Bf.149/2018/22 – Szegedi Ítélőtábla

(1)bekezdés a) pont,

(5)bekezdés b) pont. Az xy jogi személlyel szemben elrendelt vagyonelkobzás összegét 2.400.346,- (kettőmilliónégyszázezer-háromszáznegyvenhat) forintra leszállítja. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyja. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás A Gyulai Törvényszék ítéletével I.rendű vádlott neve vádlottat bűnösnek mondta ki költségvetési csalás bűntettében [Btk. 396. §

(1)bekezdés,

(5)bekezdés b. pont] és számvitel rendje megsértése bűntettében [Btk. 403. §

(1)bekezdés a. és b. pont]. Ezért a vádlottat - halmazati büntetésül - 4 év 6 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre, a közügyek gyakorlásától 5 évi és a gazdasági társaság vezető tisztségviselői foglalkozástól ugyancsak 5 évi eltiltásra ítélte. Megállapította, hogy a vádlott a szabadságvesztés büntetés legalább kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Az xy jogi személlyel szemben 12.000.000.- forint pénzbírságot szabott ki, illetőleg ezen gazdasági társasággal szemben 123.150.346.- forint erejéig vagyonelkobzást is elrendelt. Rendelkezett továbbá a lefoglalt bűnjelekről és a felmerült bűnügyi költségről. A törvényszék ítélete ellen az ügyész a vádlott terhére, a szabadságvesztés és a gazdasági társaság vezető tisztségviselői foglalkozástól eltiltás büntetések, valamint a közügyektől eltiltás mellékbüntetés súlyosítása érdekében, míg a vádlott és védője felmentésért, a xy cég jogi képviselője pedig a jogi személlyel szemben kiszabott pénzbírság mellőzése érdekében jelentett be fellebbezést. A védő fellebbezésének írásbeli indokolásában fellebbezését több irányban is előterjesztette. Elsősorban indítványozta az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését arra figyelemmel, hogy a törvényszéki eljárás során kizárt bíró járt el. Ezen hivatkozását arra alapozta, hogy az elsőfokú bíróság eljáró tanácsának elnöke vonatkozásában álláspontja szerint az Országos Bírói Hivatal Elnöki határozatai között nem volt megtalálható a tanács elnökének OBHE kijelölő határozata, melyre figyelemmel az 1998. évi XIX. törvény 17. §-ának

(5)és

(6)bekezdése szerinti kijelöléssel nem rendelkezett. Hivatkozott arra is, hogy a Gyulai Törvényszék bírósági honlapján foglaltak szerint a

