Pf.21314/2017/3 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)- a 2015. február 27-én szintén egy újabb közgyűlés összehívásával összefüggésben a tulajdonostársaknak írt levelében azzal, hogy azt a kérdést tette fel, „..mit tett a közös képviselő az eltűnt meghatalmazások dolgában. Ha semmit, akkor megint elmulasztotta kötelességét, vagy úgy tűnhet, titkol valamit."

(2)- a 2015. május 29-i levél azon kezdetével, hogy „Minden napra egy törvénytelenség", továbbá azzal, hogy a felperest „felelősség elhárító egyénként" jellemezte. Ez a levél egy azonos című levélsorozat első része volt, melyben az alperes a felperes munkáltatói jogkört gyakorló tevékenységét elemezte, a biztonsági őrzés körében az árajánlatok beszerzésével kapcsolatos felperesi tevékenységet kritizálta.

(3)- a 2015. június 1-jén a „Minden napra egy törvénytelenség" címmel közölt levélsorozat második levelében azzal, hogy a rezsicsökkentéssel kapcsolatos közös képviselői tevékenység és az elszámolás körében azt írta „...olyan szembetűnő hibák vannak benne, amik megkérdőjelezik a közös képviselő hozzáértését."

(4)- a

1. március 26-án kelt levél „Tisztelt Fix Ypszilon!" megszólításával és annak azon részleteivel, hogy „...a tulajdonosok elég nagy százaléka nem kívánja felperest és férjét látni a házban, … bennem konkrétan hányingert is keltenek, ezért nyugodtan beperelhet, max. megyek a bíróságra, viszem a zacskót, meg a vödröt." Továbbá azzal, hogy „Nem ismerem a családját, hál Istennek... A harangok Rómába mentek, Családjával követhetnék… de véglegesen." Ebben a levélben a felperesnek a ház lakóinak elküldött a
2. március 25-én kelt „Kellemes húsvéti ünnepeket" megszólítású levelére reagált az alperes, melyben többek között visszautasította a felperesi húsvéti jókívánságokat.

