← Magyarország

Pf.20269/2018/6 – Győri Ítélőtábla

Győri Ítélőtábla Pf.III.20.269/2018/6.szám A Győri Ítélőtábla a pártfogó ügyvéd által képviselt felperesnek az Országos Bírósági Hivatal Jogi Képviseleti Osztálya által képviselt alperes ellen bírósági jogkörben okozott kártérítés iránt indított perében a Veszprémi Törvényszék

  1. június 27-én kelt 7.P.20.152/2017/39/I. számú ítélete ellen az alperes által
  2. és 41., valamint a felperes által
  3. sorszámon benyújtott fellebbezések folytán tárgyaláson kívül - meghozta a következő Ítéletet: Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Megállapítja, hogy a felmerült 456.600,- (Négyszázötvenhatezer-hatszáz) Ft fellebbezési eljárási illetéket az állam viseli; a felperes pártfogó ügyvédjének a másodfokú eljárásban felmerült díja 16 (tizenhat) százalékát az alperes, 84 (nyolcvannégy) százalékát az állam viseli. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy tizenöt napon belül fizessen meg a felperesnek 916.393,- Ft-ot; ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Kötelezte a felperest, hogy tizenöt napon belül fizessen meg az alperesnek 25.200,- Ft perköltséget, valamint az alperest, hogy külön felhívásra fizessen meg 42.039,- Ft szakértői díjat az államnak. Megállapította, hogy a felmerült 407.500,- Ft kereseti illetéket, valamint 220.707,- Ft szakértői díjat az állam viseli, míg a felperes pártfogó ügyvédje díjának 16 százalékát az alperes, 84 százalékát az állam viseli. Határozatának indokolásában rögzítette, hogy felperes
  4. november 3-án kötött kölcsönszerződést az O B Nyrt.-vel, melyet a bank
  5. november 20-án azonnali hatállyal felmondott, majd követelését
  6. április 15-én az O F Zrt.-re engedményezte. A T-né dr. P Á ...i közjegyző által készített közjegyzői okiratba foglalt kölcsönszerződést az engedményes kérelmére
  7. augusztus 4-én a Székesfehérvári Városi Bíróság végrehajtási záradékkal látta el. A bíróság a fennálló tartozást 104.211 CHF tőke, 2.023 CHF ügyleti kamat, 181 CHF kezelési költség, 42,08 CHF késedelmi kamat, valamint
  8. december 13-ától a kifizetés napjáig a tőke után 7,1 százalék ügyleti és 2,83 százalék késedelmi kamat, a lejárt ügyleti kamat és a lejárt kezelési költség után pedig 8,5 százalék késedelmi kamat összegben határozta meg. A felperes (adós) 2011-ben végrehajtás megszüntetése iránti pert indított. T J önálló bírósági végrehajtó a felperes tulajdonát képező Település
  9. helyrajzi számú lakásingatlant
  10. április 4én elárverezte, majd
  11. július 25-én felosztási tervet készített, amelynek alapján a befolyt 14.000.000,- Ft-ból a végrehajtást kérőt mindösszesen 12.215.337,- Ft illette meg. A felosztási terv ellen a felperes (adós) terjesztett elő végrehajtási kifogást; a végrehajtási kifogást a Székesfehérvári Városi Bíróság a
  12. augusztus 30-án kelt 0701-22.Vh.4300/2009/
  13. számú végzésével elutasította; végzését a bíróság megküldte a végrehajtónak, aki nem intézkedett az árverési vételár kiutalása végett.
