Győri Ítélőtábla Pf.II.20.024/2017/6.szám A Győri Ítélőtábla a Dr. Székely Gábor Ügyvédi Iroda által képviselt felperesnek a Lindmayer Ügyvédi Iroda által képviselt alperes ellen jelzálogszerződés érvénytelenségének megállapítása iránt indított perében a Győri Törvényszék
- december 7-én kelt 11.P.20.389/2016/
- számú ítélete ellen a felperes által
- sorszám alatt benyújtott fellebbezés folytán - tárgyaláson kívül meghozta a következő í t é l e t e t: Az ítélőtábla az elsőfokú ítéletet a per főtárgya vonatkozásában helybenhagyja. Az elsőfokú ítéletnek a perköltségre vonatkozó rendelkezéseit részben megváltoztatja, és a felperes által az alperesnek fizetendő elsőfokú perköltséget 76.200,- (Hetvenhatezer-kettőszáz) Ft-ról 40.000,- (Negyvenezer) Ft-ra szállítja le, míg az ítéletet ezt meghaladóan helybenhagyja. Kötelezi a felperest, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ... Megyei Adó- és Vámigazgatóságának külön felhívására, az abban foglalt módon és időben fizessen meg az államnak 48.000,(Negyvennyolcezer) Ft másodfokú eljárási illetéket. Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 10.000,- (Tízezer) Ft másodfokú perköltséget. Ez ellen az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította, és kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 76.200,- Ft perköltséget, valamint külön felhívásra az államnak 36.000,- Ft feljegyzett eljárási illetéket. Határozata indokolásában rögzítette, miszerint a felek
- február 7-én kötöttek ingatlan építéséhez nyújtott, CHF-ban nyilvántartott hitelhez kölcsön- és zálogszerződést. Az alperes 240 hónap futamidőre biztosított a felperesnek 48.267,- CHF hitelt. A szerződés
- pontja rögzítette, miszerint az adós biztosítja, hogy a bank megbízottja a biztosíték értékét a helyszínen ellenőrizze. Az adós (a felperes) kötelezettséget vállalt arra, ha az ingatlanfedezet értéke bármilyen ok miatt csökken, a bank felszólítására a biztosítékot eredeti értékre kiegészíti. A megállapodás értelmében a bank jogosult kielégítést keresni a zálogtárgyból, amennyiben a jelen szerződésben meghatározott bármely szerződésszegési esemény, vagy a felsorolt események közül bármelyik bekövetkezik; így abban az esetben is, ha a bank által megállapított határidő alatt a zálogkötelezett a zálogtárgy értékcsökkenése folytán lecsökkent zálogfedezetet nem egészíti ki. A kölcsön biztosítéka a ... helyrajzi számú, természetben a .... címen nyilvántartott, a felperes tulajdonában álló lakás volt. A felperes azt kérte a bíróságtól, hogy állapítsa meg, a szerződés
- pontja semmis. Eszerint: „Az adós és az adóstárs biztosítja, hogy a bank megbízottja a biztosíték értékét a helyszínen ellenőrizze. Kötelezettséget vállal arra, ha az ingatlanfedezet értéke bármilyen ok miatt csökken, a bank felszólítására a biztosítékot eredeti értékre kiegészíti. (...) A bank jogosult kielégítést keresni a zálogtárgyból, amennyiben a jelen szerződésben meghatározott bármilyen szerződésszegési esemény (a továbbiakban: a „Szerződésszegés"), vagy az alábbi események bármelyike bekövetkezik: (...) ha a bank által megállapított határidő alatt a zálogkötelezett a zálogtárgy értékcsökkenése folytán lecsökkent zálogfedezetet nem egészíti ki (...)". A felperes álláspontja szerint a zálogszerződés rendelkezései sértik a régi Ptk.
