Bf.284/2018/7 – Debreceni Ítélőtábla

(1)bekezdés] miatt 8 év börtönbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte. Megállapította, hogy a vádlott a szabadságvesztés büntetés kétharmad részének, de legkevesebb 3 hónap kitöltését követő nap bocsátható feltételes szabadságra. Rendelkezett az eljárás során lefoglalt bűnjelekről és a bűnügyi költség viseléséről. II. Az ítélet ellen a vádlott és a védő elsődlegesen felmentés, másodsorban a büntetés enyhítése érdekében jelentettek be fellebbezést. A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség a Bf.488/2017/3,4-I. számú átiratában a védelmi fellebbezést alaptalannak tartva az elsőfokú ítélet helybenhagyására tett indítványt. A nyilvános ülésen az ügyész az átiratában foglaltakat fenntartotta. A védő és a vádlott a védelmi fellebbezés irányának megfelelően elsősorban felmentést, másodlagosan enyhítést indítványoztak. III. A védelmi fellebbezés nem alapos. A bejelentett perorvoslatok folytán az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét és az azt megelőző eljárást a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (továbbiakban Be.) 348. §

(1)bekezdése alapján teljes terjedelemben felülbírálta. A törvényben előírt teljes revízió keretében a fellebbezések okára és céljára tekintet nélkül bírálta felül a tényállás megalapozottságát, a bűnösség megállapítását, a bűncselekmények minősítését és a büntetés kiszabását is. A felülbírálat során megállapította, hogy a törvényszék a bizonyítási eljárást döntően a perrendi szabályok megtartásával folytatta le. Nem vétett sem feltétlen, sem olyan jellegű relatív perjogi hibát, amely a bizonyítás törvényességét érintené, vagy az érdemi felülbírálatot kizárná. A pervitel kapcsán viszont megjegyzendő a releváns terhelti figyelmeztetésekkel (Be.

1. §) összefüggésben, hogy a vádlott a bűnösségről csak azt követően nyilatkoztatható, ha kifejezésre juttatja vallomástételi szándékát. A
2. március 5-i tárgyalásról készült
3. számú tárgyalási jegyzőkönyv
4. oldalának utolsó bekezdése szerint a vádlott azt megelőzően nyilatkozott a bűnösségről, hogy kijelentette: „vallomást szeretnék tenni". A vallomástételi szándék egyértelműen megállapítható, a vádlott nem érezte magát bűnösnek, így nem sérült a hallgatás joga és az önvádra kötelezés tilalmának elve, de a terhelti kihallgatás menetrendje akkor teljesen szabályos, ha a vádlott csak azt követően reagál érdemben a vádra, ha kijelentette vallomástételi szándékát. Az elsőfokú bíróság a Be.
5. §

(1)bekezdésében írt ügyfelderítési kötelezettségének eleget tett és megalapozott tényállást állapított meg, mely a Be. 351. §

(1)bekezdésében írt tényálláshoz kötöttség elve folytán a másodfokú eljárásban is irányadó volt. A törvényszék az ügy helyes megítélése szempontjából lényeges bizonyítékokat megvizsgálta és azokat a logika szabályai szerint okszerűen értékelte. Számba vette a vádlott védekezését, a cselekményt közvetlenül átélő, a nyomozás során mentességi jogával nem élő - a tárgyaláson ismeretlen tartózkodási helye miatt már ki nem hallgatható - (sz. sértett), valamint a vádbeli eseményekről közvetve tudomást szerző más személyek tanúvallomásait, a genetikai, az orvosszakértői és elmeorvosszakértői véleményt, a lefoglalt tárgyi bizonyítékokat és a lényeges okirati bizonyítékokat. A törvényszék a bizonyítékok igen alapos, szerteágazó és részletes értékelésével a büntetőjogi főkérdések tekintetében központi jelentőséggel bírói tényeket hibátlanul rögzítette. Indokolási kötelezettségének a ténykérdésekben mindenben eleget tett, részletesen megindokolta, hogy egyes vallomásokat miért fogadott el s melyeket nem talált megfelelő bizonyító erejűnek a tényállás megállapítása során. A vádlott általi elkövetést a tárgyi bizonyítékokon túl különösen a sértett nyomozási tanúvallomása, valamint mentős és forgalomirányító érdektelen tanúk vallomásai támasztották alá. (sz. ) sértett nyomozási tanúvallomásának felolvasására és bizonyítékként értékelésére a Be. 296. §

(1)bekezdés a) pontjának alkalmazásával törvényesen került sor. A sértett a sikertelen elővezetéssel kapcsolatos rendőrségi okiratok, valamint részben a személyi bizonyítás által igazoltan - tartózkodási helyének ismeretlen volta miatt - valóban nem volt kihallgatható. Az ügyészi indítványra a vallomások felolvasása mindenben törvényes volt (

