Gf.40164/2018/6 – Fővárosi Ítélőtábla

(2)bekezdése, a 18/

1. (II. 5.) Korm. rendelet (Rendelet)
2. §

(1)bekezdés

1. a)és
2. b)pontjai, valamint 2. §
3. f)pontja alapján, illetve a 3/2013. számú PJE határozatra hivatkozással – ítéletével részben helyt adva megállapította, hogy a kölcsönszerződés IX.3. pontja, amely szerint: „Felek megállapodnak, hogy amennyiben közöttük jogvita merül fel a jelen kölcsönszerződéssel összefüggésben, az ilyen jogviták esetére – a jelen pont következő bekezdésében meghatározott kivétellel a – a Pénz és Tőkepiaci Állandó Választottbíróság három hivatásos bíróból álló tanácsának kizárólagos illetékességét kötik ki. Jelen kölcsönszerződés a választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. tv. szempontjából egyben választottbírósági szerződésnek is minősül. Bank előzetesen tájékoztatást nyújtott a választottbíróság és a rendes bírósági eljárási szabályainak lényeges különbségeiről. Bank jelen szerződés aláírásával külön is felhívja a figyelmet arra, hogy (
4. i)a választottbírósági eljárás egyfokú eljárás, tehát a fellebbezés lehetősége nem biztosított a felek számára, (
5. ii)a választottbírósági eljárás megindítása, illetve lefolytatása során felmerülő költségek várhatóan meghaladják a rendes bírósági eljárás megindítása, illetve lefolytatása során felmerülő költségeket.”, továbbá a jelzálogszerződés 6. pontja, amely szerint „Bank köteles a biztosítótól kapott biztosítási összeget Zálogkötelezett rendelkezésére bocsátani, hogy az Ingatlan helyreállítási költségeit fedezze, feltéve, hogy Zálogkötelezett előbb a Bank számára ésszerű és elfogadható költségvetést készít a helyreállításokra vonatkozóan, kivéve, ha Bank alapos okkal tarthat attól, hogy a Kölcsönszerződésből fakadó kötelezettségek nem kerülnek megfelelő teljesítésre. ...”, a jelzálogszerződés 13. pontja, amely szerint „A Bank a jelen kölcsönszerződést jogosult azonnali hatállyal felmondani: – ha a zálogtárgy romlása (akár a zálogtárgy állagromlása, akár egyéb ok miatt a zálogfedezet értékének csökkenése) olyan mértékű, hogy az a biztosított követelésnek a zálogból való kielégítését veszélyezteti és a Zálogkötelezett a Zálogjogosult felhívása ellenére a Zálogjogosult által megszabott megfelelő határidő alatt a zálogfedezetet a szükséges értékig nem egészíti ki.”, a jelzálogszerződés 19. pontja, amely szerint: „Felek megállapodnak, hogy amennyiben közöttük jogvita merül fel a jelen kölcsönszerződéssel összefüggésben, az ilyen jogviták esetére – a jelen pont következő bekezdésében meghatározott kivétellel a – a Pénz és Tőkepiaci Állandó Választottbíróság három hivatásos bíróból álló tanácsának kizárólagos illetékességét kötik ki. Jelen kölcsönszerződés a választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. tv. szempontjából egyben választottbírósági szerződésnek is minősül. Bank előzetesen tájékoztatást nyújtott a választottbíróság és a rendes bírósági eljárási szabályainak lényeges különbségeiről. Bank jelen szerződés aláírásával külön is felhívja a figyelmet arra, hogy (
6. i)a választottbírósági eljárás egyfokú eljárás, tehát a fellebbezés lehetősége nem biztosított a felek számára, (
7. ii)a választottbírósági eljárás megindítása, illetve lefolytatása során felmerülő költségek várhatóan meghaladják a rendes bírósági eljárás megindítása, illetve lefolytatása során felmerülő költségeket.” tisztességtelen szerződéses kikötések, ezért semmisek; e kikötések mellőzésével a szerződés egyebekben változatlan feltételekkel köti a feleket; a jelzálogszerződés 6. pontjának ezen túlmenő részében a keresetet elutasította, kötelezte az I. rendű alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek bruttó 100.000 forint perköltséget, valamint az államnak külön felhívásra 36.000 forint eljárási illetéket. A jelzálogszerződés 6. pontja vonatkozásában előterjesztett keresetnek helytadást azzal indokolta, hogy ez a rendelkezés a szerződési szabadság elve mentén speciális biztosítéki rendszert állít fel a kölcsönszerződésből eredő I. rendű alperesi követelések biztosítására. Az a körülmény, hogy a biztosítási esemény bekövetkezte esetén az I. rendű alperes kedvezményezettként hozzájuthat a biztosítási kártalanítási összeghez, és ezen összeg felett – a szerződésben szabályozott keretben – rendelkezni jogosult, nem tisztességtelen; a kártalanítási összeg felperes lejárt tartozásaira felhasználásával a csökkent értékű zálogfedezet biztosítékul szolgál a fennmaradó, de lecsökkent összegű követelésre. A vitatott szerződési rendelkezés olyan kikötést nem tartalmaz, hogy a biztosítási összeg felperesi tartozásra fordítása esetén az I. rendű alperes ne lenne a kölcsönszerződésből eredően változatlanul elszámolásra kötelezett. Ugyanakkor az a kikötés, hogy a kedvezményezett I. rendű alperes kizárólag számára észszerű és elfogadható költségvetés alapján köteles visszajuttatni a zálogtárgy tulajdonosának a zálogtárgy állagának helyreállítása céljából a biztosítási összeget, sérti a fogyasztó érdekét, az I. rendű alperes számára egyoldalú mérlegelési lehetőséget biztosít, ugyanis semmilyen objektív szempontsorral nem jellemezhető az a kikötés, hogy a költségvetésnek észszerűnek és elfogadhatónak kell lennie. Nem szabályozza a szerződés azt sem, hogy milyen feltételek együttállása esetén következtethet az I. rendű alperes alapos okkal arra, hogy nem kerül megfelelően teljesítésre a kölcsönszerződés a felperes részéről. Az I. rendű alperes szubjektív mérlegelésére bízott a felperesi teljesítés értékelése, továbbá a fogyasztói érdeket sértő módon jogosítja az I. rendű alperest a kártalanítási összeg belátása szerinti felhasználására. Mindez a Rendelet 1. §

