Pf.20157/2016/4 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)és

(2)bekezdésére. Az elsőfokú bíróság a megismételt eljárás eredményeként meghozott ítéletében a keresetet elutasította és kötelezte a felperest, fizessen meg az alperesnek 477.750 forint perköltséget, továbbá az államnak 982.100 forint „feljegyzési" illetéket. Az ítélet indokolása értelmében a felek között a Ptk. 548. § szerinti vagyonbiztosítási szerződés jött létre, a Ptk. 536. §

(1)-

(2)bekezdés és Pp. 164. §

(1)bekezdés alapján a felperest terhelte annak bizonyítása, hogy az általa előadott módon történt a káresemény, mellyel a szerződés szerinti biztosítási esemény bekövetkezett, amelynek folytán az alperes teljesítésre köteles. Rögzítette, hogy a baleseti helyzetet a felperes megváltoztatta. A felperes kárbejelentése, nyilatkozatai, a tanúvallomások alapján arra a következtetésre jutott az elsőfokú bíróság, hogy a gépkocsi vezetője a balesetet követően nem volt sokkos állapotban. Az elsőfokú bíróság utalt a tanúvallomások egybehangzóságára a jármű helyzete, kivontatási körülményei körében, és arra, hogy a felperes nem adott magyarázatot arra a körülményre, hogy ha a baleset kora reggel történt, miért nem intézkedett estig a jármű elvontatásáról. A jármű kivontatásával összefüggésben az érdektelen Román tanú vallomását fogadta el, és ennek alapján azt állapította meg, hogy az autómentőt este fél tíz körül hívták ki, azaz a sötétedés és az autómentő kiérkezési időpontja között a felperesi ügyvezető által állított összefüggés nem állhat fenn. Kizártnak tartotta, hogy az autómentő napvilágnál látta a felperes által megjelölt baleseti helyszínt. Mindezek alapján az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperes nem adott ésszerű magyarázatot arra, hogy miért mentek ki szürkületkor a helyszínre és vontatták ki a kocsit a káresemény állított helyszínéről. A jármű utasára tett állítást visszavonták. A tanúvallomásokra és a szakértői megállapításokra tekintettel a felperes nem adott magyarázatot, miként nyílhatott ki a légzsák. A felperes a baleseti körülményekre tett nyilatkozatait módosította, bővítette, amelyek alapján figyelemmel a szakértői megállapításokra is nem segítette elő a baleset helyszínének aggálytalan azonosítását, a növényzet releváns jellemzőinek behatárolását és a felperes nem tudott olyan helyszínt megjelölni, amelyet a szakértő a járművön található összes sérülés keletkezésére kielégítő magyarázatként fogadott volna el. Az elsőfokú bíróság az általa aggálytalanként elfogadott igazságügyi műszaki szakértői vélemény alapján a felperes által előtárt egyéb bizonyítékokra is figyelemmel nem tartotta megállapíthatónak, hogy a baleset pontosan ott és úgy történt, ahogyan azt a felperes előadta. A felperes így nem bizonyította a biztosítási esemény bekövetkezését. Rámutatott, hogy a felperes a baleseti helyszínt megváltoztatta, a járművet kivontatta, a baleseti bejelentésében nem kérte a helyszíni szemlét, és aggályt keltett az elsőfokú bíróságban a kárbejelentő és a vizsgálati jegyzőkönyv tartalma közötti eltérés, ezért a Ptk. 277. §

(2)bekezdés felhívásával nem látta megállapíthatónak, hogy az alperes elmulasztotta együttműködési kötelezettségét, a felperesnek az alperesi késedelemre hivatkozását mint bizonyítatlant elutasította. A perköltségről a Pp. 78. §

(1)bekezdés szerint határozott. Az elsőfokú ítélet ellen a felperes nyújtott be fellebbezést. Fellebbezésében elsődlegesen az ítélet megváltoztatását és a keresete teljesítését, másodlagosan az ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróságnak a per újabb tárgyalásra utasítását kérte. Fellebbezéssel támadta az elsőfokú ítélet perköltségre vonatkozó rendelkezését is, az alperest képviselő ügyvéd munkadíjának leszállítását kérve. Kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítási teherről nem adott kioktatást. Megítélése szerint bizonyította, hogy a káresemény az általa előadott módon következett be. Hangsúlyozta, hogy a Ptk. 544. §

