← Magyarország

Pf.20570/2017/4 – Fővárosi Ítélőtábla

Fővárosi Ítélőtábla 4.Pf.20.570/2017/

  1. A Fővárosi Ítélőtábla felperes jogi képviselője által képviselt felperes neve (felperes címe.) felperesnek, a alperes jogi képviselője (alperes jogi képviselőjének címe) által képviselt I.rendű alperes neve (I. rendű alperes címe) I. rendű és II.rendű alperes neve (II. rendű alperes címe) II. rendű alperesek ellen, hagyatéki hitelező igény iránt indított perében a Fővárosi Törvényszék
  2. január
  3. napján kelt 36.P.20.433/2016/
  4. számú ítélete ellen az alperesek részéről
  5. sorszám alatt benyújtott fellebbezés folytán meghozta a következő ítéletet A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi az alpereseket, hogy egyetemlegesen fizessenek meg a felperesnek 15 nap alatt 1.000.000 (egymillió) forint másodfokú perköltséget. Megállapítja, hogy a le nem rótt 2.500.000 (kettőmillió-ötszázezer) forint fellebbezési eljárási illeték az állam terhén marad. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes és néhai személy örökhagyó (továbbiakban: örökhagyó)
  6. április 25-én Kölcsönszerződés jelzálogkölcsönhöz, Jelzálogszerződés és Megállapodás vételi jogról elnevezésű szerződéseket kötött, amelyeket közjegyzői okiratba foglaltak. A kölcsönszerződésre tekintettel a felperes az örökhagyó részére összesen 204.000 euró kölcsönt nyújtott, amelyből
  7. május 8-án 117.650 eurót, míg
  8. május 15-én 86.350 eurót teljesített. Az első részlet az örökhagyó más pénzintézettel szemben fennálló hiteltartozása kiváltását szolgálta, míg a második részlet szabad felhasználású kölcsön volt. A szerződésben a törlesztő részletek is euróban kerültek meghatározásra, az örökhagyó ennek megfelelően - egy részletet kivételével - a tartozását euróban egyenlítette ki. A fizetési kötelezettségének
  9. július 30-át követően többszöri felszólítás után sem tett eleget, így a felperes
  10. október 15-én a kölcsönszerződést felmondta, majd végrehajtási záradék kibocsátását kérte. Az örökhagyó
  11. április 16-án elhunyt, a hagyatéki eljárásban a felperes hagyatéki hitelezői igényt jelentett be. A hagyaték személy2 közjegyző előtt folyamatban lévő ügyben 11066/Ü/892/2015/
  12. számú ideiglenes hatályú hagyaték átadó végzéssel az alperesek részére került átadásra, figyelemmel arra, hogy a hitelezői igény összegét vitatták. A felperes keresetében az I. rendű alperest a fennálló tőketartozás, továbbá ügyleti és késedelmi kamatok, egyéb költségek - legfeljebb a hagyaték erejéig történő - megfizetésére kérte kötelezni. A II. rendű alperest annak tűrésére kérte, hogy a haszonélvezetével terhelt vagyonából igényét kielégíthesse. Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Álláspontjuk szerint a perbeli szerződés nem deviza, hanem deviza alapú kölcsönszerződés, amely a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló
  13. évi CXII. törvény (Hpt.)
  14. §

(1)bekezdés
  1. a)és
  2. e)pontjába, a 2/2014. számú jogegységi határozat 1. pontjába és a Ptk. 209. §
(1)bekezdésébe ütközik. Hivatkozásuk szerint a szerződésben a törlesztő részlet összege pontosan nincs meghatározva, csak egy körülbelüli érték került feltüntetésre. A törlesztő részlet a futamidő során változhat, azonban az a szerződésben megjelölt értéktől lényegesen nem térhet el. Előadták, hogy a kölcsön összeget a felperes ténylegesen forintban folyósította, amit a szerződés lehetővé tett, azonban a pénznemek közötti átváltás ellenőrizhető módszerét a szerződés nem tartalmazza, ezért az semmis, arra jogok és kötelezettségek nem alapíthatók. Az elsőfokú bíróság fellebbezéssel támadott ítéletével kötelezte az I. rendű alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperes részére 55.935.861 forintot és ennek
  1. február
  2. napjától a kifizetés napjáig járó évi 13 %-os mértékű késedelmi kamatát,
  3. február
  4. napjáig esedékessé vált 9.450.
