Gf.30395/2017/4 – Debreceni Ítélőtábla

(1)bekezdésében meghatározott mértékű késedelmi kamatát, valamint 163 900 Ft perköltséget, az alperes beszámítási kifogását pedig elutasította. Az ítélet indokolásában megállapított tényállás szerint az alperes e-mailen küldött megrendelése és a felperes ugyancsak e-mailen küldött visszaigazolása alapján

1. augusztus
2. napján a felek között szállítmányozási szerződés jött létre, amelyben az alperes egy paletta, 225 kg súlyú árunak, az VÁROS-ból a TELEPHELY-ére történő szállításával bízta meg a felperest, 200 euró + áfa „fuvardíj" ellenében. A felperes a fuvarfeladat teljesítésével a KFT.-t bízta meg, amely gazdasági társaság
3. februárjától kezdődően már több alkalommal sikeresen teljesítette a tőle kapott fuvarmegbízásokat. A fuvarozást végző KFT. a megrendelt árut
4. szeptember
5. napján az alperes telephelyére leszállította. A lepakolás során az alperes dolgozói megállapították, hogy az áru - egy ún. lépcsőjáró berendezés - sérülten érkezett, mivel az alatta lévő raklap eltört és a berendezés az oldalára borult. Az ekkor felvett jegyzőkönyvben - egyebek mellett - rögzítésre került, hogy az alperes az áru sérüléséből származó kárigényét érvényesíteni kívánja a szállítmányozást végző felperessel szemben.
6. szeptember
7. napján a felperes és az alperes képviselői, továbbá E.J. felvonó- és emelőgép szakértő az alperes telephelyén helyszíni szemlét tartottak, amelynek során megtekintették a sérült berendezést, a szakértő pedig vállalta, hogy egy héten belül megküldi az alperesnek az általa elkészített szakvéleményt. A fuvarozást végző KFT. a perbeli árukárral kapcsolatos kárigényét
8. szeptember
9. napján bejelentette a felelősség-biztosítójához, amellyel összefüggésben a biztosító a
10. szeptember 10- én keltezett levelében további iratok - többek között a szakszerviz kárfelmérési jegyzőkönyve benyújtására hívta fel. A biztosító felhívását a felperes továbbította az alperesnek, aki a
11. szeptember 23-án keltezett leveléhez egyrészt mellékelte a nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy más biztosítási szerződés alapján nem élt kárigénnyel, másrészt csatolta a káreseménnyel összefüggésben rendelkezésére álló iratokat (CMR fuvarlevél, a gépkocsivezető meghallgatásáról készült jegyzőkönyv, a megsérült lépcsőjáró berendezés számlája, a káreseménnyel kapcsolatosan keletkezett levelek). A felperes
12. november 17-én bruttó 79 972 Ft összegű számlát állított ki az alperes felé a VÁROS-TELEPHELY viszonylatban teljesített fuvarozás EU közösségi fuvardíjáról, amely számlát az alperes teljesítetlenül visszaküldött a felperesnek. Ezt követően a felperes több alkalommal felszólította az alperest a részére ismételten megküldött, 79 972 Ft összegű számla kiegyenlítésére, azonban az alperes a felszólításoknak nem tett eleget. Az elsőfokú bíróság tényállásként állapította meg továbbá, hogy E.J. felvonó- és emelőgép szakértő a
13. november