- §
(1)és
(4)bekezdéseit, 209/A §
(2)bekezdését, valamint a fogyasztóval kötött szerződésben tisztességtelennek minősülő feltételekről szóló 18/1999. (II.5.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 1. §
- a)és
- b)pontjait, 2. §
- f)pontját, ezért ezek semmisségének megállapítását kérte. Előadta, hogy a sérelmezett rendelkezések aránytalanul egyoldalú hatalmassággal ruházzák fel az alperest, hiszen az értékcsökkenésre hivatkozással eszközölt kielégítési jog megnyílta a zálogjogosult egyoldalú és szubjektív megítélésétől függ. A szerződés e rendelkezései nem felelnek meg a szimmetria, a ténylegesség és az arányosság, az objektivitás, a világos és egyoldalú megfogalmazás, a tételes meghatározás elvének, és az adós számára kiszámíthatatlan, milyen feltételek mellett és mit fogad el fedezetként a bank, az ezeket befolyásoló tényezők és körülmények pedig rejtve maradnak. A rendelkezések anyagi jogi hibája hiányosságaikban van, hiszen éppen azok a részletek hiányoznak, amelyek a fogyasztó számára is követhetővé, ellenőrizhetővé tehetnék, hogy a fedezet kiválasztását és elfogadását milyen tényezők befolyásolják. A szerződés ekként tisztességtelenül, kontroll nélkül teszi lehetővé az alperes számára, hogy azt önkényesen értelmezhesse. Az alperes a kereset elutasítását kérte. Abból indult ki, hogy a szerződés megkötésének időpontjára figyelemmel a tisztességtelenség jogkövetkezménye nem a semmisség, hanem a megtámadhatóság, ugyanakkor a rendelkezésére álló határidőn belül a felperes a szerződés kifogásolt rendelkezéseit nem támadta meg. Véleménye szerint ugyanakkor a kereset nem csupán emiatt alaptalan, hanem azért is, mert a sérelmezett rendelkezések egyébként sem tisztességtelenek. A felperes egyáltalán nem adta indokát annak, hogy „az Adós és az Adóstárs biztosítja, hogy a Bank megbízottja a biztosíték értékét a helyszínen ellenőrizze" fordulat miért tisztességtelen. A szerződés szerint az adós „kötelezettséget vállal arra, ha az ingatlan fedezete bármilyen ok miatt csökken, a Bank felszólítására a biztosítékot eredeti értékre egészíti ki", és ennek elmulasztása esetén, „ha a Bank által megállapított határidő alatt a Zálogkötelezett a zálogtárgy értékcsökkenése folytán lecsökkent zálogfedezetet nem egészíti ki", jogosult kielégítést keresni a zálogtárgyból. Ez utóbbi rendelkezés a megelőzően hivatkozott rendelkezés körét nem lépi túl. Annak vizsgálata pedig, hogy a fedezet értéke csökkent-e, valamely tényállapot fennállásának megítélését jelenti, nem pedig értelmezési tevékenységet. A zálogfedezet kiegészítésének kötelezettsége tényleges értékcsökkenést feltételez, márpedig bármely szerződő fél jogosultsága, hogy a releváns körülményeket értékelje, és ennek kapcsán egyoldalú jognyilatkozatot tegyen, melyet a másik szerződő fél vitathat. A fedezet értékének csökkenését, mint változásra okot adó körülményt nem a bank idézi elő, másrészt pedig bár a zálogtárgy kiegészítése körében maga dönti el a határidőket, ez sem a szerződés értelmezésével, sem pedig teljesítésével, sem a felperest terhelő kiegészítési kötelezettség bekövetkeztének feltételével nem hozható összefüggésbe. A szerződés világosan, határozottan fogalmaz akkor, amikor azt írja elő, hogy a fedezetet az eredeti értékre kell kiegészíteni, ami éppen a zálogkötelezett védelme érdekében került alkalmazásra, hogy egyértelművé váljon számára, mikortól kezdődően, mely teljesítési határidővel terheli intézkedési kötelezettség. Utalt arra, hogy hitelezői tevékenységét a tőke-megfelelési kógens ágazati szabályok határozzák meg; a szerződéskötés időpontjában a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (a továbbiakban: régi Hpt.) 78., 209. és 213. §-ai, illetőleg a szerződéskötés után hatályba lépett, az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak a hitelintézetek tevékenységének megkezdéséről és folytatásáról szóló 2006/48/EK irányelve, melyek előírták számára a szerződés szerinti feltételek megvalósulásának, az ügyfél pénzügyi-gazdasági helyzete alakulásának vizsgálatát, a jelzálogul lekötött ingatlan értékének rendszeres ellenőrzését. Kiemelte azt is, hogy a szerződés támadott rendelkezése illeszkedik a régi Ptk. 525. §
