Bf.30/2018/4 – Pécsi Ítélőtábla

(1)bekezdés a) pontjának IV. fordulatában meghatározott és a

(4)bekezdés a) pontja szerint minősülő költségvetési csalás bűntette miatt 3 év 3 hónap szabadságvesztésre ítélte, 4 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától és 6 évre a gazdálkodó szervezet vezetésétől, mint foglalkozástól. A szabadságvesztést börtönben rendelte végrehajtani azzal, hogy abból a vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Rendelkezett a bűnjelekről és kötelezte a vádlottat 588.579 forint bűnügyi költség megfizetésére. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyész a vádlott terhére vagyonelkobzás elrendelése, a vádlott és védője elsődlegesen felmentés, másodlagosan a kiszabott büntetés enyhítése érdekében jelentett be fellebbezést. A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség az átiratában az ügyészi fellebbezést fenntartotta és indítványozta, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét változtassa meg, a vádlottal szemben 106.913.000 forint tekintetében rendeljen el vagyonelkobzást. A vádlott védője a nyilvános ülésen jogorvoslati kérelmének megfelelő tartalommal szólalt fel. A másodfokú bíróság a jogorvoslatokkal megtámadott határozatot a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) 590.§

(1)bekezdése értelmében az azt megelőző bírósági eljárással együtt bírálta felül. Ennek során az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást mentesnek találta a Be. 592.§

(1)és

(2)bekezdésében felsorolt megalapozatlansági hibáktól és hiányosságoktól, az tehát hiánytalan, teljeskörűen felderített, iratellenes megállapítást vagy téves ténybeli következtetést nem tartalmaz, és a vádlott védekezésével szemben álló részében is a bizonyítékok indokolt és okszerű mérlegelésén alapul. A bizonyítási eljárás lefolytatására a perrendi előírások maradéktalan megtartásával került sor, olyan alapossággal és körültekintéssel, hogy az elsőfokú bíróság tényfelderítési kötelezettségének eleget tudott tenni. A bizonyítékokat a logika szabályainak megfelelően értékelte és meggyőzően adott számot arról is, hogy a vádlott védekezését miért nem fogadta el. Indokolási kötelezettségét tehát ténybeli és jogi szempontból egyaránt messzemenően teljesítette. A másodfokú bíróság a bizonyítékok értékelése körében - a védő perbeszédében felvetett érvekre is tekintettel - mindenekelőtt azt tartotta kiemelendőnek, hogy az elsőfokú bíróság érvelésével mindenben egyetértett. Sajátossága volt az eljárásnak, hogy azt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Tolna Megyei Adóigazgatósága által a

1. évi szeptember hó
2. és a
3. évi március hó
4. napja közötti időszak vonatkozásában megtartott adóhatósági vizsgálat előzte meg. A minden részletre kiterjedő adóhatósági vizsgálat, illetve az annak alapján indult nyomozás és a lefolytatott bizonyítási eljárás során kétséget kizáró módon megállapítható volt, hogy a vádlott a
5. évi IV. negyedévre és a
6. évi I. negyedévre vonatkozóan általános forgalmi adónemben adóbevallási és -befizetési kötelezettségének nem tett eleget. A vádlott védekezésével összefüggésben mindenekelőtt arra szükséges utalni, hogy azt ő maga sem vitatta, hogy bevallási kötelezettségét nem teljesítette, ennek indokaként „technikai okokra", illetve a könyvelőjének mulasztására hivatkozott. A vádlott e körben tett egyébként is életszerűtlen vallomását tanú 4 tanú vallomása is cáfolta. Az irányadó tényállás szerint az adójogviszony alanya a kft
7. volt, melynek képviseletében jognyilatkozat-tételére ügyvezetőként a vádlott volt jogosult, ő tartozott jogi felelősséggel a gazdasági társaság számlarendjének, könyvelésének, könyvvezetésének törvényességéért is. A lefolytatott bizonyítási eljárás során kétséget kizáróan megállapítható volt, hogy a vádlott a vádbeli időszakban az adóbevalláshoz szükséges iratokat a könyvelő részére nem adta át, az adóbevallás és a befizetés elmaradása tehát a vádlottnak volt felróható. Az elsőfokú bíróság ténymegállapításai támadhatatlanok, azok helyességéhez kétség sem férhet. A megalapozott tényállás - figyelemmel a Be. 591.§

(1)bekezdésére - irányadó volt a másodfokú eljárásban is. E tényállás alapján az elsőfokú bíróság helyesen következtetett a vádlott büntetőjogi felelősségére. Következésképpen a felmentésre irányuló fellebbezések eredményre nem vezethettek. Az elsőfokú bíróság a Btk. 2.§

