A Fővárosi Ítélőtábla (fél címe 2) által képviselt felperes neve(felperes címe.) felperesnek a Lindmayer Ügyvédi Iroda (jogi képviselő címe) által képviselt alperes neve( alperes címe) alperes ellen szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt indult perében a Fővárosi Törvényszék
- december 14-én kelt 33.G.40.378/2016/
- számú ítélete ellen a felperes által
- sorszám alatt előterjesztett fellebbezése folytán meghozta a következő í t é l e t e t: A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatja, és megállapítja, hogy a felperes és az alperes között
- július 8-án létrejött Szerződés
- pontja első bekezdésének utolsó mondata, amely szerint „Az Adós tudomásul veszi, hogy a terhére fennálló kölcsön- és járuléktartozás tekintetében a Banknál vezetett számlái és a Bank vonatkozó bizonylatai alapján készített, közjegyzői okiratba foglalt, Bank részéről tett nyilatkozatot, vagy közjegyzői tanúsítványt elfogadja a terhére fennálló kölcsön és járuléktartozás közokirati tanúsításaként, továbbá az Adós aláveti magát annak, hogy a terhére fennálló kölcsön és egyéb járuléktartozás mértékét, esetleges végrehajtási eljárás kezdeményezésének esetére is, a Bank felkérésére a fenti módon közjegyző tanúsítsa.” tisztességtelen, ezért semmis; kötelezi az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 45.000 (Negyvenötezer) forint + áfa összegű ügyvédi munkadíjból álló együttes első- és másodfokú perköltséget; kötelezi az alperest, hogy az állami adóhatóság felhívására a felhívásban megjelölt módon és számlára fizessen meg az állam javára 36.000 (Harminchatezer) forint kereseti és 48.000 (Negyvennyolcezer) forint fellebbezési illetéket. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás A felperes pontosított keresetében kérte, hogy az elsőfokú bíróság állapítsa meg az alperessel
- június 8-án megkötött kölcsönszerződés
- pont
- bekezdés utolsó mondatának tisztességtelenségét. Az alperes érdemi ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Az elsőfokú bíróság a 33.G.40.378/2016/
- számú ítéletével a keresetet elutasította. Kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 30.000 forint perköltséget. Kötelezte a felperest, hogy az illetékes adóhatóság felhívására fizessen meg a Magyar Államnak 36.000 forint feljegyzett kereseti illetéket. Az ítélet indokolásában idézte a szerződéskötéskor hatályos
- évi LIII. törvényt (a továbbiakban: Vht.)
- §
(1)-
(3)bekezdéseit, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló
- évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.)
- §
(1)-
(3)bekezdéseit és az
(5)bekezdését, a 18/
- (II. 5.) Kormányrendelet (a továbbiakban: R.)
- §
(1)bekezdés b),
- j)és
- m)pontjait. Megállapította, hogy a keresettel támadott kikötés az alperest nem jogosítja fel annak egyoldalú megállapítására, hogy teljesítése szerződésszerű-e, ezért a felperes alaptalanul hivatkozott az R. 1. §
(1)bekezdés b) pontjára. Kiemelte, hogy ez utóbbi rendelkezés megszövegezéséből az állapítható meg, hogy a fogyasztóval szerződő fél általi egyoldalú értelmezés kizárólag a saját szolgáltatása, vagy áruja megfelelőségének értelmezésére vonatkozik, nem pedig a fogyasztó általi teljesítés megfelelőségének megítélésére. Az érintett szerződéses rendelkezés nem alkalmas a fogyasztó és a hitelező közötti egyenlőtlenség előidézésére és a hitelezőt a fogyasztó hátrányára előnyhöz sem juttatja. A feltétel kizárólag a Vht.
- §-ában szabályozott közvetlen végrehajtás alkalmazását teszi lehetővé, így azt a jogszabály előírásainak megfelelően határozták meg. A jogintézmény törvényi szabályozásához képest semmiféle hátrányos többletelemet nem tartalmaz a fogyasztó számára, és a fogyasztóval szerződő fél részére sem biztosít többletjogot a jogintézmény kereteit meghaladóan. Mindezek miatt a Ptk.
