Mfv.10157/2017/2 – Kúria

(1)bekezdés b) pontja alapján indokolás nélkül

1. június 18-ával felmentéssel megszüntette. Mindkét felperes 2 havi felmentési időre járó illetményt, ezen felül az I. rendű felperes 5 havi, a II. rendű felperes 1 havi végkielégítést kapott, és a munkáltató a felmentési idő teljes tartamára a munkavégzési kötelezettség alól mentesítette őket. A felperesek kereseti kérelme és az alperes védekezése [3] [4] A felperesek a megismételt eljárásban többször módosított és pontosított kereseti kérelmükben a felmentés jogellenességének megállapítását kérték a jogviszonyuk helyreállítása mellőzésével. Elsődlegesen a köztisztviselők jogállásáról szóló
2. évi XXIII. törvény (Ktv.)
3. §

(1)-

(3)bekezdése szerint érvényesítették a kereseti követelésüket, másodlagosan a Ktv. 60. §

(1)bekezdése szerint a

(4)bekezdés alapján 36 havi átlagkeresetnek megfelelő átalánykártérítés kiegyenlítésére tartottak igényt. Ezen túlmenően végkielégítés iránt terjesztettek elő keresetet az alperes perköltség fizetésre kötelezése mellett. Hivatkozásuk szerint a munkáltatói intézkedés rendeltetésellenes volt, a jogviszony megszűnés hátterében az állt, hogy a munkáltató azon személyektől kívánt megszabadulni, akikkel szemben büntetőeljárás indult. A

1. áprilisi munkáltatói intézkedés okszerűtlen, megmagyarázhatatlan, mivel az azt megelőző hónapokban a munkajogi státuszuk értékelésére vezető fejlemények nem váltak ismertté, a
2. január végére tehető gyanúsítási kör bővülése a felperesek személyét nem érintette. A felperesek az egyenlő bánásmód megsértésére is hivatkoztak. Nehezményezték, hogy amíg egyes, a büntetőeljárással ugyancsak érintett munkatársaik előtt megnyílt a jogviszonyuk közös megegyezéssel történő megszüntetésének lehetősége, számukra ezt a munkáltató nem biztosította. E körben azonban nem a
3. évi CXXV. törvény (Ebktv.)
4. § c) pontja alapján jelölték meg védett [5] tulajdonságukat, hanem a rendeltetésellenességet hangsúlyozták. Az alperes a keresetek elutasítását kérte. Az első- és másodfokú ítélet [6] A Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 1.M.44/2014/
5. számú ítéletével a felperesek keresetét elutasította rögzítve, hogy az illeték az állam terhén marad. [7] Az elsőfokú bíróság utalt az Alkotmánybíróság 8/
6. (II.18.) AB határozatára, amely a Ktjv.
7. §

(1)bekezdésének alkotmányellenességét állapította meg, és azt

1. május 31-ei hatállyal megsemmisítette. A határozat indokolásából egyértelműen kitűnik annak célja, ezért a bíróság rögzítette, hogy az átmeneti időben az alkotmányellenesnek minősített jogszabály alkalmazása a kormánytisztviselői jogviszony indokolás nélküli, felmentéssel való megszüntetése a munkáltatói intézkedést önmagában nem teszi jogellenessé. [8] Az elsőfokú bíróság a Kúria Mfv.I.10.078/2014/
2. számú ítélete alapján rámutatott arra, hogy a felmentés jogellenessége megállapításának az Alapjogi Charta rendelkezéseinek megsértésére hivatkozással nem lehet helye. [9] Az elsőfokú bíróság a megismételt eljárásban lefolytatott kiegészített bizonyítás eredményeként arra a következtetésre jutott, hogy a munkáltatói intézkedés rendeltetésellenessége, a dolgozók visszaélésszerű eltávolítása tényszerűen nem állapítható meg. A munkáltatónak a
3. január végi újabb meggyanúsításokat követően egy, a hivatallal szembeni közbizalmat érintő „kényes" helyzetben kellett megoldást keresnie.
4. január, illetve február hónapban szembesült azzal, hogy nem csupán egy elszigetelt, néhány dolgozót érintő bizalmi problémáról van szó, valamint hogy a felelősség kérdése a fegyelmi eljárás eszközeivel nem kezelhető. A munkáltató előtt ismertté vált, hogy a felperesek meggyanúsításuk óta nem tudták tisztázni magukat a hatóságok előtt, az eljárás velük szemben januárban továbbra is folyamatban volt. A büntetőjogi felelősséget esetlegesen megalapozó cselekmények mibenlétét illetően a hatóságoktól a nyomozás érdekeire tekintettel érdemi tájékoztatást nem kaptak, és szembesülniük kellett azzal, hogy a történteket a nyilvánosság és a sajtó mind nagyobb figyelemmel kíséri. [10] A munkáltatóijogkör gyakorlójának
5. februárjában egy, a korábbitól alapvetően eltérő, kiélezett helyzetben kellett vizsgálni az érintett személyek munkajogi státuszát, szolgálati viszonyuk fenntarthatóságának kérdését. [11] A munkáltatóijogkör gyakorlója a felperesek terhére rótt körülmények ismeretében hosszabb időn át nem élt az indokolás nélküli felmentés lehetőségével annak ellenére, hogy a Ktjv.
6. §

