Bf.212/2017/71 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdés] és magánlaksértés vétségében [Btk. 221. §

(1)bekezdés] is. A vádlott testi épség elleni cselekményét a Btk. 164. §

(1)és

(8)bekezdése I. fordulat szerint minősíti, a terhére megállapított további cselekményt okirattal visszaélés vétségének [Btk. 346. §

(1)bekezdés c) pont] és készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétségének [Btk. 393. §

(1)bekezdés a) pont] is minősíti. A vádlott szabadságvesztés büntetésének tartamát 9 (kilenc) évre, a közügyektől eltiltást 9 (kilenc) évre, az orvosi foglalkozástól eltiltást végleges hatályúra súlyosítja. A bűnjeljegyzék

1. tétele alatt szereplő fecskendő és tű lefoglalását megszünteti és megsemmisítését rendeli el. A
2. tétel alatti kulcscsomót a vádlott részére rendeli kiadni. A 4., 41.,
3. és
4. tétel alatti bűnjeleket az iratoknál rendeli kezelni. A vádlott köteles az ítélet jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül a sértett magánfél részére 250.000 (kétszázötvenezer) forintot kártérítés címén, míg külön felhívásra 15.000 (tizenötezer) forint eljárási illetéket az államnak megfizetni. A vádlott köteles az elsőfokú eljárásban a magánfél jogi képviseletével összefüggésben felmerült további 192.024 (százkilencvenkétezer-huszonnégy) forint bűnügyi költséget a sértett részére megfizetni. A vádlott magyar állampolgár, személyazonosító okmányának száma: Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. A vádlott által
5. március
6. napjától a mai napig előzetes letartóztatásban töltött időt a kiszabott szabadságvesztésbe beszámítja. A másodfokú eljárás során felmerült összesen 617.127,- (hatszáztizenhétezer-egyszázhuszonhét) forint bűnügyi költségből a vádlott 351.951,- (háromszázötvenegyezer-kilencszázötvenegy) forintot köteles az államnak, a magánfél jogi képviseletével összefüggésben 265.176,(kettőszázhatvanötezer-egyszázhetvenhat) forintot pedig a sértett részére megfizetni. Indokolás A Fővárosi Törvényszék a
7. május
8. napján kihirdetett 31.B.1146/2015/
9. számú ítéletével a vádlottat testi sértés bűntette [Btk.
10. §

(1)bekezdés,

(6)bekezdés

1. a)pont II. fordulat és
2. d)pont] valamint kifosztás bűntette [Btk. 366. §

(1)bekezdés b) pont] miatt halmazati büntetésül 4 év, börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre, 6 év közügyektől eltiltásra, továbbá 5 évre az orvosi foglakozástól eltiltásra ítélte. Megállapította, hogy a vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Rendelkezett a vádlott által előzetes fogvatartásban töltött idő beszámításáról és a bűnügyi költség viseléséről. A lefoglalt bűnjelek közül a

1. tétel alatti fecskendőt és tűt elkobozta, a többi bűnjel lefoglalását megszüntette és a bűnjeljegyzék 1-
2. és
3. tétel alattiakat a sértettnek, a 8-24., 26-
4. és 45-
5. tétel alattiakat a vádlottak rendelte kiadni, míg a 4., 5., 7.,
6. és
7. tétel alattiak megsemmisítését rendelte el. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyész a vádlott terhére, a büntetés súlyosításáért, a vádlott az ok megjelölése nélkül, a védő felmentés érdekében jelentettek be fellebbezést. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a BF.480/2016/1-I. számú átiratában az ügyészi fellebbezést helytálló indokainál fogva fenntartotta, míg a védelmi fellebbezéseket nem tartotta alaposnak. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság nem követett el perrendi szabálysértést. A bizonyítékok körültekintő értékelése alapján megállapított tényállás - a védői állásponttal szemben megalapozatlansági hibától, hiányosságtól mentes és az elsőfokú bíróság indokolási kötelezettségének is maradéktalanul eleget tett, a vádlotti védekezés elvetésének érveit logikusan és kellő részletességgel fejtette ki. A felmentést célzó védelmi fellebbezés a bizonyítékok mérlegelésén keresztül a tényállást támadja, amely az ítélet megalapozottsága miatt, a felülmérlegelési tilalom folytán a másodfokú eljárásban eredményre nem vezethet. A másodfokú eljárásban is irányadó tényállás alapján a törvényszék okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére és a cselekményét törvényesen minősítette, helyes jogi indokolást adott arra nézve, hogy a vádlottnak a testi épség elleni cselekményét miért értékelte a vádtól eltérően. Tévedett azonban a büntetés kiszabásakor, mert a szabadságvesztés mértékének meghatározásakor nem tulajdonított kellő jelentőséget a vádlott személyében rejlő társadalomra veszélyességnek, a cselekmény indítékának, valamint a sértett maradandó fogyatékossága tényének és jellegének. A gyógyítani hivatott, orvos foglakozású vádlott úgy használta fel a szakmai ismereteit a cselekmény elkövetésére, hogy annak indítéka nemcsak a büntetőjog szabályai, hanem a közfelfogás szerint is aljasnak minősíthető és a sértett hátralévő életében az életminőségében, a nőiességében visszafordíthatatlan károsodást idézzen elő. A büntetés céljának eléréséhez a középmértéket lényegesen meghaladó, a halmazati büntetés felső határához közelítő tartamú börtönbüntetés alkalmazása indokolt. Az ítélet egyéb rendelkezéseit törvényesnek tartotta. Mindezekre tekintettel indítványozta, hogy a Fővárosi Ítélőtábla a Be.
8. §

(1)bekezdés szerinti nyilvános ülésen eljárva a Fővárosi Törvényszék ítéletét a Be. 372. §

(1)bekezdés alapján változtassa meg, a szabadságvesztés büntetés tartamát súlyosítsa, egyebekben a Be. 371. §

(1)bekezdés alapján az elsőfokú bíróság ítéletet hagyja helyben. A Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság a

1. március
2. napján kihirdetett 5.Bf.211/2016/
3. számú ítéletével az elsőfokú ítéletet megváltoztatta. A vádlott testi épség elleni cselekményét a Btk.
4. §

(1)bekezdés és

(8)bekezdés I. fordulata szerint minősítette, bűnösségét magánlaksértés vétségében [Btk. 221. §

(1)bekezdés] is megállapította, illetve vagyon elleni erőszakos bűncselekményét okirattal visszaélés vétségének [Btk. 346. §

(1)bekezdés c) pont] és készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétségének [Btk. 393. §

(1)bekezdés a) pont] is minősítette. Szabadságvesztés büntetésének és a közügyektől eltiltás mellékbüntetésének tartamát egyaránt 9 évre, az orvosi foglalkozástól eltiltást végleges hatályúra súlyosította. A bűnjeljegyzék

1. tétele alatt szereplő fecskendő és tű lefoglalását megszüntette és megsemmisítését rendelte el, a
2. tétel alatti kulcscsomó lefoglalását megszüntette és a vádlott részére kiadni rendelte, a 4.,
3. és
4. tétel alatti bűnjeleket az iratoknál rendelte kezelni. Kötelezte a vádlottat az ítélet jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül a sértett magánfél részére kártérítés címén 250.000.-forint, a magánfél jogi képviseletével összefüggésben felmerült további 192.024.- forint, míg az államnak külön felhívásra 15.000.- forint eljárási illeték megfizetésére. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A másodfokú ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére, büntetésének súlyosítása érdekében, míg a vádlott és védője a bizonyítási indítvány elutasítása és téves tényállás megállapítása miatt, felmentésért jelentettek be másodfellebbezést. A harmadfokon eljáró Kúria a másodfellebbezéseket elbírálva, a
5. június
6. napján kihirdetett Bhar.III.574/2017/
7. számú végzésével a Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság 5.Bf.211/2016/
8. számú ítéletét hatályon kívül helyezte és a Fővárosi Ítélőtáblát új másodfokú eljárásra utasította. A védő által a megismételt másodfokú eljárásban előterjesztett írásbeli beadványok lényege az alábbiak szerint foglalható össze: Bizonyítási indítványt terjesztett elő égés sebészeti kompetenciával rendelkező új igazságügyi orvos-szakértő kirendelésére a maradandó fogyatékosság és az életveszélyes állapot kialakulása tekintetében, mivel az
9. számú szakértő e területen kellő szakismerettel nem rendelkezik,
10. számú orvos a sértett ellátását végző osztály vezetője volt, az
11. számú szakértő és a
12. számú szakértő a Honvéd Kórház állományába tartozik, amely kórház a sértett kezelését végezte, illetve indokolt a sértett személyes vizsgálatát is elvégezni a
13. számú szakértőként történő bevonására új szülész-nőgyógyászati szakvélemény beszerzésére, mivel a sértettet egy alkalommal,
14. január
15. napján vizsgálta meg ilyen szakorvos a Robotzsaru üzemeltetőjének megkeresésére, hogy az ismeretlen személy által megküldött képernyőmentés valós-e, a rendszer adatai módosíthatók-e az
16. és
17. számú tanúk ismételt tanúkénti kihallgatására, mivel ők a vádbeli napon 7 és 9 óra között találkoztak a vádlottal a kórház területén. Kiemelte, hogy számos módon sor kerülhetett a sértett megtámadására, semmi nem zárja ki, hogy például kutyasétáltatás során megismert alkalmi ismerőse figyelte ki és támadta meg, akinek lehetett szexuális indítéka is, melynek leplezésére a sértett nemi szervének környékére kémiai folyadékot önthetett az elkövető a sértett meglévő vagy éppen elhárított szexuális vagy azt nélkülöző kapcsolata kívánt rajta bosszút állni a korábban becsatolt levél tartalma szerint a sértett kísérőjeként megjelenő személy a vádbeli esetet megelőzően megbízott egy személyt, hogy a sértettnek okozzon sérülést maró szerrel, hogy így próbálja meghódítani a sértettet és a vetélytársát tönkretenni a sértett volt férje is szóba kerülhet elkövetőként, hiszen volt indítéka, a kutya ismerte, a család időbeosztását tudta és kulccsal is rendelkezett bárki ismeretlen személy lehetett az elkövető, aki rablási vagy szexuális céllal számára közömbös sértettet választott mivel a sértett szerint támadója külföldi akcentussal beszélt, e körben a védő hivatkozott egy Szlovákiában elítélt személyre, aki ketaminnal megtámadott nőket, akiket megerőszakolt, majd értékeiket elvette. Így lehetséges elkövetőként ez a személy is szóba jöhet, de ezt nem vizsgálták az eljárás során. A sértett sérülései elszenvedésére példaként hivatkozott arra, hogy az ismeretlen elkövető a szexuális irányú támadás bizonyítékainak elfedésére maró hatású szert használt; a sértett a beadott fájdalomcsillapító és altatószer hatása alatt, nem szándékosan, önmagának okozta úgy, hogy kamillával leforrázta magát. Az ügyben korábban eljárt másodfokú bíróság a
18. számú szakértő véleménye alapján foglalt állást akként, hogy a sértett sérüléseit lúgmarás okozhatta, de a szakértő kompetenciájába nem tartozó kérdésben nyilvánított szakvéleményt, mely szakmailag téves és megalapozatlan. A védő csatolta szerkesztő által szerkesztett Sebészet című tankönyv ide vonatkozó részeit, mely alapján megállapítható, hogy a sérülés kiváltó oka valószínűsíthetően nem lúg volt, mivel a sérülések jellege és színe a tankönyv szerint nem erre utal, a forrázásos sérülés kialakulása sokkal valószínűbb, de a védelem álláspontja szerint nincs igazolva, hogy a sértett sérüléseit milyen módon szenvedte el: forró folyadék, sav-, lúg- vagy hidrogén-peroxid által. Ezen túl a tankönyvben foglaltak alapján megállapítható, hogy a sértett, a kiterjedés alapján, kis égést szenvedett el, ezáltal cáfolható, hogy életveszélyben lett volna. A tankönyvben foglaltakat figyelembe véve a sértett kezelése a szakma szabályaival ellentétes és elkésett volt, így a beteget jelentős toxikus károsodásnak tették ki, a betegség súlyosbodása, a szövődmények kialakulása a haladéktalanul indokolt sebészi beavatkozás elmaradásának következménye. A maradandó fogyatékosság - amit egyébként az elmaradt személyes vizsgálata miatt nem is igazolt - kialakulásában tehát döntő szerepe a helytelenül megválasztott orvosi kezelésnek lehetett. Az életveszély kérdésében indítványozta a
19. számú szakértő szakvéleményét értékelni, mely alapján megállapítható, hogy a sértett nem volt életveszélyes állapotban. A vádlottnak semmilyen indítéka nem volt sérülést okozni a sértettnek, kapcsolatuk legkésőbb január 25-én véglegesen megszakadt, a sértett is elismerte, hogy ezután a vádlott vele kapcsolatot nem kezdeményezett és nem kereste. Ellenben inkább a sértett volt az, aki a kapcsolat megszakadását nem tudta feldolgozni, ugyanis a
20. január végi búcsúlevél megírását követően olyan eseményekről számolt be zaklatásként, amelyek nem voltak aktuálisak, illetve nem minősülnek zaklatásnak, például hogy távolról látta a vádlottat. Hivatkozott a vádlott és a sértett között
21. május 20-án történt sms váltásra, amelyről a sértett és a
22. számú tanú azt állította, hogy a vádlott, miután másfél hónapja nem beszéltek egymással, felhívta a sértettet, hogy rotyog a húsleves, nem megy-e át hozzá a sértett. Az sms szövege azonban egyértelművé teszi, hogy a sértett és barátnője a valóságot elferdítve nyilatkoztak erről, így szavahihetőségük megdőlt. Hivatkozott a védő a sértett pszichológus szakértői vizsgálatának eredményére, mely nála paranoid vonásokat állapított meg, így a sértett esetében az, hogy valakitől fél, nem valós alapon nyugvó probléma, hanem betegség-alapú. Ez a betegség kivetülhet a vádlottra, a tárgyilagos megítélésben őt befolyásolja a vádlottal szemben érzett csalódása, haragja, valamint az eltelt idő. Csatolta a védő a
23. számú szakértő (a védelem által felkért pszichiáter, pszichoterapeuta, addiktológiai szakorvos és jungi kiképzőterapeuta) írásbeli kérdésekre adott válaszait, melyben kifejtette, hogy a vádlott vizsgálata alapján
24. januárban már érzelmileg lezárta a sértettel való kapcsolatát, sem feldolgozatlanság, sem indulat a múltra vonatkozóan benne nem volt a sértett irányába. Ezzel egyidőben a vádlott mély érzelmű, új kapcsolata csak akkor alakulhatott ki
25. sz. tanúval, ha a korábbi kapcsolatát lezárta. Csatolta továbbá ennek alátámasztására a vádlott és
26. sz. tanú levelezésének kivonatát, melynek tartalma, hőfoka, mélysége és tematikája ezt igazolja, illetve egy diagramot, mely alapján megállapítható, hogy
27. január közepétől mindennemű telefonos kapcsolat megszűnt a vádlott és a sértett között, viszont január
28. napjától elsöprő mértékben alakult ki kapcsolat a vádlott és
29. sz. tanú között. A vádlott terhére értékelt körülményekkel kapcsolatban utalt arra, hogy A kutya viselkedése a sértett elmondásán alapul, másrészt, ha nem ugatott, az nem jelenti azt, hogy ismerte az elkövetőt, illetve abból a tényből, hogy a kutya követte a neki tápot adó személyt, nem lehet ismertségre következtetni. Kiemelte, hogy a vádlottat a kutya ugrálva, csaholva üdvözölte, jelen esetben nem így viselkedett, így nem lehet a vádlott az elkövető. Minden elkövetőre igaz, hogy az arcát próbálja eltakarni azért, hogy később ne ismerjék fel, így ebből a tényből nem lehet az elkövetőre következtetni. A szakértők rámutattak és a taxisofőr esete is igazolja, hogy orvosi ismeretek nem szükségesek a hatóanyag ismeretéhez, a vádlott nem rendelkezett e körben különleges szakismerettel. A vádlotton kívül számtalan ember ismerte a sértett napi időbeosztását, emellett az a tény, hogy az elkövető az ajtónál hallgatózott, éppen arra utal, hogy nem volt tisztában azzal, hogy a lakásban kik tartózkodnak, arról az elkövetéskor győződött meg, ahogy arról is, hogy a hevederzárat használják, ekkor láthatta ezt. Az adóhatósági papír - ami a bűnügyhöz semmilyen módon nem kapcsolódik - csak a harmadik házkutatás során került lefoglalásra, annak nagy alakú méretéből adódóan kizárt, hogy a nyomozó hatóság azt előzőleg nem vette észre, így csak utólag kerülhetett a vádlott fiókjába, kétség fér tehát annak hitelt érdemlőségéhez. Nincs jelentősége annak, hogy a vádlott bérelt lakásának kulcsát az elkövető miért vitte magával, illetve azzal tudta azt megakadályozni az elkövető, hogy a sértett a lakásból idő előtt kijusson. hogy valamennyi kulcsot elvitte. A sértett volt férjén és édesanyján kívül gyermekeinek is volt a lakáshoz kulcsa, így nem tudni, kinek és mikor volt lehetősége a kulcs másolására, a vádlott kulccsal nem rendelkezett. A vádlott és a sértett között
30. július
31. és
32. április
33. napja közötti időszakból származó sms üzenetek tartalma alapján nyilvánvaló, hogy a sértettnek nem volt olyan megbetegedése, ami akadályozta volna, hogy tornaedzésekre járjon. A sértett jó egészségi állapota cáfolja az oldalfekvés kapcsán megjelenő fájdalomra vonatkozó állítását, illetve ezt szóval, hanggal vagy akaratlan mozdulattal bizonyosan jelezte az elkövetőnek, önmagában az a tény, hogy a tettes ráült a sértettre, cáfolja, hogy tudott volna a betegségéről. A sértett csuklóján a kötöző zsinór erős meghúzásakor keletkező véraláfutás kizárja, hogy érzelmi kötődése lett volna az elkövetőnek. A kabátot azért hajtotta lejjebb az elkövető, mert a sértett mondta neki, hogy nem kap levegőt és nem akarta, hogy megfulladjon, nem pedig azért, mert a tettes tudatában volt klausztrofóbiás betegségének. Az
34. sz. igazságügyi szakértő
35. november
36. napján kelt véleménye igazolja, hogy a vádlott 30-as hívószámú telefonja
37. december
38. napján amikor a mikulás csomagot valaki az ajtóra szegezte - nem tartózkodott a sértett lakása közelében. A vádlott futóútvonalainak vizsgálata alapján megállapítható, hogy 950 km futási útból mindösszesen 4,5 km esett a sértett utcájába a szakítást követően és a GPS pontatlanságából adódóan vezet az útvonal az épületeken keresztül, így nem igazolt, hogy a vádlott járt a sértett lakásának lépcsőházában. 5., 3.,
39. számú tanúk és a sértett vallomásainak elemzése útján rámutatott arra, hogy nincs valós alapja annak a feltételezésnek, hogy a sértett a cselekmény elkövetése után a vádlottat jelölte volna meg lehetséges elkövetőként. E körben kiemelte, hogy a sértett következetesen akként nyilatkozott, hogy támadójában nem ismeri fel a vádlottat, a sértettnek egy érzése volt, hogy a vádlott lehetett az elkövető, de megérzésre ítéleti tényállást alapítani nem lehet. A sértett ezen megérzésének kialakulását befolyásolhatta a nyomozó hatóság szóvivőjének és eljáró tagjának nyilatkozata, illetve, hogy a vádlott fényképét mutatták neki, valamint az a tény, hogy a rendőrök vetették fel a vádlott személyét. Ennek körében utalt
40. sz. szakértő írásbeli kérdésekre adott válaszára, melyben a szakember kifejtette, hogy nyugtató és fájdalomcsillapító hatása alatt álló személynek a rendőrség által felmutatott fotó, illetve a közeli barátnő által neki szegezett, kérdésbe burkolt állítás alkalmas arra, hogy szuggesztióként működve a későbbiekben a tudattalanból felbukkanva saját gondolatnak tűnjenek. Így az ilyen állapotban lévő sértettnek a rendőrség által mutatott vádlotti fénykép és
41. sz. tanú kérdése alkalmas volt arra, hogy a sértett kritikai készségét lecsökkentve, befolyásolhatóságát növelje.
42. sz. tanú nyilatkozataiban feloldhatatlan ellentmondások vannak, utalt az 5.Bf.211/2016/
43. sorszám alatti beadványában foglaltakra, melyben részletesen összevetette a tanú eljárás során tett nyilatkozatait és elemezte az azokban rejlő ellentéteket az elkövető ruházata, az általa viselt kendő/maszk és különös ismertetőjegyei tekintetében. Ezért vallomása bizonyítékként nem fogadható el. Álláspontja szerint a felismerésre bemutatásról készült jegyzőkönyvet - annak körülményei, módja és időpontja miatt - a Be.
44. §

