Bf.278/2018/7 – Szegedi Ítélőtábla

(1)bekezdés,

(3)bekezdés,

(8)bekezdés

1. fordulat. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Vizsgálati Osztálya által lefoglalt és Bnyt.112/2017/
2. tételszám alatt kezelt szagmaradvány megsemmisítésére vonatkozó rendelkezést mellőzi. Kötelezi a vádlottat, hogy az elsőfokú eljárás során felmerült helyesen 178.810.(egyszázhetvennyolcezer-nyolcszáztíz) forint bűnügyi költséget fizesse meg az államnak. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi a vádlottat a másodfokú eljárás során felmerült 25.400.- (huszonötezer-négyszáz) forint bűnügyi költség megfizetésére külön felhívásra az állam javára. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás Az elsőfokú bíróság ítéletével vádlott neve vádlottat bűnösnek mondta ki testi sértés bűntettében (Btk.
3. §

(1)bekezdés,

(8)bekezdés

1. fordulat). Ezért őt 3 év 6 hónap szabadságvesztésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. A kiszabott szabadságvesztést börtönben rendelte végrehajtani, és megállapította, hogy abból a vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Az eljárás során lefoglalt baseball ütőt elkobozta, a baseball sapka és 2 db biológiai anyagmaradvány lefoglalását megszüntette, a baseball sapkát sértettnek rendelte kiadni, míg a 2 db biológiai anyagmaradvány megsemmisítését rendelte el. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Vizsgálati Osztálya által lefoglalt és Bnyt.112/2017/
2. tételszám alatt kezelt és a szagbanknak megküldött szagmaradvány megsemmisítését rendelte el. Kötelezte a vádlottat 174.810.- forint bűnügyi költség megfizetésére. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen fellebbezést jelentett be a vádlott és védője egyezően a kiszabott büntetés enyhítése érdekében. A vádlott védője a fellebbezési nyilvános ülésen fellebbezését változatlanul fenntartva, további enyhítő körülményként indítványozta értékelni a sértetti közrehatást és azt, hogy a vádlott személyiségzavarát kezelteti, ebből is megállapíthatóan igyekszik magatartásán változtatni, ezért a kiszabott büntetés jelentős enyhítését, annak törvényi minimumban történő megállapítását és próbaidőre történő felfüggesztését indítványozta. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség Bf.144/2018/1-II. számú átiratában a bejelentett fellebbezéseket nem tartotta alaposnak. Eljárási szabálysértéseket észrevételezett, ezekre figyelemmel indítványozta a sértett gyanúsítotti kihallgatásáról készült jegyzőkönyv, xy nyomozás során tett tanúvallomásáról készült jegyzőkönyv és az általa kifogásolt rendőri jelentések (nyomozati iratok 25-27., 148., 169-
3. lapszám) bizonyítékok köréből történő kirekesztését. Ezen túlmenően indítványozta az ítéleti tényállás több ponton történő kiegészítését, a bűnösségi körülmények körében további súlyosító körülmény értékelését, összességében pedig az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását. A kiszabott büntetés enyhítése érdekében bejelentett fellebbezések nem alaposak. A Szegedi Ítélőtábla a
4. július
5. napjától hatályos, a büntetőeljárásról szóló
6. évi XC. törvény (Be.)
7. §

(1)bekezdésében foglalt rendelkezés alapján a másodfokú felülbírálatkor hatályban lévő törvény szerint járt el. A hivatkozott törvényi rendelkezés szerint a Be. 868-

1. §-ában meghatározott eltérésekkel a hatályba lépéskor folyamatban lévő büntetőeljárásokban is alkalmazni kell a Be. rendelkezéseit. A Be.
2. §

(1)bekezdése alapján az e törvény hatályba lépésekor folyamatban lévő büntetőeljárásban az ezt megelőzően, a korábbi jogszabály szerint végzett eljárási cselekmény akkor is érvényes, ha ezt e törvény másként szabályozza. Jelen ügyben

1. július
2. napját megelőzően a fellebbezések bejelentésére a vádlott javára, a kiszabott büntetés enyhítése érdekében került sor, ezért a Szegedi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét, az azt megelőző bírósági eljárással együtt, a Be.
3. §

(1)és

(2)bekezdései alapján teljes terjedelmében felülbírálta. Ennek során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az eljárásakor hatályban lévő

