Győri Ítélőtábla Pf.III.20.256/2018/4/I.szám A Győri Ítélőtábla a dr. Varga Ügyvédi Iroda által képviselt I.rendű és II.rendű felpereseknek a dr. Dancs Gergely ügyvéd által képviselt I.rendű, II.rendű és III.rendű alperesek ellen tisztességtelen szerződési feltételek megállapítása iránt indított perében a Székesfehérvári Törvényszék
- május
- napján kelt 48.P.20.599/2017/
- sorszámú ítélete ellen a felperesek által
- sorszámon benyújtott fellebbezés folytán - tárgyaláson - meghozta a következő ítéletet: Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi a felpereseket, hogy 15 napon belül egyetemlegesen fizessenek meg az I.-III.r. alpereseknek, mint egyetemleges jogosultaknak 19.050,- (tizenkilencezer-ötven) forint másodfokú perköltséget, továbbá fizessenek meg ugyancsak egyetemlegesen az illetékügyben eljáró hatóság felhívására 48.000,- (negyvennyolcezer) forint feljegyzett fellebbezési eljárási illetéket. Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs. Indokolás A Székesfehérvári Törvényszék a fellebbezéssel támadott ítéletével a kereseti kérelmet elutasította. Egyetemlegesen kötelezte a felpereseket, hogy az egyetemlegesen jogosult I-III.r. alperesek javára fizessenek meg mindösszesen 38.100,- Ft perköltséget. A határozatának indokolásában rögzítette, hogy I. és II.r. alperes, mint hitelező, valamint a felperesek, mint adós és zálogkötelezettek között
- augusztus 19-én egy „Ingatlan jelzálogjoggal biztosított, devizában nyilvántartott lakáshitel kölcsönszerződés" megnevezésű megállapodás jött létre. A kölcsön összegét 6.000.000,- Ft-ban határozták meg azzal, hogy annak devizában való megállapítása a folyósítás napján érvényes, a bank által alkalmazott deviza vételi árfolyamon történik. A szerződés biztosítékaként a Település, .... hrsz.-ú ingatlanra a hitelező javára jelzálogjogot alapítottak. A szerződés III. pont
- és
- bekezdése akként rendelkezett, hogy „A szerződő felek megállapodnak abban, hogy a jelen közjegyzői okiratba foglalt kölcsönszerződés alapján az adósok terhére mindenkor fennálló kölcsön- és járuléktartozás tekintetében, annak közokirati tanúsításaként az adósoknak a hitelezőknél vezetett számlái, és a hitelezőkre vonatkozó bizonylatai alapján készített közjegyzői ténytanúsítványt fogadják el. Az adósok/zálogkötelezettek alávetik magukat annak, hogy a jelen közjegyzői okirat alapján az adósok terhére fennálló kölcsön- és egyéb járuléktartozás összegét, esetleges végrehajtási eljárás kezdeményezése esetén is a hitelezők felkérésére a fenti módon közjegyző tanúsítsa." A perindítást megelőzően az I-II.r. alperesek, mint hitelezők 2013 augusztusában a szerződést felmondták, és a követelést a III.r. alperesre engedményezték. A III.r. alperes a szerződésből eredő igény érvényesítésére
- július 18-án végrehajtási záradékolást kért. A felperesek a kereseti kérelmükben a szerződés III. pontjának idézett rendelkezései tisztességtelenségének a megállapítását kérték a korábban hatályos
- évi IV. tv. (régi Ptk.) 209/A.§
(1)és 209/B.§
(1)bekezdései alapján. Arra hivatkoztak, hogy a támadott kikötések a fogyasztóval kötött szerződésben tisztességtelennek minősülő feltételekről szóló 18/1999. (II. 15.) Korm. rendelet 1.§