- §
(5)bekezdésében írtak szerint sem minősíthető tisztességtelennek. Az alperes a Vht.
- §-a alapján a rendelkezéstől függetlenül is jogosult a tartozás egyoldalú meghatározására, és a feltétel önmagában nem eredményezi a bizonyítási teher megváltoztatását, ezért nem ütközik az R.
- §
(1)bekezdés j) pontjába sem. Nem tartalmaz joglemondást, és nem zárja ki a tartozás összegének a felperes általi esetleges vitatását. Az elsőfokú bíróság bemutatta, hogy a jogviszony fennállta alatt a tartozás kimutatásának két szakasza különböztethető meg. Idézte a szerződéskötéskor hatályos 1996. évi CXII. törvény ( továbbiakban: Hpt.) 206. §
(1)bekezdés a) pontját és
(2)bekezdését. Mindezekből azt a következtetést vonta le, hogy a kifogásolási határidőn belül a felperes vitathatta a tartozását, és ehhez kapcsolódóan bizonyítási teher nem sújtotta. A felperes passzív magatartása esetén a kifogásolási időszak elteltével a Hpt. alapján még a közvetlen végrehajtás megindulása előtt a bizonyítás átfordul a felperes terhére. A Ptk. 207. §
(4)bekezdése alapján a feltétel nem értelmezhető kiterjesztően, tehát oly módon, hogy a felperes a tartozáskimutatásnak előzetesen – a vitatás jogáról lemondva – alávetette magát, mert ilyen kifejezett nyilatkozatot a szerződés nem tartalmaz. Miután az alperest az egyoldalú kötelezettségvállalás közjegyzői okiratba foglalásával már a Vht. 21. §-a alapján megilleti ez a jogosultság, a felek jogviszonyában ez a nyilatkozat semmiféle tartalmi változást nem eredményezett. Ezáltal a feltétel nem ütközik az R. 1. §
(1)bekezdés j) pontjába sem. Az ítélet elleni fellebbezésében a felperes annak megváltoztatásával keresetének teljesítését kérte. Állítása szerint a feltétel következményeként a közokiratba foglalt elismerő nyilatkozat alapján az adóst terheli annak bizonyítása, hogy tartozása nem áll fenn. A bizonyítási kötelezettségre és a bizonyítási teherre vonatkozó általános szabályok [Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 3. §
(3)bekezdés és a 164. §
(1)bekezdés] ebben az esetben nem érvényesülnek, ezért fenntartotta, hogy a szerződéses rendelkezés az R. 1. §
(1)bekezdés j) pontjába ütközik. A szerződéses feltétel a R. 1. §
(1)bekezdés
- b)és
- j)pontjai alapján is tisztességtelen, mert az alperes jogosulttá válik arra, hogy az egyoldalúan vezetett nyilvántartásában kimutatott összeget közokiratba foglaltassa és a felperessel történő egyeztetés nélkül végrehajtást kezdeményezzen. Az alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására irányult. Az R. 1. §
(1)bekezdés j) pontjához kapcsolódóan idézte a Vht.
