Pf.20151/2018/4 – Győri Ítélőtábla

(3)bekezdése szerint folytatható. A végrehajtást kérő felperes

1. július 1én információt kért az alperestől a végrehajtás állásáról. Az alperes időközbeni - egyéb eljárási cselekmények foganatosítása mellett -
2. július 29-én beszerezte a ... Kft. cégkivonatát, amely tartalmazta, hogy a cégben ...
3. február 24-től tagsági jogviszonnyal rendelkezett. Ezt követően
4. július 31-én intézkedett az adós házassági anyakönyvi kivonatának a beszerzése iránt, amely
5. augusztus 25-én érkezett meg az alpereshez. Az alperes
6. október
7. napján foglalási jegyzőkönyv megküldésével a ... Kft. üzletrészének lefoglalásáról intézkedett, ennek foganatosítására megkereste a Győri Törvényszéket. A Győri Törvényszék, mint Cégbíróság
8. október 14-i végzésével tájékoztatta az alperest, hogy az üzletrész foglalását nem tudja a cégjegyzékbe bejegyezni, mert a
9. október 8-án érkezett iratok szerint az üzletrészét ...
10. szeptember
11. napján átruházta, ami
12. október 9-én a cégjegyzékbe bejegyzésre került. A cégbíróság tájékoztatása szerint a valóságban megtörtént az, hogy ... (az adós felesége) eladóként a hivatkozott üzletrészre
13. szeptember 7-én üzletrészátruházási szerződést kötött ... vevővel. A 2.000.000,-Ft vételár megfizetése a szerződésben írt (
14. október 31.) határidőig megtörtént. A ... Kft. .... cégjegyzékszámon szerepel a cégjegyzékben, azt ..., az adós házastársa alapította 2012-ben. Az elsőfokú bíróság ítéletének tényállásában rögzítette azt, hogy ekkortól kezdve az értékesítésig az üzletrész ... adós és házastársa, ... 1/2 - 1/2 arányú tulajdonát képezte. Az adósnak más végrehajtás alá vonható vagyona nem volt, a felperes követelés azóta sem térült meg, az alperes a felperest
15. november 3-án tájékoztatta arról, hogy a követelés behajthatatlan, a végrehajtási eljárás a Vht.
16. § d) pontja alapján szünetel. A felperes a végrehajtási ügyben végrehajtási kifogást nyújtott be, aminek a Győri Járásbíróság
17. április 5-én kelt 080151.Vh.2568/2015/
18. számú végzésével helyt adott és megállapította, hogy az alperes önálló bírósági végrehajtó a 0105.V.373/
19. számú végrehajtási ügyben a végrehajtási intézkedések ésszerű határidőn belül történő megtételét elmulasztotta. A végrehajtási kifogás vonatkozott a fenti cég üzletrészével kapcsolatos intézkedésekre is. Az eljáró bíróság határozatának indoklásában rögzítette, hogy e körben az alperes az eljárás ésszerű határidőn belül történő befejezésére vonatkozó kötelezettségének nem tett eleget. *** A felperes keresetében a Ptk. 6:519.§, 6:548.§

(1)bekezdése és 6:549.§

(2)bekezdése alapján 2.000.000,-Ft végrehajtói jogkörben okozott kár, és ennek

1. szeptember
2. napjától járó törvényes késedelmi kamatai megfizetésére kérte kötelezni az önálló bírósági végrehajtó alperest. Arra hivatkozott, hogy az alperes a felperes erre vonatkozó bejelentésétől számított ésszerű (reális) határidőn belül nem intézkedett a ... Kft. üzletrészének lefoglalása iránt. Amennyiben az alperes nem késlekedik a szükséges végrehajtási cselekmény elvégzésével, akkor a felperes követeléséből legalább az üzletrész vételárának megfelelő összeg megtérült volna, ami az alperes jogsértő magatartása (mulasztása) miatt hiúsult meg. Az üzletrész az adós házastársának a tulajdonát képezte, akivel az adós házassági életközösséget tartott fenn, ezért az üzletrész lefoglalható lett volna. Ez azért nem történhetett meg, mert időközben azt - még azt megelőzően - értékesítették, hogy alperes e tárgyban intézkedést hajtott volna végre, az alperes a foglalásról nem az ésszerű határidőn belül intézkedett. Az alperes érdemi ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Védekezése szerint a jogellenes mulasztása csak
3. október 16-ig állt fenn, ezt követően a szükséges intézkedéseket (foglalás foganatosítása) megtette. Vitatta a kár összegszerűségét is, mert álláspontja szerint nem nyert bizonyítást, hogy az üzletrész vételárát megfizették. Állította, hogy a perbeli üzletrész valójában az adós házastársának a különvagyonához tartozott. Kifejtette: a Vht. 86.§

