Bf.170/2017/9 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdésében meghatározott és a

(8)bekezdés I. fordulata szerint minősülő testi sértés bűntettében, ezért őt 3 év 6 hónap szabadságvesztésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztést börtön fokozatban rendelte végrehajtani, egyben megállapította, hogy a vádlott legkorábban a szabadságvesztés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Elrendelte a Salgótarjáni Járásbíróság 7.B.495/2014/

1. számú ítéletében kiszabott 6 hónap fogházbüntetés végrehajtását. Rendelkezett az előzetes fogvatartásban töltött idő beszámításáról, a lefoglalt bűnjelekről, továbbá kötelezte a vádlottat 285.298 forint bűnügyi költség megfizetésére. Az ítélet ellen - amelyet az ügyész tudomásul vett - a vádlott felmentés, a védője elsődlegesen felmentés, másodlagosan enyhítés végett jelentett be fellebbezést. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség BF.443/2017/
2. számú átiratában az elsőfokú ítélet helybenhagyására tett indítványt. A másodfokú eljárásban kirendelt védő a nyilvános ülésen - fenntartva a jogorvoslat korábban bejelentett céljait - kérte, hogy a másodfokú bíróság a tényállás megállapításánál a vádlott vallomását fogadja el, különös tekintettel arra, hogy az orvosszakértő sem zárta ki, hogy a sértett sérülése a vádlott által elmondottak szerint is keletkezhetett. Az elkövetéskor mindketten ittas állapotban voltak, a cselekménynek szemtanúja nem volt, így gyakorlatilag két ellentétes vallomás áll szemben egymással. A vádlott által előadottak alapján a jogos védelmi helyzet fennállása megállapítható, így felmentése indokolt. Másodlagos, az enyhítést célzó indítványa körében a védő kifejtette, hogy a büntetett előélet ellenére a szabadságvesztés tartama eltúlzott, az elsőfokú bíróság a büntetés kiszabása során figyelmen kívül hagyta, hogy a sértett is követett el korábban bűncselekményt a vádlott sérelmére, őt abba a házba befogadták, neki kellett volna nagyobb türelmet tanúsítania. A vádlott nem veszélyes a társadalomra, változtatni kíván helytelen életmódján, így a büntetési tétel alsó határához közelítő mértékű szabadságvesztéssel is elérhetőek a büntetés céljai. A vádlott a másodfokú bíróság előtti felszólalásában megismételte, hogy bánja a tettét, nem akarta megszúrni a sértettet, csak a földön talált, fadarabnak hitt dologgal próbálta bökdösni az őt fojtogató, több mint 50 kilóval nehezebb a sértettet. A fellebbezések nem alaposak. A másodfokú bíróság a büntetőeljárásról szóló
3. évi XIX. törvény [a továbbiakban: Be]
4. §

(1)bekezdése alapján a fellebbezéssel megtámadott ítéletet az azt megelőző eljárással együtt bírálta felül. Megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az eljárási szabályokat betartotta. A Be. 352. §

(1)bekezdés a) pontja szerint eljárva, a másodfokú bíróság az iratok alapján azzal egészíti ki a tényállást, hogy a vádlott legfeljebb közepes erővel szúrta meg a sértettet (igazságügyi orvosszakértői vélemény

1. oldal utolsó bekezdés, nyomozati iratok
2. oldala). A tényállás utolsó bekezdéséből kirekeszti a vádlott tudattartamára vonatkozó megállapításokat (az a jogi indokolás körébe tartozik). E kiegészítéssel és helyesbítéssel a tényállás megalapozott, mert felderített, hiánytalan, irathű és téves ténybeli következtetésektől mentes, így az a Be.
3. §

