← Magyarország

Pf.20340/2018/4 – Szegedi Ítélőtábla

SZEGEDI ÍTÉLŐTÁBLA Pf.III.20.340/2018/4.szám A Szegedi Ítélőtábla a jogtanácsos neve jogtanácsos által képviselt felperes neve, felperes székhelye szám alatti székhelyű felperes által – a Dr. Papp Erika ügyvéd által képviselt alperes neve, alperes lakcíme szám alatti állandó lakos alperes ellen vezető tisztségviselő felelősségének megállapítása iránti perében a Szegedi Törvényszék

  1. január
  2. napján kelt 7.P.21.490/2017/
  3. sorszámú ítélete ellen az alperes által
  4. sorsz6ám alatt előterjesztett fellebbezés folytán lefolytatott másodfokú eljárásban meghozta a következő Í T É L E T E T: Az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Az alperes köteles megfizetni az államnak az adóhatóság felhívása szerint 48.000,(Negyvennyolcezer) Ft fellebbezési eljárási illetéket. Kötelezi alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg felperesnek 20.000,- (Húszezer) Ft másodfokú eljárási költséget. Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs. INDOKOLÁS Az ítélőtábla az alábbi tényállást állapította meg. Az alperes
  5. június
  6. napjától a A... Kft. (továbbiakban: adós) tagja és ügyvezetője volt. Az adós
  7. december 31-i mérleg fordulónapjára készített mérlegbeszámolója szerint 27.970.000,- Ft értékű tárgyi eszközzel rendelkezett, követeléseinek összege 2.454.000,- Ft volt, pénzeszközei 3.359.000,- Ft-ot tettek ki, rövid lejáratú kötelezettségeinek összege 30.521.000,- Ft, mérleg szerinti és adózott eredménye egyaránt – 2.114.000,- Ft volt. Az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete
  8. december
  9. napján bekövetkezett. Az adósnak egy tárgyi eszköze volt, egy pótkocsi állt a tulajdonában, mely külföldön kiégett. Egy nyerges vontatót pedig lízingelt. Az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete bekövetkeztét követően az alperes jelentős összegű kifizetéseket eszközölt, melyek jogszerűsége, indokoltsága iratanyag hiányában nem állapítható meg. Az alperes a társaság korábbi tagjával, tanú
  10. neve – aki egyben ügyvezető is volt – a tulajdonát képező ingatlanra székhelyhasználati és irattározási szerződést kötött az adós nevében. Az adós volt tagja és ügyvezetője
  11. május
  12. napján az ingatlan tulajdonjogát átruházta és az adós iratanyagát kidobta. Az adós ellen
  13. március
  14. napján kezdeményeztek felszámolási eljárást, melynek kezdő időpontja
  15. június
  16. Az adós tevékenységzáró mérlege elkészült, az alperes az adós további iratanyagát nem adta át a felszámolónak. A felperes bejelentett hitelezői igényéből a felszámoló a Cstv. 49/D. §-ba 13.402.858,- Ft-ot, a Cstv.