(4)bekezdés alapján ki kell rekeszteni a bizonyítékok köréből, mert a felismerés során eltérő ruházatú, eltérő magasságú és eltérő maszkban lévő személyek működtek közte; arra az elkövetés után 9 hónappal került sor, a köztes időben pedig a médiában több alkalommal is megjelent a vádlott fényképe; a tanú a rendőrség aulájában látta a terheltet. Az elsőfokú bíróság iratellenesen rögzítette, hogy a tanú a vádlott hangját is azonosította, ugyanis a nyomozati iratok

1. oldalán található jegyzőkönyv szerint egyszer sem választotta ki azt. A vádlott javára szóló bizonyítékokat nem értékelte kellően sem az első-, sem a korábban eljárt másodfokú bíróság. Egybevetve a tanúk vallomását a műszaki berendezések adataival, kétséget kizáró módon megállapítható, hogy a vádlott nem lehetett a bűncselekmény elkövetője. Kiemelte, hogy a vádlott laptopjának és mobiltelefonjának vizsgálata igazolta, hogy március 12-én 6:30-tól a gazdasági bizottság értekezletének megkezdéséig (kb. 10:30-11:30) a kórház területén tartózkodott. Ezt igazolta számos tanú vallomása is, így 1., 2., 8., 9., 10., 11., 12.,
2. sz. tanú. Hét szemtanú van arra, hogy a vádlott, állításának megfelelően, a vádbeli napon reggel 7 és 10 óra között a kórházban stratégiai bejáráson vett részt. Csatolta
3. sz. igazságügyi informatikai szakértő
4. január
5. napján készült szakvéleményét, mely igazolja, hogy a vádlott
6. március 11-én 6:30 és 12:07 közötti időben nem haladt el az I. számú utcai gazdasági bejárat közelében, így egyértelmű, hogy
7. sz. tanú nem ezen a napon, hanem március 12-án találkozott vele. E körben utalt továbbá arra, hogy a cselekmény a sértetti képviselő szerint 8:25 körül ért véget, a sértett lakhelye és a vádlott munkahelye közti távolság megtételéhez minimum 20-25 perc szükséges, át kellett öltöznie és megnyugodnia. Mivel 8:45 körüli időpontban már látták őt, így kizárt, hogy a vádlott volt az elkövető.
8. sz. tanú vallomása alapján megállapítható, hogy a kérdéses időpontban (7:45 - 9:00) a 15-20 biciklista és számtalan motoros pizzafutár közül a kicsi valószínűségnél nagyobb valószínűséggel közlekedhettek a házban. Osztotta a Fővárosi Ítélőtábla 5.Bf.211/2016/
9. számú ítéletének
10. oldalán kifejtett érveket, hogy a lefoglalt fecskendő és tű miért nem lehet az elkövetés eszköze, így azt a vádlott terhére sem lehet értékelni. Fenntartotta az 5.Bf.211/2016/
11. sorszám alatti beadványban foglaltakat, miszerint a nyomozó hatóság a tűt és fecskendőt nem halaszthatatlan nyomozási cselekmény keretében, házkutatási engedély nélkül, a vádlott által használt, de nem a tulajdonában lévő gépkocsiban úgy foglalta le, hogy a terhelt vagy képviselője nem volt jelen, ezért a Be.
12. §

(4)bekezdés szerint kirekesztése indokolt. A nyomozó hatóság a bűnjeljegyzékben a tűt és fecskendőt nem szerepeltette, megszegte a 11/

1. (V. 8.) IM-BM-PM együttes rendelet számos rendelkezését, illetve nem továbbította a laboratóriumba, három és fél hónappal később találták meg a BRFK III. Kerületi Rendőrkapitányság ügyeletnek hűtőszekrényében bűnjelként felcímkézve, a védő szerint az ismeretlen helyen és körülmények között volt. Bizonyítékként történő figyelembe vétele esetén sem lehet az elkövetés eszköze, ugyanis
2. sz. szakértő írásbeli véleménye szerint a Ketamin és a Midazolam együttes alkalmazása kicsapódást nem okoz, a tűcserével történő beadás gyakorlatilag lehetetlen, a sértett a lefoglalttól eltérő színű dugattyús tűről számolt be, a vegyész- és DNS szakértői vélemény ellentétes űrtartalmú fecskendőt rögzít, a vegyész-szakértő kizárólag Midazolamot mutatott ki, a DNS szakértő pedig a vádlottól és sértettől különböző, harmadik személy DNS mintáját azonosított. Nyilvánvaló, hogy kétségek fennmaradása esetén a perrend szabályai szerint a vádlottat az ellene emelt vád alól fel kell menteni. A sértett jogi képviselője írásban előterjesztett beadványaiban bizonyítási indítványokat terjesztett elő, melyben kérte, hogy a másodfokú bíróság a bizonyítási kísérletről készült videofelvételt, annak levetítésével, tegye tárgyalás anyagává, mert ez a vádlott alibijének vizsgálata körében elengedhetetlen a vádlott 2012 ősze és
3. március
4. napja közötti futási útvonalakról készült dokumentumokat, melyek a vádlott Endomondo mobilalkalmazás profiljából kerültek letöltésre, tegye tárgyalás anyagává, hogy nyilatkozhasson a vádlott, hogy a szakítást követően miért ejtette útba a sértett lakóhelyét és
5. március
6. napján miért járt a sértett házában szerezze be a vádlottról az őrizetbe vétel során készített fényképfelvételeket, valamint az összesített bűnjeljegyzék 46., 49-
7. tételszám alatti ruhaneműket és tárja a sértett elé annak megállapítása végett, hogy felismeri-e az elkövető ruházatát és összevethetők legyenek a sértetti vallomásban leírt ruházat és a lefoglalt tárgyak az összesített bűnjeljegyzék
8. tételszám alatti kulcscsomót ismét tárja tárgyalás keretében a sértett elé, mert a nyomozás során nem volt lehetősége azt megvizsgálni, csak ránézésre nyilatkozott, hogy sajátjaként azonosítja-e, illetve a lefoglalt kulcs összevethető lenne a tárgyaláson a sértett családjánál még fellelhető kulcsokkal a
9. sz. tanú sírköves tanúkénti kihallgatását foganatosítsa, aki
10. november
11. napján a jelen ügyben releváns információt hozott a sértett tudomására. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság helyesen vont következtetést a vádlott bűnösségére, ellenben lényegesen több bizonyíték mutat a vádlott bűnösségének irányába, mint amit a törvényszék ítéletében felsorol. Kiemelte, hogy a vádlott ismerte a sértett napi rutinját, megfigyelte és zaklatta, a kutya ismerte a terheltet, a szakítás után feszült volt a sértettel a viszonyuk, lopott ki levelet a sértett postaládájából, volt indítéka, a kocsijában találtak egy tűt és fecskendőt, amin a Midazolamot kimutatták, használta már életében a Ketamint és a Midazolamot, rendelkezik egészségügyi végzettséggel, farmakológiai ismeretekkel és égési területen szakértelemmel, az elkövetés idejére nincs igazolt alibije, felismerte őt
12. sz. tanú, magassága-testfelépítése-szemszíne egyezik a sértett által az elkövetőről adott leírással, érdekében állt az albérletének kulcsát magával vinnie, illetve nem dohányzik. Mindezen jellemzők nem állapíthatók meg sem 16., sem
13. sz. tanú személyével kapcsolatban. Csatolta a sértett és
14. sz. tanú
15. november
16. napján kelt e-mail levelezését, melyből kiderül, hogy a vádlott nem volt hajlandó tudomásul venni a szakítás tényét, ugyanazt az életvitelt szerette volna folytatni, illetve megvilágítja, hogy a sértett rettegett a vádlottól és kizárólag a vádlottra gyanakodott lehetséges elkövetőként. Tételesen összegyűjtött több olyan állítást, amely csak egyetlen emberre, a vádlottra igaz, így: pontosan tisztában volt azzal, hogy a sértett egyedül van a lakásban, a legmegfelelőbb időpontot választotta, amikor bizonyosan nem kellett szemtanúval számolnia. Tudott a sértett gerincbetegségéről - és hogy nem tud oldalt feküdni úgy, hogy a lábai is a földre érnek -, erre utal, hogy a térde alá csizmát és pórázt tett és klausztrofóbiájáról is, mert a sértett fejéről, annak kérésére, lejjebb húzta a kabátot. Az elkövető érzelmileg kötődött a sértetthez, mert a csuklóján nem húzta meg erősen a kötelet. Azt a tényt, hogy a vádlott kulccsal rendelkezett a lépcsőházhoz, igazolja a tőle lefoglalt, a sértett nevére szóló adóhatósági irat (melynek elvitele azt a célt szolgálta, hogy erre hivatkozással újból kapcsolatba tudjon lépni a sértettel), a
17. december 6-ra virradóra a sértett ajtajára szegezett mikuláscsomag és a
18. március 5-i futóútvonala, amely alapján megállapítható, hogy a sértett lépcsőházába is bement. A tettes a hevederzár kulcsát választotta ki és csak ezt zárta akkor is, amikor a lakásban volt és távozását követően is. Tekintettel arra, hogy a sértett gyermeke nem zárta be az ajtót, az elkövető ezt nem hallhatta a támadás előtti hallgatózásakor. A sértett volt férjén és édesanyján kívül azt, hogy a hevederzárat használják, csak a vádlott tudta. A kutya nem ugatta meg a támadót, elfogadta tőle az ételt, melyet az elkövető azonnal elővett, szabadon engedte mászkálni, mely azt támasztja alá, hogy a kutya jól ismerte a tettest. A vádlott azután, hogy a sértett szakított vele, folyamatosan figyelemmel kísérte a sértett életét: e-maileket, sms üzeneteket írt, telefonon kereste, munkába menet, kutyasétáltatáskor megvárta a sértettet, a házuk előtt ült az autóban, futási szokásait megváltoztatta és a sértett háza előtt futott, a sértett munkahelyi facebook oldalán a bejegyzést lájkolt. Majd
19. január 25-i búcsúlevélben látszólag maga is lezárta a kapcsolatot, de valójában nem fogadta el a szakítás tényét, csak taktikát változtatott és hamis biztonságérzetet keltett a sértettben, így ő nem tett zaklatás miatt feljelentést és nem cseréltette le a zárakat sem. A sértett valóban nem ismerte fel a vádlottat, de annak ellenére, hogy az elkövető mindent megtett annak érdekében, hogy ne lehessen felismerni (pufiszerű ruházat, maszk, kerékpáros sisak, kesztyű, hang eltorzítása), kezdettől fogva tudta, hogy a támadója a vádlott volt. Ilyen váratlan támadás esetén a túlélési ösztön megelőzi a megfigyeli ösztönt, mégis a sértett leírta azokat a jellemzőket, amiket érzékelt: a támadó szemét, magasságát, testalkatát, ruházatát, viselkedését, melyek mind megegyeznek a vádlott jellemzőivel. E körben rámutatott arra is, hogy a sértett nem érzett semmilyen jellegzetes szagot vagy illatot az elkövetőn, így dohányszagot sem, ez alapján
20. és
21. sz. tanú, mint lehetséges elkövető kizárható, mivel mindketten dohányoznak. A lefoglalt tűt és fecskendőt nem lehet kirekeszteni a bizonyítékok köréből, mert nem merült fel, hogy a lefoglaláskor készült közokiratok hamisak lennének, egyébként a vádlott sem hivatkozott arra, hogy ezek a tárgyak nem voltak az autójában vagy a gépkocsit ne ő használta volna, de elfogadható, életszerű magyarázattal sem szolgált arra, hogyan került oda. Nem merült fel adat, hogy bárki meghamisította, megváltoztatta volna a bűnjelként kezelt tárgyat, vagy annak lefoglalása, tárolása, szakértői vizsgálata ne lett volna törvényes. Arra sincs adat, hogy szabálytalanul tárolták volna vagy ismeretlen helyen voltak. A nyomozó hatóság nevével és ügyszámmal ellátva szabályosan kiállított bűnjeljegyzék is készült a lefoglalt tűről és fecskendőről. Helytállónak tartotta, hogy nem lehet kétséget kizáróan megállapítani, hogy ez volt az elkövetés eszköze, de arra mindenképpen bizonyíték, hogy a vádlott ezzel a szerrel valamilyen formában a kórházon kívül is kapcsolatba került, ahhoz hozzáfért és máskor is használta. Az elkövetőnek előre és pontosan ki kellett mérni és adagolni a szereket, hogy az altatással felmerülő lehetséges következményeket elkerülje, illetve ezzel ne vesztegessen időt a helyszínen, ezért alappal feltehető, hogy a vádlott által használt gépkocsiban lefoglalt fecskendő az előkészítés eszköze volt. A vádlottnak az elsőfokú eljárás során a tárgyaláson tett vallomása szerint főigazgatói munkája mellett a II. számú kórházban havi 2-3 alkalommal, döntően az intenzív osztályon ügyelt, égési sérülésekkel foglalkozott, de nem a plasztikai részével, hanem az intenzív terápiával. Ezt megelőzően egy általa adott interjúban előadta, hogy mentősként is dolgozott, a gyermekmentőkben pedig a Ketamint és a Midazolamot használják bealtatásra. Az interneten is elérhető önéletrajza szerint közel hat évet dolgozott egy gyógyszerkutató cégnél. Figyelembe véve
22. sz. szakértő szakvéleményét és a
23. sz. tanú tanúvallomását, igazolt, hogy a vádlott szükséges intenzív terápiás és általános gyógyászati szakképesítéssel és farmakológiai ismeretekkel is rendelkezett e két szer használatát, az adagolást (milyen dózisban) és beadást (vénásan vagy izomba) illetően is, melyek az internetről bárki által nem sajátíthatók el. Egy laikusban fel sem merül a cselekmény ily módon történő elkövetése, egy nem egészségügyi végzettségű elkövetőnek ez felesleges kockázat lett volna. A tű beszúrását a testbe bárki el tudja végezni, de a hangsúly a szerek összeállításán és pontos meghatározásán van, másrészt a szerek egy kórházigazgató számára könnyen beszerezhetők, hozzáférhetők, nem kell számolni az internetes vagy feketepiaci vásárlás során felmerülő lebukás kockázatával. A sértetti képviselő kifejtette, hogy a cselekmény elkövetése 7:36 és 8:12-8:25 közötti időpontra tehető. A kezdő időpont a
24. sz. tanú vallomásához köthető, aki 7:36 órakor beszélt a sértettel, az elkövető távozását pedig
25. sz. tanú vallomása alapján lehet meghatározni. A vádlott azzal az időintervallummal, amikor a bűncselekmény történt, nem tud elszámolni. A sértett jogi képviselője szerint a vádlott 10 percnél kevesebb idő alatt meg tudta tenni a sértett lakása és a munkahelye közötti távolságot, tehát a 8:25-8:35 utáni időszakra vonatkozó vallomásoknak az alibi szempontjából relevanciája nincs. 1.,
26. és
27. sz. tanúk vallomását részletesen elemezve arra a következtetésre jutott, hogy az azokban rejlő ellentmondások miatt nem hitelesek és azokat nem lehet elfogadni. A vádlotti nyilatkozatokat is részletesem megvizsgálta, megítélése szerint az idő előrehaladtával egyre jobban kidolgozta az alibijét és valójában nem helyszínbejárást végzett, hanem megmutatta magát bizonyos helyszíneken és bizonyos emberek előtt, hogy majd ezzel igazolja, hogy a bűncselekmény időpontjában hol volt. A helyszínbejárásról készült felvétel egyébként cáfolja a vádlotti előadást, sem a saját, sem a tanúk vallomásával nem egyezik, illetve több helyszín zárva van a felvétel időpontjában. Rámutatott arra, hogy életszerűtlen, értelmetlen és szükségtelen volt a kész stratégiai terv céljából bejárást tartani tervrajzok, kulcsok nélkül. Az alibi szempontjából 9., 10.,
28. és
29. sz. tanúk nyilatkozata irreleváns, ugyanis amikor ők láthatták a vádlottat, már visszaérhetett a kórházba, másrészt tőle szokatlan módon a csapokról és világításról érdeklődik. A vádlott telefonjának vizsgálati eredménye a telefon helyzetére lehetne bizonyíték, ahogy a cellapozíciók is a telefon, nem pedig a használó személy mozgását mutatja. A laptop használatára vonatkozóan pedig kifejtette, hogy nem áll rendelkezésre olyan bizonyíték, mely az előzetesen időzített műveletet vagy távoli asztali kapcsolat funkciót kizárná.
30. sz. tanú vallomásait és rendőri jelentésbe foglalt nyilatkozatát értékelve álláspontja szerint nem mondható, hogy a tanú emlékezete az idő előrehaladtával bővült volna, csupán az általa adott személyleírás a nyomozói kérdésekre válaszolva vált részletesebbé. Az elkövető ruházatából kiemelte a kerékpáros sisak színét, melyről a sértett és
31. sz. tanú nem egyezően nyilatkozott. E tekintetben nem maradhat figyelmen kívül, hogy míg a sértettnek az ellene irányuló támadás minden mozzanata beépült az emlékezetébe, addig
32. sz. tanú számára a találkozás nem volt fontos vagy bármilyen eseményhez köthető, így nem is várható el, hogy olyan pontosan emlékezzen, mint a sértett.
33. sz. tanú rendőri jelentésbe foglalt előadásában és a nyomozás során tett tanúvallomásában említett ember nem azonos azzal, akit
34. sz. tanú látott. Összevetve a személyek ruházatát megállapítható, hogy a két személy ruházatában markáns eltérés van,
35. sz. tanú sötét plexis motoros bukósisakban, egyszínű ruházatban, hátizsák nélkül látta a személyt, addig
36. sz. tanú tojás formájú kerékpáros bukósisakra, sötét nadrágra, világos dzsekire és hátizsákra emlékezett. Ha ugyanazt a személyt látták volna, a két tanúnak egymást is észlelnie kellett volna, de ilyet egyikük sem említ. Mindezek alapján az a következtetés vonható le, hogy ugyanabban az idősávban, közeli helyszíneken, de más-más személyt láttak, ezek közül
37. sz. tanú látta az elkövetőt, míg
38. sz. tanú egy irreleváns személyt. Egy személy és egy börtönben ülő elítélt rablevelét értékelve a sértett jogi képviselőjének álláspontja szerint - figyelemmel a beadványok tartalmára, hivatkozásaira és szófordulataira - azok a vádlotti oldalhoz köthetők, mindkét beadvánnyal kapcsolatban kifejtette, hogy az azokban foglaltak igazságtartalmának vizsgálata szükségtelen, mindkettő az ügyben tartott másod-, illetve harmadfokú eljárásokban kerültek becsatolásra, rendre az ügy befejezése előtt, több évvel az eljárás megindítása után. Meggyőződése szerint a bűncselekményt a vádlott követte el, az ismeretlen elkövető teóriája kizárt. A cselekmény minősítése kapcsán kifejtette, hogy A vádlott testi sértés bűntetteként értékelt cselekménye eshetőleges szándékkal elkövetett emberölés bűntette kísérleteként minősül, ugyanis a nyomozás során kirendelt igazságügyi orvos-szakértők véleményükben megerősítették, hogy a vádlott által végrehajtott módon az altatás és a lúggal maratás halálos eredményhez vezethet. Részletesen idézte a sértett által felkért, korábban becsatolt
39. sz. szakértő szakvéleményét, mely szerint a Ketamin és a Midazolam kombinációjával létrehozott altatás miatt önmagában a beadást követően életveszélyes állapot kialakulásának közvetlen, reális lehetősége állt fenn a sértettnél, különösen figyelemmel arra, hogy az nem a szakma szabályainak és a gyógyszer előiratban szereplő előírásoknak megfelelően történt. A vádlott évtizedes orvosi gyakorlattal rendelkezik, tudatában nem csak az merült fel, hogy a sértettnek olyan égési sérüléseket okoz, amely életveszélyes állapotot eredményez, hanem az is, hogy a sértett a beadott altatószerektől bármikor életveszélyes állapotba kerülhet és e következményekbe belenyugodott. Ezek bekövetkezése esetén nem tudta volna visszafordítani a folyamatot, a halál elkerülhetetlenül bekövetkezik, így eshetőleges szándéka kiterjedt a sértett halálának bekövetkezésére is. Önmagában a választott anyag, a lúg rendkívül veszélyes volta is feltételezi azt, hogy számolnia kellett a halálos eredmény bekövetkezésének lehetőségével. A kifosztásként értékelt cselekmény helyesen rablás, mivel az elkövetőnek a más bűncselekmény véghezvitele során alkalmazott erőszak kifejtésének időpontjában már fennállott a dolog elvételére irányuló célzata. A kábítószer-kereskedelem vagy kábítószer birtoklása körében a vád az elkövetési magatartást pontosan meghatározza, a vádlott azzal a magatartásával, miszerint a Ketamint és a Midazolamot megszerezte, magánál tartotta, a bűncselekmény helyszínére vitte és a sértettnek injekcióban beadta, megvalósította az átad vagy forgalomba hoz vagy tartás elkövetési magatartását. A személyi szabadság megsértése kapcsán a Kúria Bhar.III.1659/2014/
40. számú határozatot hívta fel, álláspontja szerint amennyiben a vádlott magatartása emberölés bűntette kísérleteként, illetve rablás bűntetteként minősül, ezen súlyosabb cselekményekbe a személyi szabadság megsértése beleolvad. Amennyiben életveszélyt okozó testi sértés bűntetteként értékeli a bíróság a magatartását, az időben és térben elkülönülő személyi szabadság megsértése ezzel nem csak látszólagos alaki halmazatot képez. Annak ellenére, hogy a vád pontosan tartalmazza a magánlaksértés, az okirattal visszaélés és a készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés bűncselekmények leírását, az elsőfokú bíróság a vádat nem merítette ki, ezért e bűncselekményekben is a vádlott bűnösségét meg kell állapítani. A Fővárosi Ítélőtábla a Kúria mint harmadfokú bíróság iránymutatására is figyelemmel a Be.
41. §

