Bhar.832/2018/5 – Kúria

(1)bekezdésébe ütköző és a

(6)bekezdés a) pontja szerint minősülő sikkasztás bűntette, az 1978. évi IV. törvény 319. §

(1)bekezdésébe ütköző és a

(3)bekezdés b) pontja szerint minősülő hűtlen kezelés bűntette, valamint az

1. évi IV. törvény 298/B. §-ába ütköző saját tőke csorbításának bűntette miatt emelt vád alól bűncselekmény hiányában felmentette, a Kft.1.. magánfél polgári jogi igényét elutasította. Az elsőfokú ítélet ellen a pótmagánvádló jelentett be fellebbezést a vádlott bűnösségének az
2. évi IV. törvény
3. §

(1)bekezdésébe ütköző és a

(6)bekezdés a) pontja szerint minősülő sikkasztás bűntettében, az 1978. évi IV. törvény 319. §

(1)bekezdésébe ütköző és a

(3)bekezdés b) pontja szerint minősülő hűtlen kezelés bűntettében, valamint az

1. évi IV. törvény 298/B. §-ába ütköző saját tőke csorbításának bűntettében történő megállapítása érdekében. Indítványozta halmazati büntetésként a vádlott próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélését, mellékbüntetésként gazdasági társaság vezető tisztségviselője tisztség betöltésétől való eltiltását. Emellett indítványozta a vádlott 196.270.000 forint és annak
2. április
3. napjától
4. október
5. napjáig terjedő időszakra számított banki letéti kamata, azaz 77.605.802 forint, összesen 273.865.802 forint, mint polgári jogi igény és a bűnügyi költség megfizetésére kötelezését. A Fővárosi Ítélőtábla a
6. április
7. napján meghozott 5.Bf.295/2017/
8. számú ítéletével pótmagánvádlóné vádlottat bűnösnek mondta ki egységesen sikkasztás bűntettében [Btk.
9. §

(1)bekezdés,

(5)bekezdés a) pont]. Ezért végrehajtásában egy év próbaidőre felfüggesztett egy év szabadságvesztésre ítélte azzal, hogy azt a végrehajtás elrendelése esetén börtönben kell végrehajtani és a vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. A vádlottat előzetes mentesítésben részesítette, a pótmagánvádló polgári jogi igényét egyéb törvényes útra utasította. A másodfokú bíróság ítélete ellen a pótmagánvádló - jogi képviselője útján fellebbezést terjesztett elő, melyben a másodfokú határozat részben történő megváltoztatását, az előzetes mentesítés mellőzését, a vádlott gazdasági társaság vezető tisztségtől mint foglalkozástól eltiltás büntetés alkalmazását kérte. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság indokolatlanul részesítette a vádlottat a Btk. 102. §

(1)bekezdése alapján előzetes mentesítésben és ugyancsak indokolatlanul nem tiltotta el határozott időre az ügyvezetői tisztségtől. Kifejtette, hogy a vádlott, mint a Kft.

