Pfv.22160/2017/4 – Kúria

A határozat elvi tartalma: A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást a bizonyítékok ismételt egybevetése alapján megváltoztathatja, és eltérő jogi következtetést vonhat le. A Kúria mint felülvizsgálati bíróság ítélete Az ügy száma: Pfv.I.22.160/2017/

1. szám A tanács tagjai: Dr. Orosz Árpád a tanács elnöke Dr. Kiss Gábor előadó bíró Dr. Harter Mária bíró A felperes: I. rendű II. rendű A felperesek képviselője: Dr. Lakatos ügyintéző: Dr. Lakatos Viktor ügyvéd Viktor Ügyvédi Iroda Az alperes Az alperes képviselője: Hajdú Ügyvédi Iroda ügyintéző: Győrfiné dr. Hajdú Szilvia ügyvéd A per tárgya: Tulajdonjog elbirtoklásának megállapítása A felülvizsgálati kérelmet benyújtó felek: I-II. rendű felperesek A másodfokú bíróság és a jogerős határozat száma: Balassagyarmati Törvényszék 9.Pf.20.167/2017/
2. Az elsőfokú bíróság és a határozat száma: Balassagyarmati Járásbíróság 9.P.20.149/2016/
3. Rendelkező rész A Kúria a Balassagyarmati Törvényszék 9.Pf.20.167/2017/
4. számú jogerős ítéletét hatályában fenntartja; kötelezi a felpereseket, hogy 15 napon belül fizessenek meg az alperesnek személyenként 38.100 (harmincnyolcezer-egyszáz) forint felülvizsgálati eljárási költséget. Az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye. Indokolás A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás [1] Az n-i belterületi ingatlan 2/6 arányú tulajdonosa az alperes. A [2] [3] [4] [5] tulajdoni hányadát édesapjától
5. március 3-án öröklés útján szerezte meg. Az ingatlannak 2/6-2/6 arányban tulajdonosai az I-II. rendű felperesek, akik édesapjuktól
6. október 6-án, édesanyjuktól
7. június 23-án öröklés útján szerezték meg a tulajdoni hányadaikat. Az ingatlan használatára vonatkozóan 1991-ben az alperes édesapja és a felperesek szülei megállapodtak. Megállapodásuk értelmében az alperes édesapja a felperes szüleinek az ingatlan teljes körű használatát átengedte. A felperes édesanyjának 2008-ban bekövetkezett halálát követően az ingatlant az I-II. rendű felperesek használták, elvégezték a szükséges állagmegóvási munkákat, gondozták a kertet és az udvart. Az alperes 1999-ben a perbeli ingatlanba hozzátartozóját, H. L.-t állandó lakosként bejelentette. H. L.-nek a bejelentett lakcíme
8. január 5-től
9. június 21-ig a perbeli ingatlan volt. 1993-ban az I. rendű felperes ajánlatot tett az alperes felé az ingatlan megvételére. Az alperes 1996-ban felajánlotta a tulajdoni illetőségét megvételre az I. rendű felperesnek, azonban a tárgyalások nem vezettek eredményre. 2015 augusztusában újabb vételi ajánlatot tett az I. rendű felperes irányába, azonban a felek ekkor sem állapodtak meg. Az alperes az ingatlant nem használta. A 2014-ben kivetett helyi ingatlanadót megfizette a helyi adóhatóságnak. A kereseti kérelem és az alperesek védekezése [6] [7] [8] [9] A felperesek keresetükkel kérték, hogy a bíróság állapítsa meg, hogy az alperesnek a perbeli ingatlanban fennálló tulajdoni illetőségét elbirtoklás címén megszerezték. Arra hivatkoztak, hogy a perbeli ingatlant tizenöt éven át szakadatlanul a sajátjukként birtokolták és használták. Az alperes kérte a kereset elutasítását. Vitatta, hogy az elbirtoklás törvényi feltételei fennállnak. Az első- és másodfokú ítélet [10] Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy az I-II. rendű felperesek egymás közt 1/2-1/2 eszmei hányadban elbirtoklás útján megszerezték az alperes tulajdoni illetőségét. [11] Az elsőfokú bíróság rámutatott: Az alperes az eljárás során maga is megerősítette, hogy a tulajdoni hányadának megszerzését követően a perbeli ingatlanban nem járt. Nem vitatta, hogy az ingatlannal kapcsolatos állagmegóvási és karbantartási költségekhez nem járult hozzá és előadta, hogy a helyi jegyzőnek felszólításra fizette meg a