(1)bekezdésének, illetve 260. §
(2)bekezdésének szabályaihoz. Előadta végül, hogy a keresetlevélben hivatkozott további elvek a pénzügyi intézmény által gyakorolt egyoldalú szerződésmódosítási jogot szabályozó szerződéses rendelkezések esetében lehetnek relevánsak, azonban jelen esetben nem értelmezhetők. Az elsőfokú bíróság felhívta a régi Ptk. 209. §
(1)bekezdését, 209/A. §-át, 209/D. §
(1)bekezdését,
(2)bekezdésének a) pontját,
(3)bekezdését,
(6)bekezdését, 235. §
(1)bekezdését, 236. §
(1)bekezdését,
(2)bekezdésének c) pontját, 260. §
(2)bekezdését, 525. §
(1)bekezdésének c) pontját, valamint a Korm. rendelet 1. §
(1)bekezdésének a) pontját,
(2)bekezdésének f) pontját, és arra a következtetésre jutott, hogy a kereset alaptalan. Abból indult ki, hogy a felek fogyasztói szerződést kötöttek, annak sérelmezett rendelkezései pedig általános szerződési feltételek, ugyanakkor a szerződéskötés időpontjában a régi Ptk. fogyasztói szerződés tisztességtelen kikötése esetén csak a megtámadás jogát biztosította. A régi Ptk. 209. §
(1)bekezdését, valamint 209/A. §-át a
- évi III. törvény
- §
(2)bekezdése
- március 1-jei hatállyal módosította, ugyanakkor a módosított rendelkezéseket csak az ezt követően kötött szerződésekre kell alkalmazni. Mivel a szerződést a felperes nem támadta meg, a rendelkezésére álló határidő eltelt, ezért a kereset elsődlegesen ebből az okból alaptalan. Utalt ugyanakkor az elsőfokú bíróság arra, hogy a Kúriának a fogyasztói kölcsönszerződésben pénzügyi intézmény által alkalmazott általános szerződési feltételekben szereplő egyoldalú szerződésmódosítási jog tisztességtelenségéről szóló 2/
- (XII.10.) PK véleménye szerint a szimmetria, a ténylegesség, az arányosság, az objektivitás elvei az egyoldalú szerződésmódosítási jogot szabályozó rendelkezések kapcsán relevánsak. A felperes nem adta továbbá indokát annak, miért és mennyiben tisztességtelen a szerződésnek az a rendelkezése, hogy az adós biztosítja a bank megbízottja számára a biztosíték értékének ellenőrzését a helyszínen. Megjegyezte, a régi Hpt., a fentebb hivatkozott
- évi EK irányelv, valamint a szerződéskötés után hatályos, a hitelezési kockázat kezeléséről és tőkekövetelményéről szóló 196/
- (VII.30.) Korm. rendelet nem csupán lehetővé, hanem kötelezővé is tette a pénzintézet számára, hogy a szerződés biztosítékaként szolgáló zálogtárgyat figyelemmel kísérje, annak értékét rendszeresen ellenőrizze. Egyetértett az alperessel abban, hogy a fedezet értékének csökkenése ténybeli változás, amely független a pénzintézet magatartásától, szándékától, és annak megítélése, hogy a jelzálogul felajánlott zálogtárgy értéke csökkent-e, nem a szerződés valamely feltételének értékelését jelenti. Az pedig a szerződő felek joga, hogy a másik szerződő partner objektív ismérvekkel megítélhető teljesítésének elmaradása esetén egyoldalú nyilatkozatukkal a szerződést érintően releváns következményekkel járó jogcselekményt tegyenek, melyet a másik szerződő fél vitathat, kifogásolhat. Abban az esetben, ha az adós szerint a fedezet értéke nem csökkent, de a pénzintézet őt a fedezet értékének kiegészítésére szólítja fel, és ennek elmulasztása miatt a szerződést felmondja, az adós a felmondás érvénytelensége iránt pert indíthat, a szerződés viszont olyan rendelkezést nem tartalmaz, mely a fogyasztó vitatásra vonatkozó jogát korlátozná, vagy kizárná. A törvényszék osztotta az alperes álláspontját egyrészt abban is, hogy a fedezet kiegészítésére meghatározott határidő nem hozható összefüggésbe sem a szerződés értelmezésével, sem az alperes teljesítése szerződésszerűségének megítélésével, sem a felperest terhelő kiegészítési kötelezettség bekövetkeztének feltételével, másrészt annak kapcsán, hogy a fedezet kiegészítése ugyanabba a hitelezési, kockázatértékelési, fedezetértékelési- és kezelési gyakorlatba illeszkedik, melyet a jogszabályi előírások megtartásával az alperes a szerződéskötéskor is alkalmazott, és amelyet az adós is elfogadott. A sérelmezett rendelkezés lényegében a régi Ptk.