(1)bekezdés b./ és j./ pontjába ütköznek, ezért tisztességtelenek, ez okból semmisek. Álláspontjuk szerint a támadott kikötés egy „biankó tartozás elismerés", amely egyoldalúan a hitelezőket jogosítja fel arra, hogy a szerződésben foglaltakat értelmezve az adósok aktuális tartozásának összegét meghatározzák, illetőleg állást foglaljanak abban a kérdésben, hogy szerződésszerű-e a teljesítésük. Állították, hogy a támadott kikötéssel nem pusztán a tartozásuk tanúsításának formáját ismerték el, hanem azt fogadták el, hogy annak mértékét a bank számlái és könyvei, valamint a bank közlése alapján tanúsítsa a közjegyző. A pénzintézet által kimunkált követelésről tesznek közjegyzői okiratba foglalt tartozáselismerő nyilatkozatot. Ez azonban magába foglalja azt is, hogy a hitelező dönt az adós szerződésszerű teljesítéséről. A támadott kikötés azért tisztességtelen, mert abban a felperesek mindenfajta hitelezői igényérvényesítés esetére feltétel és ellenvetés nélkül előre elfogadták az alperesek üzleti könyveiben foglalt kimutatások mindenkori tartalmát a tartozás fennállása és annak összegszerűsége bizonyítékaként. A kikötés a bizonyítási terhet a fogyasztó hátrányára változtatja meg. Az alperesek a kereset elutasítását, és a felperesek perköltségben marasztalását kérték. Arra hivatkoztak, hogy a támadott kikötés nem minősül joghatályos tartozás elismerő nyilatkozatnak, nem korlátozza a fogyasztó jogszabályon alapuló igényérvényesítési lehetőségét sem. A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. Tv. (Vht.) 23/C.§
(1)bekezdése értelmében a végrehajtási záradékoláshoz szükséges kritériumoknak maga a közjegyzői okiratba foglalt szerződés tesz eleget, a közvetlen végrehajtás lehetősége tehát nem a támadott kikötésen, hanem a Vht. 23/C.§
(1),
(2)bekezdésében foglaltakon alapul. Emiatt a támadott rendelkezés a bizonyítási terhet a fogyasztó hátrányára nem változtatja meg, így tisztességtelennek nem tekinthető. A korábban hatályos 1996. évi CXII. tv. (r.Hpt.) rendelkezései lehetőséget adnak az adósnak arra, hogy a részére nyújtott kimutatás, tájékoztatás tartalmát vitassa, azzal szemben kifogással éljen, továbbá a panasz lehetősége is adott a számára. A felperesek tartozásának nyilvántartása illetve arról az adós tájékoztatása a régi Hpt. alapján is a hitelező kötelezettsége, és a banki nyilvántartás elfogadottságával kapcsolatos vélelmet éppen a jogalkotó építette be a jogszabályba azzal, amilyen módon a pénzügyi intézmény által nyújtott rendszeres tájékoztatás kritériumait megszabta. Mivel a támadott kikötés a jogszabály előírásainak megfelelően meghatározott szerződéses rendelkezés, ezért az r.Ptk. 209.§
(6)bekezdésében foglaltak értelmében nem minősülhet tisztességtelennek. Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasító döntésében kifejtette, hogy a követelésnek a hitelező általi, perben való érvényesítése esetén a pénzügyi intézményt terheli - nyilvánvalóan saját kimutatásai alapulvételével - annak bizonyítása, hogy milyen összegű kölcsönt, milyen feltételekkel nyújtott az adósnak, aki abból mely összeget teljesített. Ennek adós általi vitatása esetén az adóst terheli a Pp. 164.§
(1)bekezdésében foglaltak értelmében annak bizonyítása, hogy a pénzügyi intézmény elszámolása nem felel meg a szerződésben foglaltaknak, illetve, hogy részére nagyobb összegű teljesítésre került sor, azaz a bizonyítás fentiek szerinti menetét a támadott rendelkezés nem befolyásolja. Amennyiben a fogyasztó a pénzügyi intézmény által közölt tartozás összegét nem kifogásolta, és így végrehajtás indult, úgy a végrehajtás megszüntetése vagy korlátozása iránti perben szintén a Pp. 164.§
