← Magyarország

Gf.40619/2017/4 – Fővárosi Ítélőtábla

Fővárosi Ítélőtábla 15.Gf.40.619/2017/4/II. A Fővárosi Ítélőtábla a Nechay és Szabó Ügyvédi Iroda (jogi képviselő címe) által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek, a Tóth és Esztergomi Ügyvédi Iroda (jogi képviselő címe) által képviselt I. rendű alperes neve (I. rendű alperes címe) I. rendű és a személyesen eljáró II. rendű alperes neve (II. rendű alperes címe) II. rendű alperes ellen, vezető tisztségviselő felelősségének megállapítása iránt indított perében, a Fővárosi Törvényszék

  1. július
  2. napján kelt, 30.G.41.231/2016/
  3. számú ítéletével és a
  4. augusztus
  5. napján kelt, 30.G.41.231/2016/
  6. számú kiegészítő ítéletével szemben, az I. rendű alperes által benyújtott fellebbezés folytán - a
  7. március
  8. napján megtartott nyilvános tárgyaláson - meghozta a következő í t é l e t e t: A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság
  9. sorszám alatt kiegészített
  10. sorszámú ítéletének fellebbezett rendelkezését helybenhagyja. Kötelezi az I. rendű alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 60.000 (Hatvanezer) forint másodfokú eljárási költséget. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás Az elsőfokú bíróság a Fővárosi Ítélőtábla 15.Gpkf.43.035/2016/
  11. számú végzése alapján megismételt eljárásban meghozott
  12. sorszámú ítéletében megállapította, hogy az I. és a II. rendű alperes a S Kft. ügyvezetőjeként
  13. december 31-től, a társaság fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete bekövetkezésének kezdő időpontjától nem a hitelezők érdekeinek figyelembevételével látta el ügyvezetési feladatait, és ezáltal a társaság vagyona 8.837.000 forinttal csökkent, valamint 8.837.000 forint erejéig a hitelezői igények teljes kielégítését meghiúsította; ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Kötelezte az I. rendű alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 260.475 forint perköltséget, valamint kötelezte a II. rendű alperest 224.025 forint perköltség megfizetésére a felperes számára. Határozatának indokolásában rögzítette, hogy a S Kft. adósnak
  14. május
  15. napjától
  16. május
  17. napjáig az I. rendű alperes volt az ügyvezetője, egyben egyedüli tagja;
  18. május
  19. napjától
  20. január
  21. napjáig a II. rendű alperes volt a társaság ügyvezetője. Az adós társaság felszámolása
  22. január
  23. napjától volt folyamatban. Az I. rendű alperes 800.000 forintot kölcsön jogcímén az adós társaság rendelkezésére bocsátott
  24. évben. Az I. rendű alperes kölcsön, kölcsönvisszafizetés jogcímeken
  25. szeptember
  26. és
  27. december
  28. napja között 10.700.000 forint összeget vett fel készpénzben az adós társaságtól. A ... Bank a
  29. december
  30. napján kelt okiratban 10.000.000 forint kölcsönt nyújtott az adós társaságnak. A hitelt az adós
  31. június
  32. napján visszautalta. Az adós társaság ... Banknál vezetett ... -számlájáról
  33. február 9én 6.517,2 euró, március 2-án 8.100 euró került átutalásra ismeretlen címzetteknek.
  34. május
  35. napján az adós és a F Kft. engedményezési szerződést kötött, melyben az adós a F Kft.-re engedményezte a FB Kft.-nek az adós felé fennálló 617.325 forint tartozását. Ugyanezen a napon kelt engedményezési szerződésben az adós P.J. engedményesre engedményezte a FB Kft.-nek az adós felé fennálló 882.675 forint tartozását. A felperes a többször módosított keresetében a Cstv. 33/A. §

(1)bekezdésének első két fordulatára alapítottan az alperesek felelősségének megállapítását kérte. A fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezte időpontja vonatkozásában elfogadta a
  1. december 31-i időpontot, a marasztalási összeg tekintetében a felelősség megállapítását valamennyi hitelezői igényre, összesen 11.786.490 forintban kérte megállapítani. Az elsődleges kérelme az alperesek egyetemleges marasztalására, a másodlagos és harmadlagos kérelme kizárólag az I. rendű alperesre, a negyedleges kérelme a II. rendű alperesre irányult. Kérte továbbá egyetemlegesen kötelezni az alpereseket a 11.786.490 forint hitelezői követelés összegével megegyező összegű biztosíték nyújtására. Előadta, hogy az adós
  2. évi mérlege már nem került benyújtásra és a felszámoló tájékoztatása szerint az adós társaság ügyvezetése a könyvelési iratanyagokat sem adta át a felszámolónak, így a
  3. december 31-ét követő gazdálkodásra vonatkozóan nem lelhető fel információ. A
  4. évi mérleg tanúsága szerint az adós társaság még az I. rendű alperes ügyvezetése alatt elvesztette a teljes saját tőkéjét.