(5)A felperes keresetében kérte továbbá, hogy az elsőfokú bíróság kötelezze az alperest a jogsértés abbahagyására és a jövőbeni szóhasználattól való eltiltására, továbbá 500.000 forint sérelemdíj és a kereset benyújtásától a kifizetés napjáig járó törvényes mértékű kamatai megfizetésére is. A perköltségre a csatolt megbízási szerződés alapján tartott igényt. Hivatkozott arra, hogy az alperesi tevékenység célja, hogy a leváltását a társasházában elérje, ennek érdekében olyan színben tüntette fel, mint aki törvénysértően végzi a közös képviselői munkáját. Olyan embernek állította be e levelekben, aki letagadja a leveleit, nem gondoskodik a házról, elsikkasztja a ház pénzét, hűtlen kezeléssel is meggyanúsították. Ennek eredményeként a ház lakói feljelentést tettek. Hivatkozott arra is, hogy az alperes a személyét lekicsinyelve bírálta és nem csak tevékenységét kritizálta. Előadta azt is, hogy az alperesi becsmérlő kijelentésekkel szemben eleinte próbált védekezni, megmagyarázta az állításokkal szembeni álláspontját, de ez nem vezetett eredményre, mert csak újabb levelek születtek, és káosz alakult ki a házban, ahol emberi-baráti kapcsolatai is megromlottak. Annak következtében, hogy az alperes a rossz hírét keltette, a társasház 2016 júniusától nem folyósítja a közös képviselői tiszteletdíját. Erre a körülményre tekintettel vagyoni kárigényt nem alapított, pusztán arra hivatkozott, hogy az alperes által csatolt iratanyag annak alátámasztására nem alkalmas, hogy a felperes személyének rossz színben feltüntetését célzó kijelentései valóságtartalmát igazolja. A sérelmezett kijelentések valóságtartalmának vizsgálata nem szükséges, ugyanis a kereset tárgyává tett szövegrészek kifejezésmódjukban durvák, lealacsonyítók, bántók, ezért okoznak sérelmet a számára. E körben külön kiemelte a „Fix Ypszilon!" megszólítást, illetve a személyét hányinger keltőnek feltüntető alperesi kijelentést, melyekről különösebb vizsgálat nélkül megállapítható, hogy a becsületét, jóhírét sértik. Álláspontja szerint irreleváns jelen perben, hogy az alperes által hivatkozott perekben a közgyűlési határozatok megváltoztatására sor került-e vagy sem. Tény, hogy több ízben leváltották és újraválasztották, ennek ellenére nem ő tölti be a közös képviselői tisztséget. Az intézőbizottság elnökeként azonban 2016 októbere óta az alperes tevékenykedik, mivel a közhangulatot a felperes ellen fordította a házban. Vitatta, hogy közszereplő lenne, de azt elismerte, hogy a közös képviselői tevékenységével összefüggésben szélesebb körben kritizálható. Az alperes sérelmes közlései azonban ezeket a kereteket meghaladták. Az alperes a kereset elutasítását kérte. Védekezése során elsősorban a felperesi tevékenység törvénytelenségeit alátámasztó érveket sorakoztatott fel. A „Fix Ypszilon!" megszólítással kapcsolatosan arra utalt, hogy ironikus hangvételű levelét kezdte ezzel a megszólítással, ...tól átvett idézettel utalva arra, hogy felperes jelezte egy tulajdonostársnak, hogy neki se törvény, se bíróság nem parancsol, ha le is váltják se adja ki a kezéből a társasházhoz kapcsolódó iratokat. A húsvéti ünnepi jókívánságokkal kapcsolatosan arra mutatott rá, hogy illetlennek értékelte felperes ünnepi jókívánságát, ezért kritizálta azt több okból is. Nem az alperesi kultúrkörben szokásos üdvözletét tette meg a ház lakói felé a felperes, ezzel kapcsolatosan tett kritikai megjegyzéseket. Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította és kötelezte arra, hogy fizesse meg a Magyar Államnak a le nem rótt 36.000 forint illetéket. Ítéletében ismertette a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 164. §

(1)bekezdését, 206. §

(1)bekezdését, a Legfelsőbb Bíróság PK

1. számú és
2. számú állásfoglalását. A Polgári Törvénykönyvről szóló
3. évi V. törvény (Ptk.) 2:
4. §-át, a 2:
5. §