(1)és

(2)bekezdésében foglaltak teljesültek, bejelentési kötelezettségének 2 munkanapon belül eleget tett, és az alperes volt az, aki a baleset helyszínét csak 4 év múltán tekintette meg, a baleset kivizsgálása során felületesen, rosszhiszeműen és késedelmesen járt el, amely miatt a perben a szakértő is már csak valószínűsíteni tudta a baleset mikénti bekövetkezését. Az alperes e magatartását felróhatónak tartotta. Ténykérdés, hogy a baleseti helyszínt megváltoztatta, de csak annyiban, amennyiben az kárenyhítési kötelezettsége volt. Utalt az ÁVF IX.3-

1. pontjára. Vitatta az elsőfokú bíróságnak a kárbejelentéssel összefüggő körülmények értékelését, a jármű kivontatásával összefüggésben tett megállapításait. Kiemelte, hogy a baleset helyszínére egyértelműen nyilatkozott, és az a közlekedési táblára is figyelemmel egyértelműen beazonosíthatóvá vált. A szakértői vélemény megállapításainak idézésével kifejtette, hogy a biztosítási esemény bekövetkezése bizonyított és a Ptk.
2. §

(1)-

(2)bekezdésre történt alperesi hivatkozás nem megalapozott. Megítélése szerint az alperest terheli a felelősség. A helyszíni szemlén az általa felvett bizonyítási eszközök és jegyzőkönyvek nem megfelelő volta, illetőleg azok hiánya miatt a baleset nyomhiányos balesetnek minősült és ezért a kirendelt szakértő egyértelműen nem tudta megerősíteni csak valószínűsíteni a baleset megtörténtét. Kiemelte az AVF IX. 2. alpontjában foglaltakat az alperes teljesítési kötelezettségének beálltára. Sérelmezte, hogy az ítélet nem felel meg a Pp. 221. §

(1)bekezdésében foglaltaknak. Eseti döntések felhívásával rámutatott az alperes rosszhiszemű és késedelmes magatartására és annak értékelésére. A perköltség tekintetében a fellebbezése azon alapult, hogy az alperesi képviselő munkadíja a 32/2003.(VIII.22.) IM. Rendelet 3. §

(2)bekezdés a) pontja alapján a 100.000 forint összeget nem haladhatja meg az elvégzett munka mértéke és időigényessége alapján, amelynek alapján az IM. Rendelet 3. §

(6)bekezdés szerint a munkadíj mérséklése indokolt. Az alperes fellebbezési ellenkérelme az első fokú ítélet helyes indokai alapján történő helybenhagyására irányult. Kifejtette, hogy a biztosítási esemény bekövetkezésének bizonyítottságához nem elégséges, hogy a töréskép megfelel a definícióban foglaltaknak, hanem azt minden esetben a Ptk. 544. §

(1)bekezdésben foglaltakkal szorosan együtt kell vizsgálni és így csak az tekinthető megvalósult biztosítási eseménynek, amely a konkrét előadott esetnek - annak helyének, módjának és idejének - megfelel, amellyel kapcsolatban a biztosítottnak az összes felvilágosítást meg kell adnia és lehetővé kell tennie azok tartalmának ellenőrzését. Utalt kúriai határozatra, amelyre is tekintettel az elsőfokú bíróság helytállóan telepítette a bizonyítási terhet és megalapozottan vonta kétségbe a felperes szavahihetőségét. Megítélése szerint a szakértői vélemény alapján a töréskép sem volt a bejelentett baleseti mechanizmushoz igazolható, ezért szakértői eszközökkel sem lehetett igazolni a bejelentés körülményei és az autó sérülései közötti összefüggést. Álláspontja szerint a baleseti helyszínek egyike sem adott magyarázatot a gépjármű sérüléseire. Életszerűtlennek minősítette a gépjármű vezetőjének a baleset utáni pihenőjét, valamint a jobboldali légzsák kinyílására vonatkozóan a sporttáskára tett előadást. Feltételezte, hogy a biztosítási szerződés megkötését megelőzően bekövetkezett kárt kíván a felperes az alperesre hárítani, és e körben valószínűsítette, hogy azonos típusú, színű gépjármű került a szerződéskötéskor bemutatásra. A fellebbezés az alábbiak szerint alapos. A rendelkezésre álló adatok alapján tény, hogy a per tárgyát képező gépjármű vételét követő napon a felperes CASCO biztosítási szerződési ajánlatot tett. Az alperes 2009. május 27-i kockázatviselési kezdettel vállalta a szolgáltatási kötelezettséget, az alperes 2009. június 4. napján a kötvényt kiállította. A felek között a CASCO vagyonbiztosítási szerződés így létrejött a Ptk.537.§