1. önálló intézkedésre jogosult ügyvezetője, az ügyvezetői tisztséggel járó kötelezettségét megszegve, az ügyvezetői tisztsége felhasználásával követte el a sikkasztást, mellyel durván sértette a társaság alapvető gazdasági érdekeit. A másodfokú ítélet ellen a vádlott - védője útján úgyszintén fellebbezést terjesztett elő, melyben kifejtette, hogy a másodfokú bíróság ítéletének
2. oldalán hivatkozott következetes ítélkezési gyakorlat jelen ügyben nem alkalmazható, mivel az a felek jogviszonyára nem irányadó. A Kft.
3. pótmagánvádló és a terhelt 5050 százalékos tulajdonában áll, mindkét társasági tag egyben önálló képviseleti joggal rendelkező ügyvezető, a társaság vagyonával bármelyik ügyvezető önállóan, korlátozás nélkül rendelkezhet. A pótmagánvádló ügyvezető
4. óta a társaság működését érintő körben a terhelt hozzájárulása nélkül végzi a társaság operatív működtetését, a terhelt hozzájárulása nélkül hozza meg a társaság vagyonával kapcsolatos döntéseket, ezért a tulajdonostárs rábízása, mint tény értelmezhetetlen. Iratellenes az a megállapítás, hogy a vádlott a pénzeszköz letétbe helyezésével a vagyont elvonta a gazdasági működés köréből, mert a vádlott mindvégig a társaság nevében és javára tartotta fenn a pénzeszközöket, az mindvégig és jelenleg is a társaság vagyonának részét képezi. Téves tehát az az értelmezés, miszerint az egyenértékű tagsági jogokkal és azonos képviseleti joggal rendelkező tagok között különbséget kell tenni, mert a terhelt ügyvezető döntéséhez kell a másik ügyvezető hozzájárulása. A társaság nevében történő eljárás, az ügyvezető jogszerű fellépése a társaság működését nem befolyásolta, így bűncselekmény hiányában történő felmentése indokolt. Ezért kérte a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet hatályában fenntartását. A nyilvános ülésen a pótmagánvádló fellebbezését változatlanul fenntartotta, hivatkozott többek között a másodfokú eljárásban benyújtott fellebbezésének indokolásában foglalt eseti döntésekre, melyek szerint a bírói gyakorlat egységes abban, hogy a jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság vagyona elkülönül a társaság alapítója, illetve tagja vagyonától, ezért az nem a társaság tagjának és/vagy ügyvezetőjének vagyona, hanem az a társaság tagja, illetve ügyvezetője vonatkozásában rá bízott idegen dolognak minősül és a sikkasztás elkövetési tárgya is lehet. Mindezekre tekintettel - figyelemmel arra, hogy a vádlott ügyvezetői tisztséggel járó kötelezettségét megszegve követte el a bűncselekményt kérte a gazdasági társaság ügyvezetői tisztségétől mint foglalkozástól határozott időre történő eltiltását és az előzetes mentesítés mellőzését. Egyebekben a másodfokú ítélet helybenhagyására tett indítványt. A védő a nyilvános ülésen kifejtette, hogy a Fővárosi Törvényszék által megállapított tényállásból a másodfokú bíróság a vádlott bűnösségére okszerűtlen következtetést vont le, a sikkasztás nem valósult meg, hiszen - figyelemmel arra, hogy az ügyvédi letéti számlára történő pénzeszköz elhelyezés a tulajdoni viszonyokon nem változtatott - a vádlott a vagyonnal nem sajátjaként rendelkezett. A pótmagánvádló és a vádlott közös gazdasági tevékenységüket továbbra is közös gazdasági társaságban folytatják, egyébiránt pedig a vádlott és a pótmagánvádló között közös tulajdon megszüntetése iránti per van folyamatban. A másodfokú bíróság a társasági jogi szabályokat nyilvánvalóan helytelenül értelmezte, ezért a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezésére és az elsőfokú ítélet hatályában fenntartására tett indítványt. A bejelentett fellebbezések a bejelentés időpontjában hatályos
5. évi XIX. törvény (korábbi Be.)
6. §

(1)bekezdés b) pontjára figyelemmel megnyitották a harmadfokú eljárás lehetőségét, azok a törvény szerint joghatályosak voltak. Ezért a Kúria az ügyben a másodfellebbezések elbírálására a Be. 620. §

(1)bekezdésére figyelemmel nyilvános ülést tűzött ki.

1. július
2. napján - azaz a nyilvános ülést megelőzően hatályba lépett a
3. évi XC. törvény (Be.), felváltva a büntetőeljárásról szóló korábbi, azaz az
4. évi XIX. törvényt. A Be.
5. §

(1)bekezdése szerint a törvény rendelkezéseit - a 868-

1. §-ban meghatározott eltérésekkel - a hatályba lépésekor folyamatban lévő büntetőeljárásokban is alkalmazni kell. A Be.
2. §

(1)bekezdése szerint a másodfokú bíróság ítélete ellen fellebbezésnek van helye a harmadfokú bírósághoz a másodfokú bíróságnak az elsőfokú bíróságéval ellentétes döntése esetén. A Be. 615. §

(2)bekezdés szerint ellentétes a döntés, ha a másodfokú bíróság

1. a)olyan vádlott bűnösségét állapította meg vagy olyan vádlott kényszergyógykezelését rendelte el, akit az elsőfokú bíróság felmentett vagy vele szemben az eljárást megszüntette,
2. b)az első fokon elítélt vádlottat felmentette vagy vele szemben a büntetőeljárást megszüntette,
3. c)a vádlott bűnösségét olyan bűncselekményben állapította meg, amelyről az elsőfokú bíróság nem rendelkezett. Az adott ügyben a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által felmentett vádlott bűnösségét állapította meg, így a Be. 615. §