1. évre vonatkozó ügyelosztási rend
2. december
3. napjáig nem került megalkotásra és közzétételre, csupán
4. május
5. napján. Mindezekkel összefüggésben hivatkozott a 993/B/
6. AB határozatra, továbbá a 166/
7. (XII.20.) és 36/
8. (XII.5.), valamint 21/
9. (VII.15.) AB határozatokra, melyek a törvényes bírótól való elvonás tilalmának alkotmányos követelményét fogalmazzák meg. Eljárási szabályt sértett továbbá álláspontja szerint a bíróság, ugyanis a xz Kft. jogi személyt az eljárásban senki sem képviselte. A fentieken túlmenően előadta, hogy álláspontja szerint a számvitel rendje megsértése bűntette vonatkozásában elévülés következett be, illetőleg megítélése szerint a vád sem volt törvényes, ugyanis nem tartalmazza az elkövetés helyét és idejét. Az ügy érdemével kapcsolatban pedig a védő álláspontja szerint az elsőfokú bíróság ítéleti tényállása felderítetlen, a lefolytatott bizonyítás hiányos, és az elsőfokú bíróság következtetései ténybelileg is helytelenek. A védő kifejtette, hogy az iratok között nem szerepelnek a xy Kft. ténylegesen beadott áfa bevallásai, csak az adóhivatali lekérdezések találhatóak meg a nyomozati iratok között. Álláspontja szerint a I.rendű vádlott neve vádlottól lefoglalt DVD nem az áfa bevallásokat alátámasztó áfa analitikát tartalmazza, hanem helyette egy üzemi programból mentették ki a számlák listáját, amely nem képezte az áfa bevallások pontos analitikáját. Tévesnek minősítette azon vádirati megállapítást, miszerint a xx Kft. ismeretlen forrásból szerezte be a félsertéseket. Összességében álláspontja szerint azt lehetett megállapítani, hogy a xx Kft. valós gazdasági tevékenységet végzett, illetőleg a vádlottnak is erről volt tudomása. Kifejtette továbbá, hogy az xy Kft.-nek a költségvetéssel szemben a vádirati időszakokkal nem érintett korábbi időszakokból beszámítható követelése volt, amelyet a vádlott beszámíthatott volna - a védelem szerint - helyesen 104.506.000.- forint fizetendő adóba, így a xy Kft. ténylegesen "csak" 84.524.000.- forint összeget lett volna köteles befizetni a költségvetés felé a xx Kft. számláinak figyelmen kívül hagyása esetén. A védelem számos bizonyítási indítványt is előterjesztett, bár ezek jórészt már az elsőfokú bírósági eljárás során is előterjesztésre kerültek. Ezen bizonyítási indítványokat az elsőfokú bíróság kivétel nélkül elutasította, ugyanakkor ítéletének indokolásában kizárólag a nyomozás során kirendelt könyvszakértő és a védelem által felkért magánszakértő együttes meghallgatására, valamint tanú 1 tanú kihallgatására vonatkozó indítványokról tett említést, illetőleg ezen indítványok elutasítását indokolta meg. Így a védő indítványozta írásszakértő kirendelését tanú 2 tanúvallomásával kapcsolatban, ugyanezen tanúnak a Gyulai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság előtt tett vallomását tartalmazó jegyzőkönyv beszerzését, írásszakértő kirendelését tanú 3 aláírásainak vizsgálata céljából, továbbá a xx Kft.
10. július
11. napi változásbejegyzési iratainak a beszerzését a cégbíróságtól annak megállapíthatósága érdekében, hogy ki volt az eljáró ügyvéd az ügyben, majd ezen ügyvéd megidézését is a tárgyalásra. Indítványt tett a védő továbbá [név] ügyvéd tanúkénti meghallgatására is, az xy Kft. és a xz Kft. közötti apportálás körülményeire történő kihallgatására. A védő ezen bizonyítási indítványait megismételte az ítélőtábla előtt is. Indítványozta továbbá tanú 3 ismételt tanúkénti kihallgatását is, figyelemmel arra, hogy nevezett személy egy folyamatban lévő másik büntetőeljárásban már olyan tartalmú nyilatkozatokat tett, miszerint a xx Kft. valós gazdasági tevékenységet végzett. Ezen túlmenően a másodfokú eljárás során további új bizonyítás lefolytatására is indítványt tett, ugyanis álláspontja szerint nem került feldolgozásra a xy Kft. által ténylegesen beadott egyik áfa bevallás, amelyet a Kft.
12. október
13. napján nyújtott be az adóhivatalhoz. Erre figyelemmel is álláspontja szerint a szakértői megállapítások - és az elsőfokú ítélet - megalapozatlan. A védői fellebbezés tartalmazta továbbá, hogy amennyiben az ítélőtábla az általa kifejtetteket nem osztaná, úgy másodlagosan a kiszabott büntetés jelentős enyhítését, végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozza. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség Bf.6/2018/3-II. számú átiratában a tényállás több ponton történő kiegészítése és helyesbítése, valamint a bűnösségi körülmények kiegészítése mellett indítványozta, hogy az ítélőtábla a törvényszék ítéletét változtassa meg, a vádlott cselekményét további egy rendbeli folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználása vétségének [Btk.
14. §] is minősítse, a vele szemben kiszabott szabadságvesztés, közügyektől és foglalkozástól eltiltás tartamát súlyosítsa, valamint a xy Kft.-vel szemben elrendelt vagyonelkobzás összegét 2.400.346.- forintra csökkentse, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét hagyja helyben. A xz Kft. jogi képviselője által előterjesztett fellebbezés részben alapos, az ezen túlmenően bejelentett fellebbezések alaptalanok, a főügyészi átiratban foglaltak nagyrészt helytállóak. Tekintettel arra, hogy az elsőfokú ítélet meghozatalát követően,
15. július
16. napján hatályba lépett a büntetőeljárásról szóló
17. évi XC. törvény (Be.), amelynek
18. §

(1)bekezdése alapján e törvény rendelkezéseit - a

1. -
2. §-ban meghatározott eltérésekkel - a hatálybalépésekor folyamatban lévő büntetőeljárásokban is alkalmazni kell, az ítélőtábla az elsőfokú ítélet felülbírálata során a másodfokú eljárás lefolytatásakor hatályos törvény szerint járt el. Az ítélőtábla a Be.
3. §

