbezésekre tekintettel, a Veszprémi Törvényszék ítéletét a megelőző eljárással együtt a Be. 348. §
(1)bekezdés szerint teljes körben, a Be. 361.§ /1/ bekezdése alapján nyilvános ülésen bírálta felül. Ennek során vizsgálta az eljárási szabályok megtartását, a tényállás megalapozottságát, a fő és járulékos döntések, valamint a nyomozás során történt bizonyíték-beszerzés törvényességét. A felülbírálat eredményeként az eltérő minősítésre és a büntetés enyhítésére irányuló védelmi fellebbezést, illetve a súlyosításra irányuló fellebbviteli főügyészségi indítványt nem találta alaposnak. Az ítélőtábla a felülbírálat során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a perrendi szabályok megtartásával folytatta le az eljárást, figyelemmel volt a kiemelt jelentőségű ügyek általános szabályoktól eltérő, a Be. XXVIII/A. Fejezetében rögzített eljárási rendjére, ügyelt a tárgyalási időköz megtartására és az eljárási törvény által előírt kioktatások, figyelmeztetések törvényességére is. Törvényesen zárta ki a tárgyalásról a nyilvánosságot a Be.237.§
(3)bekezdés
- a)és
- c)pontja alapján erkölcsi okból, illetőleg az eljárásban részt vevő kiskorú ( egyben különleges bánásmódot igénylő) sértett védelme érdekében. Kizárólag annyiban terheli mulasztás az elsőfokú bíróságot, hogy nem figyelmeztette a tárgyaláson résztvevőket arra, hogy a tárgyaláson elhangzottakról tájékoztatást nem adhatnak, vagy amennyiben a figyelmeztetés elhangzott, elmulasztotta annak jegyzőkönyvezését (Be.238.§
(4)bekezdés), ezen relatív eljárási szabálysértés azonban érdemben nem hatott ki az elsőfokú ítélet felülbírálatára. A Veszprémi Törvényszék olyan eljárási szabálysértést vagy mulasztást, ami az érdemi felülbírálat akadályát képezte volna, vagy amelyet a másodfokú eljárásban szükséges lett volna orvosolni, nem vétett. A nyomozóhatóságnak a bizonyítékok beszerzésével kapcsolatos munkája is megfelel a törvényességi követelményeknek, a kiskorú sértett nyomozási bíró előtti kihallgatása is a garanciális szabályok megtartásával történt, következésképpen a bizonyítékértékelés valamennyi beszerzett bizonyítékra kiterjedhetett. Az elsőfokú bíróság az ügyfelderítési kötelezettségének eleget tett, az ügy ténybeli és jogi megítéléséhez szükséges bizonyítékokat hiánytalanul beszerezte. A rendelkezésre álló és teljes körűen a tárgyalás részévé tett bizonyítási eszközökből származó bizonyítékokat a mérlegelési körébe vonta, és azokat egyenként és összességében, perrendszerűen értékelte. Az elsőfokú bíróság a vádlott bűnösségre is kiterjedő csaknem teljeskörű ténybeli beismerése és az utolsó részcselekménynél történt tettenérés mellett, az eljárás során beszerzett törvényes bizonyítékok, így gyk. A.A. sértett nyomozási bíró előtt tett vallomásának, a sértett édesanyja, C.C. és a történtekről közvetetten tudomást szerző hallomástanúk, kk.D.D., valamint a vádlott barátja, E.E. vallomásának, az igazságügyi pszichológus-szakértői és vádlott vonatkozásában készült igazságügyi elmeorvos-szakértői vélemény megállapításainak helyes és okszerű értékelésével megalapozott - a Be. 351. §
(2)bekezdésében foglalt hibáktól mentes - tényállást állapított meg, így az irányadó volt a fellebbezési eljárásban (Be. 351. §
(1)bekezdés). A törvényszék az ítéletében a bizonyítékértékelő tevékenységéről számot adott, indokolási kötelezettségét is megfelelő színvonalon teljesítette. Az eljárás során nem volt vitatott, hogy a vádlott részéről sem erőszak sem pedig fenyegetés nem történt a sértett irányába, közöttük családi kapcsolatuk révén, annak ellenére, hogy viszonylag rövid ideje éltek közös háztartásban, szeretetteljes, testvéri jellegű kapcsolat, érzelmi kötődés és bizalmi viszony jött létre, ami a szexualitással először találkozó sértettben kialakult meglepődöttség és ijedtség, illetőleg a közöttük lévő jelentős korkülönbség mellett nagymértékben megkönnyítette a vádlott