(1)-

(2)bekezdése alapján mellőzhetetlennek tartotta bizonyítás felvételét. Ennek oka, hogy az elsőfokú bíróság ítélete részben megalapozatlan, mert a tényállás a Be. 351. §

(2)bekezdés

1. a)pont,
2. b)pont II. fordulata,
3. c)és
4. d)pont alapján nincs felderítve, hiányos, ellentétes az iratok tartalmával és az elsőfokú bíróság a megállapított tényekből további tényre helytelenül következtetett. Az ítélőtábla a Be. 353. §

(1)bekezdés alapján a megalapozatlanság kiküszöbölésére bizonyítást vett fel. A Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság 5.Bf.211/

1. számú eljárásában felvett szakértői bizonyítás - amelynek eredményét az ítélőtábla a megismételt másodfokú eljárásban a tárgyalás anyagává tette - az alábbiak szerint foglalható össze:
2. sz. igazságügyi orvos-szakértő a 32-1/2017/M számú (Fővárosi Ítélőtábla 5.Bf.211/2016/
3. sorszám alatt) kiegészítő szakértői véleményében fenntartotta a korábbi véleményének megállapítását, miszerint a sértett nem került mély eszméletvesztéses állapotba, minimális mértében aluszékony volt. A maradandó fogyatékosság témakörében kiemelte, hogy a sértett eddig ismert leletei a kialakult maradványállapot lényegét jól meghatározzák. Nem tud felhozni olyan kérdést, ami miatt indokolt lenne a sértett ismételt személyes szakértői vizsgálata, mely vizsgálat számára jelentős lelki és testi megviselődést okozna. Visszautalt a korábbi IGÜ/615-1/
4. számú szakvéleményből
5. sz. igazságügyi szakértő
6. január 22-i, személyes nőgyógyászati vizsgálata által tett megállapításokra. Általános a szakértői gyakorlat, hogy a maradandó fogyatékosság jellegére és funkcionális kihatásaira a sérülés keletkezésétől számított kb. egy év elteltével adnak szakértői választ a kontroll leletek birtokában, a sértett személyes vizsgálata alapján. Azonban az ezirányú szakértői vizsgálat korábban is megtörténhet, mert van olyan kórlefolyás, mint jelen esetben is megtörtént, hogy jóval hamarabb bizonyítékát adja egy ténylegesen kialakult maradandó fogyatékosságnak. Azért történt
7. sz. orvos felkérése, mert nevezett orvos az adott időben az intézmény égés főszakorvosa volt, ami azt jelenti, hogy nála kompetensebb személyt nem tudott megjelölni a kiváltó ok meghatározására. Az
8. sz. orvos a távollévő felettesének tudtával és belegyezésével úgy adta a véleményezést, ahogy az tőle elvárható volt. Arra a kérdésre, hogy a saját kórházi működésével kapcsolatban miként volt biztosítva a bevont szakközreműködő függetlensége kifejtette, hogy szakértői tevékenysége nem foglalkozási szabályszegés alapos gyanúja miatt, hanem életveszélyt okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja okából eredeztethető. A hatóság által feltett kérdések megválaszolására elfogulatlan volt. A nyomozó hatóság kérdései nem irányultak szakmai szabályszegés kérdésére.
9. március
10. és március
11. napja között a sértett sebeinek kezelése konzervatív módszerekkel történt, műtéti beavatkozás a kórlefolyás e szakaszában nem történt, mert nem volt indokolt. Részletesen leírta a súlyos, nagy kiterjedésű égési sérülések terápiáját, kiemelve, hogy a konkrét kóresetben a nagy mennyiségű, ásványi anyagokat és fehérjéket tartalmazó sebváladék vesztése felboríthatta volna a vérkeringés egyensúlyát és ettől, valamint a fájdalomtól shockos állapot alakulhatott volna ki. Utalt a korábbi IGÜ/615-1/
12. számú szakvéleményből az
13. sz. orvos megállapításaira, mely a konzervatív kezelés megtörténtét tényként közölte. Amennyiben valóban konzervatív kezelést végeztek, akkor a szakma szabályai szerint jártak el. Az adott osztályon, az adott kórállapot kezelésére minden kompetencia adott volt, a megfelelő tárgyi és orvos szakmai feltételek biztosítottak voltak. A nem a szakma szabályai szerint végzett orvosi kezelés esetén bekövetkezhet az égési sérülés kimélyülése, de lúgmarás esetében akkor is bekövetkezhet, ha a konzervatív kezelés kifogástalan. Általánosságban a lúgmarás többnyire mélyebb szokott lenni, mint a sav hatása, és ezáltal a szöveteket is súlyosabban károsítja, mint a sav. Savmarásnál a fehérjék kicsapódása pörkképződés által megakadályozza, hogy a sav a szövetek legmélyéig hatoljon. Lúgmarásnál ilyesmiről nem beszélhetünk, a káros anyag gyorsan a mélyebb rétegekbe jut. Az ellátás kezdetétől evidens volt, hogy kémiai ártalomról van szó, s ennél fogva kötelezően savés/vagy lúghatás jöhetett szóba. A hidrogén-peroxid baktérium-, vírus- és gombaellenes, jótékony hatással rendelkező oxidáló szer, gyenge savhatással, mely közel sem képes olyan súlyos maródás okozására, mint a lúg. Az égési sérülések egyéb típusainál (sav, hidrogén-peroxid, forró folyadék, egyéb hőhatás) nem jellemző a sérülés elmélyülése, a lúgmarásra jellemző a kórállapot mélyülése. Frissen maródott sebből nem szokás a szövettan mintavétel, erre nem is szokott lehetőség teremtődni, mert az elsődleges beavatkozással azonnal meg kell próbálni a marószer eltávolítását, de legalább a felhígítását. Égési sebészeti kompetenciába tartozó kérdésnek tartotta, hogy a sértett ugyanazt a kezelést kapta volna-e, ha a kezelés megkezdésekor tudják, hogy azt lúg okozta; illetve, hogy az égési sérülés elmélyüléséből kétséget kizáró módon vissza lehet-e következtetni a sérülést kiváltó okra. A shock keletkezésének reális lehetősége nem csak az égett felület nagyságából, hanem az anatómiai elhelyezkedéséből és az okkal jelentkező szinte elviselhetetlen fájdalomból is fakad. Az anatómiai elhelyezkedésnek azért van különös jelentősége, mert a testfelület érzőideg beidegzése nem azonos sűrűségű. A nemi szervek tájéka az egyik a legsűrűbben ellátott. A sértett sérülései esetében érdemi fájdalomcsillapítás, folyadékpótlás, nyugtatás, hűtés és sebfertőzés megelőzés hiányában az égési shock kialakulása, később pedig általános vérmérgeződés keletkezése reálisan fenyegetett. Az égési betegség első 24-72 órájában az égési shock fenyeget, majd pedig az égési vérszegénység és a sebfertőzés napokig, de súlyos esetben akár hetekig is. A harmadik (késői) fázisban jelentkeznek a hegesedések, melyek az esetek jelentős részében nem csak esztétikai károsodást, hanem az érintett szervek és szervkomplexumok funkcióinak beszűkülését okozzák. A sértett jogi képviselője által becsatolt,
14. sz. igazságügyi orvos-szakértő által készített 6418383/
15. számú szakértői vélemény 29-30-
16. oldalán, a lúggal történő maratás témakörében adott szakértői válaszok közül egyetértett azzal, hogy az égési shock általánosságban az égési sérülést követően az első 72 órában szokott bekövetkezni, létrejöttében az idegrendszerre gyakorolt hatás, a folyadékveszteség, a toxikus állapot és a biogénaminok shock keltő hatása játszik szerepet. Hozzátette, hogy azzal, hogy az első 24-48 óra a legkritikusabb. az égési shock közvetett életveszélyes állapot, megfelelő (szakszerű és időszerű) beavatkozás nélkül a sértett halálához vezethet. Amennyiben kialakult, shocktalanítás szükséges megfelelő folyadékbevitellel, illetve az égési sérülések ellátásával, ionpótlással, a fájdalom csillapításával. Leginkább intenzív-terápiás eszközökkel uralható. Ellátatlanság esetén igen nagy valószínűséggel a sérült halálát okozza. Az égési sérülés bekövetkezése után tehát attól függ, hogy kialakul-e az égési shock és annak életveszélyes vagy halálos következménye, hogy a beteg mikor kap szakszerű orvosi ellátást. Életfontosságú területen, vagy nagy felületen történt égés esetén az azonnal rendelkezésre álló és szakszerű orvosi ellátás sem bizonyos, hogy képes a kialakult sokk következtében beálló halál megakadályozására. Az égési shock kialakulása nagyban függ attól, hogy az égett sérült ellátása milyen gyorsan kezdődik meg. Minél hamarabb részesül időszerű és szakszerű orvosi szakellátásban az égési sérült, annál kisebb a valószínűsége az égési shock kialakulásának. Jelen konkrét esetben a definitív életveszélyes állapot, illetve a halálos következmény elmaradásában igen nagy jelentőséggel bírt, hogy a sértettre mikor találtak rá. Amennyiben valóban 5-7 órával korábban következett ez be, mint amire számítani lehetett, ez lényegesen javította a túlélési esélyeit. Az égési shock kialakulásának vonatkozásában az, hogy a sértettet lemostáke, illetve hogy betakarták-e, igen csekély, illetve semmi jelentőséggel bírtak. A hideg vízzel történő lemosás általában az égési sérülések esetében kifejezetten jó hatású és ez az elsősegély része. Lúgmarás esetében a lúg lecsorgását és további bőrterületek esetleges felmaródását, égését fokozhatja. Az égési shock kialakulásában relevanciával nem bír. Az égési shock kialakulásának vonatkozásában lényeges, hogy milyen típusú altatószerekkel került altatásra a sértett, különös tekintettel arra, hogy az egyik korai shock-tényező, a fájdalom, jelen konkrét esetben az alkalmazott Ketamin miatt nem bírt akkora jelentőséggel, illetve az alkalmazott Ketamin-Midazolam kombináció bizonyos értelemben az elsődleges shock-tényező vonatkozásában akár még előnyös is lehetett. Ha semmilyen altatási beavatkozás nem történt volna, a fájdalom megélése, illetve maga a fájdalom azonnal a vegyszerrel történő leöntést követően a fájdalom okán okozhatott volna shockos állapotot. Fájdalomcsillapítás, illetve altatás nélkül nyilvánvalóan a sértett hangos ordításával és ösztönös menekülő mozgásával, esetlegesen védekezésével kellett volna számolni. A rendelkezésre álló adatokból a sértett folyadék-háztartása, illetve ionháztartása bizonyosan felborult a sérülés elszenvedését követően, a sürgősségi osztályon jelentős káliumvesztést észleltek, melyet pótoltak. A káliumvesztés az égési shock egyik része, a folyadék-vesztéshez kapcsolódik és ennek megfelelően az égési shock kialakulásának egyik jele lehet. Annak, hogy a sértett viszonylag gyorsan került orvosi ellátásra, igen nagy jelentősége van. Gyors orvosi ellátás hiányában állapota nyilvánvalóan lényegesen rosszabbá vált volna. Az, hogy esetlegesen az égési shock mikorra alakult volna ki, nyilatkozni nem lehet, az rendkívül sok egyéni tényező függvénye. Időszerű és szakszerű orvosi ellátás hiányában bizonyosan létrejött volna az égési shock. A
17. sz. igazságügyi orvos-szakértő a Fővárosi Ítélőtábla 5.Bf.211/2016/
18. sorszám alatti kiegészítő szakértői véleményében nyilatkozott arra, hogy izomba injekció formájában beadva a Ketamin szubterápiás adagja 5-10 mg/kg, Midazolam esetében ez az adag 0,07-0,08 mg/kg. A Ketamin hatása izomba adva 10-15 perc alatt jelentkezik, szubterápiás adagban is jelentkezhet a szedatív hatás, ám ez sokkal felületesebb, mint terápiás adag alkalmazása esetén. Midazolam esetében a szedatív hatás a fenti mennyiség beadását követően egyértelmű, Ketamin esetében bódulatot okoz. 2 ml-es fecskendőbe 12 mg Midazolam fér, mely bár alkalmas az elbódításra, alvás előidézésére, a hatásidő legalább 5 perc. Ketaminnal ás Midazolammal lehet olyan mély alvó állapotot előidézni, hogy a lúggal maratás gond nélkül elvégezhető legyen, ám az otthon végzett anesztéziának számtalan szövődménye lehet, ezért amennyiben nincs kellő gyakorlat, illetve megfelelő eszközök a szövődmények elhárításához nem állnak rendelkezésre, akkor akár halálos következménye is lehet az otthon végzett, gyakorlat nélküli, gyógyszerrel előidézett mélyalvó állapotnak. Az otthoni anesztézia csak kriminális okból végezhető. Amennyiben a beadott Ketamin-Midazolam dózissal megfelelő anesztézia nem valósul meg, a lúgmarás kapcsán jelentkező fájdalom természetesen sokkogén hatású, plusz önmagában véve a felmaródás okozta sérülés, illetve az ebből beinduló folyadékvesztés is okozhat életveszélyes állapotot, azonban a szubterápiás „altatás" kellő gyakorlat és eszközök nélkül számtalan szövődménnyel járhat, hiszen az áldozat elkábul, nyelve hátracsúszhat, így a légutak elzáródhatnak, gyomortartalmát belehelheti, mely így fulladást okozhat, a gyógyszerek adása kapcsán szívritmuszavar is jelentkezhet. Azt is kijelentette, hogy az otthon végzett ilyen célú altatások - tekintettel arra, hogy nem áll rendelkezésre megfelelő eszköz a kialakult szövődmények elhárítására - egyértelműen életveszélyt okoznak. Ennek elmaradása is, önmagában véve a maró szerrel való leöntés szintén életveszélyes állapotot okozhat, nem lehet súlyozni, hogy melyik, mekkora életveszélyforrás. Önmagában véve az altatás is veszélyforrásként szerepel, erre rátevődik a felmaródás, mely különkülön is életveszélyes állapotot okoz. Arról nem tudott nyilatkozni, hogy amennyiben a sértett magához tér, lehet-e olyan óvintézkedést tenni, hogy az életveszély elkerülhető legyen. Maga az altatás kiszámíthatatlan adaggal, bizonytalan felszívódási körülményekkel történt, a marószer esetében sem lehet első látásra megmondani, hogy a felmaródás milyen mélységű, mennyire érintettek a belső szervek, az egyedüli óvintézkedés az egészségügyi ellátórendszer értesítése. Pontos választ nem tudott adni arra sem, hogy a magára hagyott sértett mennyi idővel az elkövetés után lehetett volna újra képes arra, hogy segítséget kérjen, mivel a gyógyszerek lebomlási ideje nem kőbe vésett, jelentős egyéni különbségek lehetnek és arról nincs pontos információ, hogy milyen mennyiségű altatót-nyugattó szert kapott a sértett. A Donalgin nem kábító fájdalomcsillapító, hanem enyhe és közepesen súlyos fájdalom esetén használható fájdalomcsillapító. A kapszulát az égési osztály orvosa javasolta, aki a sürgősségi osztályon konzíliumot tartott, ez egy általa gondolt fájdalomcsillapítási lehetőség, melyet a beteg ellátó orvosai nem akceptáltak, így más fájdalomcsillapító is beadásra került. Jelen esetben tehát a Donalgin csak, mint ajánlás szerepelt. A sértett három hónapokig megszakítás nélkül tartó morfiumos kezelésére rendelkezésre adatok hiányában nem tudott válaszolni, de ennek - álláspontja szerint - jelen szakértői vélemény (elkábítás, nem elkábítás) szempontjából nincs is jelentősége. Személyes tapasztalatai alapján Midazolam és Ketamin összeszívása esetén több esetben tapasztalt pehelyszerű kicsapódást, de volt olyan is, amikor semmiféle reakció nem alakult ki. Így egyértelmű választ nem tudott adni arra a kérdésre, hogy együttes alkalmazásuk okoz-e kicsapódást, mivel mindkét állapotot tapasztalta. Ugyanazon betegnek történő beadás során célszerű a különböző szereket külön fecskendőbe szívva beadni, mivel a gyógyszerleiratban lévő kompatibilitási információk időnként bizonytalanok. A sértett jogi képviselője által becsatolt,
19. sz. igazságügyi orvos-szakértő által készített 6418383/
20. számú szakértői vélemény 24-
21. oldalán, az altatás témakörében adott szakértői válaszokra adott hozzászólásában kifejtette, hogy szakmai szempontból egyértelműen kijelenthető, hogy a kórházon kívüli anesztézia csak olyan kézbe való, akinek erre irányuló gyakorlata, illetve kompetenciája van. Minden egyéb esetben ezen szerek használata, illetve az anesztézia során kialakult szövődmények elhárítási lehetőségének hiánya egyértelműen életveszélyes állapotot okozhat a sértettnél. Még a szubterápiás adagnál is előfordulhatnak olyan szövődmények, hogy a sértett bealszik, nyelve hátracsúszik, gyomortartalmat beleheli, magára hagyva kihűl, illetve másodlagos sérüléseket szenved el, melyek akár életét veszélyeztető következménnyel járnak. Mindezt megfelelő képesítés, gyakorlat, illetve eszközök híján biztonságosan elvégezni nem lehet. A védő által becsatolt,
22. sz. igazságügyi orvos-szakértő által készített szakértői vélemény 2-
23. kérdésére adott válaszokra is kitért: fenntartotta, hogy a fecskendő kicserélhető, és nem egyértelmű, hogy ez csak két kézzel végrehajtható művelet. A Midazolam esetében a 2 ml-es fecskendőbe felszívható olyan mennyiségű Midazolam, ami bealvást okoz. Ketamin esetében 120 mg bejuttatott anyag okozhat szedatív hatást, ám a két szer együtt, egymás hatását potencírozza. Midazolamból már 5 mg beadása is bealvást okozhat.
24. és
25. sz. igazságügyi orvos-szakértők közös véleményt adtak az alábbi kérdésekben: A sértett combjába szúrva, az injekciós tű külső és belső felületén kellett
26. volna-e a sértett DNS-ét tartalmazó anyagmaradványt találni: a tű belső felületén nem feltétlenül, hiszen a beszúrást követően a tűben egy lágy rész henger alakul ki, melyet a beadott injekció mint egy bemosóként izomzatban, érpályába juttat, így a belső felületen nem feltétlenül kell DNS nyomnak maradnia. A külső felületen a DNS kimutathatóság jelentősége nagyobb, habár ruhán keresztül beszúrás és kihúzás lehetőséget teremt a tű letisztítására, ám azt feltételezni, hogy annak a valószínűsége, hogy a teljes DNS állományt eltávolítaná, elég kicsi. A fecskendőről és tűről kizárólag a Midazolamot mutatták ki, a fecskendő
27. cseréjét feltételezve a tű felületén vagy belsejében a Ketamint ki kellett volna-e mutatni: amennyiben először ugyanazzal a fecskendővel a Ketamin kerül beadásra, akkor a tű bennhagyásával a fecskendőt újraszívva Midazolammal, fennállhat, hogy a Midazolam - mint egy bemosóként - kimossa a teljes Ketamint a fecskendőből és tűből. Lehetőségképpen az is felmerül, hogy két külön fecskendővel történt a gyógyszerek beadása, ám a tű belső felületén ugyanezen elvek alapján a bemosás megtörténhetett. A Fővárosi Ítélőtábla előtt az 5.Bf.211/
28. számú eljárásban
29. február
30. és március
31. napján tartott tárgyalásokon
32. és
33. sz. igazságügyi orvos-szakértők az alábbi nyilatkozatokat tették:
34. sz. szakértő fenntartotta a Fővárosi Ítélőtábla 5.Bf.211/2016/
35. sorszám alatti kiegészítő szakértői véleményében a fecskendőn és a tűn lévő DNS mintáról, a Midazolam és a Ketamin által előidézett állapot kialakulásának időtartamáról, a Donalgin nevű tabletta beadásának felmerüléséről, a két szer inkompatibilitásáról kialakított álláspontjait. A laikus nem tudja, mi az az inkompatibilitás, az orvostól ez elvárható. Továbbra sem zárta ki a fecskendőcsere megtörténtének lehetőségét, felvetette, hogy akár egy nagyobb méretű fecskendővel is történhetett az injekció beadása. Elképzelhetőnek tartotta az ugyanarra a helyre történt kétszeri tűszúrást, de ruhán keresztül, szerinte ennek kicsi a valószínűsége. Két pontban látta a halálos eredmény bekövetkezésének a valószínűségét: részben az altatásban, részben az égés betegségben. A kórházon kívüli anesztézia veszélyeiről adott véleményét fenntartva kiemelte az életveszélyes állapot létrejöttének lehetőségét, melynek elmaradása a véletlennek és a szerencsének tudható be. Létezik kórházon kívüli altatás, hiszen a mentőszolgálatoknál ilyenfajta beavatkozásokat rendszeresen szoktak végezni, de ennek szigorú szakmai és műszeres feltételei vannak, mely biztosítja azt, hogy a beteg a lehető legkisebb veszélynek legyen kitéve, mert ez egy nagyon magas rizikójú beavatkozás. Eszközök hiányában az elkövető nem tudta monitorozni az altatás biztonságos voltát, az altatott személy otthagyása a felelőtlenséget növeli. A szövődmények felismerése és elhárítása tapasztalatot igényel. Részletesen nyilatkozott az égési shock témakörében.
36. sz. szakértő által készített magánszakértői véleményéből a klasszikus shock állapot meghatározásával teljes mértékig egyetértett, de hangsúlyozta, hogy jelen esetben a sértettnél nem alakult ki az égési shock orvosi értelemben. Az égési shock kialakulása egy hosszú ideig tartó folyamat, egy sérülést követően a felmaródott, égett terület nagyságától függően 4-6 órával kezdődik és 48 órán belül lezajlik, kellő gyógyszeres terápiával ez a shockos állapot megszüntethető, de ettől függetlenül lehet számos más halálos szövődmény. Az égés betegség során fellépő bakteriális fertőzés, szeptikus állapot vezethet a halálhoz, melynek kicsi a valószínűsége, de lehet. Egyetértett
37. sz. szakértővel abban, hogy a kialakult II. és III. fokú égési sérülések közvetetten életveszélyesek. Egy tenyérnyi terület a testfelszín 1 %-át jelenti. A testfelszín 10 % alatti területének égését elfogadhatónak tartotta, de az nem 3-4 %. Kiemelte, hogy jelen esetben a belső szervek (hüvely) részben érintettek voltak. Különösen fontos ebben a sérülésben a bőr, mint külső védőréteg sérülése mellett, hogy a nyálkahártya felületen is megtörtént a marószerrel történő kontamináció. A nemi szervek égése, maródása alatt nem csak feltétlenül a kültakarót, hanem a hüvely nyálkahártyáját is kell érteni. A
38. március
39. és március
40. napján készült leletek közötti eltérés oka, hogy a betegség lefolyása dinamikus, abban pozitív változás is lehet.
41. sz. orvos elfogultságával kapcsolatban utalt arra, hogy attól, hogy valaki lepecsétel egy zárójelentést, mint az osztály munkájáért felelős szakorvos, nem alakul ki klasszikus orvos-beteg kapcsolat. Sürgősségi orvosként egyértelműen kizárta, hogy a sérülések forró víz vagy forró kamillatea hatására keletkeztek. A forrázás más jellegű patológiás elváltozást okoz, nem terjed mélyre. A forrázásos sérülések döntő módon másképp néznek ki, mint a maródási sérülések. Az égési sérülés és a forrázásos sérülés nomenklatúra szempontjából is két külön dolog. A fényképfelvételek alapján is arra a véleményre jutott, hogy az elváltozás biztos, hogy nem forrázásból adódott. Nem kérdés, hogy felmaródás jött létre. A forrázásnál hőmérsékletváltozásról van szó, a maró szernél nem. A maró szer egyenletesebben fogja a sérülést végrehajtani, a forrázásnál lesz olyan rész, ami súlyosabb, és lesz, ami kevésbé súlyosabb. Itt nem volt nagyon hólyagképződés. Nem volt gyulladásos elváltozás, ami a forrázásos sérüléseknél meg szokott jelenni. A felületes maródás okozhat bullát, de kiemelte a
42. március
43. napján kelt ambuláns lapon írt státusznál, hogy „nagyajkakon fehéren barnás elszíneződés, mely az alhason a bal csípőlapát felé folytatódik, lecsorgás nyomok láthatók.", ez kizárja a forrázást, barnás elváltozás forró vízzel vagy kamillateával való kontaminációkor nem alakul ki. A sérülést kémiai anyag, valamiféle marószer okozta. A gyógyszerek adása kapcsán jelentkező szövődmények elhárítása és felismerése kellő tapasztalatot igényel. Ki lehet számolni azt, hogy egy adott mennyiségű altató, nyugtató bejutását követően kb. mikorra lesz egy sértett olyan állapotban, hogy kommunikatívvá válik, de a gyógyszerek lebomlása eltérő lehet. Egy esetleges lemosással kapcsolatban azt véleményezte, hogy az az égés mélységét csökkentheti, a lúgot, savat befolyásolja, de az altatásra semmi befolyása nincs. A betakarás az életveszélyt csökkenti a hővesztés miatt.
44. sz. igazságügyi orvos-szakértő a nyomozás során és a bírósági eljárásban készített szakvéleményeiben foglaltakat fenntartotta a konzervatív kezelés megítélése körében, melynek szakszerűségével kapcsolatban nem merült fel kétely a tekintetben, hogy sértett által elszenvedett II. és III. fokú égési sérülések közvetetten életveszélyes sérülések voltak, ami azt jelenti, hogy szakszerű, célszerű orvosi beavatkozás elmaradása, vagy annak késedelme esetén bekövetkezhet a halál. A sértett jogi képviselője által becsatolt fényképek tükrözik a valóságot, ami borzalmas volt, még orvosi szemnek is rendkívül ijesztő, az elszenvedett sérüléseket nem lehet leszűkíteni felületes égési sérüléseknek. azzal, hogy a 3%-os, gyógyszertári forgalomban kapható hidrogén-peroxid gyenge savhatással bír a részében is, hogy a sértettnél égési shock nem alakult ki, az ionháztartás felborulása még nem shockos állapot. Szakvéleményeit azzal egészítette ki, hogy az orvosi adatok szerint a hüvely belső része, annak belső egyharmada is károsodott.
45. sz. szakértő szakvéleményével kapcsolatban kiemelte, hogy az a klinikai, nem pedig az igazságügyi orvostani szemléletet tükrözi. Részletesen nyilatkozott
46. sz. orvos kérdéskörben abszolút kompetens szakorvos bevonásának okára,
47. sz. orvos tudomásával történt az égési szakorvos megkérdezése.
48. sz. orvos nem szakértőként, hanem szakkonzulensként járt el, vele szemben összeférhetetlenség nem volt.
49. sz. orvos égési specialista úgy nyilatkozott, hogy lúgmarásról van szó, a kórállapot leginkább lúghatásnak feleltethető meg. A szakvélemény mondataiban megjelenik a szakkonzulens szaktudása, elfogadta az álláspontját. A savhatás és a lúghatás teljesen más. Lúghatás esetén „kollikvációs nekrózis", „elfolyósodásos nekrózis" jön létre, ahol a szövetek puhulnak és ez a terület fokozatosan, alattomosan tovamélyül. Savmarás esetében keletkezik egy pörkös, demarkációs vonal, amely élesen elhatárolja az elhalt, tönkrement szövetstruktúrákat a még élőtől. Összegezte a sértetten talált sérülések kiterjedését és azt állapította meg, hogy az kb. 12 tenyérnyi, a testfelület kb. 12 %-a. A százalékot már pontosan nem lehet meghatározni, végül arra az álláspontra helyezkedett, hogy 10 % körül lehetett, ám az érintett anatómiai területek oly mértékben károsodtak, amely károsodás megalapozta a közvetett életveszély megállapíthatóságát a sérülés tekintetében. A megismételt másodfokú eljárásban az ítélőtábla a Kúria iránymutatásának megfelelően kihallgatta a vádlottat, a sértettet,
50. sz.,
51. sz,
52. sz.,
53. sz,
54. sz. és
55. sz. tanút, valamint megkereste a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt hivatalból megkereste a Központi Nyomozó Főügyészség Budapesti Regionális Osztályt a 2.Nyom.55/
56. számú határozat megküldése végett a védő indítványára kihallgatta tanúként
57. és
58. sz. tanút a sértetti képviselő indítványára levetítette a helyszín bejárásáról, mint bizonyítási kísérletről készült videófelvételt. A Nemzeti Adó- és Vámhivatalt megkeresésre adott válasza szerint (Fővárosi Ítélőtábla 16.Bf.212/2017/
59. szám alatt) az egységcsomagot a postai szolgáltató
60. január
61. napján vette át, ez a postai feladás napja. Az egységcsomag nem iktatószámos küldemény, ezért a NAV ügyirat kezelési rendszerében nincs nyilvántartva. Nem is könyvelt küldemény, nem rendelkezett ragszámmal, így a hivatal nem rendelkezik arról információval, hogy azt ki és hol vette át. A Központi Nyomozó Főügyészség Budapesti Regionális Osztálya a
62. január
63. napján kelt 2.Nyom.55/
64. számú határozatával a Be.
65. §