1. évi XIX. törvény rendelkezéseinek nagyrészt megfelelően folytatta le a bizonyítási eljárást, osztotta ugyanakkor a fellebbviteli főügyészség azon álláspontját, miszerint eljárási szabályt sértett az elsőfokú bíróság, amikor a
2. április
3. napján megtartott tárgyaláson az
4. sorszámú jegyzőkönyvben rögzítettek szerint a vádlott kihallgatását követően ismertette a nyomozati iratok 26-
5. lapszámain, valamint a
6. lapszám és a 169-
7. lapszámokon található rendőri jelentéseket. Ezek a rendőri jelentések a gyanúsított, illetve a tanúk nyilatkozatait is tartalmazták, annak ellenére, hogy a törvényes figyelmeztetések elmaradtak. Az
8. évi XIX. törvény
9. §

(1)bekezdésében foglaltak szerint a gyanúsított és a tanú kihallgatásáról, illetőleg szembesítésről jelentés nem készíthető. Az időközben hatályba lépett 2017. évi XC. törvény 167. §

(5)bekezdése és a 361. §

(1),

(2)és

(6)bekezdése alapján megállapítható, hogy a rendőri jelentés helyébe lépő feljegyzés felhasználásának jelenleg is vannak korlátai, hiszen a törvény az eljárási cselekményről feljegyzés készítését akkor engedi meg, ha azon terhelt, védő, tanú vagy vagyoni érdekelt nem volt jelen. Eljárási szabályt sértett továbbá az elsőfokú bíróság, amikor ugyanezen tárgyaláson a vádlott kihallgatását követően ismertette a nyomozati iratok 181-191. lapszáma alatt található, és a sértettnek a 450/2017.bü. számú büntető ügyben tett gyanúsítottkénti kihallgatásáról készült jegyzőkönyvet. Az 1998. évi XIX. törvény 297. §

(1)bekezdésében foglalt rendelkezés szerint erre csak akkor lett volna lehetősége a kihallgatása után, ha a tanú a történtekre nem emlékszik, vagy ha a tárgyaláson tett, és a korábbi tanúvallomása között ellentét van. A

(2)bekezdés pedig akként rendelkezik, hogy a korábbi vallomás részeinek ismertetésére csak akkor kerülhet sor, ha az ismertetésben foglalt tényekre és körülményekre a tanúhoz kérdést intéztek, illetve a tanú e tényekre és körülményekre nyilatkozott. A Be. 528. §

(1),

(2)bekezdése és az 527. §

(1)bekezdése a tanú korábbi vallomásának ismertetésével kapcsolatban ugyancsak előírja, hogy a korábban tett vallomásrészeinek ismertetésére csak akkor kerülhet sor, ha az ismertetésben foglalt tényekre és körülményekre a tanúhoz kérdést intéztek. Ezen túlmenően eljárási szabályt sértett az elsőfokú bíróság, amikor tanú 1 tanúvallomását (nyomozati iratok 174-177. lapszám) erre irányuló ügyészi indítvány hiányában a tárgyaláson ismertette. Az 1998. évi XIX. törvény 296. §

(2)bekezdés a), b) pontjában írtak szerint erre csak akkor lett volna lehetősége, ha ezt az ügyész a vádiratban, illetve a tárgyaláson indítványozza. A Be. 527. §

(2)bekezdésében foglalt rendelkezés a tanú korábbi vallomásának felolvasását szintén indítványhoz köti. A kifejtettek alapján megállapítható, hogy a rendőri jelentések, valamint a sértett és tanú 1 tanúk vallomásának ismertetése mind az elsőfokú bíróság eljárása során, mind a másodfokú eljárásban hatályban lévő büntetőeljárás jogi törvény rendelkezései szerint eljárási szabálysértést valósított meg, tekintve azonban, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítékok mérlegelése során ezen bizonyítékokat nem vonta mérlegelési körébe, így ezeknek az eljárási szabálysértéseknek az ügy érdemére nem volt kihatásuk, ezért a másodfokú bíróság csupán ezen eljárási szabálysértések megállapítására szorítkozott. Az elsőfokú bíróság az általa lefolytatott bizonyítási eljárás alapján a lényeget illetően a bizonyítékok helyes értékelése útján megalapozott tényállást állapított meg, melyet a Szegedi Ítélőtábla a rendelkezésre álló bizonyítást érintő ügyiratok egybehangzó adatai alapján, a Be. 593. §

(1)bekezdés a) pontjában írtak szerint az alábbiak szerint helyesbített, illetve kiegészített: A jogi indokolásból a tényállásba emeli annak megállapítását, hogy vádlott neve vádlott a sértett bántalmazásának idején közepes fokban volt ittas. Ez a kiegészítés azért vált szükségessé, mert az elsőfokú bíróság a büntetés kiszabása körében ezt súlyosító körülményként értékelte, elmulasztotta azonban ennek ténybeli alapját rögzíteni, holott a nyomozati iratokban fellelhető adatok alapján ez kétséget kizáró módon megállapítható. Kiegészítette a tényállást azzal, hogy a sértett bántalmazásához használt baseball ütő a vádlott tulajdonát képezte. Ez a kiegészítés azért vált szükségessé, mert a baseball ütő tekintetében az elsőfokú bíróság elkobzásról rendelkezett, a Btk.