  5. forint ügyleti kamatot és ennek a kifizetésig járó évi 13 %-os mértékű késedelmi kamatát. A
  6. február
  7. napjáig esedékessé vált 1.669.560 forint kezelési költséget, ennek a kifizetés napjáig járó évi 13 %-os mértékű késedelmi kamatát, a
  8. február
  9. napjáig esedékessé vált 13.396.405 forint késedelmi kamatot és 1.232.213 forint jogérvényesítési költséget. Megállapította továbbá, hogy az I. rendű alperes e követelését a hagyaték tárgyát képező cím. alatt felvett, természetben cím
  10. szám alatt „kivett lakóház udvar" megjelölésű ingatlannal és ennek hasznaival felel. Kötelezte a II. rendű alperest annak tűrésére, hogy a felperes követelése a haszonélvezetével terhelt hagyatéki vagyonból kielégítésre kerüljön. Kötelezte az alpereseket, hogy 15 napon belül egyetemlegesen fizessenek meg a felperesnek 3.178.000 forint perköltséget. Az elsőfokú bíróság előrebocsátotta, hogy a jelen ügyben a Polgári Törvénykönyvről szóló
  11. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló
  12. évi CLXXVII. törvény (Ptké.)
  13. §-a értelmében az ügy elbírálására a szerződés érvényessége tekintetében a Polgári Törvénykönyvről szóló
  14. évi IV. törvény (Ptk.) szabályait, míg az öröklés megnyílása folytán a hagyatéki hitelszerzői igény érvényesítése vonatkozásában a Polgári Törvénykönyvről szóló
  15. V. törvény (új Ptk.) rendelkezéseit alkalmazta. Megállapította, hogy a felperes és az örökhagyó között létrejött szerződés a Ptk.
  16. § e) pontja értelmében fogyasztói kölcsönszerződés, amely a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló
  17. évi XXXVIII. törvény (DH1) törvény hatálya alá esik. Az ítélet indokolása szerint a szerződés tényleges deviza szerződésnek minősül, ugyanis a felperes által nyújtott kölcsön összege, a folyósított kölcsön neme, a törlesztő részlet összege egyaránt euróban került meghatározásra. A szerződés II.2.
  18. pontja azonban nem zárta az eltérő valutában történő teljesítését a fogyasztónak, ha a deviza számláján nem áll rendelkezésre a törlesztő részletnek megfelelő euró keret. Az elsőfokú bíróság megállapította azt is, hogy a kölcsönszerződés nem ütközik a Hpt.
