A határozat elvi tartalma: Az olyan közokirat, amely valakinek a nyilatkozatát tartalmazza, kizárólag azt bizonyítja, hogy a nyilatkozatot a közokiratban meghatározott személy olyan módon, akkor és ott tette meg, ahogy az a közokiratban szerepel. Azt, hogy a nyilatkozat való vagy sem, a bíróság szabad mérlegeléssel állapítja meg.
- III. Tv.
- §,
- III. Tv.
- § A Kúria mint felülvizsgálati bíróság ítélete Az ügy száma: Mfv.I.10.741/2016/
- A tanács tagjai: . Hajdu Edit a tanács elnöke Dr. Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna előadó bíró Dr. Tánczos Rita bíró A felperes: Az alperes: Az alperes képviselője: Dr. Mocsai Sándor ügyvéd A per tárgya: munkaviszony helyreállítása A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: alperes A másodfokú bíróság neve és a jogerős határozat száma: Budapest Környéki Törvényszék 8.Mf.21.295/2015/
- Az elsőfokú bíróság neve és a határozat száma: Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi 1.M.1125/2013/
- Bíróság Rendelkező rész A Kúria a Budapest Környéki Törvényszék 8.Mf.21.295/2015/
- számú ítéletét hatályában fenntartja. Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg az államnak - külön felhívásra - 70.000 (hetvenezer) forint felülvizsgálati eljárási illetéket. Az ítélet ellen további felülvizsgálatnak nincs helye. Indokolás A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás [1] [2] [3] [4] A felperes
- január 16-ától állt az alperes alkalmazásában munkaszerződéssel villanyszerelő munkakörben. A munkaidejét a felek napi 8 órában határozták meg. Mivel a foglalkoztatás ideje alatt az alperes nem tudott rendszeresen munkát biztosítani a felperes részére, a 2009-től 2013-ig terjedő időszakban kisebb-nagyobb megszakításokkal, több helyszínen különböző ideig dolgozott. B.F. Kormányhivatala Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerve
- július 18-án a felperes munkavégzésének helyszínén munkaügyi ellenőrzést tartott, amelynek eredményeként az alperest 60.000 forint munkaügyi bírsággal sújtották. Megállapították, hogy N.A. munkatársával együtt az alperes nem tett eleget határidőben a
- évi LXXV. törvény
- §
(1)bekezdésében foglalt kötelezettségének, azaz az egyszerűsített foglalkoztatás keretében alkalmazott két személyt a munkakezdés előtt az adóhatóságnál nem jelentette be. Az eljáró munkaügyi felügyelő tájékoztatta a felperest arról, hogy az illetékes társadalombiztosítási szervek nyilvántartásai szerint munkaviszonya az alperesnél
- december 31-én megszűnt.
- szeptember 2-án B.F. Kormányhivatala Egészségbiztosítási Pénztári és Szakigazgatási Szerve ezt az információt megerősítette, ezért a felperes
- szeptember 6-án az alperes ügyvezetőjéhez fordult és levelében kérte, hogy a jogszabályban foglalt igazolásait és a munkaviszonya megszüntetéséről szóló iratot a részére küldje meg. Az alperes törvényes képviselője ezt követően személyesen adta át a felperesnek a jövedelemigazolást, amelyen a jogviszony megszüntetés időpontjaként
- december 31-ét tüntették fel. A megszüntető okirattal a felek nem rendelkeztek. Az alperes kimutatásai és az általa a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság részére küldött adatok szerint a felperes
- október 1-jétől december 31-éig,
- január 1-jétől december 31-éig,
- január 1-jétől január 31-éig, majd
- szeptember 1-jétől december 31éig,