14. napján elkészített szakvéleményében megállapította, hogy a gyártó a lépcsőjárót megfelelően rögzítette a raklapon és szakszerűen csomagolta. Megállapította továbbá, hogy a tehergépkocsi platóján a berendezés azért borulhatott fel, mert az elmozdulás és felborulás ellen megfelelő segédeszközzel nem volt rögzítve a teherautóhoz. Ezért a szakértő megállapította, hogy az okozott kárért a szállító felelős, továbbá, hogy az összetört berendezést - gazdaságosan - nem lehet javítani. A felperes a keresetében 79 972 Ft megbízási díj és járulékai megfizetésére kérte az alperest kötelezni. Előadta, hogy a felek között szállítmányozási szerződés jött létre, amellyel összefüggésben szerződésszegést nem követett el, ezért az alperes köteles a szerződésben kikötött megbízási díjat részére megfizetni. Állította, hogy a fuvarozást végző KFT. kiválasztása során a tőle elvárható gondossággal járt el, mulasztás etekintetben sem terheli. Erre tekintettel pedig az alperes a fuvarozással összefüggésben keletkezett esetleges kárigényét közvetlenül a fuvarozóval vagy a feladóval szemben érvényesítheti. Az alperes a felperes keresetének az elutasítását kérte. Álláspontja szerint a felek között nem szállítmányozási, hanem fuvarozási szerződés jött létre, amelyre tekintettel a fuvarozott áru sérüléséből származó kárigényét jogszerűen érvényesítheti a felperessel szemben. A kára összegét a lépcsőjáró berendezés vételárának megfelelő összegben (3900 euró) jelölte meg és azt kérte a felperes követelésébe beszámítani a Ptk. 6:
15. §-ában foglaltak alapján. Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét megalapozottnak, az alperes beszámítási kifogását pedig alaptalannak találta. Az iratokhoz csatolt fuvarmegbízás és annak a felperes részéről történt visszaigazolása, valamint a felek között a szerződéskötést megelőzően folytatott elektronikus levezés tartalma alapján megállapította, hogy közöttük a Ptk. 6:
16. §-ában szabályozott szállítmányozási szerződés jött létre. A Ptk. 6:
17. §-ában foglaltak szerint pedig a szállítmányozó a fuvarozás körében bekövetkezett kárért fuvarozó módjára csak akkor felel, ha a küldeményt mások küldeményével együtt, azonos fuvarozási eszközzel továbbíttatta és a kár ezen okból keletkezett, vagy a birtokában lévő küldemény elvész vagy károsodik. Mivel az adott esetben ezeknek a feltételeknek a fennállását az alperes nem is állította, a felperes mint szállítmányozó - felelősségét az általános szabályok alapján kellett vizsgálni, tehát azt, hogy a fuvarozó kiválasztása során a felperes a tőle, mint szakcégtől elvárható gondossággal járt-e el, továbbá, hogy a fuvarozóval szembeni igényérvényesítés tekintetében terheli-e mulasztás. Ezzel összefüggésben pedig az elsőfokú bíróság a felperes által csatolt okiratok alapján azt állapította meg, a felperes igazolta, hogy a perbeli fuvarfeladattal megbízott KFT. korábban több fuvarmegbízást is sikeresen teljesített, amelyből azt a következtetést vonta le, hogy a felperes a fuvarozó kiválasztása során úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben tőle elvárható volt. Az elsőfokú bíróság megállapította továbbá, hogy a felperest a fuvarozóval szembeni igényérvényesítés elmulasztása miatt sem terheli felelősség, mivel a fuvarozó biztosítójának
18. szeptember
19. napján keltezett levelét azonnal továbbította az alperesnek, azonban az alperes által megbízott E.J. szakértő a szakvéleményét csak
20. november 4-én - már a per folyamatban léte alatt - készítette el. Mindezekre tekintettel az elsőfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a felperes a szállítmányozási szerződést nem szegte meg, azzal összefüggésben jogellenes, illetve felróható magatartást nem tanúsított, ezért az alperes alaptalanul tagadta meg a felperesnek járó megbízási díj kifizetését. Az elsőfokú bíróság „A polgári perrendtartásról" szóló
21. évi III. törvény (a továbbiakban:
22. évi Pp.)
23. §-ának