  19. §
(6)
(7)bekezdésébe és a 213. §
(1)bekezdés
  1. a)és
  2. e)pontjának rendelkezéseibe. A felperes jogszabályi kötelezettségének eleget tett: tájékoztatta az örökhagyót a vételi jogról és az árfolyamkockázatról a szerződés aláírását megelőzően, melyet az örökhagyó az aláírásával igazolt. Az árfolyamkockázatról való tájékoztatás a deviza kölcsönre tekintettel nem volt kötelezettsége. A szerződésben a kölcsön összege, a folyósítás pénzneme, illetve a törlesztő részlet meghatározásra került euróban, így a kölcsön forint összegben történő meghatározása sem volt felperesi kötelezettség. A deviza szerződésre tekintettel a forint/euró átváltására vonatkozó számítási műveletet sem kellett a szerződésnek tartalmaznia. Az ítélet szerint a szerződés valóban nem határozta meg az euróban fizetendő havi törlesztő részlet pontos összegét, számítási metodikát nem rögzített, csupán annyit tartalmazott, hogy „a havi rendszeres törlesztő részlet összegét a bank a folyósítás napján számítja ki". A törlesztő részlet megközelítő összegét 1.922 euróban jelölte meg azzal, hogy a kölcsön törlesztése annuitásos módszerrel történik. Az annuitás meghatározásánál döntő jelentőségű a folyósítás napja, ezért csak a folyósítás tényleges napján adható meg a törlesztő részlet pontos összege. A felperes általános üzletszabályzata tartalmazza az annuitásos számítási módszerhez tartozó képletet, így a szerződés megfelelt a Hpt. 213. §
(1)bekezdés e) pontjában és az 1/
  1. Polgári jogegységi határozat
  2. pontjában foglalt követelményeknek. A felperes egyébként ajánlott levélben tájékoztatta a törlesztő részletek összegéről az örökhagyót. A törlesztőrészlet csupán a hitelkiváltás célú kölcsön folyósítása után és a fennmaradó kölcsön kiutalását követően volt pontosan meghatározó. Mivel a szerződésben írt 1.922 euróhoz képeset az 1931,61 euró 9,61 euróval több, ami a törlesztőrészlet 0,5 %-os növekedését jelenti, így az nem ütközik a Ptk.
  3. § és 209/A. § előírásaiba. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a felperes által kiszámolt és a kereseti kérelemben megjelölt tőketartozás és járulékai megfelel a jogszabályoknak és a szerződés rendelkezéseinek, ezért a az I. rendű alperes az új Ptk. 7:
  4. §-a és a 7:
  5. §
(1)bekezdése alapján köteles a kölcsönszerződésből fennálló tartozás megfizetésére. Az ügyleti kamat mértéke a szerződés II.2.a. pontján, a kezelési költség a II.2.c. pontján, a késedelmi kamat mértéke a VI.
  1. pontján a jogérvényesítési költség a VII.
  2. pontján alapul. Az I. rendű alperes az ideiglenes hatályú hagyatékátadó végzés értelmében a neki átadott perbeli ingatlannal köteles helytállni a hagyaték tartozásáért, míg a II. rendű alperes mint az örökhagyó túlélő házastársa az új Ptk. 7:
  3. §
(4)bekezdése értelmében köteles tűrni, hogy a haszonélvezetével terhelt vagyonból a hitelező követelését kielégíthesse. Az elsőfokú bíróság a perköltség tárgyában a Pp. 78. §
(1)bekezdése, 82. §
(1)bekezdése és a 32/
  1. (VIII. 22.) IM rendelet
  2. §
(2)bekezdés b) pontja alapján határozott. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperesek fellebbezéssel éltek, melyben annak megváltoztatását, a kereset elutasítását kérték. Tévesnek tartották az elsőfokú bíróságnak azt az álláspontját, hogy a perbeli kölcsönszerződés deviza szerződés. E körben utaltak a kölcsönszerződés A.VI.
  1. pontjára, miszerint az árfolyamváltozásból eredő kockázat teljes mértékben az adóst terheli. Nem vonták kétségbe, hogy a kölcsön összege valóban euróban került meghatározásra, azonban azt a felperes ténylegesen forintban folyósította, mivel a szerződés lehetővé teszi a devizától eltérő pénznemben történő teljesítést; így a szerződés deviza alapú szerződésnek tekintendő. Állították, hogy a szerződés semmis a Hpt.