(2)bekezdés a) pontjának megfelelően az elsőfokú bíróságéval ellentétes döntést hozott. Ezen rendelkezés alapján a pótmagánvádló által a büntetés súlyosítása érdekében a vádlott terhére, míg a vádlott és védője által a vádlott bűncselekményben megállapított bűnössége miatt bejelentett fellebbezés joghatályos és ezek kapcsán helye van a harmadfokú eljárásnak. A Be. 615. §

(3)bekezdés szerint a fellebbezés az ellentétes döntést, illetve kizárólag a másodfokú bíróság ítéletének azon rendelkezését vagy részét sérelmezheti, amelyet az elsőfokú bíróság ítéletének az ellentétes döntéssel összefüggő felülbírálata eredményezett. A Be. 615. §

(5)bekezdésére figyelemmel a másodfokú ítéletnek a

(3)bekezdésben meghatározottakon kívüli rendelkezése, illetve része ellen nincs helye fellebbezésnek. Így az adott ügyben a vádlott terhére megállapított sikkasztás bűntette miatt kiszabott büntetés súlyosítása, illetve a sikkasztás bűntettében a bűnösség megállapítása miatt az ügy felülbírálatának terjedelmét a Be. 618. §-a határozza meg. Ennek

(1)bekezdése szerint a harmadfokú bíróság

1. a)a másodfokú bíróság ítéletének
2. aa)a fellebbezéssel sérelmezett ellentétes döntését,
3. ab)azon rendelkezését, illetve részét, amilyet az elsőfokú bíróság ítéletének a sérelmezett ellentétes döntéssel összefüggő felülbírálata eredményezett, és
4. b)az elsőfokú és a másodfokú bírósági eljárást arra nélkül bírálja felül, hogy ki, milyen okból fellebbezett. tekintet Azaz azt, hogy az eljárt bíróságok az eljárási szabályokat megtartották-e, a harmadfokú felülbírálat során fellebbezéstől függetlenül mind az első-, mind a másodfokú eljárás kapcsán vizsgálni kell. Egyebekben azonban a felülbírálat csak a fellebbezéssel sérelmezett ellentétes döntésre, illetve az ezzel összefüggő rendelkezésekre terjedhet ki. A Kúria a pótmagánvádló, továbbá a vádlott és védője Be. 615. §

(2)bekezdés a) pontja szerinti fellebbezését nem találta alaposnak. Mivel a fellebbezések a másodfokú bíróság ítéletének az ellentétes döntését, továbbá azon rendelkezését sérelmezték, amelyet az elsőfokú bíróság ítéletének a sérelmezett ellentétes döntéssel összefüggő felülbírálata eredményezett (büntetés kiszabása), a felülbírálat terjedelme a Be. 618. §

(1)bekezdésére figyelemmel teljes körű volt. A Kúria a Be. 618. §

(1)bekezdés b) pontja alapján vizsgálta, hogy az elsőfokú és a másodfokú bíróság betartotta-e az eljárási szabályokat. Megállapította, hogy mindkét bíróság az eljárás idején hatályos törvényi rendelkezéseknek megfelelően járt el és nem követett el a Be. 607. §

(1)bekezdése, valamint a 608. §

(1)bekezdése szerinti - feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező - eljárási szabálysértést. A Be. 619. §

(1)bekezdése szerint a harmadfokú bíróság a határozatát arra a tényállásra alapítja, amely alapján a másodfokú bíróság az ítéletét meghozta, kivéve, ha a másodfokú bíróság ítélete a fellebbezéssel érintett ellentétes döntés tekintetében megalapozatlan; azaz a harmadfokú bíróság kizárólag a fellebbezhető ítéleti rendelkezés kapcsán vizsgálhatja a tényállás megalapozottságát. Az elsőfokú bíróság ítéletének tényállását a másodfokú bíróság kiegészítésével, illetve helyesbítésével a Kúria megalapozottnak találta, iratellenes megállapítást, téves ténybeli következtetést nem észlelt, így az a harmadfokú eljárásban is irányadó volt. A Fővárosi Ítélőtábla a megalapozott tényállásból okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére és cselekményét is törvényesen minősítette. Önmagában - függetlenül attól, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének tényállását kiegészítette a Fővárosi Törvényszék 31.B.532/2017/