  14. szeptember 6-án a végrehajtó arról tájékoztatta a városi bíróságot, hogy a felosztási tervben szereplő összegeket azért nem utalta ki, mert az adós a felosztási terv ellen végrehajtási kifogást nyújtott be. A végzés fellebbezés hiányában
  15. szeptember 27-én jogerőre emelkedett, azonban azt a végrehajtást kérő kérelmére a városi bíróság csak
  16. november 7-én látta el jogerősítő záradékkal. A végrehajtó a végrehajtást kérőnek járó összeget
  17. november 18-án utalta át. A felperes tartozása
  18. szeptember 27-én 33.168.925,- Ft, míg
  19. november 8-án 38.989.400,Ft volt. A felperes végleges kereseti kérelmében - hivatkozással az Alaptörvény „Szabadság és felelősség" Rész XXIV. cikk

(1)és
(2)bekezdéseire, valamint a régi Ptk. 339. §
(1)bekezdésére, 355. §
(1)bekezdésére és 359. §
(1)bekezdésére - 5.707.365,- Ft kártérítés megfizetésére kérte az alperes kötelezését. Álláspontja szerint azáltal, hogy a Székesfehérvári Városi Bíróság
  1. szeptember 27én jogerőre emelkedett végzését csak
  2. november 7-én látta el jogerősítő záradékkal, ilyen összegű kárt szenvedett el. Mindamellett, hogy időközben törlesztést nem teljesített, vitatta, hogy az árverés és az árverési vételárnak a végrehajtást kérő részére történő kiutalása közötti időszakban tartozása tőle független okokból, a kedvezőtlen árfolyamváltozás miatt nőtt. Utalt arra, ha a végrehajtó a
  3. szeptember 27-étől számított tizenöt napon belül a végrehajtást kérőnek a végrehajtási költségen túlmenően járó 11.629.437,- Ft-ot átutalta volna, úgy az ekkor fennmaradó tartozása 21.858.705,- Ft lett volna, mely
  4. november 18-ára 27.566.070,- Ft-ra nőtt volna. Az alperes a kereset elutasítását kérte. Hangsúlyozta, hogy a Vht.
  5. § és
  6. §-ai szerint a végrehajtási kifogásnak nincs halasztó hatása. A Vht. 154/A. §
(2)bekezdése értelmében az ingatlan árverése esetén a jogorvoslatot elbíráló bíróság a határozat jogerőre emelkedéséről a végrehajtót tájékoztatja, és részére a határozatot megküldi; ehhez képest a felosztási terv elleni jogorvoslatot szabályozó Vht. 171. §
(4)bekezdése nem tartalmazza, hogy a jogerőről a végrehajtót külön értesíteni kellene. A végrehajtó a felosztási terv elkészítése után már köteles lett volna átutalni az ennek érdekében őt
  1. augusztus 5-én meg is kereső végrehajtást kérőnek járó összeget. A végrehajtó
  2. augusztus 31-én arról is értesült, hogy a városi bíróság a végrehajtási kifogást elutasította. Mindebből következően a végrehajtónak e végzés jogerőre emelkedését nem kellett bevárnia. A végrehajtó egyébként már abból a körülményből is tudott a végzés jogerőre emelkedéséről, hogy fellebbezés esetén azt a régi Pp.
