← Magyarország

Pf.21247/2017/8 – Fővárosi Ítélőtábla

Fővárosi Ítélőtábla 3.Pf.21.247/2017/8/II. A Fővárosi Ítélőtábla a D.A.S. Jogvédelmi Biztosító Zártkörűen Működő Részvénytársaság által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek a Hámori és Soltész Ügyvédi Iroda által képviselt alperes neve (alperes címe) alperes ellen szerződés érvénytelenségének megállapítás iránti perében a Budapest Környéki Törvényszék

  1. szeptember
  2. napján kelt 22.P.21.168/2016/
  3. számú ítéletével szemben a felperes
  4. sorszám alatt benyújtott fellebbezése folytán meghozta az alábbi ítéletet: A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét azzal hagyja helyben, hogy kötelezi a felperest, hogy 8 napon belül leletezés terhe mellett rójon le további 16.800.- (tizenhatezer-nyolcszáz) Ft kereseti illetéket. Kötelezi a felperest, hogy 8 napon belül leletezés terhe mellett rójon le 22.400.- (huszonkétezernégyszáz) Ft fellebbezési illetéket, és fizessen meg 15 napon belül az alperes javára 22.000.(huszonkétezer) Ft+áfa ügyvédi munkadíjból álló másodfokú perköltséget. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás A felperes módosított keresetében annak megállapítását kérte, hogy közte és az alperes jogelődje között
  5. május 21-én létrejött üdülőhasználati szerződés
  6. pontja alábbi rendelkezései: - „Az üdülőhasználati díj 2007-ben 58.000 forint + Áfa -ban kerül megállapításra, s az elkövetkező években a hivatalos infláció arányában emelkedik.", - „Az üdülőhasználati díj magában foglalja az üdülőegység rendeltetésszerű használatával kapcsolatos valamennyi költséget, mely tartalmazza a közművek, az üdülő működtetési és fenntartási (karbantartás, javítás, hulladékelszállítás, stb.) költségeit, továbbá az üdülőegység üzemeltetésével összefüggésben egyébként felmerülő (személyi és dologi) kiadásokat, valamint - az idegenforgalmi adó (üdülőhelyi hozzájárulás) kivételével - a közterheket is.", valamint az üdülőhasználati szerződés
  7. pontja érvénytelenek. A részbeni érvénytelenség következtében a felperes kérte az egész szerződés érvénytelenségének megállapítását is a Polgári Törvénykönyvről szóló
  8. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.)
  9. §

(1)bekezdése alapján. A felperes hivatkozott a szerződési kikötések jogszabályba ütközésére is. A szerződés
  1. pontja kapcsán rámutatott arra, hogy a szerződés lehetővé teszi az alperes részére, hogy azt egyoldalúan módosítsa, ugyanakkor nem biztosítja a felperes számára az azonnali hatályú elállás, vagy felmondás jogát. Kifejtette, hogy a kikötés az a 18/
  2. (II. 5.) Korm. rendelet
  3. § d) pontjába ütközik, ezért tisztességtelen a régi Ptk.