(1)bekezdés

1. a)és
2. b)pontjaiba foglalt feltételeket kimeríti, ezért tisztességtelen és semmis kikötés. A jelzálogszerződés 13. pontja tekintetében benyújtott kereseti kérelemnek helytadást azzal indokolta, hogy a vitatott rendelkezés a rPtk. 261. §

(1)és

(2)bekezdéseiben foglaltaktól eltérően a zálogjogosult felmondási jogának megnyíltát nem csak az ingatlan rendeltetésellenes használatához vagy állagának veszélyeztetésével bekövetkező állagromláshoz köti, hanem lehetőséget ad arra a zálogfedezet egyéb ok miatt bekövetkezett értékcsökkenése esetére is azzal a feltétellel, hogy az értékcsökkenés a zálogból való kielégítést veszélyezteti. A rPtk.

1. §-a kizárólag az állagromláshoz, azaz a zálogtárgy fizikai tulajdonságainak változásához kapcsolja a zálogból való kielégítés megnyíltának a lehetőségét, ugyanakkor az értékcsökkenéshez a zálogtárgy fizikai tulajdonságaitól független, további okok is vezethetnek (pl. ingatlanpiaci változások), ami a törvényi szabályozás szerint nem ad lehetőséget a jogosultnak a követelése zálogtárgyból történő kielégítésére. A vitatott rendelkezés nem határozza meg azt sem, hogy milyen arányú értékcsökkenés alapján követelheti az I. rendű alperes a biztosíték kiegészítését, vagy élhet a felmondás jogával. Nem szabályozott az sem, hogy az értékcsökkenést milyen számítási módszerrel, műszaki-pénzügyi feltételek alapján kívánja a jogosult megállapítani, és nincs arra vonatkozó rendelkezés sem, hogy az értékcsökkenés meghatározásánál a felperest milyen jogok illetik meg. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a vitatott kikötéssel az I. rendű alperesnek kizárólagos jogosultsága keletkezik a szerződés tartalmának, így a zálogfedezet értékének a meghatározására. A felperesre bizonytalan tartalmú kötelezettség hárul, amelynek teljesíthetősége kiszámíthatatlan, a helyzete tehát indokolatlanul kiszolgáltatottá válhat. Lehetőséget nyújt a rendelkezés arra, hogy a szerződéses feltételt az I. rendű alperes egyoldalúan értelmezze. Ezen körülmény pedig a felek közötti egyensúlyt a felperes mint zálogkötelezett hátrányára megbontja, kizárólag a fogyasztóval szerződő felet jogosítja annak megállapítására, hogy a teljesítése szerződésszerű-e, ezért a Rendelet
2. §

(1)bekezdés

1. a)és
2. b)pontjaiba ütköző, a rPtk. 209. §

(1)bekezdése alapján tisztességtelen a szerződéses kikötés, a rPtk. 209/A. §

(2)bekezdése szerint pedig az a feleket nem köti. Az ítélet ellen az I. rendű alperes terjesztett elő fellebbezést, melyben a részbeni megváltoztatását, a jelzálogszerződés

1. és
2. pontjai vonatkozásában benyújtott kereset teljes elutasítását kérte. Álláspontja szerint a jelzálogszerződés
3. pontja a hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelően került meghatározásra, így a szerződéskötéskor irányadó rPtk.
4. §

(5)bekezdése értelmében nem minősülhet tisztességtelennek. Önmagában az, hogy a rPtk. 261. §

(2)bekezdésében írtak nem szó szerinti átültetése a vitatott rendelkezés, nem eredményezi az összhang hiányát; az, hogy a kölcsönszerződésben a zálogtárgy romlása szerepel állagromlás helyett, nem tisztességtelen. A zálogtárgy romlása gyakorlatilag az állagromlást és a rPtk. 260. §

(2)bekezdésében nevesített értékcsökkenést testesíti meg. A rPtk. 260. §

(2)bekezdése szerint nem csak az állagromlás esetén követelheti a jogosult a pótfedezetet, illetve az új fedezetet, hanem a zálogtárgy elpusztulása és értékcsökkenése esetén is, amely a zálogtárgy romlását jelenti. Az elsőfokú bíróság tévesen figyelmen kívül hagyta a rPtk. 525. §

(1)bekezdés c) pontjában foglaltakat, mely szerint a hitelező azonnali hatállyal felmondhatja a kölcsönszerződést, ha a kölcsönre nyújtott biztosíték értéke jelentősen csökkent, és azt az adós a hitelező felszólítására sem egészíti ki. A kikötés semmissége erre tekintettel nem állapítható meg, hiszen a rPtk. ezen szakasza a biztosíték értékének a csökkenéséről rendelkezik, amely nem csak az állagromlást, hanem a zálogtárgy egyéb okból történő értékcsökkenését is jelenti. Amennyiben a zálogkötelezett nem tesz eleget a törvényi kötelezettségének, az szerződésszegés, amelyre felmondás alapítható, azaz a jelzálogszerződés 13. pontjában a felperes által állagromláson túlmenően hivatkozott és vitássá tett „egyéb ok” megfelel a rPtk. 260. §

(2)bekezdésében, rPtk. 261. §

(2)bekezdésében, valamint a rPtk. 525. §

(1)bekezdés c) pontjában foglaltaknak, így a tisztességtelensége nem állapítható meg. Az ítéleti álláspont helytállósága esetén is legfeljebb az „egyéb ok” kitétel tisztességtelensége lenne megállapítható, hiszen ezen szövegrészen túlmenően a vitatott rendelkezés teljes egészében összhangban áll a fent hivatkozott jogszabályi rendelkezésekkel. Álláspontja szerint a jelzálogszerződés

1. pontja tekintetében is megalapozatlan az elsőfokú bíróság keresetnek helyt adó döntése. A vitatott kikötés nem zárja ki, hogy a biztosítási összegből a felperes az ingatlant helyreállítsa, önmagában az, hogy ezt a szerződés bizonyos feltételekhez köti, nem minősülhet tisztességtelennek. A zálogtárgy ugyanis a kölcsönszerződés biztosítéka, így annak elpusztulása, állagsérelme esetén a biztosítási összeg lép a zálogtárgy, illetve az értékcsökkenés helyébe a rPtk.
2. §

(3)bekezdése értelmében is. Amennyiben a felperes szabadon használhatná fel a biztosítási összeget, és akár saját céljaira is fordíthatná a zálogtárgy helyreállítása helyett, az azt eredményezné, hogy az I. rendű alperes megfelelő fedezet nélkül maradna. Tekintve, hogy a 6. pont vitatott rendelkezése a rPtk. 260. §