(1)bekezdése várható alkotmánybírósági revíziójáról

1. februárját megelőzően már tudomása volt. [12] Az a körülmény, hogy a munkáltatóijogkör-gyakorló egyesek vonatkozásában a jogviszony megszüntetésének eltérő módját alkalmazta, vagyis a közös megegyezést is lehetővé tette, önmagában az egyenlő bánásmód követelményének sérelmét nem jelenti. A munkáltatónak módjában állt mérlegelni, hogy a nála foglalkoztatottak szakmai életútja, teljesítménye, személyi körülményei alapján a felmentés alternatívájaként mást ajánl-e jogviszony megszüntetésként, vagy a foglalkoztatottja ilyen irányú kezdeményezését elfogadja-e. Az ezzel kapcsolatos álláspont kialakítása, döntés meghozatala a munkáltató diszkrecionális jogkörébe tartozott. [13] A felperesek fellebbezése folytán eljárt Székesfehérvári Törvényszék 2.Mf.20.381/2016/
2. számú ítéletével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta, és rögzítette, hogy a fellebbezési illetéket az állam viseli. [14] A másodfokú bíróság kifejtette, hogy az alperes döntésének időpontjában a felperesekkel szemben megindult büntetőeljárásban érdemi változás nem történt, változatlanul büntetőeljárás hatálya alatt álltak ugyanúgy, mint a fegyelmi eljárás
3. júniusi megindításakor, illetve annak utóbb elrendelt felfüggesztésekor. [15] Az alperes
4. január 25-én szerzett tudomást arról, hogy a nyomozóhatóság újabb hét munkavállalót gyanúsított meg az alperes működését érintő okokból, amelyben a felperesek nem voltak érintve. Az alperes számára ekkor azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a nyomozóhatóság által feltárt jogsértések nem csupán elszigetelt jelenségek, hanem több alperesi foglalkoztatottat érintenek. Nyilvánvalóvá vált, hogy mind a nyomozás, mind pedig a büntetőeljárásban érintettek büntetőjogi felelőssége kérdésében a jogerős döntés megszületése hosszabb ideig elhúzódhat. [16] Megállapítható, hogy
5. január 25-ét követően az alperes arról döntött, hogy a büntetőeljárás hatálya alatt álló dolgozók jogviszonyát megszünteti. Nem vizsgálta egyidejűleg a megszüntetési okokat, hanem egységesen az érintettekkel szemben megindult büntetőeljárás tényére alapította intézkedését. Ezt támasztják alá M.R. munkáltatóijogkör-gyakorló tanúvallomásában előadottak, valamint az a tény, hogy
6. január 25-ét követően az alperes a még jogviszonyban álló, de büntetőeljárás hatálya alatti foglalkoztatottak jogviszonyát
7. június végéig vagy közös megegyezéssel, vagy felmentéssel kivétel nélkül megszüntette. [17] A Ktjv. nem szabott határidőt arra nézve, hogy az indokolás nélküli felmentést milyen időtartamon belül lehet gyakorolni. Az alperes a
8. január 25-ei újabb gyanúsítotti körről történő tudomásszerzést követően a felperesek esetében a fegyelmi eljárást február 4-én ismételten felfüggesztette, ezt követően áprilisban döntött a jogviszony megszüntetéséről. Időközben azonban kereste azokat a megoldásokat, amelyek a büntetőeljárások megindulása ellenére az adóhatóság tekintélyének megóvását, a közbizalom helyreállítását biztosítják, és megtette az ezzel kapcsolatos intézkedéseket. Az alperes nem volt elzárva attól, hogy a felperesek fegyelmi eljárásának felfüggesztése ellenére a jogviszony más módon való megszüntetéséről döntsön. Önmagában tehát az a körülmény, hogy e döntését csak
9. áprilisban hozta meg, a munkáltatói intézkedés jogellenességét nem alapozza meg. Az alperes nem csupán egyes, hanem valamennyi
10. január 25-éig ismertté vált büntetőeljárással érintett személy közszolgálati jogviszonyát megszüntette. Ilyen tényállás mellett pedig a felperesek által felhozottak a rendeltetésellenes alperesi joggyakorlás megállapítására nem voltak alkalmasak. A felperesek felülvizsgálati kérelme és az alperes ellenkérelme [18] A felperesek a felülvizsgálati kérelmükben elsődlegesen a jogerős ítélet „megváltoztatását" és a kereseti kérelmüknek való helyt adást kérték, másodlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése mellett az ügyben eljárt bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását indítványozták. Jogszabálysértésként a Ktv.
11. §-át, valamint a Polgári perrendtartásról szóló
12. évi III. törvény (Pp.)
13. §

