Fővárosi Ítélőtábla 7.Pf.20.209/2018/
- Kiegészítve a 7.Pf.20.209/2018/
- sz. kiegészítő ítélet alapján. Budapest,
- szeptember
- Dr. Sághy Mária s.k. a tanács elnöke Kijavítva a 7.Pf.20.209/2018/12/I. sz. kijavító végzés alapján. Budapest,
- szeptember
- Dr. Sághy Mária s.k. a tanács elnöke A Fővárosi Ítélőtábla a Lovácsiné dr. Takács Katalin Ügyvédi Iroda (címe, ügyintéző: Lovácsiné dr. Takács Katalin ügyvéd) által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek - a Dr. Lóczi Gabriella Ügyvédi Iroda (címe, ügyintéző: dr. Lóczi Gabriella ügyvéd) által képviselt I.rendű alperes neve (I.rendű alperes címe) I. rendű, dr. Esze Tamás jogtanácsos által képviselt II.rendű alperes neve (II.rendű alperes címe) II. rendű alperesek ellen kártérítés iránt indított perében amely perbe dr. Takács Orsolya Kitti jogi előadó által képviselt I.rendű alperesi beavatkozó neve (címe) az I. rendű alperes pernyertessége érdekében beavatkozott - a Fővárosi Törvényszék
- november
- napján kelt 8.P.22.441/2015/
- számú ítélete ellen az I. rendű alperes részéről
- sorszám alatt előterjesztett és
- sorszám alatt megindokolt, valamint a II. rendű alperes részéről
- sorszám alatt benyújtott fellebbezés folytán meghozta a következő ítéletet: *és a II. rendű alperes javára megítélt, a felperest terhelő perköltségfizetési kötelezettség A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érinti, fellebbezett rendelkezését a per főtárgya * tekintetében helybenhagyja, míg a perköltségre vonatkozó részében a következők szerint változtatja meg: − kötelezi a felperest, hogy fizessen meg - 15 napon belül - az I. rendű alperesnek 50.000 (Ötvenezer) forint perköltséget; − a felperes kereseti illetékfizetési kötelezettségét 179.600 (Százhetvenkilencezer-hatszáz) forintra felemeli, míg az I-II. rendű alperesek egyetemleges * perköltségfizetési kötelezettségét 119.800 (Száztizenkilencezer-nyolcszáz) forintra leszállítja. * kereseti illetékfizetési Kötelezi együttesen az I-II. rendű alpereseket, hogy - 15 napon belül - fizessenek meg a felperesnek 15.000 (Tizenötezer) forint plusz áfa összegű fellebbezési eljárási költséget. Együttesen az I-II. rendű alperesek 50.000 (Ötvenezer) forint, míg a felperes 6.000 (Hatezer) forint fellebbezési eljárási illetéket kötelesek megfizetni - felhívásra - az állam javára. Ez ellen az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás A felperes
- február 10-én a ... irányából menetrend szerint 14 óra 48 perckor érkező személyvonatról ... vasútállomáson a vonat megállását követően a leszálláshoz készülődve felállt, amikor a mozdony tolatás közben a vasúti kocsit meglökte. A felperes elesett, bal lábát az ülésbe ütötte, amelynek következtében eltört a sípcsontja. A felperes sérülésének elsődleges ellátása a ... kórházban történt 15 óra 56 perckor. A balesettel összefüggésben a felperes néhány hónapos rehabilitáción vett részt. 2010 márciusában rögzítették, hogy fájdalmai enyhültek, járása kielégítő, ugyanakkor a bal oldali nervus peroneus bénulás miatt a lábszár izomzata atrofizált, nehezen emeli a lábát, otthonában torna és a járásgyakorlatok folytatása javasolt. A felperes módosított keresete szerint a baleset idején hatályban volt, a Polgári Törvénykönyvről szóló
- évi IV. törvény (régi Ptk.)
- §-a alapján az I-II. rendű alperesek egyetemleges marasztalását kérte 4.000.000 forint nem vagyoni kártérítésben és ennek
- február 10-től számított késedelmi kamatában, 300.000 forint általános kártérítésben, továbbá havi 40.000 forint (számszakilag helyesen 45.000 forint) költségpótló járadékban. Az I. rendű alperes felelősségét arra alapította, hogy a személyszállító vasúti szerelvények az ő tulajdonát képezik, míg állítása szerint azok üzemeltetését a II. rendű alperes végzi. Az I-II. rendű alperesek és az I. rendű alperes beavatkozója is a kereset elutasítását kérték, annak jogalapját és összegszerűségét egyaránt vitatták. Az I. rendű alperes arra hivatkozott, hogy a személyszállító vonatszerelvényeket a II. rendű alperes üzemelteti, ennek következtében perbeli legitimációja hiányzik. Mindkét alperes hivatkozott arra, hogy kárbejelentései során a felperes a baleset körülményeit és időpontját többféleképpen adta elő, így az pontosan nem állapítható meg. Az állomáson pedig egyetlen vasúti alkalmazottnak sem jelezte sérülését. A felperes fellebbezése folytán eljárt Fővárosi Ítélőtábla a 6.Pf.21.205/2014/
- sorszámú végzésével az elsőfokú bíróság - keresetet elutasító - ítéletét hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. A felperes a megismételt eljárásban fenntartotta keresetét. Az I-II. rendű alperesek és a beavatkozó érdemi ellenkérelme változatlanul a kereset elutasítására irányult. Az elsőfokú bíróság a megismételt eljárásban hozott ítéletével kötelezte az I-II. rendű alpereseket, hogy egyetemlegesen fizessenek meg a felperesnek 700.000 forintot és ebből 600.000 forint után
- február 10-től a kifizetésig járó törvényes mértékű késedelmi kamatot. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Kötelezte a felperest, hogy fizessen meg 80.000 forint perköltséget a II. rendű alperes részére, míg rendelkezése szerint ezt meghaladó költségeiket a felek maguk viselik. A felperest, valamint egyetemlegesen az I-II. rendű alpereseket egyaránt 146.400 forint eljárási illeték megfizetésére kötelezte az állam javára. Az elsőfokú bíróság a hatályon kívül helyező végzés megállapításával összhangban igazoltnak tekintette annak tényét, hogy a felperes a ...-ba
- február 10-én menetrend szerint 14 óra 48 perckor érkezett vonaton megsérült. Utalt arra, hogy a felperesnek ezen túlmenően bizonyítania kellett, hogy az alperesek működéséből fakadó körülmény miatt következett be a bal térd alatti zúzódása, illetőleg a sípcsont külső bütykének törése. Álláspontja szerint a perben kirendelt szakértő véleménye igazolta, hogy a felperes keresetlevélben részletezett panaszai részben a vonaton elszenvedett sérülésből fakadnak, azzal egyértelmű okozati összefüggésben vannak, ugyanakkor a felperesi tünetek sorsszerű, sőt a perben érintett esettől független utólagos körülményekből is fakadnak, legnagyobb hányaduk nem mutat összefüggést a vizsgált balesettel. Elfogadta, hogy a felperes által vázolt baleseti mechanizmus alkalmas lehetett a sérülés elszenvedésére akkor is, ha az ütést nem pontosan a karfa, hanem a lejjebb lévő műbőr ülés széle okozta. Tekintettel volt ugyanakkor arra a szakértői megállapításra is, miszerint a sérülést elősegíthette a felperes csontritkulása, a korábbról ismert degeneratív mozgásszervi betegségei, továbbá az a körülmény is, hogy a felperes
- május 17-én elesett, a bal térdét megütötte és jelenlegi járáskészségét elsősorban ez a körülmény rontja. Úgy foglalt állást, hogy a peresített balesetből fakadó sérülés 1 év 2 hónapig éreztethette hatását, de ismerve a felperes krónikus mozgásszervi panaszait és a rásérülés tényét, a vizsgálat időpontjában észlelt szimptómák nehezen különíthetők el egymástól. A szakértői vélemény alapján elfogadta, hogy a felperes jelenlegi mozgásszervi panaszainak hozzávetőlegesen 1/3-a eredhet a peresített balesetből, a térdízületi instabilitás elsősorban a második sérüléséből fakad. Az elsőfokú bíróság a felperes személyes előadása, a tanúk vallomása, a műszaki és orvosszakértői megállapítások összegzésével arra a következtetésre jutott, hogy bizonyítottnak tekinthető az a felperesi állítás, amely szerint a szerelvény megállását követően az oldalütközőkön hirtelen nyomaték adódott át, ez a szerelvény lényeges helyváltoztatás nélküli hosszirányú gyorsulását váltotta ki, amely miatt a felperes bal lába térd alatt megsérült. Az elsőfokú bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy az adott esetben nemcsak a II. rendű alperes, azaz a személyszállítási szolgáltatást nyújtó, hanem a szerelvényen annak szétrendezése érdekében a II. rendű alperes részére tevékenységet végző I. rendű alperes is veszélyes üzeminek minősülő tevékenységet végzett, így kárfelelősségük a felperessel szemben egyetemleges, és a perben nem tudták bizonyítani, hogy a kárt a működési körükön kívül eső elháríthatatlan ok idézte volna elő. Az elsőfokú bíróság a felperes 4.000.000 forint nem vagyoni kárigényét eltúlzottnak találta, tekintettel arra, hogy a felperes mozgásszervi panaszai csak részben fakadnak a balesetből, és az ismert degeneratív kórképekre is figyelemmel a maradandóság sem egyértelműen rögzíthető, és nem választhatók el egyértelműen a fájdalmas tünetegyüttest képző további betegségeitől. Az elsőfokú bíróság ezért 600.000 forintot tartott alkalmasnak a felperesi kár reparálására, értékelve, hogy a baleset hozzávetőlegesen 1 év időtartamban határozhatta meg a felperes életét, amely idő alatt rehabilitációs és orvosi kezelések miatt közlekedési többletköltségek is felmerülhettek, azonban tekintettel arra, hogy a felperes által csatolt okiratok nem voltak alkalmasak a költségek felmerülése tényének igazolására, az elsőfokú bíróság általános kártérítésként a többletközlekedés és a rehabilitációs költségek díját mindösszesen 100.000 forintban határozta meg. Ezt meghaladóan a felperes további vagyoni kárigényét bizonyítatlanság okán elutasította. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az I. és a II. rendű alperesek egyaránt fellebbezést terjesztettek elő. Az I. rendű alperes annak megváltoztatásával kérte a felperes keresetének elutasítását, másodlagos fellebbezési kérelme az elsőfokú bíróság perköltség viselésére vonatkozó döntésének megváltoztatására irányult. Álláspontja szerint jelentős részben pernyertes lett, ezért alaptalan az a megállapítás, miszerint a felek pervesztessége-pernyertessége aránya megegyező. Érdemi hivatkozása szerint tévesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy üzembentartónak minősül, ugyanis önmagában a munkavállalói által végzett szét- és összekapcsolás nem eredményezi a kocsik megmozdulását, csak abban az esetben, ha - szoros kapcsolás esetén - ún. nyomást alkalmaznak. Amennyiben azt nem az I. rendű alperes munkavállalójának utasítására végzi a mozdonyvezető, úgy hiányzik a bekövetkezett kár és az I. rendű alperesi jogellenes magatartás közötti okozati összefüggés. Amennyiben a mozdonyvezető a nyomást úgy végezte, hogy erőteljesen ráütközött a szerelvényre, akkor a mozdonyvezetőé a felelősség. A szakértői vélemény ugyanakkor nem tudta megállapítani azt, hogy történt-e nyomás, illetőleg arra sem tért ki, hogy ez mely munkavállaló magatartásával van okozati összefüggésben, nem megállapítható ezért, hogy a baleset az I. rendű alperes magatartásával összefüggésben következett be. A II. rendű alperes fellebbezése elsődlegesen az elsőfokú ítélet megváltoztatásával a kereset elutasítására, míg másodlagos fellebbezési kérelme az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére irányult. Kiemelte, hogy az elesés úgy, ahogy a felperes a per sor során hat éven át állította, a kirendelt orvosszakértő véleménye alapján sem történhetett meg. Ha - a felperes eredeti állításától eltérő módon - megtörtént volna, úgy a veszélyes üzemi szabályok alkalmazásának nem lehet helye, ugyanis a felperes nem bizonyította, hogy a vonatszerelvény elmozdult, a műszaki szakértő egyértelműen ennek ellenkezőjét állapította meg. Amennyiben mégis a veszélyes üzemi szabályok kerülnének alkalmazásra, arra az esetre pedig igazolta, hogy az adott esetben a felelősség alóli kimentését igazoló körülmények, elháríthatatlan külső okok állnak fenn. Kimentési körülményként, elháríthatatlan külső okként a felperes személyében rejlő körülményekre hivatkozott. Álláspontja szerint túlzó és iratellenes az elsőfokú bíróság ítéletének azon megállapítása, amely szerint a perbeli baleset 1 év és 2 hónapig éreztette hatását, ugyanis a traumatológus szakértő véleménye szerint legfeljebb 4-5 hónapról lehetett szó. Hiányosságként rótta fel továbbá a tényállás megállapítása kapcsán, hogy csak egy utólagos sérülést, a 2013-as sérülést említette, holott a felperes az esetet követően két évvel történt elesésről is beszélt, ami 2012-ben történhetett. Érvelése szerint a veszélyes üzemi felelősség szabályainak alkalmazására azért nem kerülhet sor, mert a szakértő azon műszaki szakkérdéseket, amelyek ebből a szempontból jelentőséggel bírnak, egyértelműen nemlegesen válaszolta meg, nem történt meg a vonatszerelvény elmozdulása, és nem történt hirtelen meglökés sem. A vonatszerelvény nem mozdult el, és olyan nagy erejű lökéshullám sem történt, amit a felperes állított, továbbá olyan erejű sem, ami elméletileg elesést okozhatott volna. Iratellenes és ellentmond a bizonyítékoknak az a megállapítás, amely szerint a felperes a vonaton szenvedte el a sérülését. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság annak ellenére ítélt meg vagyoni kártérítést a felperes javára, hogy a követelését a felperes okirati bizonyítékokkal alátámasztotta volna. Álláspontja szerint általános kártérítés megítélésének nem volt helye, az elsőfokú bíróság a kereseten is túlterjeszkedett, ugyanis az orvosi költségekre alapított keresetétől a felperes elállt. További hivatkozása szerint a felperes a nem vagyoni kárigényét sem támasztotta alá, ugyanis a traumatológus szakértő véleménye szerint a felperes mindkét térdízületének mozgása teljes, korának megfelelő, a felperesi panaszok maradandósága sem egyértelműen rögzíthető, nem választhatók el egyértelműen az egyébként is fájdalmas tünetegyüttest képző további betegségeitől. További álláspontja szerint az elsőfokú bíróság tévesen határozta meg a pertárgy értékét, az a megállapítottnál 100.000 forinttal kevesebb, és tévesen határozta meg a pervesztesség-pernyertesség arányát is, így ebből következően a perköltség viselésére vonatkozó döntése is téves: azt a 85,64 % arányú pernyertességének megfelelően kérte megváltoztatni. A felperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására irányult. A Fővárosi Ítélőtábla felülbírálata nem érintette az elsőfokú bíróság ítéletének a felperes kárigényét a megítélt vagyoni és nem vagyoni kártérítésen túl elutasító, és fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett rendelkezéseit [a polgári perrendtartásról szóló
- évi III. törvény (régi Pp.)
- §
(4)bekezdés]. Az I-II. rendű alperesek fellebbezése a per főtárgya tekintetében megalapozatlan, a perköltség viselése tekintetében részben megalapozott. Az elsőfokú bíróság a kártérítési kereset jogalapjának az elbírálásához szükséges tényállást hiánytalanul felderítette, arra alapított érdemi döntésével, és az ahhoz fűzött jogi indokolásával a Fővárosi Ítélőtábla maradéktalanul egyetértett, amit - annak szükségtelen megismétlése nélkül - csupán kiegészít a fellebbezésekre tekintettel; az elsőfokú bíróság perköltség viselésére vonatkozó döntésével azonban nem teljes mértékben értett egyet, ezért azt a következőkben kifejtett indokokra figyelemmel a perköltségre vonatkozó részében megváltoztatta. A Fővárosi Ítélőtábla mindenekelőtt utal arra, hogy a hatályon kívül helyező végzés indokolása kiemelte: az I-II. rendű alperesek veszélyes üzemi tevékenységén alapuló felelőssége alapján támasztott kárigénye eredményes érvényesítéséhez a felperesnek a régi Pp. 164. §
(1)bekezdése alapján azt kellett bizonyítania, hogy kára az I-II. rendű alperesek fokozott veszéllyel járó tevékenysége folytán keletkezett. Ehhez elegendő volt azt igazolnia, hogy sérülése az I-II. rendű alperesek által üzemeltetett vonaton következett be. Ehhez mérten a megismételt eljárásban az I-II. rendű alperesek eredményesen már nem vonhatták kétségbe annak tényét, hogy a felperes
- február 10-én a ...-ba 14 óra 48 perckor érkező vonaton szenvedett balesetet, ugyanis a Fővárosi Ítélőtábla a hatályon kívül helyező végzés indokolásában úgy foglalt állást, hogy ..., ... és ... tanúk vallomása, illetőleg a ..., Sürgősségi Betegellátó Szakellátása által
- február 10-én 15 óra 56 perckor kiállított ambuláns lap tartalma alkalmas volt annak a felperesi állításnak az alátámasztására, hogy aznap a ...-ba 14 óra 48 perckor érkező vonaton szenvedett balesetet. A hatályon kívül helyező végzésből kitűnően az I-II. rendű alperesek régi Ptk.
- §
(1)bekezdésén alapuló felelőssége két okból nem volt megállapítható: egyrészt a perben nem került tisztázásra, hogy mindkét alperes üzembentartónak minősül-e; másrészt annak ellenére, hogy az elsőfokú bíróság tájékoztatása nem terjedt ki arra, hogy a régi Ptk. 345. §
(1)bekezdése szerinti felelősség alóli kimentéshez szükséges tények bizonyítása az üzembentartót terheli. Az első tisztázandó kérdést illetően az elsőfokú bíróság a megismételt eljárásban a perben feltárt adatok alapján helytállóan foglalt állást úgy, hogy az adott esetben a nem vitásan üzembentartónak minősülő II. rendű alperes mellett az I. rendű alperes is üzembentartónak minősül, ugyanis az ő munkavállalói végzik a mozdony lecsatlakoztatása során a vonókészülék szétkapcsolását, a mozdony vonókészülékről leakasztását, a légfékezéshez szükséges nyomás kikapcsolását és szétkapcsolását, így kárfelelősségük a felperessel szemben egyetemleges a régi Ptk. 344. §
(1)bekezdése alapján. Az I. rendű alperes fellebbezési hivatkozásával szemben a kártérítő felelősség szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a szerelvény felperes elesését és sérülését eredményező megmozdulása - amelynek tényét a később kifejtettek szerint az elsőfokú bíróság ugyancsak helytállóan állapította meg - a II. rendű alperes érdekkörében tevékenykedő mozdonyvezetőnek, vagy az I. rendű alperes munkavállalóinak betudható okból következett-e be, ugyanis a károsult irányában egységes folyamatként megjelenő, egymásra épülő károkozó magatartások megalapozzák az együttes károkozás megállapítását. A közös károkozás - és így az egyetemleges felelősség - megállapításának feltétele, hogy a károsodáshoz vezető magatartások között szerves oksági kapcsolat álljon fenn, az okozati összefüggés szempontjából azonban nem szükséges, hogy mindegyik résztvevő cselekménye önmagában alkalmas legyen a károsodás létrehozására. A második kérdést illetően sem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor úgy foglalt állást, hogy az I-II. rendű alperesek nem igazolták, hogy a káreseményt a működési körükön kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő. Nem felel meg a tényeknek az a II. rendű alperesi fellebbezési hivatkozás, miszerint a vonatszerelvény nem mozdult el, és olyan nagy erejű lökéshullám sem történt, amit a felperes állított, továbbá olyan erejű sem, ami elméletileg elesést okozhatott volna. A perben kirendelt ... igazságügyi műszaki szakértő egyértelmű nyilatkozata (
