Pf.20205/2007/3 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdését, a 78. §

(1)és

(2)bekezdését, valamint 80. §

(1)és

(2)bekezdésében foglaltakat. Mindezek alapján tényként állapította meg, hogy a felperes nem adott kifejezett hozzájáruló nyilatkozatot képmásai megjelentetéséhez, azonban a bíróság a köztudomásra hagyatkozva megállapította, hogy a felperes korábban önként széleskörű nyilvánosságot vállalt, és egyetlen alkalommal sem tiltakozott képmása megjelentetése miatt. Kifejtette az elsőfokú bíróság, hogy a felperes a fogalom jogilag releváns értelmében nem minősíthető közszereplőnek, azonban korábban önként vállaltan, majd a büntetőeljárások során részben kényszerű módon a társadalom meghatározó számú tagja előtt ismertté vált. Így az alperesi lapnak nem kellett azzal számolnia, hogy ha a felperesről fényképfelvételeket közöl, az a felperes számára jogsérelmet jelent. A felperes korábbi magatartása kifejezetten a nyilvánosságot kereső volt. Ez a körülmény illetve, hogy a felperes jelentős körben ismert volt, szükségtelenné tették a hozzájáruló nyilatkozat beszerzését, így a képmás egyszerű közlése folytán a jogsérelem kizárt. A ...-i alperesi cikk egyetlen valótlan tényt tartalmazott, ami a ... nevű férfi cellatársi mivoltát érintette. Ez önmagában a felperes számára jóhírnév sértő nem lehetett, személyiségének megítélését egyáltalán nem érintette. Az a tény közömbös a felperes jóhírneve szempontjából, hogy melyik büntetés-végrehajtási intézetben helyezték el. A kóser étellel kapcsolatos közlés szükségtelen és felesleges újságírói fordulat, de sem jóhírnév, sem más személyiségi jogsérelem megvalósítására nem alkalmas. Szubjektíve sérthette a felperest a vallási előírás ilyen közegben való említése, azonban a cikk teljes tartalmához mérten objektíve sértő tartalmat nem hordozott, így a személyiségi jogsérelem nem merülhetett fel. A ...-i írásban foglaltak tekintetében elsősorban a cikk alapját képező jegyzőkönyvre volt figyelemmel az elsőfokú bíróság. Kiemelte, hogy a jegyzőkönyv

1. oldalán rögzítettek szerint a felperes egyértelműen elismerte, hogy kívánta a felesége szeretőjének megölését. Tehát a felperes akarata kiterjedt a halálos eredmény bekövetkezésére. Ezen akarat releváns jogi értékelése a büntetőjogra tartozik, amelynek alkalmazásával a büntetőbíróság fog dönteni a felperessel szembeni vádról. Az emberöléssel kapcsolatos emberi magatartások a legsúlyosabb olyan cselekvések közé tartoznak, amelyeket a jog szankcionál. A felperes büntetőeljárás során tett nyilatkozata olyan jelentős súlyú, hogy a cikkben tapasztalható hangsúlyeltolódások miatt jogvédelem nem illetheti meg a felperest a jóhírnév sérelmével kapcsolatban. A hangsúlyeltolódások abban nyilvánultak meg, hogy a vallomás során a felperes felesége életének kioltásával kapcsolatban többször hangoztatta, hogy ez csak a saját gondolata volt, és komoly szándék nem párosult hozzá. Ezt a tényezőt ténylegesen nem közölte a lap, azonban a fentieket figyelembe véve ez jogsértő nem lehet. Mindezek alapján a felperes keresetét elutasította. Megjegyezte azt is az elsőfokú bíróság, hogy a felperes által hivatkozott körülmények nem lettek volna alkalmasak kártérítés megállapítására, mivel a felperes emberi kapcsolatainak romlása, üzleti lehetőségeinek beszűkülése alapvetően a fogva tartásnak tudható be. Arra is rámutatott, hogy az előzetes letartóztatás helye, az egyes cellatársak meghatározása, a büntetés-végrehajtási intézet biztonsági feladatai körébe és az illetékes szerv diszkrecionális jogkörébe tartozik. A perköltség viseléséről a Pp.
2. §