1. számú tárgyalási jegyzőkönyv
2. oldal). Az elsőfokú bírósági mérlegelés és az indokolás logikai hibában nem szenved, a tényállás megalapozott, így a másodfokú bíróság az ítélkezését a tényálláshoz kötöttség már felhívott elvére figyelemmel arra alapította. A felmentést célzó védelmi fellebbezés a bizonyítékok mérlegelésén keresztül támadta a megalapozott tényállást, mely eredményre nem vezethetett. A vádlott tagadásával szemben ugyanis az elsőfokú bíróság által részletesen értékelt közvetlen és közvetett személyi bizonyítékok, valamint a lefoglalt balták, a genetikai és orvosszakértői vélemények alapján a vádbeli cselekmény kétséget kizáróan bizonyított. A védelem nem jelölt meg olyan bizonyítékot vagy körülményt, mely eltérő tényállás megállapításához vezethetett volna. A hatályos Be. szerint ténybíróságnak az elsőfokú bíróság minősül. A logika törvényeinek megfelelő bizonyíték-értékelése a másodfokú eljárásban nem mérlegelhető felül. A védő a másodfokú nyilvános ülésen indítványt tett a sértett fellebbezési tárgyaláson történő tanúkihallgatására. Az indítványt az ítélőtábla elutasította, melynek indoka a következő. A másodfokú eljárásban a bizonyítás kivételes. Arra a Be.
3. §

(1)bekezdés értelmében egyrészt a felderítetlenségből vagy hiányosságból eredő megalapozatlanság, másfelől eljárási szabálysértés orvoslása érdekében van perjogi lehetőség. A felülbírált ügyben egyik feltétel sem állt fenn. A tényállás ugyanis teljes mértékben megalapozott, nem felderítetlen és nem hiányos. A már idézettek szerint a sértett nyomozási vallomásának bírósági felhasználása törvényes volt. A tényállás megalapozott, mely kizárja a már szabályosan értékelt bizonyítási eszköz újbóli megvizsgálását, figyelemmel arra is, hogy a védelem nem jelölt meg olyan tartózkodási helyet, melyről eredményes lehetne a sértett tanúidézése. Az elsőfokú eljárásban olyan eljárási szabálysértés sem történt, mely orvoslást igényelt volna, így a védő bizonyítási indítványát el kellett utasítani, melynek indokát a másodfokú bíróság a Be. 345. § alapján alkalmazandó 258. §

(3)bekezdés f) pontja alapján adta meg. Az elsőfokú bíróság törvényesen vont következtetést a vádlott bűnösségére és a cselekmény minősítése is megfelel az anyagi jognak. A vádlott baltával és puszta kézzel véghezvitt cselekménye valóban a Btk. 160. §

(1)bekezdés szerint minősülő alapeseti emberölés bűntettének (befejezett és közeli) kísérletét valósította meg. A törvényszék e körben is részletes és dogmatikailag helyes indokolást adott. A másodfokú bíróság a minősítés revíziója során vizsgálta azt is, hogy törvényes-e a szándék formájának meghatározása. A vádlott ugyan baltával fejre is támadott, azonban csak jelentéktelen sérüléseket okozott, az életveszélyes eredményt a balta nyelével a hastájékra kifejtett erőbehatás hozta létre. Az alanyi és tárgyi körülményeket értékelve az ítélőtábla sem találta megállapíthatónak az egyenes ölési szándékot. Az viszont kétségtelen, hogy a vádlott a cselekmény során a halálos eredménybe belenyugodva cselekedett. A baltával fejre támadást, valamint a has nagyobb erejű eszközös támadását a természetes szemlélet is ölési cselekménynek tekinti. A jogi indokolás annyiban viszont helyesbítendő, hogy a Kúria 3/