számára a cselekmény elkövetését. A sértett életkora folytán a vádlott és a sértett egymáshoz való pozitív viszonyulása ellenére is elfogadhatatlan az ítélőtábla számára azon védői hivatkozás, ami a vádlott és sértett közötti kölcsönös érzelmi alapon létrejött, a felek szabad akaratán alapuló szexuális érintkezésre utal, akkor is, ha az eseményeket, a pszichológus-szakértő által is visszaigazoltan, nem egyértelműen negatív, kellemetlen élményként élte meg a kiskorú sértett. A törvényszék a másodfokú bíróság számára is meggyőző indokolással alátámasztott mérlegelés alapján állapította meg a vádlott terhére az
- a)és
- b)tényállási pontokhoz kapcsolódóan a kitartó elkövetést, elfogadva a sértett azon vallomását, hogy többször is próbálta elhárítani a vádlott közeledését, aki azonban csak a családtagok hazaérkezésére hagyott fel a cselekményével. Ehhez kapcsolódóan körültekintően vizsgálta és értékelte a kiskorú sértett szavahihetőségét, a nyomozási bíró előtt tett vallomásának következetességét, és azt körülményt, hogy pszichológus-szakértő a sértett vizsgálata során maga sem tapasztalt arra utaló jeleket, ami arra engedne következtetni, hogy a sértett a szégyenérzetét, esetleges bűntudatát, a vádlott felelősségének ilyen formában történő erősítésével, nyomatékosításával próbálná meg hárítani. A rendelkezésre álló bizonyítékok, a kiskorú sértett, a sértett édesanyja, C.C., és testvére, kk.D.D. tanúvallomása alapján - a vádlott azon védekezésével szemben miszerint az
- a)és
- b)részcselekmények elkövetése idején a sértett nem állt a felügyelete alatt-, megalapozottan vont következtetést a bűncselekmény súlyosabb minősülését eredményező kapcsolati viszony megállapíthatóságára is. Ezen tanúvallomások egybecsengtek nemcsak abban, hogy a fenti részcselekmények idején a kiskorú sértett és a vádlott kettesben tartózkodtak otthon, hanem abban is, melyben E.E. vallomása is megerősítette az elhangzottakat, hogy a családon belül teljesen elfogadott volt, hogy a szülők távollétében a vádlott felügyelte a kiskorú sértettet, ilyenkor ő volt a „főnök" otthon. A vádlott - mint ahogyan erre az elsőfokú bíróság is rámutatott ítéletének indokolásában - annak ellenére, hogy ezen körülmény tekintetében mindvégig tagadásban volt, az eljárás során maga is többször tett olyan tartalmú nyilatkozatot, miszerint a kiskorú sértettet az édesanyja és nevelőapja soha nem hagyták egyedül a lakásban, és a felnőttek távollétében ő „figyelt rá", hangsúlyozta azonban, hogy ténylegesen nem kellett vigyázni rá. Természetes, hogy a felügyelet minden életkorban mást jelent, és egy egészséges, korának megfelelő értelmi színvonalú 11 éves gyermek már nem igényel olyan fokú ellátást és állandó felügyeletet, mint egy kisgyermek. A sértett édesanyja és nevelőapja részéről elhangzó tréfálkozó, szélsőséges esetet előrevetítő kérés azonban, hogy „Ne hagyd neki, hogy felgyújtsa magát" ( törvényszéki iratok 10.sorszámú jegyzőkönyv 9.oldal), amellett, hogy volt amikor konkrét, rábízásra utaló kifejezett kérés is elhangzott a sértett édesanyja részéről, tartalmilag mindenki számára egyértelműen azt jelentette, hogy a távollétük ideje alatt a vádlott látta el a sértett felügyeletét. Ilyenkor a szülők távollétében szükség esetén a vádlott határozhatta meg a sértettől elvárt magatartást, ő gyakorolhatta az egyébként szülőket megillető jogokat. Az elsőfokú bíróság helyesen mutatott rá arra is, hogy ezen minősítő körülmény megállapíthatóságánál a rábízás időtartamának nincs jogi relevanciája. A megalapozott tényállás alapján a törvényszék okszerűen vont következtetést a vádlott bűnösségére, cselekményének jogi minősítése a rá vonatkozó jogi indokolással együtt megfelel a büntető anyagi jog szabályainak. Az irányadónak tekintett tények szerint, a vádlott az akkor 11 éves sértetthez több alkalommal szeméremsértő módon közeledett, magatartásai kimerítik a Btk. 197.