- február 16-ától február 28-áig, március 1-jétől december 31-éig fizetés nélküli szabadságon volt. Ezt a felperes mindvégig tagadta. A kereseti kérelem és az alperes védekezése [5] [6] A felperes többször módosított keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperesnél a munkaviszonya
- január 16-ától
- július 18-áig folyamatosan fennállt. Ezen időszakra részére fizetés nélküli szabadság kiadása nem történt, ilyet ő soha nem igényelt a munkáltatótól. Kérte továbbá a bíróságot, hogy kötelezze az alperest „az elmaradt járulékok megfizetésére", és a munkaviszonya utólagos bejelentésére. Az alperes a kereset elutasítását és a felperes perköltségben való marasztalását kérte. Hivatkozása szerint a felperes munkaviszonyát
- december 31-én közös megegyezéssel szüntették meg, amelyet a munkáltató kezdeményezett, és amelyet a felperes aláírt. A felperes tisztában volt a munkaviszony megszüntetésével, az ezt követő időszakban külföldön dolgozott, illetve egyéni vállalkozóként, továbbá alkalmanként mint vállalkozó az alperes is foglalkoztatta. Az első- és másodfokú ítélet [7] A Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 1.M.1125/2013/
- számú ítéletével megállapította, hogy a felperes munkavállaló az alperes munkáltatóval
- január
- napjától
- július
- napjáig folyamatosan munkaviszonyban állt, részére fizetés nélküli szabadságot nem adtak. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Kötelezte az alperest, hogy az állam javára illetéket fizessen. [8] Az elsőfokú bíróság ítéletében rögzítette, hogy a felek jogviszonyára
- június
- napjáig a Munka törvénykönyvéről szóló
- évi XXII. törvény (régi Mt.),
- július 1-jétől a munka törvénykönyvéről szóló
- évi I. törvény (új Mt.) az irányadó. [9] A bíróság a Polgári perrendtartásról szóló
- évi IV. törvény (régi Ptk.)
- §-ára hivatkozással elsődlegesen a felperesi követelés elévülését vizsgálta. A felek nyilatkozatai, a tanúk vallomásai, valamint az okirati bizonyítékok alapján arra a következtetésre jutott, hogy a felperesnek
- július 18-át megelőzően nem volt tudomása az alperesnél fennállt munkaviszonya megszüntetéséről, sem arról, hogy az alperes 30 és fél hónap fizetés nélküli szabadságot „jelentett le" a társadalombiztosítási szerveknél. Rögzítette, hogy a felperes igényének elévülése nyugodott, az elévülési idő
- július 18-án kezdődött, így a felperes az igényét határidőben érvényesítette. [10] Kifejtette, hogy az alperes a perben hivatkozott rá, azonban sem okirattal, sem tanúval nem bizonyította azt az állítását, hogy az általa állított jogviszony megszüntetést követően a felperest alkalmanként nem munkaviszonyban, hanem más jogviszonyban foglalkoztatta. A bíróság tájékoztatása és felhívása ellenére sem csatolt vállalkozási szerződést vagy számlát, sem egyszerűsített foglalkoztatási vagy egyéb, a felperessel kötött megállapodást állításai alátámasztására. Tanúbizonyítást sem indítványozott arra nézve, hogy a felperessel szóban állapodott meg a munkavégzésben. [11] Az alperes bizonyítási kötelezettsége ellenére nem tudta igazolni, hogy
- december 31-ével szabályszerűen, a felperes által is aláírt közös megegyezéssel szüntette meg a munkaviszonyt, és azon állítását sem, hogy a megszüntetéshez kapcsolódó kilépő igazolásokat a munkavállaló részére kiadta. D.i., p.r. tanú a jogviszony megszüntetés körében ellentétes nyilatkozatokat tett. [12] Az elsőfokú bíróság kifejtette, hogy a perben az alperesnek kellett azt is bizonyítania, hogy a régi Mt.