(1)bekezdés b) pont alapján a feljelentést - mert a bűncselekmény gyanúja hiányzik - elutasította.

1. sz. tanú tanúként tett vallomásának felolvasására már a vádiratban is indítványt tett az ügyészség. Az elsőfokú bíróság a vallomást nem tette tárgyalás anyagává. A Kúria a Bhar.III.574/2017/
2. számú határozatának [124] bekezdésében iránymutatásul adta a tanú nyomozati vallomásának felolvasását, a másodfokú bíróság azonban a tanút megidézte a tárgyalásra. Az iratok alapján megállapítható, hogy a tanú a cselekmény idején és jelenleg is a vádlott házastársa, vagyis a hozzátartozója, ezáltal megillette a Be.
3. §

(1)bekezdés a) pontjára és a 83. §

(1)bekezdésére tekintettel a vallomástétel megtagadásának a joga. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a törvényi figyelmeztetés elhangzása nélkül a tanú nyomozás során tett vallomásának felolvasására nincs lehetőség, mert a kihallgatott személy e jogával akkor is élhet, ha korábban a vallomástételt nem tagadta meg. Így a korábbi vallomásának felolvasása a mentességi jog megkerülését eredményezte volna. A másodfokú tárgyaláson 22. sz. tanú a törvényes figyelmeztetés után jogosan tagadta meg a vallomástételt, e jog gyakorlása által a Be. 296. §

(3)bekezdése alapján az eljárás során tett korábbi vallomása nem léphetett a bizonyítékok sorába, az nem ismertethető és nem olvasható fel. A vádlott a megismételt másodfokú eljárásban tett vallomásában kiemelte, hogy a sértettel való kapcsolatukat nem jellemezte a féltékenység. Annak megszakadására