  4. §
(1)és
(4)bekezdése alapján. A kikötés a régi Ptk. 209/A. §
(2)bekezdése folytán semmis. A szerződés
  1. pontja tekintetében arra hivatkozott, hogy az a 18/
  2. (II. 5.) Korm. rendelet
  3. § i) pontjára tekintettel tisztességtelen és ezért semmis. Sérelmezte, hogy nem egyértelmű, mit kell érteni üdülőhasználati díj alatt. Kérte az alperes kötelezését arra, hogy igazolja a perbeli apartmanra vonatkozó üzemeltetési költségeket 5 évre visszamenőleg. A szerződésben ugyanis nem szerepel, hogy az üdülőhasználati jog vételárával hogyan számol el az alperes, ennek következtében megbomlik az egyensúly a szolgáltatás és ellenszolgáltatás között. Az alperes a kereset elutasítását és a felperes perköltségben marasztalását kérte. Előadta, hogy a szerződés mindenben megfelel a 20/
  4. (II. 5.) Korm. rendelet rendelkezéseinek. A szerződés támadott
  5. pontja tekintetében kifejtette, hogy nem a szerződés alperes általi egyoldalú módosításáról van szó, miután az éves díj emelése a felek előzetes konszenzusán alapul. A szerződés
  6. pontja kapcsán pedig arra mutatott rá, hogy az itt használt kifejezések - úgymint közművek, üdülő működtetési, fenntartási, karbantartási költségek; személyi és dologi kiadások kellőképpen értelmezhető fogalmakat takarnak. Az éves díj átalány összegben történő egyértelmű megfogalmazása nem sérti a jóhiszeműség és tisztesség követelményét. Ezen túlmenően a felperes főszolgáltatását megállapító szerződési kikötésről van szó, ami világos és érthető. Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította és kötelezte őt arra, hogy fizessen meg az alperes részére 15 napon belül 38.100 Ft perköltséget. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint az alperes az A. Kft., valamint a H. Kft. jogutódja. A felperes
  7. május 24-én a P. Kft. képviseletében eljáró Sz. Kft.-vel üdülőhasználati szerződést kötött az A. K. üdülőingatlan AK 105 számú apartmanjának használati jogára vonatkozóan. A P. Kft. a H. Kft.-vel
  8. május 5-én kötött bérleti szerződés alapján volt jogosult eljárni az üdülőhasználati szerződés megkötése során. Az üdülőhasználati jogért a felperes egyösszegű ellenértéket nem fizetett, hanem az üdülőhasználati szerződés megkötésével egyidejűleg részvényeket vásárolt Áfa-nélküli összegben. A P. Kft. olyan személyek részére biztosította az üdülőhasználati jogot, akik részvényeseivé váltak a közvetett tulajdonosi érdekeltséggel rendelkező A. A. Részvénytársaságnak. A felperes részére a szerződés minden év
  9. naptári hetében használati jogot biztosított. A felperes, mint jogosult tudomásul vette, hogy a szerződés tárgyát képező ingatlanon tulajdonjogot, vagy más dologi jogot nem szerez. A szerződéskötést megelőzően a felperes rendelkezésére állt az A. K. tájékoztató és információs füzete. A tájékoztatás tartalmazta azt a feltételt, hogy a vásárló üdülőhasználati jogot szerez
  10. január 1-től 99 évre. Tartalmazta továbbá, hogy az üdülőhasználati szerződésben megállapításra kerül az üdülő használatáért fizetendő éves díj, amely az elkövetkezendő években a hivatalos infláció mértékével emelkedik. Az üdülőhasználati díj magában foglalja az üdülőegység rendeltetésszerű használatával kapcsolatos valamennyi költséget, amely tartalmazza a közművek, az üdülő működtetési és fenntartási (karbantartási, javítási, hulladékszállítási, stb.) költségeit, továbbá az üdülőegység üzemeltetésével összefüggésben egyébként felmerülő személyi és dologi kiadásokat, valamint - az idegenforgalmi adó (üdülőhelyi hozzájárulás) kivételével - a közterheket is. A szerződés
  11. pontja szerint az üdülőingatlan tulajdonosának, vagy a kötelezettnek jogában áll az üdülőhasználati szerződést felmondani abban az esetben, ha a jogosult 12 hónapnál több késedelembe esik az üdülőhasználati díj fizetésével. A fenti tényállás alapján az elsőfokú bíróság a felperes keresetét megalapozatlannak találta. Kifejtette, hogy a felek között olyan atipikus szerződés jött létre, amelyre az ingatlanok időben megosztott használati jogának megszerzésére irányuló szerződésekről szóló 20/