- § -
- §-aiban foglaltak szerint a felperes kérelmére került sor részére 2006., 2007.,
- és
- években összesen 30 és fél hónap fizetés nélküli szabadság kiadására. Ezt az alperes nem tudta igazolni, bizonyítást nem ajánlott fel. A törvényes képviselőjének erre vonatkozó előadását a meghallgatott tanúk egyike sem erősítette meg, írásbeli kérelmet, illetve a felperesnek címzett írásbeli tájékoztatást az alperes nem csatolt. [13] Bizonyítottság hiányában a bizonyításra kötelezett alperes terhére értékelte és a keresetnek helyt adva állapította meg, hogy a felperes részére fizetés nélküli szabadság kiadása
- január
- és
- július
- között folyamatosan fennálló munkaviszony alatt nem történt. [14] A bíróság hatásköre hiányában, továbbá mint idő előttit utasította el a felperesnek a
- január 1-jétől
- július 18-áig fennállt munkaviszonya hatóságok felé bejelentésére, továbbá a járulékok, adók utólagos bevallására és befizetésére vonatkozó kereseti kérelme teljesítését. Az alperes abban az esetben (és azt követően) köteles az irányadó jogszabályokban előírt fenti kötelezettségeinek eleget tenni, amennyiben a bíróság ítélete jogerőre emelkedik. [15] Az alperes fellebbezése folytán eljárt Budapest Környéki Törvényszék 8.Mf.21.295/2015/
- számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett részében helybenhagyta, és az alperest fellebbezési illeték fizetésére kötelezte. [16] A másodfokú bíróság ítélete szerint az elsőfokú eljárásban az alperes állította, hogy a felperes munkaviszonya
- december 31én közös megegyezéssel szűnt meg, és részére a munkáltató az igazolásokat megküldte. Az alperes fellebbezési érvelésével ellentétben ezt a perben nem a felperesnek, hanem az alperesnek kellett bizonyítania, ami nem történt meg. Az, hogy a felperesnek a munkaügyi ellenőrzés időpontjában tudnia kellett a munkaviszonya korábbi megszüntetéséről, önmagában a munkaügyi bírságot kiszabó határozat, illetve a felperes meghallgatásáról készült jegyzőkönyv nem igazolja. A felperes a jegyzőkönyv felvételének, illetve aláírásának körülményeire előadta, hogy a biztosítási jogviszonyának évekkel korábbi megszűnése annyira megdöbbentette, hogy nem tudott odafigyelni, mit ír alá. Az elsőfokú bíróság a határozat, illetve a jegyzőkönyv tartalmát valóban nem értékelte, azonban a másodfokú bíróság álláspontja szerint a felperes által előadottak életszerűek voltak, és azt az egyéb peradatok is igazolták. [17] Az alperes állításával ellentétben D.I., P.R. nem igazolták, hogy a felperessel a munkaviszonya megszüntetésében megegyeztek. P.R. vallomása szerint a munkáltató döntése volt a munkaviszony megszüntetése, és a közös megegyezésről készült iratot ő készítette. Arról azonban semmilyen tudomása nem volt, hogy ezt mikor és hogyan adták át a felperesnek. D.I. megerősítette a munkaviszony megszüntetését azzal, hogy azt az alperes kezdeményezte, és emlékezete szerint aláírtak „papírt". Az alperes a bírói gyakorlat és az új Mt. alapján arra helyesen utalt, hogy adott esetben szóbeli megállapodás is megszüntetheti a munkaviszonyt, ennek tényét azonban az arra hivatkozó félnek kell kétséget kizáróan bizonyítania, amely a jelen perben nem történt meg. [18] A munkaviszony létesítését a régi és az új Mt. is a munkaszerződés megkötéséhez köti, amelynek kötelező tartalmi eleme a munkabér, a munkakör, illetve a munkavégzés helye. A felperesnek volt munkaszerződése, az tartalmazta a törvény szerinti kötelező elemeket. A lefolytatott bizonyítási eljárás igazolta, hogy a munkaviszony jellemzői 2010-től nem változtak a munkaidő beosztása, illetve a munkavégzési helyszínek tekintetében, Demeter István pedig elismerte, hogy a felperesnek a munkájáért fizettek. A perbeli adatok alátámasztották, hogy a felperes foglalkoztatása az általánostól eltérő volt, azonban ez önmagában munkaviszony hiányára nem utal. A régi és az új Mt. is a munkáltató alapvető kötelezettségeként határozza meg a munkavállaló foglalkoztatását, amennyiben az alperes ennek nem tett eleget, az az ő terhére esik. [19] Az elsőfokú eljárás adatai igazolták, hogy az alperes egyoldalúan jelentett hosszú időn keresztül fizetés nélküli szabadságot még olyan időszakra is, amikor általa is elismerten számára a felperes munkát végzett. A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem [20] Az alperes felülvizsgálati kérelme elsődlegesen a másodfokú bíróság ítéletének „megváltoztatására" irányult, másodlagosan az ítéletek hatályon kívül helyezése mellett az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasítását kérte a felperes perköltségben való marasztalása mellett. [21] A felülvizsgálati érvelés szerint az első fokon eljárt bíróság megsértette a Pp.