(1)bekezdése szerint határozott. Az elsőfokú ítélet ellen a felperes nyújtott be fellebbezést, amelyben annak megváltoztatását, az alperes a további jogsértéstől való eltiltását 200.000 forint nem vagyoni kártérítés és késedelmi kamata megfizetésében történő marasztalását kérte. Fellebbezése indokolásában a jóhírnév sérelmével kapcsolatosan azt fejtette ki, hogy a jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy egy újság egy nyomozati szakaszban levő büntetőeljárás során a gyanúsított vallomásának egy részét, vagy egészét nyilvánosságra hozza. Ez az eljárás ellentétes az ártatlanság vélelmének és a büntetőeljárásról szóló törvénynek a nyilvánosság tájékoztatására vonatkozó rendelkezésével. Megállapítható volt, hogy sem a nyomozó hatóság, sem az ügyészség nem adott hivatalos tájékoztatást a kihallgatáson elhangzottakról. A nyomozást pedig nem bűncselekmény, hanem gyanúsított hiányában szüntették meg. Feltehető, hogy az alperesi lap bűncselekmény útján jutott a jegyzőkönyv birtokába. Önmagában ez az alperesi magatartás jogszabálysértő, mivel a büntetőeljárásról történő tájékoztatás nem terjedhet túl a tények közlésén és a büntetőeljárás aktualitásán. A felperes megítélése szerint az alperes jogszabálysértő magatartását nem mentesíti az, hogy a nyomozó hatóság valóban meggyanúsította a felperest a cselekmény elkövetésével, a kihallgatásokon elhangzottakról a jogszabályok értelmében csak a nyomozó hatóság erre felhatalmazott munkatársa adhat a nyilvánosság számára tájékoztatást. A ...-i cikkel kapcsolatban kifogásolta, hogy a vallomásából ragadtak ki részleteket, emellett azonban nem közölték a megítélését befolyásoló fontos tényeket, így eltorzították a vallomás eredeti tartalmát, tehát hamis színben tüntették fel a valóságot. Sérelmezte azt is, hogy az elsőfokú bíróság nem az objektív tényeket vizsgálta, hanem befolyásolta a felperesről a sajtó által kialakított kép. A jóhírnév sérelemmel kapcsolatos igény vonatkozásában nem adta tényleges indokát, hogy a sérelem miért nem valósult meg. Képmás védelméhez fűződő személyiségi joga megsértése iránti igény tekintetében hivatkozott arra, hogy a bírói gyakorlat egyértelmű, miszerint minden egyes fényképfelvétel megjelenítéséhez a sajtónak az érintett személy hozzájárulását kell kérnie. Az elsőfokú bíróság ítélete szerinti önként vállalt nyilvánosság, illetve a kényszerű nyilvánosság a büntetőeljárások során, nem jelenti a felperes részéről a joglemondást. A nyilvánosság kényszerű vállalása kifejezés álláspontja szerint sérti a polgári jog, a személyiségi jog alapvető elveit. Egy adott személy képmásának közléséhez mindig az érintett kifejezett vagy hallgatólagos hozzájárulása szükséges. Jelen esetben azonban erről nem volt szó, hiszen a közlést a megjelenés előtt kifejezetten megtiltotta. Szemének kitakarása pedig nem jelentette azt, hogy ne lenne egyértelműen felismerhető a fényképen a szélesebb olvasóközönség számára. Az a magatartás, miszerint az alperes azt követően, hogy tudomást szerzett a felperes ellene indított peréről és ezt követően ismét bemutatta a felperes képmását, nem támasztható alá azzal, hogy korábban a felperes vállalta a nyilvánosságot. Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §

(3)bekezdése szerint csupán a fellebbezési kérelem és ellenkérelem korlátai között bírálhatta felül. Ebben a körben eljárva megállapította, hogy a felperes fellebbezése részben alapos. Az Alkotmány 61. §

(2)bekezdése elismeri és védi a sajtó szabadságát, az 59. §

(1)bekezdése szerint pedig mindenkit megillet a jóhírnév védelméhez való jog. A sajtóról szóló