(1)és

(2)bekezdésében foglaltak alapján a fellebbezésekkel megtámadott ítéletet az azt megelőző bírósági eljárással együtt felülbírálta, melynek során azt állapította meg, hogy a törvényszék az ügy érdemére kiható eljárási szabályt nem sértett. A fellebbezésben foglaltakra figyelemmel az ítélőtábla először azt vizsgálta, hogy az ügyben a törvényszék tanácsának elnökeként nem kizárt bíró járt-e el. Erre figyelemmel megkeresésre a Gyulai Törvényszék tájékoztatást adott arról, hogy az első fokon eljárt tanács elnöke, elsőfokú bíró kijelölése az 1998. évi XIX. törvény 17. §-ának

(5)és

(6)bekezdésében meghatározott ügyekre

1. július
2. napjától a régi Be. hatálya alatt végig fennállt. Erre figyelemmel tehát az első fokon eljárt tanács elnökével szemben kizárási ok nem állapítható meg. A Gyulai Törvényszék ügyelosztási rendjével összefüggésben pedig az állapítható meg, hogy a vádirat az elsőfokú bírósághoz
3. július
4. napján érkezett, tehát a
5. évi ügyelosztási rend megalkotását és közzétételét követően, így a törvényes bíróhoz való jog alkotmányos követelménye is teljesült. Megjegyzi ugyanakkor az ítélőtábla, hogy az ügyelosztási rend esetleges késedelmes megalkotása vagy közzététele legfeljebb ügyviteli szabálysértésként értékelhető, amely a bíróság vezetőjének fegyelmi felelősségét alapozhatja meg, azonban ilyen feltétlen hatályon kívül helyezési okot a Be. nem ismer. Ilyen hatályon kívül helyezési okot a xy Kft. jogi személy képviselőjének az eljárási cselekményekről történő értesítésének elmaradása sem eredményez. Nem alaposak azon védői érvelések, miszerint a vádlott vonatkozásában bármelyik bűncselekmény elévülése bekövetkezett volna. Az utolsó elkövetési időpont
6. január
7. napja, ugyanis a bevallás benyújtásának időpontja aggálytalanul megállapítható a szakértői vélemény alapján, így ez az elévülés kezdő időpontja a vádlott terhére megállapított valamennyi bűncselekmény esetében. A nyomozás elrendelésére
8. április
9. napján került sor, amely az elévülést valamennyi bűncselekmény vonatkozásában félbeszakította. A vádlott gyanúsítotti kihallgatására a költségvetési csalás bűntette és a hamis magánokirat felhasználása vétsége vonatkozásában
10. február
11. napján, míg a számvitel rendje megsértése bűntette vonatkozásában pedig
12. augusztus
13. napján került sor. A költségvetési csalás bűntettének vádlott által megvalósított alakzatát mind az elkövetés idején hatályban lévő
14. évi IV. törvény, mind a Btk. öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés büntetéssel rendeli büntetni, így ezen cselekmény vonatkozásában az elévülés fel sem merülhet. A számvitel rendjének megsértését az elkövetés időpontjában hatályos
15. évi IV. törvény
16. §

(1)bekezdése öt évig, míg a Btk. 403. §

(1)bekezdése három évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti. Ugyanakkor utóbbi jogszabály az általános elévülési időt a 26. §

(1)bekezdésében minimálisan öt évben határozza meg. Ehhez képest az 1978. évi IV. törvény 33. §

(1)bekezdés b) pontja szerint a büntethetőség elévülése a büntetési tétel felső határának megfelelő idő, de legalább három év elteltével következik be. E szerint tehát a számvitel rendje megsértésének bűntette sem évült el egyik büntető törvény alkalmazása esetén sem, mert

