Fővárosi Ítélőtábla 9.Pf.21.397/2017/5/II. A Fővárosi Ítélőtábla a dr. Wolf Siegfried ügyvéd felperesi jogi képviselő címe) által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek - a Moldován és Társai Ügyvédi Iroda (fél címe 1, ügyintéző: dr. Moldován András ügyvéd) által képviselt I.rendű alperes neve (I. rendű alperes címe) I. rendű alperes és az Országos Bírósági Hivatal (1055 Budapest, Szalay utca 16.) által képviselt Kecskeméti Törvényszék (6000 Kecskemét, Rákóczi utca 7.) II. rendű alperesek ellen közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése iránt indult perében a Fővárosi Törvényszék
- szeptember
- napján meghozott 33.P.25.572/2016/
- számú ítélete ellen a felperes
- sorszámon előterjesztett fellebbezése folytán meghozta a következő ítéletet: A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az I. rendű alperesnek 15 napon belül 250.000 (kétszázötvenezer) forint + áfa másodfokú perköltséget és az államnak külön felhívásra 2.400.000 (kétmillió-négyszázezer) forint fellebbezési illetéket. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás A felperes módosított keresetében kérte, hogy a bíróság kötelezze az alpereseket egyetemlegesen 30.000.000 forint megfizetésére a polgári törvénykönyvről szóló
- évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:
- §-ának
(1)és
(2)bekezdése alapján. Keresetének indokolásában kifejtette, hogy ő pusztán zálogkötelezett, és erre tekintettel nem minősül személyi adósnak. Ebből kifolyólag tévesen került adósként megjelölésre a cégnyilvántartásban, amely sérti a jóhírnévhez fűződő jogát, ezen túlmenően pedig a tévesen bejegyzett végrehajtási eljárás miatt elmaradt a törzstőke-emelés, ami 30.000.000 forintos kárt okozott. Az I. rendű alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását és a felperes perköltségben marasztalását kérte azzal, hogy jogi képviselője áfakörbe tartozik. Kifejtette, hogy a tevékenységét szabályozó jogszabályok maradéktalan betartásával járt el, mert a végrehajtási záradék 4. pontja szerint a végrehajtást nem a felperes teljes vagyonára, hanem csak a zálogtárgyakra rendelte el. A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (a továbbiakban: Ctv.) 26. §-ának
(1)bekezdés i) pontja alapján pedig kötelessége volt a közhiteles nyilvántartás részére megküldeni a végrehajtás megindításáról szóló tájékoztatást. A Ctv. ugyanis nem tartalmaz olyan szűkítő szabályt, hogy a cégbíróságot ne kellene értesíteni abban az esetben, ha a cég a végrehajtás alapjául szolgáló jogviszonyban csupán dologi és nem személyes kötelezett volt. A végrehajtási eljárásban a zálogkötelezett is adósnak minősül. A II. rendű alperes ellenkérelmében szintén a kereset elutasítását kérte. Perköltségigénye nem volt. Kifejtette, hogy a jogszabályoknak megfelelően járt el, és a felelősség megállapításához egyébként is kirívóan súlyos jogalkalmazási vagy jogértelmezési tévedés szükséges. A felperes a perben nem bizonyította a kártérítés általános és speciális feltételeinek meglétét sem. Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Kötelezte a felperest, hogy fizessen meg 15 napon belül az I. rendű alperesnek 635.000 forint perköltséget, továbbá a NAV külön felhívására a Magyar Állam javára 1.500.000 forint eljárási illetéket. Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában megállapította, hogy az I. rendű alperes a jogszabályoknak megfelelően látta el végrehajtási záradékkal a közjegyzői okiratot, és a jogszabályoknak megfelelően járt el akkor is, amikor a Ctv. 26. §-ának
(1)bekezdés i) pontjára figyelemmel az értesítést megküldte a II. rendű alperesnek. Az alperesi álláspontot osztva kifejtette, hogy a Ctv. nem tesz különbséget aszerint, hogy a cég teljes vagyonára vezetnek-e végrehajtást, vagy pedig csak egyes vagyontárgyaira, tehát a közjegyzőt mindenképpen kötelezettség terhelte a tájékoztatást illetően. Nem fogadta el a felperes álláspontját abban a kérdésben sem, hogy adósnak tekinthető-e. A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) 5. §ának
(1)bekezdése értelmében ugyanis adósnak minősül mind a pénz fizetésre, mind pedig az egyéb magatartásra kötelezett személy, így a zálogkötelezett is. Az I. rendű alperessel szemben a kereset tehát alaptalan. A II. rendű alperes tekintetében kifejtette, hogy a kártérítés szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a teljes vagyonra, vagy csak egy részére jegyzik-e be a végrehajtás tényét. Márpedig a Kiskőrösi Járásbíróság felperes által hivatkozott ítélete sem törölte teljesen a végrehajtást, pusztán az ingatlanokra korlátozta bejegyzést. Az ítélet elleni fellebbezésében a felperes elsődlegesen azt kérte, hogy a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helyezze hatályon kívül, másodlagosan pedig, hogy azt változtassa meg és a kereseti kérelmének adjon helyt. Fellebbezésének indokolásában kifejtette, hogy az I. rendű alperesnek a kiállított végrehajtási záradékot csupán a végrehajtóhoz kellett volna eljuttatnia. Kifejtette, hogy a Ctv. 26. §-ának
