A Fővárosi Ítélőtábla a Lichy Ügyvédi Iroda (felperesi jogi képviselő címe) által képviselt felperes neve. felperes címe.) felperesnek a Denes Ügyvédi Iroda (fél címe 1; ügyintéző: dr. Denes Edina ügyvéd) által képviselt alperes neve(alperes címe) alperes ellen tartozás megfizetése iránt indult perében a Balassagyarmati Törvényszék
- június 29-én kelt 22.G.20.477/2016/
- számú részítélete ellen a felperes
- és
- sorszámon előterjesztett fellebbezése folytán meghozta a következő r é s z í t é l e t e t: A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság részítéletét helybenhagyja; kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 200.000 (Kétszázezer) forint + áfa összegű ügyvédi munkadíjból álló másodfokú perköltséget. A részítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás A felperes pontosított keresete 23.673.091 forint műsorszolgáltatási díj és járulékai, valamint 21.750.500 forint jelszolgáltatási díj és járulékai megfizetésére irányult. Az alperes az érdemi ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Az elsőfokú bíróság részítéletével a felperes jelszolgáltatási díj és késedelmi kamata megfizetése iránti kereseti kérelmét elutasította. Kötelezte a felperest, hogy az alperesnek 15 napon belül fizessen meg 855.415 forint + 27% áfa perköltséget. Az elsőfokú bíróság a Polgári perrendtartásról szóló
- évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.)
- §
(2)bekezdésének alkalmazásával meghozott részítéletében a felperes 21.780.500 forint és járulékainak megfelelő jelszolgáltatási díj iránti követelését bírálta el. Megállapította, hogy a felek között írásbeli megállapodás nem volt, a felperes ennek ellenére
- január 1-től
- május 31ig a szerződést teljesítette, amelyért az alperes jogelődjei, majd az alperes nem fizetett díjat. A felperes az érintett időszakban nem érvényesített díjigényt az alperessel, illetve jogelődjeivel szemben, számlát nem küldött, az első fizetési felszólítást
- június 25-én állította ki. Az elsőfokú bíróság a tanúvallomások alapján arra a következtetésre jutott, hogy a felek között több szerződéses kapcsolat volt, együttműködtek egymással, így a
- december 28-ai műsorszolgáltatási megbízási szerződés szerint az előfizetők számait egyesítve a műsorszolgáltatókkal kedvezményesebb díjért kötöttek szerződést. A szerződés a felperes részére kizárólagos jogosultságot biztosított a szerződés szerinti szolgáltatás végzésére. A M. 2... Zrt. (a továbbiakban: Zrt.) mint az alperes egyik jogelődje és a perben nem álló N. K. Kft.
- november 25-én kötött szerződést abból a célból, hogy a Zrt. kizárólagos tulajdont szerezzen a helyiségnevek területén lévő hírközlési hálózatokon és eszközökön, majd azokat hasznosítva adja át a felperesnek üzemeltetésre. A Zrt.
- november 30-án újabb megállapodást kötött a ....-al és F. I., aki azóta elhunyt. A megállapodás szerint a szerződő feleknek fontos érdeke fűződik ahhoz, hogy az 1.