- sorszámú szakvélemény 7., 10.,
- oldalai) alapján az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a szerelvény megállását követően az oldalütközőkön hirtelen nyomaték adódott át, ez a szerelvény lényeges helyváltoztatás nélküli hosszirányú gyorsulását váltotta ki, amely miatt a felperes bal lába térd alatt megsérült. Az előzőekben kifejtettek szerint kétségbevonhatatlan tény az, hogy a felperes a ...-ba 14 óra 48 perckor érkező vonaton szenvedett balesetet. Ehhez mérten a Fővárosi Ítélőtábla hangsúlyozza, hogy az adott esetben nem a felperesnek, hanem a kártérítő felelősség alóli kimentés körében éppen az I-II. rendű alpereseknek kellett volna bizonyítaniuk, hogy a felperes elesését a vonaton a működési körükön kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő, ilyen okot az I-II. rendű alperesek a perben azonban nem igazoltak. Amennyiben a szerelvénynek a felperes lábtörését eredményező elesését előidéző elmozdulása kapcsán lennének is kétségek - a Fővárosi Ítélőtábla megítélése szerint nincsenek -, azok a bizonyítási kötelezettség szabályai szerint nem a felperes, hanem az I-II. rendű alperesek terhére lennének értékelendőek a felelősség alóli kimentés kapcsán. Az kétségtelen, hogy a felperes a balesetet megelőzően csontritkulásban, degeneratív mozgásszervi betegségben szenvedett, majd a balesetet követően, 2013-ban rásérült a perbeli sérülésére, e körülmények azonban nem az I-II. rendű alperesek mentesülését eredményező, a működési körükön kívül eső elháríthatatlan oknak minősülnek, ugyanis szakértői véleménnyel alátámasztott tény, hogy a felperes jelenlegi mozgásszervi panaszainak 1/3-a kizárólag a perbeli balesetből ered, a panaszok fennmaradó részéért felelős a felperes balesetet megelőző egészségi állapota, illetőleg a későbbi sérülése. A Fővárosi Ítélőtábla megjegyzi: önmagában az, hogy a felperes több év távlatából a perbeli, 2010 februárjában bekövetkezett balesetet követően 2 évvel jelölte meg az újabb sérülése idejét, holott az ténylegesen 2013-ban történt, nem jelenti azt, hogy a felperes bal lába 2012-ben is megsérült volna. Ezen az emlékezetbeli pontatlanságon túl a perben semmilyen adat nem merült fel arra, hogy a felperes bal lába a perbeli balesetet követően még két ízben sérült volna meg. Minderre tekintettel az elsőfokú bíróság helyesen vont következtetést a felperes vagyoni és nem vagyoni kárigényének ténybeli megalapozottságára, az I-II. rendű alperesek egyetemleges kártérítő felelőssége fennálltára. A II. rendű alperes fellebbezési hivatkozásával szemben az elsőfokú bíróság a perben kirendelt ... igazságügyi szakértői véleménye alapján helytállóan foglalt állást úgy, hogy a perbeli baleset mintegy egy éven át befolyásolta hátrányosan a felperes mindennapi életvitelét. A II. rendű alperes fellebbezésében hivatkozott 4-5 hónap időtartam pusztán a balesetben elszenvedett sérülések anatómiai gyógytartama volt, azonban a felperes ezt követően is -
- február 16-áig - a funkció helyreállítását célzó orvosi kezelés alatt állt. Az elsőfokú bíróság a nem vagyoni kártérítés összegszerűségének meghatározása során ezen túlmenően figyelembe vette, hogy a felperes jelenlegi mozgásszervi panaszai mintegy 30%-ban vezethetők vissza a perbeli balesetre, ezért a kár bekövetkezésének az időpontjára is tekintettel megfelelően határozta meg a nem vagyoni kártérítés összegét. A felperes javára megítélt 600.000 forint nem vagyoni kártérítés arányban áll a hasonló ügyekben megítélt kártérítések összegével is. A II. rendű alperes fellebbezésében foglaltak alapján nem merült fel olyan ok, tény vagy körülmény, amely alapot adhatna a nem vagyoni kártérítés összegének mérséklésére. A II. rendű alperes alaptalanul támadta a felperes 100.000 forint vagyoni kára megfizetésére kötelező elsőfokú ítéleti rendelkezést is. Az orvosszakértő véleménye alapján nem vonható ugyanis kétségbe, hogy a balesetet követő egy évben a felperesnek közlekedési költségeket is generáló rehabilitációs kezelésekre kellett járnia. Az elsőfokú bíróság az erre az időszakra eső közlekedési és rehabilitációs költségek összegét a régi Ptk.