10. évi kommunális adót. [12] Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az alperes 1999-ben élt a rendelkezési jogával azzal, hogy az ingatlan használata felől döntött. Szerinte nem hagyható azonban figyelmen kívül az a tény, hogy az alperes ezen döntése alkalmával „adminisztrációs döntés meghozatalával" megelégedett, nem tudta elérni, hogy a hozzátartozója ténylegesen használja az ingatlant, illetve erre nem is tartott igényt, mert a felperesek édesanyja lakott az ingatlanban. [13] Hangsúlyozta: a felperesek igazolták, hogy az ingatlanban a szükséges állagmegóvási munkákat elvégezték, annak a kertjét és az udvarát rendben tartották, és azt rendszeresen használták. A lefolytatott bizonyítás eredményeképpen tényként állapította meg, hogy az elbirtoklás törvényi feltételei a részükről megvalósultak. Okfejtése szerint az elbirtoklás
11. június 21-én bekövetkezett. [14] Utalt arra is, hogy a kommunális adó megfizetésének időpontjában az elbirtoklás már bekövetkezett. Szerinte alaptalanul hivatkozott az alperes arra, hogy az édesapja nemcsak a testvérének, hanem a házastársának is biztosította az ingatlanban való lakhatást, figyelemmel arra, hogy az alperes édesapjának halálát követően az ilyen jellegű használati megoldás „új alapokra került", hiszen 1993-től kezdődően az alperes lett az ingatlan tulajdonosa, és ezáltal a rendelkezési jog már őt illette volna meg. Érvelése szerint az elbirtoklási időn kívül eső rendelkezésnek minősül az ingatlanrész eladására vonatkozó alperesi ajánlat. Megállapította, hogy a felperesek a szüleik halálát követően is használták a perbeli ingatlant, és abban ugyan életvitelszerűen nem laktak, azt gondozták, biztosították az állagmegóvást. [15] Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperesek keresetét elutasította. [16] A másodfokú bíróság szerint a peradatokból egyértelműen megállapítható, hogy a peres felek számára a jogelődeik között létrejött megállapodás tartalma nem volt vitás. A családon belüli szívességi használat jogcímes használatnak minősül, amely az elbirtoklást önmagában kizárja. Hangsúlyozta: az tény, hogy a jogelődök elhaláloztak, azonban ez a helyzeten nem változtatott, mert olyan többlettényállási elem a felperesek részéről nem került bizonyításra, amelyből az derült volna ki, hogy az alperes bármilyen módon a tulajdoni hányadáról lemondott volna. [17] Szerinte önmagában az a tény, hogy valaki nem látogatja gyakran a tulajdonában álló ingatlant, nem jelenti azt, hogy annak a tulajdonjogáról lemond. Az elbirtoklás szempontjából sem a tulajdonos passzív magatartásának van jelentősége, az elbirtoklás törvényi feltételeit az elbirtokló oldaláról kell vizsgálni. Érvelése szerint az a peradatok alapján egyértelmű, hogy sajátjakénti birtoklás a felperesek oldalán nem állapítható meg, hiszen tudtak arról, hogy az alperes tulajdoni hányaddal rendelkezik a perbeli ingatlanban és azzal rendelkezni kíván. Ebből következően úgy ítélte meg, hogy sem a sajátjakénti birtoklás, sem annak véglegessége egyik felperes részéről sem valósult meg. A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem [18] A jogerős ítélet ellen a felperesek terjesztettek elő felülvizsgálati kérelmet, amely annak a