- §
(1)bekezdésének c) pontja szerint került meghatározásra, mely a hitelező számára a szerződés azonnali hatállyal történő felmondásának lehetőségét biztosítja, ha a kölcsönre nyújtott biztosíték értéke jelentősen csökken, és azt az adós a hitelező felszólítására nem egészíti ki. A támadott rendelkezéshez illeszkedik a régi Ptk. 260. §
(2)bekezdése is, mely szerint a zálogtárgy elpusztulása, illetőleg értékcsökkenése esetén a biztosíték adására kötelezettől új zálogtárgyat, vagy az értékcsökkenésnek megfelelő további fedezetet lehet követelni. Az pedig a támadott szerződéses rendelkezésből egyértelmű, hogy a fedezetet az eredeti értékre kell kielégíteni. Az ítélet ellen a felperes fellebbezett; elsődlegesen annak megváltoztatását, és kereseti kérelmének megfelelő döntés hozatalát, másodlagosan az ítéletnek a Pp. 252. §
(2)bekezdése, harmadsorban a Pp. 252. §
(3)bekezdése szerinti hatályon kívül helyezését, és elsőfokú bíróságnak a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasítását kérte. Megismételte, miszerint a támadott szerződéses rendelkezés értelmezésére a szerződés az alperest egyoldalúan jogosítja, ezért tisztességtelen. Kizárólag a bank jogosult annak megítélésére, hogy az ingatlanból való kielégítés késedelme a kielégítést mikor veszélyezteti, így mikor jogosult a zálogszerződés azonnali hatályú felmondására. Mivel nem ismert számára, hogy az alperes minek alapján határozza meg az ingatlanból való kielégítés olyan mértékű késedelmét, amely a kielégítést veszélyezteti, a rendelkezés a szerződő felek közötti egyensúlyt a hátrányára bontja meg. Megjegyezte azt is, hogy bár a kintlévőségek, befektetések, mérlegen kívüli tételek és fedezetek minősítésének és értékelésének szempontjairól szóló 14/
- (III.9.) PM rendelet értelmében az alperes fedezetértékelési szabályzatot és monitoring szabályzatot köteles készíteni, ezek tartalma számára szintén ismeretlen. Álláspontja szerint a Kúria 2/
- (XII. 10.) PK véleményében foglalt elvek közül jelen esetben is érvényesülnie kell a tételes meghatározás, a ténylegesség és az arányosság, valamint az átláthatóság elvének. Megállapítható, hogy érintett szerződési feltétel tartalmát jogszabály kimerítően nem határozza meg, az a jogszabály szövegét kibővíti. Nem derül ki, az alperes mit ért a zálogtárgy állagának tartós romlása alatt, illetve mennyi időnek kell eltelnie az állapotromlástól addig, amíg a bank már felmondhatja a szerződést. Hasonló a helyzet az értékcsökkenés kapcsán is, és nem határozható meg az sem, hogy mikor állapítható meg a biztosított követelésnek az önálló zálogjogból való kielégítésének veszélyeztetettsége. Nem tért ki végül a szerződés arra, hogy ezt az állagromlást, értékcsökkenést milyen módon lehet megállapítani, ami sérti az átláthatóság elvét. A felperes külön sérelmezte az őt terhelően a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/