  17. §

(1)bekezdés a) pontjába 108.000,- Ft-ot, a Cstv. 57. §
(1)bekezdés e) pontjába 3.494.000,- Ft-ot, a Cstv. 57. §
(1)bekezdés f) pontjába 168.969,- Ftot sorolt be és vett nyilvántartásba. Az adós felszámolási eljárásába bejelentett és nyilvántartásba vett hitelezői igények összesen 18.119.858,- Ft. A felszámolási ügyben eljáró Szegedi Törvényszék 8.Fpk.06-16-000054/
  1. sorszámú végzésével az adóssal szembeni felszámolási eljárást egyszerűsített módon befejezetté nyilvánította, az adóst megszüntette és elrendelte a cégjegyzékből való törlését. A végzés
  2. szeptember
  3. napján emelkedett jogerőre. Az adós felszámolási eljárása során meg nem térült összes hitelezői követelés összege 18.119.858,Ft. A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperes, mint az adós volt ügyvezetője az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete bekövetkeztét követően (
  4. december 31.) ügyvezetői feladatait nem a hitelezői érdekek figyelembe vételével látta el és ezáltal a hitelezői követelések kielégítése teljes mértékben meghiúsult. Keresetét azzal indokolta, hogy az alperes nem tett eleget a felszámoló, illetve a bíróság részére sem iratanyagátadási kötelezettségének, ezért beállt a törvényi vélelem, mely szerint a hitelezői érdekek sérelmét fennállónak kell tekinteni. Utalt arra, kizárólag főkönyvi kivonatok állnak rendelkezésre, az alapbizonylatok nem ismertek, ezért az alperes által eszközölt kifizetések jogszerűsége nem ítélhető meg. Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte, melyet azzal indokolt, hogy ügyvezetése alatt a hitelezői érdekeket figyelembe vette, azokat nem sértette meg. Az adósnak tárgyi eszköze nem volt, illetve az kiégett és gazdaságosan nem volt javítható. Miután a lízingdíjat nem tudta fizetni, a lízingtárgyat visszaszolgáltatta a lízingbeadónak. Az iratanyagot szívességi alapon átadott ingatlanban tárolta, melynek elvesztése miatt felelőssége nem állapítható meg. Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy az alperes mint az adós ügyvezetője az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete bekövetkeztét (
  5. december 31.) követően vezetői feladatait nem a hitelezők érdekeinek figyelembevételével látta el, és ezáltal a hitelezői követelések kielégítése teljes mértékben meghiúsult (18.119.858,- Ft). Döntésének indoklásában utalt a
  6. július
  7. napján hatályba lépett, a felszámolási eljárást is szabályozó
  8. évi XLIX. törvény (Cstv.) szabályait módosító
  9. évi XLIX. törvényre, ezzel kapcsolatban arra, hogy az a jelen ügyben alkalmazandó Cstv. 33/A. §-ára vonatkozó rendelkezéseket is módosította, azokat jelen ügyben is – figyelemmel a hatályba léptető rendelkezésre – alkalmazni kell. Utalt a Cstv. 33/A. §
(4)és
(5)bekezdésében írt szabályokra, arra, hogy ezekre figyelemmel a hitelezőnek – jelen esetben a felperesnek – elegendő a vezetőt terhelő mulasztást bizonyítania, mely alól a vezető kimentheti magát, de a bizonyítási teher megfordul. Utóbbihoz a vezetőnek azt kell bizonyítania, hogy vezetői tisztségének időtartama alatt nem következett be fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet, vagy ha ilyen körülmény fennállt, vezetési feladatai során a hitelezők érdekeit is figyelembe vette. A törvényi szabályokra figyelemmel megállapította, hogy az alperes felelősség alóli kimentéséhez nem volt elegendő annak bizonyítása, hogy harmadik személy magatartása miatt nem tudott eleget tenni iratátadási kötelezettségének, mert ebben a körben az átlagot meghaladó fokozott felelősség terheli, neki kellett gondoskodnia arról, hogy az adós iratanyaga biztonságos, megfelelő helyen kerüljön elhelyezésre. Iratanyag hiányában nem tudta bizonyítani, hogy vezetői tisztsége időtartama alatt nem következett be fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet, ezért nem tudott további bizonyítást sem felajánlani arra, ha a fizetőképtelenséggel fenyegető helyzet fennállt, akkor vezetési feladatai ellátása során a