Bhar.120/2018/10 – Győri Ítélőtábla

(1)bekezdés) és garázdaság vétsége (Btk. 339. §

(1)bekezdés) miatt emelt vád alól felmentette és rendelkezett a bűnügyi költség viseléséről. Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére súlyosítás végett, az ítélet megváltoztatása, ennek keretében a vádlott bűnösségének a vádbeli cselekményekben történő megállapítása és vele szemben pénzbüntetés kiszabása iránt jelentett be fellebbezést. A Tatabányai Törvényszék mint másodfokú bíróság a 2018. október 10. napján kihirdetett 2.Bf.237/2018/6. számú ítéletével a járásbíróság ítéletét megváltoztatta, a vádlott bűnösségét magánlaksértés vétségének kísérletében (Btk. 221. §

(1)bekezdés) megállapította, ezért 1 év időtartamra próbára bocsátotta, valamint kötelezte a vádlottat az elsőfokú eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére. Egyebekben helybenhagyta az elsőfokú ítéletet azzal, hogy a vádlott személyi igazolványának száma helyesbítésre került. A törvényszék ítélete ellen a vádlott védője jelentett be fellebbezést elsődlegesen a magánlaksértés vétsége tekintetében felmentés végett, másodlagosan enyhítés érdekében. Fellebbezése indokolásában egyrészt arra hivatkozott, hogy álláspontja szerint védence nem követte el a terhére rótt magánlaksértés vétségét, másrészt pedig a vádlott bűnösségének megállapítása esetén is - a vádlott személyével kapcsolatban korábban előadottakra hivatkozva - eltúlzottnak találta a joghátrányt. A fellebbezését később írásban részletesen indokolta, melyben kifejtette, hogy a védelmi álláspont szerint két jelentős jogi tény - mely szerint hogy a vádbeli időszakban