(3)bekezdése szerinti foglalásra csak akkor kerülhetett volna sor a cégnyilvántartás szerint az adós házastársa tulajdonában álló üzletrészre a közös vagyoni vélelem alapján, amennyiben a házastársak között a házassági életközösség még fennáll. A tanúvallomások, valamint a Tatabányai Járásbíróság P.20.617/2015/

1. sorszámú ítélete szerint megállapítható, hogy az adós ... és házastársa között a házassági életközösség már
2. október
3. napján - azaz már a végrehajtási lap kiállítását megelőzően - megszakadt. Ezért a felperes bejelentésére a Vht. 86.§

(3)bekezdése alapján az üzletrész már egyáltalán nem volt foglalható, arra törvényes lehetőség nem volt. Az elsőfokú bíróság a fellebbezéssel támadott ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 2.000.000.- Ft-ot és annak

1. szeptember 7-től járó, a Ptk.6:
2. §-a szerinti mértékű késedelmi kamatát, 236.000,- Ft perköltséget, valamint az államnak 60.000,-Ft illetéket. Határozatának indokolásában rámutatott, hogy a jogvitát a felperes által állított alperesi mulasztás idején (
3. június 4-től) hatályban volt jogszabályi rendelkezések alapján kellett elbírálni. Idézte a Polgári Törvénykönyvről szóló
4. évi V törvény (Ptk.) 6:
5. §-át, 6:
6. §

(1)és

(2)bekezdését, és 6:549. §

(2)bekezdését. A bírósági végrehajtásról szóló

1. évi LIII. törvény (Vht.)
2. §

(1)bekezdését, 58. §

(1)bekezdését, 217. §

(1)bekezdését, 217. §

(6)bekezdés c) pontját, és 86. §

(3)bekezdését. A házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV törvény (Csjt.) 27. §

(1)bekezdését,

1. § (1-3) bekezdését, valamint a Polgári Perrendtartásról szóló
2. évi III. törvény (Pp.)
3. §

(1)és

(2)bekezdését. Megállapította, hogy a felperesi igényérvényesítés különös feltétele fennáll, mert a rendes jogorvoslati lehetőséget, adott esetben a végrehajtási kifogást a felperes igénybe vette. A törvényszék megítélése szerint az alperes az üzletrész lefoglalása kapcsán szükséges intézkedést kellő időben nem foganatosította, és e jogellenes mulasztásával okozati összefüggésben a felperesnek kárt okozott. A végrehajtási eljárás időtartama alatt a cégnyilvántartás adatai szerint a ... Kft. üzletrésze teljes egészében ... tulajdonában állt, aki az adós házastársa volt. A céget ... 2012-ben hozta létre, amikor az adóssal a házassági életközössége már fennállt, és a kft. üzletrésze a végrehajtási eljárás során lefoglalható lett volna. A felperes az alpereshez, mint bírósági végrehajtóhoz