- (VIII.22.) IM rendelet (a továbbiakban: R.) alapján meghatározott 76.200,-Ft perköltséget. A per tárgyának értéke 600.000,-Ft, ezért a perköltség összegét nézete szerint 30.000,-Ft - ban kellett volna megállapítani. Az alperes jogi képviselője útján egyetlen érdemi ellenkérelmet nyújtott be, ÁFA igényt nem jelentett be, ezért a megítélt perköltség eltúlzott. Az alperes fellebbezési ellenkérelmében a törvényszék ítéletének helybenhagyását kérte; annak indokaival egyetértett. Előadta, rendelkezett fedezetértékelési szabályzattal, azonban ennek rendelkezései relevanciával nem bírnak. Mivel a felperes által felajánlott fedezetet biztosítékul elfogadta, közömbös, hogy a felperes ismeri-e fedezetelfogadási- és értékelési szempontjait. Maga a támadott - fedezet-kiegészítésre vonatkozó - rendelkezés egy objektív körülmény bekövetkezésének esetére ír elő a felperes számára további kötelezettséget. Hangsúlyozta, hogy a zálogszerződés támadott rendelkezései nem hatalmazták fel őt valamely szerződési feltétel egyoldalú, kizárólagos értelmezésére, az pedig vitathatatlan joga, hogy az általa egyoldalúan, a felperesre kötelezően ki nem terjedően értékelt tények alapján jognyilatkozatot tegyen. Téves a felperesnek az a hivatkozása, hogy a zálogszerződés kifogásolt rendelkezése a zálogszerződés alperes általi azonnali hatályú felmondásának jogát rögzítette; ezzel szemben maga a szerződés a kielégítési jog gyakorlására vonatkozó, a fedezet-kiegészítési kötelezettség elmulasztása estére tartozó rendelkezést tartalmazza. Az is a felperes téves hivatkozása, miszerint a sérelmezett rendelkezés csak a bank számára biztosítja annak eldöntését, hogy a zálogtárgyból való kielégítés késedelme az azonnali hatályú felmondás lehetőségét mikor alapozza meg. A vonatkozó rendelkezések ezzel szemben a régi Ptk. szabályaihoz képest többletjogosultságokat, illetve tisztességtelen többletjogosultságot részére nem biztosít. Megjegyezte azt is, hogy a PK véleményben szereplő elvek nem relevánsak. Kiemelte, a támadott szerződéses rendelkezések egyértelműek, világosak, azok jogszabály tartalmának megfelelően kerültek kialakításra, így tisztességtelenségük a régi Ptk. 209/B. §
(6)bekezdése értelmében nem vizsgálható. Ugyancsak nem helytálló a felperesnek az a hivatkozása, miszerint a szerződés nem tért ki arra, hogy az állagromlást, értékcsökkenést miként lehet megállapítani [például szakvélemény (szakvélemények) alapján]. Maga a zálogszerződés világosan szabályozza, hogy a kiegészítési kötelezettség az alperes felszólítására „bármilyen ok miatti csökkenés esetén", „a fedezet eredeti értékére terjed ki" és annak a zálogkötelezett általi nem teljesítése alapozza meg, hogy kielégítési jogát gyakorolhassa. Ha ugyanis valamely normatíva a „bármely ok" fordulatot tartalmazza, úgy a megfelelő, teljesen egyértelmű szabályozás kizárja, hogy annak eseteit tételesen rögzítsék. Hasonlóan szükségtelen a többletszabályozás abban a vonatkozásban, hogy milyen mértékű csökkenés indukálhat kiegészítési kötelezettséget. A szerződés rendelkezései a régi Ptk. 260. §.