  3. §
(1)bekezdése folytán neki is kézbesíteni kellett volna. Az alperes véleménye szerint nem sértett jogszabályt azzal, hogy az érintett végzés jogerőre emelkedéséről a végrehajtót nem értesítette. Hivatkozott viszont arra, hogy a végrehajtót harminc naponként a bíróság felé értesítési kötelezettség terhelte. Hangsúlyozta továbbá, hogy a végzés jogerőre emelkedésének megállapításával kapcsolatos intézkedése és a felperes tartozásának növekedése között okozati összefüggés nem áll fenn. Az alperes kitért arra, hogy a végrehajtási kifogást elutasító végzés jogerőre emelkedésére vonatkozó értesítést a végrehajtó 2013. november 8-án vette át, így nem lehet a terhére róni, hogy végrehajtást kérő részére járó összeg átutalására csak 2013. november 18-án került sor. Mindebből az következik, hogy felperes kizárólag a 2011. szeptember 28-a és a 2013. november 8-a közötti időszakra és legfeljebb 12.200.000,- Ft vonatkozásában érvényesíthet követelést. Az alperes azzal is érvelt, hogy a régi Ptk. 355. §
(4)bekezdése szerint a kár bekövetkezését csak akkor állíthatná alappal a felperes, ha a magatartásával állítottan összefüggő tartozásnövekedést ténylegesen megfizette volna. A törvényszék abból indult ki, hogy a bírósági jogkörben okozott kár megtérítése iránti igény nem az Alaptörvényen, hanem a régi Ptk. rendelkezésein alapulhat. A felperesre hárult a régi Ptk. 339. §
(1)bekezdése szerinti feltételek, tehát az alperes jogellenes magatartása, a kár és az okozati összefüggés bizonyítása. Azt állította, hogy az alperes bírósága a végrehajtó felosztási terve ellen benyújtott végrehajtási kifogást elbíráló végzése jogerőre emelkedését a jogerő beálltától számított több mint két év elteltével állapította meg, ezért az ingatlana értékesítéséből befolyt árverési vételárat a végrehajtó csak jelentős késedelemmel utalta ki a végrehajtást kérőnek. Az elsőfokú bíróság utalt arra, hogy a felperes releváns tényállításai közül az alperes kizárólag a jogerő megállapításának késedelmével okozati összefüggésben álló tartozásnövekedés bekövetkeztét és annak összegét vitatta; védekezése ugyanakkor azon is alapult, hogy magatartása nem volt jogellenes és nincs okozati összefüggésben a felperes kárával. Az elsőfokú bíróság szerint a Vht. 222. §-ának és 171. §
(4)bekezdésének együttes értelmezéséből látszólag az következik, hogy a végrehajtó intézkedése elleni jogorvoslat halasztó hatálya hiányában a végrehajtónak a felosztási terv ellen benyújtott végrehajtási kifogástól függetlenül kell intézkednie az ingatlan értékesítéséből befolyt vételár kiutalása iránt. A bírósági végrehajtási ügyvitelről és pénzkezelésről szóló 1/2002. (I.17.) IM rendelet (a továbbiakban: VÜSZ.) 47. §
(1)bekezdése azonban arra kötelezi a végrehajtót, hogy a felektől közvetlenül felvett vagy a végrehajtó letéti számlára befizetett összegekből kifizetést attól az időponttól számított tizenöt napon belül teljesítsen, amikor a kifizetés előfeltételei biztosítottak; ilyen feltételként a VÜSZ. kifejezetten a jogorvoslat elbírálását nevesíti. A VÜSZ. 47. §
(2)bekezdése értelmében, ha a kifizetés akadálya az, hogy a végrehajtási ügyben előterjesztett jogorvoslati kérelmet nem bírálták el jogerősen, úgy a végrehajtó a pénzösszeg kezelésének tényét hat hónap elteltével a végrehajtást foganatosító bíróságnak jelzi. Ha a jogorvoslati kérelemről ezt követően sem történik döntés, úgy a végrehajtó harminc naponként újra jelzi a bíróságnak az összeg kezelésének tényét. Mivel tehát e rendelkezések a végrehajtó intézkedésével szembeni jogorvoslat jogerős elbírálásának feltételéhez kötik a végrehajtó által kezelt összegből történő kifizetéseket, alaptalan az alperesnek a jogorvoslat halasztó hatályának hiányán alapuló érvelése. A Székesfehérvári Városi Bíróságnak a felosztási terv ellen benyújtott végrehajtási kifogást elutasító végzése a Vht. 9. §-án keresztül megfelelően irányadó régi Pp. 228. §