(1)bekezdése alapján a pervesztes alperest 163 900 Ft perköltség megfizetésére kötelezte, amely - az ítélet indokolásában foglaltak szerint - a fizetési meghagyásos eljárás díjából (5000 Ft), a fizetési meghagyás ügyvédi munkadíjából (12 700 Ft), a lerótt kereseti illetékből (10 000 Ft), valamint a felperes jogi képviselőjének a perben kifejtett ügyvédi tevékenységéért „A bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről" szóló 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet (a továbbiakban: Ükr.) 3. §-a

(2)bekezdésének a) pontja alapján, valamint a 3. §-ának

(6)bekezdése alapján meghatározott 136 200 Ft-ból tevődött össze. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes nyújtott be fellebbezést, amelyben elsődlegesen annak megváltoztatását és a felperes keresetének elutasítását, másodlagosan pedig az ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróságnak a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasítását kérte. Az alperes álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a felek között létrejött szerződést helytelenül minősítette szállítmányozási szerződésnek, ezért az erre alapított döntése jogszabálysértő. A szerződés jogi minősítésével összefüggésben hivatkozott a

1. november 21-én keltezett előkészítő iratában kifejtettekre és hangsúlyozta, hogy a szerződés minősítése során a felek akaratának kell jelentőséget tulajdonítani. Az adott esetben pedig az ő akarata nem szállítmányozásra, hanem fuvarozásra irányult, erre adott megrendelést és a felperes visszaigazolásában is „fuvardíj", „fuvarelőírás" és hasonló rendelkezések szerepeltek, amelyből - álláspontja szerint - egyértelműen megállapítható, hogy a felek szerződése fuvarozási szerződés. Rámutatott arra is, annak nincs jelentősége, hogy a fuvarozó esetleg más közreműködőt vesz igénybe a fuvarfeladat teljesítése során, mivel a Ptk. 6:
2. §-ának

(1)bekezdése alapján a felelőssége az általa igénybe vett közreműködőért is fennáll. Állította, hogy a beszámítási kifogásában érvényesített kárigénye jogalapját és összegét az iratokhoz csatolt szakvéleménnyel bizonyította. Arra az esetre azonban, ha a másodfokú bíróság ebben a körben további bizonyítás lefolytatását tartaná szükségesnek, a sérelmezett határozat hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróságnak új eljárás lefolytatására utasítását kérte. Kifogásolta az alperes a fellebbezésében az elsőfokú bíróság által a felperesnek megítélt perköltség összegét is. Ezzel összefüggésben rámutatott, hogy a felperesnek ügyvédi munkadíj címén megítélt perköltség összege 12 700 Ft + 136 200 Ft = 148 900 Ft, amely csaknem kétszerese a pertárgy értékének, ezért aránytalanul magas. Az alperes véleménye szerint egyébként is indokolatlan a fizetési meghagyásos eljárásbeli ügyvédi munkadíj és a peres eljárásbeli ügyvédi munkadíj összegének szétválasztása, mivel a peres eljárás ügyvédi munkadíja magába kell, hogy foglalja a fizetési meghagyásos eljárás ügyvédi munkadíját is. Mindezekre tekintettel arra az esetre, ha a másodfokú bíróság az elsődleges és másodlagos fellebbezési kérelmeit alaptalannak találná - harmadlagosan - az elsőfokú bíróság ítéletének a részbeni megváltoztatását kérte akként, hogy a felperesnek járó perköltség összegén belül az ügyvédi munkadíj összegét az ítélőtábla bruttó 12 700 Ft-ra mérsékelje. A felperes a fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását és az alperes másodfokú perköltség fizetésére kötelezését kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a rendelkezésére állt bizonyítékok helytálló értékelése és mérlegelése alapján, érdemben helyesen állapította meg, hogy a felek között szállítmányozási szerződés jött létre. Ezzel összefüggésben hivatkozott az alperes ellenkérelmében is megjelölt, az iratokhoz F/2. alatt csatolt „megbízás visszaigazolása" elnevezésű dokumentumra, amelyben az alperes megbízását szállítmányozói megbízásként igazolta vissza. A perköltség tekintetében előadta, hogy az elsőfokú bíróság a fizetési meghagyásos eljárás ügyvédi munkadíját jogszerűen vette figyelembe a perköltség részeként, ezért az alperes ezzel kapcsolatos fellebbezési érvelése megalapozatlan. Előadta, hogy az Ükr. 3. §-ának

(6)bekezdése lehetővé teszi a bíróság számára, hogy az ügyvédi munkadíj összegét a

(2)-

(5)bekezdésben foglaltaknál magasabb összegben állapítsa meg azzal, hogy ebben az esetben a bíróság a döntését indokolni köteles. Az adott esetben az elsőfokú bíróság ennek a kötelezettségének eleget tett, ezért az alperesnek az ügyvédi munkadíj mérséklésére irányuló fellebbezési kérelme is megalapozatlan. Ezzel összefüggésben rámutatott arra is, hogy a jogi képviselője VÁROS2 székhelyű, aki ennek ellenére a VÁROS3on megtartott valamennyi tárgyaláson képviseltette magát, a tényállás feltárásához szükséges minden dokumentumot a bíróság rendelkezésére bocsátott. Az ítélőtáblának az 1952. évi Pp. 256/A. §-ának

(3)bekezdése szerinti felhívására a felek egyike sem kérte az ügyben tárgyalás tartását. Ezért az ítélőtábla az 1952. évi Pp. 256/A. §-ának