(2)bekezdésével illeszkedőek, és ez utóbbi szabályaiból is egyértelműen következik, nem támasztható olyan követelmény, amelyet a régi Ptk. nem tartalmaz. A fentiekből az is következik, hogy a felperes ténylegesen a régi Ptk. 260. §
(2)bekezdése, 261. §
(2)bekezdése és 525. §
(1)bekezdése rendelkezéseit tekinti tisztességtelennek, ami egyben abszurd is. Az alperes azzal is érvelt, miszerint az „értékcsökkenés" rajta kívül álló körülményt jelent, amelynek előidézése, bekövetkezése tőle független. A szerződésből pedig világosan és egyértelműen kiderül, hogy a felperesi kötelezettség megnyílta nem az ő egyoldalú megítéléséből fakad, álláspontja a felperesre nem kötelező. A támadott rendelkezések tehát objektív alapon, feltételeken nyugszanak, a felperes számára megfelelő védelmet adnak. Utalt arra is, csak a bank felszólítása eredményezheti a zálogkötelezett kötelezettségének megnyílását, ami a körülmények rá nézve kedvezőbb tartalmú mérlegelését teszik lehetővé. Ugyancsak megfelelően rendelkezik a szerződés arról, hogy a zálogkötelezett fedezet-kiegészítési kötelezettségének teljesítésére meghatározott határidő a fedezet csökkenésének előre nem látható mértékétől is függ. A pótlási kötelezettségre biztosított határidő pedig a zálogkötelezett által felajánlott további fedezet, illetve az annak biztosítása érdekében megteendő szükséges intézkedés természete függvényében lehet megfelelő, és ezeket a tényezőket a felek a szerződéskötéskor előre nem láthatják. Az alperes megismételte azt az álláspontját is, hogy a PK vélemény rendelkezései jelen tényállásra nem irányadóak. Az alperes álláspontja szerint törvényes az elsőfokú bíróságnak a perköltségre vonatkozó döntése is; arra pedig tévesen utalt a felperes, hogy csak egyetlen beadványt nyújtott be - ehhez képest érdemi ellenkérelmén túlmenően 2016. november 15-én kelt nyilatkozatot, valamint 2016. december 2-án kelt beadványt is benyújtott. A fellebbezés alaptalan. Az ítélőtábla mindenekelőtt azt rögzíti, hogy az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére irányuló másod- és harmadlagos fellebbezési kérelmeket alaptalannak találta; erre vonatkozóan konkrét okot a fellebbezés meg sem jelölt, a Pp. 252. §
(2)és
(3)bekezdésében írt törvényi feltételek pedig nem állnak fenn. A törvényszék a tényállást helyesen állapította meg, és érdemben helytálló jogi következtetést vont le. Az elsőfokú bíróság helytelenül indult ki abból, hogy a
- február 7-én megkötött fogyasztói szerződésben alkalmazott, egyedileg meg nem tárgyalt, illetve általános szerződési feltétel tisztességtelenségének nem a semmisség, hanem a megtámadhatóság a jogkövetkezménye. Ezzel szemben a Legfelsőbb Bíróság a fogyasztói szerződéssel kapcsolatos közérdekű kereset elbírálásának egyes kérdéseiről szóló 3/
- (XII.12.) PK véleményének
- pontjában úgy foglalt állást, hogy a
- május 1-e után, de
- március 1-e előtt megkötött ilyen szerződési feltételek tisztességtelenségének a semmisség a jogkövetkezménye. Határozata indokolásában a Legfelsőbb Bíróság kitért arra, miszerint a nemzeti jogszabályokat „irányelv-konform" módon kell értelmezni, és a Tanácsnak a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló 93/13/EGK irányelvéhez (a továbbiakban: Irányelv) a semmisség jogkövetkezménye illeszkedik, annak alkalmazását pedig a fogyasztói érdekek hatékony érvényre jutatásának célja teszi szükségessé. Az nem volt vitás, hogy a felek fogyasztói szerződést kötöttek, melynek a felperes által támadott
- pontja egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltételeket tartalmaz. Az Irányelv
- cikk a) pontja és
- cikk
(1)bekezdése alapján az egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel abban az esetben tekintendő tisztességtelen feltételnek, ha a jóhiszeműség követelményével ellentétben a felek szerződésből eredő jogaiban és kötelezettségeiben jelentős egyenlőtlenséget idéz elő a fogyasztó kárára. A régi Ptk. 209. §
(1)bekezdése pedig úgy rendelkezett, miszerint tisztességtelen az általános szerződési feltétel, illetve a fogyasztói szerződésben egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel, ha a feleknek a szerződésből eredő jogait és kötelezettségeit a jóhiszeműség és tisztességesség követelményének megsértésével egyoldalúan és indokolatlanul a szerződési feltétel támasztójával szerződést kötő fél hátrányára állapítja meg. E §
(2)bekezdése értelmében a feltétel tisztességtelen voltának megállapításakor vizsgálni kell a szerződéskötéskor fennálló minden olyan körülményt, amely a szerződés megkötésére vezetett, továbbá a kikötött szolgáltatás természetét, az érintett feltételnek a szerződés más feltételeivel, vagy más szerződésekkel való kapcsolatát. Az adott esetben az ítélőtáblának vizsgálnia kellett a sérelmezett szerződési feltételek tisztességtelenségét, mivel a tisztességtelenség vizsgálata nem ütközik a régi Ptk. 209. §