(2)bekezdését, 164. §

(1)bekezdését,

1. §-át,
2. §

(1)bekezdését, 221. §

(1)bekezdését, 227. §

(1)bekezdését,

1. §át, és a
2. §

(3)bekezdését jelölték meg. [19] Álláspontjuk szerint a törvényszék által adott iránymutatás szerinti bizonyítási eljárást az elsőfokú bíróság lefolytatta, ennek ellenére téves következtetésre jutott. [20] A felperesek büntetőjogi helyzetében a

1. június 16-ai gyanúsítást követően
2. májusáig változás nem következett be, amikor a vesztegetés miatt megszüntették a nyomozást velük szemben a jogviszony felszámolására figyelemmel. Mind a büntetőeljárásban, mind a munkaügyi eljárásban a felperesek előadták, hogy nem ismerik el a bűncselekmény elkövetését, rajtuk kívülálló okok miatt kerültek ebbe a helyzetbe egy volt munkatárs befolyással üzérkedése miatt. [21] A fegyelmi eljárás iratanyagából egyértelműen látszik, hogy a már megismert második gyanúsítotti kör után az alperes nem intézkedett elbocsátásukról, hanem tovább foglalkoztatta a felpereseket úgy, hogy számos másik munkatárstól ekkor már megvált. [22] Nem helytálló az alperes azon állítása, amely szerint a nála foglalkoztatottak munkajogi helyzetének rendezése végett hosszasan egyeztetett az adóhatóság központjával. A munkáltatónál hirtelen döntöttek a felperesek felmentéséről jóval az indokolás nélküli „elbocsátás" alkotmányellenességének kihirdetése után. Az alperes nem adott magyarázatot arra, hogy miért várt a felmentésekkel
3. áprilisáig. [23] Az alperes megtévesztő magatartása egyértelműen bizonyítja a rendeltetésellenes joggyakorlást, amely megtévesztés lényeges volt, hiszen ezáltal a kötelezettségét a felperesek hátrányára megszegte. Amennyiben a büntetőeljárás miatt szüntette meg az alperes a jogviszonyokat, azt korábban kellett volna megtennie, és nem várhatott volna 10 hónapot a közléssel, ezáltal megtévesztő magatartást tanúsított, amely a felperesek alapvető jogait sérti. [24] Elfogadhatatlan az az alperesi magyarázat, amely szerint ők nem „kihasználták", hanem betartották a hatályos jogalkalmazás követelményeit a még hatályban lévő Ktjv.
4. §

(1)bekezdés b) pontját alkalmazva. Állították, hogy nem volt más lehetőségük a jogviszony megszüntetésére, ez azonban téves, mivel többektől közös megegyezéssel váltak meg. Ezzel összefüggésben a tanúk egyértelműen elmondták, hogy minden esetben az alperes ajánlotta fel ezt a lehetőséget, és valaki élt vele, és volt olyan is, aki nem. [25] A sérelemdíj mértékével összefüggésben a felperesek változatlanul 12 havi illetmény megállapítását kérték. A felmentés miatt a közigazgatásban nem tudtak elhelyezkedni, a közös megegyezéssel történő jogviszonyuk megszüntetése esetén előnyösebb helyzetben lettek volna. [26] A megismételt eljárásban a bíróság nem tett eleget teljes körűen a bizonyítási kötelezettségének. Az alperes és a törvényszék is azt hangsúlyozta, hogy a büntetőügy miatt az alperes tekintélye sérült, és ezt nem csupán egyes, hanem valamennyi büntetőeljárással érintett személy jogviszonyában ítélte úgy. Ezen magyarázatot a felperesek visszautasították, mivel a bíróság köteles lett volna az őket kizárólagosan érintő körülményeket vizsgálni, de nem egyedileg értékelték a tényeket, bizonyítékokat, és ez súlyosan jogsértő. [27] A törvényszék tévesen találta helytállónak azt az elsőfokú bírósági álláspontot, hogy az alperes nem vizsgálta egyedileg a megszüntetési okokat, hanem egységesen az érintett személyekkel szemben indult büntetőeljárás tényére alapította a felmentést. Ez nyilvánvalóan rendeltetésellenes joggyakorlás, amelyet a fentiek alapján a felperesek alátámasztottak. [28] A bíróság nem reagált a