(1)és

(2)bekezdéseiben megfogalmazott jogelvvel összhangban járt el, amikor a vádlott cselekményeit az elbíráláskor hatályban lévő büntető törvény rendelkezéseit alkalmazva bírálta el. Az e körben adott indokolásával a másodfokú bíróság szintén egyetértett. A cselekmény minősítése is megfelel az anyagi büntetőjog szabályainak. A büntetés kiszabásánál irányadó körülményeket az elsőfokú bíróság helyesen tárta fel és azokat tényleges súlyuknak és jelentőségüknek megfelelően értékelte. A bűncselekménynek az elkövetési értékben megnyilvánuló kiemelkedő tárgyi súlyával állt szemben a kétségtelenül számottevő, öt évet meghaladó időmúlás, mint enyhítő körülmény. Ez utóbbi nyomatékánál azonban nem lehetett figyelmen kívül hagyni a büntetőeljárás jellegét, így azt, hogy a bizonyítékok összegyűjtése és a cselekmény felderítése nyilvánvalóan hosszabb időt vett igénybe. Az államnak okozott adóhiányból a vádlott semmit nem térített meg, a bűncselekmény elkövetését mindvégig tagadta, védekezését a másodfokú eljárásban is fenntartotta. Mindezeket és a helyesen számba vett bűnösségi körülményeket is szem előtt tartva az elsőfokú bíróság által kiszabott büntetések neme és mértéke szükséges, de egyúttal elégséges is a Btk. 79.§ában megfogalmazott büntetési célok eléréséhez. Ezért a másodfokú bíróság a bejelentett jogorvoslati kérelmeket az enyhítésre irányuló részükben sem találta megalapozottnak. A Btk. 74.§

(1)bekezdés a) pontja alapján vagyonelkobzást kell elrendelni arra a bűncselekmény elkövetéséből eredő vagyonra, melyet az elkövető a bűncselekmény elkövetése során vagy azzal összefüggésben szerzett. A következetesen érvényesülő ítélkezési gyakorlat szerint a vagyonelkobzás alkalmazásának célja nem büntető jellegű joghátrány okozása, nem a vádlott jogszerűen szerzett vagyonának elvonása, hanem a bűncselekmény elkövetése előtti vagyoni helyzetének a visszaállítása. Alkalmazásának feltétele - figyelemmel az eljárás tárgyát képező költségvetési csalásra - nem csupán a költségvetés részére vagyoni hátrány okozásában tetten érhető büntetőjogi felelősség, hanem a bűncselekmény elkövetésével összefüggésben álló tényleges vagyongyarapodás is. Az elbírált bűncselekmény folytán a költségvetésnek meg nem fizetett általános forgalmi adó összegének további sorsára vonatkozó bizonyítási cselekményeket sem a nyomozás, sem a bírósági eljárás során nem végeztek, ezzel kapcsolatos ténymegállapítást sem a vádirati, sem az ítéleti tényállás nem tartalmaz. A vádlott védekezése és a rendelkezésre álló egyéb bizonyítékok alapján pedig kifejezetten arra lehetett következtetni, hogy a költségvetés elől eltitkolt összeg számottevő része nem a vádlotthoz került. Figyelemmel kellett lenni továbbá arra is, hogy a vádlott a bűncselekményeket nem magánszemélyként, hanem gazdasági társaság vezető tisztségviselőjeként valósította meg. A Btk. 74.§

(2)bekezdése szerint ha gazdálkodó szervezet gazdagodott, a vagyonelkobzást vele szemben kell elrendelni. Ezt azonban kizárja, hogy a bűncselekménnyel érintett gazdasági társaságot időközben törölték a cégnyilvántartásból, illetve a Nemzeti Adó- és Vámhivatal államigazgatási eljárásban kötelezte is az okozott adóhiány megfizetésére. Mindezekre figyelemmel az ügyész által a vagyonelkobzás elrendelését célzó fellebbezés sem vezetett eredményre. A fentiekre tekintettel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Be. 605.§

(1)bekezdése alapján - helyes indokainál fogva - helybenhagyta. Pécs,

1. október
2. Dr. Tóth Sándor s.k. a tanács elnöke, Dr. Bencze Beáta s.k. előadó bíró, Dr. Hudvágner András s.k. bíró A Szekszárdi Törvényszék 6.B.147/2017/
3. számú ítélete a Pécsi Ítélőtábla Bf.III.30/2018/
4. számú határozata folytán a
5. évi október hó
6. napján jogerőre emelkedett és végrehajthatóvá vált. . Tóth Sándor s.k. a tanács elnöke A kiadmány hiteléül: