Bf.32/2018/6 – Pécsi Ítélőtábla

(1)bekezdés c) pontja szerint minősül. A feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját 25 (huszonöt) évben állapítja meg. A vádlottal szemben 25.500 (huszonötezer-ötszáz) forint erejéig vagyonelkobzást rendel el. A lefoglalt bűnjelek közül 1 db fehér trikó lefoglalását is megszünteti és megsemmisíteni rendeli. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. A kiszabott szabadságvesztés tartamába a

1. évi április hó
2. napjától a
3. évi január hó
4. napjáig előzetes fogvatartásban töltött időt továbbmenően beszámítja. Indokolás A Pécsi Törvényszék 7.B.195/2017/
5. számú ítéletével vádlott büntetőjogi felelősségét a Büntető Törvénykönyvről szóló
6. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 160.§

(1)bekezdésében meghatározott és a

(2)bekezdés

1. b)és
2. k)pontjai szerint minősülő emberölés bűntettében, valamint a Btk. 346.§

(1)bekezdésének a) pontjában meghatározott okirattal visszaélés vétségében állapította meg. Ezért halmazati büntetésül életfogytig tartó szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztés végrehajtási fokozatát fegyházban, míg a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját 30 évben határozta meg. A szabadságvesztésbe beszámította a

1. évi március hó
2. napjától előzetes fogvatartásban töltött időt. Rendelkezett a lefoglalt bűnjelekről, továbbá az eljárás során felmerült bűnügyi költség viseléséről. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a vádlott és védője elsősorban az életi elleni cselekmény eltérő, a Btk. 160.§

(1)bekezdésében meghatározott és a

(2)bekezdés k) pontja szerint minősülő emberölés bűntettekénti minősítése, valamint a büntetés enyhítése végett fellebbezett. A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség átiratában, továbbá a nyilvános ülésen jelen lévő képviselője útján a tényállás kiegészítésére, illetőleg helyesbítésére, a közbizalom elleni bűncselekménynek a Btk. 346.§

(1)bekezdés c) pontja szerinti minősítésére, a vádlottal szemben 25.500 forint erejéig vagyonelkobzás elrendelésére, míg egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására tett indítványt. A vádlott a nyilvános ülésen jogorvoslati nyilatkozatát részben módosítva elsősorban az élet elleni cselekmény eltérő minősítését és a büntetés enyhítését, míg másodsorban a tisztességes eljáráshoz való jogának sérelme okán az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására történő utasítását indítványozta. A védő a nyilvános ülésen jogorvoslati nyilatkozatával egyező tartalommal szólalt fel. Az elsőfokú bíróság ítéletének kihirdetését követően, 2018. év július hó 1. napján hatályba lépett a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.), melynek rendelkezéseit a Be. 868.§

(1)bekezdése értelmében - bizonyos kivételekkel - a hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell. Hangsúlyozandó azonban, hogy a Be. 870.§

(1)bekezdése alapján a törvény hatálybalépésekor folyamatban lévő büntetőeljárásban az ezt megelőzően, a korábbi jogszabály szerint végzett eljárási cselekmény akkor is érvényes, ha ezt a Be. másként szabályozza. Ennek megfelelően a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság fellebbezésekkel sérelmezett ítéletét a Be. 590.§

(1)bekezdése alapján az azt megelőző bírósági eljárással együtt bírálta felül. A felülbírálat a Be. 590.§

(2)bekezdése értelmében kiterjedt az ítélet megalapozottságára, a bűnösség megállapítására, a bűncselekmény minősítésére, a büntetés kiszabására és az intézkedés alkalmazására vonatkozó rendelkezésekre, az indokolás helyességére és az eljárási szabályok megtartására, illetve - a Be. 590.§

(7)bekezdése szerint hivatalból - az egyszerűsített felülvizsgálat tárgyát képező kérdésekre is. Ennek során a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást a Be. 593.§

(1)bekezdésének a) pontjára figyelemmel - az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítást érintő ügyiratok tartalma és ténybeli következtetés alapján az alábbiak szerint egészítette ki, illetve helyesbítette: Mellőzi az ítélet

1. oldalának utolsó bekezdésében foglalt elítélésre történő utalást, miután az nem a vádlottra, hanem édesapjára vonatkozik. Megállapítja, hogy a vádlott által okozott, összesen 133.395 forint kárból a lefoglalással és a sértett örökösének történő kiadással 107.895 forint megtérült, míg 25.500 forint nem térült meg, ezzel a vádlott gazdagodott. A sértettől eltulajdonított, és a sértett nevére szóló német útlevél száma ....., német személyi igazolványának száma ........., míg a sértett tulajdonát képező VW típusú lakóautó német forgalmi engedélyének száma ...... volt. Az ítélet
2. oldalának második bekezdése
3. és
4. mondatát - amely a sértett általános egészségi állapotára vonatkozik - a tényállás részének tekinti. Az ekként kiegészített, illetve helyesbített tényállás immár mentes a Be. 592.§

(2)bekezdésében felsorolt megalapozatlansági hibáktól és hiányosságoktól; az hiánytalan, teljes egészében felderített, és iratellenes, vagy téves ténybeli megállapítást nem tartalmaz; az a bizonyítékok indokolt és okszerű mérlegelésén alapul. Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárást a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény rendelkezéseinek megfelelően, a tényállás alapos és hiánytalan felderítéséhez szükséges mértékben folytatta le. Az ennek során feltárt és mérlegelési körébe vont bizonyítékokat külön-külön, illetve együttesen is a logika szabályainak megfelelően értékelte, számot adva ténymegállapításairól, különösen a vádlott beismerő vallomása elfogadásainak okairól. Indokolási kötelezettségét így megfelelően teljesítette. A másodfokú bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a védekezéshez való jogot nem sértette meg. A vádlott állításával szemben az utolsó érdemi tárgyaláson az elsőfokú bíróság ismertette az igazságügyi elmeorvos szakértői vélemény kiegészítését, majd a tárgyaláson jelen lévő szakértőket ezzel kapcsolatban meg is hallgatta. Erre figyelemmel az elsőfokú bíróság elfogultságára tett észrevétele sem volt megalapozott. Ekként nem volt olyan ok, mely a vádlott jogorvoslati kérelmében foglaltakat megalapozta volna, ezért az elsőfokú ítéletet nem kellett hatályon kívül helyezni. Az elsőfokú bíróság a tényállást a vádlott teljes körű, bűnösségére is kiterjedő beismerő vallomására alapította. Ennek kapcsán helyesen hivatkozott arra, hogy az eljárás során beszerzett és megvizsgált bizonyítékok - így a helyszíni szemle adatai, a véres lábbelinyom-vizsgálat eredménye, a lehallgatás során rögzített hanganyag tartalma, valamint a tanúk vallomása - a vádlott beismerő nyilatkozatát minden tekintetben alátámasztották. A fellebbviteli bíróság által kiegészített tényállás a Be. 593.§

(3)bekezdése alapján a másodfokú eljárásban is irányadó volt. ----------------------E tényállásból az elsőfokú bíróság helyesen következtetett a vádlott büntetőjogi felelősségére. A cselekmények jogi minősítése részben megfelel a büntető anyagi jogszabályoknak. Nem értett egyet a másodfokú bíróság a vádlottnak és a védőnek az élet elleni cselekmény eltérő minősítését célzó indítványával. Az eljárás során mind a vádlott beismerő vallomása, mind pedig a többi adat alapján megállapítható volt, hogy azért ment a sértetti ingatlanba, hogy onnan értékeket tulajdonítson el. E cselekménye során érte tetten a sértett a vádlottat, melynek következtében a vádlott a sértett életét a lelepleződéstől való félelmében oltotta ki. Ezt követően azonban a vádlott eredeti szándékának megfelelően a sértett által lakott ingatlanban értékek után kutatott, és azokat magával vitte. Az a körülmény, hogy a vádlott az értékeket a sértett tulajdonában álló ingatlan mely részéről vette magához, a minősítés szempontjából teljesen irreleváns, ahogy az is, hogy az értékeket esetlegesen a személyének azonosítására alkalmas nyomainak eltüntetése érdekében vitte el. A nyereségvágyból történő elkövetés tehát vitán felül megállapítható volt a terhére. Következésképpen a vádlott és a védő ezt sérelmező fellebbezése nem volt megalapozott. Szükséges ugyanakkor megjegyezni azt is, amennyiben a vádlott terhére a nyereségvágyból történő elkövetés nem lett volna megállapítható, a sértettnek a büntetőeljárástól való félelmében történő megölése a Btk. 160.§

(2)bekezdésének c) pontjában meghatározott, aljas célból történő emberölés megállapíthatóságát vetette volna fel. Egyetértett a másodfokú bíróság a vádlott terhére a Btk. 160.§

(2)bekezdésének k) pontjában meghatározott, a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés megállapításával is. Az igazságügyi orvosszakértői véleményben ugyanis rögzítésre került, hogy a sértett sorsszerű megbetegedésekben szenvedett, melyek együttesen a védekezéshez való képességét korlátozták; ekként a sérelmére elkövetett élet elleni cselekmény kapcsán e minősítő körülmény megállapítása helytállónak bizonyult. A fentiek alapján törvényesen került sor az elsőfokú bíróság részéről a vádlott élet elleni cselekményének a minősítésére. Nem értett egyet ugyanakkor a másodfokú bíróság a közbizalom elleni bűncselekmény jogi minősítésével. Az elsőfokú bíróság e bűncselekménnyel kapcsolatos jogi álláspontját az indokolásban nem is fejtette ki. A Btk. 346.§

(1)bekezdésének a) pontja szerint, aki egy vagy több olyan közokiratot, amely nem vagy nem kizárólag a sajátja, mástól, annak beleegyezése nélkül jogtalanul megszerez, vétség miatt kettő évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Az