1. június 4-én érkezett beadványában bejelentette, hogy az adós életközösségben élő házastársának tulajdonát képezi a kft. üzletrésze. Ezt követően az alperes csak
2. július 29-én kérdezte le a cég cégkivonatát, és
3. július 31-én szerezte be az adós házassági anyakönyvi kivonatát. A foglalás iránt azonban csak
4. október 7-én kísérelt meg intézkedni, ami azonban már nem vezetett eredményre, mert az adós házastársa az üzletrészét
5. szeptember 7-én már 2.000.000,- Ft vételárért értékesítette, és a vevő a vételárat
6. október utolsó napjáig megfizette. Abban az esetben, ha az alperes a foglalás iránt ésszerű határidőben intézkedik, az üzletrész foglalása eredményes lett volna, így annak értékéig a végrehajtás eredményre vezetett volna. A foglalás jogi feltételei fennálltak, ugyanis a kft. üzletrész tulajdonosa házasságban élt az adóssal, így vélelem szól amellett, hogy az üzletrész közös vagyon volt, ezért az üzletrész végrehajtás alá vonható lett volna. Az adós házastársa végrehajtási igénypert indíthatott volna akkor, ha a részesedést különvagyonának tekinti, és ott hivatkozhatott volna arra is, hogy a foglaláskor házassági életközössége az adóssal már nem állt fenn. E kérdés szerinti vagyoni viszonyokban vita esetén a megfelelő személyek közötti perben kizárólag a bíróság lett volna jogosult dönteni végrehajtási igényper keretében. Ilyen per megindítása azonban éppen az alperes mulasztása miatt nem volt lehetséges. A kártérítési per bírósága nem veheti át egy más ügyben hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság szerepét, jelen perben nincs lehetőség „árnyékper" lefolytatására. Csakis végrehajtási igényperben lett volna vizsgálható a „különvagyoniság" kérdése, valamint az is, hogy az adós és házastársa között az életközösség meddig állt fenn. Ebből következően az elsőfokú bíróság megítélése szerint nem bírt jelentőséggel az, hogy az adós és házastársa között a házasság felbontása tárgyában hozott ítélet indoklása tartalmaz megállapítást az életközösség megszakadásának idejére. A végrehajtó alperes a foglalás alkalmával az adott időben ilyen információval nem bírhatott, így a foglalást végrehajthatta volna, csak annyi információ állt rendelkezésre, hogy az adós házastársának nevén szerepel a nyilvántartásban az üzletrész. A perben a Pp.
7. §-ának

(1)bekezdése alapján a felperesnek azt kellett bizonyítania, hogy az alperes jogellenes mulasztást követett el, ennek folytán a felperesnek meghatározott összegű kára keletkezett, továbbá a kár bekövetkezése és a mulasztás közötti okozati összefüggést. E kötelezettségének a felperes eleget tett, az üzletrész vételára és annak megfizetése bizonyított az üzletrész vevőjének tanúvallomása alapján. Az alperest terhelte annak bizonyítása, hogy a kft. üzletrésze részben sem az adós tulajdonát képezte és a foglalásnak nem lett volna helye, így a felperesnek nem keletkezett kára. E kötelezettségének az alperes nem tett eleget, a felelősség alól nem mentette ki magát. A törvényszék e körben tanúként kihallgatta ... adóst és volt házastársát (...et), akik vallomását azonban nem tartotta „perdöntőnek". Az alperes védekezése folytán a törvényszék vizsgálta azt is, hogy a perbeli üzletrész az adós házastársának különvagyonát képezte-e. Az alperes azonban kétséget kizáró módon - a hivatkozott törvényi vélelem ellenére - nem bizonyította, hogy az üzletrész ... különvagyona lett volna. Az elsőfokú bíróság végrehajtási igényperrel kapcsolatos álláspontja miatt az alperesnek jelentős többlet tényállási elemeket kellett volna bizonyítania. A végrehajtási igényper jelen per keretei között azonban nem volt lefolytatható, márpedig csak ilyen per eredményeként születhetett volna esetlegesen olyan döntés, aminek alapján az üzletrész tulajdonjoga a közös szerzés vélelmétől eltérően alakul. Ettől függetlenül az alperesnek módjában állt más bizonyítási eszközöket felajánlani, de kétséget nem hagyó módon így sem tudta bizonyítani, hogy az üzletrész - peres felek által nem vitatott - értéke csak részben illethette volna a felperest a végrehajtási eljárás eredményeképp, vagy az üzletrész egyáltalán nem képezte az adós tulajdonát. Az üzletrész tulajdoni helyzete kapcsán a törvényszék tanúként hallgatta ki ...et, de e nem teljesen érdektelen tanú vallomása önmagában nem bizonyította, hogy az üzletrész kinek a tulajdonát képezte, nem lehetett megállapítani azt, hogy a cégbeli részesedés a tanú különvagyona lett volna. Az elsőfokú bíróság e tanú vallomását érdemben nem értékelte, mert megítélése szerint a közös vagyoni jelleg végrehajtási per keretében lett volna vizsgálható, aminek indítását az alperes mulasztása zárta ki. Ugyanígy nem látott lehetőséget arra sem, hogy az adós tanúvallomását bizonyítékként fogadja el bármelyik fél javára. Az elsőfokú bíróság a fentiek alapján megállapította, hogy a perrel érintett üzletrész a Csjt. idézett szabályai szerint fele részben képezte ... tulajdonát, de azzal is felelősséggel tartozott a végrehajtási eljárással érintett követelés kielégítéséért. A cégbeli részesedés másik fele pedig a hivatkozott törvényi vélelem folytán az adós tulajdonát képezte. A kifejtettekre tekintettel a törvényszék arra a meggyőződésre jutott, hogy a felperes keresetének jogalapját és összegszerűségét bizonyította. Az alperes ugyanis a kft. üzletrész foglalásával nem indokolható okból hónapokon keresztül késlekedett, arra az adatok felperes általi bejelentésétől számított egy hónap időtartamnak elegendőnek kellett volna lennie. Bizonyítottnak találta a keletkezett kár összegét és a jogellenes alperesi mulasztást, valamint a kettő közötti okozati összefüggést is, az alperes pedig a felelősség alól nem tudta magát kimenteni. A felperes helyesen határozta meg a késedelmi kamat fizetésének kezdő időpontját is. Az elsőfokú ítélet ellene az alperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben annak megváltoztatásával a kereset elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a Vht. 86.§