  2. §
(1)bekezdés e) pontja alapján, ugyanis nem tartalmazza a törlesztő részletek összegét. E körben nincs jelentősége a felek közötti szerződéses egyensúlynak, amelyre az ítélet hivatkozik. A szerződés A.II.1.d. pontja szerint a kölcsön havi törlesztő részlete megközelítőleg 1.922 euró, a havi rendszeres törlesztőrészlet pontos összegét a bank a folyósítás napján számítja ki. Az így kiszámított törlesztőrészlet nem térhet el lényegesen a szerződés ezen pontjában feltüntetett megközelítő törlesztő részlettől. Az alperesek szerint a szerződésben rögzített összeg tájékoztató jellegű, az változhat, a havi törlesztő részlet számításának módja nem állapítható meg. A szerződés nem felel meg az 1/2016. PJE határozat 2. pontjában foglalt követelményeknek, ugyanis sem az egyedi szerződés, sem az általános szerződési feltételek nem tartalmazzák a szükséges számítási metodikát. Utaltak a Ptk. 205. §
(1), illetve 207. §
(1)bekezdésére, szerintük „a megközelítő" kifejezés nem tekinthető a megállapodásukat, a szerződés tartalmát egyértelműen rögzítő rendelkezéseknek, így a felperes előre nem látható feltételekkel eltérhet a szerződésben foglaltaktól. Hivatkozott arra is, hogy az F/
  1. szám alatti elszámolás alapján az előírt havi törlesztő részlet összege 2007-ben 1931,61 euró volt, 2008-ban 1946,66 euró, a további években 2112,15 euró. A felperesi tőkelefutási kimutatás megítélésük szerint egy elvi számítás, amely a korábbi hiteltörténeti kimutatással sincs összhangban. A rendelkezésre álló számítási képlet alapján a 204.000 euró alapul vételével a havi törlesztő összeg 1555,39 euró, amely a havi fix 340 euró kezelési költséggel összesen 1895,39 euró. Megítélésük szerint a törlesztőrészlet nem számítható ki, a képlet alapján nem állapítható meg az az összeg, amelyet a hitelező megjelölt és felszámított. A szerződés szerinti törlesztő összeg 1.922 euró, a felszámított összeg 1931.61 euró, a kiszámítható összeg ezekkel szemben 1895,39 euró. A ténylegesen rendelkezésre bocsátott összeg a 204.000 euróval szemben 195.060,2 euró, így e szerint a törlesztő részlet még kisebb lenne. A felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Egyet értett az elsőfokú bíróság álláspontjával, miszerint a perbeli kölcsönszerződés deviza szerződés. Iratellenesnek tartotta azt az alperesi hivatkozást, hogy a kölcsön összege forintban került folyósítására, ugyanis az devizában történt és a törlesztő részletek beszedésére szintén euróban került sor az adós által devizában készpénz befizetéssel euró pénznemű bankszámán elhelyezett összegből. Mindezt az adós euró pénznemben vezetett bankszámla kivonata is alátámasztja. A kölcsönt két részletben folyósította, az első összeg a hitel kiváltását szolgálta, míg a második szabadon felhasználható volt, ezért a kölcsönszerződés aláírásakor meghatározhatatlan volt, hogy pontosan milyen időpontban, milyen összeg kerülhet folyósításra, így nem lehetett előre meghatározni a törlesztő részletek pontos összegét, csupán megközelítő összeget lehetett megadni. Mivel az első folyósított részlet a kisebb összegű részlet, az első folyósítást figyelembe véve tartalmazta a 240 törlesztő részletet, majd a teljes kölcsönösszeg folyósítását követően további 239szer 1931,61 euró törlesztő részlet megfizetésére lett volna szükség ahhoz, hogy a tőketartozás a szerződésben rögzített kamatozás mellett maradéktalanul visszafizetésre kerüljön. Megjegyezte, hogy a kölcsönszerződés aláírásakor hatályos Hpt.
  2. §
(1)bekezdés
  1. e)pontja szerint nem alkalmazható a semmisség jogkövetkezménye, ha a szerződés nem pontosan, hanem tévesen tartalmazza a törlesztő részlet összegét. A fellebbezés nem alapos. Az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló adatok alapján a tényállást helyesen állapította meg, és az ítélőtábla az abból levont jogkövetkeztetéssel is egyetért, az ítélet indokait azonban pontosítja, illetve kiegészíti. Helyesen jutott az elsőfokú bíróság arra a következtetésre, hogy a felek között létrejött szerződés deviza szerződés. A kölcsönszerződés A.VI.2. pontja rögzíti, hogy a kölcsön kamatát, a kezelési költséget és a kölcsön változó összegű rendszeres tőketörlesztését az adós a kölcsön valutanemében havonta utólag tartozik megfizetni. A kölcsön törlesztése akként történik, hogy az adósnak a banknál a kölcsön valutanemében vezetett bankszámlájáról a bank az esedékesség napján a törlesztő részletet beszedi. A kölcsönszerződés A.II.1.