(2)bekezdésében foglalt szexuális erőszak bűntettének törvényi tényállását, amelyet folytatólagosan követett el. A vádlott a bűncselekmény súlyosabban minősülő esetének megállapításához szükséges többlet tényállási elemet is megvalósította, azt az elsőfokú bíróság helytállóan vette figyelembe a terhére rótt bűncselekmény minősítésénél. A törvényi normaszöveg a tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett bűncselekményhez úgy kapcsolja a Btk. 197.§
(4)bekezdés a) pontjában előírt, öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő magasabb büntetési tételt, hogy visszautal a Btk. 197.§
(3)bekezdésének b) pontjára, amely arra az esetre vonatkozik, ha a sértett gyermek az elkövetőnek hozzátartozója, vagy nevelése, felügyelete, gondozása, gyógykezelése, illetve egyéb módon a hatalma vagy befolyása alatt áll. A jelen ügyben ez a viszony a vádlott és sértett között fennállt, hisz a felügyeletére bízott sértettel folytatott szexuális cselekményeket. A Kúria 2/2016.BJE számú jogegységi határozatában adott iránymutatás jelenleg is hatályosnak tekintendő, figyelemmel arra, hogy az Alkotmánybíróság 19/2017.(VII.18.) AB határozata a jogegységi döntés 2017.október 31.napjával történő megsemmisítéséről rendelkezett, a Kúria Büntető Jogegységi Tanácsa pedig a 2017.október 9.napján kelt határozatában a fenti jogegységi határozatot az 1/2017. BJE számú jogegységi határozatával hatályon kívül helyezte ugyan, de bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011.évi CLXI.számú törvény (Bszi) 42.§
(3)bekezdése értelmében a hatályon kívül helyezett jogegységi határozat csak a hatályon kívül helyező határozat Magyar Közlönyben történő közzététele időpontjától nem alkalmazandó. Mivel az ítélet másodfokú felülbírálatának időpontjában a fenti hatályon kívül helyező határozat közzététele még nem történt meg, ezért az ítélőtábla a 2/2016.BJE számú jogegységi határozatot továbbra is irányadónak tekintette. Az elsőfokú bíróság a büntetés kiszabása során irányadó bűnösségi körülményeket hiánytalanul feltárta és súlyuknak megfelelően értékelte. A bűncselekmény következményeinek súlyosító körülménykénti értékelésével kapcsolatos okfejtésével azonban csak részben értett egyet a másodfokú bíróság. A jelenben kétségkívül nem megválaszolható kérdés - mint ahogyan az igazságügyi pszichológus-szakértő sem tudott arra nyilatkozni ( törvényszéki iratok 10.sorszámú jegyzőkönyv 12-13.oldal), hogy a vádbeli cselekménynek, a sértettet ért szexuális impulzusnak a későbbiekben lesz-e bármilyen negatív hatása a sértett érzelmi fejlődésére, esetlegesen a sértett szexualitására, mivel azt a sértettre ható további körülmények is nagymértékben befolyásolják. A történtek feldolgozásában vitathatatlanul nagy a felelőssége a szülőknek, az abban segítséget nyújtó szakembereknek, a sértett környezetében élő felnőttek viselkedésének, problémakezelésének, azonban nem hagyható figyelmen kívül - mint ahogyan a vádlott édesapjánál a történtekre visszavezethető súlyos pszichés probléma értékelésénél sem -, az az alapvető tény, hogy a vádlott idézte elő azt a traumatizáló eseményt, amely annak előidézésében