Pfv.20142/2015/4 – Kúria

A határozat elvi tartalma: Más ingatlanán álló épülethez történő hozzáépítés a törvény erejénél fogva csak akkor keletkeztet közös tulajdont, ha az építkező jogosulatlanul építkezett, de jóhiszeműnek minősül. A közös összefogással végzett építkezés a nem tulajdonos építkező részéről nem minősül jogosulatlan építkezésnek, de az által tulajdoni hányadot az ingatlanban csak akkor szerez, ha abban a felek kifejezetten megállapodtak. A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság Pfv.I.20.142/2015/4.szám A Kúria a felülvizsgálati eljárásban a Dr. Matyi Mária Ügyvédi Iroda, ügyintéző: dr. Matyi Mária ügyvéd által képviselt felperesnek a

1. számú Ügyvédi Iroda Gödöllő, ügyintéző: dr. Zimányi Vera ügyvéd által képviselt I. rendű, II. rendű alperesek ellen tulajdonjog megállapítása iránt a Budapest Környéki Törvényszék előtt 13.P.28.782/
2. számon folyamatban volt és a Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság 7.Pf.20.245/2014/
3. számú részítéletével részben befejezett perében a felperes részéről az
4. sorszámon előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán tárgyaláson kívül - meghozta a következő r é s z í t é l e t e t : A Kúria a Fővárosi Ítélőtábla 7.Pf.20.245/2014/
5. számú jogerős részítéletét hatályában fenntartja. Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az I. rendű alperesnek 100.000 (Százezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget. A le nem rótt 750.000 (Hétszázötvenezer) forint felülvizsgálati eljárási illetéket az állam viseli. A részítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye. I n d o k o l á s A felperes és az I. rendű alperes testvérek. Édesanyjuk, S. B.-né (a továbbiakban: örökhagyó)
6. április 21-én hunyt el. A perbeli lakóház, udvar, egyéb épület megnevezésű ingatlan az örökhagyó tulajdonában állt, annak tulajdonjogát a felperes és az alperes 1/2-1/2 arányban öröklés jogcímén szerezte meg. A városi tanács VB Hatósági Osztálya az örökhagyó részére az
7. március 1-jén kelt 8/41/
8. számú határozatával engedélyezte a perbeli ingatlanon fennálló építményhez toldalék építését. Az építkezéshez az örökhagyó
9. november 11-én megkötött kölcsönszerződéssel 150.000 forintot vett fel, a szerződésben a felperes az örökhagyóért készfizető kezességet vállalt. A kölcsön felvételéhez saját anyagi eszközként 300.000 forint értékű építési anyag került igazolásra. Az építkezés során az épület kamrával, padlásfeljáróval rendelkező tárolókamrával, két szobával, külső bejárati helyiséggel bővült, alatta pince lett kialakítva és új melléképület létesült. Az építési munkák közül az ingatlan szerkezetét érintette a tetőszerkezet átépítése, a központi fűtés új kazánházas kiépítése, a teraszbővítmény kialakítása. A kőművesmunkákat részben a rokonok, részben szakemberek végezték; a villanyszerelési munkálatokat külső szakember végezte. Ezen túlmenően az építkezés házilagos kivitelezésben készült, abban részt vett a felperes volt férje, a peres felek édesapja, és az alperes férje is. A városi tanács VB Műszaki és Termelés-Ellátásfelügyeleti Osztálya az
10. április 18-án kelt V/681/
11. számú határozatával az örökhagyó részére használatbavételi engedélyt adott ki. A felperes keresetében kérte annak a megállapítását, hogy ráépítés címén megszerezte a perbeli ingatlan 74/200 tulajdoni hányadát, így a tulajdoni hányada 137/200-ra nőtt, míg az alperes tulajdoni hányada 63/200-ra csökkent. Az alperes kérte a kereset elutasítását. Vitatta, hogy a ráépítés törvényi feltételei megvalósultak. Az elsőfokú bíróság - a közös tulajdon megszüntetésére irányuló viszontkeresetre tekintettel - részítéletével kötelezte az alperest annak a tűrésére, hogy a perbeli ingatlanra a felperes tulajdonjoga ráépítés címén 34/100 hányadban bejegyzésre kerüljön azzal, hogy a felperes tulajdonjoga öröklés címén 33/100 hányadra, míg az alperes tulajdonjoga öröklés címén 33/100 hányadra változik. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította. A rendelkezésre álló adatok alapján tényként állapította meg, hogy az építkezés célja - az alperes által sem vitatottan - a felperes gyermekeinek külön-külön lakrészhez juttatása, valamint édesapjuk külön szobában történő lakhatásának a biztosítása volt. Az építési és használatbavételi engedély valóban az örökhagyó nevére került kiállításra, a hitelt is ő vette fel, a számlák is az ő nevére szóltak. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint azonban ezek önmagukban nem támasztják alá az alperes hivatkozását, hogy kizárólag az örökhagyó finanszírozta az építkezést. A lefolytatott bizonyítás eredményeképpen azt állapította meg, hogy a felperes és volt férje az építkezés költségét 90%-ban viselték, az örökhagyó 10%-ban járult hozzá csak az építkezéshez. Az elsőfokú bíróság a felperes nyilatkozata, valamint K. S. J.-né tanúvallomása alapján tényként állapította meg, hogy a kölcsön részleteit maga a felperes fizette meg annak ellenére, hogy a szerződést az örökhagyó kötötte meg. Megállapította azt is, hogy az építkezésen részt vevő rokonok, valamint a felperes ismerősei a felperesre és az örökhagyóra tekintettel végeztek munkákat. Miután az alperes ezzel kapcsolatban igénnyel nem élt, az elsőfokú bíróság a munkálatok teljes költségét a felperes javára vette figyelembe azzal, hogy az alperes nincs elzárva attól, hogy esetlegesen megtérítési igényt terjesszen elő. Az elsőfokú eljárás során a bíróság szakértői bizonyítást is lefolytatott, amelynek eredményeként az ingatlan értékét a beruházások nélkül 770.000 forintban, az építkezés befejezésekor „1.587.072" forintban állapította meg, és erre figyelemmel határozta meg a felperes által ráépítés címén megszerzett tulajdoni hányadok mértékét is. Az I. rendű alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság részítéletével az elsőfokú bíróság részítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett rendelkezését megváltoztatta és a keresetet teljes egészében elutasította. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a bizonyítékok okszerűtlen mérlegelésével helytelenül állapította meg a tényállást, az arra alapított érdemi döntésével a másodfokú bíróság ezért nem értett egyet. Érvelése szerint a felperesnek állt érdekében, hogy a bíróság valós tényként fogadja el azt, hogy az örökhagyó tulajdonában álló lakóház bővítését 90%-ban ő finanszírozta. Erre figyelemmel a felperest terhelte a bizonyítási kötelezettség, amelynek a körében nemcsak az építkezésben való részvételnek a tényét, hanem személyes közreműködésének és anyagi hozzájárulásának az értékét is bizonyítania kellett annak érdekében, hogy hozzájárulása arányában megállapítható legyen a ráépítés okozta forgalmi értéknövekményből a részesedése. Szerinte az elsőfokú bíróság azonban tévesen értékelte az I. rendű alperes hátrányára, hogy nem bizonyította, miszerint az örökhagyó értékpapír és takarékbetét megtakarítással rendelkezett, amit az építkezésre fordított. Az I. rendű alperest ugyanis nem terhelte bizonyítási kötelezettség, arra az elsőfokú bíróság nem is hívta fel, így nem lehet a hátrányára értékelni, hogy állításai igazolására nem ajánlott fel bizonyítást. Rámutatott, hogy az elsőfokú bíróság is megállapította, hogy a rokonság egy része nem a felperesnek, hanem az örökhagyónak kívánt segítséget nyújtani a munkájával. Feltehetőnek tartotta, hogy ide sorolható a peres felek édesapja is. Rámutatott, hogy a felperes nem határozta meg, hogy ő és az őt támogató személyek milyen mértékű munkát végeztek a bővítés során, és olyan nyilatkozatot sem tett, hogy az építkezésen dolgozó valamennyi személy az ő tulajdonszerzését kívánta elősegíteni. Erre figyelemmel alaptalannak tartotta azt, hogy az elsőfokú bíróság az építési munkák teljes költségét a felperes javára vette figyelembe. Utalt arra is, hogy a felperes tényelőadása hiányos maradt, mert