  5. év során ugyanakkor az I. rendű alperes a társaság fizetésképtelen helyzetében tagi kölcsönöket fizetett vissza saját maga számára az adós társaság vagyonából úgy, hogy a kölcsönszerződést alapítói határozat nem támasztotta alá. Továbbá
  6. év folyamán az I. rendű alperes összesen 11.500.000 forintot fizetett ki saját maga számára a fizetésképtelen adós vagyonából. Utalt továbbá a
  7. évi egyszerűsített éves beszámoló letétbe helyezésének hiányos tartalmára, a vállalkozás teljes iratanyagának rendelkezésre bocsátásának hiányára, míg a II. rendű alperest érintően a
  8. évi egyszerűsített éves beszámoló elkészítésének és letétbe helyezésének, valamint a társaság teljes iratanyagának igazolt módon történő átvétele hiányára. Álláspontja szerint a II. rendű alperes önmagában azzal a magatartásával is megalapozta a felelősségét, hogy ügyvezetői kötelezettségét megszegve, lehetővé tette, hogy az I. rendű alperes a társaság 10.000.000 forintos folyószámla hitelét a hitelező banknak egyoldalúan visszautalja
  9. június 16-án. E magatartásával, valamint a társaság euró-számlájának az I. rendű alperes által történt megszüntetésének eltűrésével a II. rendű alperes a társasági vagyont ténylegesen is csökkentette. Az I. rendű alperes a kereset elutasítását kérte, azt jogalapjában és összegszerűségében is vitatta. Álláspontja szerint az ügyvezetése alatt nem következett be a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet, a társaság minden hosszú és rövid lejáratú kötelezettségét határidőben rendezte, sem köztartozása, sem jelentős beszállítói tartozása nem volt, árukészlettel és követelésállománnyal rendelkezett. Vitatta, hogy bármely tevékenysége által a gazdálkodó szervezet vagyona csökkent volna. Álláspontja szerint ilyen konkrét magatartást a felperes nem jelölt meg a keresetében.
  10. május
  11. napját követően a társaság gazdálkodására, árukezelésére, könyvvezetésére, beszámolók készítésére nem lehetett befolyással. A könyvelési anyag felszámoló részére történő átadása, a mérleg, beszámoló és zárómérleg elkészítése, a pénztár és az árukészlet átadása a II. rendű alperes terhére esik, miként az is, hogy nem próbálta meg érvényesíteni a társaság követeléseit. Vitatta, hogy vonatkozásában a Cstv. 33/A. §-ába foglalt vélelem fennáll, mivel a szakvélemény is azt tartalmazza, hogy
  12. évre vonatkozóan a mérleg letétbehelyezése megtörtént. A II. rendű alperes szintén a kereset elutasítását kérte. Előadta, hogy
  13. június
  14. napja volt az az időpont, amikor az ügyvezetői feladatait igazolható módon ellátta. Hivatkozott arra, hogy a felszámolási kérelem benyújtása és a II. rendű alperes cégjegyzékbe történő bejegyzése között csupán három hét telt el. A hitelezők érdekeit esetlegesen sértő, az adós tartozásai még jóval a társaságba történt lépését megelőző időpontra datálhatóak, így felelőssége sem a vagyon csökkenésében, sem a hitelezők kielégítésének elmaradásában nem állapítható meg. A fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet az I. rendű alperes ügyvezetése alatt következett be. A