- §
(1)bekezdésének megfelelő alkalmazásával, rendkívül mértéktartó módon tartotta az I-II. rendű alperesekre átháríthatónak, tekintetbe véve azt is, hogy a felperestől nem volt elvárható, hogy az ilyen időtartamban felmerülő valamennyi utazásról, és rehabilitációs kezelésről számlát mutasson fel. A Fővárosi Ítélőtábla megjegyzi, hogy a II. rendű alperes fellebbezési állításával szemben a felperes a
- december 14-én érkezett beadványában nem a rehabilitációs költségek iránti (a keresetlevélben II/
- szám alatt megjelölt), hanem a gyógyszerek, gyógyhatású készítmények (II/
- szám alatt megjelölt) költségének megtérítésére irányuló igényétől állt el, illetőleg a továbbiakban azt járadékként kívánta érvényesíteni. A II. rendű felperes fellebbezése a pertárgyérték meghatározása kapcsán sem foghatott helyt, ugyanis a pertárgy értéke megállapításánál az eljárás során érvényesített legmagasabb kereseti követelés összege az irányadó, az adott esetben ezért a pertárgy értéke a régi Pp.
- §
(1)bekezdés és
(2)bekezdés a) pontja alapján 4.880.000 forint (illetőleg 4.940.000 forint, amennyiben a keresetben követelt járadék összegét számszakilag helyesen adjuk össze - nem 12 x 40.000, hanem 12 x 45.000 forint). Kétségtelen, hogy a felperes kártérítési igénye eltúlzott volt, a javára megítélt kártérítés összege a régi Pp. 81. §
(2)bekezdésének alkalmazására nem adott lehetőséget. Az elsőfokú bíróság ugyanakkor a perköltség viselésére vonatkozó döntése meghozatalakor egyrészt nem volt figyelemmel arra, hogy a bizonyítási eljárás döntő részben nem a kereset összegszerűségéhez, hanem a jogalapjához kapcsolódott, amely eredményre vezetett a felperes szempontjából; ezt a pernyertesség-pervesztesség arányának számításánál értékelni kell, másrészt arra, hogy a felperes a jogalap bizonyításához kötődően előlegezett 180.000 forint szakértői díjat. A Fővárosi Ítélőtábla a pernyertesség-pervesztesség arányát ezért 30-70%-ban állapította meg, amelyhez képest a felperes a régi Pp. 81. §
(1)bekezdése alapján az I. rendű alperesnek is perköltséget tartozik fizetni, illetőleg az I-II. rendű alperesek által viselt kereseti illeték összegét leszállította, a felperes illetékfizetési kötelezettségét felemelte. Mindezekre figyelemmel a Fővárosi Ítélőtábla a régi Pp. 253. §
(2)bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett rendelkezéseit a per főtárgya tekintetében - a régi Pp. 254. §
(3)bekezdése szerint helyes indokaira utalással - helybenhagyta, míg a perköltség viselésére vonatkozó rendelkezéseit a rendelkező részben írtak szerint megváltoztatta. A másodfokú eljárásban is irányadó régi Pp. 81. §
(1)bekezdése értelmében a fellebbezési eljárásban kialakult nagyobb mértékű pervesztességére tekintettel a túlnyomórészt eredménytelenül fellebbező I-II. rendű alperesek kötelesek megfizetni a felperes részére a jogi képviselete ellátásával felmerült fellebbezési eljárási költséget. Ennek összegét a Fővárosi Ítélőtábla a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. §
(2)bekezdés b) pontja és az
(5),
(6)bekezdései alapján - a 4/A. § értelmében áfa figyelembevételével - a tényleges jogi képviseleti tevékenység arányában mérlegeléssel állapította meg. A fellebbezési eljárási illetékről szóló rendelkezés - az Itv. 62. §
(1)bekezdés b) pontja szerinti tárgyi illetékfeljegyzési jogra figyelemmel - a régi Pp. 81. §
(1)bekezdésén, az Itv. 46. §
(1)bekezdésén, valamint a 6/
- (VI. 26.) IM rendelet
- §
(1)és
(2)bekezdésein, 15. §
(1)és
(3)bekezdésein alapul. ,
- április
- . Sághy Mária s.k. a tanács elnöke . Kincses Attila s.k.. Csordás Csilla s.k. előadó bíró bíró ővárosi Ítélőtábla 7.Pf.20.209/2018/
- A Fővárosi Ítélőtábla a Lovácsiné dr. Takács Katalin Ügyvédi Iroda (címe, ügyintéző: Lovácsiné dr. Takács Katalin ügyvéd) által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek - a Dr. Lóczi Gabriella Ügyvédi Iroda (címe, ügyintéző: dr. Lóczi Gabriella ügyvéd) által képviselt I.rendű alperes neve (I.rendű alperes címe) I. rendű, a dr. Esze Tamás jogtanácsos által képviselt II.rendű alperes neve (II.rendű alperes címe) II. rendű alperesek ellen kártérítés iránt indított perében amely perbe dr. Takács Orsolya Kitti jogi előadó által képviselt I.rendű alperesi beavatkozó neve (címe) az I. rendű alperes pernyertessége érdekében beavatkozott - a Fővárosi Ítélőtábla