- §-át, továbbá a közjegyzőkről szóló
- évi XLI. törvény
- §-át,
- §
(1)bekezdés
- e)és
- g)pontjait, valamint a 142. §
(1)-
(3)bekezdéseit azzal, hogy a közjegyzői tanúsítvány az alperes felmondási nyilatkozatát és a felmondás megtörténtének tényét igazolja, amelyre a közvetlen végrehajthatóság elrendelhetősége érdekében van szükség. Álláspontja szerint a végrehajtási záradékolás és a közvetlen végrehajtás elrendelése esetén az adós nincs elzárva attól, hogy az alapul szolgáló szerződés érvényességét és/vagy a közvetlenül végrehajtani kért összeget vitassa. Arról sincs szó, hogy a rendelkezés a bizonyítási kötelezettséget áttelepíti a felperesre, és arról sem, hogy a végrehajtás tárgyává tett követelés összegét az adós nem jogosult vitatni. Hivatkozott arra, hogy a rendelkezés nem a szerződésen, hanem a közokirati formára és a közvetlen végrehajthatóságra irányadó jogszabályi rendelkezéseken alapul. A felperes a közokirati elemet és a közvetlen végrehajthatóságot próbálja minden alap nélkül vitatni. Az alperes jogosult a kölcsönszerződést felmondani, a felmondásról szóló, valamint a felmondás időpontjában fennálló tartozást is tartalmazó nyilatkozatát közjegyzői okiratban foglaltatni, és végül az adósokkal szembeni közvetlen végrehajtás elrendelését kérni. Mindezekre akkor is jogosult, ha a perbeli szerződés mindezt nem tartalmazza. A jogszabályi rendelkezésekhez képest a szerződés többletjogosítványt nem tartalmaz, az adós pedig a végrehajtás megszüntetési vagy korlátozási per keretei között hivatkozhat arra, hogy a kölcsönszerződés alapján nem vagy eltérő összegben tartozik. A fellebbezés nem felel meg a Pp. 235. §-ának, mert a felperes abban már a kölcsönszerződés 4. pont első bekezdésének egészét támadta. Az alperes a fellebbezési ellenkérelmének alátámasztásaként több eseti döntésre is hivatkozott (Budapest Környéki Törvényszék 3.G.40.300/2016/8., a Győri Törvényszék 11.P.20.384/2016/12., a Fővárosi Törvényszék 4.G.41.746/2015/26., a Budapest Környéki Törvényszék 6.P.20.324/2016/15. és a Kecskeméti Törvényszék 22.205/2016/4. számú ítéleteire). Az elsőfokú ítéletnek nem volt a Pp. 228. §
(4)bekezdése szerint fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett rendelkezése, ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet teljes egészében bírálta felül. A fellebbezés alapos. Az alperes a fellebbezési ellenkérelmében helytállóan hivatkozott arra, hogy a felperes pontosított és az elsőfokú tárgyalás berekesztéséig fenntartott keresete kizárólag a kölcsönszerződés 4. pont 1. bekezdésének utolsó mondata tisztességtelenségének megállapítására irányult, ezért a másodfokú bíróság a Pp. 247. §
(1)bekezdésére is tekintettel – függetlenül attól, hogy a felperes a fellebbezésben idézte a szerződés
- pont
- bekezdésének teljes szövegét – a fellebbezést kizárólag a keresettel érintett keretben bírálta el. Az elsőfokú bíróság a felperes keresetének elbírálásához szükséges bizonyítási eljárást lefolytatta, a tényállást helyesen állapította meg, azonban a másodfokú bíróság az érdemi döntéssel a következő indokok miatt nem értett egyet. A felperes nem vitásan fogyasztóként kötött az alperessel kölcsönszerződést, amely a Ptk.
- § e) pontja értelmében fogyasztói szerződésnek minősül, ezért a felek között a
- évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: DH1 törvény) és a
- évi XL. törvény (a továbbiakban: DH2 törvény) hatálya alá tartozó fogyasztói kölcsönszerződés jött létre. Ha a bíróság a fogyasztói szerződés valamely rendelkezését érvénytelennek találja, a szerződés azonban az érvénytelen rész nélkül is teljesíthető, az érvénytelennek minősített kikötés nem vált ki joghatást; a szerződés egyebekben változatlan feltételekkel köti a feleket. A jelen perben a DH2 törvény
- §-a nem alkalmazható, mert a keresettel érintett általános szerződési feltétel tisztességtelensége a főszolgáltatásokat nem érinti és a felek közötti elszámolásra sem hat ki, míg a tisztességtelenségnek nem az érvényessé vagy hatályossá nyilvánítás, hanem az a jogkövetkezménye, hogy a feleket a feltétel nem köti, így a szerződést annak figyelmen kívül hagyásával kell teljesíteni [Ptk.