1. számú ítéletének 3-
2. oldalán rögzített tényállás valamennyi, a büntetőjogi felelősség tárgyában történő döntéshez szükséges releváns tényt tartalmazza. Az irányadó tényállás lényege szerint a pótmagánvádló és a vádlott által alapított Kft.1.-nek egyúttal tulajdonosai és önálló képviseleti jogosultsággal rendelkező ügyvezetői is voltak. A társaság fennállása alatt a tagok a törzsbetétet a társaságtól nem követelhetik vissza, csak a társaság mérleg szerinti nyereség felosztható részére tarthatnak igényt. Emellett az elsőfokú ítélet
3. oldal
4. bekezdése rögzíti, hogy miután a pótmagánvádló és a vádlott házassága megromlott, a vádlott a társaság képviseletében eljáró ügyvezetőként
5. április 27-én letéti szerződést kötött ügyvéd.1.-el arra hivatkozással, hogy a Kft.
6. a letevő és házastársa házastársi közös vagyonát képezi és a letevő a házassági közös vagyont meg kívánja osztani. Ennek keretében egyketted tulajdoni hányadának megfelelő összeget a társaságból elkülönített és ezzel kívánta a társaság vagyonát biztosítani a társaság 2006-os mérleg szerinti saját tőke névértékének megfelelő összeg felével, azaz 196.260.000 forint letétbe helyezésével. A szerződés azt is tartalmazta, hogy a közös vagyon megosztása során a letéteményes a bíróság ezzel összefüggő jogerős ítélete alapján és az ítélet szerint a kedvezményezett, vagy igazolt meghatalmazottja kezéhez köteles teljesíteni. Ugyancsak tartalmazta a szerződés, hogy a letétkezeléssel együtt járó költségek, valamint a kamatadó kifizetése költségeinek fedezésére a letett összeg kamata letéti díjként a letéteményest illeti meg. Ekként az elsőfokú ítéletben megállapított tényállás
7. oldal 2-
8. bekezdése és a
9. oldal 1-
10. bekezdése maradéktalanul tartalmazta azokat a tényeket, melyek alapján a másodfokú bíróság a Btk.
11. §

(1)bekezdésébe ütköző és

(5)bekezdés a) pontja szerint minősülő sikkasztás bűncselekményében a terhelt bűnösségét megállapította. A Btk. 372. §

(1)bekezdésébe ütköző sikkasztást az követi el, aki a rá bízott idegen dolgot jogtalanul eltulajdonítja, vagy azzal sajátjaként rendelkezik. Az ítélőtábla helyesen jutott arra a következtetésre, hogy a vádlott a rábízott társasági vagyonnal sajátjaként rendelkezett és ezzel sikkasztást követett el. A Kúria az ítélőtábla határozatának indokolásával egyetértve azt az alábbiakkal egészíti ki: nagyobbrészt Mint ahogy arra a pótmagánvádló jogi képviselője fellebbezésében hivatkozott, a Legfelsőbb Bíróság és a Kúria is több eseti döntésben kifejtette, hogy a jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság - az adott esetben a korlátolt felelősségű társaság - esetében az alapító vagyona és a társaság vagyona elkülönül, ezért a gazdasági társaság vagyona az alapító szempontjából „idegen dolog", így ennek eltulajdonítása vagy ezzel sajátjaként rendelkezés esetén a sikkasztás megvalósul (BH 1997.61., BH 1999.441., BH 2003.54.). A sajátjaként rendelkezés a rábízott dologgal kapcsolatban a tulajdonos (rábízó) engedélye nélküli olyan időleges rendelkezés, amelyet csak a tulajdonos tehetne meg (pl. a rábízott dolog bérbe adása, további használatba adása, biztosítékul adása, más módon való megterhelése stb.). A sajátjaként rendelkezés körébe tartozik az olyan tettesi magatartás, amely a rábízás tartalmától a tettes érdekeinek irányába, a rábízó személy akaratával szemben, jogellenesen eltér (Kúria Bfv.III.1300/2016/8.). Az adott ügyben a gazdasági társaság vagyona, mint elkülönült, idegen vagyon feletti rendelkezési jog az elkövetéskor hatályban volt, a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (a továbbiakban Gt.) rendelkezésein és a társasági szerződésben foglalt szabályok alapján történt, azaz a rábízás jogszabályon alapult. Ekként a cselekmény elkövetése idején hatályos Gt. 19. §

(1),

(3)bekezdése szerint a gazdasági társaság legfőbb szerve a taggyűlés, melynek feladata elsősorban a társaság alapvető, stratégiai ügyeiben való döntés. Az ügyvezető feladatát a 21. §

(3)bekezdése határozza meg, míg a 25. §

(2)bekezdése értelmében a vezető tisztségviselő és közeli hozzátartozója, valamint élettársa nem köthet a saját nevében vagy javára a gazdasági társaság tevékenysége körébe tartozó ügyleteket, kivéve, ha ezt a társasági szerződés megengedi. A Gt. 118. §