- pontokban foglalt eszközök a szerződés hatálya alatt a felperes rendelkezésére álljanak, továbbá, hogy a Zrt. folyamatosan rendelkezzen a közvetlen és közvetett eszköztulajdonnal. Ennek az volt az oka, hogy néhai Fojt Istvánnak a Zrt. részvénycsomagjára biztosított vételi joga, illetve a vételi kötelezettsége kizárólag akkor állt fenn, ha azoknak a Zrt. tulajdonosa. A megállapodás részeként a Zrt. és a felperes előszerződést írtak alá bérleti szerződés megkötésére. A felperes likviditási helyzete miatt a bérleti szerződésben már alacsonyabb összegű bérleti díjban állapodtak meg. A felperes a Zrt. részére teljes egészében biztosította a sávszélességet, így a Zrt. fejállomásán működő digitális jelszolgáltatást biztosító eszközök leszerelhetővé váltak, melyeket a felperes
- március 31-én megvásárolt. A Zrt. mint hitelező
- február 8-án 15.000.000 forint, az alperes pedig augusztus 15-én 35.000.000 forint kölcsönt nyújtott a felperesnek, melyet a felperes visszafizetett. Mindezekből az állapítható meg, hogy a felperes új igazgatósági tagjainak
- március 25-ei megválasztásáig a felek együttműködése néhai Fojt István halála után is változatlanul fennállt. A felperes csak ezt követően mondta fel a jelszolgáltatási szerződést, és a felek közötti együttműködés megszakadt. Az együttműködés időtartama alatt azonban az alperesnek nem kellett a jelszolgáltatásért díjat fizetni, és ez nem azt jelentette, hogy a felperes a szolgáltatásáért nem kapott ellenszolgáltatást. A felek között a kölcsönös anyagi előnyökön alapuló gazdasági együttműködés a felmondásig változatlanul fennállt, és ennek része volt az is, hogy a jelszolgáltatásért nem kell díjat fizetni. Mindezekre tekintettel az elsőfokú bíróság a részítéletében a jelszolgáltatási díj megfizetése iránti keresetrészt elutasította, és döntésének indokaira tekintettel mellőzte a díj összegének meghatározása érdekében indítványozott további bizonyítást. Az alperes elévülési kifogására figyelemmel megállapította, hogy az elévült követelésrész jogalapja elévülés hiányában sem állna fenn. A részítélet elleni fellebbezésében a felperes annak megváltoztatását és a jelszolgáltatási díj iránti kereseti kérelmének teljesítését kérte. Előadta, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítási teherről megfelelően tájékoztatta a feleket, azonban az alperes által szolgáltatott bizonyítékok nem alkalmasak a díjszolgáltatás ingyenességének alátámasztására. Erről írásbeli bizonyíték nem áll rendelkezésre, és a tanúvallomások sem alkalmasak ennek igazolására. A tanúk az alperes jogelődjeinél, illetőleg az alperesnél is vezető tisztségviselők voltak, így vallomásuk nem minősülhet tanúvallomásnak. Nyilatkozatuk eljárási szempontból az alperes nyilatkozatának tekinthető. A felperesnél a korábbi és a jelenlegi igazgatósági tagok között már hosszabb ideje komoly érdekellentét állt fenn, így a tanúvallomások tartalma is erősen megkérdőjelezhető. A rendelkezésre álló bizonyítékok nem alkalmasak annak alátámasztására, hogy a felek, illetve jogelődjeik között a kölcsönös anyagi előnyökön alapuló együttműködés kiterjedt volna arra, hogy a felperes a két átadási ponton ellenérték nélkül biztosít jelszolgáltatást. Az elsőfokú bíróság azt helyesen állapította meg, hogy a társaságok közötti gazdasági együttműködés célja a kölcsönösen előnyös együttműködés volt. Arra azonban semmilyen bizonyíték nincs, hogy a felperes ennek keretében ingyenesen nyújtott jelszolgáltatást az alperes, illetőleg jogelődjei számára. Miután az alperesnek az ingyenesség alátámasztására felajánlott bizonyítása eredménytelen volt, a jogszabályi vélelem alapján megalapozott a felperes jelszolgáltatási díj iránti követelése. A részítélet hatályon kívül helyezése is indokolt, mert a jelszolgáltatási díj összegszerűsége tárgyában az elsőfokú bíróság a bizonyítást nem folytatta le. Az alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú bíróság részítéletének helybenhagyására irányult. Előadta, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást teljes körűen feltárta, és okszerű mérlegeléssel megalapozott döntést hozott. A tanúvallomások bizonyítékkénti értékelésének nem volt eljárási akadálya, míg az elsőfokú bíróság a döntését nem kizárólag a tanúvallomásokra alapította. További bizonyítékok mellett azt is értékelte, hogy a felperes a követelt összegre éveken keresztül nem tartott igényt. A kihallgatott tanúk a felek közötti együttműködés tekintetében egybehangzó és koherens vallomást tettek. Az alperes részletesen felidézte a tanúvallomások lényegesnek ítélt részeit. A követelés megalapozatlanságát alátámasztja, hogy a felek között ebben a tárgyban nem volt megállapodás, míg az érintett időszak egy részében nem is az alperes szolgáltatott, ezt követően pedig az együttműködés a korábbiak szerint zajlott. A tanúvallomások alapján a felperes a díjigényt tartósan nem érvényesítette, és annak mértékét utólag egyoldalúan határozta meg olyan időszakra is, amikor a felperes szolgáltatott. Az elsőfokú bíróság részítéletének a Pp.