  2. a)pontja értelmében a kölcsön összege 204.000 euró, a
  3. d)pont szerint a kölcsön havi törlesztő részlete megközelítőleg 1.922 euró. Az A.VI.2. pont alapján amennyiben az adósnak a banknál a kölcsön valutanemében vezetett bankszámláján nem áll rendelkezésre az esedékesség napján az esedékes törlesztőrészlet, de későbbi napon egy másik valutanemben vezetett bankszámláján rendelkezésre áll valamilyen összeg, akkor e bankszámláról a bank beszedi az esedékességen túli törlesztőrészlet vagy késedelmi kamat összegét. A szerződés idézett pontja valóban lehetőséget biztosít az adósnak forintban történő teljesítésre is, továbbá a felperes a más devizanemben felajánlott teljesítést is köteles elfogadni; amennyiben nem tenné, a Ptk. 277. §
(4)bekezdése szerinti együttműködési kötelezettségét sértené. Ez a rendelkezés önmagában azonban nem teszi deviza alapúvá a kölcsönszerződést. Az alperesek fellebbezésükben továbbra is állították, hogy a kölcsönszerződés nem felel meg a Hpt. 213. §
(1)bekezdés
  1. e)pontjában foglaltaknak. A kölcsönszerződés A.II.1.
  2. d)pontja szerint a kölcsön havi törlesztő részlete megközelítőleg 1.922 euró, amely tartalmazza a kölcsön havi kamatát, a kezelési költséget és a változó összegű rendszeres tőketörlesztés összegét is. A rendszeres törlesztő részlet pontos összegét a bank a folyósítás napján számítja ki és ajánlott levélben közli az adóssal. Az így kiszámított törlesztő részlet nem térhet el lényegesen a szerződés ezen pontjában feltüntetett megközelítő törlesztő részlettől. E rendelkezés szerint a felek a kölcsönszerződésben nem egy konkrét fix összegben, hanem egy előzetesen kalkulált összegben határozták meg a havi törlesztő részlet nagyságát. A Hpt. rendelkezései szerint a szerződésben a törlesztő részlet meghatározása kötelező. Az 1/2016. PJE határozat 2. pontja kimondja, hogy a deviza alapú fogyasztási és lakossági kölcsönszerződés abban az esetben is megfelel a Hpt. 213. §
(1)bekezdés
  1. e)pontjában foglaltaknak, ha az írásba foglalt szerződés ideértve az annak a szerződéskötéskor részévé vált általános szerződési feltételeket, illetve üzletszabályzatot is - kiszámítható módon tartalmazza a törlesztő részletek számát, összegét és a törlesztési időpontokat. A törlesztő részletek összege kiszámíthatónak tekintendő, ha a szerződés rögzíti legalább azokat az adatokat és azt a számítási módot, amelyek alapján a törlesztő részletek összege az esedékességkor pontosan meghatározható. A perbeli kölcsönszerződés A.II.1.
  2. b)pontja a törlesztő részletek számát
(240), a VI.
  1. pontja pedig a törlesztés időpontját (az első törlesztő részlet a folyósítást követő első naptári
  2. nap, a további törlesztő részletek esedékessége pedig az ezt követő hónapok
  3. napja) meghatározza. A felperes a folyósítást követően ajánlott levélben közölte a havi törlesztő részletek összegét, amelyek valóban eltérnek a szerződésben kalkulált összegtől. A szerződésnek a Hpt.
  4. §
(1)bekezdés e) pontjába ütközése, illetve annak való megfelelése megítélésénél nem hagyható figyelmen kívül, hogy az örökhagyó a kölcsön visszafizetésének azt a módozatát választotta, hogy a törlesztő részlet összege annuitásos módszerrel kerül meghatározásra. Az örökhagyó a szerződésben meghatározott irányadó törlesztő részletet, valamint a kölcsön folyósítását követően közölt törlesztő részleteket is elfogadta, annak mértékét az F/
  1. szám alatt csatolt szerződési feltételek 13.2.