(3)bekezdéséhez fűzött kommentár szerint a közös vagyoni vélelem alapján történő foglalásra csak abban az esetben van lehetőség, ha a házastársak között a házassági életközösség még fennáll. Abban az esetben, ha a házassági életközösség a Csjt. rendelkezései értelmében a felek között már nem áll fenn, úgy az egyik házastárs ellen folyamatban lévő végrehajtási eljárásban a másik házastárs vagyontárgyára végrehajtást vezetni már nem lehet. A tanúvallomások, valamint a Tatabányai Járásbíróság P.20.617/2015/5. számú ítélete szerint az adós és házastársa között a házassági életközösség már 2014. október 1. napján - már a végrehajtási lap kiállítását megelőzően - megszakadt. Ezért a felperes ezt követő - 2015. június 4-én - tett bejelentésekor a Vht. 86.§

(3)bekezdése alapján az üzletrész már egyáltalán nem volt foglalható, arra törvényes lehetőség nem volt. Ebből következően a jogszabályi rendelkezések betartásával ... üzletrészére foglalást foganatosítani az adóssal fennálló életközösség hiányára tekintettel a felperes bejelentésekor már nem lehetett, ezért az alperes a hivatkozott „mulasztásával" sem okozhatott kárt a felperesnek. Az elsőfokú bíróság ítéletének tényállási részében ugyan megállapította, hogy a ... Kft. alapításától az üzletrész értékesítésig az üzletrész az adós és házastársa 1/2 - 1/2 arányú tulajdonát képezte, de nem fejtette ki, hogy e megállapítást mire alapozza. ... és ... tanúvallomásából azt lehet megállapítani, hogy házasságuk fennállása alatt közös vagyon nem keletkezett, ezért a kérdéses üzletrész is ... különvagyonát képezte. Az adós volt házastársa az adósnak harmadik személyekkel szembeni tartozásáért csak a közös vagyonból reá eső vagyoni hányad erejéig felelne a Ptk. 4:49.§

(2)bekezdése alapján. Az adós és a volt házastársa a végrehajtási eljárás kezdetekor már nem élt együtt, az üzletrész értékesítésekor pedig a házasságukat már a bíróság is felbontotta, A kérdéses üzletrész és annak értékesítéséből származó bevétel is az adós házastársának a különvagyonát képezte. Mindezek alapján az alperest az adós volt házastársának a ... Kft-ben fennállt üzletrésze, az ennek értékesítéséből eredő vételár vonatkozásában kártérítési felelősség nem terheli. A felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte, annak helyes indokai alapján. Hangsúlyozta, hogy bizonyította az alperes jogellenes magatartását, amit azzal valósított meg, hogy a felperes már

