Gf.40200/2018/4 – Fővárosi Ítélőtábla

(2)bekezdését és a 18/1999.(II.5.) Korm. rendelet ( továbbiakban: Kormányrendelet)1. §

1. a)és
2. b)pontjait jelölte. Az I. rendű alperes a kereset elutasítását kérte. A II. rendű alperes a perben érdemi nyilatkozatot nem tett. Az elsőfokú bíróság az ítéletével a keresetet elutasította és kötelezte a felperest az I. rendű alperes részére 38.100 forint perköltség megfizetésére, megállapította, hogy az eljárási illetéket a Magyar Állam viseli. Határozata indokolásában tényként rögzítette, hogy a felperes mint készfizető kezes és zálogkötelezett, valamint a II. rendű alperes, mint zálogkötelezett és az I. rendű alperes, mint zálogjogosult között 2007. június 21. napján a közöttük létrejött lakásvásárlási kölcsönszerződés alapján biztosítékul önálló zálogjogot alapító szerződés elnevezéssel jelzálogszerződés megkötésére került sor, amellyel a felek jelzálogjogot alapítottak a felperes és a II. rendű alperes 1/2-1/2 tulajdoni hányadát képező .... szám alatti ingatlanra. Jogi indokolása szerint a keresettel támadott szerződéses rendelkezések tekintetében az I. rendű alperes nem vitatta, hogy egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltételnek minősülnek, ezért azok tisztességtelensége vizsgálható volt. Úgy foglalt állást, hogy a jelzálogszerződés 13. pontja a régi Ptk. 260. és 261. §-okban foglaltaknak megfelel, ezért a szerződési pont tisztességtelensége nem vizsgálható a régi Ptk. 209. §

(6)bekezdése alapján. Amennyiben vizsgálható lenne a szövegezése, abban az esetben is világos és érthető. Kiemelte, hogy a régi Ptk.

1. § diszpozitív szabály, amelytől a felek egyező akarattal eltérhetnek, azt a felek között létrejött szerződés tölti meg konkrét tartalommal, az a rendelkezés, amely lehetővé teszi azt, hogy a zálogkötelezett a biztosíték kiegészítésének nem tesz eleget és emiatt azonnali hatályú felmondás eszközével él, a régi Ptk.
2. §-ából következik. A szerződés
3. pontja vizsgálata során a régi Ptk.
4. §

(1)és

(2)bekezdésének idézésével arra a következtetésre jutott, hogy az lehetőséget biztosít a jogosultnak a zálogtárgy bírósági végrehajtás mellőzésével történő értékesítésre. A szerződés tartalmazza a legalacsonyabb eladási ár számításának módját, illetve a szerződésben rögzítésre került a zálogjogosult kielégítési jogának megnyíltától számított határidő is. A feltétel rögzít, hogy az ingatlanok eladási ára a kijelölt két értékbecslő cég értékbecslésében meghatározott likvidációs érték számtani fogalmának 90%-ánál nem lehet alacsonyabb. A szerződési rendelkezés az értékbecslő cég kiválasztása körében mind a felperes, mind az alperesek számára ugyanazokat a jogokat biztosítja. Kiemelte, hogy az értékbecslő által elkészített értékbecslés vitatására az I. rendű alperesnek sincs jogosítványa, tehát a szerződés ezen rendelkezése nem bontja meg a szerződésből fakadó jogok és kötelezettségek egyensúlyát a felperes mint fogyasztó hátrányára. Az a körülményt, hogy az ingatlan eladási ára két egymástól független értékbecslő által elkészített értékbecslésből kerül kialakításra, megfelelő garanciát nyújt az I. rendű alperessel szerződők számára. Az ítélettel szemben a felperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben elsődlegesen az elsőfokú ítélet kereseti kérelme szerinti megváltoztatását, másodlagosan pedig az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróságnak a per újabb tárgyalásra és újabb határozat hozatalra történő utasítását kérte. Előadta, hogy az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta a régi Ptk. 209/A. §