1. április
2. napja és
3. augusztus
4. napja között öt év nem telt el. Mindez igaz a hamis magánokirat felhasználása vétségére is, hiszen e vonatkozásban a gyanúsítotti kihallgatásra
5. február
6. napján került sor, azaz a
7. április
8. napján elrendelt nyomozás időpontjához képest még három év sem telt el. Nem találta alaposnak az ítélőtábla az előterjesztett bizonyítási indítványokat. Ezeket már az elsőfokú bíróság is elutasította - mely álláspontot az ítélőtábla is osztott -, habár ítéletében kizárólag tanú 1 tanúkénti megidézésére, valamint a nyomozás során kirendelt könyvszakértő és a magánszakértő együttes meghallgatására vonatkozó bizonyítási indítványok elutasítására tért ki részletesen. Új bizonyítási indítványként kizárólag a xz Kft. által
9. október
10. napján benyújtott általános forgalmi adó bevallással kapcsolatban előadottak voltak, ugyanis a fel nem dolgozott adóbevallás értelemszerűen akár új helyzetet is eredményezhetett volna a költségvetéssel okozott vagyoni hátrány vonatkozásában. Azonban a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól beszerzett tájékoztatás szerint a
11. október
12. napján elektronikus úton benyújtott [szám] számjelű, [szám] bárkódszámon nyilvántartott általános forgalmi adóbevallás adatai nem kerültek feldolgozásra, azaz a bevallás hibernált, ugyanis az adózó a
13. október
14. napján benyújtott levelében a bevallást annak hibás kitöltése miatt visszavonta. Tekintettel arra, hogy a visszavont bevallás semmilyen jogkövetkezményt nem eredményez, így az ennek további kivizsgálására irányuló bizonyítási indítványt is elutasította az ítélőtábla, illetőleg a védő által előterjesztett egyéb - fentebb felsorolt bizonyítási indítványokkal kapcsolatban is arra az álláspontra helyezkedett, hogy eltérő tényállás megállapítására nem lennének alkalmasak, így azoknak sem adott helyt. Ami tanú 3 ismételt kihallgatását illeti, az ítélőtábla úgy ítélte meg, hogy eltérő tényállás megállapítására ez sem vezethetne, ugyanis a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján egyértelműen megállapítható volt, hogy ezen szavahihetetlen tanú nyilatkozataira tényállást alapítani nem lehet. Mindezeken túlmenően azon körülménytől sem lehet eltekinteni, hogy jelen eljárás során tanúként, az igazmondási kötelezettség hatálya alatt tett nyilatkozatot, míg a folyamatban lévő másik büntetőeljárásban vádlottként nyilatkozott, ahol ilyen kötelezettség nem terheli. A másodfokú bíróság az iratok egybehangzó adataira, figyelemmel a Be.
15. §

(1)bekezdés a) pontja alapján az elsőfokú bíróság ítéleti tényállását az alábbiak szerint kiegészítette, illetőleg helyesbítette: A[megye neve] Megyei Főügyészség - helyesen - a Btk. 396. §

(1)bekezdésébe ütköző és az

(5)bekezdés b) pontja szerint minősülő és büntetendő költségvetési csalás bűntettével, illetőleg a Btk. 403. §