1. §-ának alkalmazása körében pedig jelentősége van annak a ténynek, hogy az elkobozni rendelt dolog kinek a tulajdonában áll. Kiegészítette továbbá az elsőfokú bíróság ítéletének tényállását azzal, hogy a sértett bal szem körüli, a homlok bal oldalán lévő, a bal kezén keletkezett sérülések nyolc napon belül gyógyulnak, továbbá elszenvedte még a tarkótájék repesztett sérülését is, amely sérülés szintén nyolc napon belül gyógyul. A sértett a vádlottnak megbocsátott. Ezeknek a kiegészítéseknek azért van jelentőségük, mert a büntetés kiszabása körében értékelésre kerültek, de az ítélet tényállásában az elsőfokú bíróság nem rögzítette. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletének tényállása hiánytalan és megalapozott, melyet a másodfokú bíróság ítélkezésének alapjául elfogadott. Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárást a szükséges és lehetséges körben lefolytatta, a rendelkezésére álló bizonyítékokat egyenként és összességükben is maradéktalanul mérlegelési körébe vonta. Bizonyíték értékelő tevékenysége okszerű és logikus volt és ez által megalapozott tényállást állapított meg, mely alapján helyesen következtetett a vádlott büntetőjogi felelősségére, a cselekmény jogi minősítése és az e körben tett indokolás azonban kiegészítésre szorul. Helyesen következtetett az elsőfokú bíróság arra, hogy a vádlott szándéka testi sérülés okozására irányult, és tudata átfogta az életveszélyes sérülés bekövetkezésének a reális lehetőségét. A célzott testtájék a sértett feje volt, a súlyosabb sérülések itt következtek be, és az elkövetés körülményeiből, különösen az erőkifejtés mértékéből, erre alappal lehet következtetni. A vádlott tudattartalmával kapcsolatos jogi okfejtés azonban kiegészítésre szorult. Nem csak azt kell vizsgálni, hogy a vádlott tudata átfogta-e az életveszélyes sérülés bekövetkezésének reális lehetőségét, hanem azt is, hogy azt kívánta, vagy abba belenyugodva cselekedett-e. Az irányadó tényállás szerint a vádlott a sértett fejét legalább hat alkalommal nagy erővel megrúgta, továbbá kettő alakommal a fejét a falhoz ütötte, és őt három alkalommal lefejelte. Nyilvánvalóan az általános élettapasztalat szerint is számolnia kellett az életveszélyes sérülés bekövetkeztének lehetőségével. Amikor az elkövető szándéka a testi sérülés okozására irányul, ugyanakkor tudata az életveszély bekövetkezésének lehetőségét is átfogja, és ebbe belenyugodva cselekszik, az életveszélyes eredményt érintő szándék eshetőleges formában jelentkezik (BH
2. 491, 3/
3. BJE). A Btk.
4. §-a szerinti testi sértésnek a törvényi tényállás konstrukciójából megállapíthatóan két alapesete van, az

(1)és

(2)bekezdés szerinti könnyű testi sértés vétsége, illetve az

(1)és

(3)bekezdés szerinti súlyos testi sértés bűntette. A törvényi tényállás minősített eseteket is szabályoz, amelyek részben eltérő büntetési tételt tartalmaznak a különböző alapesetekre épülve, részben pedig a megvalósult alapesettől függetlenül, ugyanazon büntetési tételt rendelik az egyes minősített esetekhez. A Btk. 164. §

(8)bekezdése nem tesz a büntetésben különbséget a szerint, hogy a súlyosabb eredmény az életveszély vagy a halál melyik alapesethez kötődik, azonban valamely bűncselekmény minősített esete kizárólag az alapesettel együtt állapítható meg, anélkül nem, mint ahogy bűncselekmény sincs törvényi alaptényállás nélkül. Éppen ezért tévedett a törvényszék, amikor annak ellenére, hogy tényállásában megállapította, hogy a sértett által elszenvedett agyállomány vérzés gyógytartama nyolc napon túli, és ez életveszélyes sérülésnek tekintendő, a jogi indokolás körében nem hivatkozott a Btk. 164. §