1. augusztus 01-én a terhelt A.A.val fennállott házasságából származó gyermekeivel történő kapcsolattartás céljából érkezett ....szám alatti ingatlanhoz, valamint .... szám alatti ingatlan volt vádlott és volt felesége tagsági viszonyával működő
2. Bt. székhelye - értékelése indokolatlanul maradt el, valamint az azokhoz tartozó jogi következtetések levonása is hiányos. E körben hivatkozott a vádlottnak a sértettel közös gyermekeivel való kapcsolattartási jogára és kötelezettségére, kiemelte, hogy a gyermekeket nevelő szülő köteles biztosítani a zavartalan kapcsolattartást és aminek a gyermek lakóhelyéről, vagy tartózkodási helyéről való elvitellel kell megvalósulnia. Kitért arra is, hogy vonatkozó jogszabályi rendelkezések szerint mi minősül a gyermekek szokásos tartózkodási helyének. Minderre figyelemmel mivel a gyermekek az ingatlanban, nem pedig az előtte található közterületen élnek, így az előre egyeztetett időpontban álláspontja szerint oda joga volt bemenni a vádlottnak. Felhozta, hogy a nem cáfolható vádlotti vallomás szerint B.B. - a sértett édesapja - engedélyével ment be a kertbe, erőszak alkalmazása nélkül, így a terhére rótt cselekmény nem tényállásszerű. Hivatkozott arra is, hogy a másodfokú bíróság nem vette figyelembe, hogy a vádbeli időszakban a
3. Bt.-nek ez, a .... szám alatti ingatlan volt a székhelye, a társaság tagjai pedig a vádlott és a sértett voltak. Az ingatlan székhelyként való megjelöléséhez a tulajdonos a bejegyzés idején hozzájárult, és csak a vádbeli cselekményt követően szólította fel a terheltet a társaság székhelyének áthelyezésére. Ebből azt vezette le, hogy a vádlottnak - mint a gazdasági társaság beltagjának - joga volt bemenni a társaság székhelyét képező ingatlanba. Harmadlagosan a vádlott ingóságainak közterületen való elhelyezésével kapcsolatban hivatkozott arra, hogy - az Alaptörvény szerint - mindenkinek joga van a tulajdona ellen intézett, vagy ezt közvetlenül fenyegető támadás elhárításához. Rámutatott, hogy a vádlott jogszerűen helyezte el ingóságait az ingatlanban, melyeket a sértett az ő előzetes tiltakozását követően tette ki az utcára és hagyta őrizetlenül. A védelem álláspontja szerint ezt a terhelt nem volt köteles tűrni, így jogszerűen járt el, amikor azokat az eredeti tárolási helyükre kívánta visszavinni. Mindezek alapján a tényállás kiegészítését kérte - a kapcsolattartási joggal, a
4. Bt. székhelyével, és az ingatlanba bejutás körülményeivel -, valamit a másodfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és a vádlott bűncselekmény hiányára tekintettel történő - felmentését indítványozta. A Győri Fellebbviteli Főügyészség BF.302/2018/
5. számú átiratában kifejtette, hogy álláspontja szerint megalapozatlan a vádlott védője által bejelentett fellebbezés. Kitért arra is, hogy harmadfokú eljárásnak helye van, a felülbírálat pedig teljes körű a magánlaksértés tekintetében. Az eljárási szabályok megtartásra kerültek mind az első- mind a másodfokú eljárásban, megalapozott a harmadfokú eljárás alapjául szolgáló tényállás, a vádlott bűnösségére vont következtetés pedig okszerű. A cselekmény minősítését annyiban indítványozta helyesbíteni, hogy az stádiumtani szempontból befejezett, hiszen a vádlott a sértett beleegyezése nélkül jutott be az udvarra, amikor felhagyott a sértett és az édesapja az ellenállással, hogy az előbbi rendőrt hívjon. A kiszabott joghátrányt tettarányosnak, a döntés egyéb rendelkezéseit pedig törvényesnek találta. A védő a harmadfokú nyilvános ülésen tartott perbeszédében egyetértett azzal, hogy a vádlott ingatlanon való tulajdonszerzése jelen eljárásban irreleváns. Fellebbezésének írásbeli indokolásában írtakkal egyezően kiemelte, hogy a vádlott kapcsolattartás érdekében érkezett a helyszínre és a vonatkozó jogszabályi rendelkezések alapján - álláspontja szerint - a vádlottnak joga volt bemenni a sértett által használt ingatlanba arra az időre, amíg a gyermekek átadás-átvételére sor kerül. Egyebekben arra is ismételten hivatkozott, hogy a vád tárgyává tett cselekmény időpontjában a
6. Bt.-nek ez az ingatlan volt a székhelye, a társaság tagjai pedig a vádlott és a sértett voltak. Szerinte ez a körülmény szintén jogosulttá tette a vádlottat arra, hogy bemenjen az ingatlanba. Az írásbeli indokolásában írtakkal azonos módon részletezte a sértett által a vádlott ingóságai ellen intézett jogtalan támadást, ami miatt a védelem álláspontja szerint joga volt azokat az eredeti tárolási helyükre visszavinni, így bemenni az ingatlanba. Végül kitért a vádlott ingatlanba történő bejutásának jogszerűségére. Mindezen körülményekre figyelemmel - mivel álláspontja szerint mindhárom előadott esetkör önmagában is megalapozta volna a vádlott jogszerű bejutását -, valamint a vádlott cselekménye társadalomra veszélyességének hiányára felmentésére tett indítványt. A főügyészség képviselője a harmadfokú nyilvános ülésen fenntartotta az átiratban foglaltakat. Rámutatott, hogy a másodfellebbezés - tekintettel az eljárási előzményekre - joghatályos. A felülbírálat terjedelmét teljes körűnek ítélte meg a magánlaksértés vétsége tekintetében, rámutatva arra, hogy az ítéletnek az a felmentő rendelkezése, amely ellen nem fellebbeztek a hatályos jogszabályi rendelkezések értelmében nem lehet felülbírálat tárgya. Álláspontja szerint az eljárási szabályokat az első és másodfokú bíróságok megtartották és a megállapított tényállás is megalapozott. Kiemelte, hogy a vádlott cselekvősége és bűnössége - tagadó vallomása ellenére - a tanúk vallomása alapján kétséget kizáróan megállapítható, így az elsőfokú bíróság felmentő rendelkezése a magánlaksértés vétsége tekintetében büntető anyagi jogi szabály téves alkalmazásán alapult. A vádlott cselekményének minősítése körében részletezte, hogy álláspontja szerint miért befejezett a magánlaksértés vétsége, külön említve a házi jog büntetőjogi értékelését és a vádlott cselekményének motívumát. A másodfokú bíróság által alkalmazott intézkedést továbbra is megfelelőnek, a bűnügyi költség viselésére vonatkozó rendelkezést pedig törvényesnek találta. A vádlott az utolsó szó jogán csatlakozott a védőjéhez. Tekintettel arra, hogy a másodfokon eljárt Tatabányai Törvényszék - az elsőfokú bíróság által magánlaksértés és garázdaság vétségének vádja alól felmentett - vádlott neve vádlottat bűnösnek mondta ki magánlaksértés vétségének kísérletében (Btk.
7. §

(1)bekezdés), a Be. 615. §

(1)bekezdése, illetve a

(2)bekezdés a) pontja alapján megnyílt a joghatályos másodfellebbezés lehetősége a magánlaksértés vétsége vádja tekintetében. Mindezek alapján az ítélőtábla mint harmadfokú bíróság a Be. 618. §