(3)-
(6)bekezdései korlátaiba. A régi Ptk. 260. §
(2)bekezdése és 261. §
(2)bekezdése kizárólag a zálogtárgy fizikai állagromláson alapuló értékcsökkenésének esetére jogosítja a zálogjogosultat és terheli a zálogkötelezettet, így a szerződés
- pontjában írt, az ingatlanfedezet értékének csökkenésére vonatkozó „bármilyen ok" bővebb a jogszabályi rendelkezés tartalmánál, ezért tisztességtelensége vizsgálható Győri Ítélőtábla Pf.II.20.080/2017/
- számú ítélete). A tisztességtelenség vizsgálatakor jelentősége volt annak, hogy az adós vállalt kötelezettséget személyes és nem zálogkötelezetti minőségében - az ingatlanfedezet bármilyen ok miatti csökkenése esetére, az alperes felszólítására a biztosíték eredeti értékre történő kiegészítésére. Az Európai Unió Bíróságának C-415/
- számú, Aziz - ügyben meghozott ítélete szerint (ECLI:EU:C:2013:164) az Irányelv
- cikkének
(1)bekezdését úgy kell értelmezni, miszerint a fogyasztó kárára előidézett „jelentős egyenlőtlenséget" a felek megállapodása hiányában irányadó nemzeti szabályok elemzése útján kell értékelni annak megítélése érdekében, hogy a szerződés a hatályos nemzeti jogban szabályozottnál kedvezőtlenebb jogi helyzetbe hozza-e a fogyasztót, és ha igen, akkor mennyiben. Hasonlóképpen célszerűnek tűnik az említett fogyasztó jogi helyzetének vizsgálata abból a szempontból, hogy a nemzeti szabályozás alapján milyen eszközök állnak a rendelkezésére ahhoz, hogy megszüntesse a tisztességtelen feltételek alkalmazásának. Annak megállapításához pedig, hogy az egyenlőtlenséget „a jóhiszeműség követelményével ellentétben" idézték-e elő, meg kell vizsgálni, hogy az eladó, vagy szolgáltató a fogyasztóval szembeni tisztességes és méltányos eljárása esetén észszerűen elvárhatta-e, hogy utóbbi az egyedi tárgyalást követően elfogadja az érintett feltételt (tisztességtelenségi teszt). A fenti szempontok alapján tehát el kellett végezni a per tárgyát képező szerződési feltételek tisztességtelenségének vizsgálatát. A vizsgálat során a másodfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a sérelmezett szerződési feltételek a felek közötti egyensúlyt nem bontják meg; ellenkezőleg, azok célja, hogy a 20 évi időtartamra létrejött szerződés hatálya alatt a kialakult értékegyensúly fennmaradjon. Az ingatlanfedezet értékének bármilyen ok miatti csökkenése a banktól független tény. Az alperesnek nem csupán jogosultsága, hanem régi Hpt. 70. §-ából, továbbá 78. §
(1)és
(4)bekezdéséből adódóan kötelezettsége is gondoskodnia arról, hogy a szerződés időtartama alatt megfelelő fedezet álljon rendelkezésre (Debreceni Ítélőtábla Pf.II.20.346/2017/
- számú ítélete); a termőföldnek nem minősülő ingatlanok hitelfedezeti értékének meghatározására vonatkozó módszertani elvekről szóló 25/
- (VIII. 1.) PM rendelet pedig a hitelfedezeti érték fogalma, megállapítása tekintetében az alperesre kötelező rendelkezéseket írt elő. A banknak az arra vonatkozó felszólítása, hogy az adós és az adóstárs az általa meghatározott határidő alatt a biztosítékot annak eredeti értékére egészítse ki, az ingatlanfedezetnek, mint biztosítéknak az értékcsökkenésével kapcsolatos értékeléssel összefüggő egyoldalú jogcselekmény, melynek megtételére jogosult. A felperes nincs elzárva attól, hogy ezt az értékelést vitassa, és azzal érveljen, hogy a zálogtárgy értékcsökkenésének hiányában a banknak nem nyílt meg az a joga, hogy a zálogtárgyból kielégítést kereshessen. Helyesen utalt arra az alperes, hogy a fedezet kiegészítésére általa megállapított határidő megfelelősége az adós által felajánlott további fedezet, illetve az ezzel összefüggésben szükséges intézkedések természete alapján határozható meg. Arra vonatkozóan pedig, hogy miért tisztességtelen a szerződési kikötés, melynek értelmében „az Adós és az Adóstárs biztosítja, hogy a Bank megbízottja a biztosíték értékét a helyszínen ellenőrizze", a felperes előadást nem tett. Az ítélőtábla egyetért az elsőfokú bírósággal abban is, hogy a Kúria 2/
- (XII.10.) PK véleményében foglalt elvek mentén a jelen perben támadott szerződési feltételek vizsgálatára nem kerülhetett sor, hiszen az említett PK vélemény az általános, illetve egyedileg meg nem tárgyalt, a pénzügyi intézményt a kamat, díj és költség ügyfélre kedvezőtlen, egyoldalú módosítására jogosító szerződési feltételek tisztességtelensége a tárgya, és az érintett kikötések az alperes számára ilyen jogot nem biztosítanak. Mindezek miatt az ítélőtábla álláspontja szerint a keresetet az elsőfokú bíróság érdemben helytállóan utasította el, ezért a per főtárgya vonatkozásában ítéletét a Pp.