(3)bekezdése alapján 2011. szeptember 27-én jogerőre emelkedett. A régi Pp. 230/A. §
(1)bekezdése alapján a bíróságnak a határozat jogerejét a végzés eredeti példányára vezetett záradékkal kellett tanúsítania, e §
(3)bekezdése szerint pedig a jogerő megállapításáról a felet az annak beálltától számított nyolc napon belül értesíteni kell. E rendelkezés megfelelő alkalmazása szerint a jogerő megállapításáról a végrehajtót is értesíteni kell, ami közvetve következik a Vht. 217. §
(2)bekezdéséből, 218. §
(2)bekezdéséből, valamint az alperes saját eljárásából is (végrehajtási kifogást elutasító végzését megküldte a végrehajtónak, és érvelése szerint a végzés elleni fellebbezést is megküldte volna észrevételezésre). A régi Pp., a Vht. és a VÜSZ. rendelkezéseit a józan ész követelményeinek megfelelően nem lehet másként értelmezni, mint úgy, hogy a végrehajtást foganatosító bíróság a végrehajtási kifogás tárgyában hozott végzésének jogerőre emelkedéséről a végrehajtót értesíteni köteles, különösen akkor, ha a végrehajtó további eljárásának jogszabályi feltétele a bíróság jogerős döntése. Tény, hogy a végrehajtó nem tett eleget a VÜSZ. 47. §
(2)bekezdésében foglalt jelzési kötelezettségének, ez azonban az alperest a felelősség alól nem mentesíti, ugyanis saját eljárásának jogszerűsége és a mulasztás felróhatósága a végrehajtó eljárásától független. Az alperes bírósága a
  1. szeptember 6-ai tájékoztatás alapján tudott arról, hogy a végrehajtó az árverési vételár kiutalásával a felosztási terv elleni végrehajtási kifogás jogerős elbírálását bevárja. A törvényszék álláspontja szerint a végrehajtás tárgyát képező tartozás a felperes vagyonának negatív eleme, kára pedig a passzívum növekedésében jelentkezett, függetlenül attól, hogy tartozását (illetve annak az alperes mulasztásával összefüggésben állított növekményét) a végrehajtást kérőnek megfizette-e. A kár összegének meghatározásakor annak volt jelentősége, hogy a Székesfehérvári Városi Bíróság 0701-22.Vh.4300/2009/
  2. számú végzésének jogerőre emelkedésétől számított nyolc napon belüli kiutalást feltételezve milyen összegre csökkent volna a felperes tartozása; ezt az összeget kellett egybevetni a tartozás kiutaláskori tényleges összegével. A perben kirendelt T I igazságügyi könyvszakértő nem vitatott szakvéleménye alapján a felperes teljes tartozása
  3. október 11-én 33.683.067,- Ft volt, és amennyiben
  4. október 12-én a végrehajtó kiutalja a végrehajtást kérőnek járó 11.629.437,- Ft-ot, úgy a tartozás 21.858.705,- Ft lett volna, mely
  5. november 18-ára 26.649.131,- Ft-ra emelkedett volna. Ehhez képest a felperes tényleges tartozása
  6. november 18-án 39.297.957,- Ft volt, amiből 11.629.437,- Ft-ot levonva 27.566.070,- Ft adódik. A felperes kára tehát
  7. november 18-án fennálló hipotetikus tartozásának és annak az összegnek a különbözete, melyre a tényleges tartozás e napon az árverési vételár kiutalása folytán csökkent. Az elsőfokú bíróság rámutatott arra, hogy felperes teljes tartozása az alperes bíróságának jogszerű eljárása mellett sem szűnt volna meg, a befolyó 11.629.437,- Ft csak a költségek és a késedelmi kamattartozás egy részének kiegyenlítésére volt elegendő, így a kár kizárólag a késedelmi kamattartozás különbözeteként 916.939,- Ft-ban határozható meg. Mivel a felperes teljes tartozása a