(2)bekezdésében a Kormányrendelet 1. §

1. a)és
2. b)pontjában, továbbá a régi Ptk. 261. §

(2)bekezdésében foglaltakat, továbbá nem tett eleget a Pp. 221. §

(3)bekezdésében foglalt indokolási kötelezettségének és nem megfelelően alkalmazta a Kormányrendelet 1. §

1. j)és
2. b)pontjaiban írtakat. A zálogszerződés 13. pontja körében lényegében megismételte az elsőfokú eljárásban kifejtett érveit, utalt arra, hogy a szerződéses rendelkezés nem azonos a régi Ptk. 261. §

(2)bekezdésében írtakkal, erre tekintettel is a rendelkezés tisztességtelensége vizsgálható, ezentúl vizsgálható a 93/13/EGK irányelv 5. cikkében foglaltak alapján is. Mivel a fedezet elfogadási okok rejtve maradtak, ezért a szerződési feltétel tisztességtelen. A bank önkényes értelmezésére van bízva, hogy mit fogad el fedezetként, ezért a Kormányrendelet 1. §

1. a)és
2. b)pontjába is ütközik a szerződéses rendelkezés. A zálogszerződés 14. pontja körében szintén az elsőfokú eljárásban előadott érveit ismételte, kiemelte, hogy az adósnak semmilyen beleszólása nincs a szakértői lista összeállításába és a szakvéleményben foglaltakat a bankkal ellentétben gyakorlatilag az adós nem vitathatja, azt el kell fogadnia. Ezen túl hivatkozott arra, hogy a kereseti kérelmében a választott bírósági kikötést szabályozó 19. tisztességtelenségének a megállapítását is kérte, amelyről az elsőfokú bíróság nem határozott. Az I. rendű alperes érdemi ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását és a felperes perköltségben való marasztalását kérte. Kiemelte, hogy az elsőfokú eljárás során előadott érveit fenntartja, állította, hogy a felperesnek téves az állásfoglalása abban, hogy a zálogkötelezett kizárólag az állagromlás miatti értékcsökkenés esetén kötelezhető, hiszen a régi Ptk. 260. §

(2)bekezdésében a tulajdonos - aki a zálogkötelezett - nemcsak a zálogtárgy állagromlása esetére, hanem annak értékcsökkenése esetére akként rendelkezik, hogy a jogosult új zálogtárgyat vagy az értékcsökkenésnek megfelelő további fedezetet követelhet. Ebből következően a zálogkötelezett új zálogtárgy nyújtását, illetve az értékcsökkenéssel megegyező megfelelő további fedezetet követelhet a zálogkötelezettől, Lényegesnek tartotta, hogy a fedezet értékének változása, amely a fedezet eredeti értékére történő kiegészítését megalapozhatja, objektíve vizsgálható. Akkor terheli a felperest a kiegészítés kötelezettsége, ha őt felszólította. Kizártnak tartotta a Kormányrendelet 1. § b) pontjának és ez alapján a régi Ptk. 209. § 1. és 209/A. §

(2)bekezdésének az alkalmazását. Utalt a Fővárosi Ítélőtábla 18.Pf.21.334/2016/

1. számú, a 9.Pf.20.473/2017/4/4-II. sorszámú, a 10.Gf.40.109/2017/5-II. sorszámú és a 4.Pf.21.065/2017/
2. számú ítéleteire, ezen túl a Szegedi Ítélőtábla és a Pécsi Ítélőtábla hasonló kérdéskörben hozott ítéleteire. A II. rendű alperes fellebbezési ellenkérelmet nem terjesztett elő. Az ítélőtábla az ítélet elleni fellebbezést az
3. évi III. törvény (régi Pp.) 256/A. §

(1)bekezdés f) pontja alapján tárgyaláson kívül bírálta el. Az elsőfokú ítéletnek jogerőre emelkedett rendelkezése nem volt, ezért azt az ítélőtábla teljes terjedelmében vizsgálta felül. A felperes fellebbezése részben megalapozott. A felperes másodlagos fellebbezési kérelme az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére is irányult. Az ítélőtábla elsődlegesen ezt az indítványt vizsgálta, mert annak megalapozottsága az elsőfokú ítélet érdemi felülbírálatát kizárja. A fellebbezésben a felperes nem jelölte meg konkrétan, hogy a hatályon kívül helyezést a régi Pp. 252. §