közrehatott, illetve súlyos veszélyt jelenthet a kiskorú sértett érzelmi életére, annak egészséges fejlődésére. A vádlott terhére rótt bűncselekmény jellegénél fogva súlyos, amelynek erkölcsi megítélése és társadalmi veszélyessége a büntetési tételkeretben a törvényalkotó által értékelést nyert, ezért a vádlottal szemben a Btk. 79. §-ában megfogalmazott büntetési célok csak szabadságvesztés kiszabása mellett valósulhatnak meg, amellett is , hogy az a) és b)pontbeli részcselekmények enyhébb megítélésűek az adott bűncselekmény-kategórián belül. Helyesen járt el ugyanakkor az elsőfokú bíróság, amikor kiemelkedő jelentőséget tulajdonított, és fokozott nyomatékkal vette figyelembe a büntetési tartam és végrehajtási fokozat meghatározásánál a jelenleg is fiatal felnőtt vádlott kiforratlan személyiségét, nemi identitásának, szexuális beállítottságának bizonytalanságát, mely utóbbit fokozza a családja elvárásainak és társadalmi konvencióknak való megfelelési kényszer a vádlott részéről. A törvényszék a tárgyaláson a közvetlenség folytán szerzett benyomásai, tapasztalatai alapján rámutatott arra is, hogy a felnőttkor küszöbén álló vádlott személyiségének fejlettségi szintje, bár büntetőjogi értelemben felnőttként követte el terhére rótt bűncselekményt, nagyobb hasonlóságot mutat a fiatalkorú elkövetőkével, aminek a másodfokú bíróság álláspontja szerint is kifejezésre kell jutnia a vádlottal szembeni büntetés mértékének meghatározásában. Emellett az ügyészi perbeszédben foglaltakkal szemben, amely a vádlott terhére rótta, hogy cselekményével feldúlta az őt befogadó család békéjét, szeretetteljes légkörét, a másodfokú bíróság véleménye szerint nem hagyható figyelmen kívül az a körülmény sem, hogy a vádlott a szülei válásával terhelt hányatott gyermekkort követően, személyiségfejlődésének egy érzékeny, könnyen sebezhető időszakában volt a cselekmény elkövetésekor. Az elsőfokú bíróság a vádlott javára értékelhető körülmények maximális figyelembevétele mellett szabott ki az enyhítő szakasz alkalmazásával a büntetési tételkeret alsó határánál alacsonyabb tartamú szabadságvesztést, amely arányban áll a cselekmény tárgyi súlyával és az alanyi bűnösségi körülményekkel, és szükséges, de egyben elégséges is a büntetési célok eléréséhez, illetve megfelel a fokozatosság elvének és az egyéniesítés szempontjainak is. Minderre tekintettel a súlyosításra irányuló ügyészi indítványban foglaltakkal nem értett egyet a másodfokú bíróság. Ugyanakkora a kiszabott joghátrány enyhítését megalapozó indokot sem tárt fel az ítélőtábla, az összes enyhítő körülmény már értékelést nyert az elsőfokú bíróság ítéletében, ezért szem előtt tartva a tettarányos büntetéskiszabást és a kiskorú sértett érdekeit is, a védő által felhozott érvek mentén haladva sem látott lehetőséget a kiszabott büntetés további jelentős mértékű enyhítésére, annak kisebb mértékű enyhítését pedig a Be. 371.§