(4)bekezdése alapján - utalva a 256/A. §-a

(1)bekezdésének f) pontjára - a fellebbezést tárgyalás tartása nélkül bírálta el. A fellebbezés nem megalapozott. Az ítélőtábla megállapítása szerint az elsőfokú bíróság a tényállás a perbeli jogvita megalapozott elbírálásához szükséges mértékben feltárta, az általa helyesen megállapított tényállás alapján pedig érdemben helytálló döntést hozott. Az alperes a fellebbezésében mindenekelőtt az elsőfokú bíróságnak a felek közötti szerződés jogi minősítésével kapcsolatos megállapításait támadta. Ezzel összefüggésben az alperes arra helytállóan hivatkozott a fellebbezésében, hogy egy szerződés jogi minősítése során nem a szerződés elnevezésének, hanem tartalmának, valamint a szerződést kötő felek ügyleti akaratának kell jelentőséget tulajdonítani. Nem értett egyet azonban az ítélőtábla az alperessel abban, hogy a jelen esetben az általa küldött megrendelésben és a felperes visszaigazolásában használt „fuvardíj", „fuvarelőírás" kifejezésekből azt kellett megállapítani, hogy a felek szerződési akarata fuvarozási szerződés megkötésére irányult. Az adott esetben ugyanis a felek a pert megelőző levelezésük során, de a perben is mindketten használtak olyan kifejezéseket, amelyek a szerződésnek a másik fél általi minősítését támasztották alá. Így pl. a

1. szeptember 2-án, az áru kiszolgáltatásakor felvett jegyzőkönyvben az alperes akként nyilatkozott, hogy „a szállítmányozást végző" felperessel szemben kívánja a kárigényét érvényesíteni. A már megindult perben
2. november
3. napján előterjesztett ellenkérelmében pedig az alperes azt adta elő, hogy „nem vitásan a felek között szállítmányozási szerződés jött létre…". Mindezekre tekintettel az ítélőtábla megállapítása szerint az adott esetben a szerződés minősítése során nem a felek által használt kifejezéseknek, hanem az általuk tanúsított magatartásnak kellett kiemelt jelentőséget tulajdonítani. A felek részéről tanúsított magatartások vizsgálata során pedig egyértelműen szállítmányozási szerződés létrejöttét alátámasztó tényként kellett értékelni az alperesnek azt a magatartását, hogy az általa adott megbízásnak szállítmányozói megbízásként történt felperesi visszaigazolása ellen nem tiltakozott, azt tudomásul vette. Ugyancsak a szerződés szállítmányozási szerződésként történő minősítését támasztotta alá, hogy az alperes a pert megelőzően annak ellenére nem hivatkozott a szerződés téves jogi minősítésére, hogy a felperes
4. december 22-én keltezett felszólító leveléből már tudomást szerzett arról, hogy a felperes szállítmányozási megbízásnak minősíti a felek között létrejött szerződést. Az ítélőtábla megállapítása szerint ezeket a körülményeket is figyelembe véve és értékelve az elsőfokú bíróság érdemben helyesen minősítette a felek között létrejött szerződést a Ptk. 6:
5. §-a szerinti szállítmányozási szerződésnek. Helyesen, a rendelkezésére álló bizonyítékok okszerű értékelése és az általa felhívott jogszabályok helytálló alkalmazása alapján állapította meg az elsőfokú bíróság azt is, hogy az adott esetben a szállítmányozó felperes speciális (a fuvarozóéval azonos szabályok szerinti) felelőssége nem állapítható meg, ezért a felelősségét az általános szabályok alapján kellett vizsgálni. Ennek eredményeként pedig az elsőfokú bíróság ugyancsak helyesen, a rendelkezésére állt bizonyítékok helytálló értékelése alapján jutott arra a következtetésre, hogy a felperes mind a fuvarozó kiválasztása során, mind az alperesnek a fuvarozóval szembeni igényérvényesítése kapcsán úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben tőle elvárható volt, ezért a felelőssége a bekövetkezett árukárért a kártérítés általános szabályai alapján sem állapítható meg. (Az elsőfokú bíróságnak az ezzel kapcsolatos megállapításait az alperes a fellebbezésében - külön nem is támadta.) Nem találta megalapozottnak az ítélőtábla az alperes fellebbezésének, a felperes javára megítélt perköltség összegét sérelmező részét sem. Az alperesnek a fizetési meghagyásos és a peres eljárás kapcsolatára vonatkozó hivatkozásával összefüggésben az ítélőtábla mindenekelőtt arra mutat rá, hogy „A fizetési meghagyásos eljárásról" szóló
6. évi L. törvény (a továbbiakban: Fmhtv.)
7. §-ának