- §
(2)bekezdés]. A kereset előterjesztésének lehetősége ebben az esetben kizárólag a Ptk. 209/A. §
(1)bekezdésének felhatalmazó rendelkezésén alapul, ezért az elsőfokú bíróság helyesen járt el, amikor a felperes keresetét a DH2 törvény 37-37/A. §-ában előírtak ellenére érdemben bírálta el. A Ptk. 685. § a) pontja alapján jogszabálynak minősülő R. 1. §
(1)bekezdése a 93/13/EGK irányelv
(3)bekezdésével és mellékletével összhangban felsorolja azokat a legfontosabb tartalmi feltételeket, amelyek a szerződéses kikötés tisztességtelenségét jellemzik, és ezáltal a Ptk. 209. §
(1)bekezdése alapján azokat mérlegelés nélkül tisztességtelennek kell tekinteni. A feltétel tisztességtelenségének megítélését a Hpt. 206. §
(1)-
(2)bekezdései egyáltalán nem érintik. A Hpt.-nek ezek a rendelkezései a folyamatos szerződésekre (betétösszegek ismétlődő lekötésére szóló szerződésekre) irányadóak, és a kölcsönszerződésben az alperes nem ilyen típusú pénzügyi szolgáltatásra vállalt kötelezettséget. A betét fogalmát a Hpt.
- számú mellékletének I.
- pontja határozza meg a Ptk. szerinti betétszerződésként vagy takarékbetét-szerződés alapján fennálló tartozásként, ideértve a bankszámlaszerződés alapján fennálló pozitív számlaegyenleget is. Mindettől függetlenül a kimutatás hallgatólagos elfogadása és az ahhoz fűződő joghatás nem azonos a bírósági peres eljárás nélküli végrehajtás megindításának lehetőségével. A kölcsönszerződés közjegyzői okiratba foglalása a Pp.
- §
(1)bekezdése értelmében teljesen bizonyítja, hogy a felek az abban feltüntetett időben és helyen a benne foglalt nyilatkozatot megtették. A kötelezettségvállalást tartalmazó szerződés azonban a közjegyzői záradékolásnak csupán az egyik, de nem elegendő feltétele, mert a Vht. 2010. június 1-jétől hatályos 23/C. §
(1)bekezdése (korábban 21. §) szerint az okiratot készítő közjegyző akkor láthatja el végrehajtási záradékkal a közjegyzői okiratot, ha az tartalmazza a szolgáltatásra és ellenszolgáltatásra irányuló vagy egyoldalú kötelezettségvállalást, a jogosult és a kötelezett nevét, a kötelezettség tárgyát, mennyiségét (összegét) és jogcímét, a teljesítés módját és határidejét. A kötelem keletkezését tartalmazó kölcsönszerződés megkötésének időpontjában az adós kötelezettségének későbbi mennyisége (összege) eleve nem állapítható meg, és abból az a feltétel, illetőleg időpont sem határozható meg, amelytől az adós későbbi kötelezettségének esedékessége függ [Vht. 23/C. §
(2)bekezdés, korábbi Vht. 21. §
(2)bekezdés]. Mindezek alapján a kölcsönszerződés végrehajtási záradékolásának jogszabályi feltételeit a kölcsönszerződés önmagában nem alapítja meg, amelyből következik, hogy az alperes a keresettel támadott egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltételt kifejezetten a közjegyzői záradékolás Vht. 23/C. §
(1)-
(2)bekezdéseiben [korábban 21. §
(1)-
(2)bekezdéseiben] előírt feltételeinek teljesülése érdekében kötötte ki. Erre tekintettel a másodfokú bíróság nem ért egyet az elsőfokú bíróságnak azzal az érvelésével, hogy a kikötés a jogintézmény törvényi szabályozásához képest hátrányos többletelemeket nem tartalmaz. Az Európai Bíróság C-32/
- számú ítélete szerint a közjegyzői záradékolás lehetősége az uniós jogot nem sérti, mert a fogyasztó által a Ptk. 209/A. §-a, valamint a Pp.
