Pf.20844/2018/5 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdését, a polgári perrendtartásról szóló

1. évi CXXX. törvény (Pp.)
2. §

(2)bekezdését, 498. §

(1)bekezdését, a PK

1. számú állásfoglalását. A fenti rendelkezések és állásfoglalás alapján abból indult ki, hogy abban a jogkérdésben kellett döntenie, hogy az alperes által a korábbi cikk kiegészítéseként közölt tartalom tekintetében van-e helyreigazításnak helye. Arra a következtetésre jutott, hogy a sérelmezett cikk-kiegészítésben az alperes bemutatta a Magyar Református Egyház vonatkozó törvényét, példákat hozott fel a felperes által végzett szolgálati tevékenységből, majd ezek összevetéséből vont le következtetést, véleményét fogalmazta meg. Erre tekintettel a cikkben foglaltak sem tényállításnak nem minősülnek, sem pedig a valós tényeket nem tüntetik fel hamis színben, ezért a PK
2. számú állásfoglalásra figyelemmel sajtó-helyreigazítás alapjául sem szolgálhatnak. A törvényellenessé minősítéssel az alperes a helyzetről formált véleményt, ami ennélfogva nem tekinthető jogsértőnek ezért. A perköltségről a Pp.
3. §-a szerint határozott. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést. Kérte elsődlegesen az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és a Pp.
4. §

(1)bekezdése szerinti felülbírálati jogkör gyakorlásával az elsőfokú bíróság új eljárásra és új, érdemi indokolást tartalmazó határozat meghozatalára utasítását. Másodlagosan kérte a Pp. 369. §