  15. évi mérleg elkészítésének kötelezettsége a korábbi ügyvezetőt terhelte, hiszen az érintett gazdálkodási év teljes egészében az ő ügyvezetése idejére esett. Ugyan a közzététel elmaradása nyilvánvaló mulasztás, de nincs közvetlen befolyással a felperesi hitelezőre, semmilyen olyan tevékenységet nem folytatott az adós átvétele után, amely az ekkor már fennálló vagyonvesztést tovább növelte volna. A felperes által hivatkozott 11,5 millió forint tagi kölcsön visszafizetése nem bizonyítja a vagyonvesztést. Az állított kifizetések időpontjában a II. rendű alperes nem volt az adós társaság ügyvezetője. A 10.000.000 forint összegű folyószámla-hitel visszafizetéséről nem tudott, arra ráhatással nem bírt. Az elsőfokú bíróság elsőként azt vizsgálta, hogy fennállnak-e a kereset érdemi elbírálásának feltételei. Megállapította: a felperes igazolta, hogy a keresetet az adós társaság felszámolási eljárása alatt terjesztette elő, igazolta továbbá, hogy a kereset benyújtására jogosult volt. Ezt követően a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezésének időpontját vizsgálta és szakértői bizonyítást rendelt el, aki szakvéleményében
  16. december
  17. napját határozta meg. A felperes elfogadta a szakvéleményben foglaltakat, az alperesek e tárgyban érdemi nyilatkozatot nem tettek, a szakvélemény megállapításait nem vitatták. A bíróság ezt követően az alperesek tevékenységét külön-külön is értékelte. Az I. rendű alperes vonatkozásában azt állapította meg, hogy a
  18. évi beszámoló hiányos benyújtásának ténye nem eredményezi a törvényi vélelem fennállását. Kifejtette, hogy a törvényi vélelem felállításával a jogalkotónak nem az volt a célja, hogy a külön jogszabály által előírt és teljesített, azonban hibásan benyújtott beszámolót előterjesztő vezető tisztségviselő felelősségének megállapítása ugyanolyan értékelés alá essen mint az a tisztségviselő, aki egyáltalán nem tett eleget a kötelezettségének. A bíróság osztotta ugyanakkor a felperes álláspontját, hogy a hitelezői érdekek megsértésével felvett tagi kölcsön visszakövetelésének és bizonyos ügyvezetői intézkedéseknek az elmaradásával okozati összefüggésben áll a társaság vagyonában bekövetkezett csökkenés. A vagyoncsökkenés mértékét illetően azonban nem találta bizonyítottnak a felperes által megjelölt, a teljes hitelezői igénynek megfelelő összeget. A felperes által elfogadott, az alperesek részéről érdemben kétségbe nem vont szakvélemény a fizetésképtelenség időpontjától
  19. végéig mindösszesen 8.837.000 forint mértékű vagyoncsökkenést állapított meg. Ezt meghaladóan a felperes nem tudta igazolni a vagyoncsökkenést és azt sem, hogy a hitelezők követeléseinek teljes kielégítésének meghiúsulása az I. rendű alperes magatartásának a következménye. A II. rendű alperes vonatkozásában megállapította, hogy a törvényi vélelem fennáll. A bíróság nem osztotta a II. rendű alperes azon hivatkozását, hogy a
  20. évre a korábbi ügyvezetőt terhelte a közzétételi kötelezettség, másrészt az alperes nem vitatottan az adós társaság vezető tisztségviselője volt a felszámolás kezdő időpontjában, így a Cstv.