- április
- napján kelt 7.Pf.20.209/2018/
- számú ítéletével összefüggésben a II. rendű alperes részéről Pf/
- sorszám alatt előterjesztett kiegészítés iránti kérelem folytán meghozta a következő kiegészítő ítéletet: A Fővárosi Ítélőtábla a 7.Pf.20.209/2018/
- számú ítélet rendelkező részét azzal egészíti ki, hogy az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett rendelkezését a per főtárgya és a II. rendű alperes javára megítélt, a felperest terhelő perköltségfizetési kötelezettség tekintetében hagyja helyben. Ez ellen a kiegészítő ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás A Fővárosi Ítélőtábla a 7.Pf.20.209/2018/
- számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett rendelkezését a per főtárgya tekintetében helybenhagyta, míg a perköltségre vonatkozó részében megváltoztatta, és kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az I. rendű alperesnek 50.000 forint perköltséget. A felperes kereseti illetékfizetési kötelezettségét 179.600 forintra felemelte, míg az I-II. rendű alperesek egyetemleges perköltségfizetési kötelezettségét 119.800 forintra leszállította. Rendelkezett továbbá a fellebbezési eljárás során felmerült fellebbezési eljárási költség, illetőleg fellebbezési eljárási illeték viseléséről. A II. rendű alperes a jogerős ítélet kiegészítését indítványozta a II. rendű alperes javára a felperes által megfizetendő eljárási perköltség összegére vonatkozó döntéssel, mivel az a másodfokú ítélet rendelkező részéből egyértelműen nem állapítható meg. A II. rendű alperes kiegészítés iránti kérelme alapos. A polgári perrendtartásról szóló
- évi III. törvény (régi Pp.)
- §-a szerint irányadó régi Pp.
- §
(1)bekezdése értelmében az ítélet kiegészítését annak közlésétől számított tizenöt nap alatt bármelyik fél kérheti, ha a bíróság valamely kereseti kérelem vagy ellenkérelem felől, vagy a kereseti kérelem vagy az ellenkérelem valamely része felől akár a fő-, akár a mellékkötelezettség tekintetében nem határozott, avagy a perköltség viselése vagy az ítélet előzetes végrehajthatósága felől, habár annak helye lett volna, nem rendelkezett. A rendelkezésre álló iratok alapján megállapítható, hogy az elsőfokú bíróság ítélete elleni fellebbezésükben - a per főtárgyát érintően előterjesztett kérelmeik mellett - mind az I. rendű, mind a II. rendű alperes kérte a perköltség tárgyában hozott döntés megváltoztatását is. Az I. rendű alperes fellebbezésében azt sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság a javára nem ítélt meg perköltséget, míg a II. rendű alperes a javára megítélt perköltség összegének a felemelését kérte arra hivatkozással, hogy az elsőfokú bíróság tévesen határozta meg a pernyertesség-pervesztesség arányát. A Fővárosi Ítélőtábla a kiegészíteni kért ítélet indokolásában rögzítette, hogy az I-II. rendű alperesek fellebbezése a perköltség viselése tekintetében részben megalapozott, kétségtelen azonban, hogy nem határozta meg egyértelműen, hogy az I. vagy a II. rendű alperes fellebbezését tekintette alaposnak. A másodfokú ítélet rendelkező része, és annak az elsőfokú bíróság perköltséggel kapcsolatos döntése megváltoztatására vonatkozó indokolása alapján kétséget kizáróan megállapítható, hogy a Fővárosi Ítélőtábla kizárólag az I. rendű alperes tekintetében változtatta meg az elsőfokú bíróság ítéletét akként, hogy a felperes az I. rendű alperes részére is köteles perköltséget fizetni. Ebből következően, bár e rendelkezés - ahogy arra a II. rendű alperes a kiegészítés iránti kérelmében helytállóan hivatkozott - a másodfokú ítélet rendelkező részében nem szerepel, a Fővárosi Ítélőtábla a felperest a II. rendű alperes javára perköltség megfizetésére kötelező rendelkezést helybenhagyta. A Fővárosi Ítélőtábla ugyanis a pernyertesség-pervesztesség arányának az elsőfokú bíróságtól eltérő meghatározása ellenére sem látta indokoltnak a II. rendű alperes részére megítélt perköltség összegének a felemelését, annak mértékét az elsőfokú bíróság helyesen határozta meg, így a felperes 80.000 forint perköltséget köteles megfizetni a II. rendű alperesnek. A Fővárosi Ítélőtábla az előzőekben írtakra figyelemmel a 7.Pf.20.209/2018/8. számú ítélet rendelkező részét - a régi Pp. 225. §