hitelezők érdekeit is figyelembe vette. Ehhez arra lett volna szükség, hogy a felperes által hivatkozott főkönyvi kartonokhoz tartozó okirati bizonyítási eszközök benyújtásra kerüljenek, amelyből megállapítható lett volna a kifizetések jogcíme, szükségszerűsége és jogszerűsége. Mindezek alapján lehetett volna eldönteni, hogy a hitelezői érdekek figyelembevételével járt-e el az alperes. Az elsőfokú ítélet elleni fellebbezésében az alperes elsődlegesen annak megváltoztatásával a kereset elutasítását, másodlagosan annak hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára történő utasítását kérte. Előadta, hogy vezetői tisztségviselői megbízatása alatt a hitelezők érdekének elsődlegessége alapján járt el. Az elsőfokú eljárásban meghallgatott tanú
  1. neve tanú elmondta, az iratok az ő tulajdonát képező ingatlanban voltak tárolva, melyet értékesített és annak során azokat már nem tartotta fontosnak, ezért kidobta. A tanúvallomásból megállapítható az is, hogy az eladásról, illetve arról a tényről, hogy emiatt az iratokat el kellett volna vinnie, nem szerzett előzőleg tudomást, ezért objektív módon még lehetősége sem volt arra, hogy az iratokat a székhelyről elvigye. Mindezek alapján az iratok megőrzési kötelezettségének rajta kívülálló ok miatt nem tudott eleget tenni, ezért az terhére nem róható. A tanúvallomásból az is megállapítható, hogy az adósnak nem volt olyan vagyona, melyre a felperes keresetében a mérleg és főkönyvi kivonat adatai alapján hivatkozott. tanú
  2. könyvelő tanúvallomásában egyértelműen nyilatkozott arra is, hogy a tehergépjármű lízingdíját az adós nem tudta fizetni, ezért azt visszaadta és ez a változás könyvelésre is került. Mindezek alapján megállapítható, hogy a hitelezők érdekeit figyelembe vette, azok alapján járt el, vagyoncsökkenés nem volt, az a könyvelési adatok félreértelmezéséből adódhatott. Hivatkozott arra is, hogy a kimentés körében bizonyítási indítványokat is előterjesztett, azoknak az elsőfokú bíróság nem adott helyt, azok elutasítását ítéletében nem indokolta. A felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Kiemelte, hogy az alperes vezetői felelősségét illetően a Cstv. 33/A. §
(4)bekezdése szerinti vélelem fennáll, amely alól kimentéssel csak akkor élhetett volna, ha az adós teljes iratanyaga rendelkezésre áll. Az alperes által hivatkozottak az iratátadási kötelezettség körében vis maiornak nem minősülnek, az alkalmatlan az iratmegőrzési felelősség alóli kimentésre. Utalt arra, hogy az iratőrzés helyeként szolgáló ingatlan
  1. május 13-án került értékesítésre, a birtokba adásra
  2. augusztus
  3. napján került sor. A felszámolási eljárásban lefolytatott adóellenőrzés során tanú
  4. az adós könyvelője akként nyilatkozott, hogy
  5. május 12-én az iratok egy részét tanú
  6. neve, másik részét
  7. június 20-án alperesnek adta át, ezért ezen iratokkal az alperesnek rendelkeznie kellett. A fellebbezés nem alapos. A felperes keresetében az alperes vezetői felelősségének megállapítását kérte arra hivatkozással, hogy az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete bekövetkeztét követően (
  8. december 31.) ügyvezetői feladatait nem a hitelezői érdekek figyelembe vételével látta el, és ezáltal a hitelezői követelések kielégítése teljes mértékben (18.119.858,- Ft) meghiúsult. Ha a jogi személy tagja, vezető tisztségviselője a jogi személy tevékenységi körében jár el, és ilyenkor a jogi személlyel szerződéses vagy szerződésen kívüli jogviszonyban álló harmadik személynek érdeksérelmet okoz, a polgárjogi felelősség jogkövetkezményei általában a jogi személlyel szemben alkalmazhatók. Más a helyzet akkor, ha a külön jogszabály szankciós jelleggel átviszi a felelősséget a tagra, vezető tisztségviselőre. Ebben az esetben a tag, vezető tisztségviselő a deliktuális kárfelelősség feltételei szerint felel a felróható magatartással okozati összefüggésben keletkező vagyoni hátrányért. A gazdasági társaságokról szóló
  9. évi IV. törvény (Gt.)