(1)bekezdésre figyelemmel a fellebbezéssel támadott másodfokú ítéletet valamint az első- és másodfokú bíróság eljárását is, arra is tekintettel, hogy a vád tárgyává tett garázdaság a Be. 618. §

(4)bekezdése értelmében nem képezhette a harmadfokú felülbírálat tárgyát - a Be. 620. §

(1)bekezdése alapján nyilvános ülésen -, bírálta felül. A felülbírálat során vizsgálta az ítélőtábla, hogy az eljárt bíróságok megtartották-e az eljárási szabályokat, és azt is, hogy megalapozott-e a másodfokú bíróság ítélete. Az elsőfokú bíróság az eljárási törvény betartásával végezte el a bizonyítást, hallgatta ki a vádlottat, a tanúkat, ismertette a releváns okiratokat, az eljárásban részt vevő felek jogainak biztosítása mellett az ügy ténybeli és jogi megítéléséhez szükséges valamennyi bizonyítékot a bizonyítás anyagává tette. Ezt követően a másodfokú bíróság is maradéktalanul betartotta a büntető perrendtartás szabályait, és a törvényesen lefolytatott eljárása eredményeként helytállóan rögzítette, hogy az elsőfokú bíróság az eljárási szabályokat megtartotta, az általa lefolytatott bizonyítás törvényes volt, az általa megállapított tényállás a beszerzett bizonyítékokkal összeegyeztethető, a bizonyítás anyagának megfelel. Ennélfogva az ítélőtábla sem az elsőfokú, sem a másodfokú bíróság eljárásában nem észlelt olyan eljárási hibát, hiányosságot, amely az érdemi felülbírálat akadályát képezhette volna. A harmadfokú bíróság a Be. 619. §

(1)bekezdése értelmében a határozatát arra a tényállásra alapítja, amely alapján a másodfokú bíróság az ítéletét meghozta, kivéve, ha a másodfokú bíróság ítélete a fellebbezéssel sérelmezett ellentétes döntés tekintetében megalapozatlan. A Be. 619. §

(3)bekezdése szerint ha a másodfokú bíróság ítélete a fellebbezéssel sérelmezett ellentétes döntés tekintetében megalapozatlan, és a helyes tényállás az elsőfokú, illetve a másodfokú bíróság által lefolytatott bizonyítást érintő ügyiratok alapján megállapítható, vagy a helytelen ténybeli következtetés az elsőfokú, illetve a másodfokú bíróság által lefolytatott bizonyítást érintő ügyiratok alapján kiküszöbölhető, a harmadfokú bíróság a tényállást hivatalból kiegészíti, illetve helyesbíti. A fenti törvényi rendelkezések által meghatározott keretek között vizsgálta az ítélőtábla a vádlott védőjének másodfellebbezését, mely alappal nem foghatott helyt. A másodfokú bíróság határozatának alapját képező tényállás túlnyomórészt megalapozott, azonban az iratok alapján a Be. 619. §

(3)bekezdésére tekintettel azt az ítélőtábla a következőkkel egészíti ki: Az elsőfokú ítélet

1. oldal
2. bekezdés
3. mondatának harmadik tagmondatába beemeli „(…)ezt azonban magánfél megakadályozta oly módon, hogy nyomta a kertkaput és segítségül hívta a szintén az ingatlanban tartózkodó B.B.et(…)". Továbbá az elsőfokú ítélet
4. oldal
5. bekezdés
6. mondat első tagmondatában: „(…)magánfél édesapja szintén odament a kapuhoz, majd azt a lányával együtt nyomta(…)". A fenti kiegészítésekkel, melyet a vádlott vallomásai is alátámasztanak a tanúvallomások mellett a másodfokú bíróság határozatának alapját képező tényállás már teljes mértékig megalapozott, így a Be.
7. §

(1)bekezdése értelmében a harmadfokú bíróság a határozatát e tényállásra alapította. A vádlott bűnösségére vont következtetés okszerű, a másodfokú bíróság indokolásában helyesen érvelt a házi jog büntetőjogi megítélése körében amellett, hogy a vádlott a cselekményével megsértette magánfél lakhatáshoz fűződő jogát. Az ítélőtábla maradéktalanul egyetért azzal, hogy a magánlaksértés törvényi tényállása a birtokhoz fűződő jogot védi, amit - a másodfokú ítéletben meghivatkozott - Kúria EBH. 2002/

1. számú elvi határozata is egyértelműen megerősít. Itt kell azonban megjegyezni, hogy a törvényszék indokolásából mellőzendő a másodfokú határozat
2. oldal utolsó előtti bekezdése, hiszen jelen esetben nem állagsérelem nélküli dolog elleni erőszak valósult meg. A vádlott magatartásával a kertkapura kifejtett erővel a sértett és édesapja ellenállását próbálta - eredménytelenül - megtörni, annak érdekében, hogy bejusson az ingatlanba. Ezáltal egy célzatos, dolgon realizálódott, de áttételesen személy(ek) ellen irányuló erőszakos magatartást valósított meg cselekményével a vádlott a Btk.
3. §