- §-a alapján indított perekben a bíróságnak lehetősége van a feltétel tisztességtelenségének vizsgálatára. A szerződés
- pontja olyan időpontban jogosította fel az alperest, hogy a saját nyilvántartásai alapján a felperes mindenkori tartozását egyoldalú jognyilatkozattal végrehajtás alapjául szolgáló közokiratba foglalja, amikor a felperes jövőbeli kötelezettségének összege, esedékessége még egyáltalán nem volt megállapítható. A kikötés folytán a bank a szerződéskötés időpontjában még nem ismert későbbi tartozás összegét saját szakapparátusának igénybevételével a fogyasztó által sok esetben nem érthető bonyolult számítási módszerekkel egyoldalúan határozhatja meg. A kikötés az alperest egyoldalúan jogosította fel a felperes szerződésszerű teljesítésének későbbi meghatározására, ennek eredményétől függően lehetőséget teremtett a szerződés felmondására, és ezáltal a Vht. 23/C. §-a (korábban
- §-a), valamint a
- § b) pontja alapján a felperes vagyonát közvetlenül veszélyeztető végrehajtás megindítására. A keresettel támadott kikötés által ezért a fogyasztó jövőbeni bizonytalan feltételektől függően kiszolgáltatottá válik a bank adminisztratív apparátusának nyilvántartása alapján meghozott egyoldalú döntésének anélkül, hogy lehetősége lenne a jogvitára hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság előtt indított polgári perben a garanciális eljárási jogok gyakorlásával érdemi védekezését előterjeszteni és megelőzni a vagyona elleni végrehajtás közvetlen megindítását. A Pp. XXV. fejezetében szabályozott, a
- §-ban írt feltételekkel megindítható végrehajtás megszüntetése vagy korlátozása iránti per szűkebb eljárási cselekményekre szorított keretei a fogyasztó jogainak érvényesítését ehhez képest jelentősen megnehezíti, egyúttal arra kényszeríti, hogy az eljárás költségeit maga előlegezze meg, míg a végrehajtás felfüggesztésére kizárólag az eljáró bíróság mérlegelésétől függően nyílik lehetőség (Pp.
- §). A tartozás összegét tartalmazó ténytanúsítvány a Pp.
- §
(1)bekezdésének alkalmazásával a tartozás összegének bizonyítását teljes egészében a felperesre terheli, és a speciális szabályok szerint lefolytatott soron kívüli eljárásban az alperes egyoldalú nyilatkozatával szemben valamennyi tényállításának bizonyítása is rá hárul. Az R. 1. §
(1)bekezdés
- b)és
- j)pontjai értelmében tisztességtelennek minősül az a szerződési feltétel, amely kizárólagosan a fogyasztóval szerződő felet jogosítja fel annak megállapítására, hogy teljesítése szerződésszerű-e, illetőleg a bizonyítási terhet a fogyasztó hátrányára változtatja meg. A fentiek szerint a kikötés mindkét esetet megvalósítja, ezért a kölcsönszerződés 4. pontjának a keresettel érintett része egyértelműen az R. 1. §
(1)bekezdés
- b)és
- j)pontjaiba ütközik. A kifejtett indokokra tekintettel a kikötés együttes feltételei a felperes és az alperes mint polgári jogalanyok anyagi és eljárási jogainak egyenlőségét az alperes javára és a felperes hátrányára súlyosan megbontották, amellyel a felek szerződésből eredő jogait és kötelezettségeit a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megsértésével egyoldalúan és indokolatlanul a felperes hátrányára állapították meg, ezért a rendelkezés az R.-ben felsorolt okok miatt és attól függetlenül önmagában is megvalósította a Ptk. 209. §
(1)bekezdésében írt törvényi tényállást. A fentiek alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §
(2)bekezdésének alkalmazásával megváltoztatta, és a keresettel támadott általános szerződési feltétel tisztességtelenségét megállapította. A felperes fellebbezése eredményre vezetett, ezért az alperes a Pp. 239. §-a szerint irányadó Pp. 78. §
(1)bekezdése alapján köteles a felperes első- és másodfokú eljárás ügyvédi munkadíjból álló perköltségeit megfizetni, amelynek mértékét a másodfokú bíróság a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet 3. §
(3)és
(5)bekezdéseinek alkalmazásával a kifejtett érdemi tevékenységgel arányban határozta meg. A felperes illetékfeljegyzési joga folytán le nem rótt kereseti és fellebbezési illeték megfizetéséről szóló rendelkezés az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 74. §
(3)bekezdése szerint irányadó 6/
- (VI. 26.) IM rendelet
- §
(2)bekezdésén alapul. Budapest,
- április
- Dr. Koday Zsuzsanna a tanács elnöke . Bleier Judit előadó bíró Dr. Bojtor Johanna bíró