  10. §
(2)bekezdése szerint a vezető tisztségviselők a gazdasági társaság ügyvezetését az ilyen tisztséget betöltő személyektől általában elvárható gondossággal a gazdasági társaság érdekeinek elsődlegessége alapján kötelesek ellátni. A
(3)bekezdés úgy rendelkezik, hogy a gazdasági társaság fizetésképtelenségével fenyegető helyzet bekövetkeztét követően a vezető tisztségviselők ügyvezetési feladataikat a társaság hitelezői érdekeinek elsődlegessége alapján kötelesek ellátni. Külön törvény e követelmény felróható megszegése esetére – ha a gazdasági társaság fizetésképtelenné vált- előírhatja a vezető tisztségviselő hitelezőkkel szembeni helytállási kötelezettségét. A Gt. hivatkozott 30. §
(3)bekezdése továbbfejlesztette a vezető tisztségviselőre irányuló korábbi felelősségi szabályokat és a korlátolt felelősség speciális áttörésével a jogszerűtlen gazdálkodásért való felelősség (wrongful trading) intézményét honosította meg annak érdekében, hogy a társaság ügyvezetését csődközeli helyzetben visszatartsa a hitelezői érdekeket sértő magatartásoktól. A hitelezővédelmi tényállás beiktatását az indokolta, hogy a felelősen gazdálkodó üzletembertől elvárható, hogy az irányítása alatt álló céget a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezte esetén úgy működtesse tovább, hogy a hitelezők esélyét követeléseik behajtására ne veszélyeztesse. Ilyen esetben az ügyvezetőnek – ha nem kezdeményezi a csődeljárást, illetve a felszámolási eljárást – minden intézkedésével arra kell törekednie, hogy a hitelező követelésükhöz hozzájussanak. A fenyegető fizetésképtelenség bekövetkezése esetén az ügyvezető marasztalásának lehetőségét a
  1. július
  2. napján hatályba lépett
  3. évi VI. törvény iktatta be a Cstv. - mint külön törvény rendelkezései közé akként, hogy az igényérvényesítés két lépcsőben történhet, először megállapítási kereset (Cstv. 33/A. §), majd annak eredményessége után külön marasztalási kereset előterjesztésével. A
  4. évi VI. törvényhez fűzött miniszteri indokolás hangsúlyozta a vezető (polgárjogi) kártérítési felelősség speciális jellegét. Ez egyrészt ez igényérvényesítésnek a törvényben szabályozott általánostól eltérő módjában nyilvánul meg és abban, hogy megállapítási perben kell tisztázni a felelősség megállapításához szükséges tényállást, mind a jogalap, mind az összegszerűség tekintetében. A vezető tisztségviselő felelősségének megállapítása alapján a végleges marasztalásra csak akkor kerülhet sor, ha fedezet hiányában az adós vagyonából valóban nem történik meg a hitelezői igények kielégítése. A vezető tisztségviselőkkel szemben tehát csak a felszámolási eljárás befejezése után lehet marasztalási igényt érvényesíteni (1/
  5. PJE III/b.). A Polgári Törvénykönyvről szóló
  6. évi V. törvény (új Ptk.) 3:
  7. §-ának hatályba lépésekor eltérően a már nem hatályos Gt. korábbi rendelkezéseitől - nem tartalmazott utalást a külön jogszabály alkalmazására. Maga mondta ki a vezető tisztségviselő felelősségét, és meghatározta annak feltételeit, viszont nem tért ki az igényérvényesítés eljárási rendjére. Valójában azonban az új Ptk. hatályba lépésével sem kétféle felelősségi szabály alapján alkalmazható jogról, és nem kétféle igényérvényesítésről van szó, hanem egy alanyi jogról és annak meghatározott eljárási rend szerinti érvényesítéséről. A Cstv.