(3)bekezdésében foglaltaknak megfelelően került megfogalmazásra, a tisztességtelensége nem állapítható meg. Az, hogy a felperesnek az I. rendű alperes által elfogadható és észszerű költségvetést kell bemutatnia, nem minősülhet tisztességtelennek, e nélkül ugyanis a biztosítási összeget olyan módon is felhasználhatná a helyreállításra, hogy a teljes összeg elköltése (pl. túlárazás miatt) esetén nem lehetne a kárt helyreállítani, nem lenne ezáltal biztosított a zálogtárgy értékének a megőrzése. Amennyiben a bank alapos okkal tart attól, hogy a kölcsönszerződésből fakadó kötelezettségeket a felperes nem teljesíti megfelelően, az szintén alapot ad arra, hogy megtagadja a biztosítási összegnek a helyreállításra fordítását, ez pedig azért nem tisztességtelen, mert a felperes által teljesítendő kötelezettségek nem szerződésszerű teljesítése esetén merül fel, vagyis semmilyen joghátrány nem éri a fogyasztót ezen szerződési rendelkezés alapján. Az I. rendű alperes álláspontja szerint az elsőfokú bíróság félreértelmezi a Rendelet általa alkalmazott pontjait, hiszen gyakorlatilag minden olyan szerződéses jogviszonyban, ahol valamely félnek teljesítenie kell, a másiknak pedig a szolgáltatást át kell vennie, az átvevő jogosult egyoldalúan dönteni arról, hogy a szolgáltatást elfogadja-e vagy sem. Önmagában az, hogy az egyik fél megtagadhatja valaminek a teljesítését akkor, ha szerinte a másik fél nem teljesített szerződésszerűen, nem minősülhet tisztességtelennek, csak akkor, ha a másik félnek ezt a szerződés szerint kötelező elfogadnia. A jelzálogszerződés vitatott rendelkezése az I. rendű alperesi jognyilatkozat elfogadására a felperest nem kötelezi. Mindezért nem állapítható meg az, hogy a vitatott kikötés egyoldalúan és kizárólag jogosítja az I. rendű alperest arra, eldöntse, szerződésszerűen teljesített-e a felperes, és mi legyen a biztosítási összeg sorsa. A felperes a fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Álláspontja szerint a jelzálogszerződés

1. pontja azáltal, hogy „egyéb ok” megfogalmazást is alkalmaz, tisztességtelennek minősül, mert az I. rendű alperes által hivatkozott jogszabályi rendelkezésektől eltér, azokat kibővíti. A felperes számára nem ismert, hogy az I. rendű alperes mit ért „egyéb ok” kifejezés alatt, előtte rejtve marad, hogy a támadott kikötés értelmezésére milyen paraméterek és szempontrendszerek alapján kerül sor. A vitatott rendelkezés az I. rendű alperest egyoldalúan jogosítja annak megállapítására, hogy a felperes teljesítése szerződésszerű-e, azaz a diszpozitív szabályozástól a felperes hátrányára eltérést eredményez. A rPtk. rendelkezései szerint, amennyiben a zálogtárgy állagának romlása a követelés kielégítését veszélyezteti, a jogosult kérheti a zálogtárgy helyreállítását, vagy a veszélyeztetés mértékének megfelelő biztosíték adását. Ezzel szemben a szerződéses rendelkezés szerint a fogyasztó a fedezet kiegészítésére köteles, a zálogtárgy helyreállításának lehetősége fel sem merül, amely a törvényi szabályozáshoz képest hátrányosabb helyzetet eredményez. A rPtk.-ban a helyreállítás és a veszélyeztetés mértékének megfelelő biztosíték adása egyértelmű rendelkezés, ezzel szemben a zálogfedezet eredeti értékére való kiegészítési kötelezettség nem az, mert nem állapítható meg, hogy ez a már zálogjoggal terhelt dolgot érinti, vagy újabb zálogtárgy bevonását, esetleg más megoldást. További eltérés, hogy a kielégítési jog abban az esetben nyílik meg, ha nem történik meg a fedezet kiegészítése az eredeti értékre. Ezen jogi érvelése alátámasztására kérte figyelembe venni a Fővárosi és a Győri Ítélőtábla fellebbezési ellenkérelemben hivatkozott ítéleteit. A jelzálogszerződés
2. pontja vonatkozásában fenntartotta, azon szerződéses kikötés, mely szerint az I. rendű alperes kizárólag számára ésszerű és elfogadható költségvetés esetén köteles a biztosítási kártalanítási összeget a zálogtárgy tulajdonosának a zálogtárgy állagának helyreállítása céljából átadni, sérti a fogyasztó érdekét, mert a bank számára egyoldalú mérlegelési lehetőséget biztosít. Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, semmilyen objektív szempontsorral nem jellemezhető, hogy a költségvetés mely esetben észszerű és elfogadható a bank számára, nem szabályozott, hogy milyen feltételek együttállása esetén következtethet az I. rendű alperes alapos okkal arra, hogy a felperes részéről nem kerül a szerződés megfelelően teljesítésre. Mindezért a szerződés ezen rendelkezése az I. rendű alperes szubjektív mérlegelésére bízza a felperesi teljesítés értékelését, és a fogyasztó érdekét sértő módon egyoldalúan jogosítja a kártalanítási összeg belátása szerinti felhasználására, mindez pedig a Rendelet
3. §