1. január 25-én beadott összefoglaló nyilatkozatban foglaltakra, amelyet továbbra is fenntartottak. [29] Az alperes a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. Álláspontja szerint a munkáltató részéről a büntetőeljárással érintett valamennyi kormánytisztviselő jogviszonyának fenntartása lehetetlenné vált, ezért azokat megszüntette. Ebből a szempontból nincs jelentősége, hogy a
2. januári események a felperesek büntetőeljárásbeli jogi helyzetén nem változtattak. [30] Az alperes kiemelte, hogy a fegyelmi eljárást a munkáltató a felperesek
3. június 16-ai meggyanúsítását követően
4. június 18-án megindította, és azt csak a jogviszony
5. június 18-ei megszüntetésére tekintettel szüntette meg. A fegyelmi eljárás menetéből kitűnik, hogy a munkáltatóijogkör-gyakorló több esetben is megpróbálta a felelősség kérdését tisztázni, azonban az ezen eljárás eszközeivel nem volt megoldható. [31] Nem nyert bizonyítást, hogy a felperesek azért tudtak a körülményekhez képest nehezen elhelyezkedni, mivel a jogviszony megszüntetés során az indokolás nélküli felmentés miatt hátrányt szenvedtek. A Kúria döntése és jogi indokai [32] A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott. [33] A Pp.
6. §

(2)bekezdés alapján a Kúria a jogerős ítéletet csak a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül. A Pp. 272. §

(2)bekezdés szerint pedig a felülvizsgálati kérelemben meg kell jelölni azt a határozatot, amely ellen a felülvizsgálati kérelem irányul, azt, hogy a fél milyen tartalmú határozat meghozatalát kívánja, továbbá elő kell adni - a jogszabálysértés és a megsértett jogszabályhely megjelölése mellett -, hogy a fél a határozat megváltoztatását milyen okból kívánja. A Kúria nem a korábbi beadványokra hivatkozást, hanem csak a jelen felülvizsgálati kérelemben konkrétan megjelölt indokokat vehette figyelembe. [34] A felülvizsgálati kérelem egymással szorosan összefüggő kötelező tartalmi kellékei tehát a jogszabálysértés és a megsértett jogszabályhely megjelölése, valamint annak kifejtése, hogy a fél a határozat megváltoztatását milyen okból kívánja. Ezen együttes törvényi feltételeknek a fél akkor tesz eleget, ha egyrészt a megsértett jogszabályhelyet konkrétan megjelöli, másrészt pedig a hivatkozott jogszabálysértést tartalmilag is körülírja, az erre vonatkozó jogi álláspontját részletesen kifejti, vagyis a jogszabálysértésre való hivatkozását, indokait is ismerteti. Amennyiben a fél a felülvizsgálati kérelmében több, egymástól elkülönülő jogszabálysértésre hivatkozik, valamennyi hivatkozásának rendelkeznie kell a fent meghatározott tartalmi követelményekkel. A jogerős ítélet több rendelkezése ellen irányuló felülvizsgálati kérelem esetén annak a törvényben előírt tartalmi kellékeket kérelmenként külön-külön kell tartalmaznia, és ezek hiánytalan meglétét is a Kúria külön-külön vizsgálja [1/2016. (II.15.) PK vélemény 4-6. pont]. [35] A felperesek felülvizsgálati kérelme a felmentés jogellenessége vonatkozásában több eljárásjogi szabálysértésre hivatkozott, valamint a Ktv. 60. §-át jelölte meg. A jogszabálysértéseket igazoló jogi álláspont részletes kifejtése azonban az egyes jogszabályhelyekre vonatkozóan elmaradt. E követelménynek ugyanis nem felel meg, ha a fél a jogi érvelését nem a szerinte megsértett jogszabályhelyre vetítve adja elő, a jogi érvelés megtételekor a megsértett jogszabályhelyet nem jelöli meg, azokat egy helyen, egyszerre sorolja fel. A felperesek felülvizsgálati kérelme ebből következően nem felelt meg a felülvizsgálati kérelemre vonatkozó előírásoknak (Mfv.I.10.352/2016/4.). [36] A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta a Pp. 275. §-ának

(3)bekezdése alapján. Záró rész [37] A pervesztes felperesek perköltség fizetési kötelezettsége a Pp. 78. §-ának

(1)bekezdésén alapul figyelemmel arra, hogy a felülvizsgálati eljárásban az alperes kifejezetten ezen igényéről nem mondott le. [38] A felperesek munkavállalói költségkedvezményben részesültek, így a felülvizsgálati eljárás illetékét az állam viseli az adott ügyben irányadó 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 13. §-ának

(1)bekezdése és

1. §-a alapján. [39] A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp.
2. §-ának

(1)bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el. Budapest,

1. február
2. Dr. Tallián Blanka s.k. a tanács elnöke, dr. Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna s.k. előadó bíró, dr. Hajdu Edit s.k. bíró A kiadmány hiteléül: Nné tisztviselő