1. Büntető jogegységi határozata (I/A. és I/B. pont) ad a bíróságra kötelező erejű iránymutatást az emberölés elhatárolásától az élet és testi épség elleni bűncselekményektől. Az ítélet tévesen „4/
2. Büntető Jogegységi Elvi döntést" rögzít. Mindez nyilvánvaló elírás, de az élet elleni ügyekben a bírói gyakorlatot meghatározó jogegységi határozat pontos megnevezése mellőzhetetlen. A büntetés kiszabásának felülbírálata során észlelte a másodfokú bíróság, hogy a törvényszék nem rögzítette ítéletében a bűnösségi körülményeket, melyek meghatározók a szankció alkalmazásakor. Ez lényeges indokolásbeli hiányosság, de a másodfokú eljárásban orvosolható volt. A vádlott javára enyhítő körülményként kell értékelni: - az eshetőleges szándékot több súlyos betegségét és a cselekmény kísérlet voltát. Súlyosítja ellenben a büntetést: - a büntetett előélet - a közeli hozzátartozó sérelmére elkövetés - a sértettnek okozott maradandó fogyatékosság - és a hasonló, családon belül elkövetett élet elleni cselekmények számának elszaporodott volta regionális és országos szinten is. Az indokolás kiegészítésének szükségességétől eltekintve az elsőfokú bíróság a büntetési célok elérésére alkalmas, a büntetéskiszabási elveknek megfelelő, tettarányos, az egyéniesítést is kifejező büntetést szabott ki a vádlottal szemben. A büntetési tétel középmértékétől az alsó határ felé eltérő 8 év szabadságvesztés büntetés és az ahhoz igazodó tartamú közügyektől eltiltás eltúlzottan súlyosnak nem tekinthető, lényeges enyhítésére nem kerülhetett sor. A többszörösen büntetett, élettársára baltával támadó vádlottnál az enyhítésnek nem álltak fenn a törvényi előfeltételei, ezért a védelmi fellebbezés e körben sem vezethetett eredményre. A rendelkező rész módosítását az ítélőtábla nem tartotta szükségesnek, az indokolásban megjegyzendő azonban, hogy a bíróság a szankció alkalmazásakor szabadságvesztést szab ki, melyet a törvényi rendelkezések szerint rendel végrehajtani a megfelelő végrehajtási fokozatban, ami jelen esetben valóban börtön. Az ítéletnek a feltételes szabadságra bocsáthatóságra, az előzetes fogvatartás beszámítására, a bűnjelekre és a bűnügyi költség viselésére vonatkozó rendelkezései is törvényesek. A bűnügyi költség tekintetében - figyelemmel a másodfokú ügyész perbeszédében foglaltakra is - az ítélőtábla az elsőfokú bírósági indokolást a következőkkel egészíti ki. A törvényszék a Be.
3. §

(4)bekezdés alapján a vádlottat mentesítette a genetikai szakértői bizonyítás valóban igen jelentős költségének megfizetése alól. A törvényhely felhívásán túl azonban érdemi indokolást nem adott. A döntés helyes az alábbi indokok szerint. A genetikai szakvélemény törvényes bizonyítás eredménye és nem kétségesen a tényállást megalapozó egyik terhelő bizonyíték. E bizonyítás azonban nem volt feltétlen szükséges, mert a tényállásba foglalt cselekmény a rendelkezésre álló közvetlen (sértetti tanúvallomás) és közvetett személyi bizonyítékok, önmagában a lefoglalt balták és az orvosszakértői vélemény alapján is kétséget kizáróan bizonyított. Ilyen bizonyítási anyag mellett elegendő lett volna (benzidin próbával vagy más kémiai módszerrel) vérgyanús szennyeződés igazolása. Nem volt a bizonyítás teljesen haszontalan, de ilyen költségkihatású bizonyításra csak rendkívül indokolt esetben célszerű sort keríteni, ha más módon nem bizonyítható a releváns tény. Emellett hangsúlyos, hogy a bizonyítás költsége a vádlott személyi körülményeihez, familiáris viszonyaihoz mérten is eltúlzott, ezért a másodfokú bíróság az ügyészi érveket nem találva alaposnak, az elsőfokú bíróság költségviselésre vonatkozó rendelkezéseit az indokolás kiegészítése mellett helytállónak ítélte. IV. A kifejtettekre figyelemmel a Debreceni Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Be. 371. §

(1)bekezdés alkalmazásával - az indokolás kiegészítése mellett - alapvetően helyes indokainál fogva helybenhagyta. A másodfokú bíróság a vádlott által az elsőfokú ítélet kihirdetésétől a másodfokú elbírálásig előzetes letartóztatásban töltött időt a Btk. 92. §

(1)bekezdése alapján számította be a szabadságvesztésbe. Az ítélőtábla a másodfokú eljárásban a kirendelt védő közreműködésével kapcsolatban felmerült - a bűnösnek kimondott vádlottat terhelő - bűnügyi költséget a Be. 381. §

(1)bekezdése alapján állapította meg. Debrecen,

1. június
2. Dr. Háger Tamás sk. a tanács elnöke, Dr. Gömöri Olivér sk. előadó bíró, dr. Répássy Árpádné dr. Német Laura sk. bíró ZÁRADÉK: A Debreceni Törvényszék 24.B.555/2017/
3. számú ítélete a másodfokú határozat által a mai napon jogerőre emelkedett és végrehajthatóvá vált. Debrecen,
4. június
5. Dr. Háger Tamás sk. a tanács elnöke A kiadmány hiteléül: tisztviselő