(1)bekezdése és - részben - a 352. §

(2)bekezdése alapján irányadó volt az ítélet felülbírálata során. Az elsőfokú bíróság a törvényesen lefolytatott bizonyítás során beszerzett bizonyítékokat egyenként és összességükben megfelelően értékelte, majd kellő részletességgel, meggyőzően és logikai hibáktól mentesen indokolta, hogy a tényállást mely bizonyítékok alapján állapította meg. A sérülés bekövetkezésének ténye és jellege az eljárás során nem volt vitatott, azt az orvosi dokumentumok és az igazságügyi orvosszakértői szakvélemény is igazolták, a vádlott azt tagadta viszont, hogy a sértettet a tornácon, álló helyzetben hátulról szúrta meg. E védekezést az elsőfokú bíróság okkal vetette el, azt ugyanis nem csak a sértett tanúvallomása cáfolta, hanem az a körülmény is, hogy amennyiben az események a vádlott elmondása szerint történtek volna, a sértett cipőjének talpa nem lesz véres. A sértetti vallomás értékelésekor nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a releváns körülmények tekintetében a sértett az első kihallgatásától kezdve azonos módon adta elő a történteket, az pedig teljességgel kizárható, hogy tanúvallomása megtételekor a sértettet a jogos védelmi helyzetre alapított későbbi terhelti védekezés gyengítése vagy meghiúsítása vezérelte volna. Megjegyzendő, a sértett soha nem vitatta, hogy a szúrást követően rávetette magát a vádlottra, a nyakát leszorította és a fejét többször ököllel megütötte. Ezzel szemben a terhelti védekezés még a saját maga által felvázolt eseménysor kapcsán sem volt következetes, első kihallgatásain még azt adta elő, hogy a fojtogatás közben a kezével kitapogatott és megragadott késsel szúrt, utóbb már azt nyilatkozta, hogy fadarabnak hitte a kezébe került tárgyat, ez esetben viszont - az eszköz jellegénél fogva - nem szúró, hanem ütő mozdulatokat kellett volna tennie. Mindezekre figyelemmel a másodfokú bíróság egyetértett a megállapított tényállással, és az ebből a vádlott bűnösségére levont elsőfokú bírói következtetéssel. Az elsőfokú bíróság megalapozottan indokolva, mérlegeléssel állapította meg a tényállást, ezért a felmentést célzó fellebbezések a másodfokú eljárásban a bizonyítékok felülmérlegelésének tilalma folytán nem vezethettek eredményre. Az elkövetés-, ezen belül is a szúrás körülményei miatt a jogos védelem mint büntethetőséget kizáró vagy korlátozó ok sem merülhetett. A bűncselekmény jogi minősítése is törvényes. Helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy az elkövetés során használt eszközből, a célba vett testrész helyéből alappal vonható le következtetés a testi sértés okozására irányuló szándékra, azonban a jogi indokolásban kifejtettekkel szemben, az elkövetés során tanúsított erőkifejtés mértékéből, a szúrás egyszeri véghezviteléből és ugyancsak a sérülés helyéből (egy ízben legfeljebb közepes erővel combra irányzottan) az a konklúzió vonható le, hogy a közvetlen életveszély mint eredmény tekintetében a vádlottat csak gondatlanság terheli. Szándéka nem irányult életveszély okozására, annak bekövetkezését nem kívánta, illetve nem abba belenyugodva cselekedett, hanem könnyelműen bízott az előre látott lehetséges következmények elmaradásában. E körben tehát a jogi indokolás helyesbítésre szorult, mely változtatás nem volt kihatással a minősítésre, mert a Btk. 9. § szerint a cselekmény változatlanul szándékosan elkövetettnek minősül. A vádlott testi sértés okozására irányuló szándéka kétség kívül megállapítható volt, gondatlanság csupán a súlyosabb, életveszélyes eredmény tekintetében áll fenn. Az első fokon eljárt bíróság a büntetés kiszabása során irányadó bűnösségi körülményeket teljes körűen és helyesen tárta fel, azok a fentiekben írtak szerint csak annyiban szorulnak helyesbítésre, hogy az enyhítő tényezők körében az eredmény tekintetében a gondatlanságot kell értékelni. A vádlott fokozott társadalomra veszélyességét jelzi, hogy két héttel a felfüggesztett szabadságvesztésre ítélése után valósított meg újabb szándékos bűncselekményt, ebből is következően esetében e korábbi büntetésnek semmilyen visszatartó hatása nem volt. Nem értékelhető a vádlott javára a a sértett által az ő sérelmére korábban megvalósított bűncselekmény, a két cselekmény nem volt egymással összefüggésben, továbbá jelen ügyben - szemben a védői perbeszédben előadottakkal - a sértettnek nem volt kitérési lehetősége, a támadás gyakorlatilag előzmények nélkül, hátulról érte. A kiszabott büntetés neme és annak mértéke igazodik a megállapított bűncselekmény tárgyi súlyához, a vádlott társadalomra veszélyességéhez, a feltárt és súlyuknak megfelelően értékelt enyhítő és súlyosító tényezőkhöz, továbbá alkalmas a büntetések általános és speciális prevenciós céljainak elérésére is, ezért a másodfokú bíróság nem látott okot a szabadságvesztés tartamának mérséklésére. A közügyektől eltiltásról, a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjáról, valamint az előzetes fogvatartás beszámításáról szóló rendelkezések igazodnak a törvényi előírásokhoz. A próbaidő alatt elkövetett bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt vádlott esetében az elsőfokú bíróság törvényesen rendelkezett a korábbi büntetés végrehajtásának elrendeléséről. Helyesek és törvényesek a bűnjelekről szóló rendelkezések is. A fogdába helyezés előtt elvégzett orvosi vizsgálat és vérvétel 8.300 forintos díja a Be. 74. §