(1)bekezdés i) pontja a jelen eljárásban nem irányadó, e szakasz ugyanis csak a cég elleni végrehajtás elrendelése esetén alkalmazható, ha azonban a társaság csak zálogkötelezett, akkor nem. Éppen ezért nem tartalmaz szűkítő szabályt a Ctv., mert a
- § egyértelműen fogalmaz: csak a cég elleni végrehajtást kell bejegyezni a cégjegyzékbe. Hivatkozott a Kiskőrösi Járásbíróság ítéletére is, mely szerint a bejegyzett végrehajtási jogot egyszerűen törölni kellett volna, de a II. rendű alperes helytelenül, az eredeti bejegyzés megtartása mellett jegyezte be a korlátozást. Ezt igazolja, hogy a II. rendű alperes
- október 27-i
- számú végzésében a korábbi cégbejegyzéseit kijavította. Mindezek alapján az I. rendű alperes felelőssége a Ctv.
- §-ának
(1)bekezdés i) pontjának tág értelmezése miatt, a II. rendű alperes felelőssége pedig a
- november 4-i helytelen bejegyzés okán áll fenn. Fellebbezési ellenkérelmében az I. rendű alperes az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását és a felperes másodfokú perköltségben marasztalását kérte a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/
- (VIII. 22.) IM rendelet
- §-ának
(2)és
(5)bekezdése alapján azzal, hogy jogi képviselője áfakörbe tartozik. Ellenkérelmének indokolásában rámutatott, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást helytállóan állapította meg, és abból helyes jogi következtetéseket vont le, döntését kellő részletességgel indokolta, és a keresetet lényegében az alperesek jogellenes magatartásának hiánya miatt utasította el. Az elsőfokú bíróság tehát jogkérdésben döntött, így a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 252. §-ának
(2)és
(3)bekezdése szerinti hatályon kívül helyezés iránti kérelem nem lehet alapos. A megváltoztatás iránti kérelem is alaptalan, mert a közjegyzőnek nincs lehetősége arra, hogy a végrehajtás tényének bejegyzése esetén bármiféle további adatokat tüntessen fel, így a jogszabályok betartásával járt el. A végrehajtási eljárás egyébként sem a cégbejegyzés alapján történik, hanem a végrehajtható okirat alapján. Az üggyel kapcsolatos okiratok bemutatásával a felperes tudta volna tisztázni a végrehajtás terjedelmét, ezért nem állapítható meg az okozati összefüggés a kár és a végrehajtás tényének bejegyzése között. Fellebbezési ellenkérelmében a II. rendű alperes szintén az elsőfokú bíróság érdemben helyes ítéletének helybenhagyását kérte. Ellenkérelmének indokolásában kifejtette, hogy a felperes alaptalanul hivatkozik arra, hogy ellene nem indult végrehajtási eljárás, figyelemmel a Vht. 10. §-ának b) pontjára. A II. rendű alperes eljárása pedig az irányadó jogszabályoknak maradéktalanul megfelelt. A fellebbezés alaptalan. A másodfokú bíróság megállapította, hogy a felperes a keresetét teljes egészében elutasító ítélet ellen az alperesek keresete szerinti marasztalása érdekében fellebbezett, így tehát az elsőfokú ítéletnek nem volt a Pp. 228. §-ának
(4)bekezdése alapján fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett rendelkezése. Erre tekintettel a másodfokú felülbírálat az elsőfokú ítélet egészére kiterjedt. E körben az ítélőtábla megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítást a szükséges terjedelemben lefolytatta, ennek során az ítélet hatályon kívül helyezését indokolttá tevő lényeges eljárási szabálysértést nem követett el, a rendelkezésre álló bizonyítékokat okszerűen mérlegelte, és a tényállást helyesen állapította meg. A másodfokú bíróság a meghozott döntéssel maradéktalanul, és túlnyomó részben annak indokaival is egyetértett, ezért csak a fellebbezésben foglaltakra tekintettel emeli ki a következőket. Sem a Ctv., sem a Vht. nem tartalmaz megkülönböztetést a végrehajtási eljárások között aszerint, hogy azok az adós ellen milyen minőségében indultak. Sőt, a Vht. 5. §-ának
(1)bekezdése kifejezetten úgy rendelkezik, hogy a bírósági végrehajtás során állami kényszerrel is el kell érni, hogy a pénz fizetésre, illetőleg az egyéb magatartásra kötelezett (a Vht. fogalomhasználata szerint a továbbiakban együtt: adós) teljesítse a kötelezettségét. Ebből tehát nyilvánvaló, hogy a Vht. a végrehajtási kényszer elszenvedőit, azaz a személyi és dologi kötelezetteket is egységesen adósként kezeli. Helytállóan jutott tehát az elsőfokú bíróság arra a következtetésre, hogy az I. rendű alperest a II. rendű alperes cégbíróságának értesítésével kapcsolatos kötelezettség a felperes mint zálogkötelezett ellen elrendelt végrehajtás esetében is terhelte. Így sem az értesítés megküldése, sem pedig a végrehajtás elrendelésének bejegyzése nem volt jogellenes. A jogellenes károkozó magatartás mint a Ptk.