(1),

(2)bekezdéseit. Rögzítette, hogy a felperes mind jóhírneve, mind becsülete megsértésére hivatkozott, ténylegesen azonban elsősorban az alperes által alkalmazott megfogalmazási módot kifogásolta. Az elsőfokú bíróság megítélése szerint az alperesi sérelmes tartalmak egyrészt a tulajdonostársaknak, másrészt felperesnek személyesen címzett levelekben megfogalmazott olyan kijelentések, amelyek a felperest nem méltóságában, emberi mivoltában támadják, ezért nem becsületsértőek. Ilyen jellegű sértőnek tekinthető kritikát egyedül a húsvéti üdvözletével kapcsolatosan kapott a „Fix Ypszilon!" megszólítással a felperes, de ez a bírálat is (mint a többi) a felperest, mint közös képviselőt érték. Törvénytelenségeket közös képviseleti tevékenységgel összefüggésben rótt fel a felperesnek a meghatalmazások eltűnésével kapcsolatosan az alperes, melyek tényét felperes sem vitatta. A közös képviseleti tevékenységgel összefüggésben nyilatkozva, vonta le azt a következtetést, hogy titkolhat valamit a felperes, a jogtalanság útján felelősséget elhárítva eljáró személyként szintén közös képviselőként tüntette fel a lakók előtt a nem megfelelő számú árajánlat megtétele kapcsán. Azt, hogy az alperesi értékelés szerint a felperesi elszámolások hibáktól hemzsegnek, a perben az elsőfokú bíróság érdemben nem vizsgálta, nem vizsgálhatta, mert a per tárgyát nem a felperesi tevékenység megfelelősége/törvényességének vizsgálata képezte. A felperes személyiségi jogát nem sérti az a közlés, miszerint a tulajdonosok nagy százaléka nem kívánja felperest, még akkor sem, ha az alperesi kijelentés túlzó is. A húsvéti levélre alperes által cinikus hangnemben, a felperest kioktató levél sérelmes szófordulatait illetően az elsőfokú bíróság úgy foglalt állást, hogy azok, nem olyan kijelentések, amelyek a felperes személye ellen irányulnak, mindössze az alperes érzéseit fejezik ki a felperessel kapcsolatosan, melyek kinyilvánítására az alperesnek joga van. Ekképp a felperes családjával kapcsolatosan tett megjegyzései sem lealacsonyítóak. E körben cinikus, ironikus megjegyzésével az alperes nem a felperes személyét becsmérelte, hanem saját kívánalmait helyezte előtérbe. Az elsőfokú ítélet ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést. Kérte elsődlegesen, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet teljes egészében változtassa meg, keresetének adjon helyt, másodlagosan az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróságnak a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasítását indítványozta. Kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság nem bocsátott ki kérésének megfelelően bírósági meghagyást, holott az alperes az első tárgyalást elmulasztotta, hiszen az idézést bizonyíthatóan megkapta, miután a címzés hibájára hivatkozott. Kérelme elutasítását az elsőfokú bíróság nem indokolta. Annak a kérelmének sem adott helyt az elsőfokú bíróság, hogy az első tárgyalás költségében az alperest marasztalja. Fenntartotta, hogy a sérelmezett szövegrészletekben az alperes az emberi méltóságában sértette és kifogásolta azt is, hogy az elsőfokú bíróság a jóhírnév sérelmével összefüggésben bizonyítást nem folytatott le, noha e körben az alperest bizonyításra hívta fel, mely felhívásnak az alperes nem tett eleget. Hivatkozott az alperesnek a per során tanúsított kifejezetten rosszhiszemű és perelhúzó magatartására is. A másodfokú eljárásban kifejtett 5 órai ügyvédi tevékenységével összefüggésben a megbízási szerződés alapján összesen 125.000 forint+áfa munkadíjra tartott igényt, mely magába foglalta az ítélet áttanulmányozását, a fellebbezés elkészítését a másodfokú tárgyalás során kifejtett tevékenység díját. Az alperes az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Fenntartotta, hogy a felperes által sérelmezett közlései a felperes közös képviselői munkájára vonatkozó kritikát tartalmaztak, melyeket a felperes tűrni köteles. A leveleiben foglaltakkal nem lépte túl azokat a kereteket, amelyek között jogszerűen fejthette ki véleményét. A felmutatott megbízási szerződés alapján összesen 18.000 forintos ügyvédi munkadíjra tartott igényt, figyelemmel a másodfokú eljárás során 4 órában végzett tevékenységére. A felperes fellebbezése részben megalapozott. Az elsőfokú bíróság a tényállást teljes körűen feltárta, az alkalmazott jogszabályok körét helyesen állapította meg és ismertette, levont következtetéseivel azonban a másodfokú bíróság csak részben értett egyet. Olyan eljárási hibát, ami a Pp. 252. §