(1)bekezdés és 538.§

(1)bekezdés alapján. A felperes

1. június
2. napján bekövetkezett töréskár biztosítási eseményt jelentett be
3. június
4. napján az alperesnél. Az alperes
5. június
6. napján megejtette a kárfelvételt. Mindezek alapján a felek között létrejött CASCO gépjármű vagyonbiztosítási szerződés és szerződési feltételek alapján kellett a felek jogvitáját elbírálni. A biztosítási feltételek JCKF91/I/
7. pontja határozza meg a töréskár biztosítási eseményt. Azt, hogy a töréskár biztosítási esemény bekövetkezett, a felperesnek kellett bizonyítania [Pp.164.§

(1)bekezdés]. Az elsőfokú bíróság a 6.G.40.949/2010/

1. sorszámú végzésével a Pp.
2. §

(3)bekezdésének megfelelően tájékoztatta a feleket a bizonyítási teherről, és annak következményeiről. Az iratokból is kitűnően az elsőfokú bíróság a tájékoztatási kötelezettségének maradéktalanul eleget tett. A biztosítási feltétel értelmében a töréskár biztosítási esemény baleseti jellegű, azaz közvetlenül, kívülről és hirtelen fellépő mechanikai behatást előidéző esemény által okozott sérülésre, valamint idegen személy által okozott rongálásra terjed ki. A nem baleseti jellegű töréskárokra, mint például anyagfáradás, a biztosítás nem terjed ki. A felperes baleseti káreseményre alapította a töréskár biztosítási esemény bekövetkezését. A felperesnek a baleset bekövetkezésére tett tényelőadása a biztosítási feltételek szerinti töréskár biztosítási esemény meghatározását előíró baleseti jellegű, kívülről hirtelen fellépő mechanikai behatást előidéző eseményt írt le, jelölt meg az alperes szolgáltatási kötelezettsége alapjaként. A rendelkezésre álló iratok alapján megállapítható, hogy a felperes a baleset bekövetkezésének mikéntjét a baleset egyes körülményeire vonatkozóan nem mindvégig következetesen adta elő, azt egyes részleteiben módosította, pontosította az idő előrehaladtával. Ugyanakkor az tény, hogy a felperes mindvégig egy adott útszakaszt jelölt meg a baleset bekövetkezésének helyeként, és a baleset körülményeit az útról a földútra, bozótosba való lefutásban és a növényzet által is eredményezett károkozásban jelölte meg. A kirendelt igazságügyi szakértő véleménye értelmében szakértői módszerekkel nem volt kizárható a káreseménynek a felperes előadása szerinti bekövetkezése. Az ugyancsak tény, hogy nyomhiányos volt a környezet, és a gépkocsi egyes sérülései nem voltak megfeleltethetők a környezettel, a tereptárgyakkal. Ilyen körülményekre is figyelemmel nyilatkozott azonban akként a szakértő, hogy szakértői módszerekkel nem tudja kizárni a káresemény előadott módon való bekövetkezését. Az is tény, hogy maga a szakértő is adathiányokra utalt, nevezetesen, hogy a balesetet követően nem került rögzítésre a pontos helyszín, a helyszínen a nyomok, melyből következően egzakt balesetelemzést nem tudott végezni. A szakértő a 2009-ben bekövetkezett balesethez képest

1. évben tartott helyszíni szemlét. Ez oly mértékű időmúlás, amely idő alatt a természeti környezetben alapvető változások bekövetkeznek, a növényzet változása alapvetően kihat a baleseti helyszín évekkel későbbi utólagos beazonosíthatóságára, és így a növényzet által a gépkocsiban okozott tényleges károk megállapíthatóságára, illetőleg arra, hogy az adott növényzet ténylegesen okozhatott-e olyan mértékű kárt a gépkocsiban, mint amely egyébként a balesetet követő napokban felvett kárszemlén sérülésként rögzítésre került. A rendelkezésre álló iratok szerint az alperes a kárfelvételt követően maga sem tartotta szükségesnek a baleseti helyszín megtekintését; a
2. augusztus
3. napján kelt levelében sem utalt arra, hogy a gépjárműben keletkezett sérüléseket nem tartja a baleset bekövetkezésének leírásával azonosíthatónak, és így akár helyszíni szemle szükségességét tartaná indokoltnak. Az alperes hónapokkal később járt kint a baleset helyszínén; az akkor tett megállapítások, fényképek - figyelemmel a külterületre, annak növényzetére és a növényeknek a növekedési időszakban bekövetkező változásaira is - már nem ugyanazokat a feltételeket rögzítik, mint amik a baleset bekövetkezésének időpontjában fennálltak. Ebből következően megalapozott következtetést, egzakt megállapítást az eredeti baleseti helyszínre nem lehetett tenni. Mindezek alapján a töréskár biztosítási esemény biztosítási szerződésben meghatározott feltételeinek fennállta nem volt kétségbe vonható; a gépkocsi sérülései - jellegükre tekintettel közvetlenül, kívülről hirtelen fellépő mechanikai behatás folytán jöttek létre, ezért a másodfokú bíróság tényként állapította meg, hogy a töréskár biztosítási esemény bekövetkezett. Az alperes a fellebbezési eljárásban hivatkozott arra, hogy nem a biztosítási szerződés hatálya alatt következett be a biztosítási esemény. Ezen tényelőadása a Pp.
4. §