(1)bekezdése alapján a perindító adóst terheli a bizonyítási kötelezettség a körben, hogy nem tartozik, vagy nem a hitelező által kimunkált összeggel tartozik. A fentiekből az következik, hogy nem a támadott szerződési kikötés, hanem a bizonyítási szabályok határozzák meg a bizonyítási terhet. Ezért a kikötés nem ütközik a Korm. r. 1.§
(1)bekezdés j./ pontjába. A hitelező közlése a tartozás összegéről a felek közti vita esetén nem több, mint a hitelező nyilatkozata, így a perben nem a vitatott általános szerződési feltétel, hanem a közokirat záradékolhatóságának törvényi konstrukciója fordítja meg a bizonyítási terhet. A Korm. rendelet 1.§
(1)bekezdés b./ pontja csak a fogyasztóval szerződő fél saját teljesítése szerződésszerűségének megállapítására irányuló kikötést tekinti tisztességtelennek. Jelen esetben nyilvánvalóan a pénzintézet nem a saját teljesítését kell, hogy vizsgálja, ezért a felperesek által felhívott rendelkezés alapján a támadott kikötés tisztességtelensége nem állapítható meg. A felperesek a fellebbezésükben kérték, hogy a másodfokú bíróság a kereseti kérelemnek helyt adva az ítéletet változtassa meg, és állapítsa meg a támadott kikötés semmisségét, kölcsönszerződés részleges érvénytelenségét. A perköltségre igényt tartottak. A felek a ténytanúsítványra vonatkozó kikötést egyedileg meg nem tárgyalták , ezen feltétel megismerésére a szerződéskötést megelőzően nem volt lehetőségük. Ennek aláírásával azonban jelentős jogosítványukról mondtak le, mivel elismerték ezzel a hitelező jogát a követelés összegének egyoldalú megállapítására. Az I-II-III. r. alperesek az ítélet heybenhagyását indítványozták a felperesek perköltségben marasztalása mellett. Az elsőfokú eljárásban előadott érvelésüket fenntartva hivatkoztak a Kúria 1/2018.számú gazdasági elvi határozatára . Kiemelték, hogy a támadott rendelkezés nincs kihatással a felek szerződésének záradékolhatóságára, így a felek jogaiban és kötelezettségeiben egyenlőtlenséget nem idéz elő. A fellebbezés alaptalan. A törvényszék megalapozott tényállásból levont helytálló jogi következtetéssel utasította el a ténytanúsítvánnyal kapcsolatos kikötés tisztességtelenségének megállapítására irányuló kereseti kérelmet. A fellebbezésben kifejtettekre tekintettel az ítélőtábla a kereseti kérelem alaptalanságát alátámasztó - részben a törvényszék által is kifejtett érveket - az alábbiak szerint összegzi. A 18/1999.(II.5) Korm. r. 1. §
(1)bekezdés j) pontja értelmében tisztességtelen az a szerződési feltétel, amely a bizonyítási terhet a fogyasztó hátrányára változtatja meg. Figyelemmel arra, hogy a felhívott rendelkezés a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló 93/
- EGK irányelv mellékletének 1.q. pontja implementálására született, ezért az alkalmazása igényli az uniós szabályok, így a Rendelet alapjául szolgáló irányelv Európai Unió Bíróságának kizárólagos hatáskörébe tartozó értelmezésének figyelembevételét is. Az Európai Unió Bíróságának következetes joggyakorlata értelmében a fogyasztó kárára előidézett „jelentős egyenlőtlenséget" a felek megállapodása hiányában irányadó nemzeti szabályok elemzése útján kell értékelni annak megítélése érdekében, hogy a szerződés a hatályos nemzeti jogban szabályozottnál kedvezőtlenebb jogi helyzetbe hozza-e a fogyasztót, és ha igen, akkor mennyiben. A „jelentős egyenlőtlenség" eredhet önmagában abból, hogy kellően súlyos mértékben sérül a fogyasztónak, mint szerződéses félnek az alkalmazandó nemzeti rendelkezések szerinti jogi helyzete (C-415/11, C-226/12.). A Kúria a Pfv.VI.20.507/2017/