1. november 4-én került sor, szerinte annak valós oka az volt, hogy a sértett nem tudta elfogadni a gyerekeivel való viszonyát. Hosszabb-rövidebb ideig tartó „mosolyszünetek" jellemezték a kapcsolatunkat, de amikor látta kb. egy hét után, hogy ez a sértett számára megváltoztathatatlan dolog, akkor kezdte ezt a kapcsolatot tudatosan lezárni. November 4-én volt a szakítás, az utolsó dokumentált dolog köztük a
2. január 25-i búcsú email, mely részéről csak egy formális lezárás volt. Feljelentkezett januárban egy internetes társkeresőre, itt ismerkedett meg
3. számú tanúval, akivel január végén találkoztak, ez is azt mutatja, hogy a sértettel való kapcsolatát lezárta. A sértett hozott egy döntést, amikor megszakította a kapcsolatukat, de a barátnőivel folytatott beszélgetésekben rendszeresen téma volt még január
4. után is, a sértett és barátnői egy alternatív valóságban léteztek, gyakorlatilag minden egyes mozgását úgy értelmezték, hogy kapcsolatot akar a sértettel felvenni. Továbbra is ott lakott a környéken, mert egy évre előre kivette az albérletet, napi aktivitásukból adódóan találkozhattak, de mindössze négyszer találkoztak össze a villamoson. Az összes többi eset, amikor látták, az a normál életviteléből adódó dolog volt, az utcájukban lévő parkolási viszonyok miatt valóban gyakran parkolt a sértett utcájában, de ezeket nem az motiválta, hogy őt bármi módon megfigyelje. A sértetthez akarata ellenére nem próbált közeledni, mindig nyíltan vette fel vele a kapcsolatot. November
5. és március
6. közötti időszakban körülbelül 990 km-t futott, ebből 4,5 kilométer esett az sértett utcájára. Nem ment be a sértett házába, életszerűtlen lenne, hogy valaki befut egy házba, és annál feltűnőbb nincs is. A jelszófeltöréssel kapcsolatban előadta, hogy a sértett maga adta meg az e-mail fiókjához a jelszavát. Hangsúlyozta, hogy nem a kapcsolatuk lezárása volt szeptemberben, hanem a kulcsdobálás. A stratégiai bejárásra azért volt szükség, mert
7. március 18-án kellett leadni egy fontos koncepciót, hogy hogyan akarják a kórházat a következő öt évben elképzelni, ez egy több milliárdos beruházáshoz lett volna szükséges, és ehhez a külföldi tulajdonosoknak az elképzeléseket neki kellett bemutatnia. A szerepe az lett volna, hogy a külföldi tulajdonos felső vezetését körbevezeti ezen a területen, és megpróbálja meggyőzni őket, hogy finanszírozzanak egy több milliárdos beruházást. Ez egy előzetes bejárás volt, mert a feladathoz helyismerettel kellett rendelkeznie. A bejárásról tudtak a munkatársai, kiemelte
8. sz. tanút, aki elmondta a vallomásaiban, hogy előző nap mondta neki, hogy el fogja ezt a bejárást végezni. Aztán azt adta elő, hogy lehet, hogy formálisan nem mondta neki, hogy ezt másnap fogja bejárni, de az egész magatartása ezt mutatta.
9. sz. tanú vallomása szerint is aznap vagy előtte nap mondta neki, hogy később fog kezdődni a gazdasági értekezlet, mert előtte elvégzi ezt a tevékenységet. Arra nem emlékezett ugyan, hogy a tevékenységről is szó volt, de arra igen, hogy később fog kezdődni a gazdasági értekezlet.
10. sz. tanúnak március 11-én nem mondta, hogy később fog bemenni másnap, de azt mondta neki, hogy később kezdődik az értekezlet. Azért mondta előző nap
11. sz. tanúnak is, hogy később kezdődik az értekezlet, mert azt megelőzően akarta a helyszínbejárást elvégezni. Minél korábban akarta megnézni, amikor még kevesebb ember van, nem találkozik annyi kollégával, akik megállítják és beszélgetni kell velük. A kódbizottsági értekezletek nem ezen a napon voltak, ha
12. sz. tanú így értette, hogy emiatt kezdődik később az értekezlet, akkor összekeverhette. A pénzügyi és a műszaki osztályvezetőt azért nem vitte magával, mert ezt csak neki kellett megnéznie. Lehet, hogy a műszaki osztályvezetőnek mondott olyat, hogy a helyszínbejárást már korábban elvégezte. Biztos, hogy beszéltek róla, de kifejezetten nem emlékezett erre. Nem volt fizikai akadálya, hogy a helyszínbejárásra a műszaki osztályvezető elkísérje, de nem volt rá szükség, mert a célja az volt, hogy felkészüljön a koncepció prezentálására. A helyszínbejárás során a helyiségek, amiket meg szeretett volna tekinteni, nyitott helyiségek voltak, az összes helyiségbe be lehetett jutni, a helyiségek funkción kívüliek voltak, illetve olyan közös tereket tartalmaztak, ahova nem is kellett kulcs. Az épületfejlesztési koncepció munkaanyagként rendelkezésre állt, sokfajta változatban, volt orvosszakmai, műszaki és pénzügyi része. A végleges verzió az még nem állt készen. Reggel 7 és 10 óra között hét ember is látta azon a területen, ahol mozgott. Természetesen senki nem nézte az óráját, mikor találkozott vele, nincsenek pontos időpontok, általában fél órás időintervallumok vannak. Mind a hét ember a normál emberi eltéréseket belekalkulálva hasonlóan jelölte meg a ruházatát, ami sötét színű nadrág és kockás ing volt. A technikai adatok is alátámasztották, hogy a kórházban tartózkodott. Informatikai szakértő igazolta, hogy
13. sz. tanúval való találkozás időpontjában - ami az irodában történt -, egy levelezőmappa is megnyílt és egy oldalt is meglátogatott. Természetesen van elméleti lehetősége annak, hogy valaki időzítővel indítsa el ezeket, de semmi erre utaló nyomot nem mondtak. Majdnem két évvel az esemény után volt egy helyszínbejárás, ahol végigvitte a nyomozó hatóság képviselőit, amiről egy közel másfél órás videó felvétel is készült, az volt a lényeg, hogy ugyanazon az útvonalon menjen végig. Akkor külön élt a feleségétől, biztos előre mondta neki, hogy reggel nem tud menni a gyerekekért. Arra már nem emlékezett, hogy ez egy generális közlés volt-e a jövőre nézve minden keddre vonatkozóan, vagy csak arra a napra irányult. Nem emlékezett, hogy ezt összefüggésbe hozta-e bármilyen értekezlettel, csak azt mondta, hogy nem fog menni a gyerekekért, mert a kórházban lesz valami feladata. A stratégiai bejárás miatt nem ment a gyerekekért, ezt mondta a feleségének,
14. sz. tanúnak mondottal megegyezően. Március 12-én ténylegesen az értekezlet 10 óra után kezdődhetett. A sértett lakásához nem rendelkezett kulccsal. Előfordult, hogy a kulcsot kölcsönadta a sértett, egyszer, amikor a fia elvesztette és ő másoltatott, illetve amikor megkérte, hogy a kutyát sétáltassa. Nem vitt soha mikulásajándékot se a sértettnek, se a kutyájának,
15. december 6-án sem. Az általa használt gépkocsiból lefoglalt injekciós tűről elmondta, hogy nem emlékszik arra, hogy ezt a fecskendőt ő tette volna oda, ahonnan lefoglalták. A fecskendők egy része onnan származhatott, hogy a II. számú kórházban felmarkolta őket, és velük ezt az injekciós tűt is. A lefoglalt adópapírt nem vitte el, hangsúlyozta, hogy az iroda, ahonnan azt lefoglalták, nem volt zárva. A lefoglalt kulcsról nem tudja, milyen kulcs, neki azt nem mutatták meg. Ez az utóbb az irodában lefoglalt kulcs is később kerülhetett oda, ezt a kulcsot is úgy próbálták beállítani, mintha bűncselekményből származna, de a sértett egyértelműen nem ismerte fel. Beszámolt arról, hogy a kutyának kifejezetten heves üdvözlőreakciója volt, amikor őt meglátta, próbált métereseket is ugrani. A sértettet egyszer reumatológiai panaszok miatt beutalta egy reumatológushoz, kifejezetten gerincbántalma nem volt, de sokszor fájt a csípője. Nem tudott és nem tud olyanról, ami a sértettet bármilyen mértékben gátolná a normál mozgásban. Azt tudta, hogy fájt a csípője, de mozgáskorlátozottságról nem. Sőt, ennek inkább az ellenkezőjéről tud, mert a sértett rendszeren járt tornázni. Nem tudott arról, hogy a sértettnek volt-e klausztrofóbiája. A sértett reggeli rutinjával nem volt tisztában, mert nem éltek együtt, a reggeli életében nem vett részt. Nem volt olyan kommunikáció sem közöttük, amiből kiderülhetett a rutinja. Nem volt olyan mániás szokása, hogy kihúzott a konnektorból dugókat, vagy zacskóba csomagolt dolgokat. A sértettel 6 év alatt minden nap több órát töltöttek együtt, mindenfajta ruházatban látta, mindig felismerte. Nyilatkozott továbbá az orrnyergén található anyajegyről. A tárgyaláson a tanács elnöke szemrevételezés után rögzítette, hogy az orrnyereg jobb oldalának felső harmadában van egy kisebb anyajegy. A helyszínbejárásról készített videofelvételen első résznél: 7:36 perc - kb. 7 óráig lehetett az irodában 16:18 perc - a hidroterápiás résznél 10-15 percet tartózkodott 22:56 perc - indulástól kb. negyed óra telt el, mire a III. számú udvarra ért 23:00 perc - nagyságrendileg egy órát tartózkodott abban az épületrészben 34:00 perc - még az első órán belül, 8 óra előtt van időben, idáig nem találkozott senkivel 40:39 perc - nagyjából 8 óra előtt érhetett át 40:54 perc - a generátorhoz vezető ajtó zárva van 40:59 perc -
16. sz. tanú kijavítja, hogy ott aggregátor van 41:13 perc - a liftes hölggyel találkozott 42:20 perc - egy zárt ajtón nyit be 44:05 perc - nem lehet továbbmenni az ajtón 44:27 perc - egy zárt ajtón nyit be egy raktárhelyiségbe 45:24 perc - hozzák a kulcsot és azzal nyitják ki 46:24 perc -
17. sz. tanú mutatja meg neki, hogy az ajtón vissza lehet jutni 48:18 perc - a raktárrészben fél 9- háromnegyed 9-ig tartózkodott 52:48 perc - valamivel 9 óra előtt járt itt 53:50 perc - lehet hogy visszament az irodájába egy tervrajzért, de konkrétan nem emlékezett 54:29 perc - háromnegyed 9 - 9 felé ment ki az épületből és a másik portán ment be 56:36 perc - 9 óra körül lehetett, bemegy az épületbe 56:56 perc - azzal a plusz térképpel, amit hozott, ment az ebédlőbe 01:00:31 perc -
18. sz. tanút kérdezi, hol lehet visszamenni 01:00:44 perc - ebben a térrészben negyed óra-húsz percet tartózkodott A helyszínbejárásról készített videofelvételen második résznél: 00:19 perc - a férfi vécét használta 00:35 perc - itt találkozott takarítókkal, pár szót váltottak is 00:58 perc - fél 10 felé járt ezen a részen 02:33 perc - hőközpont ajtaja zárva 03:11 perc - ezután felment az irodába és ekkor mondta a dolgozóknak, hogy mikorra hívják össze az értekezletet, addig fél óra-óra ideje volt még 04:48 perc - fél 11-kor lehetett az értekezlet 04:56 perc - mobiltelefonját nem használta közben, általában nála szokott lenni 05:20 perc - amikor a végén a takarítókkal találkozott, akkor telefonált, fél 10 felé volt egy hívás A helyszínbejárásról készített videofelvétel levetítését követően kérdésre előadta, hogy az volt a célja, hogy a pár nap múlva érkező külföldi tulajdonosaiknak be tudja mutatni a koncepciót megfelelő helyszínismerettel. Technikai eszközt nem alkalmazott, nem rögzített semmit, jegyzeteket sem készített, mert nem ez volt a célja, hanem az, hogy egy átfogó képet kapjon az épületről. A bizottság is nagyjából ennyi idő alatt járta volna be az épületet, föl kellett mérnie, hogy milyen benyomást szerezhetnek. Az apróbb részletek, mint például az ereszcsatornák állapota, azért lényeges, mert arra is megjegyzést tehet a delegáció, és akkor arra valamit mondania kell. Mielőtt fölment a hetvenes években épült épületrészbe, aminek a tetejére egy VIP részleget terveztek, visszament a tereprajzért az irodájába, de ez már a bejárás legvége volt. Nem kellett útvonalterv a bejáráshoz, csak az volt a lényeg, hogy tudja, honnan hova jut el. A bizonyítási kísérlet időpontja és tartama nem egyezik meg a
19. március 12-i bejárással. A fényviszonyokat tekintve is eltért attól. Nem emlékezett arra, hogy az eredeti helyszín bejárásnál nem látott vagy vaksötétben kellett volna mennie. A videó 41 perc körüli időben ér ahhoz a részhez, ahol találkozott
20. sz. tanúval, de figyelembe kell venni, hogy a videó nem a helyszínbejárással kezdődik, hanem 14 perccel később, így videón csak fél óra telik el, mire odaértek
21. sz. tanúval való találkozás helyéhez, de a valóságban ez nyilvánvalóan hosszabb volt.
22. sz. tanúval valamivel 9 óra előtt találkozott. Ezután fölment a fölső épületbe, és 9:30 óra körül fejeződött be a bejárás. A tényleges és a rekonstruált bejárás tehát az időarányait tekintve sem felel meg egymásnak. A sértett tanúkénti kihallgatásakor arra a kérdésre, hogy hol, mikor, milyen körülmények között és kinek a szájából hangzott el először lehetséges elkövetőként a vádlott neve, előadta, hogy a kórházban történtekről csak arra emlékszik, hogy ha megrángatták és közel hajoltak hozzá, tudott válaszolni. Amikor az intenzív szobában
23. sz. tanú odament az ágyához, megölelte, akkor kérdezte tőle, hogy szerinte a vádlott volt-e, erre ő bólogatott és sírt. Kérdésre előadta, hogy azért bólogatott
24. sz. tanú kérdésére, mert ez egy megérzése volt, mert egyszerűen félt a vádlottól, mert zaklatta, nem tudta elfogadni a szakítást. Arra emlékezett, hogy a rendőrök bementek a kórházi szobába, megkérdezték, hogy zaklatták-e, bántották-e mostanában és mondta, hogy igen, a vádlott. Mutattak róla egy fényképet neki, amin felismerte. Nem abban a pillanatban merült fel benne, amikor megtámadtak, mert akkor nem volt magánál. Március 12-én a kórházban merült fel benne először, hogy a vádlott lehetett, amikor tudatosult benne, hogy megtámadták, bűncselekmény érte. Amikor a bűncselekmény utáni éjjel hajnali négy óra körül felébredt és
25. sz. tanúval elkezdtek beszélgetni, nem emlékezett arra, hogy kinek a részéről merült fel először a vádlott neve lehetséges elkövetőként. A kezelőorvosa,
26. sz. tanú később kérdezte, miután feltisztult a tudata a kórházban, talán egy kötözés alkalmával, és akkor azt mondta, hogy egy volt barátja lehetett, de nevet nem mondott. A sértett részletesen nyilatkozott gerincproblémájáról, ami egy bizonyos fekvő pozíció felvételében akadályozza, ha oldalt fekszik, nem tudja a lábát letenni a földre. Erről a vádlott is tudott, ugyanis abban a kórházban kezelték, ahol dolgozott. Az elkövető magától tette a térde alá a csizmát, nem ő mondta ezt neki. A végleges szakítás időpontját november elejére tette, a tömegközlekedési eszközön történt kulcsdobálás ezt megelőzően, szeptemberben történt. Előadta, hogy álcázott szerelésben a volt férje és jelenlegi élettársa testalkatát és szemét is felismerné, mindkettőjük jellemzőjeként előadta, hogy erős dohányosok, fekete szeműek, zömök testalkatúak. Leírta a kutya viselkedését, a lakásban a kutya a vádlottat nem ugatta meg. Illetve beszámolt a vádlott áramtalanítási szokásáról és arról, hogy szívesen csomagolt nejlonzacskóba. Előadta, hogy a vádlott tisztában volt a reggeli napirendjével, hogy a gyerekek mikor indulnak iskolába, mikor viszi le a kutyát, azzal, hogy csak a hevederzárat használják, mert erről kifejezetten szólt is neki, amikor kulcsot adott.
27. decemberben a mikulásajándékot - mely egy plüss figura és egy kutyának való játékcsont volt - reggel találták meg az ajtón, a lánya mondta, hogy biztos a vádlott volt, mert a kutyának is vett ajándékot, illetve előadta, hogy az ajándék nem származhatott
28. sz. tanútól. Az e-mail fiókjához tartozó jelszót 2009-ben adta meg a vádlottnak, de utána megváltoztatta azt a jelszót. A vádlott később is visszamondott dolgokat és amikor rákérdezett, honnan tudja ezeket, elismerte, hogy megcsinálta és nem volt szép dolog. Ha a nyomozás során az első kihallgatásakor nem mondta, hogy kék volt az elkövető szeme, az azért lehetett, mert rosszul volt. Fenntartotta, hogy az elkövetőnek világos kék szeme volt és hogy nem ismerte fel a támadót, ugyanis abban a sokkhelyzetben, amikor megtámadták, nem az érdekelte, hogy ki van az álarc mögött, attól félt, hogy meg fogja ölni. Nem vett észre a vádlott orrnyergén anyajegyet. Nem emlékezett arra, hogy a helyszínen a rendőröknek, a mentősöknek, vagy
29. sz. tanúnak mit mondott. Arról, hogy a vádlott a szakítást követően is személyesen kereste, felhívta, sms üzeneteket küldött, a munkahelyének a facebook oldalát likeolta, a munkatársai, barátnői és
30. sz. tanú tudott. A megismételt másodfokú eljárásban vádlott és a sértett szembesítése megtörtént abban a kérdésben, hogy ismerte-e a vádlott a sértett napi rutinját, tudott-e a gerincbántalmáról, a klausztrofóbiájáról, jellemezte-e féltékenység a kapcsolatukat, mikor fejeződött be a kapcsolatuk, mikor volt a kulcsdobálás, volt-e jelszófeltörés, a kutya viselkedéséről, a vádlottnak vannak-e berögzült szokásai, adott-e a sértett kulcsot a lakásához a vádlottnak.
31. sz. tanú előadta, hogy amikor megtalálták a sértettet, nem volt olyan állapotban, hogy az elkövetővel kapcsolatos kérdéseket feltegyenek neki és nem is érdekelte ez őket akkor. Délután a rendőrök, majd ezután a barátok, rokonok jöttek hozzá. Ekkor már elképzelhető, hogy volt az elkövetőről szó, de ezt nem hallotta, mert nem volt ott sem a rendőrségi kihallgatáskor, sem a barátaival, rokonaival való beszélgetéskor. Másnap reggel 3-4 óra körül, amikor a sértett felébredt, akkor szembesült vele, hogy milyen sérülései vannak, mit tettek vele. Akkor hangzott el közöttük, hogy az elkövető a vádlott lehetett, ez olyan egyértelmű volt számukra, más személy nem is merült fel, de arra nem tudott válaszolni, hogy melyikük mondta először. Nem azért gondoltak a vádlottra lehetséges elkövetőként, mert a rendőrök mutatták a fényképét, hanem azért, mert nekik teljesen egyértelmű volt, a folytatása volt az előtte történteknek. A
32. januártól február végéig-márciusig terjedő időszakról előadta, hogy folyamatosan azzal éltek, hogy a vádlott mindig ott volt a háttérben. Példaként említette, hogy február közepén szólt neki a sértett, hogy menjen el vele az edzőterembe, mert amikor ő járt foglalkozásra, a vádlott is ott volt. Onnantól, hogy elkísérte a sértettet az edzőterembe, a vádlott már nem jelent meg, annak ellenére, hogy a sértett látta az autóját az edzőterem előtt. Másik példaként egy szilveszteri sms üzenetre hivatkozott, ami arról szólt, hogy a vádlottnak az az állapot is megfelelt volna, hogy a sértett egy szeretői kapcsolatot fenntartott volna vele, annak ellenére, hogy már vele volt együtt. Illetve kiemelte, hogy a vádlott február közepén is a sértett munkahelyének a facebook oldalát látogatta, oda bejegyzést írt, likeolta. Nyilatkozott arról, hogy egészségügyi képzettséggel nem rendelkezik, 18-19 éves kora óta dohányzik, kb. naponta egy dobozzal, szeme színe sötétbarna, nem visel kontaktlencsét, magassága 180 cm, a testsúlya nagyjából állandó, 85 kg. A sértetten kilenc helyreállító műtétet végeztek időközben és ez még folyamatosan tart. Fenntartotta az elsőfokú eljárásban tett vallomásának azon részét, hogy a sértett mondta neki, hogy az elkövető a kádba betette.
