Bhar.306/2017/5 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdés], amiért őt megrovásban részesítette. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a vádlott és védője jelentett be fellebbezést felmentés végett. A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék a

1. év november hó
2. napján kihirdetett 20.Bf.6042/2017/
3. számú ítéletével a kerületi bíróság ítéletét megváltoztatta és a vádlottat az ellene rágalmazás vétsége miatt emelt vád alól felmentette. A másodfokú bíróság felmentő rendelkezése ellen a magánvádló jelentett be fellebbezést a vádlott bűnösségének megállapítása, és büntetés kiszabása érdekében. A Fővárosi Ítélőtábla mint harmadfokú bíróság vizsgálta, hogy a harmadfokú eljárás lefolytatásának törvényes előfeltételei fennállnak-e. A Be.
4. §

(1)bekezdés c./ pontja értelmében a másodfokú bíróság ítélete ellen fellebbezésnek van helye a harmadfokú bírósághoz, ha a másodfokú bíróság a büntetőjog szabályainak a megsértésével az első fokon elítélt vádlottat felmentette, vagy vele szemben a büntetőeljárást megszüntette. A rendelkezésre álló iratokból megállapítható, hogy az első fokon eljárt Budapesti XX., XXI. és XXIII. kerületi Bíróság a vádlott büntetőjogi felelősségét megállapította, és vele szemben büntetőjogi jogkövetkezményt alkalmazott, míg a Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság a vádlott az ellene a rágalmazás vétsége miatt emelt vád alól felmentette. Ilyen körülmények között a vádlott büntetőjogi felelősségének kérdésében az első- és másodfokú bíróság eltérően foglalt állást, ezért a büntetőeljárási törvény fentebb idézett rendelkezése értelmében a harmadfokú eljárás lefolytatásának lehetősége a törvény erejénél fogva biztosított. A vádlott a harmadfokú bíróság nyilvános ülését megelőzően – védője útján – írásbeli észrevételeit is eljuttatta a Fővárosi Ítélőtáblához. Ennek lényege szerint a másodfokú bíróság által megállapított tényállás mentes a hibáktól és hiányosságoktól, és a sérelmezett vádlotti kijelentések nem alkalmasak a rágalmazás vétségének megállapítására. A másodfokú bíróság a büntető anyagi jog szabályainak helyes értelmezése során jutott arra a következtetésre, hogy a vádlott cselekménye nem bűncselekmény. Mindezekre figyelemmel a vádlott indítványozta, hogy a harmadfokú bíróság hagyja helyben a másodfokú bíróság felmentő ítéletét. A Fővárosi Ítélőtábla a Be. 393. §

(2)bekezdése értelmében a magánvádló másodfellebbezését nyilvános ülésen bírálta el. A harmadfokú bíróság nyilvános ülésén a magánvádló jogi képviselője a másodfokú bíróság ítélete ellen bejelentett fellebbezését változatlan tartalommal fenntartotta. Kiemelte, hogy álláspontja szerint tévedett a másodfokú bíróság, amikor arra a következtetésre jutott, hogy a vádlott levelében foglalt kijelentés nem éri el azt a szintet, amely alkalmas a rágalmazás bűncselekményének megállapítására. Hangsúlyozta, hogy a tényállás alapját képező vádlotti levél volt az indoka annak, hogy a hosszú éveken át fennálló ügyvezetői tisztségéből a magánvádlót visszahívták, amely levél a gazdasági társaságokat finanszírozó C. Bankkal fennálló kapcsolatára is jelentős hatással volt, tekintettel arra, hogy a vádlott a levelet a hitelintézetnek is megküldte. A magánvádló jogi képviselője hivatkozott továbbá arra is, hogy a sérelmezett kijelentést teljes szövegösszefüggésében szükséges vizsgálni, mert enélkül értelmét veszti az egész. A gazdasági társaság „teljes beszakítása”, tönkretétele, fizetésképtelenségének előidézése, valamint az a tény, hogy a magánvádlót visszahívták az ügyvezetői pozíciójából, objektíve is alkalmas arra, hogy aláássa egy üzletember társadalmi megbecsülését. Egy gazdasági társaság szándékos ellehetetlenítése, csőd közeli helyzetbe hozása a büntetőtörvénykönyvbe ütköző cselekmény lehet, amely messze túlmutat a társadalmi megbecsülés aláásására alkalmas cselekedeten. A magánvádló jogi képviselője annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a másodfokú bíróság ítéletével szemben a vádlotti kijelentés alkalmas volt arra, hogy a magánvádló társadalmi megbecsülését aláássa, ezért továbbra is a vádlott büntetőjogi felelősségének megállapítását szorgalmazta. A magánvádló felszólalásában hangsúlyozta, hogy 19 évig dolgozott az ügy tárgyát képező projektért és minden vagyona ebben a cégben volt. Méltatlan magatartást tanúsított a vádlott a családja, az üzleti partnerei és a bank előtt, és nagyon súlyos hátrányt kellett elszenvednie. A vádlott védője a perbeszédében az írásbeli észrevételeit tartotta fenn. Továbbra is a másodfokú bíróság felmentő ítéletének helybenhagyását indítványozta azzal, hogy az iratokból egyértelműen kiderül, hogy a magánvádló az üzlettársának adott egy ultimátumot, amelynek lényege szerint vagy kivásárolják őt a cégcsoportból vagy ellenkező esetben nem lesz együttműködő. Önmagában az a kijelentés, ami a vádlotti levélben szerepel, nem alkalmas a becsület csorbítására, ezért a védői álláspont szerint a másodfokú bíróság felmentő ítéletének helybenhagyása indokolt. A Fővárosi Ítélőtábla mint harmadfokú bíróság a fellebbezéssel megtámadott másodfokú ítéletét és az azt megelőző első- és másodfokú bírósági eljárást a Be. 387. §