- §-a szerinti kártérítési kötelem törvényi egyik tényállási eleme tehát mindkét alperes esetében hiányzott, azaz a felperes keresete ezen a jogcímen bizonyosan alaptalan. Megjegyzi ezen túlmenően a másodfokú bíróság, hogy egyébként a kártérítési tényállás többi törvényi tényállási eleme is teljes egészében hiányzott, mert nem volt megállapítható, hogy a felperest mennyiben érte kár az alperesek magatartása következtében, és az sem, hogy az esetleges kár okozati összefüggésben lett volna az alperesek magatartásával. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének indokolását annyiban módosítja, hogy az elsőfokú bíróság tévesen tekintette úgy, hogy a Kiskőrösi Járásbíróság ítélete a felperes ellen folyó végrehajtási eljárást korlátozta. Az I. rendű alperes által kiállított végrehajtási záradék alapján ugyanis megállapítható, hogy az I. rendű alperes a végrehajtást eleve csak korlátozott terjedelemben, bizonyos ingatlanokra rendelte el. Másrészt a Kiskőrösi Járásbíróság ítéletének rendelkező része a Pp.
- §-a szerinti végrehajtás megszüntetése, illetőleg korlátozása iránti perekben meghozható döntések fogalmi körébe nem vonható, hiszen az elrendelt végrehajtást semmilyen módon nem korlátozta. Ebből következően viszont a Kiskőrösi Járásbíróság ítéletéből nem következik az, hogy az I. rendű alperes, vagy a II. rendű alperes cégbírósága korábban jogszerűtlenül járt volna el. Ezért az ezzel kapcsolatos érvelést a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének
- oldal alulról
- bekezdéséből mellőzi. A felperes elsődleges fellebbezési kérelme az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére irányult, azonban a felperes nem jelölte meg, hogy a hatályon kívül helyezést milyen okból kéri. Tekintettel arra, hogy a felperes az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást nem tette vitássá, így a Pp.
- §
(3)bekezdésének alkalmazása fel sem merülhet, a 252. §-ának
(2)bekezdését pedig a másodfokú bíróság azért nem látta alkalmazhatónak, mert nem észlelt egyetlen olyan lényeges eljárási szabálysértést sem, amely az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését indokolta volna. Mindezek alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának
(2)bekezdése értelmében helybenhagyta. A felperes eredménytelenül fellebbezett, ezért a Pp. 78. §-ának
(1)bekezdése alapján perköltséget is köteles fizetni az I. rendű alperesnek. Ennek összegét a másodfokú bíróság a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. §-ának
(2)bekezdés
- a)és
- b)pontja, valamint
(5)és
(6)bekezdése alapján arra is figyelemmel állapította meg, hogy az I. rendű alperesi képviselő áfakörbe tartozik. A II. rendű alperesnek perköltség igénye nem volt, így arról a másodfokú bíróságnak sem kellett rendelkeznie. Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 62. §-ának
(1)bekezdés g) pontja értelmében tárgyi illetékfeljegyzési jogos perben le nem rótt fellebbezési illetéket a felperes az Itv. 74. §-ának
(3)bekezdése és a költségmentességnek a bírósági eljárásban történő alkalmazásáról szóló 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. §-ának
(2)bekezdése alapján köteles külön felhívásra megfizetni az államnak. Budapest,
- április
- . Hőbl Katalin s.k. a tanács elnöke az aláírásban akadályozott dr. Örkényi László bíró helyett is . Örkényi László s.k. előadó bíró A kiadmány hiteléül: Dr. Gyuris Judit s.k. bíró