1. május 27-én tájékoztatta a végrehajtó alperest, hogy az adós feleségének a tulajdonában áll a ... Kft. üzletrésze, de az alperes az üzletrész lefoglalása iránt csupán
2. október 7-én intézkedett. Az alperes az üzletrészre vonatkozó közös vagyoni vélelmet megdönteni nem tudta, és jelen per „nem is alkalmas a tulajdoni viszony eldöntésére". E kérdés csak az adós volt házastársa által indított végrehajtási igényperben lett volna elbírálható, ha az alperes a feladatát a jogszabályoknak megfelelően végezte volna, és ésszerű időn belül intézkedik a foglalásról. A kár összegét is bizonyította, mert a le nem foglalt üzletrész 2.000.000,-Ft összegű vételárát az adós volt házastársa bizonyítottan megkapta. A felperes a rendes jogorvoslati lehetőségét a végrehajtási eljárásban előterjesztett kifogásával kimerítette, de ezzel a kára nem volt orvosolható. Annak vizsgálata, hogy az adós és házastársa életközösségben éltek-e, nem előfeltétele annak, hogy a végrehajtó az adós házastársának tulajdonában álló vagyontárgyat lefoglalja, amit az is igazol, hogy az alperes intézkedett is a foglalás iránt, csak késedelmesen. Hivatkozott a Ptk. 1.4§ában meghatározott elvárható magatartás elvére, s arra hogy felróható magatartására előnyök szerzése végett senki sem hivatkozhat. Az alperes az egész per során nem vitatta azt hogy késedelmesen intézkedett, hanem azt próbálja bizonyítani, hogy bár valóban nem a Vht. szabályainak megfelelően járt el, de ez neki nem volt felróható, mivel „előre látta, hogy az üzletrészt nem lehet lefoglalni". E hivatkozása azért alaptalan, mert a felperes bejelentésekor (
3. május 27.) az adós és házastársa házassága még nem volt felbontva, és az üzletrészre közös vagyoni vélelem állt fenn. Ezért azt az alperesnek ésszerű időn belül le kellett volna foglalnia, amivel szemben az adós volt házastársa felléphetett volna, de az ma már nem állapítható meg, hogy erre valójában sor is került volna, és milyen eredménnyel. Mindezek alapján az alperes jogellenese magatartása kárt okozott a felperesnek, magatartása felróható is volt, ezért kártérítéssel tartozik. *** A fellebbezés az alábbiak szerint alapos. Az elsőfokú bíróság a perben releváns tényeket részben hiányosan állapította meg, azt az ítélőtábla az elsőfokú eljárás adatai alapján - azzal egészíti ki, hogy: - Az alperes a perbeli cselekmények idején és jelenleg is önálló bírósági végrehajtóként tevékenykedik, tevékenységét nem végrehajtói iroda keretében fejtette ki. ... és ... házasságát a Győri Járásbíróság a
4. augusztus
5. napján kelt és e napon jogerőre emelkedett ítéletével felbontotta. E jogerős ítélet szerint ... és ... életközössége
6. október
7. napján megszakadt. Az így kiegészített tényállás alapján az ítélőtábla megállapította, hogy az elsőfokú bíróság téves jogkövetkeztetésre jutott, ezért téves érdemi döntést hozott. Az elsőfokú bíróság a Ptké. 54.§-a, továbbá az állított alperesi károkozó magatartás (mulasztás) időpontja alapján helyesen alkalmazta a Ptk. (
8. évi V. törvény) rendelkezéseit a jogvita elbírálása során. A Ptk. 6:
9. §-a szerint, aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól a károkozó, ha bizonyítja, hogy magatartása nem volt felróható. A Ptk. 6:
10. §

(1)bekezdése értelmében közigazgatási jogkörben okozott kárért a felelősséget akkor lehet megállapítani, ha a kárt közhatalom gyakorlásával vagy annak elmulasztásával okozták, és a kár rendes jogorvoslattal, továbbá a közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránti eljárásban nem volt elhárítható. A Ptk. 6:549. §