- §-ának
(1)bekezdésében foglaltakat, amikor arra a következtetésre jutott, hogy a felek között
- január 16ától
- július 18-áig munkaviszony állt fenn. [22] Az elsőfokú bíróság a Pp.
- §
(3)bekezdése szerinti tájékoztatása értelmében az alperest terhelte a bizonyítás arra nézve, hogy a felperessel
- január 16-án létesített munkaviszony
- december 31-ével az általa említett módon szabályszerűen, a felek közös megegyezésével szűnt meg, és ekkor a felperes részére kiadta az ehhez előírt igazolásokat. Az alperes a munkaviszonyt megszüntető okiratot nem tudta a per során csatolni, mivel az már nem állt a rendelkezésére, ugyanakkor nyilatkozatot tett, illetve az ügyvezető és P.R. tanúvallomása is megerősítette azt a tényt, hogy a munkaviszony megszűnt. Amennyiben az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az írásbeli megszüntetés ténye bizonyítatlan maradt, abban az esetben a régi Mt.
- §-ának
(2)bekezdése és a bírói gyakorlat alapján vizsgálni kellett volna, hogy a felek szóban miben állapodtak meg. Az elsőfokú bíróság tehát elmulasztotta a tájékoztatási kötelezettségét [Pp. 3. §
(3)bekezdés] a bizonyítási teherről, ami a tényállástisztázási kötelezettség elmulasztását is jelenti. [23] Az elsőfokú bíróság szerint az alperest terhelte annak igazolása is, hogy
- december 31-ét követően a felperes az általa állítottak szerint alkalmi jelleggel polgári jogi jogviszonyban, illetőleg egyszerűsített foglalkoztatás keretében végzett számára munkát. A bíróság nem vette figyelembe a B.F. Kormányhivatalának Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerve határozatát, illetve az ehhez kapcsolódó jegyzőkönyvet, ott ugyanis a felperes azt állította, hogy „a T.V. Kft. alkalmazásában áll,
- július 15-én, 16-án, 17-én és 18-án dolgozott, a munka alkalmi jellegű. Munkába P.R. ügyvezető megbízásából D.I. állította, szóban állapodtak meg, munkaszerződést, egyéb más megállapodást nem kötöttek". A Pp.
- §
(1)bekezdése értelmében az olyan papír alapú vagy elektronikus okirat, amelyet a bíróság, közjegyző, vagy más hatóság, illetve közigazgatási szerv ügykörén belül, a megszabott alakban állított ki, mint közokirat bizonyítja a benne foglalt intézkedést vagy határozatot, továbbá az okirattal tanúsított adatok és tények valóságát. Az eljáró bíróságok ellenbizonyítást nem folytattak le, a felperes nyilatkozatai a közokirat tartalmának valótlansága tekintetében nem fogadhatóak el. A bíróságokat kötötte a közokirat bizonyító ereje, ezért annak figyelmen kívül hagyásával a Pp. 206. §
(1)bekezdése sérült. [24] A felek között munkaviszony nem állt fenn a munkaügyi ellenőrzés időpontjában, munkavégzésre nem a munkaszerződés szerinti tartalommal került sor, hanem a felek attól eltérő szóbeli megállapodása alapján. A határozatban foglalt nyilatkozat szerint az az életszerű és logikus következtetés vonható le, hogy a peres felek a korábbi munkaviszonyt maguk között megszüntették, és az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló
- évi LXXV. törvény
- §
- pontjában definiált alkalmi munka mint atipikus munkaviszony keretében végezte a felperes a munkát. Az alkalmi munka párhuzamos fennállása rendes munkaviszonnyal fogalmilag kizárt, és ez tükröződik az Mt.