- számú eseti döntésében irányadó jelleggel fejtette ki, hogy a nemzeti jogunkban foglaltak szerint a bizonyítási teher eljárásjogi fogalom, valamely anyagi jogi igény polgári perben történő érvényesítése esetén a jogvita érdemi eldöntése szempontjából releváns tény bizonyítatlansága következményére, a bíróság érdemi döntésében kifejezésre jutó hátrányra utaló szabály (rPp.3.§
(3)bekezdés). Az rPp.164. §
(1)bekezdése alapján a per eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy a bíróság azokat valónak fogadja el: eszerint a főbizonyítás a kereset, vagy a keresettel szembeni védekezés alapjául szolgáló tények fennállására, valóságára, míg az ellenbizonyítás - a főbizonyító fél perbeli ellenfelének a cselekményeként ugyanezen tények fenn nem állására, valótlanságára vonatkozik. A bizonyítási teher átfordulása azt jelenti, hogy a fő- és az ellenbizonyítás iránya felcserélődik, amely helyzet alapulhat törvényi vélelmen, eljárásjogi rendelkezésen, vagy anyagi jogi szabályon (pl. sajtó helyreigazítási per, illetve rPtk.242.§
(1)és
(2)bekezdés, stb.). A perbeli kikötés azonban a bizonyítási teher átfordulását eredményező, a fentiekben felsorolt esetek egyikével sem azonosítható. Ahogy arra a Kúria a Gfv.VII.30.791/2016/
- számú határozatában is rámutatott, a támadott szerződési kikötés a bizonyítás kötelezettségét és terhét nem változtatja meg a felperes hátrányára, a főbizonyítás irányát nem cseréli fel. A fentiekkel egyezően foglalt állást a Kúria a Pfv.I.21.783/2016/
- számú határozatában is. Alappal indult ki a törvényszék abból, hogy a követelés peres eljárás útján való érvényesítése esetén a pénzügyi intézményt terheli annak bizonyítása, hogy a szerződés milyen tartalommal jött létre, ennek keretében milyen összegű kölcsönt, milyen feltételek mellett folyósított, az adós mennyit teljesített és ennek eredményeképpen mekkora a tartozása. A pénzintézet ezen tényállításai nyilvánvalóan a saját nyilvántartásán alapulnak. A fentiek adós általi vitatása esetén a pénzügyi intézménynek az alapul szolgáló nyilvántartások elszámolási elveit, módszereit, adatait be kell mutatnia, le kell vezetnie. Amennyiben az adós ezek után azt állítja, hogy a pénzügyi intézmény elszámolása nem felel meg a szerződésben foglaltaknak, illetőleg a számítása hibás, vagy azt állítja, hogy a banki nyilvántartásban szereplő adatokkal szemben a részéről nagyobb összegű teljesítésre került sor, úgy ezen állításait az rPp.
- §
(1)bekezdésébe foglaltak szerint, tehát a bizonyítás általános szabályainak megfelelően már neki kell igazolnia. A bizonyítás fentiek szerinti, a nemzeti jogi szabályozásnak megfelelő menetét a perben támadott rendelkezés nem befolyásolja. Amennyiben a közokirat végrehajtási záradékkal való ellátásával megindított végrehajtási eljárás van folyamatban, úgy az adós az rPp.369. §-ában foglalt tényekre hivatkozással végrehajtás megszüntetési, illetve korlátozási pert kezdeményezhet, ennek során a per alapjául szolgáló tényállításai bizonyítására az rPp.164. §
(1)bekezdése értelmében ugyancsak az adós köteles. A támadott rendelkezés tehát nem biztosít több jogosultságot a pénzügyi intézménynek, és nem ró többletterhet a fogyasztóra annál, mint amit az r.Pp. okirati bizonyításra irányuló, továbbá a bizonyítási terhet és kötelezettséget meghatározó r.Pp.