- §
(2)bekezdésére hivatkozással - a fenti indokolásbeli módosítással, illetve kiegészítéssel - helybenhagyta. Az ítélőtábla álláspontja szerint ugyanakkor az elsőfokú bíróság eltúlzott összegben határozta meg a felperes terhelően az alperesnek fizetendő elsőfokú perköltség összegét 76.200,-Ft-ban. A R.-nek a törvényszék által felhívott 3. §
(2)bekezdése helyett annak
(3)bekezdése alkalmazandó, mely szerint ha a perben a pertárgy értéke nem állapítható meg, a munkadíj minden megkezdett tárgyalási óránként, valamint az ügyvédnek a pert megelőző és a peren kívül végzett igazolt tevékenységéért óránként 5.000,- Ft, de legalább 10.000,- Ft. Az elsőfokú eljárásban az alperes jogi képviselője egyik tárgyaláson sem jelent meg, viszont
- augusztus 23-ai keltezéssel 14 oldal, majd
- november 15-én további 3 oldal terjedelmű érdemi ellenkérelmet, illetve nyilatkozatot nyújtott be, végül
- december 2-ei keltezéssel más bíróság ítéletét csatolta. Az ítélőtábla megítélése szerint az alperes jogi képviselője részéről 8 munkaóra tevékenység fogadható el, ekként az elsőfokú eljárásban őt 40.000,-Ft ügyvédi munkadíj illeti meg. Mivel a R. 4/A. §
(2)bekezdése szerinti kötelezettsége ellenére nem nyilatkozott arról, hogy általános forgalmi adó fizetésére köteles-e, az ítélőtábla az ügyvédi munkadíjat ÁFA felszámítása nélkül állapította meg; emiatt a Pp. 253. §.
(2)bekezdésére utalással a felperest terhelő perköltséget (elsőfokú képviseleti költséget) érintően a törvényszék ítéletét részben megváltoztatta, és a 76.200,-Ft marasztalási összeget 40.000,-Ft-ra szállította le, míg ezt meghaladóan az ítéletet ebben a vonatkozásban is helybenhagyta. Az ítélőtábla a Pp. 78. §
(1)bekezdése, továbbá a R. 3. §
(3)és
(5)bekezdései alapján a per érdemét érintően eredménytelenül fellebbező felperest arra is kötelezte, hogy 15 nap alatt fizessen meg az alperesnek 10.000,-Ft másodfokú perköltséget. Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 39. §
(3)bekezdésének c) pontja, 60. §
(1)bekezdése, valamint a költségmentesség alkalmazására a bírósági eljárásban című 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 13. §
(2)bekezdése alapján arra is kötelezte a felperest, hogy az állami adóhatóság külön felhívására, az abban foglalt módon és időben fizessen meg az államnak 48.000,- Ft feljegyzett fellebbezési eljárási illetéket. Győr, 2017. november 20. Dr. Zámbó Tamás sk. a tanács elnöke A kiadmány hiteléül: Kiadó: . Szabó Péter sk. előadó bíró . Szalay Róbert sk. bíró