  8. október 12-én történő utalással sem lett volna kiegyenlíthető, a tartozás ezen időpontot követő növekedése nem áll teljes egészében az alperes jogellenes magatartásával összefüggésben. Az elsőfokú ítélet rögzítette azt is, hogy a bíróság a felperesnek a végrehajtó iratainak beszerzése iránti indítványát elutasította, mivel az a perben nem releváns tény bizonyítására irányult. A felperes nyugdíjára vezetett végrehajtás tényének bizonyítása pedig amiatt volt szükségtelen, mert az alperes által okozott kárt nem a nyugdíjból behajtott összeg képezi. Az ítélet ellen mindkét fél fellebbezett. Az alperes az ítélet megváltoztatását akként kérte, hogy a másodfokú bíróság a keresetet teljes egészében utasítsa el. Mindenekelőtt jogellenes magatartása hiányával érvelt. Véleménye szerint a Vht. 154/A. §
(2)bekezdésének a Vht. 171. §
(4)bekezdésével és 222. §-ával való egybevetése alapján az következik, hogy a határozat jogerőre emelkedéséről a bíróság értesítési kötelezettsége annak függvénye, hogy maga a Vht. a jogerős határozathoz milyen jogkövetkezményt fűz. A Vht. 154/A. §
(1)bekezdése úgy rendelkezik, hogy az árverezett ingatlant az adósnak az e tárgyban benyújtott végrehajtási kifogást elbíráló határozat jogerőre emelkedését követő tizenöt napon belül ki kell ürítenie; e határozat jogerőre emelkedéséről a Vht. 154/A. §
(2)bekezdése alapján a bíróság tájékoztatja a végrehajtót, és részére a határozatot megküldi. A Vht. 171. §
(4)bekezdése a felosztási terv elleni végrehajtási kifogás kapcsán ugyanakkor nem írja elő, hogy a végzés jogerőre emelkedéséről a végrehajtót külön értesíteni kell. Ennek indoka nyilvánvalóan az, hogy a jogorvoslatnak nincs halasztó hatálya, vagyis a Vht.
  1. §-ának általános szabálya érvényesül. Az alperes azzal is érvelt, hogy eljárását a Vht. és a régi Pp. alapján, nem pedig a végrehajtó számára kötelezettségeket meghatározó VÜSZ. szerint folytatta le. A VÜSZ.
  2. §
(1)bekezdése pedig a kifizetés előfeltételei között nem kifejezetten nevesíti a jogorvoslat elbírálását, hanem azt példálózóan említi meg, míg e §
(2)bekezdésének a kifizetés akadályaként a jogorvoslati kérelemre vonatkozó rendelkezése csak a jogorvoslati kérelemről való döntést rögzíti, mint amelynek hiányában a végrehajtónak jelzési kötelezettsége támad. Az pedig megállapítható, hogy a jogorvoslati kérelemről, a végrehajtási kifogásról a városi bíróság döntött, és e végzését a végrehajtónak megküldte. Az alperes szerint a végrehajtási kifogást elutasító végzés kézhezvételét követően a végrehajtónak a kifizetésről intézkednie kellett volna, ha pedig úgy ítéli meg, hogy a kifizetés teljesítéséhez a felosztási terv ellen benyújtott, nem halasztó hatályú végrehajtási kifogás jogerős elbírálása szükséges, úgy erre a bíróság figyelmét határozottan fel kellett volna hívnia. Előadta azt is, hogy régi Pp. 228. §
(4)bekezdéséből következőn a bíróság határozatai ellen benyújtott fellebbezések általában halasztó hatályúak, és a határozat jogerőre emelkedése a felek tájékoztatása nélkül joghatást sem tud kiváltani. Mivel jelen esetben a felosztási terv ellen benyújtott végrehajtási kifogásnak halasztó hatálya nincs, jogellenes mulasztására a régi Pp. felhívott rendelkezései alapján sem lehet következtetést vonni. Az alperes hivatkozott arra is, hogy a régi Ptk. 355. §
(4)bekezdéséből következően a kártérítési jogviszonyt a kár bekövetkezése keletkezteti, a felperes vagyonában azonban értékcsökkenést kizárólag a kárként állított összeg tényleges megfizetése eredményezhet. Utalt az EBH 2006.