(1)bekezdés

1. pontjában írtak szerint, melynek az eszköze volt a kertkapu. A vádlott felmentésére irányuló védői fellebbezésben írtak alappal nem foghattak helyt, hiszen a vádlott - bár a gyermekeivel való kapcsolattartási jogának gyakorlása végett érkezett a helyszínre, azonban - a vád tárgyává tett cselekményének motívuma nem a gyermekek átadás-átvétele, és nem is a
2. Bt. székhelyébe üzleti okból történő bejutás, hanem kizárólag a sértett által közterületen elhelyezett ingóságainak eredeti helyükre történő visszajuttatása volt. A vádlott tényállásszerű magatartása előtt magánfél kikísérte a gyerekeket a kertkapun kívülre, a kapcsolattartási jog biztosítására átadta őket a vádlottnak, majd bement az ingatlanra és a kertkaput vissza akarta zárni, amikor a vádlott azt az ingatlanra történő jogtalan bejutása céljából erőszakkal megakadályozta. Minderre figyelemmel a fentiekben részletezett körülmények - kapcsolattartási jog gyakorlása vagy a cégszékhelyre történő bejutás jogának rögzítése - konkrét esetben irreleváns, a bűncselekmény megvalósítására nincs hatással - így azokat a védői indítvány ellenére - nem volt szükséges rögzíteni a tényállásban. Helyesen mutatott rá a másodfokú bíróság arra, hogy a védő által hivatkozott tulajdont ért sérelem nem éri el a végszükség szintjét, ezáltal büntethetőséget kizáró ok nem merült fel, ezzel a harmadfokú bíróság is egyetértett. A cselekmény minősítése kapcsán szükséges kitérni arra is, hogy a vádlott - miután kölcsönösen felhagytak a kertkapura gyakorolt ráhatással - nem B.B. kifejezett engedélye, „beinvitálása" alapján ment be a kertbe, ő csupán azáltal „engedte be" a vádlottat, hogy miután a lánya elment hívni a rendőrséget, már nem nyomta a kertkaput és az ellenállás megszűnésének lehetőségével élve, a vádlott bejutott a kertbe. Azonban az az ügyészi érvelés sem fogadható el az irányadó tényállás alapján, hogy a vádlott erőszakos fellépésének hatására hagyott volna fel a sértett és az édesapja az ellenállással. Összességében tehát a bemenetel erőszakos kísérlete értékelhető büntetőjogilag, amelyet helyesen minősített a másodfokú bíróság magánlaksértés vétsége kísérletének, hiszen jelen esetben a szándékos bűncselekmény eredmény hiányában nem valósult meg teljes egészében. A cselekmény azon mozzanata, hogy a vádlott az ellenállás megszűnését követően bement a sértett kertjébe, tényállási elem hiányában („erőszak") nem teszi befejezetté a bűncselekményt. Az ítélet egyéb rendelkezései helyesek, ezért azokat a harmadfokú bíróság határozata nem érintette. A büntetéskiszabási tényezőket a másodfokú bíróság nagyrészt feltárta és súlyuknak megfelelően értékelte, azonban a harmadfokú bíróság tekintettel az eset valamennyi körülményére így a súlyosító körülmények hiányára, és a nyomatékos enyhítő körülményekre különös tekintettel az időmúlásra úgy ítélte meg, hogy a vádlott által elkövetett bűncselekmény már olyan csekély fokban veszélyes a társadalomra, hogy a legenyhébb intézkedés alkalmazása szükséges, de egyben elégséges is a Btk.
3. § és
4. §-aiban foglalt büntetési célok és büntetéskiszabási elvek elérésére. Ezért a terhelttel szemben a Btk.
5. §

(1)bekezdése szerinti megrovást alkalmazott, mely a Btk. 64. §

(2)bekezdésében foglaltaknak megfelelően a harmadfokú nyilvános ülésen foganatosításra került. Mindezekre figyelemmel az ítélőtábla a másodfokú ítéletet részben megváltoztatta a Be. 624. §

(1)bekezdése alapján, egyebekben a Be.

1. § alapján helybenhagyta. Győr,
2. január
3. Dr. Széplaki László sk. a tanács elnöke Szalainé dr. Joánovits Krisztina sk. előadó bíró Dr. Csák Csilla sk. bíró Z á r a d é k: Ez az ítélet és a Tatabányai Törvényszék
4. október
5. napján kelt 2.Bf.237/2018/
6. számú ítélete - a meg nem változtatott részében -
7. január
8. napján jogerőre emelkedett. őr,
9. január
10. . Széplaki László sk. a tanács elnöke