  12. (II. 5.) Korm. rendelet szabályai irányadóak. E szerint az ingatlan időben megosztott használati jogának megszerzésére irányuló szerződés alapján a fogyasztó az értékesítőtől ellenérték fejében közvetlenül, vagy közvetve legalább 3 éves időtartamra jogot szerez egy vagy több ingatlan ismétlődő, meghatározott időtartamú üdülési, vagy lakáscélú használatára. A perbeli esetben a felperes részvény vásárlása révén vált jogosulttá az üdülőhasználati jog megszerzésére. Ezen kívül ellenértéket e jog megszerzéséért nem fizetett. A 20/
  13. (II. 5.) Korm. rendelet
  14. §, valamint
  15. § és
  16. §
(1)bekezdése szerint a felperes az alperes rendelkezésére bocsátotta a hivatkozott rendeletben előírt tartalmú tájékoztatót. Ez a megkötött szerződéssel egyezően határozta meg az üdülőhasználati jog tartalmát. Az elsőfokú bíróság kifejtette, hogy a régi Ptk. 209. §
(5)bekezdése szerint a szerződés
  1. pontjának az üdülőhasználati díj infláció arányában történő emelésére vonatkozó rendelkezése a felperes főszolgáltatására vonatkozó rendelkezés, amely érthetően, világosan fogalmazza meg, hogy a 2007ben megállapított üdülőhasználati díj az elkövetkező években a hivatalos infláció arányában emelkedik. Erre tekintettel a tisztességtelen szerződési feltételekre vonatkozó rendelkezések nem alkalmazhatók ezen kikötésekre. Ezen túlmenően tisztességtelennek sem lenne tekinthető a kikötés a 18/
  2. (II. 5.) Korm. rendelet
  3. § d) pontja alapján, mivel az üdülőhasználati díjnak a hivatalos infláció arányában történő emelése nem a szerződés egyoldalú, egyik fél általi módosításán alapul, hanem a felek közötti olyan megállapodáson, amely a gazdasági környezetben bekövetkező árszínvonal emelkedés miatti használati díj értékállóságát kívánja biztosítani. Így a felperesnek a szerződés
  4. pont első mondatára vonatkozó kereseti kérelme megalapozatlan. Az elsőfokú bíróság rámutatott arra, hogy a felperesnek a szerződés
  5. pont harmadik mondatára vonatkozó kereseti kérelme a régi Ptk.
  6. §
(1)és
(4)bekezdésén, valamint a 209/A. §
(2)bekezdésén alapult. A periratokban becsatolásra került az alperes által a felperes részére átadott tájékoztató, amely az üdülőhasználatért fizetendő éves díj részletes tartalmát a megkötött szerződéssel egyezően tartalmazta. A tájékoztató és a szerződés ezen pontja érthető és világos. A feltétel megfelel a 20/1999. (II. 5.) Korm. rendelet 7. §
(1)bekezdés
  1. i)pontjának. Az elsőfokú bíróság hangsúlyozta, hogy az üdülőhasználati jog megszerzésének ellenértéke a részvények megvásárlása volt. Az üdülőhasználati díj pedig a használatért fizetendő ellenérték összege, amely átalánydíjként került meghatározásra. Az elsőfokú bíróság nem találta megalapozottnak a szerződés 4. pontjának semmissége megállapítására irányuló keresetet sem a 18/1999. (II. 5.) Korm. rendelet 2. §
  2. i)pontja, valamint a régi Ptk. 209. §
(1)bekezdése alapján. A felek között atipikus, visszterhes szerződés jött létre. Az ingatlan használatának ellenértéke az éves átalány összegben meghatározott üdülőhasználati díj. A régi Ptk. 201. §
(1)bekezdése szerint a felperes a használatért ellenszolgáltatást, használati díjat volt köteles fizetni. Ha a kötelezett a teljesítést jogos ok nélkül megtagadja, a jogosult választhat a késedelem és a lehetetlenülés következményeinek alkalmazása között a régi Ptk. 313. §-a alapján. A régi Ptk. 321. §
(1)bekezdése alapján aki a szerződésnél vagy jogszabálynál fogva felmondásra jogosult, e jogát a másik félhez intézett nyilatkozattal gyakorolhatja. A szerződés rendelkezése szerint a felperesi késedelem következménye az üdülőhasználati jognak az elvesztése. E körben utalt az elsőfokú bíróság a régi Ptk. 428. §
(2)és 433. §
(2)bekezdésére is. A régi Ptk. 209. §