  2. pontjában írt képlet alapján ellenőrizhette. Nem vitás, hogy e képlet alapján a pontos számítás nem végezhető el, hiszen e szerződési pont maga is rögzíti, hogy a bank a számítás során figyelembe veszi az adott hónap és adott év napjainak számát is; e kamatszámítás biztosítja, hogy az ügyfél havonta egyező összegű részletű összegekben törlessze a kölcsönt. Ugyancsak figyelembe veendő jelentős körülmény, hogy az örökhagyó a 204.000 euró kölcsönt két részletben kérte folyósítani, az első részlet más pénzintézetnél fennálló hitelének kiváltását szolgálta. Ezen összeg csupán a másik bank felé fennálló tartozás meghatározásának időpontjában vált nyilvánvalóvá, az ezt meghaladó összeg - amely később került az örökhagyó részére folyósításra - szabad felhasználású volt. Az annuitásos módszerből adódóan a szerződéskötés megkötésének időpontjában - különös tekintettel arra, hogy a hitel folyósítására szerződést követően két, a szerződéskötéskor még ismeretlen nagyságú részletben került sor - nem volt lehetőség a törlesztő részletek pontos kiszámítására, ugyanis annak elvégzésénél relevanciával bír a folyósított részletek nagysága mellett a folyósítás időpontja is. E tényezőkre figyelemmel lehetetlen volt a folyósítást megelőzően a törlesztő részletek összegének pontos meghatározása. E bizonytalansági tényező a szerződésben is szerepel. A szerződés alapján meghatározható volt a késedelmi kamat összege (kölcsönszerződés A.II.2.A. pont: a fennálló tőketartozás 7,00%-a). A rendelkezésre álló adatok felhasználásával a képlet alapján maguk az alperesek is elvégezték a számításokat, miszerint a teljes törlesztő részlet 1.555,39 euró. Ehhez a havi 340 euró kezelési költség összegét hozzáadva 1.895,39 euró a törlesztő részlet. Azonban e képlettel ellentétben a szerződésben a felek ettől eltérően, várhatóan 1.922 euróban határozták meg a törlesztés havi összegét, amely az annuitásos törlesztés során a felperes és más pénzintézetek által is alkalmazott részletfüggvénnyel számítható ki. Sem a képlet, sem a felperes által alkalmazott részletfüggvény a folyósítás két részletben történő voltát, továbbá a kamatszámítás szempontjából lényeges tényezőt, a hónapok eltérő napszámát nem tudja figyelembe venni, ezért adódott az eltérés a szerződésben előirányzott és a felperes által a folyósítást követően ajánlott levélben megküldött törlesztő részlet összege között. Helyesen foglalt állást az elsőfokú bíróság abban a kérdésben, hogy a szerződésben meghatározott 1.922 euróhoz képest a valójában fizetendő 1931,61 euró csupán 9,61 euróval több, ami a törlesztőrészlet 0,5 %-os növekedését jelenti, ez nem tekinthető a szerződésben foglaltaktól lényeges eltérésnek. Az Alaptörvény
  3. cikke szerint a bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. Az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak. A Hpt.