csupán az építési költségekről csatolt egy listát, de azt összegszerűen nem jelölte meg, hogy e költségekből milyen forrásból, milyen nagyságú anyagi ráfordítást teljesített, nem adott tájékoztatást sem a saját, sem a volt házastársa jövedelmének az összegéről, és azt sem határozta meg, hogy a volt férje milyen összegű plusz keresethez jutott, így nem tudható, hogy milyen összegű volt az építkezésre felhasználható megtakarítása. A másodfokú bíróság álláspontja szerint az anyagi ráfordításra vonatkozó hiányos tényállások nem pótolhatók tanúvallomással. Utalt arra is, hogy az elsőfokú bíróság helytelenül értékelte a tanúvallomásokat, a kihallgatott tanúk egyike sem tudott nyilatkozni, hogy az építkezés milyen anyagi forrásokból valósult meg és ahhoz milyen nagyságrendben járult hozzá a felperes. Az ezzel kapcsolatos kérdésre - emelte ki - a felperes volt férje is bizonytalan választ adott, amikor úgy nyilatkozott, hogy az építkezés közös pénzből történt, de nem tudja, hogy ők a feleségével mennyit adtak bele, mivel nem ismerte a pénzügyeket és nem tudja, hogy ki és mikor, mennyit fizetett. Utalt arra is, hogy a többi tanú sem rendelkezett közvetlen ismeretekkel arról, hogy miként történt az építkezés finanszírozása. Ezért a tanúvallomásokat nem tartotta alkalmasnak annak a bizonyítására, hogy az építési költségek 90%-át a felperes viselte. A másodfokú bíróság szerint az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló okiratoknak is téves bizonyító erőt tulajdonított. Az örökhagyó részére kiadott hatósági engedélyek ugyanis azt támasztják alá, hogy az építtető nem a felperes, hanem az örökhagyó volt. Ezzel összhangban a becsatolt számlák is azt bizonyítják, hogy az építési anyagokat a bizonylatokon feltüntetett vevő, azaz az örökhagyó vásárolta meg. Ennek ellenkezőjét a felperes nem bizonyította. Az elsőfokú bíróság szerinte tévesen jutott arra a következtetésre is, hogy a kölcsönadott pénzzel nem az örökhagyó, hanem a felperes rendelkezett. Hivatkozott arra is, hogy a felperes azt is csak állította, de nem bizonyította, hogy a kölcsön törlesztését egyedül teljesítette. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy az örökhagyó által felvett kölcsön részbeni visszafizetése a felperes részéről tulajdoni igényt nem alapoz meg, azzal kapcsolatban legfeljebb kötelmi igénye keletkezik. A jogerős részítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amely annak a hatályon kívül helyezésére és az elsőfokú részítéletet helybenhagyó határozat meghozatalára, másodlagosan pedig arra irányult, hogy a Kúria az ügyben eljáró bíróságokat utasítsa új eljárásra és új határozat hozatalára. Arra hivatkozott, hogy a jogerős részítélet iratellenes és ellentmondásos megállapításokat tartalmaz, a másodfokú bíróság a bizonyítékok okszerűtlen mérlegelésével helytelen jogi következtetéseket vont le. Érvelése szerint a ráépítés ténye és célja soha nem volt vitatott, az arra irányult, hogy az ő gyermekei és a peres felek édesapja lakhatását biztosítsa. A perben kihallgatott tanúk vallomásai az ő tényállításait támasztották alá, az elsőfokú bíróság által kirendelt szakértői véleményt az összegszerűség tekintetében a felek egyhangúan elfogadták. Szerinte a ráépítés jogalapja a felek által elismert tény, a bizonyítás alapján pedig megállapítható, hogy az építkezést részben ő, részben az örökhagyó finanszírozta, ugyanakkor levonható az a következtetés, hogy az örökhagyót ajándékozási szándék is vezette. Hivatkozott arra is, hogy iratellenes a másodfokú bíróságnak az a megállapítása, hogy ő az elsőfokú eljárás során nem nyilatkozott részletesen az építkezés fedezetéül szolgáló megtakarításairól és annak egyéb forrásairól. Kifogásolta, hogy annak ellenére lett pervesztes, hogy az alperes az állításait nem bizonyította. Érvelése szerint a másodfokú bíróság akkor járt volna el következetesen, ha erre tekintettel az elsőfokú bíróság részítéletét mint a Pp. 3.§