(2)bekezdése szerint a határozat hatályon kívül helyezését indokolná, a másodfokú bíróság nem észlelt. Arra helyesen hivatkozott a felperes, hogy az elsőfokú bíróság elmulasztotta megindokolni azt, hogy a bírósági meghagyás kibocsátása iránti felperesi kérelemnek miért nem adott helyt. Ezen indokolási kötelezettség elmulasztásának azonban az eljárás jelenlegi szakaszában perjogi következménye nincs. Az iratokból megállapíthatóan az elsőfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy az alperes idézése az első tárgyalásra ugyan szabályszerű volt és a tárgyaláson nem jelent meg, de a tárgyalást megelőzően a bíróságra érkezett beadványa alapján, valamint az alperes nevének téves megjelölése miatt, a tárgyalást az elsőfokú bíróság nem tekintette az alperes részéről elmulasztottnak. A beadványában írtakra tekintettel tájékoztatta a feleket a bizonyítási teherről. Ennek alapján pedig a Pp. 136. §

(1)bekezdésben írt feltételek a bírósági meghagyás kibocsátásához nem álltak fenn. Azt csak megjegyzi a másodfokú bíróság, hogy a felek jegyzőkönyvbe rögzített személyes adatai szerint az alperes lakcíme nem a keresetlevélben megjelölt cím, ezért bírósági meghagyás kibocsátásának ez okból sem volt helye. Nem helytálló a felperes azon észrevétele sem, hogy az elsőfokú bíróság a jóhírnévhez fűződő jog körében a közlések valóságtartalmát nem vizsgálta, e körben az alperes bizonyítási kötelezettségének nem tett eleget. A Pp. 3. §

(2)bekezdése szerint a bíróság - törvény eltérő rendelkezése hiányában - a felek által előterjesztett kérelmekhez és jognyilatkozatokhoz kötve van. A bíróság a fél által előadott kérelmeket, nyilatkozatokat nem alakszerű megjelölésük, hanem tartalmuk szerint veszi figyelembe. A felperes úgy nyilatkozott, hogy önmagában nem az alperesi kritikát sérelmezi, hanem annak kinyilvánítási módját (

1. sorszám alatti
2. számú felperesi előkészítő irat). Ezen túlmenően pedig az elsőfokú bíróság valamennyi közlést véleménynek minősítette, így elfoglalt jogi álláspontja miatt a jóhírnév megsértése körében a valóság bizonyítására nem volt szükség. Ettől függetlenül az alperes okirati bizonyítékokat csatolt a közlése alapos voltának igazolására, eltérően a felperes fellebbezésbeli álláspontjától. A fellebbezés érdemi vizsgálata során a másodfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy a keresetlevél

(4)pontja tekintetében az elsőfokú bíróság döntése és indokai is helytállóak. Az Alaptörvény IX. cikk

(1)bekezdése szerint mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. A

(4)bekezdés szerint a véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása nem irányulhat mások emberi méltóságának a megsértésére. Az elsőfokú bíróság által is ismertetett Ptk. 2:45. §

(1)bekezdése egyértelművé teszi, hogy a szabad véleménynyilvánítás körébe nem tartoznak az olyan véleménynyilvánítások, amelyek kifejezésmódjukban indokolatlanul bántóak, sértőek és alkalmasak arra, hogy más személy társadalmi megítélését negatív irányba befolyásolják. A Ptk. 2:44. § szerint a közügyek szabad vitatását biztosító alapjogok gyakorlása a közéleti szereplő személyiségi jogainak védelmét szükséges és arányos mértékben, az emberi méltóság sérelme nélkül korlátozhatja. Helyesen foglalt állást abban az elsőfokú bíróság, hogy a felperes közös képviselői minősége miatt, ezen tevékenysége ellátásával összefüggésben fokozott tűrési kötelesességgel bír. Az ezen tevékenységével összefüggő kritikát még akkor sem sérelmezheti, ha az abban foglaltak téves következtetés útján keletkeztek, amennyiben annak valamilyen szintű ténybeli alapja van. Az ilyen értékítéletek csak abban az esetben jogsértők, amennyiben az emberi méltóság sérelmét eredményezik. Jelen esetben az