  8. évi XLIX. törvénnyel történt
  9. július
  10. napjától hatályos 33/A. §
(14)bekezdése ezt már egyértelműen tartalmazza. Ezért a Ptk. 3:
  1. §-ában megjelölt felelősségi szabályt - a Ptk. elsőbbségét hangsúlyozva – továbbra is együttesen kell tehát alkalmazni a Cstv. 33/A. §-ában szereplő felelősségi szabályokkal. Fentiekből következően a perben a
  2. március
  3. napján kezdeményezett, és ezt követően
  4. április
  5. napján elrendelt felszámolási eljárásra tekintettel a felperes keresete folytán az alperes vezetői felelősségét az új Ptk. 3:
  6. §-a és a Cstv. 33/A. §-ának rendelkezései alapján kell vizsgálni. A Cstv. 33/A. §-át azonban a jogalkotó több – eddig öt – alkalommal módosította. Főszabályként az egyes módosítások hatálybalépését illetően az adóssal szembeni felszámolási eljárás kezdeményezésének időpontjában hatályos törvényszöveget kellett alkalmazni. A Cstv. 33/A. §-át módosító és
  7. július
  8. napján hatályba lépett
  9. évi XLIX. törvény
  10. §-ával módosított Cstv. 83/R. §
(4)bekezdése alapján a módosított rendelkezéseket a hatályba lépés után indított keresetekre kell először alkalmazni, ezért a módosító törvény
  1. §-ával módosított Cstv. 33/A. §ára vonatkozó rendelkezéseket is. Mindebből következően jelen eljárásban a Cstv. 33/A. §-ának
  2. július
  3. napján hatályba lépett törvény szövege volt irányadó és alkalmazandó. A Cstv. 33/A. §
(1)bekezdése szerint a hitelező vagy – az adós nevében – a felszámoló a felszámolási eljárás alatt keresettel kérheti a 6. § szerint illetékes bíróságtól annak megállapítását, hogy azok, akik a gazdálkodó szervezet vezetői voltak a felszámolás kezdő időpontját megelőző három évben, a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően a vezetői feladataikat nem a hitelezők érdekeinek figyelembe vételével látták el és ezzel okozati összefüggésben a gazdálkodó szervezet vagyona csökkent, vagy a hitelezők követeléseinek teljes mértékben történő kielégítése más okból meghiúsulhat. E bekezdés alkalmazásában a hitelezői érdekeket figyelmen kívül hagyó tevékenységnek minősül az is, ha a vezető elmulasztotta a környezetkárosodás megelőzésére a környezetkárosítás abbahagyására, illetve a kármentesítésre vonatkozó jogszabályban meghatározott kötelezettségeket, és ennek következtében a hitelező követeléseinek teljes mértékben történő kielégítése meghiúsulhat. A
(4)bekezdés szerint mentesül a felelősség alól a vezető, ha bizonyítja, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően nem vállalt az adós pénzügyi helyzetéhez képest indokolatlan üzleti kockázatot, illetve az adott helyzetben az ilyen tisztséget betöltő személytől elvárható valamennyi intézkedést megtette a hitelezői veszteségek elkerülése, csökkentése, továbbá az adós gazdálkodó szervezet legfőbb szerve (döntéshozó szerve) intézkedéseinek kezdeményezése érdekében. Az
(5)bekezdés szerint, amennyiben a vezető a felszámolás kezdő időpontját megelőzően neki felróhatóan nem vagy nem megfelelően tett eleget a gazdálkodó szervezet éves beszámolója (összevont, konszolidált éves beszámolója) külön jogszabályban meghatározott letétbe helyezési és közzétételi kötelezettségének vagy nem teljesíti a 31. §
(1)bekezdés a)-d) pontja szerinti beszámolókészítési, irat- és vagyonátadási, továbbá tájékoztatási kötelezettségét, neki kell bizonyítania, hogy a vezetői tisztségének időtartama alatt nem következett be fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet, vagy ha ilyen körülmény fennállt, a vezetési feladat ellátása során a hitelezők érdekeit is figyelembe vette. A Cstv. 33/A. §