(1)bekezdésébe, valamint a

1. §-ába foglalt rendelkezésekből következően a közjegyző hatáskörébe tartozó fizetési meghagyásos eljárás a bíróság eljárásával azonos hatályú polgári nemperes eljárás. A fizetési meghagyásos eljárás ugyanakkor a bírósági peres eljárástól elkülönülő eljárás abban az értelemben, hogy a kötelezett ellentmondása hiányában az eljárás anélkül is befejeződik, hogy azt peres eljárás követné. Ezért a félnek a fizetési meghagyás kibocsátására irányuló kérelmében az azzal kapcsolatos költségeit is meg kell jelölnie, perré alakulás esetén pedig a bíróságnak a perköltség számításánál a félnek a fizetési meghagyásos eljárással összefüggésben felmerült költségeit is figyelembe kell venni. Ez a költség a félnek az eljárás kezdeményezésével és lefolytatásával felmerült költsége, melynek a viselésére - a többi ilyen jellegű költséggel együtt - az
2. évi Pp. rendelkezéseit kell alkalmazni. Mindezekre tekintettel nem sértett jogszabályt az elsőfokú bíróság akkor, amikor a felperest ügyvédi munkadíj címén megillető perköltség meghatározása során a jogi képviselő részéről a fizetési meghagyásos eljárásban kifejtett ügyvédi tevékenységet is figyelembe vette, a fizetési meghagyásos eljárás lefolytatásának az adott ügyben kötelező jellegére is. Az e tevékenységért megállapított bruttó 12 700 Ft pedig nem tekinthető eltúlzottnak, figyelemmel arra, hogy annak során a jogi képviselőnek a nyomtatvány kitöltésén és benyújtásán kívül nyilvánvalóan tanulmányoznia kellett a fizetési meghagyással érvényesíteni kívánt követeléssel kapcsolatosan keletkezett valamennyi iratot. Nem találta eltúlzottnak az ítélőtábla az elsőfokú bíróság által a felperes javára a perben kifejtett ügyvédi tevékenységért megállapított bruttó 136 200 Ft ügyvédi munkadíjat sem. Az Ükr.
3. §-ának

(6)bekezdése lehetővé teszi a bíróság számára, hogy az ügyvédi munkadíj összegét a

(2)-

(5)bekezdésekben meghatározott összegnél magasabb összegben állapítsa meg, amennyiben az nem állna arányban a ténylegesen elvégzett ügyvédi tevékenységgel. Az ítélőtábla egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy az adott esetben a Rendelet

(2)-

(5)bekezdései alapján a felperesnek járó bruttó 12 700 Ft ügyvédi munkadíj nem állt arányban a jogi képviselő részéről ténylegesen elvégzett ügyvédi tevékenységgel, ezért indokolt volt annak magasabb összegben történő megállapítása, ugyanis az ügyvédi munkadíjnak - a pertárgy értékén kívül - az elvégzett munkához kell igazodnia. Az elsőfokú bíróság által mérlegeléssel megállapított, bruttó 136 200 Ft pedig - az ítélőtábla megállapítása szerint - nem tekinthető aránytalanul magasnak, figyelemmel a felperesi jogi képviselő részéről szerkesztett írásbeli beadványok számára és szakmai színvonalára, munka- és időigényességére, valamint arra a körülményre, hogy a budapesti székhelyű jogi képviselő az elsőfokú eljárásban tartott mindhárom tárgyaláson képviseltette magát (BH1993.52.). Mindezekre tekintettel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét az 1952. évi Pp. 253. §-ának

(2)bekezdése alapján helybenhagyta. Az eredménytelen fellebbezést előterjesztő alperes a lerótt fellebbezési eljárási illetékből és a jogi képviselője ügyvédi munkadíjából származó, saját másodfokú perköltségét az 1952. évi Pp. 78. §ának

(1)bekezdése alapján maga köteles viselni. Köteles továbbá megtéríteni a felperesnek a jogi képviselője ügyvédi munkadíjából származó másodfokú perköltségét, amelynek összegét az ítélőtábla az 1952. évi Pp. 79. §-ának

(1)bekezdése alapján hivatalból határozta meg, az Ükr. 3. §-ának

(1),

(2)és

(5)bekezdéseiben, valamint a 4/A. §ában foglaltak figyelembevételével, értékelve azt is, hogy a másodfokú eljárásban tárgyalás tartására nem került sor. Debrecen,

1. március
2. Dr. Drexlerné dr. Karcub Edit s.k. a tanács elnöke, Dr. Szűcs Lajos s.k. előadó bíró, Dr. Dzsula Marianna s.k. bíró A kiadmány hiteléül: - kiadó -