(2)bekezdése szerint a társaság fennállása alatt a tag az általa teljesített vagyoni hozzájárulást - a tőke leszállítás esetét kivéve - a társaságtól nem követelheti vissza. A 129. §

(1)bekezdése rögzíti, hogy ha a tag az üzletrészét házastársi közös vagyonból szerezte, akkor a bíróság a házassági vagyonjogi perben a nem tag házastársnak - kérelmére - az üzletrész adásvételi szerződésen kívüli jogcímen történő átruházására vonatkozó szabályok szerint juttathat társasági részesedést. Az üzletrész csak átruházás, a megszűnt tag jogutódlása és öröklés, valamint a házastársi közös vagyon megosztása esetén osztható fel. A felosztáshoz - ha a társasági szerződés eltérően nem rendelkezik - a taggyűlés hozzájárulása szükséges. A házastársi közös vagyon megosztása esetén pedig a tagokat, illetve a társaságot vagy a taggyűlés által kijelölt személyt elővásárlási jog illeti meg. A taggyűlés hatáskörébe tartozik a Gt. 141. §

(1)bekezdés,

(2)bekezdés

1. f)pontja szerint az üzletrész kívülálló személyre történő átruházásánál a beleegyezés megadása, a
2. h)pont értelmében pedig az üzletrész felosztásához való hozzájárulás és az üzletrész bevonásának elrendelése. A fentiekből kitűnően a gazdasági társaság vagyona feletti rendelkezés, így - a tényállásban rögzítettek szerint akár a házastársi közös vagyon megosztása céljából - a társasági üzletrész felosztása, kizárólag a társasági szerződés szabályai szerint, a taggyűlés hozzájárulásával, avagy a bíróság által házassági vagyonjogi perben hozott határozat alapján lehetséges. Jelen ügyben sem a házassági vagyonjogi perben nem történt meg az üzletrész felosztása a vádlott cselekményének elkövetése előtt, továbbá az üzletrész felosztásához a taggyűlés sem járult hozzá; emellett a pénzeszköz kifizetése nem a gazdasági társaság vagyoni érdekeinek érvényesítése, hanem a házastársi közös vagyonból a vádlottra eső rész biztosítása érdekében történt. E saját vagyoni érdekeket szolgáló cél elérése érdekében történő cselekvés eredményezte a társaság vagyoni érdekeivel szemben - a gazdasági társaság legfőbb szervének, a taggyűlésnek, avagy házassági vagyonjogi perben a jogerős bírósági döntés felhatalmazása nélkül saját vagyoni érdekeinek biztosítása érdekében tett vagyonjogi rendelkezést. A vádlott a gazdasági társaságot, mint jogi személyt a rendelkezés jogától megfosztva - az ügyvéd letéti számlájára történő átutalással - valósította meg a bűncselekményt attól függetlenül, hogy a társaság vagyonában tényleges - a számvitel szabályai szerint kimutatható - vagyoncsökkenés nem történt. A Kúria utal a BH 2009.41. számú eseti döntésre, mely szerint a kft. ügyvezetője a kft. korábban már elismert tartozásának rendezése érdekében lefolytatott pénzügyi tranzakcióval, a kft. egyes vagyonrészeit értekesítette és a befolyt vételárból a tartozást kifizette. Az ügyvezető a taggyűlés szabályszerű jóváhagyásának beszerzését ténylegesen elmulasztotta, hatáskörét túllépte, azonban az üzletrészek eladásával ténylegesen nem sértette a cég vagyoni érdekeit, hiszen a vagyonjogi intézkedése nyomán befolyt vételár azonnal a cég számlájára került, így azzal nem rendelkezett sajátjaként. Jelen ügyben ugyanakkor az irányadó tényállás rögzíti, hogy a letéti szerződés megkötésének, a kérdéses pénzösszeg letéti számlára utalásának célja nem a gazdálkodás működésének, hanem a letevő közös vagyon megosztása iránti igény biztosítása volt. Ekként a sikkasztás maradéktalanul megvalósult és a bűncselekmény a letéti szerződés megkötésével befejezetté vált. A Kúria nem osztotta a védőnek a nyilvános ülésen előterjesztett érveit, hiszen nem az ügyvezetői jogosultság gyakorlásának módja és a tulajdonos felhatalmazásának hiánya, hanem a fentiek szerint az ügyvezető vádlott saját érdekeit szolgáló céljainak megvalósítása érdekében a gazdasági működés körén kívül eső vagyoni rendelkezése eredményezte a bűncselekmény megvalósulását, így emiatt volt a vádlott cselekménye tényállásszerű. A Kúria a pótmagánvádló jogi képviselőjének érvelése kapcsán kiemeli, hogy az 1978. évi IV. törvény 319. §