(1)bekezdése tehát meghatározza, hogy a vezetői felelősség megállapítása iránti keresetet kik, mely bíróság előtt és mely időtartam alatt terjeszthetik elő. A törvényi rendelkezés szerint a kereset előterjesztésére perbeli legitimációval a hitelező vagy az adós nevében a felszámoló jogosult. Az elsőfokú eljárásban nem volt vitatott, hogy a felperes hitelezői igényét az adós felszámolási eljárásában a felszámoló nyilvántartásba vette és visszaigazolta, ezért a felperes a Cstv. 3. §
(1)bekezdés cd) pontjára figyelemmel hitelezőnek minősül, ezért a kereset előterjesztésére jogosult volt. Az iratokból megállapíthatóan a felperes
  1. szeptember
  2. napján előterjesztett keresetét határidőben nyújtotta be a felszámolást lefolytató, adós székhelye szerinti törvényszéken, figyelemmel arra, hogy az adóssal szembeni felszámolási eljárás befejezésére – annak közzétételére -
  3. szeptember
  4. napján került sor. Ezért a felperes által előterjesztett kereseti kérelem érdemben vizsgálható volt. A Cstv. 33/A. §
(1)bekezdése az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete bekövetkeztét követően három tényállást jelöl meg, amely a vezetői felelősség megállapításának alapjául szolgálhat (a vezető magatartásával okozott adósi vagyoncsökkenés, a hitelezők követeléseinek teljes mértékben történő kielégítésének meghiúsulása, valamint környezetkárosítással kapcsolatos kötelezettségek elmulasztása, megszegése). A felperes kereseti kérelmében ezek közül arra hivatkozott, hogy az alperes a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét (2015. december 31.) követően vezetői tevékenységét nem a hitelezők érdekeinek megfelelően látta el és ezzel okozati összefüggésben a hitelezői követelések teljes mértékben történő kielégítése meghiúsult. A Cstv. fentebb ismertetett 33/A. §
(1)bekezdése szerinti a felelősség megállapításához szükséges tényállási elemek közül a perben főszabályszerűen a felperesnek kell bizonyítani – figyelemmel a Pp. 164. §
(1)bekezdésében írtakra – a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet kezdő időpontját, továbbá, hogy ezt követően vezetői tevékenységét nem a hitelezők érdekeinek figyelembe vételével látta el, és ezáltal a hitelezői igények teljes mértékű kielégítése meghiúsult. A fenti felelősség alapjául szolgáló törvényi tényállási elemek sikeres bizonyítását követően az alperes kimentheti magát a felelősség alól. Ehhez – a Cstv. 33/A. §
(4)bekezdése szerinti magatartást kellett bizonyítania, így azt, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezte után a hitelezői érdekeknek megfelelően járt el, így nem vállalt az adós pénzügyi helyzetéhez képest indokolatlan üzleti kockázatot, illetve az adott helyzetben az ilyen tisztséget betöltő személytől elvárható valamennyi intézkedést megette a hitelezői veszteségek elkerülése, csökkentése, továbbá az adós gazdálkodó szervezet legfőbb szerve (döntéshozó szerve) intézkedéseinek kezdeményezése érdekében. A felperes azonban az elsőfokú eljárásban állította, hogy az alperes nem tett eleget a Cstv. 31. §
(1)bekezdésében írt iratátadási kötelezettségének, emiatt a perben a Cstv. 33/A. §
(5)bekezdése alkalmazandó. Ez a törvényi rendelkezés a fentiekben ismertetett Cstv. 33/A. §