(6)bekezdése szerint nem minősülhet tisztességtelennek a szerződési feltétel, ha azt jogszabály állapítja meg, vagy jogszabály előírásának megfelelően határozzák meg. A szerződésnek az üdülőhasználati díj nem fizetése miatti felmondása esetén megszűnik a jogosult üdülőhasználati joga, azonban továbbra is rendelkezik a részvényeivel. A kötelezettet nem terheli elszámolási kötelezettség az üdülőhasználati jog tekintetében. Az elsőfokú bíróság kifejtette, hogy a felperes által hivatkozott ítéletekben, valamint a jelen perben megállapított tényállás nem azonos. Eltérő tartalmúak az üdülőhasználati szerződések, így a hivatkozott ítéletekben kifejtett jogi érvelés jelen ügyben nem vehető figyelembe. Kifejtette továbbá, amennyiben az alperes az üdülőhasználati díj fizetésének elmulasztása esetén nem élhetne a felmondás lehetőségével, úgy nem lenne birtokában a rendeltetésszerű használattal felmerülő költségeknek, így az alperes hátrányára bomlana meg a felek közötti egyensúly a szerződésszegő felperes javára. Az elsőfokú ítélet értelmében a felperes pervesztességére tekintettel köteles a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (továbbiakban: régi Pp.) 78. §
(1)bekezdése alapján a pernyertes alperes javára a perköltség megfizetésére. Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben a felperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és a módosított keresetének történő helyt adást kért az alperes perköltségben marasztalása mellett. Kifejtette, hogy a perbeli üdülőhasználati szerződésben a felperes az üdülőhasználati jog ellenértékeként vállalta a szerződés
  1. pontja szerint a részvények megvásárlását. Ennek tükrében az alperes főszolgáltatása a használati jog gyakorlásának biztosítása, a felperesé pedig ezen jog ellenértékének a megfizetése. Nem minősül viszont főszolgáltatásnak a perben vitatott
  2. pont, mivel az itt megjelölt összeg nem a használat ellenértéke, hanem a használattal járó szükségszerű működtetési költségek. A felperes álláspontja szerint nem azért érvénytelen a szerződés ezen kikötése, mert az alperes egyoldalúan növelheti a használati díj összegét, hanem azért, mert ezzel szemben a felperest nem illeti meg a szerződés felmondásának a joga. A felek konszenzusa csak arra terjedt ki, hogy az alperes később emelheti egyoldalúan a díjakat. Fenntartotta a felperes az üdülőhasználati díj tartalmára vonatkozó álláspontját is. Nem lehet pontosan megállapítani, hogy mik azok a közterhek, közmű költségek, fenntartási költségek, amelyeket e körben szabályoz a szerződés. Ezen túlmenően a fogalmak egymással is átfedésben állnak. A megfogalmazás nem világos és nem érthető. Amennyiben nem nyer igazolást az üdülőhasználati díjban értékelt működtetési költségek valós összege, akkor ebből arra lehet következtetni, hogy az így megállapított költség - legalábbis részben - nem a működtetésre lett fordítva. A szerződés
  3. pontjára vonatkozó felperesi kereset körében - álláspontja szerint - a törvényszék ítéletének indokolása helytelenül tartalmazza, hogy a kikötés megfelel a régi Ptk. rendelkezéseinek. Hangsúlyozta, azért tartja a kikötést tisztességtelennek, mert a felmondást követően az alperest nem terheli elszámolási kötelezettség. A bérleti szerződést analógiaként nem lehet említeni, mert a bérlő nem fizet a bérleti díjon kívül a használat jogáért külön egy jelentős összeget. Hiába rendelkezik a felperes a megvásárolt részvényekkel, azok forgalomképtelenek. Mindezek alapján az elszámolás és a részvények sorsára vonatkozó szabályok hiánya miatt tisztességtelen a perbeli üdülőhasználati szerződés
  4. pontja. A felperes rámutatott arra, hogy az üdülőhasználati jog értékesítésével kapcsolatos kereskedelmi és üzleti gyakorlat a megjelenésétől kezdve súlyos visszaélésekkel volt terhes. Ezt bizonyítja a Gazdasági Versenyhivatal közzétett számos döntése is. Ezen szerződéstípusra vonatkozó szabályok betartását és alkalmazását nemcsak a jogszabály betűjét, hanem annak szellemét és a szabályozás célját is szem előtt tartva kell vizsgálnia a bíróságnak. A felperes az illetékekről szóló
  5. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.)