(1)bekezdés

1. a)és
2. b)pontjába ütköző, aszerint minősülő és büntetendő számvitel rendje megsértésének bűntettével vádolta a vádlottat, vádmódosításra pedig nem került sor. Ezen helyesbítés azért vált szükségessé, mert az elsőfokú bíróság a vádiraton történő hivatkozásokat pontatlanul rögzítette. A vádlott gyermeke helyesen - az elsőfokú eljárás idején - 23 hónapos. Ezen helyesbítés azért szükséges, mert az ítélet a kiskorú gyermeket 23 évesnek jelölte meg. Helyesbítette az ítélőtábla az ítélet 3. oldalának a táblázat előtti utolsó bekezdését, miszerint a vádlott 2011. július 11. napjáig a zz Kft.-től, majd jogutódjától axx Kft.-től szerezte be a valótlan tartalmú számlákat. Kiegészítette az ítélőtábla az ítéleti tényállást az elkövetés helyével, miszerint a negyedéves adóbevallásokat a xy Kft. a cég székhelye szerint illetékes Nemzeti Adó- és Vámhivatal[megye neve] Megyei Adó- és Vámigazgatósághoz, [város neve] nyújtotta be. Ezzel összefüggésben az ítélőtábla megjegyzi, hogy az illetékes adóigazgatóság feltüntetésének hiánya okán még nem állapítható meg az, hogy az előterjesztett vád ne lenne törvényes, ugyanis az adózónak a jogszabályban meghatározott adóigazgatási szervnél kell az adóbevallását előterjesztenie, a xy Kft. székhelyét pedig az ítélet tartalmazta, melyből következően - a jogszabályi rendelkezések figyelembe vételével - egyértelműen megállapítható volt az elkövetés helye is. Az elkövetési időpontokat ugyancsak tartalmazta az ítélet, hiszen rögzítésre került az, hogy a xy Kft.-nek a negyedévi adókötelezettségéről a negyedévet követő hónap 20. napjáig volt köteles eleget tenni a megfelelő bevallási nyomtatványon. Az ítélet 7. oldalának második szöveges bekezdéséből, 8. oldalának utolsó bekezdéséből, valamint 9. oldalának 1., 2. és 3. bekezdéséből a másodfokú bíróság mellőzte a jogszabályi hivatkozásokat, és azokat a jogi indokolás részeként tekintette, ugyanis a következetes bírói gyakorlat szerint az ún. keretdiszpozíciókat kitöltő jogszabályi hivatkozások a jogi indokolásba tartoznak. A NAV[megye neve] Megyei Igazgatósága a xy Kft. terhére[szám] számú, 2014. december 19. napján kelt határozatával 120.750.000.- forint adókülönbözetet állapított meg, és a Kft.-t ennek megfizetésére kötelezte. A Dél-alföldi Regionális Adó Főigazgatóság Hatósági Főosztálya az [szám] ügyiratszámú, 2015. április 21. napján kelt határozatával a megyei igazgatóságnak az adóhiány megfizetésre kötelezésre vonatkozó rendelkezését helybenhagyta. Ezen kiegészítés azért szükséges, mert az adóhiány megfizetésére kötelezésre figyelemmel a jogi személlyel szemben csak az ezt meghaladó összegre rendelhető el a vagyonelkobzás. Egyebekben az elsőfokú bíróság a szükséges és lehetséges körben lefolytatott bizonyítási eljárás alapján megalapozott tényállást állapított meg, melyet az ítélőtábla a fentebb írt kiegészítésekkel és helyesbítésekkel határozatának alapjául elfogadott. Az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezése, illetőleg a felmentés érdekében előterjesztett fellebbezések gyakorlatilag a bizonyítékok mérlegelése ellen irányultak. Lényegében azt sérelmezték, hogy az elsőfokú bíróság a vádlott bűnösséget tagadó vallomásával szemben ítéleti tényállását elsősorban a kirendelt igazságügyi szakértői véleményre, valamint elsődlegesen a tanúk által előadottakra és a további tanúvallomásokra alapította, szemben a következetlen, több ponton megcáfolt vádlotti védekezéssel, valamint a saját szerepét minimalizálni igyekvő tanú 3 által előadottakkal. Az elsőfokú bíróság széles körű bizonyítási eljárást folytatott le, melynek során a beszerezni lehetséges bizonyítékokat megvizsgálta és értékelte. Ennek során részletesen kifejtette, hogy a vádlott védekezését miért vetette el, mely okfejtését a másodfokú bíróság is maradéktalanul osztotta. Rá kíván mutatni az ítélőtábla azon körülményre, hogy - miként azt az elsőfokú bíróság is rögzítette - a xx Kft. semmilyen dokumentumot nem tudott bemutatni a sertések beszerzéséről, azaz arról, hogy az áruval ténylegesen rendelkezett volna, valamint a cég egyik bejelentett székhelyén sem végzett tevékenységet, és iratanyagot sem tárolt. Megállapítható volt ezen túlmenően, hogy sem a xy Kft.-nél, sem a xx Kft.-nél senki nem tudta megmondani, hogy az állítólagos sertések honnan származnak, valamint kiemelendő körülmény az, hogy a xx Kft.-től származó számlák kiállítását senki nem vállalta magára, így tanú 3 és tanú 2 sem, holott a vádlott azt állította, hogy ezen személyekkel állapodott meg a [bevásárlóközpont neve] a húskereskedésről. Mindezek mellett nem csak tanú 2, hanem tanú 1 tanúvallomásából is megállapítható volt az, hogy a xx Kft. csupán bérmunkát végzett, a sertések tulajdonjogával nem rendelkezett. tanú 4 tanú azt is kifejtette, hogy a xx Kft.-nek sem raktára, sem tárgyi eszközei nem voltak ezen tevékenység folytatásához, illetőleg nem rendelkezett munkavállalókkal sem. tanú 2 vallomásaiból pedig azt a következtetést lehetett levonni, hogy a cég tulajdonképpen nem is működött. Utóbbi tanú bár túlnyomórészt szavahihetetlennek bizonyult az eljárás során, ezen nyilatkozata azonban a rendelkezésre álló egyéb bizonyítékokkal összecsengett. Mindezen bizonyítékok alapján helytállóan jutott az elsőfokú bíróság arra a következtetésre, hogy a xx Kft.-től az említett félsertések biztosan nem származhatnak, amely körülménnyel a számlákat befogadó vádlott is tisztában volt. A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 166. §

(2)bekezdése szerint a számviteli bizonylat adatainak alakilag és tartalmilag hitelesnek, megbízhatónak és helytállónak kell lennie. Számlát tehát csakis valós gazdasági eseményről lehet kiállítani. Az általános forgalmi adóról szóló