(1)-

(4)pontokban kifogásolt közlések mindegyike a közös képviselői tevékenységgel állt összefüggésben, megfogalmazásuk során az alperes nem alkalmazott a közfelfogás szerint is lealacsonyító, sértő kifejezéseket. Az alperes a bizonyítékként becsatolt iratokból vont le következtetéseket, illetve összességében minősítette a felperes tevékenységét. Ezen iratokat az elsőfokú bíróság helyesen értelmezte akként, hogy a valóság bizonyításához nem voltak szükségesek, csupán ahhoz, hogy megállapítható legyen az alperes következtetései nem teljesen légből kapottak. Ténylegesen végzett a felperes olyan tevékenységet, amelyeket a sérelmezett közlések érintettek. Ebből pedig az következik, hogy az alperes - az emberi méltóságot nem sértő megfogalmazásban - jogsérelem okozása nélkül élhetett kritikai megjegyzésekkel. A keresetlevél

(5)pontjában foglaltak tekintetében azonban a másodfokú bíróság nem értett egyet az elsőfokú bíróság döntésével. Az alperes

1. március 26-án kelt levelének sérelmezett részleteiben nagyrészt nem a felperes közös képviselői munkáját kritizálta. Annak közvetlen előzménye a felperesnek a ház lakóihoz intézett húsvéti jókívánsága volt, arra válaszolt az alperes oly módon, hogy a választ, az elektronikus levél másolataként a felperessel egyidejűleg többeknek is megküldte. A felperes által küldött üdvözlet a társadalmi élet velejárója, kisebb nagyobb közösségekben bevett szokás, az aktuális ünnep egyszerű velejárója. Semmi nem indokolja, hogy arra az alperes a perbelihez hasonló terjedelmű és tartalmú választ küldjön oly módon, hogy az abban foglaltakat mások is megismerhették. Ezen körülmények, valamint a levél erőteljes hangvétele miatt a másodfokú bíróság nem osztotta azt az elsőfokú bíróság által kifejtett álláspontot, hogy abban az alperes mindössze érzéseit fejezte ki a felperessel kapcsolatosan, nem a személye ellen irányult, nem őt becsmérelte, hanem pusztán saját kívánalmait fejezte ki. Amennyiben pusztán erről lenne szó szükségtelen a levél másolatának szétküldése, a felperes családtagjainak említése a levélben. A levél megszólítását a másodfokú bíróság a Ptk. 2:
2. §