(1)és

(3)bekezdései szerinti felülbírálati jogkör gyakorlásával az elsőfokú ítélet megváltoztatását és az alperes kereseti kérelme szerinti marasztalását. A hatályon kívül helyezés iránti kérelmét arra alapította, hogy az elsőfokú bíróság nem tett eleget az indokolási kötelezettségének. Nem fejtette ki, hogy miért, azaz milyen ténybeli és jogi alapon minősítette a kifogásolt közlést véleménynek. Az ítélet indokolása a fellebbező szerint nem tér ki egyáltalán az egyes kifogásolt közlésekre, amelyek között valótlan tényállítás és valós tény hamis színben való feltüntetésének sérelmezése is szerepelt. Az indokolás ilyen fokú hiánya lényegében alkalmatlanná teszi az elsőfokú döntés érdemi felülbírálatát. Mivel a bírósági ítélet indokokat nem tartalmaz, ebben a körben csupán a téves döntést tudja kifogásolni. A megváltoztatás körében arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság megalapozatlanul minősítette a kifogásolt közléseket véleménynek, bírálatnak, mivel azok egyértelműen tényállításként értékelhetőek a bizonyíthatósági tesztre is figyelemmel. Az ugyanis, hogy a felperes, ha miniszter és lelkész is egyben, akkor saját egyháza törvényét feltétlenül megsérti, illetve felperes, aki egyszerre miniszter és lelkész is, az egyház törvényeivel szembe megy, egyértelműen igazolható vagy cáfolható. Kifejtette, hogy az, hogy valamely állapot vagy cselekvés törvényellenes-e vagy sem, a jogi tények körébe tartozik, ezért a törvényellenesség vagy jogszabályba ütközés közlése egyértelműen tényállításnak minősül. Azt a valós tényt pedig, hogy szünetelteti a lelkészi szolgálati jogviszonyát, de közben alkalmi jelleggel igeszolgálatot lát el, abban a hamis színben tünteti fel a cikk, mintha szolgálatot egyáltalán nem végezhetne, így a szüneteltetés alatti igeszolgálata a református egyház törvényeivel ellentétes lenne. Kiemelte, hogy a perben a Magyarországi Református Egyház zsinati jogtanácsosának állásfoglalásával, okirati bizonyítékkal igazolta, hogy nem törvényellenesen miniszter és református lelkész is egyben. A két tisztséget nem tölti be, és nem is végzi törvényellenesen egyidejűleg. A lelkészi szolgálati jogviszony szüneteltetését az illetékes egyházmegye elfogadta, és számára kötelezettségként írta elő, hogy köteles évente legalább 12 igeszolgálatot végezni gyülekezetében, valamint engedélyezte számára az egyéb helyeken végzendő alkalmi igeszolgálatokat. Rendelkezési állományban lévő református lelkész, igei és kazuális szolgálatot alkalmi jelleggel saját korábbi és más gyülekezetben megfelelő egyeztetések megtörténtével elláthat. Ezen státusza és tevékenysége a miniszteri tisztsége tartama alatt nem sérti a református egyház törvényeit. Azzal is érvelt, hogy a Fővárosi Ítélőtábla egy döntésében úgy foglalt állást, hogy nem jogi álláspontot, és nem véleményt fejtett ki egy adott ügyben, hanem való tényeket hamis színben feltüntető tényállítást tett, amikor a felperesi jogalkalmazó mulasztására utaló közlést jelentetett meg. Abban az ügyben a jogalkalmazó azt a valós tényt, hogy a jogalkalmazó nem döntött egy adott kérdésben, a közlő abban a hamis színben tüntette fel, hogy a jogalkalmazó mulasztást követett el. Mindez alátámasztja, hogy annak állítása, hogy valaki jogszabálysértő mulasztást, törvénysértést követett el, tényállításnak minősül nem pedig a bírálat körébe tartozik. Alperes fellebbezési ellenkérelmében kérte az elsőfokú ítélet helybenhagyását, annak helyes indokaira utalással. Kiemelte, hogy a törvényellenesség vagy a törvényesség nem objektív kategória. Ellenkező esetben a jogalkalmazás nem jogászi, hanem az empirikus tudományok valamely ágába tartozó szakértői tevékenység volna. A törvényesség, törvényellenesség kérdésében való állásfoglalás ezzel szemben a kívánatos (sollen) rávetítése a jelenvalóra (sein), majd a kettő viszonyában fennálló azonosság vagy eltérés alapján levont logikai következtetés. Ami helyreigazítás tárgya lehet, az a tényhelyzet leírása, a jogi következtetés azonban nem. Hivatkozott arra, hogy a törvényellenesség kategóriájánál a bizonyíthatósági teszt nem merülhet fel. Álláspontja szerint a felperes parlamenti képviselőségről való lemondása, és a lelkészi pályára való visszatérése kapcsán tett nyilatkozata is az összeférhetetlenségre vonatkozó véleménye megalapozottságát támasztotta alá. A fellebbezés részben alapos. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezés és fellebbezési ellenkérelem korlátai között, a felülbírálati jogkörök korlátaira is figyelemmel vizsgálta felül. A fellebbezésben foglaltak alapján az eljárási szabályszerűség körében abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy az elsőfokú bíróság ítéletének indokolása sértette-e az ügy érdemére kihatóan az indokolási kötelezettséget. Az anyagi felülbírálat tekintetében pedig arról, hogy a törvényellenességre vonatkozó kijelentés vélemény vagy tényállítás, illetve az alperes állított-e valótlan tényt, vagy feltüntetett valós tényt hamis színben a helyreigazítási kérelemben sérelmezett módon. Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, a felek a tényállás megállapításait nem vitatták, csak az abból levont jogi következtetéseket. A másodfokú bíróságnak ekként jogi minősítés kérdésében kellett állást foglalnia. Az elsőfokú bíróság indokolása nem akadályozta a fellebbezési jog gyakorlását, az elsőfokú eljárás megismétlése ezért még abban az esetben sem volt indokolt, ha az elsőfokú bíróság esetlegesen téves következtetéseket vont le a megállapított tényekből. Nem volt alapja az elsőfokú bíróság ítélete Pp. 380. §, Pp. 381. § alapján történő hatályon kívül helyezésének. A másodfokú bíróság a megállapított tényállás alapján az elsőfokú bíróság ítéletével és annak indokaival részben értett egyet. Abból kellett kiindulni a PK 12. számú állásfoglalásra is figyelemmel, hogy a sérelmezett részeket, a cikk, illetve annak kiegészítése egészére tekintettel az átlagolvasó miként értelmezi. A cikk törzsszövege kapcsán a másodfokú bíróság a 32.Pf.20.583/2018/5. sorszámú ítéletével helyreigazítást rendelt el a törvényellenességre vonatkozó kijelentés miatt. A „helyreigazítást kért felperes neve" elnevezésű kiegészítésben a cikk írója a közjogi törvényellenesség hiányát elismeri. Már nem a közjogi törvényellenességet, hanem az egyházjogi törvényellenességet elemzi. Ennek során bemutatja a református egyház törvényi rendelkezéseit, összeveti a felperes életrajzával, valamint az internetről megismerhető, lelkészi tevékenységgel, és arra következtet, hogy a felperes saját egyháza törvényeivel szembe megy. Abban a kérdésben osztotta a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság álláspontját, hogy a cikk kiegészítésében az alperes az egyház törvényeivel ellentétes felperesi magatartásra vonatkozó kijelentésével következtetést vont le. A jogellenességet, törvényellenességet tartalmazó közlés tekintetében helyesen hivatkozott az alperes arra, hogy az általában logikai következtetés és nem objektíve bizonyítható vagy cáfolható tényállítás. A véleménynyilvánítás szabadságát súlyosan korlátozná, ha jogszerűen csak a jogilag valamely felsőbb bírósági szinten megfogalmazott, helyesnek minősített álláspontnak megfelelő jogi értékelést lehetne tenni közügyekre vonatkozó kérdésekben, közéleti szereplők cselekvései kapcsán. Az alperes érvelésével ellentétben ugyanakkor a törvényellenességre vonatkozó közlés nem olyan értékelés, amelyet ténybeli alapok nélkül is ki lehet jelenteni. A 13/2014. (IV. 18.) AB határozatban is irányadó döntésként hivatkozott Csánics kontra Magyarország [EJEB, Csánics kontra Magyarország (12188/06), 2009. január 20., 39. bekezdés] ügy indokolására figyelemmel értékítéletnek, következtetésnek minősülő közlés esetén is szükséges, hogy azt elegendő ténybeli alap támassza alá {13/2014. (IV. 18.) AB határozat [39]}. Légből kapott, semmiféle ténybeli alappal nem rendelkező, csak formailag következtetésként megjelenő közlések nem minősülnek a helyreigazítás alól kizárt véleménynyilvánításoknak. Jelen esetben az alperes közölte a következtetése alapjául szolgáló elemeket, a felperes cselekvését, helyzetét, és az egyházjogi rendelkezést és azokat releváns logikai rendszerbe helyezte. Mivel a következtetés ekként - esetleges helytelenségétől függetlenül - nem volt kirívóan okszerűtlen, illetve rendelkezett ténybeli alapokkal a fentiek szerint, ezért az Smtv. 12. §