  4. §
(1)bekezdés e) pontja a fogyasztói érdekek védelmét két módon szolgálja. Annak megkövetelése, hogy a szerződésben meghatározásra kerüljön a havi törlesztő részletek összege egyrészt azt teszi lehetővé, hogy a hitelpiacon elérhető termékeket ennek a lényeges adatnak az ismeretében a fogyasztók összehasonlíthassák, másrészt azt a legalább ilyen fontos célt szolgálja, hogy a fogyasztó a saját teljesítőképessége mérlegelésével dönteni tudjon arról, hogy számára vállalható terhet jelent-e a szerződés alapján őt terhelő visszafizetési kötelezettség. A szerződésben megközelítőleg meghatározott 1.922 eurós törlesztő részlettől a ténylegesen felszámított 1931,61 euró olyan csekély mértékben tér el, amely eltérés egyik jogalkotói cél megvalósulását sem hiúsítja meg: az eltérés ellenére a szerződésben megjelölt törlesztő részlet alkalmat teremtett a fogyasztónak mind az egyéb hiteltermékekkel való összehasonlításra, mind pedig a későbbi teljesítés lehetőségének a megítélésére. Mivel a szerződő felek a szerződésükben meghatározták a törlesztő részlet várható összegét, továbbá a rendelkezésre álló adatok alapján a törlesztő részlet az üzletszabályzatban írt képlet alapján kiszámítható, amely megközelítőleg egyezik a felszámított törlesztő részlettel, a kölcsönszerződés Hpt. 213. §
(1)bekezdés e) pontjába ütközés miatt nem érvénytelen. Rámutat még az ítélőtábla, hogy a kölcsönszerződés tartalmazta a havi törlesztő részleteket (az annuitásos módszerrel számolt kamat- és tőkerészt), a felperes a fizetési értesítőben tájékoztatta az örökhagyót az adott kamatperiódusban érvényesülő törlesztő részlet összegéről, aki a folyósítási és fizetési értesítő tartalmát nem vitatta, ezen dokumentumban foglaltakat elfogadta. Nem volt elzárva annak lehetőségétől, hogy a vitassa a közölt törlesztő részletek összegét. Az értesítő szerinti kötelezettségének
  1. június
  2. napjáig eleget tett, amely körülmény szintén alátámasztja, hogy a szerződő felek meghatározták a törlesztő részletek mértékét. Nem osztja az ítélőtábla az elsőfokú bíróság álláspontját abban a kérdésben, hogy a törlesztő részlet várható összegét meghatározó feltétel nem ütközik a Ptk.
  3. § és a 209/A. § előírásaiba; e kérdésben a bíróság a jogszabály tiltó rendelkezése ellenére foglalt állást. A törlesztő részlet meghatározásának tisztességtelensége a Ptk.
  4. §
(5)bekezdés alapján nem vizsgálható, a törlesztő részletek összegére vonatkozó szerződéses rendelkezés a főszolgáltatás körébe tartozik és mint ilyen szerződéses rendelkezés tisztességtelensége főszabályként nem vizsgálható csak abban az esetben, ha az általánosan tájékozott, ésszerűen figyelmes és körültekintő átlagos fogyasztó számára annak tartalma a szerződéskötéskor nem volt világos, nem volt érthető. Ilyen körülményre azonban az alperesek nem hivatkoztak. Hasonlóan foglalt állást a Kúria a Pfv. I. 20.945/2016/14. számú eseti döntésében is. Mindezekre figyelemmel a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a fenti indokolásbeli pontosítással és kiegészítéssel a Pp. 253. §
(2)bekezdése alapján helybenhagyta. Az alperesek fellebbezése eredményre nem vezetett, ezért az ítélőtábla a Pp. 78. §
(1)bekezdése alapján kötelezte a pervesztes alpereseket a felperes másodfokú eljárásban felmerült jogtanácsosi munkadíjának megfizetésére, melyet a bírósági eljárásában megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. §
(2)és
(5), valamint
(6)bekezdése alapján határozott meg, mérlegelve a felperesi képviselő által kifejtett tényleges tevékenységet, valamint az ügy bonyolultságát. Az alperesek teljes személyes költségmentességben részesültek, a le nem rótt fellebbezési illetéket a bírósági eljárásban a költségmentesség alkalmazásáról szóló 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. §
(1)bekezdésében foglaltakra figyelemmel a rendelet
  1. §-ában írtak alapján az állam viseli. ,
  2. szeptember
  3. Dr. Németh László s.k. a tanács elnöke . Molnár Ágnes s.k.. Merőtey Anikó s.k. előadó bíró A kiadmány hiteléül: bíró

🔗 Hivatalos forráshoz

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.