(1)bekezdésébe ütközőnek találta. Az alperes e körben arra hivatkozott, hogy egy ... által használt fordulattal élt, amit olyan személyekre használt, akik ragaszkodnak a hatalomhoz. Ő a felperest korábbi megnyilvánulása alapján ilyennek tartja, önmagában a megszólításban szereplő szóhasználat pedig nem sértő. A Legfelsőbb Bíróságnak, a személyiségi perekben is következetesen alkalmazott, az elsőfokú bíróság által ismertetett PK 12. számú állásfoglalása szerint azonban a kifogásolt közléseket nem formális megjelenésük, hanem a valóságos tartalmuk szerint kell értékelni. A közlemény, jelen esetben a levél egymással összetartozó részeit összefüggésükben kellett értelmezni. Ebből az következik, hogy a megszólításnak legalább a levél megírását kiváltó levéllel, vagy a levél tartalmával valamilyen összefüggést kell mutatnia, valamilyen egységet kell képeznie. Ennek a követelménynek a „Tisztelt Fix Ypszilon!" megszólítás nem felel meg. Sem az előzményből, sem magából a levélből nem derül ki még csak utalás szintjén sem az alperes perbeli védekezésében előadott körülmény. Emiatt az önmagában álló, olyan megszólítás, ami indokolatlanul személytelenítő, sértő hangvételű, amit a felperes semmilyen körülmények között sem köteles eltűrni. A véleménynyilvánítás szabadsága ugyanis nem terjed ki az öncélú és sértő megnyilvánulásokra. A levélnek az a részlete, ami szerint a felperes képes letagadni a neki küldött leveleket sem önmagában, sem a szövegkörnyezetbe illesztve nem tekinthető sértőnek. Az nyilván nem egyszerű tényközlés, hanem arra a korábban történtekre utalás, miszerint a felperes nem tartotta indokoltnak egyes alperesi levelek megismertetését a lakókkal. Ennek a felperesi eljárásnak az erőteljes megfogalmazása ez a részlet, amely szorosan kötődik a felperes közös képviselői tevékenységéhez, annak minősítéséhez tartozik. Az olyan vélemény, amit a másodfokú bíróság az elsőfokú bírósággal egyező módon ítélt meg. Ezen levél azon részlete, ami szerint a ház lakóinak nagy százaléka nem kívánja a felperest látni sem - figyelemmel ezen részlet szűkebb szövegkörnyezetére - még szintén értékelhető akként, hogy az a felperesnek, mint közös képviselőnek a jelenlétére vonatkozik. Ebben a bekezdésben ugyanis ezt a kívánságot a felperesnek, mint közös képviselőnek a munkája során kifejtettekkel magyarázza az alperes. Ugyanakkor ennek közléséhez egyáltalán nem szükséges a felperes férjének említése, továbbá annak kifejezése sem, hogy az alperesben milyen érzetet keltenek látványukkal, különösen nem ezen érzet szemléltető bemutatása. Ez a fogalmazás mód nem tekinthető pusztán cinikus, kritikai megszólalásnak, az teljességgel indokolatlan, szóhasználatában társadalmilag nem elfogadott. Az más célt, mint a felperes megalázását nem szolgál, ezért alkalmas a felperes becsületének megsértésére. Hasonló okból ítélte a másodfokú bíróság jogsértőnek az alperesnek azokat a közléseit, amik a felperesnek és családjának „Rómába" történő távozásukat igénylő alperesi kívánalmakat tartalmazta. Az nyilvánvaló a teljes levél stílusából, hogy az alperes cinikus stílusban fogalmazott, ezért közléseit nem szó szerint szükséges értelmezni. A felperesnek a ház lakóihoz intézett, a közfelfogás szerint elfogadott megnyilvánulása azonban nem hatalmazza fel az alperest arra, hogy a felperes önérzetét sértő, kioktató, összességében a felperes szellemi képességeit, műveltségét lenéző választ küldjön szét több címzettnek még akkor sem, ha - védekezése szerint - nem az alperesi kultúrkörben szokásos üdvözletnek tekintette a felperesi jókívánságokat. A felperesi üdvözlet ugyanis semmilyen módon sem érintette a címzettek ezen, a legbelsőbb érzülethez tartozó szegmensét. Teljességgel indokolatlan, ezáltal öncélú volt az alperesnek a jókívánság visszautasítása, „kívánsága" megfogalmazása. Mindezekre tekintettel a másodfokú bíróság a kereset

(5)pontjában foglaltaknak részben helyt adott, az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §

(2)bekezdése alapján részben megváltoztatta és a Ptk. 2:51. §

(1)bekezdés a) pontja alapján megállapította, hogy az alperes a felperes becsületét megsértette. Indokoltnak tartotta továbbá a Ptk. 2:51. §

(1)bekezdés b) pontja szerint az alperes eltiltását a további jogsértéstől, figyelemmel arra, hogy alappal tehető fel az, hogy a jövőben is érinteni fogja a lakókkal, illetve a felperessel kapcsolatos levelezésében a felperes munkáját, jelenlétét a ház életében. E körben az eltiltás jelen esetben csak általánosságban tehető meg, az arra vonatkozik, hogy az alperesnek tartózkodnia kell a jövőben a rendelkező részben megállapított és ahhoz hasonló jogsértéstől. A Ptk. 2:52. §

(1)bekezdés szerint, akit személyiségi jogában megsértenek, sérelemdíjat követelhet az őt ért nem vagyoni sérelemért. A