  21. §-ának értelmében az ő kötelezettsége volt a felszámoló felé előírt irat- és vagyonátadási kötelezettség teljesítése. Összességében a II. rendű alperes vonatkozásában arra a következtetésre jutott, hogy felelőssége az I. rendű alperessel egyezően megállapítható, azonban a II. rendű alperes esetén nem az általa megtett intézkedések tartalma okán, hanem a tevőleges magatartása hiányában. A vagyonvesztés és a hitelezői érdeksérelem tekintetében ugyanakkor azt állapította meg, hogy a II. rendű alperes ügyvezetői időszaka nem eredményezte a társasági vagyon további csökkenését, felelősségének mértéke az I. rendű alperessel egyező. Az ítélettel szemben az I. rendű alperes terjesztett elő fellebbezést, melyben az ítélet megváltoztatását és a felperes keresetének elutasítását kérte. Előadta, hogy a felperesi követelésnek nincs jogalapja, az adósnál nem volt fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet, minden hosszú és rövid lejáratú kötelezettségét határidőben rendezte, sem köztartozása, sem jelentős beszállítói tartozása nem volt, jelentős árukészlettel és követelésállománnyal rendelkezett. A per során végig vitatta, hogy bármely tevékenysége által az adós vagyona csökkent volna. Fenntartotta azon álláspontját, hogy a felperesi megállapítási kereset elkésett, így a per megszüntetésének van helye. Az elsőfokú bíróság
  22. sorszám alatt kiegészítő ítéletet hozott, amelyben megállapította, hogy az I. és II. rendű alperes felelőssége a S Kft. vagyonának csökkenéséért, valamint a hitelezői igények teljes kielégítésének 8.837.000 forint erejéig történő meghiúsulásáért egyetemleges. Továbbá a Fővárosi Ítélőtábla 15.Gpkf.45.936/2016/
  23. számú végzésében megállapított I. rendű alperesi perköltséget az I. rendű alperes köteles viselni. Határozatának indokolásában rögzítette, hogy a Fővárosi Ítélőtábla a 15.Gf.40.227/2017/3-I. számú végzésében a bíróság
  24. sorszámú ítéletével szemben az I. rendű alperes által benyújtott fellebbezés folytán indult másodfokú eljárást az elsőfokú ítélet kiegészítése tárgyában hozandó határozat jogerőre emelkedéséig, illetve az ellene bejelentett fellebbezés felterjesztéséig felfüggesztette, és az ügy iratait az elsőfokú bíróságnak az ítélet kiegészítése végett visszaküldte. A végzés értelmében az ítélet elleni fellebbezés érdemi elbírálásának akadálya, hogy a bíróság az ítéletében nem rendelkezett az alaposnak talált elsődleges kereseti kérelem azon részéről, ami az alperesek egyetemleges felelősségének kimondására irányult. Az ítélet rendelkező részébe foglalt döntés az alperesek egyetemleges felelősségének megállapítása körében hiányos és ellentmondó, nem egyértelmű az egyes alperesek felelősségének nagysága és egymáshoz viszonyított mértéke. A kiegészítő ítélettel szemben az I. rendű alperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben az ítélet megváltoztatását és az egyetemlegesség megállapításának mellőzését kérte. Előadta, hogy a kereset jogalap nélküli, így a vagyoni biztosíték nyújtására kötelezésnek és ezen kötelezettség egyetemleges teljesítésének megállapításának nincs jogalapja. Megismételte, hogy az adós az I. rendű alperes ügyvezetésének idején nem volt fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben, az I. rendű alperes tevékenységére visszavezethetően nem csökkent a társaság vagyona, erre figyelemmel a felelősség nem állapítható meg. Fenntartotta, hogy a kereset elkésett és emiatt is elutasításnak van helye. A fellebbezések alaptalanok. A Fővárosi Ítélőtábla elsőként arra mutat rá, hogy az I. rendű alperes által előterjesztett mindkét fellebbezést együttesen tette vizsgálata tárgyává, mivel a
  25. és
  26. sorszámú ítéletek összefüggenek, a
  27. sorszámú ítélet a
  28. sorszámú ítélet kiegészítése, annak egyértelműsítése tárgyában hozott döntés. Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg és helytálló az abból levont jogi következtetése is. A felperes a keresetét a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló
  29. évi XLIX. törvény (Cstv.) 33/A. §
(1)bekezdésében foglaltakra alapította, amelynek jelen eljárásra alkalmazandó rendelkezése szerint a hitelező vagy - az adós nevében - a felszámoló a felszámolási eljárás ideje alatt keresettel kérheti a bíróságtól [