1. évi II. törvény értelmében az Alkotmányban biztosított sajtószabadság mindenkinek jogot ad arra, hogy nézeteit a sajtó útján közölje, kifejthesse, azonban a
2. §

(1)bekezdése akként rendelkezik, hogy a sajtószabadság gyakorlása nem járhat mások személyhez fűződő jogainak sérelmével. Az elsőfokú bíróság ítélete indokolásában a felperes által a perben érvényesített igény tekintetében helyesen utalt a Ptk. 75.,

1. és
2. §-ában foglaltakra. A Fővárosi Ítélőtábla azonban kiemeli azt, hogy a Ptk.
3. §-a alapján a képmás a törvény védelme alatt áll, az azzal kapcsolatos bármilyen visszaélés tilos. A Ptk. rendelkezései szerint az engedély alapján készített fényképfelvételt jogszerűen csak az engedélynek megfelelően, az engedély által megszabott keretek között lehet felhasználni. A képmás nyilvánosságra hozataláról kizárólag a felvételen szereplő személy jogosult dönteni, a felhasználáshoz adott engedély a Ptk.
4. §

(3)bekezdéséből következően kiterjesztően nem értelmezhető. Egy fénykép közzétételének jogszerűségéhez az szükséges, hogy nemcsak a felvétel készítéséhez, hanem annak felhasználásához is rendelkezésre álljon a jogosult kifejezett és határozott hozzájárulása. Képmással való visszaélésnek minősül az engedéllyel készült felvétel rendeltetésétől eltérő célú felhasználása is. A Legfelsőbb Bíróság is úgy foglalt állást egyik döntésében (BH.1995/632.), hogy a korábban adott hozzájárulás alapján felhasznált fénykép újbóli, hozzájárulás nélküli közzététele önmagában is jogsértést valósít meg. A Fővárosi Ítélőtábla arra is utal, hogy bűnügyi tudósítás illusztrációjaként még a közszereplést vállaló személy képmása sem hozható engedély nélkül nyilvánosságra. A másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy a felperes nem tekinthető közszereplőnek. Mindezeknek meglelően minden egyes nyilvánosságra hozatal, megjelentetés esetén vizsgálni kell a fénykép közzétételének jogszerűségét, amennyiben azt az érintett sérelmezi. A peres felek között nem volt vitatott a perben, hogy a felperes nem adott hozzájárulást a fényképek megjelentetéséhez. Erre figyelemmel az alperes a ...-i, ...-jei, valamint a ...-i cikkekhez felhasznált felperesi fényképeket jogosulatlanul tette közzé. Ezt a jogsérelmet nem zárja ki az, hogy korábban a felperes önként vállalta a nyilvánosságot, illetve büntetőeljárások során közzétételre került a fényképe, tekintettel a korábban már kifejtettekre. Ennek alapján a másodfokú bíróság a Ptk. 84. §

(1)bekezdésének a) pontja szerint megállapította a képmás védelméhez fűződő személyiségi jog megsértését és a Ptk. 84. §

(1)bekezdésének b) pontja alapján rendelkezett az alperes eltiltásra kötelezéséről. A jóhírnév sértés tekintetében a másodfokú bíróság a következőket emeli ki. A személyhez fűződő jogi perekben is alkalmazandó a Legfelsőbb Bíróság PK