  6. §
(3)bekezdés
  1. c)pontja alapján fellebbezéséhez 48.000 Ft fellebbezési illetéket rótt le. Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helyben hagyását és a felperes fellebbezési perköltségben történő marasztalását indítványozta. Kifejtette, hogy a felek közötti szerződés az ingatlan időben megosztott használati jogának megszerzésére irányuló megállapodást tartalmaz a 20/1999. (II. 5.) Korm. rendelet 1. §-a alapján. E szerződés alatt a 2. §
  2. a)pontja alapján az azzal összefüggő szerződés is értendő, így a részvény adásvételi szerződés is. A felperes számára mind az üdülőhasználati szerződés 8. pontjából, mind pedig a szerződés részévé vált Tájékoztató és Információs Füzet szövegéből is egyértelmű kellett hogy legyen, a részvény adásvételi szerződés a üdülőhasználati szerződéssel összefügg, az üdülőhasználati jog ellenértékének teljesítése pedig közvetve a részvényvásárlás folytán történik meg. Az üdülőhasználati szerződés nem biztosít jogot az alperes számára arra, hogy a szerződés tartalmát egyoldalúan módosítsa. Ezért az üdülőhasználati szerződés éves díjának emelésére vonatkozó kikötés sem tekinthető tisztességtelennek. Sem jogszabály, sem pedig a felek szerződése nem írta elő, hogy az üdülőhasználati díjban értékelt költségekkel az alperesnek időszakonként el kellene számolnia. Emellett az alperes utalt a régi Ptk. 205/B. §
(2)bekezdésére, arra hogy a perbeli szerződéssel azonos tartalmú szerződést a felperes már
  1. július 5-én kötött az alperesi jogelőddel. A fogyasztót is terheli a régi Ptk.
  2. §
(1)bekezdésében foglalt azon kötelezettség, hogy a polgári jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a jóhiszeműség és a tisztesség követelményének megfelelően, kölcsönösen együttműködve köteles eljárni. Ha a költségekkel kapcsolatosan aggályai merültek fel, ezt a P. Kft.-vel közölnie kellett volna, illetve gyakorolhatta volna ez alapján a jogszabály által biztosított elállási jogát is. Az alperes elszámolási kötelezettsége csak akkor merülne fel, ha a felek szerződése megszűnt volna. A megszűnés jogkövetkezményeit a régi Ptk. 319. §
(2)bekezdése szabályozza. Ezen szabály szerződésbe való foglalásának elmaradása jogszabályba ütközést nem valósít meg, emiatt nem tekinthető tisztességtelennek az üdülőhasználati szerződés
  1. pontja sem. Megjegyezte, hogy a részvények vételára 880.000 Ft és nem 1.000.000 Ft volt. A 120.000 Ft összegű különbözet a R. tagsági díjra került elszámolásra. Amennyiben a felperes az üdülőhasználati szerződés érvénytelenségének megállapítását kéri, úgy a pertárgy értéke 880.000 Ft. A fellebbezés nem alapos. Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg és az abból levont jogi következtetései is helytállóak, azokkal a másodfokú bíróság mindenben egyetért, pusztán a fellebbezésre tekintettel emeli ki az alábbiakat. Az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy a szerződés
  2. pontjának az üdülőhasználati díj infláció arányában történő emelésére vonatkozó rendelkezése a felperes főszolgáltatására vonatkozó rendelkezés, amelyre a tisztességtelen szerződési feltételekre vonatkozó szabályok nem alkalmazhatóak a régi Ptk.