(1)bekezdésébe ütközik, mivel az alperesnek minden olyan adat rendelkezésére állt már az elsőfokú ítélet meghozatalát megelőzően, valamint az alapeljárásban is, amelyből ilyen tényelőadást, illetőleg ellenkérelmet elő tudott volna terjeszteni. Az a rendelkezésre álló adatok alapján tényként volt megállapítható, hogy a felperes 0 kilométeres kocsit vásárolt, a vásárlás másnapján a biztosítási ajánlatot az alperesnek megtette, és a CASCO biztosítási szerződés létrejött a felek között, a jelen per tárgyát képező biztosítási esemény bekövetkezését megelőzően az alperes kockázatviselése beállt. A másodfokú bíróság rámutat arra, hogy a CASCO biztosítás kötést megelőzi a gépkocsi szemléje, amelynek során az alperes a személygépkocsit azonosítja, az alvázszámot rögzíti, tehát erre tekintettel is kizárható, hogy egy korábban töréskárt szenvedett autót kívánt volna a felperes biztosítani ahhoz képest, mint amely gépjárművet az alperesnek bemutatott. Egyebekben ezen tény bizonyítása is az alperest terhelte. A bizonyításhoz az alperes előadása nem elégséges, az alperes egyéb adatot, bizonyítékot nem szolgáltatott. Az alperesnek a biztosítási szerződési ajánlat elfogadásakor fennállt esetleges mulasztása nem eshetett a felperes terhére. A másodfokú bíróság hangsúlyozza, hogy a biztosítási eseménynek a biztosítási feltételekben meghatározott töréskár biztosítási esemény fogalmából is következően az a tény, hogy a felperes nem végig koherensen adta elő a biztosítási esemény bekövetkezésének körülményeit, abban részbeni módosításokat ejtett meg, amelyek azonban lényegében a baleset bekövetkezésének az alapvető körülményét, azt hogy egy külső behatásra bekövetkező káresemény állt fenn, valamint annak a helyszínét nem érintette, önmagában nem zárta ki a biztosítási esemény bekövetkezésének megállapíthatóságát. Az alperest terhelte a bizonyítás a mentesülése körében, így a JCKF9 biztosítási feltétel

1. pontjában, valamint az AVF X. pontjában foglalt mentesülési feltételek fennállása tekintetében. A rendelkezésre álló adatok szerint arra adat sem volt, és maga az alperes sem hivatkozott olyan körülményre, amelyek a felperes, illetőleg a felperes ügyvezetőjének, illetőleg a gépjármű vezetőjének szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartását támasztották volna alá. A rendelkezésre álló adatok alapján az is tényként volt megállapítható, hogy a felperes a biztosítási esemény bekövetkezését a biztosítási feltételekben megállapított idő alatt bejelentette az alperesnek. Az alperes ehhez képest ugyancsak a biztosítási feltételekben meghatározott határidőben a kárfelvételt megejtette. Az alperes nem volt elzárva attól, hogy a kárfelvételre tekintettel a kárfelvétellel egyidejűleg, illetve azt követően a szolgáltatási kötelezettségére és annak a biztosítási feltételekben meghatározott időtartamára is figyelemmel rövid időn belül további adatokat kérjen. A felperes, illetőleg törvényes képviselője olyan magatartást nem tanúsított, amelyből arra lenne következtetés vonható, hogy az alperes által kért felvilágosításokat nem adta meg, illetőleg nem tette volna lehetővé a bejelentés, illetőleg az előadás tartalmának az ellenőrzését az alperes részére. Az alperes nem volt elzárva attól, hogy a felperes biztosítási esemény bejelentését, az abban foglalt körülményeket ellenőrizze, így a Ptk.
2. §