(1)bekezdése szerinti bizonyítási kötelezettséget fordítja meg. Ez esetben a felperesnek csupán állítania kell a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztének időpontját, és a hitelezők teljes kielégítésének meghiúsítását, ennek összegszerűségét is megjelölte, de az alperesnek kell bizonyítania – a felperes állításával szemben –, hogy nem következett be a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet az adósnál, vagy ha az bekövetkezett, a vezetési feladatai ellátása során a hitelezők érdekeit is figyelembe vette. Ezért a bizonyítási kötelezettség megfordulása miatt lényeges kérdés volt a perben, hogy a Cstv. 33/A. §
(5)bekezdésének alkalmazásához a feltételek fennállnak-e. Az iratokból megállapíthatóan az adós tevékenységzáró mérlege elkészült, ezzel a Cstv. 31. §
(1)bekezdés a) pontja szerinti kötelezettségét teljesítette. Azt azonban maga az alperes sem vitatta, hogy az adós könyvelésének alapbizonylatát a felszámolónak nem adta át. Ebből következően, miután a Cstv. 31. §
(1)bekezdés b) pontja külön is nevesíti a tevékenységzáró mérlegen túl, összes iratának átadására vonatkozó kötelezettséget, valamint a Cstv. 33/A. §
(5)bekezdése is ennek megfelelően az adós további iratai átadási kötelezettségének elmulasztásáról szól, ezért megállapítható, hogy a Cstv. 33/A. §
(5)bekezdésében írt feltételek bekövetkeztek, azaz a perben a fenti törvényhely szerint a bizonyítási kötelezettség megfordult. A perben irányadó adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) 47. §-a szerint, az adózó az Art. 44. §
(1)bekezdésben meghatározott iratokat az adóhatósághoz bejelentett helyen köteles őrizni, azokat köteles az adóhatóság felhívására 3 napon belül bemutatni. Az iratokat az adózónak az adómegállapításhoz való jog elkészüléséig kötelesek megőrizni. Azt az alperes sem vitatta, hogy az adós iratait meg kell őrizni, ez a kötelezettség, mint vezető tisztségviselőt, őt terhelte. Az ítélőtábla osztja az elsőfokú bíróság álláspontját, hogy az alperestől, mint az adós vezető tisztségviselőjétől - figyelemmel jogszabályban rögzített kötelezettségére is fokozottan elvárható, hogy úgy gondoskodjon az adós iratainak őrizetéről, hogy azok bármikor rendelkezésre álljanak. Ennek nyilvánvalóan nem felel meg az az alperesi hivatkozás, hogy menthető okból neki nem felróhatóan nem rendelkezett az adós irataival, mert azt az irattározás helyén kidobták. Mindezek miatt a Cstv. 33/A. §
(5)bekezdése alkalmazandó volt. A felperes az elsőfokú eljárásban állította, hogy az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete
  1. december
  2. napján következett be, az adós felszámolási eljárásába a (saját, valamint az önkormányzat által) bejelentett összes hitelezői igény (18.119.858,- Ft) kielégítése teljes mértékben meghiúsult. A felperes a fentiekkel eleget tett - a Cstv. 33/A. §
(5)bekezdésére figyelemmel – őt terhelő állítási kötelezettségnek. Ezt követően az alperest terhelte annak bizonyítása, hogy a Cstv. 33/A. §
(1)bekezdése szerinti fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet nem következett be, vagy ha igen, vezetői feladatainak ellátása során a hitelezők érdekeit is figyelembe vette. Az alperes sem az elsőfokú eljárásban, sem a fellebbezésben nem vitatta a felperes által megjelölt fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét és annak kezdő időpontját sem. Megjegyzi az ítélőtábla, hogy annak kezdő időpontja a felperes által keresetlevele mellékleteként csatolt zárómérlegből megállapítható. A tevékenységzáró mérleg szerint ugyanis az adós
  1. december