- §-ában is. [25] A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult. A Kúria döntése és jogi indokai [26] A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott. [27] A Pp.
- §
(2)bekezdés alapján a Kúria a jogerős ítéletet csak a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatta felül. [28] Az alperes alaptalanul sérelmezte a Pp. 3. §-ának
(3)bekezdésében foglalt kioktatási kötelezettség megsértését, állítva, hogy a felek nem voltak tisztában azzal, miszerint bizonyítaniuk kell, hogy a perbeli időszakban megállapodásuk alapján teljesedésbe mehetett a jogviszony megszüntetése. [29] Ezzel ellentétes azonban az alperes fellebbezésének (
- sorszámú irat)
- bekezdése, amelyben maga állította, hogy „a közös megegyezés megtörténtét megfelelően bizonyítják Paulheim Rita és Demeter István tárgyaláson elhangzott nyilatkozatai". Ebből következően pedig nem hivatkozhat arra, hogy nem volt tisztában a felülvizsgálati kérelemmel érintett körben azzal, milyen bizonyítási kötelezettség terheli. [30] Az alperes a Pp.
- §
(1)bekezdésének megsértését is állította arra hivatkozással, hogy a felperes közokiratba foglalt nyilatkozatát a bíróságok nem értékelték megfelelően. A következetes ítélkezési gyakorlat szerint az olyan közokirat, amely valakinek a nyilatkozatát tartalmazza, kizárólag azt bizonyítja, hogy a nyilatkozatot a közokiratban meghatározott személy megtette, azt olyan módon, akkor és ott tette, ahogy az a közokiratban szerepel. Azt, hogy a nyilatkozat való vagy sem, a bíróság szabad mérlegeléssel állapítja meg. A nyilatkozatban foglalt tények tekintetében az ilyen okiratnak bizonyító ereje nincs. Ebből következően pedig a bíróságok valamennyi rendelkezésre álló bizonyíték együttes értékelése mellett helytállóan nem tulajdonítottak kiemelt jelentőséget a felperesnek az ellenőrzéskor az alkalmi munkavégzésre vonatkozóan tett nyilatkozatának, amelyet elmondása alapján, életszerű, hogy zavart tudatállapotban tett. [31] Az Mt. 201. §-ra hivatkozással az alperes helyesen állította, hogy alkalmi munkavégzésre irányuló jogviszony és munkaviszony egyszerre nem állhat fenn. Mivel a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a munkaviszony léte nyert bizonyítást (Pp. 206. §), alaptalan volt az alperes alkalmi munkavégzés megállapítására irányuló előadása. [32] A bíróságok a rendelkezésre álló bizonyítékokat, okiratokat, tanúvallomásokat a Pp. 206. §
(1)bekezdésének megfelelően a bizonyítékok egybevetése alapján összességükben értékelték, mérlegelésükről a Pp. 221. §
(1)bekezdésében foglaltaknak megfelelően indokolási kötelezettségüknek eleget téve számot adtak. Megemlítették azokat a körülményeket, amelyeket a bizonyítékok mérlegelésénél irányadónak vettek, illetve utaltak azokra az okokra, amelyek miatt valamely tényt nem találtak igazoltnak. Mérlegelésük megfelelt a logika szabályainak, nem minősült iratellenesnek vagy kirívóan okszerűtlennek. Ebből következően pedig a Kúria jogszabálysértésre okot adó körülményt nem talált. [33] A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta a Pp. 275. §-ának
(3)bekezdése alapján. Záró rész [34] A felperesnek felülvizsgálati költség iránt igénye nem volt, ezért az erről szóló határozathozatalt a Kúria a Pp. 79. §
(1)bekezdés alapján mellőzte. [35] A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának
(1)bekezdése alapján nyilvános tárgyaláson bírálta el. Budapest,
- október
- Dr. Hajdu Edit s.k. a tanács elnöke, dr. Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna s.k. előadó bíró, dr. Tánczos Rita s.k. bíró