33. sz. tanú vallomása szerint a lakásban nem hangzott el, nem merült fel, hogy ki lehetett az elkövető. Legelőször a kórházi látogatás során hangzott el a vádlott neve, mint lehetséges elkövető. Ott mondta először a sértett, hogy a vádlott lehetett a támadó. Többen voltak ott, biztos kérdezték tőle. Arra nem emlékezett, hogy ki kérdezte, vagy hogyan, de biztos, hogy szó volt róla, hogy a vádlott követhette el. Nem tudott arra válaszolni, hogy kinek a szájából hangzott el konkrétan a kórházban a vádlott neve. A kórházba
34. sz. tanúval együtt mentek be, erre már a rendőrségi kihallgatását követően került sor. Az elsőfokú eljárásban a
35. számú tárgyalási jegyzőkönyv
36. oldalán tett vallomásával kapcsolatosan kérdésre előadta, hogy azért gondolta, hogy a vádlott volt az elkövető, mert a sértettnek lett egy új kapcsolata, és mindenki nagyon boldognak látta. Szerinte, ha valakit elhagynak, és ezt látja, kiválthat belőle ilyen dolgokat. A tanú a zaklatást is inkább ahhoz az időponthoz kötötte, amikor a sértett
37. sz. tanúval megismerkedett. Akkor mutatott neki a sértett sms, e-mail üzeneteket, amik a vádlottól érkeztek, hogy szereti még, nem akar róla lemondani. Fenntartotta korábbi vallomásából, hogy
38. sz. tanú végig azt mondta, hogy más nem lehetett az elkövető, csak a vádlott.
39. sz. tanú nála sokkal jobban ismerte a vádlottat és a sértettel való kapcsolatát is.
40. sz. tanú azt adta elő, hogy amikor a rendőrségen történt tanúkénti kihallgatása után bementek a kórházba, először ő volt, aki odalépett a sértett ágyához, átölelte, a fülébe súgva megkérdezte tőle, hogy „a vádlott volt?", és a sértett bólogatott, hogy igen és zokogott. Nem kérdezte meg a sértettől, hogy miért gondolja, hogy a vádlott volt az, mert számára is ő volt az egyetlen, akire gondolt elkövetőként, mert folyamatosan zaklatta hónapok óta telefonon, e-mail-ben, személyesen követte, a tanú szemtanúja is volt ennek a zaklatásnak. És senki más nem volt, akivel a sértettnek ilyen ellenséges viszonya lett volna. Ő a rendőrségen tett vallomásában is elmondta, hogy a vádlottra gyanakszik. Ahogy megtudta, hogy a sértettet női mivoltában semmisítették meg, azonnal arra gondolt, hogy ez csak egy hozzá közel álló személy lehetett.
41. sz. tanúval nem együtt mentek be a rendőrségre, nem beszéltek a kihallgatása előtt.
42. sz. tanút kihallgatása közben hívta telefonon, akkor mondták neki, hogy vegye fel a telefont, ekkor megkérdezte tőle, hogy mondta-e a rendőröknek, hogy a vádlott volt, és mondta neki a tanú, hogy nem. Szerinte
43. sz. tanú nem akarta kellemetlen helyzetbe hozni se sértettet, se a vádlottat. Amikor őt elengedtek a rendőrségről, együtt mentek be a sértetthez a kórházba.
44. sz. tanú abban a házban, ahol a sértett lakott, háztakarítóként dolgozott. Előadta, hogy 6-kor szokta elkezdeni a takarítást és 9-kor szokott végezni. Utána rágyújt, majd ezután megy be a lakásába.
45. március 12-én 8 és 9 óra közötti időben jött be a lépcsőházba, szeretett volna bemenni a lakásába, amikor látta, hogy a lépcsőn jött le egy személy és ment ki. Egyszínű motoros ruhában volt és egy fekete sál volt a nyakára tekerve. A motoros sisak sötétített plexije le volt húzva, így nem látta az arcát, nem tudja azt sem, hogy férfi volt-e vagy nő. Kb. 170-180 cm magas és átlagos testalkatú volt. Ugyanolyan szürkés-bézsszínű kesztyű és csizma is volt rajta, mint a ruhája. Csomag nem volt nála, azt nem látta, hogy volt-e rajta hátizsák. Villanyszerelők voltak aznap a házban, a kapu melletti résznél a távkapcsolót szerelték. 8 óra után jöttek a szerelők, ha épp ott voltak, akkor nyitva volt a kapu. Amikor be akart menni a lakásba, nem volt nyitva a bejárati ajtó. Nem nyitotta ki ő sem, hogy gyorsabban száradjon a felmosás. Kulccsal és kóddal is nyitni lehetett a bejárati ajtót. A postaládák kulccsal zárhatók. Nem tudta, hogy ki lett-e írva a lakóknak, hogy mikor lesz a kapcsolótábla csere, illetve, hogy ez köztudott volt-e. A sértett kutyáját ismerte, kicsit ugatós, szerinte idegen emberek megjelenésével összefüggésben ugatott. Arra nem tudott nyilatkozni, hogy a kutya ismerősökkel hogyan viselkedett. Sok kerékpár van a házban, 10-15, talán 20 ember is kerékpározik, ők átlagos ruházatban szoktak közlekedni, csak két biciklistának van kifejezett sportruházata, könyök- és térdvédővel, kis fekete nadrággal, sportcipővel és sisakkal. A nyomozati iratok
46. oldalon lévő rendőri jelentés elétárása után akként nyilatkozott, hogy nem tudja, hogy izmos volt-e, átlagosnak látta, a magassága 170-180 cm volt. Emlékezete szerint 8 és 9 óra között történt. Nem emlékezett, hogy mondott-e olyat az intézkedő rendőrnek, hogy többször látta a férfit a megelőző hónapban. A nyomozati vallomásának ismertetését követően annyi hozzáfűznivalója volt, hogy látott motoros személyeket, pizza futárokat, valószínű, hogy nem ugyanazt a személyt látta többször.
47. sz. tanú
48. március 12-ét ahhoz az eseményhez tudta kötni, hogy a menye rosszul lett, kórházba kellett vinni és át kellett mennie hozzájuk segíteni, hogy vigyázzon a gyermekre. Nem tudott arra válaszolni, hogy ez hány órakor volt, arra emlékezett, hogy délelőtt. Arra emlékezett, hogy a gyerekek 8 órára mentek iskolába, nyilván utána volt, de pontos időpontot nem tudott mondani. A menye készült menni, úgyhogy amikor odaért hozzájuk, a baba meg volt etetve. Az etetés 9 órakor szokott lenni, de nem tudott arra válaszolni, hogy 9 óra után ért-e oda. Amikor ment, pont nyitva volt az ajtó, ki volt támasztva, így jutott be a lépcsőházba. Szerelőkkel nem találkozott. Amikor ment be a lépcsőházba, elmondta - a vádlottra mutatva -, hogy a lépcsőfordulónál jött lefelé. Szerinte a vádlott volt az, akivel akkor találkozott a lépcsőházban. A vádlott köszönt neki, hogy „jó estét kívánok", ami a délelőtt miatt furcsa volt. A köszönésben, azon kívül, hogy nem a napszaknak megfelelő, egy kis zavartság is volt. Benyomása szerint az illető számára is ez egy váratlan találkozás volt. Akkor látta ezt a személyt először a házban, korábban nem látta őt. A szeme alapján jegyezte meg őt. Az általa a lépcsőházban látott személyt később a rendőrségen az aulában is látta, és amikor meglátta, odafordult a mellette állóhoz. Meg is lepődött, hogy miért vannak ott egyszerre, mert arról volt szó, hogy nem fogja tudni, hogy ő ki és nem találkozik vele. A ruházatáról elmondta, hogy biciklis sisakot viselt, hátizsákot és egy fekete maszkot, amikor köszönt neki, nem volt takarva a szája, azután húzta fel azt egészen az orráig, hogy csak a szeme látszott ki. Más személyt akkor nem látott a lépcsőházban. Aznap nem találkozott
49. sz. tanúval. A sértett kutyája kis termetű kutya, ha meghallotta, hogy valaki a lépcsőházba felment, csaholt. Az idegeneket ugatta. A kutya őt ismerte és vele barátságosan viselkedett. A nyomozati iratok
50. oldalán található rendőri jelentés ismertetése után akként nyilatkozott, hogy nem emlékszik, hogy ezeket mondta-e, de ha az van ott, biztos. Kérdésre előadta, hogy a felismert személy szeme valóban felejthetetlen, ezt biztos azért nem említette a rendőrnek először, mert nem kérdezte, illetve hogy nem hiszi, hogy kendőt mondott a rendőröknek, amikor adatot gyűjtöttek, sálat mondott. A tanúkénti kihallgatásáról készült, a nyomozati iratok 893-
51. oldalain lévő jegyzőkönyvben foglaltakat fenntartotta, de nem emlékezett arra a nyilatkozatára, hogy „a szeme, a szája és az orra volt szabadon, de igazság szerint ez nulla" - szerinte nem mondott ilyet. Kérdésre a ruházatot illetően elmondta, hogy milyen színű volt, már nem tudja. Aznap meg másnap még tudja az ember, de utána annyi minden történik, nem lehet fejben tartani. A tanúkénti kihallgatásáról készült, a nyomozati iratok 901-
52. oldalain lévő jegyzőkönyvben foglaltakat szintén fenntartotta, megerősítette, hogy a szomszéd fiúval nem keverte össze ezt az illetőt. A nyomozati iratok 911-
53. oldalán lévő, a felismerésre bemutatási eljárásról készült fényképfelvételek elétárása után akként nyilatkozott, hogy az abban foglaltak szerint zajlott a felismertetés. Maszkban voltak a bemutatott személyek. Kétszer egymás után kellett felismerni, és másodjára nem úgy álltak sorba, helyet cseréltek, megfordították a sorrendet. A felismertetési eljárás úgy zajlott, hogy bementek egy terembe, elmondták, hogy több ember lesz ott és közülük kell felismerni, hogy ott van-e az a személy, akit a lépcsőházban látott. Nem befolyásolták előtte, nem „súgtak" neki a rendőrök. A tanúkénti kihallgatásáról készült, a pótnyomozati iratok 83-
54. oldalain lévő jegyzőkönyvben foglaltakat is fenntartotta, a szeméről ismerte fel akkor, nem a ruhájáról. Az embernek a szeme az sok mindent elmond és azt a tekintetet soha nem felejti el, amit látott a lépcső tetején. Úgy emlékezett, hogy nem találkozott a vádlott arcképével a híradásokban és a sajtóban
55. március
56. és december
57. között, nem követte ezt az eseményt. Az elsőfokú iratok
58. számú jegyzőkönyvbe foglalt tanúvallomásának ismertetése után annyi észrevételt tett, hogy nem emlékezett, hogy akkor ott a törvényszék előtt is felismerte a vádlottat. Kérdésre előadta, hogy ő az igazat mondta, ezek történtek, fenntartotta az eljárás során tett vallomásait. Mindig ugyanazt mondta el, amit tapasztalt. Találkozott a vádlottal a lépcsőházban, ráköszönt, hogy „jó estét". Ha eltérés van, az ember nyilván arra emlékszik jobban, ami közelebb van az eseményhez. A másodfokú tárgyaláson végzett bizonyítási kísérlet eredménye alapján
59. sz. tanú az általa leírt lépcsőházi találkozás alkalmával 6 másodpercig láthatta a leírt személyt.
60. sz. tanú a vádbeli időben a főigazgatóság titkárságvezetőjeként dolgozott, közvetlen főnöke a vádlott volt. A vádlott a megelőző napon említette, hogy március 12-én később fog bejönni a munkahelyére, de nem emlékezett, mivel indokolta. Időpont megjelölése nélkül mondta, hogy később jön be, általában 6 és 8 óra között bent szokott lenni, ehhez képest később. Elmondta, hogy ő március 12-én később kezdett, mert a keresztanyját kirabolták és neki segített. Mivel mondta a vádlott, hogy később fog bejönni, reggel az V. kerületi polgármesteri hivatalban kezdett, ezért később érkezett be, a vádlott utána jött be, de időpontra már nem emlékezett. Az V. kerületi okmányirodából úgy ment a munkahelyére, hogy legyalogolt a 2-es villamos megállójába, elment a Jászai Mari térre, onnan két megállót ment még villamossal és onnan begyalogolt a kórházba. Abban az időpontban, hogy március 12-én mikor találkozott először a vádlottal, csúszás azért van, mert ő is később érkezett meg, nem nézte az óráját. Körülbelül egy fél órával az értekezlet előtt szólt a vádlott, hogy lesz az értekezlet. Ezt a közlést nem akkor tette, amikor megérkezett, hanem már bent volt a helyén, amikor ő visszajött. Majd miután a vádlott észrevételt tett a vallomására, módosította azt akként, hogy a vádlott azt mondta, hogy később kezdik az értekezletet. Az óra csúszás azért történt meg, mert utólag beszélgettek a kollégákkal, és kiderült, hogy későbbi időpontban, 10 óra 30 perckor volt az értekezlet, és ezért pontosította, hogy valósak legyenek az általa adott információk. Arra az ügyészi kérdésre, hogy 8 óra 45 perc és a között az időpont között, amikor a vádlott szájából elhangzott, hogy fél óra múlva kezdődik az értekezlet, mennyi idő telt el, mit csinált az alatt az idő alatt, nem tudott válaszolni, a szokásos napi dolgait csinálta. A vádlott közben a szobájában volt. Majd védői kérdésre elmondta, hogy első volt a hivatalban, rögtön sorra került, 10-15 percet vett igénybe, amíg elmondták, mire van szükség, és utána már indult a munkahelyére. Biztos, hogy fél 9 és háromnegyed 9 között ért be a kórházba. Kijelenthető, hogy nincs egy órás eltérés az időben. Miután beérkezett, megitták a lányokkal a kávét, utána lement a jogászhoz, nem volt ott és rögtön jött vissza. Mikor visszaért, akkor már ott volt a vádlott. Innentől az értekezlet kezdéséig nem volt végig az irodájában, még elment valahova és visszajött. Hozzá nem érkezett olyan információ, hogy ha helyszínbejárás volt, vagy csapatostul vonultak, akkor a dolgozók között felbolydulás támadt volna. Keddenként a vádlott állandó elfoglaltsága volt az értekezlet, ami 8:30-9:00 óra körül szokott kezdődni. Ha azt mondja, hogy később jön be, az kihatással van az értekezlet időpontjára, azaz értekezlet is a szokásos rendtől eltérően kezdődik. A nyomozati és az elsőfokú eljárási vallomásainak ismertetését követően az abban foglaltakat fenntartotta, elmondta még, hogy amikor a vádlott megérkezett, nem rögtön akkor kezdték az értekezletet, hanem negyed vagy fél órával később. A nyomozati iratok
61. oldalon lévő részre, miszerint hallotta, hogy a vádlott mondta
62. sz. tanúnak, hogy nem kell bejárni az épületet, mert ő már megnézte, amit kell, elmondta, hogy biztos így volt, de azt nem tudta, hogy ez a közlés március 12-én, vagy az az előtti napon volt-e. A pótnyomozati iratok
63. oldalon lévő nyilatkozattal kapcsolatban elmondta, hogy a vádlott az édesapján keresztül üzent, hogy látták őt a kórházban dolgozók, és keresse meg azokat a dolgozókat, akikkel találkozott aznap reggel.
64. sz. tanú jelentkezett, hogy ő látta a vádlottat és hajlandó ezt leírni. Ő adta át ezt a nyilatkozatot aláírás céljából
65. sz. tanúnak. Tartalmilag
66. sz. tanútól származik az információ a nyilatkozatban, hogy mikor látta. De még aznap visszavonta. Tőle kellene megkérdezni, miért vonta vissza. Köztük emiatt nem volt nézeteltérés. Mielőtt leírta
67. sz. tanú, megkérdezte tőle, biztos-e benne, hogy így volt, mert ő nem volt bent és nem tudta. A pótnyomozati iratok
68. oldal elétárása után elmondta, hogy tanút kerestek,
69. sz. tanú önként jelentkezett és ő írta meg a vallomását.
70. sz. tanú liftkezelőként dolgozott a IV. számú kórházban. Vallomása szerint
71. március 12-én találkozott vádlottal, aki jött az V. számú utca felől és a VI. számú portán ment ki, ott lehet átmenni az I. számú utca épületbe. Ez reggel 3/4 8-8 óra körül volt, nem nézte az óráját, mert nincs neki, az időpontot ahhoz kötötte, hogy abban az időben szoktak beesni az orvosok. Arra a kérdésre, hogy a munkahelyi kérdőíven miért nem jelölte be, hogy március 12-én találkozott a vádlottal azt a magyarázatot adta, hogy akkor még nem tudta miről van szó, amikor hozták a papírt, még nem tudta, hogy baj van. Amikor a papírt hozták, hogy töltsék ki, nem volt komolysága, nem tudta, hogy ilyen komoly dologról van szó, nem gondolkodott rajta annyit. Hoztak egy papírt, nem mondta senki, hogy probléma vagy gond van. De amikor megtudta, hogy mi van, átgondolta ezerszer is. Akkor hívták be a rendőrségre is és ott elmondta, hogy látta aznap a vádlottat. Később tudta meg, de akkor már elvitték a papírt, nem tudott szólni, csak a rendőrségen. Egyszer sem volt korábban a munkaviszonya során, hogy a rendész ívet hozott volna, hogy töltse ki. Nem volt olyan hivatalos formája a dolognak, nem volt fontos. De amikor megtudta, hogy van jelentősége, utána már érdekelte, hogy kit látott előző nap. Átgondolta, és amikor fölhívták a rendőrségtől, akkor már tudta, hogy komoly a dolog. Ezért a rendőrségen tett vallomásának a figyelembevételét kérte. A helyszínbejárásról készült videofelvétel levetítésekor
72. sz. tanú a felvétel
73. percének
74. másodpercénél jelezte, hogy itt találkozott a vádlottal 8 óra körül, 8 óra előtt vagy után 10 perccel.
75. sz. tanú karbantartóként dolgozott a IV. számú kórházban. Vallomása szerint
76. március 12-én 8:00-8:15 között találkoztak a VI. számú portán, ami az I. számú utcában van. Határozottan emlékszik az időpontra, mert időre kellett mennie a professzorhoz, akivel 8-fél 9 közötti időre beszélték meg a zárcserét. Azért emlékszik, hogy a zárcsere előtt találkoztak, mert nem ugyanazon az útvonalon szokott visszamenni. A nyomozati iratok
77. oldalon lévő nyilatkozatot ő írta alá, az abban foglaltakat fenntartotta. A nyomozati vallomása (582-
78. oldal) elétárása után akként nyilatkozott, hogy 3-4 év után már nem mondja pontosan ugyanazt, kérdésre előadta, hogy nem beszélgetett el vele senki a tárgyalás előtt, hogy mit kellene mondania, már nem tudott visszaemlékezni, ha így mondta, az közelebb volt, fenntartotta a nyomozati vallomását. Később mégis a 8-fél 9 közötti időponthoz tartotta magát, hogy az a helytálló, ennél pontosabban nem tudta meghatározni. A helyszínbejárásról készült videofelvétel levetítésekor
79. sz. tanú a felvétel
80. percének
81. másodpercénél jelezte, hogy itt találkozott a vádlottal fél 9 körül. A lefolytatott bizonyítást követően a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség BF.480/2016/1-I. számú átiratában foglaltakat módosította, illetve kiegészítette. Indítványozta, hogy a másodfokú bíróság a törvényszék ítéletének történeti tényállását pontosítsa - a Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság 5.Bf.211/2016/
82. számú ítéletének 53-
83. oldalán található megállapításokkal, továbbá - az elsőfokú ítélet
84. oldal második bekezdésében azzal, hogy a vádlott a sértettől elvett, a lakásajtóhoz tartozó kulccsal az ajtó hevederzárját bezárva távozott, hátrahagyva a bódult állapotban a szobai kanapén elfektetett sértettet - az elsőfokú ítélet
85. oldal negyedik bekezdésében azzal, hogy a sértett megtalálásakor a bezárt lakásajtót
86. sz. tanú nyitotta ki a saját lakáskulcsával. Az így kiegészített tényállás a Be.
87. §