(2)vagy

(3)bekezdésében foglaltak alapján kéri-e. Utalt arra, hogy az elsőfokú bíróság megsértette a Pp. 221. §

(3)bekezdését. A hivatkozás nem fog helyt. Az elsőfokú bíróság az indokolási kötelezettségének maradéktalanul (a jogszabályhelyek megjelölésével, a ténymegállapítás és a bizonyítékok értékelésével) eleget tett. Ezért az ítélőtábla az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére okot nem látott, azt érdemben vizsgálta felül. Az elsőfokú bíróság a jogvita elbírálásához szükséges mértékben feltárta a tényállást, és abból a szerződés keresettel támadott

1. pontja tekintetében érdemben helytálló jogi következtetést vont le, amellyel az ítélőtábla maradéktalanul egyetértett, azonban annak jogi indokolását - a fellebbezésben és az ellenkérelemben foglaltakra tekintettel - az alábbiak szerint kiegészít. Nem osztotta azonban a szerződés
2. pontja tekintetében az elsőfokú ítélet érdemi döntését és annak jogi indokolását. A fellebbezésben foglaltak és a felterjesztett iratok alapján először arra mutat rá az ítélőtábla, hogy a választottbírósági kikötést tartalmazó
3. pontja tekintetében az elsőfokú bíróság a
4. szám alatti végzésével a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül - a Pp.
5. §

(1)bekezdés d) pontja alapján elutasította, a támadott szerződési rendelkezés tekintetében a

1. szeptember
2. napján kelt és
3. november 18-án jogerőre emelkedett 7.G.40.746/2015/
4. szám alatt részítéletben foglalt döntésére figyelemmel. Az ítélőtábla álláspontja szerint a keresetlevél részben történő idézés kibocsátása nélküli elutasításának nem, helyette a per megszüntetésének lett volna helye a régi Pp.
5. §

(1)bekezdés a) pontja alapján, azonban tény, hogy erről a szerződési rendelkezésről már jogerős ítélet meghozatalára kerül sor. A felperes az elsőfokú eljárás során a

1. számú végzéssel szemben fellebbezést nem terjesztett elő, a végzés
2. június 10-én jogerőre emelkedett. Mindezek alapján jelen elsőfokú ítélet e szerződési pontról rendelkezést nem tartalmazott, nem is tartalmazhatott, amelynek hiányában fellebbezés előterjesztésére a felperesnek lehetősége nem volt. A szerződés
3. pontja tekintetében az ítélőtábla a felperesi fellebbezésben foglaltakat osztotta. Az
4. évi IV. törvény (régi Ptk.)
5. §

(1)bekezdése szerint: A zálogjog megszűnik akkor is, ha a zálogtárgy elpusztul.

(2)Ha a zálogtárgy elpusztulásáért vagy értékcsökkenéséért a tulajdonos felelős, továbbá, ha a zálogtárgyat biztosítékadási kötelezettség alapján kötötték le, és a kárért a jogosult nem felelős, a tulajdonostól, illetőleg a biztosíték adására kötelezettől megfelelő új zálogtárgyat vagy az értékcsökkenésnek megfelelő további fedezetet lehet követelni. A 261. §

(1)bekezdése szerint a jelzálogjog esetén a zálogtárgy a zálogkötelezett birtokában marad, aki jogosult a dolog rendeltetésszerű használatára, hasznosítására, köteles azonban annak épségét megőrizni. Ha a kötelezett vagy harmadik személy a zálogtárgy épségét veszélyezteti, a jogosult kérheti a veszélyeztető cselekmény megtiltását és a veszély elhárításához szükséges intézkedések elrendelését.