(1)bekezdése alapján a törvényellenességre vonatkozó következtetés helyreigazításának nem volt jogszabályi alapja. A másodfokú bíróság hangsúlyozza, hogy az a kérdés, hogy a felperes egyházjogilag az egyházi törvénynek megfelelően vagy azzal ellentétesen végzi a cikk kiegészítésben szereplő tevékenységeit, illetve mi a helyes értelmezése az egyházi törvénynek, társadalmi-politikai, illetve más jogági jogi vita körébe tartozik, amelyről a PK

1. számú állásfoglalás III. pontja értelmében a bíróság sajtóperben nem foglal állást. A helyreigazítási kérelem ezen első, törvényellenességre vonatkozó része tekintetében az elsőfokú bíróság helytállóan utasította el a keresetet. Abban a kérdésben, hogy a felperes által sérelmezett körben az alperes feltüntetett-e valós tényt hamis színben, az elsőfokú bíróság nem adott ítéletében indokolást. Annak ellenére, hogy ennek a felperesi kérelemnek, hivatkozásnak a központi elemét, az alkalmi igeszolgálatra vonatkozó engedélyt, illetve kötelezettséget az elsőfokú bíróság a megállapított releváns tényállás részeként rögzítette. Az erre vonatkozó hiányosság azonban a Pp.
2. §