  1. számon megjelent eseti döntésre, miszerint ha az adóhatóság a jogtalanul visszaigényelt általános forgalmi adó miatt a gazdálkodó szervezetet az adótartozás megfizetésére kötelezi, úgy a kár nem a jogerős határozat meghozatalakor, hanem a tényleges teljesítéskor következik be. Hivatkozott a Fővárosi Ítélőtábla 6.Pf.21.125/2017/5-II. számú ítéletére is, amely kifejtette, hogy „a felperes ingatlanának az illetéktartozás behajtása érdekében történt lefoglalása és a végrehajtási jog bejegyzése az ingatlan-nyilvántartásba önmagában nem minősül kárnak, mert a lefoglalás és a végrehajtási jog bejegyzése nem eredményez a felperes vagyonában értékcsökkenést; értékcsökkenés akkor következik be, ha a felperes önként teljesíti az illetéktartozását, vagy azt a végrehajtási eljárásban behajtják a felperes vagyonából". Az alperes kifejtette végül azt is, hogy az elsőfokú bíróság az okozati összefüggésre is tévesen vont következtetést, hiszen a felperes késedelmi kamatfizetési kötelezettségét szerződésszegése, a kölcsön visszafizetésére vonatkozó kötelezettség megsértése idézte elő. A késedelmi kamattartozás növekedése a károkozás szempontjából nem csupán hipotetikus, hanem a teljesítés elmulasztása és az árfolyamváltozás miatt a keresetlevél benyújtásakor a felperes által állított kár már „el is enyészett", mivel az ekkor fennálló kamattartozás lényegesen meghaladta azt az összeget, amellyel az árverési vételár tényleges jóváírásának időpontjában többet kellett volna a felperesnek megfizetnie. A kamat növekedése a felperes szerződésszegésén kívül az árfolyamváltozásból is adódott, ami tőle ugyancsak független. A felperes az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását úgy kérte, hogy az ítélőtábla az alperest terhelő marasztalási összeget 5.707.365,- Ft-ra emelje fel; másodlagosan az ítélet hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróságnak a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasítását kérte. Vitatta az ítéletnek azt a következtetését, hogy kára a
  2. november 18-án fennálló hipotetikus tartozása és annak az összegnek a különbözete, amelyre a tényleges tartozás az árverési vételár kiutalása következtében csökkent. A törvényszék figyelmen kívül hagyta ugyanis azt, hogy nyugdíja fele összegét folyamatosan letiltották, ami azonban lényeges körülmény, hiszen az így behajtott összeggel kárának mértéke csak nőtt. Változatlanul állította, hogy kára a
  3. október 12-én fennálló 39.297.957,- Ft, valamint a
  4. november 18-ai 33.683.067,- Ft teljes tartozás különbözete, azaz 5.614.890,- Ft. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság nem adott helyt a végrehajtói iratok beszerzése iránti bizonyítási indítványának. Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének a keresetet elutasító rendelkezése helybenhagyását kérte. Hivatkozott arra, hogy a felperes nyugdíjára vezetett végrehajtás összege az érvényesíteni kívánt kárnak nem volt része, arra nézve a felperes semmilyen tényállítást nem tett, a fellebbezésben pedig az említett új tény állítására a régi Pp.
  5. §
(1)bekezdése alapján nincs lehetőség. A fellebbezések alaptalanok. Az ítélőtábla megítélése szerint az elsőfokú bíróság a per eldöntéséhez szükséges körben a tényállást helyesen állapította meg, és érdemben helytálló döntést hozott; a másodfokú bíróság jogi érveit is túlnyomórészt osztja. A Vht. 171. §
(4)bekezdése és
  1. §-a alapján a felosztási terv elleni végrehajtási kifogásnak halasztó hatálya nincs. Az adott esetben a VÜSZ.
  2. §
(1)bekezdése sem írta felül e rendelkezéseket. A kifizetés előfeltételeként ugyanis - ellentétben a törvényszék álláspontjával csak annak a jogorvoslatnak az elbírálása jöhet számításba, amelynek a törvény erejénél fogva halasztó hatálya van. Ilyen szabályt tartalmaz például a Vht. 2012. szeptember 1-jétől hatályos 154/B. §-ának
(2)bekezdése: az
(1)bekezdésben foglalt feltételek esetén az adóst kérelmére az árverési vételár meghatározott százaléka akkor illeti meg, ha a végrehajtónak a kifizetés feltételeinek fennállását jegyzőkönyvben rögzítő, és a feleknek kézbesített intézkedése elleni kifogást jogerősen elbírálták - ez esetben a végrehajtási költségek és a követelés kielégítésére a kifizetés után fennmaradó összeg használható fel. Mindebből fakadóan a végrehajtónak az árverési vételár kiutalásához nem kellett volna bevárnia a felosztási tervvel szembeni végrehajtási kifogás jogerős elbírálását, ugyanakkor a Székesfehérvári Városi Bíróságnak a
  1. szeptember 6-ai tájékoztatás alapján tudnia kellett, hogy a végrehajtó kifizetést csak a végrehajtási kifogás végleges elbírálása után teljesít. Tévesen hivatkozott az alperes arra, miszerint a határozat jogerőre emelkedéséről a bíróság értesítési kötelezettsége annak függvénye, hogy a Vht. a jogerős határozathoz milyen jogkövetkezményt fűz, azaz hogy a határozat jogerőre emelkedése a felek tájékoztatása nélkül válthat-e ki joghatást. A Vht.
  2. §-án keresztül megfelelően irányadó régi Pp. 230/A. §
(1)és
(3)bekezdései ugyanis attól függetlenül teszik a bíróság kötelezettségévé, hogy a határozat jogerejét annak eredeti példányára vezetett záradékkal tanúsítsa, a jogerő megállapításáról pedig a felet a jogerő beálltától számított nyolc napon belül értesítse, hogy az adott határozattal szembeni jogorvoslat halasztó hatályú-e. Így például előzetesen végrehajtható a régi Pp. 156. §
(8)bekezdése értelmében az ideiglenes intézkedésről rendelkező végzés, vagy a régi Pp.
  1. § -a szerinti tartalmú ítélet, azonban ez a bíróságnak a jogerő beálltára vonatkozó értesítési kötelezettségét nem érinti. A Székesfehérvári Városi Bíróság kötelezettsége lett volna tehát a jogerő
  2. szeptember 27-ei beálltától számított nyolc napon belül a jogerő megállapításáról a feleket - és az elsőfokú bíróság ítéletében írtak szerint a végrehajtót - értesíteni, ráadásul előreláthatta azt, hogy a végrehajtó a végrehajtást kérő részére kifizetést csak ezt követően teljesít; ekként az alperes bíróságának mulasztása és a felperes kára között szerves kapcsolat mutatható ki. A régi Ptk.