1. évi CXXVII. törvény
2. § a) pontja szerint abban a mértékben, amilyen mértékben az adóalany - ilyen minőségében - a terméket, szolgáltatást adóköteles termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása érdekében használja, egyéb módon hasznosítja, jogosult arra, hogy az általa fizetendő adóból levonja azt az adót, amelyet a termék beszerzéséhez, a szolgáltatás igénybevételéhez kapcsolódóan egy másik adóalany rá áthárított. Ugyanakkor a
3. §

(1)bekezdés

1. a)pontja szerint az adólevonási jog gyakorlásának tárgyi feltétele, hogy az adóalany személyes rendelkezésére álljon a 120. §
2. a)pontjában említett esetben a nevére szóló, az ügylet teljesítését tanúsító számla. Figyelemmel arra, hogy a számvitelről szóló törvény említett rendelkezése értelmében a számla adatainak alakilag és tartalmilag hitelesnek, megbízhatónak és helytállónak kell lennie, értelemszerűen valamely gazdasági esemény megtörténte önmagában még nem jogosít fel az adólevonási jog gyakorlására. A gazdasági eseményről kiállított számla tartalmilag csak akkor hiteles, ha az abban foglalt gazdasági esemény a számla szerinti felek között, a számla szerinti módon ment végbe, és az ellenérték is megfizetésre került. Jelen esetben valós hússzállítások nem jöttek létre a számlákban szereplő felek között, ekként pedig az ítéleti tényállásban szereplő számlák fiktívek. Itt kíván rámutatni az ítélőtábla arra is, hogy a védő által hivatkozottakkal szemben a nyomozás során kirendelt szakértő a szakértői véleményét az áfa analitikák és az adóhatóságtól beszerzett bevallások alapján készítette el, ahogyan erre a szakértői véleményében hivatkozik is. A szakértői véleményben foglaltak szerint a nyomozó hatóság által megküldött CD a xy Kft áfa analitikáját tartalmazza. Nem foghatott helyt azon védői érvelés sem, miszerint a xy Kft.-nek a költségvetéssel szemben a vádirati időszakokkal nem érintett korábbi időszakokból beszámítható követelése volt, amelyet a vádlott beszámíthatott volna a fizetendő adóba, mely által a költségvetésnek okozott vagyoni hátrány csökken. Ezen álláspont elfogadása ugyanakkor azt jelentené, hogy adott esetben - ha a beszámítandó összeg nagyobb, mint a fiktív számlák áfatartalma - az ilyen terhelti magatartás nem minősülne bűncselekménynek. Ezen álláspont nyilvánvalóan nem fogadható el, ugyanis a költségvetéssel szemben esetlegesen fennálló követelés kizárólag az adójogi normák által részletesen szabályozott keretek között érvényesíthető, azonban semmiképpen sem fiktív számlák felhasználása útján. A fent kifejtettekre figyelemmel összességében tehát helytállóan jutott a törvényszék arra az álláspontra, hogy a vádlott az ítéleti tényállásban terhére megállapított bűncselekményeket elkövette. A Be. 167. §

(4)bekezdése szerint a bíróság a bizonyítékokat egyenként és összességükben szabadon értékeli, a bizonyítás eredményét az így kialakult meggyőződése alapján állapítja meg. A Be. 591. §

(1)bekezdése szerint a másodfokú bíróság a határozatát az elsőfokú bíróság által megállapított tényállásra alapítja, kivéve, ha az elsőfokú bíróság ítélete megalapozatlan, illetve a fellebbezésben új tényt állítottak vagy új bizonyítékra hivatkoztak, és ennek alapján a másodfokú bíróság bizonyítási eljárást folytat le. Megalapozott tényállás esetén tehát a másodfokú eljárásban nincs törvényes lehetőség a bizonyítékok eltérő mérlegelésére, ezért az ezt támadó vádlotti és védői fellebbezések nem vezethettek eredményre. Az elsőfokú bíróság tehát megalapozott tényállást állapított meg, mely alapján okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére, cselekményét azonban nem mindenben a törvénynek megfelelően minősítette. A vádlott a költségvetési csaláshoz kapcsolódó valótlan tartalmú számlákat a könyvelésbe beállította, és ennek alapján