(1)bekezdése szerinti hűtlen kezelés nem valósult meg, hiszen az csak az idegen vagyont érintő vagyonkezelési kötelezettség teljesítése során, a gazdálkodás körében lett volna elkövethető, jelen ügyben viszont a vádlott cselekményét a gazdálkodás körén kívül eső érdek motiválta. Emellett a sikkasztás a letéti szerződés megkötésével befejezetté vált, ezért a vádlott további társaságokba történő befektetése, illetve annak vizsgálata, hogy a más módon történő befektetés a gazdasági társaságot milyen kamathoz juttatta volna, újabb bűncselekmény elkövetésének megállapítását nem eredményezheti, hiszen az a már elsikkasztott pénzösszeg feletti további rendelkezés körébe esik. A másodfokú bíróság helyesen utalt arra, hogy az 1978. évi IV. törvény 298/B. §-ába ütköző saját tőke csorbításának bűntette esetében a pótmagánvád kizárt, mert a gazdasági társaság vagyoni érdekeit a vádlott cselekménye csak közvetetten sértette, hiszen tényleges eredmény - így a törzstőke csorbulása - be sem következett. A 90. számú Büntető Kollégiumi véleményben foglaltak értelmében az eredmény bekövetkezése hiányában a jogsérelem csupán áttételes, így pótmagánvádnak nincs helye. Ez fejeződik ki egyébként a Be. 787. §

(3)bekezdés c) pontjában foglalt rendelkezésben, mely szerint pótmagánvádlóként történő fellépésnek nincs helye, ha a bűncselekmény a sértett jogát vagy jogos érdekét közvetlenül nem sértette vagy veszélyeztette. A Kúria nem találta alaposnak a pótmagánvádlónak a büntetés súlyosítása iránt bejelentett fellebbezését, hiszen a cselekmény elkövetése óta bekövetkezett mintegy tizenegy éves időmúlás olyan enyhítő erővel bír, mely nem eredményezheti az elsőfokú ítéletben megállapított szabadságvesztés tartamának súlyosítását. A kiszabott büntetés, továbbá a próbaidő tartama is megfelel az egyéni és általános megelőzés követelményeinek, maradéktalanul szolgálja a büntetési célokat, ezért annak további súlyosítására nincs indok. Az előbbi okokból a Kúria a foglalkozástól eltiltás alkalmazására sem látott lehetőséget, figyelemmel arra is, hogy a vádlott és a pótmagánvádló jelenleg is a gazdasági társaság ügyvezetői, a képviseleti jog továbbra is önálló és az mindkét ügyvezetőt megilleti. A Kúria észlelte, hogy a Be. 813. §-a szerinti bűnügyi költségről a pótmagánvádló költségigényéről a jogi képviselő nyilvános ülésen előterjesztett előadása szerint - az eljárt bíróságok nem rendelkeztek, az előterjesztett kérelemről döntést nem hoztak, ezért a Be. 671. § 15. pontja szerint az elsőfokú bíróságnak egyszerűsített felülvizsgálati eljárásban kell döntenie arról, hogy a pótmagánvádlónak a 19/2018. (VI. 28.) IM rendeletben meghatározottak alapján milyen költségei merültek fel és azt ki viseli. A fentiekre tekintettel a Kúria a Be. 620. §

(1)bekezdése szerint nyilvános ülésen eljárva a Fővárosi Ítélőtábla ítéletét a Be.

1. §-a alapján helybenhagyta. A végzés elleni fellebbezés bekezdése zárja ki. lehetőségét a Be.
2. §

(3)Budapest,

1. szeptember
2. Dr. Csák Zsolt s.k. a tanács elnöke, Dr. Domonyai Alexa s.k. előadó bíró, Dr. Soós László s.k. bíró Záradék: A Fővárosi Ítélőtábla 5.Bf.295/2017/
3. szeptember
4. napján jogerőre emelkedett. számú ítélete
5. Budapest,
6. szeptember
7. Dr. Csák Zsolt s.k. a tanács elnöke A kiadmány hiteléül: TóthLné bírósági tisztviselő