(1)bekezdése értelmében - kiegészítette azzal, hogy az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett rendelkezését a per főtárgya és a II. rendű alperes javára megítélt, a felperest terhelő perköltségfizetési kötelezettség tekintetében hagyta helyben. Budapest,
- szeptember
- . Sághy Mária s.k. a tanács elnöke . Kincses Attila s.k.. Csordás Csilla s.k. előadó bíró ővárosi Ítélőtábla 7.Pf.20.209/2018/12/I. bíró A végzés
- február
- napján jogerőre emelkedett. Budapest,
- március
- Dr. Sághy Mária s.k. a tanács elnöke A Fővárosi Ítélőtábla a Lovácsiné dr. Takács Katalin Ügyvédi Iroda (fél címe, ügyintéző: Lovácsiné dr. Takács Katalin ügyvéd) által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek - a Dr. Lóczi Gabriella Ügyvédi Iroda (címe, ügyintéző: dr. Lóczi Gabriella ügyvéd) által képviselt I.rendű alperes neve (I.rendű alperes címe) I. rendű, a dr. Esze Tamás jogtanácsos által képviselt II.rendű alperes neve (II.rendű alperes címe) II. rendű alperesek ellen kártérítés iránt indított perében amely perbe dr. Takács Orsolya Kitti jogi előadó által képviselt I.rendű alperesi beavatkozó neve (címe) az I. rendű alperes pernyertessége érdekében beavatkozott - a Fővárosi Ítélőtábla
- április
- napján kelt 7.Pf.20.209/2018/
- számú ítélete kijavítása tárgyában a II. rendű alperes részéről Pf/
- sorszám alatt előterjesztett kérelem folytán meghozta a következő végzést: A Fővárosi Ítélőtábla a 7.Pf.20.209/2018/
- számú ítélet rendelkező része második francia bekezdése második fordulatát akként javítja ki, hogy az I-II. rendű alperesek egyetemleges kereseti illetékfizetési kötelezettségét 119.800 forintra leszállítja. Ez ellen a végzés ellen a II. rendű alperes a kihirdetésétől, míg a felperes, az I. rendű alperes és a beavatkozó a kézbesítésétől számított 15 napon belül élhet fellebbezéssel, amelyet a felperesnek és az I. rendű alperesnek az elektronikus kapcsolattartás szabályai szerint, míg a II. rendű alperesnek és a beavatkozónak 3 példányban kell előterjeszteni a Fővárosi Ítélőtáblán. Indokolás A Fővárosi Ítélőtábla a 7.Pf.20.209/2018/
- számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett rendelkezését a per főtárgya tekintetében helybenhagyta, míg a perköltségre vonatkozó részében megváltoztatta, és kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az I. rendű alperesnek 50.000 forint perköltséget, továbbá a felperes kereseti illetékfizetési kötelezettségét 179.600 forintra felemelte, míg az I-II. rendű alperesek egyetemleges perköltségfizetési kötelezettségét 119.800 forintra leszállította. Rendelkezett továbbá a fellebbezési eljárás során felmerült fellebbezési eljárási költség, illetőleg fellebbezési eljárási illeték viseléséről. A II. rendű alperes az ítélet kijavítását indítványozta, és a rendelkező rész második francia bekezdésében az alpereseket egyetemlegesen terhelő perköltségfizetési kötelezettséget, illetékfizetési kötelezettségre kérte kijavítani. A II. rendű alperes kijavítás iránti kérelme alapos. A polgári perrendtartásról szóló
- évi III. törvény (régi Pp.)
- §-a szerint irányadó régi Pp.
- §
(1)bekezdése szerint a bíróság névcsere, hibás névírás, szám- vagy számítási hiba vagy más hasonló elírás esetén a határozat kijavítását végzéssel bármikor hivatalból is elrendelheti. A Fővárosi Ítélőtábla e jogszabályi rendelkezés értelmében a 7.Pf.20.209/2018/8. számú ítélet rendelkező részében szereplő elírást a rendelkező részben foglaltak szerint kijavította. A jogorvoslat lehetőségét a régi Pp. 224. §
(4)bekezdése biztosítja. Budapest,
- szeptember
- . Sághy Mária s.k. a tanács elnöke Dr. Kincses Attila s.k. előadó bíró Dr. Csordás Csilla s.k. bíró