- § rendelkezéseiből, illetve a közjegyzői okirat végrehajtási záradékkal való ellátását, ekként a végrehajtásnak a peres út igénybevétele nélküli elrendelését lehetővé tevő (a szerződéskötéskor a Vht.
- §-ában jelenleg 23/C. §-ában és a közjegyzőkről szóló
- évi XLI. törvény
- §-ában írt) jogszabályi rendelkezésekből egyébként fakad. A támadott kikötés olyan jogszabályi előírásoknak megfelelően került meghatározásra, amelyek összhangban vannak a végrehajtás közjegyzői okirat záradékolás útján való elrendelésének jogszabályi lehetőségével, tehát azzal a jogintézménnyel, amely az Alkotmánybíróság ide vonatkozó határozata értelmében nem alkotmányellenes, a szabályozás nem sérti a tisztességes eljáráshoz való jogot (1423/B/2010.AB. határozat, 1245/B/
- AB határozat), és amely az Európai Unió Bírósága C-32/14-es számú ügyben hozott határozata szerint nem összeegyeztethetetlen a 93/13 EGK irányelv fogyasztóvédelmi követelményeivel. Nem állapítható meg a III. pont második bekezdésében foglalt kikötés tisztességtelensége a Rendelet
- §
(1)bekezdés b) pontja alapján sem. E jogszabály szerint a fogyasztói szerződésben tisztességtelen különösen az a szerződési feltétel, amely kizárólagosan a fogyasztóval szerződő felet jogosítja fel annak megállapítására, hogy teljesítése szerződésszerű-e. A felperes ezen hivatkozása azért alaptalan, mert az idézett jogszabály kizárólag azt tiltja, amikor a fogyasztóval szerződő fél, azaz a bank egyoldalúan jogosult annak megállapítására, hogy saját teljesítése szerződésszerű-e. Jelen esetben a bank nyilvánvalóan nem saját teljesítését vizsgálja, ezért a felhívott rendelkezés alapján a támadott kikötés tisztességtelensége nem állapítható meg. A szerződéskötéskor hatályos
- évi CXII. törvény (Hpt).
- §-a szerint az alperes köteles rendszeresen tájékoztatni a felperest a tartozás alperes által nyilvántartott összegéről, amely ellen a felperes kifogást emelhet, illetve részleges kimutatást kérhet. A tartozás összegének közlésekor az alperes ugyan a saját nyilvántartását veszi alapul, a felperes azonban nincs elzárva - sem a jogviszony fennállása alatt, sem a szerződés felmondását követően - attól, hogy az alperes által közölt adatokat vitassa. A szerződés III. kikötése nem biztosít kizárólagos jogosultságot az alperesnek, ugyanis a felperes vitathatja a tartozás pénzintézet által kimutatott összegét, a felmondás érvényességét és a végrehajtani kért tartozás összegét. A fentiekre tekintettel a törvényszék megalapozottan utasította el a felpereseknek a ténytanúsítvánnyal kapcsolatos szerződési kikötés tisztességtelenségének megállapítására irányuló kereseti kérelmét, ezért az ítélőtábla az rPp.253.§
(2)bekezdése alapján az ítéletet helybenhagyta. Az alaptalanul fellebbező felperes a rPp. 78.§,
(1)bekezdése alapján köteles a 32/2003. (VIII.22.) IM.r. 3.§.
(2)bekezdés a) pont és
(5)bekezdés alapján - ÁFÁ-t is magában foglalóan - megállapított összegű ügyvédi munkadíjból álló másodfokú perköltség alperesek részére, valamint 48.000.- Ft fellebbezési illeték állam javára való megfizetésére. Győr, 2018. október 16. Dr. Világi Erzsébet sk. a tanács elnöke . Sarmon Hedvig sk. Dr. Molnár Andrea sk. előadó bíró bíró A kiadmány hiteléül: kiadó