1. II., III. és IV. negyedévében az általános forgalmi adó adónemre vonatkozó valótlan tartalmú adóbevallások kerültek benyújtásra. A töretlen bírói gyakorlat szerint a valótlan tartalmú adóbevallás benyújtása egyúttal megvalósítja a hamis magánokirat felhasználásának törvényi tényállási elemeit, így az valódi alaki halmazatban állapítható meg az adócsalással. A fiktív számlának az adóbevallás alapját képező könyvelésben történő feltüntetése annak felhasználását jelenti akkor is, ha maga a számla nem került az adóhatósághoz benyújtásra. Az adócsalás és a magánokirat-hamisítás, illetve a költségvetési csalás és a hamis magánokirat felhasználása valóságos alaki halmazatát kell megállapítani, ha akár a felhasznált adóbevallás, akár az annak mellékletét képező bármely irat hamis, hamisított vagy valótlan tartalmú (BH
2. 176, Kúria Bfv.I.945/2017/
3. szám). A Kúria 36/
4. BK véleménye szerint pedig a hamis magánokirat felhasználása folytatólagosan elkövetett, ha a hamis, hamisított vagy valótlan tartalmú ugyanazon vagy több - magánokiratot, ugyanazon jogviszonyból származó jog vagy kötelezettség létezésének, megváltoztatásának vagy megszűnésének bizonyítására többször használják fel, és a folytatólagosság egyéb törvényi feltételei is fennállnak. A fent kifejtettekre figyelemmel az ítélőtábla a vádlott cselekményét - figyelemmel a Btk.
5. §

(2)bekezdésére - folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználása vétségének [Btk.

1. §] is minősítette. Észlelte továbbá az ítélőtábla, hogy a költségvetési csalás bűntettének jogi minősítését a törvényszék hiányosan tüntette fel, ugyanis az elkövetési magatartást nem jelölte meg, amely abban állt, hogy a vádlott a költségvetésbe történő befizetési kötelezettség vonatkozásában valótlan tartalmú nyilatkozatot tett, ezért a másodfokú bíróság megállapította, hogy a vádlott terhére megállapított költségvetési csalás bűntettének jogi minősítése helyesen Btk.
2. §

(1)bekezdés a) pont,

(5)bekezdés b) pont. A büntetés kiszabása körében további súlyosító körülményként értékelte az ítélőtábla a folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználása vétségének megállapítására tekintettel a bűncselekmények többszörös halmazatát, valamint ezen cselekmény vonatkozásában a folytatólagosságot. Helytállóan állapította meg a törvényszék, hogy a bűncselekmény elkövetése óta eltelt idő enyhítő körülményként veendő figyelembe. Ugyanakkor a 2/

1. (II.10.) AB határozatban lefektetett azon alkotmányos követelményt, amely szerint az eljárás elhúzódása miatt szükséges a terhelttel szemben alkalmazott büntetőjogi jogkövetkezmény enyhítése, az ítélőtábla jelen esetben nem látta fennforogni. A nyomozás elrendelésére
2. április
3. napján került sor, a vádirat benyújtására a Gyulai Törvényszékhez pedig
4. július
5. napján, ehhez képest az elsőfokú bíróság már
6. december
7. napján ítéletet hozott. Az ítélőtábla pedig az iratok
8. március
9. napján történő megérkezését követően a nyilvános ülés időpontját
10. szeptember
11. napjára tűzte ki. Ezt követően a nyilvános ülés két alkalommal történő elhalasztására került sor, azonban mindkét esetben a vádlott érdekkörében felmerülő esemény miatt. Az első alkalommal azért, mert a vádlott védője becsatolta a bírósághoz azon okiratot, amely szerint
12. október
13. napján a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz a
14. II. negyedévre vonatkozó újabb áfa bevallás került benyújtásra. A korábbiakban kifejtettek szerint azonban ezen bevallás nem értékelhető, hiszen azt a vádlott röviddel a benyújtást követően visszavonta. A második halasztásra (ahol a kitűzött időpont
15. december
16. napja volt) pedig annak folytán került sor, hogy a vádlott védője nyilvános ülésen nem tudott részt venni. a helyettesítést pedig nem tudta megoldani. Kizárólag a nyomozati szak tartott tehát hosszabb ideig, azonban a bíróság álláspontja szerint - mint általában a költségvetési csalás bűntette vonatkozásában indított nyomozások - a büntetőügy eredményes felderítéséhez viszonylag jelentős időre volt szükség, mellyel összefüggésben a nyomozó hatóság lehetőségeihez képest az eljárást igyekezett időben lefolytatni. Mindezekre figyelemmel az ítélőtábla az eljárás elhúzódását nem tekintette további enyhítő körülményként a vádlott javára. Az így kiegészített és helyesbített bűnösségi körülmények figyelembe vételével nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a Btk.
17. §-ában rögzített büntetési célok elérése érdekében a vádlottal szemben börtönben végrehajtandó szabadságvesztés büntetés, közügyektől eltiltás, valamint gazdasági társaság vezető tisztségviselője foglalkozástól eltiltás kiszabását látta szükségesnek. E vonatkozásban a kiszabott büntetések arányosak, azok lényeges súlyosítására vagy lényeges enyhítésére nincs lehetőség. E körben az ítélőtábla észlelte, hogy a törvényszék tévesen jelölte meg az irányadó büntetési tételkeret középmértékét, amely helyesen - az újabb bűncselekménynek a vádlott terhére történő megállapítása folytán - 9 év 6 hónap. Észlelte az ítélőtábla, hogy az elsőfokú bíróság a gazdasági társaság vezető tisztségviselője foglalkozás gyakorlásától eltiltás vonatkozásában tévesen hivatkozott a Btk.
18. §