(2)Ha a zálogtárgy állagának romlása a követelés kielégítését veszélyezteti, a jogosult kérheti a zálogtárgy helyreállítását vagy a veszélyeztetés mértékének megfelelő biztosíték adását. Ha a kötelezett a jogosult felhívásának megfelelő határidőn belül nem tesz eleget, a jogosult kielégítési jogát gyakorolhatja. A régi Ptk. fenti rendelkezése a zálogtárgy állagromlásának esetét szabályozza, ezzel szemben a szerződéses kikötés a zálog romlásáról ír, ami magában foglalja az állagromlás mellett az egyéb ok folytán bekövetkező értékcsökkenést is. Ez utóbbit a régi Ptk. hivatkozott rendelkezése nem ismeri. Az idézett jogszabályi rendelkezés szövege és a szerződési rendelkezésben megfogalmazott "egyéb ok folytán bekövetkező értékcsökkenés" sem szövege, sem tartalmában nem azonos. A rendelkezés tisztességtelensége ezért vizsgálható. Az ítélőtábla osztja ebben a körben a Fővárosi Ítélőtábla 14.Gf.40.398/2017/6/III. számú ítéletében foglaltakat (ítélet 5-6.oldal), amely szerint a szerződés ugyanakkor nem határozza meg, hogy milyen egyéb ok folytán bekövetkező értékcsökkenésről lehet szó, az nem egyértelmű, nem világos, nem érthető. A fogyasztó számára nem ismerhető fel, hogy mely feltételek bekövetkezése eredményez további kötelezettséget a részére, a különböző, olykor ellentétes hatásokat hogyan kell értékelni az zálog romlása körében milyen egyéb feltételek lehetségesek. Az átlátható és pontos megfogalmazás hiányában az alperes van abban a helyzetben, hogy ezen szerződéses rendelkezésre utalással választása szerint bármit megjelölhessen az értékcsökkenés okaként. A kifejtettekre tekintettel az ítélőtábla eltérő jogi álláspontja okán a fenti szerződési feltétel tekintetében az elsőfokú ítéletet a régi Pp. 253. §

(2)bekezdésében foglaltak alapján megváltoztatta. A szerződés 14. pontja tekintetében az érdemben helytálló elsőfokú bírósági ítéletre utalással az alábbiakat emeli ki. A vitatott szerződési rendelkezés szerint: „a felek megállapodnak abban, hogy a zálogjogosult a kielégítési jogát az annak megnyíltát követő 183 napon belül bírósági végrehajtás mellőzésével úgy is gyakorolhatja, hogy a zálogtárgyakat maga értékesíti vagy árverés szervezésével üzletszerűen vagy hivatalból foglalkozó személynek megbízást ad. A zálogtárgyak ilyen módon történő értékesítése esetére a felek megállapodnak abban, hogy az ingatlan legalacsonyabb eladási árának meghatározása céljából az ingatlanról - a bank birtokában lévő ingatlanra vonatkozó értékbecslés felülvéleményezésére - értékbecslést készíttetnek a bank által elfogadott két értékbecslő céggel, amelyből az egyiket a bank, másikat a zálogkötelezettek jelöli ki. A bank az általa elfogadott értékbecslők listáját a kijelölésre vonatkozó felhívással együtt megküldi a zálogkötelezettek részére. Amennyiben a zálogkötelezettek a kijelölésre vonatkozó felhívástól számított 3 munkanapon belül nem jelölnek ki értékbecslőt, akkor a bank él a kijelölés jogával mindkét értékbecslő cég tekintetében. Az ingatlan eladási ára a jelen pontban részletezettek szerint kijelölt két értékbecslő cég értékbecslésben meghatározott likvidációs értékek (azonnali értékesítési piaci ár) számtani átlagának 90%-ánál nem lehet alacsonyabb. Az értékbecslések elkészítésének költsége adóst terheli. A zálogjogosult a jelen pont szerinti értékesítése esetén - a zálogtárgyat a tulajdonosai helyett és nevében eljárva - jogosult a zálogtárgyak tulajdonjogának átruházására, az erre vonatkozó adásvételi szerződés megkötésére és a vevő tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartási bejegyzéséhez a bejegyzési engedély megadására. Zálogjogosult vagy a zálogjogosult által az értékesítéssel megbízott köteles a zálogkötelezettet az értékesítés előtt az értékesítés módjáról, helyéről és idejéről értesíteni. A zálogtárgy értékesítésének bevétele a zálogjogosultat illeti meg, de köteles a zálogkötelezettel elszámolni és a zálogtárgyak értékesítéséből befolyt bevételnek a követelést, annak járulékait, valamint az értékesítéssel kapcsolatos egyéb költségeket meghaladó részét a zálogkötelezettnek megfizetni." A régi Ptk. 257 §