(3)bekezdés c) pontja alapján eltérő jogkövetkeztetések útján kiküszöbölhető volt az alábbiak szerint. Az alperes ismertette az egyházi törvényt, a felperes lelkészi szolgálatának szüneteltetését. A felperes igeszolgálatait, prédikáló tevékenységét ugyanakkor anélkül állította ezzel szembe, hogy közölte volna, miszerint az alkalmi igeszolgálat felperes számára nem kizárt szüneteltetés esetén, ugyanis a felperes arra egyházi engedéllyel rendelkezik. Ezáltal az átlagolvasó előtt a felperesről az a hamis kép alakulhatott ki, hogy a lelkészi szolgálat szüneteltetése időtartama alatt prédikációkat a felperes egyáltalán nem tarthatna, mivel a szüneteltetés azt jelenti, hogy semmilyen jellegű lelkészi tevékenységet nem folytat, csak a lelkészi státusza, végzettsége (jellege) marad meg. A felperes az alkalmi szolgálatra feljogosító engedélyét, annak tartalmát és jogalapját a perben csatolt zsinati jogtanácsosi állásfoglalással és az ahhoz csatolt rendelkezésekkel alátámasztotta (35.P.20.656/2018/1. sorszám alatt benyújtott keresetlevél F/4/3. melléklete). Nem közömbös a felperes megítélése szempontjából annak ismerete az átlagolvasó számára, hogy a felperesnek engedélyezték az alkalmi igeszolgálatot vagy sem. A felperesre vonatkozó engedély a helyreigazítási kérelemben, annak tartalma a perbeli sajtó-helyreigazítási kérelem indokai között szerepelt. Az alperesnek akkor lett volna joga megtagadni ebben a körben a helyreigazítást a Pp. 495. §

(2)bekezdés c) pontja alapján, ha az abban foglaltakat meg tudta volna cáfolni, vagy a felperes erre megkérdezését követően, visszaélésszerűen hivatkozott volna. A szüneteltetés alatt végezhető tevékenységre vonatkozó engedély léte, az alkalmi igeszolgálat lehetősége nem jogi vélemény, következtetés, hanem az alperes által fellebbezési ellenkérelmében is hivatkozott tényhelyzet leírásához tartozik. Nem zárja ki az olyan vélemény alkotását, hogy ezzel együtt is szembe megy az egyház törvényeivel a felperes igeszolgálata, mivel lehet olyan véleményt is alkotni, annak helyességétől vagy helytelenségétől függetlenül, hogy az engedély is ellentétes az egyházi törvény szövegével, vagy a felperes az alkalmi szolgálathoz képest túl sűrűn lát el igeszolgálatot. Ezért a másodfokú bíróság a valós tény hamis színben feltüntetése körében sem adott helyt maradéktalanul a helyreigazítási kérelemnek, különösen a törvényellenességre vonatkozó véleményt, felperes tudattartalmát illetően. Ugyanakkor ezen körülmény ismertetésének elmaradása azt a valós tényt, hogy a felperes minisztersége idején szüneteltette lelkészi szolgálatát, de közben alkalmi jelleggel igeszolgálatot láthatott el, abban a hamis színben tüntette fel, mintha a lelkészi szolgálati jogviszony szüneteltetése alatt igeszolgálatot egyáltalán nem végezhetne. A másodfokú bíróság ezért ebben a körben az elsőfokú bíróság ítéletét az Smtv. 12. §

(1)bekezdés, illetve a Pp. 383. §

(2)bekezdése alapján megváltoztatta és a rendelkező részben foglaltak szerint helyreigazításra kötelezte az alperest. A helyreigazítás szövegét a PK

1. számú állásfoglalást figyelembe véve a helyreigazításhoz szükséges mértékben és módon határozta meg, a valós tények közlését a cikkben érintett körre, az alkalmi igeszolgálatokra korlátozva rendelte el, valamint a sérelmezett közlésekkel azonos és azokkal együtt értelmezhető logikai helyen, a „felperes neve sajtó-helyreigazítást kért" kiegészítésben foglaltakat követően. Mindezek alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp.
2. §

(2)bekezdése alapján részben megváltoztatta a rendelkező részben foglaltak szerint, egyebekben a per fő tárgya tekintetében az elutasító rendelkezést helybenhagyta. A fellebbezés részben vezetett eredményre. A másodfokú bíróság a felek pernyertességének és pervesztességének arányát a helyreigazítás elrendelésére, ugyanakkor annak a kérelem tartalmára figyelemmel részleges sikerességére figyelemmel egyenlőnek tekintette, és úgy határozott a Pp. 83. §

(2)bekezdése alapján, hogy a felek az első- és másodfokú perköltségeiket maguk kötelesek viselni. A le nem rótt kereseti és fellebbezési illetékről a másodfokú bíróság a 30/2017. (XII. 27.) IM rendelet 3. §

(2)bekezdése alapján rendelkezett. Budapest,

1. szeptember
2. dr. Kisbán Tamás s.k. a tanács elnöke dr. Istenes Attila s.k. előadó bíró dr. Kovaliczky Ágota s.k. bíró