  1. §] annak megállapítását, hogy azok, akik a gazdálkodó szervezet vezetői voltak a felszámolás kezdő időpontját megelőző három évben, a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően ügyvezetési feladataikat nem a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján látták el, és ezáltal a gazdálkodó szervezet vagyona csökkent, vagy a hitelezők követeléseinek teljes mértékben történő kielégítését meghiúsították, vagy elmulasztották a környezeti terhek rendezését. ...Ha többen közösen okoztak kárt, felelősségük egyetemleges. A fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezte az az időpont, amelytől kezdve a gazdálkodó szervezet vezetői előre látták vagy ésszerűen előre láthatták, hogy a gazdálkodó szervezet nem lesz képes esedékességkor kielégíteni a vele szemben fennálló követeléseket. Az I. rendű alperes mindkét fellebbezésében arra hivatkozott, hogy a kereset elkésett, így annak elutasításának van helye. A hivatkozás nem alapos. Az I. rendű alperes az elkésettség tényére azért hivatkozott, mert a felperes a felszámolási eljárás befejeződését követően a kereseti kérelmét módosította, megállapítás mellett marasztalást is kért, majd később a kérelmét a megállapítás vonatkozásában tartotta fenn. Ebben a kérdésben azonban a Fővárosi Ítélőtábla a 15.Gpkf.43.035/2016/
  2. számú végzésével már állást foglalt, ezért azt a másodfokú bíróság a jelen fellebbezések kapcsán már nem vizsgálta. A fellebbezések érdemben sem alaposak. Az elsőfokú eljárás során lefolytatott szakértői bizonyítás körében megállapítást nyert a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezésének időpontja, amely
  3. december
  4. napja volt. Ettől kezdve a társaság átruházásának időpontjáig az I. rendű alperest terhelte az a kötelezettség, hogy ügyvezetési feladatait a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján lássa el, e körben a bizonyítás őt terhelte. Az I. rendű alperes azonban ezt nem bizonyította, az elkészült szakvélemény az ellenkezőjét támasztja alá. Az iratok alapján megállapítható, hogy az I. rendű alperes az adós társaság fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetében, 2010 évben több alkalommal is kölcsön visszafizetés jogcímen összesen 10.700.000 forintot vett fel készpénzben, mely magatartás azt támasztja alá, hogy az ügyvezető nem a hitelezők, hanem saját érdekeit szem előtt tartva döntött az adós vagyonának felhasználásáról, amely végső soron a vagyon csökkenését eredményezte. A Cstv. 33/A. §
(3)bekezdése kimondja, hogy amennyiben a vezető a felszámolás kezdő időpontját megelőzően nem tett eleget az adós éves beszámolója [összevont (konszolidált) éves beszámolója] külön jogszabályban meghatározott letétbe helyezési és közzétételi kötelezettségének, vagy nem teljesíti a 31. §
(1)bekezdés a)-d) pontja szerinti beszámolókészítési, irat- és vagyonátadási, továbbá tájékoztatási kötelezettségét, a hitelezői érdekek sérelmét vélelmezni kell. A II. rendű alperes a felszámoló irányába fennálló irat- és vagyonátadási kötelezettségének nem tett eleget, továbbá nem teljesítette a működése idejére, azaz a 2011. üzleti évre vonatkozó beszámoló letétbe helyezési és közzétételi kötelezettségét. Mindezekre tekintettel a II. rendű alperes felelősségét is megállapította az elsőfokú bíróság. E tekintetben az elsőfokú határozat - a II. rendű alperes fellebbezése hiányában - jogerőre emelkedett. Az I. rendű alperes fellebbezésében a felelősség megállapítása és a vagyoni biztosíték nyújtása körében az egyetemleges kötelezés mellőzését kérte, mivel álláspontja szerint az adós társaság az ügyvezetése idején nem volt fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben, tevékenységére visszavezethetően az adós vagyona nem csökkent. Ez a hivatkozás sem alapos, mivel mindkét ügyvezető felelőssége eltérő okból ugyan, de a Cstv. 33/A. §-a alapján, a fent kifejtettek szerint megállapítható, így az adós társaság vagyonában bekövetkezett csökkenésért, a hitelezői igények kielégítetlenségéért mindkét alperes felelősséggel tartozik és a Cstv. 33/A. §
(1)bekezdése a többek által elkövetett károkozás esetére az egyetemleges felelősség megállapítását írja elő. A kifejtettekre tekintettel a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság 38. sorszám alatt kiegészített 8. sorszámú ítéletének fellebbezett rendelkezését a Pp. 253. §
(2)bekezdése alapján helybenhagyta. A fellebbezés nem vezetett eredményre, ezért a Pp. 78. §
(1)bekezdése alapján az I. rendű alperes köteles viselni a másodfokú eljárásban felmerült saját, valamint a felperes perköltségét. Az ítélőtábla a felperes másodfokú perköltségének összegét a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. §
(3)
(5)bekezdése alapján mérlegeléssel 60.000 forint összegben állapította meg. Budapest,
  1. március
  2. Pálné dr. Mikola Júlia s.k. Spiegelbergerné dr. Pofonka Mariann s.k. dr. Rápolti Barbara s.k. a tanács elnöke előadó bíró bíró A kiadmány hiteléül: (Varga Beatrix)

🔗 Hivatalos forráshoz

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.