(3)bekezdésére, ezért a másodfokú bíróság a bűncselekmény minősítésének jogszabályi alapját a kifejtettek szerint megváltoztatta. A büntetés kiszabása körében az elsőfokú bíróság által értékelt bűnösségi körülményeket az ítélőtábla kiegészítette azzal, hogy további enyhítő körülményként értékelte, hogy az életveszélyes sérülés okozására a vádlottnak csupán az eshetőleges szándéka terjedt ki, és további súlyosító körülményként értékelte az elkövetéshez használt eszköz különös veszélyességét, a kitartó szándékot, a garázda módon, gátlástalanul, kirívóan durva elkövetést, és helyesen az önhibából eredő ittas állapotban történő elkövetést (56/2017. BK vélemény III/2., II/7.). Az így helyesbített bűnösségi körülményekre is figyelemmel nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor úgy ítélte, hogy kizárólag szabadságvesztés büntetéssel érhetőek el a törvényben meghatározott büntetési célok. Elmulasztotta meghatározni a büntetés Btk. 82. §

(2)bekezdésében írtak szerinti középmértékét, ez jelen esetben a kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztésre figyelemmel öt év. Az elsőfokú bíróság a büntetési tétel irányadó középmértékétől jelentősen eltért, a másodfokú bíróság megítélése szerint a vádlott személyében rejlő társadalomra veszélyesség fokára, és az elkövetés körülményeire figyelemmel arányos büntetést szabott ki, ettől lényegesen enyhébb büntetés kiszabása szóba sem kerülhet. A vádlott bár büntetlen előéletű, és személyiségzavarban szenved, a sértettet egymás után követő, hat mozzanattal, kitartóan, durva módon bántalmazta, így a védő által indítványozott, és végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés alkalmazására a másodfokú bíróság törvényes lehetőséget nem látott. Az elsőfokú bíróság tévedett, amikor a nyomozás során lefoglalt és a Csongrád Megyei Rendőrfőkapitányságon szagbankban elhelyezett szagmaradvány megsemmisítését rendelte el. A 25/

1. (VI.21.) ORFK utasítás
2. pontjában írtak szerint a szagbankban elhelyezett szagkonzerveket a bűnjelkezelés szabályai szerint kell megőrizni, és selejtezni. Ez a bűnjel a bírósági bűnjelkezelőhöz nem kerül be, a szagmaradványok és szagminták tárolása a területi rendőri szervek bűnügyi technikai osztályainak, illetve az ezek feladatait ellátó szervezeti elemek feladata. Ezen szagkonzervek selejtezése ugyancsak a rendőri szervek hatáskörébe tartozik, ezért a másodfokú bíróság a szagmaradvány megsemmisítésére vonatkozó rendelkezést mellőzte. Észlelte a másodfokú bíróság, hogy az elsőfokú bíróság tévesen állapította meg az elsőfokú eljárásban felmerült bűnügyi költség összegét tekintettel arra, hogy az ügyben készült szakértői vélemények elkészítése kapcsán felmerült kamarai költségátalány 1.000.- forintos összege a költségjegyzékbe nem került bevezetésre annak ellenére, hogy a szakértői díjjegyzék és a díjmegállapító végzés tartalmazta ezeket az összegeket, így négy szakértői vélemény tekintetében megállapítható, hogy további 4.000.- forint bűnügyi költség merült fel az ügyben, melynek megfizetésére a vádlott az
3. évi XIX. törvény
4. §

(1)bekezdése és a Be. 574. §

(1)bekezdése, 145. §

(1),

(2)bekezdése alapján köteles. A fent kifejtettekre tekintettel a másodfokú bíróság a kiszabott büntetés enyhítése érdekében bejelentett fellebbezéseket alaptalannak ítélte, ezért az elsőfokú bíróság ítéletét hivatalból is felülbírálva azt a Be. 604. §

(1)bekezdés b) pontja és a Be. 606. §

(1)bekezdése alapján a rendelkező részben foglaltak szerint megváltoztatta, egyebekben a Be. 605. §

(1)bekezdése alapján helybenhagyta. Az ítélet elleni fellebbezési jog kizárása a Be. 615. §

(1)és

(2)bekezdésén alapul. A fellebbezési eljárás során felmerült bűnügyi költségről történő rendelkezés a Be. 613. §

(1)bekezdésén alapult, figyelemmel a Be. 574. §

(1)bekezdésére is. Szeged,

1. január
2. Dr. Hegedűs István s. k. a tanács elnöke Dr. Katona Dorottya s. k. előadó bíró Dr. Kiss Dániel s. k. bíró A Szegedi Ítélőtábla Bf.III.278/2018/
3. számú ítélete, illetve a Szegedi Törvényszék 7.B.129/2018/
4. számú ítéletének jelen ítélettel meg nem változtatott része jogerős és végrehajtható. Szeged,
5. január
6. Dr. Hegedűs István s. k. a tanács elnöke