1. számú állásfoglalása, amely szerint nem valósít meg jogsértést a sajtószerv, ha valamely büntetőeljárás jogerős befejezése előtt a valóságnak megfelelően tájékoztatja olvasóit a vádirat tartalmáról, a nyilvános tárgyalás vagy a nem jogerős büntető bírósági ítéletről. A sajtóközlemény kifogásolt tényállításának valóságát a sajtószerv köteles bizonyítani, azonban nem terheli a valóság bizonyításának a kötelezettsége abban az esetben, ha a valóságnak megfelelően közli a vádirat, a büntető bírósági tárgyalás, illetve a nem jogerős büntető bírósági ítélet tartalmát. A másodfokú bíróság hangsúlyozza, hogy nincsen olyan jogszabályi rendelkezés, amely tilalmazná vagy korlátozná azt, hogy a sajtó tájékoztatást adjon egy folyamatban levő büntetőeljárásról még a jogerős ítélet előtt, így amennyiben a büntetőeljárás anyagát a sajtóközlemény valósághűen ismerteti, a sajtószerv nem valósít meg jogsértést. Ebben az esetben a sajtószervvel szemben az az elvárás, hogy a tényeknek megfelelően tükrözze a büntetőügy anyagát, a tájékoztatása nem fejezhet ki előzetes ítéletmondást, nem jelölheti meg befejezett tényként az adott bűncselekményt, és elkövetőként sem határozhatja meg azt a személyt, akit ezzel csupán még vádolnak. Ezen rendelkezéseknek és az e körben kialakult bírói gyakorlatnak megfelelően azt kellett értékelnie a másodfokú bíróságnak, hogy a perbeli cikkek büntető ügyről szóló tájékoztatása a valóságnak megfelelő volt-e. Ebben a vonatkozásban a másodfokú bíróság teljes körűen egyetértett az elsőfokú bírósággal, hogy a perben becsatolt jegyzőkönyvben rögzített felperesi vallomás tartalmával megegyező volt az alperesi lap tudósítása, a felperesi vallomásból idézőjelbe tett részleteket ismertetett, amely egyezett a jegyzőkönyv szövegével. Ennek megfelelően a perbeli cikkek a büntetőügy tényleges állásával teljes összhangban álltak, hitelesen és félre nem érthető módon tudósítottak a folyamatban levő büntetőeljárásról, a büntetőeljárás alapjául szolgáló tényállástól nem tértek el. Tehát a cikkek megfeleltek a sajtószervvel szemben támasztott követelménynek, miszerint tényszerűen köteles tájékoztatni a büntetőeljárás állásáról. Ennek megfelelően az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy a felperes által sérelmezett cikkekben nem szerepelt olyan közlés, amely a jóhírnév védelméhez fűződő személyiségi jog megsértésének megállapítására alapot adott volna, erre figyelemmel pedig a jogkövetkezmények sem voltak alkalmazhatók. A képmás védelméhez fűződő személyiségi jog jogkövetkezményeként a nem vagyoni kártérítési igényt sem találta alaposnak a másodfokú bíróság, ugyanis a felperes személye az elsőfokú ítélet megállapításának megfelelően az olvasóközönség széles körében közismertté vált, egyrészt az ellene folytatott büntetőeljárásokkal kapcsolatban, másrészt pedig egyéb tevékenységével összefüggésben. A sajtószervek tudósításai folytán nem csupán a személye vált ismertté, hanem fényképe is több helyen megjelent, amihez korábban ő maga is hozzájárult. Az így ismertté vált fényképek ismételt közzététele önmagában nem okozhatott hátrányt a felperes számára, személye hátrányos megítélésének alakulása nem hozható okozati összefüggésbe képmása közzétételével, mivel az ellene folyamatban volt, illetve folyamatban levő büntetőeljárások ténye az, ami személyének megítélését befolyásolta, nem a sérelmezett fotók közzététele. Mindezek alapján a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp.
2. §

(2)bekezdése szerint részben megváltoztatta és megállapította a felperes képmás védelméhez fűződő személyiségi jogai megsértését, egyebekben pedig az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta annak helyes indokai alapján. Az elsőfokú és a fellebbezési eljárásban felmerült költségről a másodfokú bíróság a Pp. 239. §-án keresztül érvényesülő Pp. 81. §

(1)bekezdése, a 6/

1. (VI. 26.) IM rendelet
2. §

(2)bekezdése és a 32/

1. (VIII. 22.) IM rendelet
2. §-a szerint határozott. Budapest,
3. június
4. Kizmanné dr. Oszkó Marianne s. k. a tanács elnöke Böszörményiné dr. Kovács Katalin s. k.. Rutkai Éva s. k. előadó bíró A kiadmány hiteléül: tisztviselő bíró