(1)bekezdés a) pontjára, ugyanis a vádlott a bűncselekményt foglalkozásának felhasználásával, szándékosan követte el, így arra kizárólag a Btk. 52. §

(1)bekezdés b) pontja vonatkozik, hiszen a vádlott foglalkozása külön szakképzettséget nem igényel. Nem tévedett a törvényszék, amikor a xy Kft.-vel szemben pénzbírságot szabott ki, ugyanis a vádlott szándékos bűncselekménnyel kívánt vagyoni előnyt elérni a jogi személy részére. A pénzbírság összegét az ítélőtábla ugyancsak arányosnak találta, ezért annak enyhítésére sem látott lehetőséget. E tekintetben azonban a pénzbírság kizárólag a 2001. évi CIV. törvény 6. §

(1)bekezdése alapján szabandó ki, tekintettel arra, hogy az elért vagyoni előny összege pontosan ismert, ezért a

(2)és

(3)bekezdésekre történő hivatkozást az ítélőtábla mellőzte. A xy Kft.-vel szemben elrendelt vagyonelkobzásra vonatkozó rendelkezéseket az ítélőtábla egyrészt hivatalból, másrészt a jogi képviselő által bejelentett fellebbezésre figyelemmel is vizsgálta. E tekintetben megállapította, hogy a törvényszék hivatkozott ugyan a BK

1. számú vélemény III. pontjában rögzített kétszeres elvonás tilalmára, azonban azt mégsem vette figyelembe, és a jogi személlyel szemben 123.150.346.- forint erejéig rendelt el vagyonelkobzást. Tekintettel arra azonban, hogy a már korábban írtak szerint az adóhatóság a Kft.-t 120.750.000.- forint adókülönbözet megfizetésére kötelezte, így a vagyonelkobzás kizárólag az ezt meghaladó részre, azaz 2.400.346.- forint összegre rendelhető el, ezért az ítélőtábla a vagyonelkobzás összegét erre leszállította. Tévesen jelölte meg a törvényszék a xy Kft. vonatkozásában felmerült bűnügyi költség megfizetésére kötelezés jogszabályi alapját, amelyről nem a Be., hanem a
2. évi CIV. törvény
3. §

(1)bekezdése tartalmaz rendelkezést, ezért azt az ítélőtábla helyesbítette. Észlelte az ítélőtábla, hogy a bűnjelekről történő rendelkezés vonatkozásában az ítélet jogszabályi hivatkozásokat egyáltalán nem tartalmaz, ezért megállapította, hogy a lefoglalás megszüntetése a Be. 320. §

(1)bekezdés a) pontja, a lefoglalt dolgok kiadása pedig a Be. 321. §

(1)bekezdése alapján történt. Mindezekre tekintettel az ítélőtábla mind a vádlott terhére, mind a javára előterjesztett fellebbezéseket alaptalannak, ugyanakkor a jogi személy javára bejelentett fellebbezést részben alaposnak ítélte, ezért az elsőfokú bíróság ítéletét - azt hivatalból is felülbírálva - a Be. 606. §

(1)bekezdése alapján a rendelkező részben foglaltak szerint megváltoztatta, egyebekben pedig a Be. 605. §

(1)bekezdése alapján helybenhagyta. Az ítélettel szemben a Be. 615. §

(1)bekezdése értelmében nincs helye fellebbezésnek. Szeged,

1. február
2. Dr. Harangozó Attila s. k. a tanács elnöke Dr. Kiss Dániel s. k. előadó bíró Dr. Katona Dorottya s. k. bíró A Szegedi Ítélőtábla Bf.III.149/2018/
3. számú ítélete és a Gyulai Törvényszék 13.B.205/2017/
4. számú ítéletének a jelen ítélettel meg nem változtatott része a mai napon jogerős és végrehajtható. Szeged,
5. február
6. Dr. Harangozó Attila s. k. a tanács elnöke