(1)bekezdés

1. a)és
2. b)pontjaiban foglalt feltételeket kimeríti, azaz tisztességtelen. A Fővárosi Ítélőtábla a jogorvoslati eljárás során az 1952. évi III. törvény (rPp.) 253. §

(3)bekezdése értelmében fellebbezés hiányában nem bírálhatta felül a keresetnek a kölcsönszerződés IX.

1. pontja, a jelzálogszerződés
2. pontja tekintetében helyt adó, illetve a kereseti kérelmet a jelzálogszerződés
3. pontja vonatkozásában részben elutasító ítéleti rendelkezés megalapozottságát, az elsőfokú bíróság ítélete e körben a rPp.
4. §

(4)bekezdése szerint jogerőre emelkedett; a fellebbezés korlátai között azt vizsgálhatta, jogszerű-e a jelzálogszerződés

1. és
2. pontjai érvénytelenségének a fellebbezéssel vitatott megállapítása. Az I. rendű alperes fellebbezése megalapozott. A rPtk.
3. §

(1)bekezdése szerinti tisztességtelenségre alapított semmisségi kereset elbírálása során elsődlegesen az tisztázandó, hogy a vitatott általános szerződési feltétel, illetve fogyasztói szerződésben egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel tisztességtelenségének a megállapítása jogszabályi korlátba ütközik-e, a perbeli kölcsönszerződés megkötésekor hatályos rPtk. 209. §

(5)bekezdése értelmében ugyanis nem minősülhet tisztességtelennek a szerződési feltétel, ha azt jogszabály állapítja meg, vagy jogszabály előírásának megfelelően határozzák meg. A rPtk. 261. §

(1)és

(2)bekezdései – összhangban azzal, hogy a zálogkötelezettet terhelő dologi jogi kötelezettség a zálogtárggyal való helytállási kötelezettség – jelzálogjog esetén a zálogtárgy épségének a megőrzését írják elő, és arra az esetre, ha a zálogtárgy állagának romlása a követelés kielégítését veszélyezteti, a zálogjogosultat feljogosítja, hogy megfelelő határidő biztosítása mellett a zálogtárgy helyreállítását vagy a veszélyeztetés mértékének megfelelő biztosíték adását követelje, melyek teljesítésének az elmaradása a kielégítési joga megnyíltát eredményezi. A hitelintézet részéről történő kölcsönnyújtás kockázatvállalás, a prudens működés közérdekű követelményéből adódóan a hitel kihelyezését megelőzően meg kell győződni a szükséges fedezetek, biztosítékok meglétéről, valós értékéről, érvényesíthetőségéről és mindezt a szerződés tartama alatt végig figyelemmel kell kísérni. A jelzálogszerződés 13. pontjának a felmondási okként rögzített vitatott rendelkezése a rPtk. 261. §

(2)bekezdése szerinti fedezetfenntartási szabálynak az „egyéb ok” feltüntetése miatt nem szövegazonos, de lényeges tartalmát tekintve azzal teljes egészében összhangban álló átültetése, mert egyfelől tartalmazza azt a megszorítást, hogy a zálogfedezet értéke csökkenésének a követelés kielégítését kell veszélyeztetnie, másfelől kizárólag a fedezetként szolgáló zálogban bekövetkező romlás – mely alatt a dologi jogi kötelezettség folytán a biztosítékként felajánlott és elfogadott dolog, azaz a zálogtárgy romlása, utóbbi alatt pedig a zálogtárgy mint dolog fizikai épségét érintő negatív változás értendő – miatti értékcsökkenés esetén irányadó. A vitatott feltétel azzal, hogy a zálogtárgy romlásának a zárójelbe tett definícióját az „egyéb ok” feltüntetésével nem szűkíti le az állagromlás esetére, nem azt eredményezi, hogy bármely, a fizikai épséget érintő negatív változáson kívüli okból bekövetkező értékcsökkenés a zálogjogosult részéről fedezet fenntartási intézkedés követelését és végül felmondást alapozhat meg a zálogkötelezettel szemben, nem öleli fel a zálogkötelezettnek fel nem róható értékcsökkenés esetét, és a jelentéstartalmából következően nyilvánvalóan azt sem, ha a hitelbiztosíték alkalmassága a deviza alapú kölcsöntartozás növekedése miatt válik kétségessé. A rPtk. 261. §