- §
(4)bekezdése alapján nem volt fellebbezés hiányában jogerős rendelkezése, ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság részítéletét teljes egészében bírálta felül. A fellebbezés nem alapos. Az elsőfokú bíróság a felperes jelszolgáltatási díj megfizetése iránti követelésének elbírálásához szükséges bizonyítási eljárást lefolytatta, és a tényállást helyesen állapította meg. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság részítéletének indokolásával alapvetően egyetértett, ezért a felperes fellebbezése folytán az alábbiakkal egészíti ki, illetőleg pontosítja. A keresetlevélben fel kell tüntetni az érvényesíteni kívánt jogot az annak alapjául szolgáló tények előadásával [Pp. 121. §
(1)bekezdés c) pont]. A felperes tényállításának hiányosságai már önmagukban kétségessé tették az általa érvényesített jog fennállását, mert a felek közötti folyamatos gazdasági együttműködésre tekintettel nem jelölte meg, hogy a kiválasztott időszakban milyen ténybeli alapon követeli a jelszolgáltatási díjat. Egyáltalán nem adta elő, hogy a Cs. és a P. helyállomások hálózatait a kereset alapját képező időszakban ki üzemeltette. A felperes arra sem adott megfelelő magyarázatot, hogy az elektronikus hírközlésről szóló
- évi C. törvény hatálya alá tartozó szolgáltatások tekintetében milyen jogviszony jött létre a felek között. A tanúvallomások alapján pedig kifejezetten kétséges, hogy ebben az időtartamban az alperes részére folyamatos szolgáltatást nyújtott. A felperes alkalmazásában álló anyaggazdálkodási igazgató tanúvallomása szerint az alperes 2013-ban vette át a pátyi hálózat üzemeltetését, amelyet előtte a felperes üzemeltetett. Mindehhez képest a felperes nem adta magyarázatát annak sem, hogy milyen kötelmi jogviszony alapján követeli a jelszolgáltatási díjat erre a területre is
- január 1-től kezdődően. A tanúvallomás alapján az alperes a csepeli hálózatnál a hálózatok összekötéséig önálló fejállomással rendelkezett. A hálózatok összekötésének időpontjára pedig az eszközök átruházását tanúsító
- május 31-én kelt adásvételi szerződés az iránymutató, amely ugyancsak cáfolja a felperes által saját szolgáltatásaként megjelölt időszak kezdetét. A másodfokú bíróságnak nincs oka arra, hogy a felperes alkalmazásában álló anyaggazdálkodási igazgató tanúvallomását kétségbe vonja, így a bizonyítékok még a felperesnek azt a tényállítását sem támasztják alá, hogy az általa megjelölt időszakban valóban szolgáltatást nyújtott az alperesnek. A felperes a kereset alátámasztásaként kizárólag a visszterhesség vélelmére hivatkozott anélkül, hogy értékelhető tényállítást tett volna a díjfizetés alapját képező kötelmi jogviszony lényeges tartalmi elemeire. A visszterhesség vélelmére történő hivatkozás azonban nem pótolja a keresettel érvényesített jog alapjául szolgáló tények előadásának és bizonyításának hiányosságait. Nem vitás, hogy a felperes
- június 25-ig a fejállomás használatáért az alperessel szemben évekig nem érvényesített díjat, utólagos követelése pedig hiányos és ellentmondásos, valamint olyan tényállításokon alapul, amelyek a szolgáltatott bizonyítékok egyikével sem állnak összhangban. Mindezekre tekintettel az elsőfokú bíróság a felek tényállításai és a bizonyítékok együttes értékelése alapján [Pp.
- §
(1)bekezdés] helyesen jutott arra a következtetésre, hogy a felek a fejállomások használatát nem tekintették külön pénzbeli szolgáltatás alapját képező olyan szolgáltatás igénybevételének, amelyért az alperesnek a kölcsönös együttműködésen alapuló összetett gazdasági kapcsolatban külön pénzbeli szolgáltatást kellett volna fizetnie. A kifejtett indokokra tekintettel a másodfokú bíróság a Pp. 253. §
(2)bekezdése értelmében – visszautalva a 254. §
(3)bekezdése alapján annak helyes indokaira – az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A felperes fellebbezése eredménytelen volt, ezért a Pp. 239. §-a alapján irányadó 78. §
(1)bekezdése értelmében köteles az alperesnek az ügyvédi munkadíjban felmerült másodfokú perköltségeit megfizetni, amelynek összegét a másodfokú bíróság a 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet 3. §
(2)és
(5)bekezdései alapján állapította meg. Budapest,
- március
- . Koday Zsuzsanna a tanács elnöke . Bleier Judit . Pusztai Anita előadó bíró bíró