(2)bekezdés szerint a sérelemdíj fizetésére kötelezés feltételeire - különösen a sérelemdíjra köteles személy meghatározására és a kimentés módjára - a kártérítési felelősség szabályait kell alkalmazni azzal, hogy a sérelemdíjra való jogosultsághoz a jogsértés tényén kívül további hátrány bekövetkeztének bizonyítása nem szükséges. A

(3)bekezdés alapján a sérelemdíj mértékét a bíróság az eset körülményeire - különösen a jogsértés súlyára, ismétlődő jellegére, a felróhatóság mértékére, a jogsértésnek a sértettre és környezetére gyakorolt hatására tekintettel, egy összegben határozza meg. A jogsértés megállapítására tekintettel a felperes alappal tartott igényt sérelemdíjra, azonban az általa igényelt 500.000 forintban meghatározott sérelemdíjat a másodfokú bíróság eltúlzottnak ítélte. Ennek elbírálása során a felperes által jogsértőnek ítélt és a bíróság által alaposnak tartott jogsértések aránya mellett arra volt tekintettel, hogy a jogsértő alperesi közlések - jellegüknél fogva - a felperes önérzetét fokozottan, társadalmi megítélését azonban kisebb mértékben érintették hátrányosan. Azok szélesebb körben válhattak ismertté, azonban a hasonló ügyekben kialakult bírói gyakorlat alapján kisebb súlyúnak minősülnek. Összességében 100.000 forint szükséges és elégséges a felperest ért hátrányok kiküszöbölésére és a jogsértés megismétlésének megakadályozásához. A kamatok megfizetésére az alperes a Ptk. 6:48. § alapján köteles, melynek kezdő időpontját a bíróság a felperesi keresettel egyezően a keresetlevél benyújtásának napjában határozta meg a másodfokú bíróság. A pernyertesség arányát a Pp. 81. §

(1)bekezdés alapján az első- és a másodfokú eljárás tekintetében is 1/4-ed-3/4-ed arányban határozta meg a másodfokú bíróság az alperesre kedvezőbben, figyelemmel arra, hogy a felperesi keresetnek csak kisebb részben adott helyt. Az elsőfokú eljárásban a felperes jogi képviseletével felmerült költségeit a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 2. §

(1)bekezdés a) pontja és

(2)bekezdése alapján állapította meg. A csatolt megbízási szerződés alapján teljes pernyertesség esetén a felperesnek járó ügyvédi munkadíj hat tárgyalás és három érdemi előkészítő iratra tekintettel 475.000 forint lenne, melynek 1/4-re tarthat igényt. A keresetlevél benyújtásáig felszámított összesen 250.000 forintban (10 munkaóra) megjelölt munkadíjat azonban a bíróság eltúlzottnak ítélte, ezért összességében 100.000 forint + áfa megfizetésére kötelezte az alperest. Ennek során tekintettel volt arra is, hogy az ügy jellegére és súlyára tekintettel nem indokolt számú tárgyalás megtartására elsősorban az alperesi magatartás miatt került sor. A másodfokú eljárás során a Pp. 239. § utaló szabálya alapján alkalmazandó Pp. 81. §

(1)bekezdés alapján a felperesnek járó ügyvédi munkadíj 125.000 forint 1/4-ed része 31.250 forint+áfa, az alperesnek járó, a felmutatott szerződés alapján az IM rendelet 2. §

(1)bekezdés a) pontja alapján 72.000 forint 3/4-ed része 54.500 forint. A másodfokú bíróság ezért a felperest kötelezte összesen 14.300 forint megfizetésére. A le nem rótt kereseti és fellebbezési illeték viseléséről a pernyertesség arányára is tekintettel a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. §

(2)bekezdése alapján rendelkezett a másodfokú bíróság. Budapest,

1. január
2. dr. Kisbán Tamás s.k. a tanács elnöke dr. Kovaliczky Ágota s.k. előadó bíró dr. Istenes Attila s.k. bíró