  3. §
(1)bekezdése értelmében a kártérítés a károsodás bekövetkeztekor nyomban esedékes. Az adott esetben a károsodás időpontja az alperes károkozó magatartásának, azaz mulasztásának megszűnéséhez igazodik, a kár pedig a felperes tartozásának a mulasztással okokozati összefüggésben álló növekedésében manifesztálódott. Az ítélőtábla ennek kapcsán maradéktalanul osztja az elsőfokú bíróságnak azt az álláspontját, hogy a kár valamely passzívum növekedésében is jelentkezhet, és a kártérítés esedékessége nem függ attól, hogy tartozását - részben vagy egészben - a felperes a végrehatást kérőnek megfizette-e. A másodfokú bíróság rámutat arra is, hogy az alperes bírósága tudott a felperes által indított végrehajtás megszüntetése iránti perről (a végrehajtási ügy iratai között fellelhető a Székesfehérvári Városi Bíróság
  1. január 27-én meghozott 8.P.22.297/2011/
  2. számú ítélete), így arról, hogy a felperes a végrehajtást kérővel szemben fennálló tartozását jogalap nélkülinek tartja, azt megfizetni nem kívánja. Az alperes tehát nem csupán a hosszabb ideje fennálló és jelentős összeget kitevő tartozás folytán, hanem emiatt sem számíthatott arra, hogy a végrehajtást kérő követelése a felperes önkéntes teljesítésével megtérül. Tény végül az, hogy a forintnak a CHF-hez viszonyított árfolyama az érintett időszakban romlott, azonban az árfolyam számottevő változása már 2008-tól megfigyelhető volt, másrészt pedig e körülmény az alperes mentesülését nem eredményezheti. A felperes fellebbezésének érvei kapcsán az ítélőtábla kiemeli, hogy a felperes a
  3. május 17-én megtartott tárgyaláson úgy nyilatkozott, miszerint
  4. szeptember 27-e és
  5. november 18-a között törlesztést nem teljesített, tartozásának összege ilyen drasztikusan kizárólag az árfolyamváltozás miatt nőtt meg (Veszprémi Törvényszék 7.P.20.152/2017/
  6. számú jegyzőkönyv
  7. oldala). A felperes T I igazságügyi könyvszakértő szakvéleményének alapját képező számítást nem vitatta, és arra kizárólag annyiban tett észrevételt, miszerint álláspontja szerint tartozásának növekedése teljes egészében ok-okozati összefüggésben áll az alperes bíróságának mulasztásával. A felperes csupán a
  8. június 27-én megtartott tárgyaláson, közvetlenül annak berekesztését megelőzően utalt arra, hogy öregségi nyugdíjára is megindult a végrehajtás, amit ha a bíróság szükségesnek tart, igazolni tud (Veszprémi Törvényszék 7.P.20.152/2017/
  9. számú jegyzőkönyv
  10. oldala), azonban arra vonatkozó előadást egyáltalán nem tett, hogy ennek a kárösszeg vonatkozásában mennyiben van jelentősége. Az említett új tény állítására viszont a fellebbezésben a régi Pp.
  11. §
(1)bekezdésének sérelme nélkül nem kerülhetett sor. Mindemellett a másodfokú bíróság hangsúlyozza, a törvényszék ítéletének a kár összegére vonatkozó megállapításait teljes egészében osztja, azokat megismételni nem kívánja. Az ítélőtábla a fentiek alapján az elsőfokú bíróság ítéletét a régi Pp. 253. §
(2)bekezdésére utalással hagyta helyben. A felmerült 456.600,- Ft fellebbezési eljárási illetéket - figyelemmel a felperes részére engedélyezett teljes személyes költségmentességre, valamint az alperes illetékmentességére - a régi Pp. 84. §
(1)bekezdése, az illetékekről szóló
  1. évi XCIII. törvény
  2. §
(1)bekezdésének c) pontja, 39. §
(1)bekezdése, 46. §
(1)bekezdése, 56. §
(1)bekezdése, valamint a költségmentesség alkalmazásáról a bírósági eljárásban című 6/
  1. (VI.26.) IM rendelet
  2. §-a folytán az állam viseli. 5.707.365,- Ft fellebbezési pertárgy érték alapulvételével a régi Pp.
  3. §
(1)bekezdésének b) pontjára, 86. §
(2)bekezdésére és 87. §
(2)bekezdésére, valamint a jogi segítségnyújtásról szóló 2003. évi LXXX. törvény 11/A. §
(1)-
(3)bekezdéseire utalással azt állapította meg, hogy a felperes pártfogó ügyvédjének a másodfokú eljárásban felmerült díja 16 százalékát az alperes, 84 százalékát pedig az állam viseli. Győr,
  1. november
  2. Dr. Világi Erzsébet sk. a tanács elnöke A kiadmány hiteléül: Dr. Szabó Péter sk. . Sarmon Hedvig sk. előadó bíró bíró kiadó

🔗 Hivatalos forráshoz

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.