(1)bekezdésében meghatározott keretek között bírálta felül abból a szempontból is, hogy az eljárási szabályokat az elsőfokú illetőleg a másodfokú bírósági eljárásban megtartották-e, valamint, hogy a másodfokú ítélet megalapozott-e. A harmadfokú bíróság a felülbírálat során megállapította, hogy a másodfokú bíróság által pontosított illetve kiegészített tényállás alapján a magánvádas eljárás tárgyát képező cselekmény immár aggálytalanul felülbírálható, mert az hibamentes és nem szenved a Be. 351. §

(2)bekezdésében felsorolt hibákban, hiányosságokban. Az ítélőtábla rögzíti, hogy lényegét tekintve az elsőfokú bíróság is eleget tett indokolási kötelezettségének, amikor ítéletében kifejtette, hogy a tényállást a sérelmezett kijelentéseket tartalmazó levél meglétét a ténybelileg beismerő a vádlott vallomásaira, valamint a magánvádló és A.I. tanúvallomására alapozta. A másodfokú bíróság ehhez képest a tényállásból mellőzte a nyilvánosságra került kitételt azzal az - egyébként helyes – indokolással, hogy a fenti megállapítás büntetőjogi bizonyossággal nem hozható összefüggésbe a vádlott cselekvőségével. Szintén kirekesztette a tényállásból az elsőfokú bíróság ítéletében rögzített utolsó két bekezdést, amelyek a cselekmény büntetőjogi megítélése szempontjából relevanciával nem bírtak. A másodfokú bíróság az ítélete indokolásának

1. és
2. oldalán rendkívüli részletességgel és alapossággal fejtette ki azt a gondolati menetet, amely alapján a vádlott bűnössége tekintetében ellenkező következtetésre jutott, mint a helyi bíróság. E körben helyesen állapította meg a törvényszék, hogy első körben a törvényi tényállási elemek vizsgálata szükséges, majd ezt követően kell vizsgálat tárgyává tenni a jogellenességet vagy annak hiányát. Végezetül pedig, ha mindezek pozitívan dőltek el, akkor szükséges vizsgálni, hogy a cselekmény büntethetőséget kizáró ok híján valóban büntethető-e. A másodfokú bíróság akként foglalt állást, hogy a vádlottnak az a kijelentése, mely szerint „neki nincs vesztenivalója, azt sem bánja, ha beszakad az egész”, objektíve nem alkalmas a magánvádló becsületének csorbítására. Ítéletének indokolásában helyesen jutott el egészen addig a következtetésig, hogy egy gazdasági társaság vezetőjének érdekei rendkívül összetettek, bonyolultak, legtöbbször nem is érthetőek egy olyan kívülálló számára, aki természetszerűen nincs az összes speciális – a céghez kapcsolódó – információ birtokában. A másodfokú bíróság eleget tett annak a magánvádló jogi képviselője által hangoztatott igénynek is, hogy a vádlott S.E.T.-nek írt levelét a maga komplexitásában – a teljes szövegösszefüggést szem előtt tartva – vizsgálta, és ennek alapján jutott arra a következtetésre, hogy a bűncselekmény törvényi tényállási elemek hiányában nem valósult meg. A harmadfokú bíróság osztotta a törvényszék ítéletében kifejtetteket, és saját eljárásában ugyancsak arra a következtetésre jutott, hogy a vádlott által írt levél objektíve nem volt alkalmas a becsület csorbítására, hiszen nem tartalmazott olyan kitételt, amely a törvényi tényállás elemeit kimerítette volna. A másodfokú bíróság ítéletét az indokolás tekintetében mindössze egészíti ki a harmadfokú bíróság, hogy a vádlott által megfogalmazott mondat – a fenti körülményeken túlmenően – feltételes módban van megfogalmazva, amely már önmagában sem teszi alkalmassá a kijelentést a becsület csorbítására. Helyesen állapította meg a törvényszék, hogy a becsület csorbítására alkalmasság – és itt döntően az alkalmasság kifejezésen van a hangsúly – a rágalmazás bűncselekmény törvényi tényállásának objektív ismérve, amelyből kizárólag az következik, hogy nem a sértett szubjektív megítélése, értékítélete, esetleges érzékenysége alapján kell megítélni, hogy a tényállítás vagy a híresztelés alkalmas-e a becsület csorbítására, hanem e kérdésben az objektív értelmezés az irányadó. A másodfokú bíróság által az e körben felhívott eseti döntések a fentieket támasztják alá maradéktalanul. A kifejtettek értelmében helyesen foglalt állást a másodfokú bíróság, amikor a vádlottat az ellene a Btk.
3. §

(1)bekezdésében meghatározott rágalmazás vétsége miatt emelt vád alól – bűncselekmény hiányában – felmentette. A Fővárosi Ítélőtábla ezért a Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság ítéletét a Be. 396. §

(1)bekezdésének felhívásával – helyes indokaira tekintettel – helybenhagyta. Budapest,

1. év március hó
2. Dr. Hrabovszki Zoltán s.k. s.k. a tanács elnöke Dr. Németh Nándor s.k. előadó bíró Dr. Lőrinczy Attila István bíró A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság 20.Bf.6042/2017/
3. számú ítélete a Fővárosi Ítélőtábla mint harmadfokú bíróság 4.Bhar.306/2017/
4. számú végzése folytán a
5. év március hó
6. napján jogerőre emelkedett. Budapest,
7. év március hó
8. Dr. Hrabovszki Zoltán s.k. a tanács elnöke