(2)bekezdésében szereplő állagromlás mellett az „egyéb ok” feltüntetése tehát nem értékelhető a rPtk. diszpozitív rendelkezéseitől való lényeges eltérésnek, a szabályozásbeli megfelelés szempontjából ugyanis annak van döntő jelentősége, hogy a szerződési feltétel a zálogtárgy értékének a követelés kielégítését veszélyeztető mértékű és kifejezetten a zálogtárgy romlása miatt bekövetkező csökkenése esetére a jogszabályi előírásokkal azonos tartalmú rendelkezést tartalmaz. A jelzálogszerződés

1. pontja vonatkozásában annyiban osztotta a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság álláspontját, az a körülmény, hogy az I. rendű alperes a biztosítási összeg kedvezményezettje, összhangban áll a zálogtárgy biztosítéki szerepével, továbbá az azzal történő rendelkezésnek korlátja, hogy jogosultként elszámolásra köteles. Tévesen értékelte azonban az elsőfokú bíróság a fogyasztóra hátrányos rendelkezésként annak előírását, hogy a bank a biztosítótól kapott biztosítási összeg zálogkötelezett rendelkezésére bocsátását – annak érdekében, hogy az ingatlan helyreállítási költségeit fedezze – a helyreállításra vonatkozó, számára ésszerű és elfogadható költségvetés előzetes készítéséhez köti, illetve azt megtagadhatja, ha alapos okkal tarthat attól, hogy a kölcsönszerződésből eredő kötelezettségek nem kerülnek megfelelő teljesítésre. A Fővárosi Ítélőtábla osztotta az I. rendű alperes azon fellebbezési érvelését, hogy a vitatott kikötés a rPtk.
2. §

(3)bekezdésében foglaltakkal teljes egészében összhangban áll, az ugyanis, hogy a biztosítási összeg kedvezményezettjeként a részére nyújtott vagyonbiztosítási pénzbeli szolgáltatást akkor bocsátja a zálogkötelezett rendelkezésére, ha utóbbi előzetesen kimunkálja a helyreállítás várható költségeit, a törvényileg elismert és védett fedezetfenntartási igényéből következő jogosultság, a zálogtárgy helyreállítását szolgáló pénzösszeg célra rendelt és gazdaságos felhasználásának az előzetes kontrollját biztosítja. A rPtk. 260. §

(3)bekezdése zálogjogosulti érdekvédelmi szabályként a zálogtárgy szurrogátumának a sorsát rendezi, amennyiben az I. rendű alperes a biztosítási szolgáltatásként kapott összeget nem engedné a helyreállításra fordítani, hanem az adós hátralékos tartozására számolná el, akkor ezen felhasználással a jelzálogügyletre is kihatóan – arányosan csökkenne vagy akár megszűnhetne az adóst terhelő fizetési kötelezettség. Mindebből következően a jelzálogszerződés 6. pontjának ítélettel megállapított tisztességtelensége – a kikötés jogszabályi megfelelése folytán – a szerződéskötéskor hatályos rPtk. 209. §

(5)bekezdésében foglaltakra figyelemmel kizárt, így tévedett az elsőfokú bíróság az e körbeni kereseti kérelemnek helytadó döntés meghozatalakor is. Mindezekre tekintettel a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének a fellebbezett rendelkezéseit a rPp. 253. §

(2)bekezdése alapján megváltoztatta, és a felperes e körbeni keresetét elutasította. Az I. rendű alperes fellebbezése eredményre vezetett, ezért a Fővárosi Ítélőtábla a rPp. 239. §-a szerint alkalmazandó rPp. 78. §

(1)bekezdése alapján kötelezte a felperest az I. rendű alperes másodfokú perköltsége megfizetésére, mely a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. §

(5)bekezdése alkalmazásával megállapított 10.000 forint + áfa összegű jogi képviseleti munkadíjból, valamint az általa lerótt 48.000 forint jogorvoslati illeték összegéből áll. Budapest,

1. november
2. . Kurucz Zsuzsánna s. k. a tanács elnöke Levek Istvánné dr. s. k. előadó bíró A kiadmány hiteléül: Szigeti Krisztina tisztviselő Dr. Felker László s. k. bíró