(1)és

(2)bekezdése szerinti bűnügyi költségnek nem minősül, így annak megfizetésére a vádlott nem kötelezhető, továbbá nem terhelhető rá a szakértőnek a

1. január 28-án tartott tárgyaláson való megjelenésével felmerült 6.464 forint munkadíj és útiköltség sem, miután e tárgyaláson a sértett távolléte miatt nem kerülhetett sor a szakértő meghallgatására. A bűnügyi költség viselésére vonatkozó, a költségjegyzék adataihoz képest összegszerűségében is kisebb számolási hibával megállapított rendelkezés tehát helyesbítésre szorult, a vádlottat nem terhelő 14.764 forint költséget a Be.
2. §

(1)bekezdés alapján - figyelemmel a Be. 338. §

(2)bekezdésére is - az államnak kell viselnie. Az elsőfokú bíróság a Be. 287. §

(3)bekezdése szerint eljárva, az egyik ülnök személyében történt változás miatt a tárgyalást

1. szeptember 8-án megismételte (elölről kezdte), így az ezt megelőző tárgyalási napoknak az ítélet bevezető részében történő feltüntetését mellőzni kellett. Ezért a másodfokú bíróság - a Be.
2. §

(1)bekezdése szerint nyilvános ülésen - az elsőfokú ítéletet a Be. 372. §

(1)bekezdése alkalmazásával részben megváltoztatta, egyebekben a változtatással nem érintett rendelkezéseket a Be. 371. §

(1)bekezdés alapján helybenhagyta. Az irattanulmányozással és a nyilvános ülésen megjelenéssel felmerült kirendelt védői munkadíjról mint bűnügyi költségről a másodfokú bíróság - a Be. 74. §

(1)bekezdés

1. a)és
2. c)pontjaiban és a Be. 338. §

(1)bekezdésében írtakra figyelemmel - a Be. 381. §

(1)bekezdése alapján rendelkezett. Budapest,

1. év november hó
2. napján Dr. Hrabovszki Zoltán s.k. a tanács elnöke . Lőrinczy Attila István s.k. előadó bíró Dr. Halász Etelka s.k. bíró A Balassagyarmati Törvényszék
3. május
4. napján kihirdetett 14.B.118/2015/
5. számú ítélete a Fővárosi Ítélőtábla ítélete folytán
6. november
7. napján jogerőre emelkedett és végrehajthatóvá vált. Budapest,
8. év november
9. napján . Hrabovszki Zoltán s.k. a tanács elnöke