(2)bekezdésben írt megalapozatlansági hibáktól és hiányosságoktól mentes és irányadó a másodfokú eljárásban is. Az elsőfokú bíróság indokolási kötelezettségének eleget tett, ítéletében számot adott a bizonyítékok egyenkénti és együttes értékeléséről, mely a logika szabályaival nem ellentétes. A törvényszék által kifejtett bizonyíték értékelés és a másodfokú bírósági eljárásban felvett bizonyítás alapján a közvetett bizonyítékok zárt láncolata és

1. sz. tanú nyilatkozata alapján a cselekmény elkövetője a vádlott volt. A fellebbviteli eljárásban lefolytatott bizonyítást értékelve rámutatott, hogy a sértett és a
2. sz. tanú vallomása alapján tisztázódott, hogy a
3. sz. tanú nevesítette a sértett és a rendőrhatóság előtt is a vádlottat lehetséges elkövetőként, mely összhangban áll azzal a sértetti magatartással, hogy a vádlottat elkövetőként lelkiismerete szerint nem nevezte meg, a terhelt fényképét mutató rendőröknek is zaklatójaként, nem támadójaként azonosította.
4. sz- és
5. sz. tanú vallomása alapján egyértelmű, hogy az elkövetés reggelén két különböző személyt láttak.
6. sz. tanú nyilatkozata alapján az is megállapítható, az az elkövetés napján az elektromos ajtó ki volt támasztva annak meghibásodása miatt, így a lépcsőházba a bejutás az utcáról biztosított volt. E tanú a lépcsőházban a másodfokú eljárás adatai szerint mintegy 6 másodpercig látta az elkövetőt, a nyomozás során két alkalommal is felismerésre bemutatás során kiválasztotta a vádlottat, nem merült fel olyan adat, mely cáfolná e tanú felismerésének megalapozottságát, vagy kétségessé tenné, hogy a tanú a vádlottal találkozott az elkövetés helyszínén, ahogy kizárható az is, hogy betanított tanúként tett volna nyilatkozatot a hatóságok előtt. A másodfokú bizonyítási eljárás alapján kijelenthető, hogy a vádlottnak az elkövetés idejére nincs igazolt alibije, ugyanis 6 óra 30 perc és 8 óra 40 perc közötti időben vele egyetlen dolgozó sem találkozott. 1.,
7. és
8. sz. tanú ellentmondásos nyilatkozatai sem erősítették a vádlotti előadást.
9. sz. tanú nem tudott magyarázatot adni, hogy az írásos tanúkutatáskor miért nem jelölte be a vádlottat, mint akivel március 12-én találkozott, ahogy azt utóbb állította.
10. sz. tanú - szembesülve megváltoztatott tárgyalási vallomásai ellentmondásaival - a nyomozás során tett nyilatkozatát tartotta fenn.
11. sz. tanú pedig - akivel kapcsolatban a vádlott a lejátszott videofelvételen azt állította, hogy 9 óra 30 perckor találkoztak aznap először - nem tudta előadásával szinkronba hozni egyidejű jelenlévőségét a vádlottal a vezető értekezleten. Arra azonban adat merült fel, hogy március 12-én a vádlott, szokásos rendjétől eltérően, nem vitte a gyermekeit iskolába, illetve előző nap már a titkárnőjének jelezte, hogy az értekezlet később fog kezdődni. A vádlott olyan intenzív terápiás és aneszteziológiai ismeretekkel rendelkező szakorvos, aki az elkövetéskor használt szert, a Midazolamot kórházon kívül is tartotta magánál, hiszen a használatában lévő gépkocsiból lefoglalt fecskendőből e szert kimutatták. A sértett vallomása szerint az elkövető nem kérdezte meg tőle, hogy rajta kívül más személy tartózkodik-e a lakásban, mely arra utal, hogy az elkövető ismerte a sértett életkörülményeit. A vádlottnak lehetősége volt megismerni a sértett napi rutinját, tisztában volt azzal, hogy gyermekeivel és kutyájával él és azzal is, hogy a gyermekek 7 óra 30 perc körüli időben mennek iskolába és ezt követően sétáltatja a sértett a kutyát, akit a vádlott ismert is. Idegen elkövetőnek nem lehetett ismerete arról, hogy a kutyatápot hol tartják, azonban adat van arra, hogy a konyhában kiszórva kutyatápot találtak, ami az elkövetés során került oda. Mivel a sértett ismerte a vádlottat, érdeke volt, hogy a hangját eltorzítsa, ezzel magyarázható az a beszédmód és hanghordozás, amiről a sértett beszámolt. A sértett gerincbántalmáról, ami miatt fekvő helyzetben lábait nem tudja vízszintesen fektetni, orvosi igazolást csatolt, mely betegségéről a vádlott is tudott. A sértett beszámolt arról is, hogy a támadó, miután hasi fekvő helyzetbe kényszerítette, a combja alá egy csizmát helyezett, az elkövető tehát a gerincbántalomról orvosi információval rendelkezett.
12. és
13. sz. tanúk elkövetőként nem vehető számba, ugyanis a felismerő tanú és a sértett is kék szemű és sportos testalkatú személyről számoltak be, mely jellegzetességgel e férfiak nem rendelkeznek. A vádlott vezetői irodájában lefoglalt, a sértett nevére szóló adóhatósági irat
14. január
15. napját követően kellett, hogy a vádlott birtokába jusson úgy, hogy azt nem a sértett adta át részére. A részlegesen megismételt másodfokú eljárásban újabb igazságügyi orvos-szakértői bizonyítás felvételére nem került sor, a Kúria a Bhar.III.574/2017/
16. számú végzésében ezt nem is rendelte el, hanem a Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság előtt 5.Bf.211/
17. számon folyamatban volt eljárásban felvett bizonyítást érintetlenül hagyta. Az ügyészség a megelőző másodfokú eljárásban
18. sorszám alatt hozott határozat 56-
19. oldalán kifejtetteket osztotta. Az elsőfokú bíróság okszerűen vont következtetést a vádlott bűnösségére, elkövetéskori tudattartamára és azon keresztül szándékára, célzatára. Ellenben megsértette a Be.
20. §