hatályon kívül helyezésére és az elsőfokú ítéletet helybenhagyó határozat meghozatalára irányult. [19] Arra hivatkoztak, hogy a másodfokú bíróság nem tett eleget indokolási kötelezettségének, önmagában az, hogy a másodfokú bíróság nem értett egyet az elsőfokú bíróság jogi következtetéseivel, nem lehet oka annak, hogy megváltoztassa az elsőfokú ítéletet, amennyiben erre vonatkozóan észszerű indok nincs. [20] Sérelmezték, hogy az alperes a fellebbezésében a bizonyítékok felülmérlegelését kérte, amelynek a másodfokú bíróság helyt adott. Szerintük erre nincs jogi lehetőség, a másodfokú bíróság csak akkor mérlegelheti felül a bizonyítékokat, hogy ha azokból az elsőfokú bíróság okszerűtlen következtetéseket vont le. [21] Vitatták, hogy a tulajdonos részéről rendelkezési jognak minősül az, ha valamely hozzátartozóját az ingatlanába bejelenti. Sérelmezték, hogy a másodfokú bíróság az ő vonatkozásukban nem vizsgálta külön-külön, hogy az elbirtoklás törvényi feltételei fennállnak-e, szerintük ezt a vizsgálatot külön-külön mindegyikük vonatkozásában el kellett volna végezni. [22] Álláspontjuk szerint tévedett a másodfokú bíróság, amikor úgy ítélte meg, hogy nekik volt jogcímük az alperes tulajdoni hányadának a birtoklására. Utaltak az elsőfokú bíróság ítéletében foglaltakra, amely szerint 1991-ben az alperes édesapja és az ő szüleik állapodtak meg a használati jog kérdésében, ugyanakkor ez a megállapodás csak az alperes édesapjának haláláig állhatott fenn, amikor is a kérdéses tulajdoni hányadot az alperes megörökölte. Szerintük ettől az időponttól nekik nem volt a birtokláshoz jogcímük, közöttük nem volt érvényes megállapodás. Utaltak rá, hogy az elsőfokú bíróság helyesen rögzítette, hogy a megállapodás az alperes édesapjának
12. évben bekövetkezett haláláig volt hatályban, az esetleges megállapodás mint használati jogcím alapjául szolgáló jogügylet nem vitásan nem őket, hanem az ő szüleiket jogosította fel a használatra. [23] Hangsúlyozták, hogy az elbirtoklás körében nem a tulajdonos, hanem a birtokos tudattartalmának van jelentősége. Szerintük téves a másodfokú bíróságnak az a megállapítása, hogy a sajátjakénti birtoklást kizárja az, hogy ők tudtak arról: az alperes a perbeli ingatlanban tulajdoni hányaddal rendelkezik. A perben az nem volt vitatott, hogy az ingatlan-nyilvántartási állapotról tudomásuk volt, azonban ők végleges birtoklási és tulajdonszerzési igényükről lemondó nyilatkozatot soha sem tettek. [24] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme - annak tartalma szerint a jogerős ítélet hatályában történő fenntartását célozta. [25] Arra hivatkozott, hogy a másodfokú bíróság reformatiórius jogkörében teljes egészében felülbírálhatta az elsőfokú ítéletet, e jogkörében felülmérlegelhette a bizonyítás eredményét is és új tényállást is megállapíthatott. Ismételten hangsúlyozta, hogy a felperesek esetében az elbirtoklás törvényi feltételei nem álltak fenn, birtoklásukat nem tekintették véglegesnek. Utalt arra is, hogy a felperesek nem fizették meg a perbeli ingatlan után fizetendő kommunális adó teljes összegét az elbirtoklási idő alatt, továbbá, hogy az I. rendű felperes az ő tulajdoni hányadát meg kívánta vásárolni. Hangsúlyozta, hogy közös tulajdon esetében fokozott szigorúsággal kell vizsgálni az elbirtoklás törvényi feltételeinek a fennállását. A Kúria döntése és jogi indokai [26] A felülvizsgálati kérelem nem alapos. [27] A polgári perrendtartásról szóló
13. évi III. törvény (a továbbiakban: régi Pp.)
14. §