(1)és

(2)bekezdései biztosítják a jogot a zálogjogosultnak, hogy a zálogtárgyat bírósági végrehajtás mellőzésével értékesítse és meghatározza azok keretfeltételeit. Az ítélőtábla jelen tanácsa a 20.Gf.40.533/2017/6-os számú ítélete 6. oldalán kifejtette, hogy a szerződési feltétel tisztességessége a régi Ptk. 209. §

(4)bekezdése alapján vizsgálható. Lényegében a vita tárgyát az képezte, hogy a keretet kitöltő perbeli szerződési rendelkezés alkalmas-e a felek közötti egyensúly fogyasztó hátrányára történő indokolatlan megbontására, egyenlőtlenséget idéz-e elő az irányelv 3. cikk

(3)bekezdésében foglaltak alapján. A régi Ptk. 257. §

(1)és

(2)bekezdései a zálogjogosulti értékesítésre kivételként nyújtanak lehetőséget. A keretszabályozást kitöltő szerződési szabályozásnál pedig fontos elv, hogy a felek megállapodása a bírósági végrehajtáshoz hasonlóan garanciákat biztosítson, és ne járjon az adós végrehajtási eljárásban (Vht-ben) védett érdekeinek a sérelmével. Ezen túl a megfogalmazás világos és érthető módon határozza meg a legalacsonyabb értékesítési ár meghatározásának módját. Adott esetben a legalacsonyabb ármeghatározási mód a fenti feltételeknek megfelel, a számítás alapját a két értékbecslő által meghatározott érték számtani közepe és az ebből számítandó legalacsonyabb árat világosan rögzíti. A felperes fellebbezésében alaptalanul hivatkozott arra, hogy az adósnak semmilyen beleszólása nincs a szakértői lista, az értékbecslők összeállítására és a szakvéleményben foglaltak felülvéleményezésére. Mint arra a Debreceni Ítélőtábla Pf.II.20.215/2017/4. számú ítéletében rámutatott, amennyiben mindkét fél választhat szakértőt a bank által összeállított listáról, az nem biztosít egyoldalú hatalmasságot a bank számára, mindezek alapján a szerződési rendelkezés nem ütközik a Kormányrendelet 1. §

(1)bekezdés a) pontjába. A kifejtettekre tekintettel e szerződési pont tekintetében az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta a Pp. 253.§

(2)bekezdése alapján. A felperes fellebbezése részben vezetett eredményre, ezért a felek pervesztesség és pernyertesség aránya 50-50%, amelyre tekintettel az ítélőtábla a Pp. 78. §

(1)bekezdése alkalmazásával a feleket kötelezte saját perköltségük viselésére. A felperes részére engedélyezett személyes költségmentesség folytán a feljegyzett 2 x36.000 (72.000) forint eljárási illeték és 2 x48.000 (96.000) forint fellebbezési illetékből az I. rendű alperest kötelezte annak 1/2 része állam javára történő megfizetésére, és a 6/

1. (VI.26.) IM rendelet
2. §-a folytán a felperesre jutó kereseti és fellebbezési illeték tekintetében megállapította, hogy azt a Magyar Állam viseli. A II. rendű alperesnek a másodfokú eljárásban költsége nem merült fel, ezért arról az ítélőtáblának rendelkezni nem kellett. Budapest,
3. május
4. napján . Ócsai Beatrix s.k. a tanács elnöke, előadó dr. Bicskei Ildikó s.k. bíró A kiadmány hiteléül: . Kovaliczky Ágota s.k. bíró