  3. §
(5)bekezdése szerint. Ezen túl a
  1. pont első mondata nem a fogyasztóval szerződő fél egyoldalú módosítási jogát szabályozó feltétel, ezért erre nem alkalmazható a 18/
  2. (II. 5.) Korm. rendelet
  3. § d) pontja. Az elsőfokú bíróság helyesen mutatott rá arra is, hogy a szerződés
  4. pontjának harmadik mondata a 20/
  5. (II. 5.) Kormányrendelet
  6. §
(1)bekezdés i) pontjának megfelelően szabályozza az üdülőhasználati díjat. A szerződés a jogszabályban írt követelményeknek eleget tesz, érthetően fogalmazza meg azt, hogy valamennyi, a rendeltetésszerű használattal együtt járó költséget magában foglalja az üdülőhasználati díj. Az üdülőhasználati díj átalány jelleggel került meghatározásra, ezért alaptalanul hivatkozott a felperes fellebbezésében arra, hogy az abban foglalt tételek, fogalmak egymással átfedésben állnak, ezért a kikötés nem felel meg a világosság és az érthető követelmény feltételeinek. Mivel az üdülőhasználati díj nem tételes elszámolással, hanem átalány jelleggel került meghatározásra, így a felperes alaptalanul hivatkozott fellebbezésében arra is, hogy nem állapítható meg a működtetési költségek valós összege. Helytálló volt az elsőfokú bíróság ítélete a szerződés 4. pontjának jogi értékelése tekintetében is. A felperes alaptalanul sérelmezte, hogy ezen feltétel azért tisztességtelen, mert a felmondást követően az alperest nem terheli elszámolási kötelezettség. A régi Ptk. 319. §
(2)bekezdése értelmében a szerződés megszüntetése esetében a szerződés a jövőre nézve szűnik meg, és a felek további szolgáltatásokkal nem tartoznak. A felek közötti elszámolási kötelezettséget is szabályozza régi Ptk. 319. §
(2)bekezdése, ezért a hivatkozott kikötés nem minősül a régi Ptk. 209. §
(6)bekezdése alapján tisztességtelennek. A fent kifejtettekre tekintettel a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet annak helyes indokai alapján hagyta helyben a régi Pp. 254. §
(3)bekezdése alapján. A másodfokú bíróság a fellebbezési kérelem és a fellebbezési ellenkérelem korlátaira tekintet nélkül határoz a le nem rótt illeték, valamint az állam által előlegezett és meg nem térült költség megfizetéséről a régi Pp. 253. §
(3)bekezdése utolsó fordulata alapján. A régi Pp. 24. §
(1)bekezdése értelmében a pertárgy értékének megállapításánál a keresettel érvényesített követelés vagy más jog értéke az irányadó. A felperes a teljes szerződés érvénytelenségének megállapítását kérte, erre tekintettel a pertárgy értéke az üdülőhasználati jog ellenértéke, 880.000 Ft. Ennek megfelelően rendelkezett úgy a másodfokú bíróság, hogy a felperes 8 napon belül köteles leletezés terhe mellett további 16.800 Ft kereseti illeték lerovására. A másodfokú eljárásban a felperes pervesztes lett, ezért a régi Pp. 78 §
(1)bekezdése alapján köteles a pernyertes alperes másodfokú perköltségének megfizetésére. Az alperes másodfokú perköltsége az őt képviselő ügyvéd munkadíjából áll, amelyet a másodfokú bíróság a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3.§
(2)és
(5)bekezdése alapján határozott meg. A másodfokú bíróság megállapította továbbá, hogy a másodfokú pertárgy értéke - a teljes szerződés érvénytelenségére irányuló fellebbezés miatt - 880.000 Ft, ezért felhívta a felperest, hogy nyolc napon belül leletezés terhe mellett rójon le további 22.400 Ft fellebbezési illetéket. Budapest, 2018. március 28. . Darákné dr. Nagy Szilvia s.k. a tanács elnöke, előadó bíró Takácsné dr. Kükáló Judit s.k. s.k. bíró A kiadmány hiteléül: tisztviselő Dr. Benedek Szabolcs bíró

🔗 Hivatalos forráshoz

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.