(2)bekezdése értelmében a közjegyzői és végrehajtói jogkörben okozott kárért való felelősségre a közigazgatási jogkörben okozott kárért való felelősség szabályait kell megfelelően alkalmazni. A kártérítési keresetnek előfeltétele a rendes jogorvoslat kimerítése. A felperes a kárigényét az alperesi végrehajtó állított mulasztására alapította, azt állította hogy az alperesi végrehajtó mulasztást követett el, amikor az üzletrész lefoglalásával késlekedett. Az alperes kártérítési felelősségére a Ptk. 6:548.§

(1)bekezdésében meghatározott speciális, és a Ptk. 6:519.§ában meghatározott általános feltételek az irányadók. Így a közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítésének általános feltételei a jogellenes magatartás, a közigazgatási tevékenységgel összefüggő kár, az okozati összefüggés és a vétkesség, míg annak speciális feltételei a kár rendes jogorvoslattal el nem hárítható volta, és az hogy a károsult a kár elhárítására alkalmas rendes jogorvoslati lehetőségeket igénybe vette. A fentiek értelmében az alperes felelősségét csak akkor lehet megállapítani, ha az általános feltételek fennállása mellett a kár rendes jogorvoslattal nem volt elhárítható, illetve a károsult a kár elhárítására alkalmas rendes jogorvoslati lehetőségeket igénybe vette. A speciális és általános feltételek együttes fennállásának a bizonyítása a perben a Pp. 164.§

(1)bekezdése alapján a felperest terhelte. Abban egyetértett az ítélőtábla az elsőfokú bírósággal, hogy a felperes a végrehajtási kifogással a rendes jogorvoslati lehetőséget igénybe vette, ezáltal a kártérítés különös feltétele valóban teljesült. Ebből következően a felperesnek azt kellett bizonyítania, hogy az alperes jogellenes magatartásával (mulasztásával) okozati összefüggésben kára keletkezett. Az ítélőtábla megítélése szerint azonban, az elsőfokú bíróság tévesen állapította meg, hogy a felperes e bizonyítási kötelezettségének eleget tett. Nem érett egyet az ítélőtábla azzal a felperesi érveléssel, hogy az alperesnek a felperes bejelentését követően a Vht. 86.§

(3)bekezdése alapján le kellett volna foglalnia a cégiratok szerint az adós házastársának tulajdonában álló üzletrészét. Az alperes ugyanis helytállóan hivatkozott e körben a Vht. 86. §

(3)bekezdésére, és az ahhoz fűzött kommentárra is. Az előbbi szerint a házassági életközösség tartama alatt a házastársaknak vagy bármelyiküknek a vagyontárgyát bármelyik házastársa ellen külön vezetett végrehajtás során is le lehet foglalni. Nincs helye a foglalásnak, ha az a házastárs, aki ellen a végrehajtás nem irányul, kétséget kizáróan igazolja, hogy a szóban forgó vagyontárgy nem a házastársi vagyonközösséghez, hanem az ő különvagyonához tartozik. Az ehhez fűzött kommentár pedig rögzíti, hogy a közös vagyoni vélelem alapján történő foglalásra csak abban az esetben van lehetőség, ha a házastársak között a házassági életközösség még fennáll. Abban az esetben, ha a házassági életközösség a Csjt. rendelkezései értelmében a felek között már nem áll fenn, úgy az egyik házastárs ellen folyamatban lévő végrehajtási eljárásban a másik házastárs vagyontárgyára végrehajtást vezetni már nem lehet. A jogszabályi rendelkezésből és az ehhez fűzött kommentárból tehát csak az a következtetés vonható le, hogy a foglalása törvényes feltétele az adós és a házastársa között fennálló életközösség. A konkrét esetben az alperes helytállóan hivatkozott arra is, hogy a felek közötti jogerős ítélet közokiratként tanúsítja azt a tényt, hogy az adós és a házastársa között az életközösség - még a perbeli végrehajtási eljárás megindítását megelőzően - már 2014. október 1-én megszakadt. Ezt alátámasztottak az elsőfokú eljárásban meghallgatott tanúk vallomásai is. Mindezek alapján megállapítható, hogy a konkrét esetben a foglalás törvényes feltételei a felperesi bejelentéskor már nem álltak fenn, hiszen nem állt fenn életközösség az adós és a volt házastársa között. Abban egyetértett az ítélőtábla az elsőfokú bírósággal, hogy a kérdéses üzletrész különvagyoni jellegének a vizsgálatára valóban csak a végrehajtási igényperben kerülhetett volna sor, a Vht. 86.§