  2. napján 5.813.000,- Ft összegű forgóeszközzel rendelkezett, amelyből 3.359.000,- Ft volt a készpénz, rövid lejáratú (egy éven belül esedékessé váló) kötelezettségei azonban 30.521.000,- Ft-ot tettek ki. Ebből következően az adós ebben az időpontban már fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben volt, mert az adós tartozásai megfizetésére esedékességkor azért nem volt képes, mert nem volt elegendő pénzeszköze. A tartozás esedékességkor történő kielégítésének képessége likvid pénzeszköz meglétét feltételezi, vagyis nem elegendő, ha az adós teljes vagyona – készpénzzé konvertálása (váltása) – esetén egyébként fedezetet nyújtanak a tartozások kielégítésére (BDT2013.3.47., ÍH2013.1/3.). Mindezekből tehát kétséget kizáróan megállapítható, hogy az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete
  3. december
  4. napjára bekövetkezett. Az alperes védekezése körében állította, hogy az adósnál vagyoncsökkenés nem következett be. Az ítélőtábla hangsúlyozza, hogy a felperes keresetében a vezetői felelősség alapjául nem az adósi vagyoncsökkenést eredményező vezetői magatartásra alapuló tényállást jelölte meg, hanem azt, hogy a hitelezői igények teljes kielégítését az alperes meghiúsította, ennél fogva ennek az alperesi védekezésnek jelentősége nincs. Az adós továbbá védekezése körében azt is állította, hogy a hitelezői érdekeknek megfelelő magatartást tanúsított. Ezzel kapcsolatban az ítélőtábla az alábbiakat jegyzi meg. Az adós keresetlevél mellékleteként csatolt tevékenység zárómérlegéből megállapíthatóan
  5. és
  6. évben is gazdálkodást folytatott, melyből
  7. évben 36.828.000,- Ft,
  8. évben 18.331.000,- Ft árbevételt,
  9. évben 248.000,- Ft, 2016-ban 1.856.000,- Ft egyéb bevételt ért el. Ezeket a bevételeket ugyanakkor
  10. évben 38.529.000,- Ft, míg 2016-ban 44.602.000,- Ft összegű ráfordítások (kiadások) terhelték. A kiadások alapbizonylatai azonban nem lelhetők fel. Az alperes ezen kiadások jogszerűségét, az alperes érdekében történő felhasználását csak ezen iratok csatolásával bizonyíthatta volna, melyre azonban az iratok hiánya miatt nem került sor. Ezért nem igazolt azon állítása, hogy a hitelezői érdekek figyelembe vételével járt el ügyvezetői tevékenysége során, és bevételei az adós gazdálkodó szervezet működésével összefüggésben kerültek felhasználásra. A fentiekből megállapíthatóan az elsőfokú bíróság érdemben helytálló döntést hozott, amikor az alperes vezetői felelősségének fennálltát a Cstv. 33/A. §-a alapján megállapította. A fentiek alapján az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp.
  11. §
(2)bekezdése alapján helybenhagyta. A másodfokú eljárásban pervesztes alperes a Pp. 78. §
(1)bekezdése alapján köteles megfizetni az illetékfeljegyzési joga folytán le nem rótt fellebbezési eljárási illetéket figyelemmel az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 46. §
(1), 39. §
(3)bekezdés c) pontja, 60. §
(1)bekezdése és a 6/
  1. (VI.26.) IM rendelet
  2. §-a alapján. A pervesztes alperes a Pp.
  3. §
(1)bekezdése alapján köteles megfizetni a fellebbezési ellenkérelmet előterjesztő felperes másodfokú eljárásban felmerült jogtanácsosi munkadíjból álló eljárási költségét is, melyet az ítélőtábla az 1983. évi 3. tvr. 7. §
(2)bekezdése, a 7/
  1. (VIII.25.) IM rendelet
  2. §-a és a 32/
  3. (VIII. 22.) IM rendelet
  4. §
(2)és
(5)bekezdése alapján állapította meg. ,
  1. június
  2. . Gaálné dr. Jobbágy Ildikó s.k. a tanács elnöke Dr. Béri András s.k. előadó bíró Dr. Dobler László s.k. táblabíró

🔗 Hivatalos forráshoz

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.