(1)és

(2)bekezdés alkalmazhatósága nem merülhetett fel. A kifejtettek értelmében a biztosítási esemény fogalom meghatározása szerinti töréskár bekövetkezett, az alperes a mentesülését nem bizonyította a szolgáltatási kötelezettség alól, így az alperes szolgáltatási kötelezettsége beállt. A szolgáltatás mértéke a felek között nem volt vitatott. A késedelmi kamat fizetésre az alperes ugyanakkor nem a káreseménytől kezdődően köteles, miután nem a Ptk.

1. §, illetőleg
2. § szerinti térítési kötelezettsége áll fenn, hanem az alperes szolgáltatására, és annak szolgáltatási kötelezettség beálltára, és így a késedelmi kamat fizetés kezdő időpontjának meghatározására is a biztosítási feltételek az irányadók. A JCKF9 feltételek
3. fejezete I. pontja alapján a jogalap és az összegszerűség tekintetében szükséges iratok, bizonyítékok benyújtása utáni tizenötödik napon esedékes az alperes szolgáltatása. Az alperes
4. augusztus
5. napján kelt levelében lényegében a szolgáltatási kötelezettségét nem vitatva, gazdasági totálkárként közölte a gépjármű maradványértékét, és arra utalt, hogy ennek alapulvételével határozza meg a kárösszeget. Ezért e levélben foglaltak alapján ezen időpontban az alperes rendelkezésére állt már valamennyi adat mind a biztosítási esemény, mind a szolgáltatás mértéke vonatkozásában, így ezen levél kelte időpontjától számított tizenöt napon belül állt fenn a teljesítési kötelezettsége. Ebből következően a tizenötödik napot követően késedelembe esett, a késedelmi kamat fizetési kötelezettséget ezért a
6. szeptember
7. napjában határozta meg a másodfokú bíróság. A Fővárosi Ítélőtábla a fentebb kifejtettek értelmében az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp.
8. §

(2)bekezdés alapján részben megváltoztatta, kötelezte az alperest a biztosítási szolgáltatás nem vitatott összegének megfizetésére, a késedelmi kamatfizetési kötelezettséget azonban eltérően állapítva meg a keresettől, így a késedelmi kamat fizetés tekintetében részben a kereset elutasításra került, ezért e tekintetben helybenhagyásra került az elsőfokú ítélet. A felperes keresete és fellebbezései eredményesek voltak, ezért a perköltség viseléséről a Pp. 78. §

(1)bekezdése alapján határozott a másodfokú bíróság. A felperesnek az ügyvédi képviselettel mind a korábbi, mind a megismételt elsőfokú eljárásban ügyvédi munkadíj merült fel, a korábbi másodfokú eljárásban a Fővárosi Ítélőtábla megállapította a felperes másodfokú költségét, míg a jelen fellebbezési eljárásban ehhez képest arányosan, mérsékelt összegben, így mindösszesen 350.000 forint + Áfa mértékben állapította meg a teljes ügyvédi munkadíjat az első és a másodfokú eljárásokra a 32/2003.(VIII. 22.) IM rendelet 3. §

(2),

(5),

(6)bekezdés, 4/A. §

(1)bekezdés alapján a kifejtett ügyvédi tevékenységgel arányosan. A felperesnek költségként merült fel az elsőfokú eljárásban általa előlegezett szakértői díj 190.500 forint és 75.000 forint összegben, valamint a korábbi másodfokú hatályon kívül helyező végzésben megállapított 561.200 forint lerótt fellebbezési illeték összege is. A jelen fellebbezési eljárás az 1990. évi XCIII. törvény 51. §

(1)bekezdés alapján illetékmentes volt. Ugyanakkor a felperes a kereseti illetéket illetékfeljegyzési jogra alapítottan nem rótta le, ezért a le nem rótt 420.900 forint kereseti illeték megfizetésére pervesztessége folytán ugyancsak az alperes köteles, az 1990. évi XCIII. törvény 74. §

(3)bekezdés szerint alkalmazandó 6/1986.(VI.26.) IM rendelet 13. §

(2)bekezdése értelmében. Budapest,

1. május
2. Dr. Németh László sk. a tanács elnöke . Merőtey Anikó sk.. Molnár Ágnes sk. előadó bíró A kiadmány hiteléül: bíró