(4)bekezdésben foglaltakat. Az ügyészség álláspontja szerint a vádlott testi épség elleni magatartása a Btk. 164. §

(1)bekezdésbe ütközik és a

(8)bekezdés I. fordulata szerinti életveszélyt okozó testi sértés bűntetteként minősül, ugyanis a vádlott a sértettnek olyan maradandó sérülést akart okozni, amely egész életében elkíséri és alapjaiban befolyásolja további életminőségét, azon belül szexuális életét. Figyelemmel a 3/

1. Büntető jogegységi határozatban foglaltakra, nem lehet egyértelmű következtetést vonni arra, hogy a vádlott eshetőleges szándékkal cselekedett a sértett bántalmazásakor és tudatát át kellett volna fognia annak, hogy a támadás következtében a sértett elhalálozhat. Indítványozta továbbá a vádlott bűnösségének megállapítását magánlaksértés vétségében [Btk.
2. §

(1)bekezdés], okirattal visszaélés vétségében [Btk. 346. §

(1)bekezdés c) pont], készpénzhelyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétségében [Btk. 393. §

(1)bekezdés a) pont] és személyi szabadság megsértése bűntettében [Btk. 194. §

(1)bekezdés]. Ezen utóbbi bűncselekmény kapcsán kiemelte, hogy a vádlott magához vette a sértett infokommunikációs eszközeit, amelyekkel, a külvilággal kapcsolatba tudott volna kerülni, illetve lakáskulcsait, a sértettet pedig bódult állapotban, a lakásba bezárva hagyta magára. Számolnia kellett azzal, hogy a sértett bódult állapotának oldódásával, illetve elmúlásával mozgásszabadságát teljes körűen visszanyeri és segítséget hív. Mivel azonban telefonját és laptopját magával vitte, erre csak úgy lett volna lehetősége, ha a lakást elhagyja, de nem maradt nála kulcs, amivel a bezárt lakásból ki tudott volna jutni. A vádlott által halmazatban elkövetett bűncselekmények büntetési tétele kettő évtől tizenkettő évig terjedő szabadságvesztés, így a büntetés kiszabásakor figyelembe veendő középmérték 7 év. További nyomatékos súlyosító körülményként indítványozta értékelni azt, hogy az égési sérülés okozása különösen kegyetlenségként vehető számba; a vádlott a közvetett életveszélyen túl maradandó fogyatékosságot és súlyos egészségromlást is okozott; a többszörös bűnhalmazat és az előre kitervelt, aljas célból megvalósított elkövetés. Ellenben enyhítő körülmény a harmadfokú eljárástól eltelt idő. A vádlott alanyi társadalomra veszélyessége kimagasló, ezért vele szemben a Btk.

1. §-ában írt büntetési célok maradéktalan érvényesülése érdekében a középmértéket meghaladó, a törvényi maximumhoz közelítő tartamú szabadságvesztés és az elsőfokú bíróság által kiszabotthoz képest hosszabb tartamú közügyektől eltiltás kiszabása indokolt. Az orvosi esküjével szembehelyezkedő, szakmai ismerete, foglalkozása felhasználásával bűncselekményt elkövető vádlott méltatlanná vált az orvosi hivatás, illetve az orvosi képesítéshez kötött foglalkozás gyakorlására, ezért az elsőfokú bíróság által alkalmazott 5 év tartam súlyosítása szükséges. Indítványozta továbbá a vádlott által előzetes fogvatartásban töltött idő beszámítását, a polgári jogi igény elbírálását, a bűnjeljegyzék
2. tétele alatt szereplő fecskendő és tű lefoglalásának megszüntetését és megsemmisítését, a 4.,
3. és
4. tétel alatti bűnjelek iratoknál történő kezelését és a vádlott bűnügyi költség viselésére kötelezését. A sértetti jogi képviselője felszólalásában korábbi írásbeli beadványaiban foglaltakat azzal egészítette ki, hogy a védelem által becsatolt,
5. sz. igazságügyi szakértő által készített vélemény közül a
6. november
7. napján kelt szakvélemény az előírt formai és tartalmi követelményeknek nem felel meg, mert a szakértő nem indokolta meg, hogy milyen adatokból vont le következtetést és milyen módszer alapján dolgozott. Ezen túl kiemelte, hogy a vádlottnak két telefonja volt, a szakértő pedig csak egy telefonra nyilatkozott. Az, hogy a vádlott egyik telefonja nem volt a helyszínen, még nem cáfolja azt a sértetti állítást, hogy a kutyának szánt mikulás csomagot a vádlott függesztette ki az ajtójukra
8. december 5-ről 6-ára virradó éjszaka. Kifogásolta továbbá, hogy
9. sz. igazságügyi szakértő a Be.
10. §

(1)bekezdés h) pont alapján nem járhatott volna el, mert nem tekinthető elfogulatlannak, mivel egy fénykép szerint a vádlott egyik rokona együtt vitorlázott

1. és
2. sz. szakértőkkel.
3. sz. szakértővel kapcsolatban kiemelte, hogy olyan témakörben adott szakvéleményt, nevezetesen az életveszély kérdésében, amelyre kompetenciája nem terjed ki.
4. sz. szakértő pszichiáter, pszichoterapeuta, addiktológiai szakorvos és jungi kiképzőterapeuta véleménye aggályos, ugyanis az orvos a titoktartás alóli felmentés nélkül tett nyilatkozatot, és a vádlott álmaiból próbál meg következtetéseket levonni. A védő által felhívott,
5. május 20-i sms üzenet kapcsán felhívta a figyelmet, hogy ekkor még a vádlottnak nem is volt albérlete a Bécsi úton, tehát nem is tudta volna áthívni magához a sértettet, másrészt a sértett előadása szerint 2012 decemberében és nem sms formájában, hanem telefonon hívta fel a vádlott, hogy levest főz és menjen át hozzá. A vádlottnak a bűncselekmény elkövetésének idejére nincs alibije, egyetlen tanú sem erősítette meg, hogy a vádlott a kórházban tartózkodott volna. Hangsúlyozta, hogy a vádlott telefonja 09 óra 55 perckor forgalmazott először, nem pedig 09 óra 27 perckor, mert az egy átirányított hívás volt, beszélgetés nem történt. A vádlott 09 óra 55 perckor beszélt valakivel telefonon és ezt látta
6. sz. tanú. Az az első pillanat, amikor a vádlott telefonja igazolja a kórházban tartózkodását. Csatlakozott az ügyészi vádbeszédben elhangzottakhoz, ellenben a cselekmény minősítése körében részben az ügyésztől eltérő álláspontot fogalmazott meg. Fenntartva a benyújtott írásbeli beadványaiban kifejtett jogi érveit, indítványozta, hogy a másodfokú bíróság a vádlott testi épség elleni cselekményét eshetőleges szándékkal elkövetett emberölés bűntette kísérleteként értékelje. A büntetés kiszabása körében a speciális prevención túl a generális prevenciónak nagy jelentősége van, hiszen ez az elkövetési módszer - a savas-lúgos támadások - elszaporodtak Európában az utóbbi tíz évben. A generális prevenciónak az felel meg, ha olyan ítélet születik, amely visszatart mindenki mást attól, hogy ezeket az igen veszélyes anyagokat ilyen célokra használják. A védő perbeszédében elsődlegesen azt indítványozta, hogy a másodfokú bíróság a Be.
7. §

(1)bekezdés a) pont alkalmazásával az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást - az iratok tartalma, ténybeli következtetés és a felvett bizonyítás alapján - helyesbítse és az így megalapozottá vált tényállás alapján a vádlottat a Be. 6. §

(3)bekezdés a) pont II. fordulata alapján mentse fel az ellene emelt vád alól. Másodlagos indítványként a Be. 375. §

(1)bekezdésre figyelemmel eljárási szabálysértés miatt és a Be. 376. §

(1)bekezdés alapján ki nem küszöbölhető, a Be. 351. §

(2)bekezdés a)-b)-c)-d) pont szerint megalapozatlanság miatt az ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását kérte azzal, hogy az ítélőtábla a Be. 378. §

(2)bekezdés alapján az elsőfokú bíróság másik tanácsát jelölje ki. Kiemelten foglalkozott a sértett sérüléseivel, vitatta, hogy akár életveszély, akár maradandó fogyatékosság bekövetkezett volna. Az életveszély szempontjából figyelembe vehető körülmények közül egyetértett azzal, hogy a sértett az altatásból szövődmény nélkül felébredt, nála égési shock nem alakult ki, illetve sérülései nem fertőződtek el, így ezek hiányában életveszély nem alakult ki. Ellenben nem értett egyet azzal, hogy a II. és III. fokú égési sérülései közvetetten életveszélyesnek minősülnek, ugyanis

1. sz. szakértő szakvéleményében egyértelműen kijelentette, hogy sem közvetlen, sem közvetett életveszélyes állapotban nem volt a sértett
2. sz. igazságügyi orvos-szakértő nem kompetens nyilatkozni az életveszély kérdésében
3. sz. igazságügyi orvos-szakértő nem végezte el a sértett testi vizsgálatát, ezért a szakvélemény a szükséges alaposságot nélkülözi, ezért ki kell rekeszteni a bizonyítékok köréből
4. sz. orvos általános szakmai álláspontja szerint minden sérülés kimélyülhet, így kétség fér ahhoz, hogy a sérülést kizárólag lúg okozhatta, kétséget kizáróan csak az állapítható meg, hogy azt forró folyadék vagy kémiai ártalom okozta. A maradandó fogyatékosság körében kiemelte, hogy az Egészségügyi Minisztérium égési sérülések ellátásáról szóló protokollja szerint minden olyan égési sérülést műtéttel kell kezelni, melynek spontán gyógyulása nem várható a sérüléstől eltelt 3 héten belül. Tényként megállapítható, hogy a sértett sérülései nem gyógyultak 3 héten belül és az is, hogy a szükséges műtétet nem a leghamarabb végezték el. Így abban, hogy a sértett maradandó fogyatékosságot szenvedett el, jelentős szerepe volt a nem megfelelően megválasztott kezelésnek, nevezetesen annak, hogy műtét helyett konzervatív kezelésben részesült, mely hatástalan volt, sőt, a sebei kimélyültek. Erre tekintettel a maradandó fogyatékosság kialakulása nem róható fel az elkövetőnek. Az elsőfokú ítélet három közvetett bizonyítékra alapozta bűnösséget megállapító ítéletét: a sértett és
5. sz. tanú vallomására, valamint a lefoglalt tűre és fecskendőre, ellenben e három bizonyíték egyike sem bizonyítja a vádlott bűnösségét, ugyanis A sértett nem ismerte fel támadójában a vádlottat, ezen túl a róla készült
6. pszichológus szakértői véleményben kimutatott állapota miatt a vádlottal kapcsolatos nyilatkozatai nem hitelt érdemlőek. Részletesen elemezve
7. sz. tanú vallomását rámutatott, hogy a tanú
8. szavahihetetlen, illetve kétséget kizáró módon megállapítható, hogy a legelső nyilatkozatában említett 7:45 és 8:00 óra közötti időpontban bizonyosan nem az elkövetőt látta. A lefoglalt tű és fecskendő tekintetében megismételte a korábbi írásbeli
9. beadványában foglaltakat és annak végkövetkeztetését, miszerint az bizonyosan nem lehet az elkövetés eszköze. Az elsőfokú bíróság ezzel szemben nem vette figyelembe azoknak a vallomását, akik 9:30 előtt látták a vádlottat a kórház területén (1., 2., 8., 9.,
10. számú tanú). Mindebből következik, hogy a bűncselekmény elkövetője nem a vádlott, hanem egy ismeretlen személy, aki - korábbi beadványaiban kifejtettekkel egyezően - lehetett a kutyasétáltatás során megismert alkalmi ismerőse, meglévő vagy éppen elhárított szexuális vagy azt nélkülöző kapcsolata, a sértett kísérőjeként megjelenő személy, a sértett volt férje vagy bárki ismeretlen személy. A Kúria a Bhar.III.574/2017/
11. számú végzésének [75] bekezdésében nem tényt állít, hanem csupán egy feltételezést erősített meg, mely bizonyításra szorul. A védelem álláspontja szerint is lehetséges, hogy a sértettet ismerő személy követte el a bűncselekményt, de lehet, hogy csak felbujtó volt, az ismeretség lehetett felületes vagy áttételes is. Ha az elkövető felbujtás alapján járt el, irreleváns a szemszíne és alkata. A sértettet jól ismerők köre a sértetti előadás alapján három személyre szűkíthető: a vádlottra, a volt férjre és jelenlegi élettársára, akik kb. ugyanolyan magasak. Ellenben a szemszín egy kontaklencsével megváltoztatható, az alkat pedig öltözékben, különösen pufi kabátban nem ítélhető meg, a dohányzás kellemetlen tünetei maszkos elkövetőnél elfedésre kerülnek. A határozatokban szereplő feltételezések, hogy az elkövető ismerte a család napirendjét, a kutya viselkedése, a helyismeret, az indíték, a hang eltorzítása, a pufiszerű dzseki és a férfiúi hiúság megsértése ráillik a volt férjre és a jelenlegi élettársra is, így a másik két személy sem zárható ki elkövetőként. Utalt arra, hogy a sértett vallomása szerint volt férjét és jelenlegi élettársát felismerte volna, azaz a vádlottat is felismerte volna, hiszen őt ismerte abban az időben a legjobban. Kiemelte még azt is, hogy a vádlott orrának felső harmadában egy anyajegy van és bár a sértett elfogadhatatlan módon úgy nyilatkozott, hogy ezt rajta nem vette észre, mivel ilyet az elkövető esetében nem említett, így annak hiánya is kizárja, hogy a vádlott volt a tettes. A prekoncepción alapuló nyomozás számos hibában és hiányosságban szenved, hiszen a nyomozó hatóság nem szerezte be a térfigyelő kamerák felvételeit és a sértett telefonjának cellainformációit, a kórházi dolgozókat csak hetekkel később,
12. sz. tanút pedig 9 hónappal az elkövetés után hallgatták ki tanúként, a felismerésre bemutatás nem volt szabályos, a vádlotton kívül más személy irányába nem folyt nyomozás, nem vettek szövetmintát a sértettől a kémiai anyag megállapítása céljából, a lefoglalt tűt és fecskendőt hónapokig ismeretlen helyen tárolták, a sértettet kába állapotban hallgatták ki, szakértőként a sértett kezelését végző kórház állományába tartozó személyt rendeltek ki, a terhelt DNS mintája eltűnt, házkutatást több alkalommal tartottak, melyek között a helyszínt nem zárták le, a terheltet előbb vették őrizetbe, minthogy a gyanúsítást közölték volna vele, a sértettnek eleve a terhelt fényképét mutatták, a nyomozó hatóság téves információkat közölt a médiában és a sértettel is. Mindez vezetett oda, hogy a Fővárosi Főügyészség a nyomozást
13. július 7-én a terhelttel szemben megszüntette és ezen határozat óta semmilyen újabb bizonyíté