(3)bekezdésének második mondta, és Pp. 371. §

(1)és

(2)bekezdése alapján. E jogszabályi rendelkezésekből ugyanakkor az is következik, hogy a végrehajtási igénypernek kizárólag az a tárgya, hogy a szóban forgó vagyontárgy (üzletrész) a házastársi vagyonközösséghez, vagy az adós házastársának a különvagyonához tartozik-e. Más kérdése azonban, hogy egyébként a fennálló életközösség és közös vagyoni vélelem alapján a Vht. 86.§

(3)bekezdése alapján egyáltalán sor kerülhet-e foglalásra, ami nem a végrehajtási igényperre tartozó kérdés. Ennek a kérdésnek a vizsgálata megelőzi a kérdéses vagyontárgy (üzletrész) különvagyoni jellegének a vizsgálatát, és előbbit nem a végrhajtási igényperben, hanem adott esetben a foglalás foganatosításakor, vagy az azzal kapcsolatban e tárgyban előterjesztett kifogás keretében kell és lehet vizsgálni. Ebből az is következik, hogy a foglalás elmulasztására (mint jogellenes alperesi magatartásra) alapított kártérítési perben azt köteles bizonyítani a felperes, hogy a foglalás törvényes feltételei fennálltak, amit az alperes (végrehajtóként) a felperes erre vonatkozó bejelentése ellenére mulasztott. A konkrét esetben a felperes ezt bizonyítani nem tudta, a lefolytatott bizonyítási eljárás adataiból ugyanis kizárólag azt lehetett megállapítani, hogy a felperes bejelentésekor a foglalás törvényes feltételei egyáltalán nem álltak fenn, hiszen nem állt fenn életközösség az adós és a volt házastársa között. Mindezek alapján megállapítható, hogy alperes felperes által hivatkozott magatartása (mulasztása) a foglalás törvényes feltételeinek a hiányában - nem volt jogellenes, ebből következően az alperesi mulasztással okozati összefüggésben a felperest kárt sem érhette. Emiatt az alperes kártérítési felelősségének a Ptk. 6:519.§-ában meghatározott általános és együttes feltételei - az elsőfokú bíróság téves megállapításával ellentétben - nem állnak fenn, ezért az alperes marasztalására is tévesen került sor. Mindezek alapján az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp.253.§

(2)bekezdése alapján megváltoztatta, és a keresetet elutasította. A megváltoztató rendelkezés folytán a felperes az alperessel szemben pervesztes lett, ezért az ítélőtábla a pervesztes felperest kötelezte a Pp. 78.§ /1/ bekezdése alapján a pernyertes alperes javára első- és másodfokú perköltség megfizetésére, amely az elsőfokú eljárás tekintetében 127.000,-Ft ügyvédi munkadíjból és 42.000,-Ft készkiadásból, míg a másodfokú eljárásban az alperes által lerótt 160.000,-Ft összegű fellebbezési illetékből, és 63.500,-Ft ügyvédi munkadíjból áll, azaz mindösszesen 392.500,-Ft. Az ítélőtábla az alperes jogi képviseletével az első- és másodfokú eljárásban felmerült perköltséget a 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet 3.§

(2), (5-6) bekezdései alapján áfával növelten határozta meg. A kifejtettek alapján mellőzte az ítélőtábla az alperes elsőfokú illetékben történő marasztalását is. Ennek a megfizetésére ugyanakkor a felperest sem kellett kötelezni, mert az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásával szemben a felperes a 60.000,-Ft (kiegészítő) eljárási illetéket már a keresetlevél benyújtásakor megfizette (P.20.986/201663. számú irat). G y ő r , 2018. június 13. Dr. Szalai György sk. a tanács elnöke A kiadmány hiteléül kiadó: Dr. Bajnok István sk. előadó Dr. Ferenczy Tamás sk. bíró bíró