(2)bekezdésében írtak nem teszik lehetővé. Az egyéniesítés megfelelő érvényesülése érdekében a törvény lehetővé teszi, hogy a bíróság szabadságvesztés kiszabásakor indokolt esetben egy fokozattal enyhébb vagy súlyosabb végrehajtási fokozatot határozzon meg. Az elsőfokú bíróság helyesen alkalmazta ezen jogintézményt a szabadságvesztés végrehajtási fokozatának meghatározásánál, amit az ítéletében hivatkozottakon túl az is indokol, hogy a végrehajtás során alkalmazandó kedvezőbb szabályok nagyobb teret biztosítanak a végrehajtási intézeten belüli rehabilitációs programoknak, a vádlott későbbi beilleszkedését segítő oktatásoknak, képzéseknek, és a büntetés tartama alatt a családi kapcsolatok megőrzésének, amelynek kiemelkedően fontos szerepe lehet, különösen egy fiatal felnőtt esetében a szabadságelvonással járó büntetés káros hatásainak mérséklésében. A fentiekben kifejtettek alapján törvényes a szabadságvesztés végrehajtási fokozatára, a közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabására, a vádlott feltételes szabadságra bocsáthatóságának legkorábbi időpontjára, az előzetes fogvatartásban és házi őrizetben töltött idő szabadságvesztésbe történő beszámítására, és nagyobbrészt a járulékos kérdésekre vonatkozó ítéleti rendelkezés is. A törvényszék bűnügyi költségre vonatkozó rendelkezése azonban a fellebbviteli főügyészség indítványában foglaltaknak megfelelően annyiban korrekcióra szorul, hogy a költségjegyzékbe nem került bejegyzésre Veszprémi Járásbíróság Bny.451/2016/I.számú végzésében megállapított (nyomozati iratok 77.oldal), a kiskorú sértett nyomozási bíró előtti kihallgatásával felmerült 1200Ft. költség, annak viseléséről az elsőfokú bíróság nem rendelkezett, ezért a táblabíróság ennek figyelembe vételével pontosította a vádlottat terhelő bűnügyi költség összegét. A másodfokú bíróság észlelte, hogy félreértésre adhat okot a hasonló jellegű bűncselekmények elszaporodottsága és a Kúria 2/2016.BJE számú határozata közötti kapcsolat elsőfokú bíróság szerinti magyarázata, amely tartalmilag olyképpen értelmezendő, hogy a kúriai döntésében adott iránymutatásnak a cselekmény súlyosabb minősülését eredményező kihatása folytán nőtt a nagyobb tárgyi súlyú, súlyosabb minősítésű szexuális erőszak bűntettének száma, amely a büntetőbíróságok előtt folyamatban lévő ügyek számából is nyomon követhető. Az elsőfokú bíróság tévesen szerepeltette a vádlott anyanyelvére utalást az ítélet rendelkező részében, mivel a Be.258.§
(2)bekezdés b)pontja szerinti személyi adatok körébe, a Be.117.§
(1)bekezdése szerinti felsorolásnak megfelelően, a terhelt állampolgárságával szemben az anyanyelve nem tartozik bele. Mindezekre figyelemmel az ítélőtábla a Veszprémi Törvényszék mindenben törvényes ítéletét a bűnügyi költségre vonatkozó pontosítással a Be. 371.§
(1)bekezdése alapján helybenhagyta, és a Btk. 92.§
(1)
(3)bekezdésének a)pontja alapján rendelkezett az elsőfokú ítélet kihirdetését követően a vádlott által házi őrizetben töltött idő szabadságveszésben történő beszámításáról. Győr,
- október
- Dr. Kovács Tamás sk. a tanács elnöke Bogdánné dr. Gremsperger Andrea sk. előadó bíró Dr. Takácsné dr. Helyes Klára sk. bíró Záradék: Ezzel a végzéssel a Veszprémi Törvényszék
- június hó
- napján kelt 10.B.380/2017/
- számú ítélete a mai napon jogerős és végrehajtható. Győr,
- október
- Dr. Kovács Tamás sk. a tanács elnöke