(1)bekezdés c) pontja szerint pedig ugyanígy büntetendő, aki egy vagy több közokiratot, amely nem vagy nem kizárólag a sajátja, mástól jogtalanul elvesz, vagy a jogosult elől jogtalanul eltitkol. A Btk. 346.§-ában rögzített okirattal visszaélés vétségét tehát két elkövetési magatartással, a megszerzéssel és az elvétellel lehet megvalósítani. Az irányadó tényállás szerint a vádlott a bűncselekmény elkövetése után kivette a sértett pénztárcájából a pénzt, majd a pénztárcát a közokiratokkal együtt elégette. A vádlott még az elkövetés napján megszabadult a birtokába került közokiratoktól, amiből arra lehet következtetni, hogy az elvételkor nem állt szándékában azokat hosszabb ideig birtokolni. A megszerzéshez az is szükséges, hogy az elvett közokiratot az elkövető viszonylag tartósan birtokolja; megszerzésről tehát akkor van szó, ha az elkövető szándéka az elvételkor a tartós birtoklásra is legalább eshetőlegesen kiterjed. Az irányadó ítélkezési gyakorlat alapján tehát a vádlottnak az a cselekménye, hogy a sértett pénztárcáját röviddel az elkövetés után a benne lévő közokiratokkal együtt elégette, nem megszerzésnek, hanem a más nevére szóló közokirat elvételének minősül. Erre figyelemmel a másodfokú bíróság a közbizalom elleni bűncselekményt a Btk. 346.§

(1)bekezdésének c) pontjában meghatározott okirattal visszaélés vétségének minősítette. Az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg a bűncselekményekre irányadó halmazati büntetési tételkeretet és annak középmértékét. A büntetés kiszabásánál irányadó körülményeket nagyobbrészt helyesen tárta fel, azok azonban több vonatkozásban is helyesbítésre szorulnak. A tényállás megváltoztatása okán mellőzte a másodfokú bíróság a bűnösségi körülmények közül a vádlott többszörösen büntetett előéletét. A vádlottal szemben csupán egyetlen alkalommal hoztak büntetőjogi felelősséget megállapító ítéletet; így a többszörösen büntetett előélet súlyosító körülményként nem volt figyelembe vehető. Ugyancsak mellőzte a másodfokú bíróság a súlyosító körülmények közül azt, hogy a vádlott az idős sértettre annak otthonában tört rá, esélyt sem adva a menekülésre. A sértett életkora és a védekezésre korlátozottan képes állapota a bűncselekmény minősítése során már értékelésre került, így e körülmény súlyosítókénti értékelése a kétszeres értékelés tilalmába ütközik. Mindezek ellenére az igen nagy tárgyi súlyú élet elleni bűncselekményre tekintettel a másodfokú bíróság szerint is szükséges volt a vádlottal szemben a törvény szigorával fellépni; ezért - egyetértve az elsőfokú bíróság e körben kialakított álláspontjával indokoltnak látta a vádlottal szemben a határozatlan tartamú szabadságvesztés kiszabását. A fentiekre, továbbá a hasonló ügyekben folytatott ítélkezési gyakorlatra is figyelemmel a másodfokú bíróság álláspontja szerint nem indokolt a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjának a 30 évben történő meghatározása, ezért azt 25 évre enyhítette. Következésképpen az enyhítés végett bejelentett fellebbezések megalapozottak voltak. A másodfokú bíróság a tényállás tisztázása körében rögzítette, hogy a vádlott a bűncselekményből mekkora összegű gazdagodásra tett szert. Miután azonban a bűncselekmény elkövetéséből származó előnyt a törvény kötelező rendelkezése értelmében el kell vonni, ezért a Btk. 74.§

(1)bekezdésének a) pontja alapján a vádlottal szemben 25.500 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el. Az elsőfokú bíróság a bűnjelekkel kapcsolatos rendelkezésében helyesen döntött a lefoglalás megszüntetése és a megsemmisítésük mellett, azonban a bűnjelek felsorolásából kimaradt a fehér trikó megjelölése, melyet a másodfokú bíróság pótolt. Mindezek alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság jogorvoslattal megtámadott ítéletét a Be. 606.§

(1)bekezdése alapján megváltoztatta, míg egyéb törvényes rendelkezéseit a Be. 605.§

(1)bekezdése alapján helybenhagyta. A szabadságvesztés végrehajtásába beszámította az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetése óta a vádlott által előzetes fogvatartásban töltött időt is a Btk. 92.§

(1)és

(2)bekezdései alapján. Pécs,

1. január
2. Dr. Makai Lajos s.k. a tanács elnöke, Dr. Hudvágner András s.k. előadó bíró,Dr. Bencze Beáta s.k. bíró A Pécsi Törvényszék 7.B.195/2017/
3. számú ítélete a Pécsi Ítélőtábla Bf.I.32/2018/
4. számú ítélete folytán - az abban írt változtatásokkal - a
5. évi január hó
6. napján jogerőre emelkedett és végrehajthatóvá vált. . Makai Lajos s.k. a tanács elnöke